Magyar Szó, 1988. szeptember (45. évfolyam, 241-255. szám)

1988-09-01 / 241. szám

4 KÜLPOLITIKA A­ktivinó 1988. szeptember 1., csütörtök EL NEM KÖTELEZETTEK is­ kihívások előtt Cipruson tartják a mozgalom külügyminiszteri találkozóját Szeptember 5-ét­ől 10-éig a Ciprusi Köztársaság fővárosában, Nicosiában tartják az el nem kötelezettek külügyminiszteri értekez­letét — a mozgalom két csúcsértekezlete közötti legmagasabb szintű politikai találkozót. Várható, hogy a miniszterek áttekintik a legutóbbi, 1986 szeptemberében megtartott 8. hararei állam-, il­letve kormányfői értekezlet utáni világhelyzet alakulását, elemzik a mozgalom szerepét a mai világban, és megvitatják munkamód­szereit, valamint eldöntik, hol tartják meg az 1989-ben esedékes 9. csúcsot. Az el nem kötelezett mozgalom 27 éves történelmében kevés az olyan eseményteli időszak, mint az elmúlt két év. A Hararéban — az eddigi legtömegesebb értekezleten, amelyen a mozgalom 101 tagja vett részt — elfogadott határoza­tok megvalósítása érdekében az el nem kötelezettek számos konkrét kezdeményezést indítottak és tevé­kenységet fejtettek ki a világbéke megőrzése, a fegyverkezési hajsza megfékezése, a nemzetközi kap­csolatok javítása, az új világgaz­dasági viszonyok kialakítása, a ké­zei-, a közép-keleti, az afganisztá­­ni, kambodzsai, közép-amerikai és dél-afrikai válsággócok, valamint egyéb nemzetközi problémák meg­oldása érdekében. Az utóbbi két évben a világpo­­ltikai folyamatok kedvezőbb iányt vettek, kialakításukhoz az el nem kötelezettek jól összehan­golt és sikeres tevékenysége is je­­lntősen hozzájárult. A nagyhatalmak viszonyában gyors és gyökeres változások ta­pasztalhatók, elsősorban az enyhül­és irányában. A hidegháború és a feszültség korszakát egyre inkább a párbeszéd és a tárgyalások idő­­szaka váltja fel. Az 1987. decem­­ber 8-án Washingtonban aláírt amerikai—szovjet egyezmény az európai rövid és közepes hatótá­volságú rakéták leszereléséről i­­ulajdonképpen a nagyhatalmak válasza az el nem kötelezettek majd három évtizedes kitartó kö­vetelésére, hogy megkezdődjön a nukleáris fegyverek kiiktatása és eiinduljon az általános és teljes le­­szerelés folyamata. A Szövetségi Külügyi Titkárság egyik elemzése szerint az utóbbi éében a nemzetközi kapcsolatok 17 pontján történt javulás — je­­entette ki Budimir Lončar szö­vetségi külügyi titkár a Zágrábi televíziónak adott legutóbbi nyi­­atkozatában. Szinte egymást követik a diplo­­mácia kedvező hírei , a világ különböző térségeiben azonban még mindig maradt éppen elég üzfészek, és újak keletkezését sem ehet kizárni. Augusztus 20-án Irak és Irán között életbe lépett­­ tűzszünet, és az immár nyolc éve háborúzó két el nem kötelezett or­szág küldöttsége időközben már árgyalóasztalhoz ült. Folyamatban van a szovjet csapatkivonás Afga­­nisztánból. Aláírták a tűzszüneti megegyezést a namíbiai—angolai határon. Megkezdődtek a ciprusi görög és török közösség vezetőjén, sek első közvetlen tárgyalása, folytatódtak az amerikai—szovjet tárgyalások a rakétaelhárító rend­szerekről . •­ Olyan kérdések ezek, amelyeknek megoldására az el nem kötelezettek sok éven át tö­rekedtek, és ezért békés rendezé­sük a mozgalom sikerét is jelenti. A mozgalom tevékenységében igen fontos helyet kapott a világ­­gazdasági válság leküzdése, a kül­földi adósságok problémája, az Észak—Dél és a Dél—Dél gazda­sági együttműködés fejlesztése és egyéb gazdasági témák. A nemzet­közi politikai viszonyok javulását nem követte azonban a világgaz­dasági viszonyok párhuzamos ja­vulása. Az el nem kötelezett mozgalom túlnyomó többségét alkotják a fejlődő országok külföldi adóssága időközben tovább növekedett, és jelenleg 1200 milliárd dollár kö­rül mozog. Tovább mélyültek az ipari és a fejlődő országok közöt­ti gazdasági, műszaki és egyéb fejlődésbeli különbségek is. Kedve­ző tény viszont, hogy a hitelezők nagyobb tárgyalókészségről tesznek tanúbizonyságot, és az utóbbi idő­ben bizonyos javulás észlelhető az újabb kölcsönök feltételeinek ki­alakításában. Zimbabwe — a mozgalom tevé­kenységét koordináló ország — eredményesen vendégül látta az el nem kötelezettek néhány talál­kozóját (a palesztin kérdésről, a tájékoztatásról, az Észak—Dél gaz­dasági együttműködésről), de a mozgalomhoz tartozó más orszá­­gokban összehívott értekezletek is bizonyították, hogy a mozgalom nemcsak tevékeny, hanem egysé­ges is. A Hararéban létrehozott AFRI­KA segélyalap is igen jól műkö­dik. Eddig már 43 államból több mint 250 millió dollárt gyűjtött össze a frontországok gazdasági és pénzügyi megsegítésére a preto­riai fajüldöző rendszer elleni küz­delemben, valamint a dél-afrikai felszabadítási mozgalmak támoga­tására a fajüldözés és a gyarmati elnyomás elleni harcban. A mozgalom sokrétű tevékeny­ségéről tanúskodik több nemzet­közi tanácskozás is (Kumrovec­­ben, Herceg Noviban, Hararéban, Brioni-szigetén, Delhiben és Tehe­ránban), amelyen az el nem köte­lezettek elemezték napjaink idő­szerű kérdéseit. Olyan témák ke­rültek előtérbe, mint a világbéke megvalósítása, az el nem kötele­zett országok biztonsága és védel­me, az önerőre támaszkodás el­vének nagyobb alkalmazása, vala­mint a mozgalom szerepe a hábo­rús veszély elhárításában stb. Jugoszlávia aktívan hozzájárult a 8. csúcsértekezleten hozott ha­tározatok érvényesítéséhez. To­vábbra is tekintélynek örvend a mozgalomban. Külföldi lapok is el­ismeréssel írnak hazánkról, az el nem kötelezett mozgalom egyik alapítójáról, és a jugoszláv diplo­mácia tevékenységéről az Öböl­háború beszüntetése érdekében. Slavko Jovic vezérőrnagy kineve­zését az ENSZ békeerős parancs­nokának is Jugoszlávia el nem kö­telezett külpolitikájának és a Jugoszláv Néphadsereg békés sze­repének elismeréseként kell értel­mezni. A hararei megállapodás értel­mében Cipruson kell meghatározni a 9. csúcsértekezlet vendéglátó­ját. Akkor Nicaragua és Indoné­zia jelöltette magát, de a véle­mények megoszlottak, és megtör­ténhet, hogy a következő csúcsot esetleg egy harmadik országban tartják meg. A mozgalom a házi­gazda, illetve a koordináló ország megválasztásának mindig nagy fi­gyelmet tulajdonított — nem mel­lőzve a regionális sorrendet sem —, mert minden egyes értekezlet valami újat eredményezett poli­tikájának mint egyetemes világ­nézetnek a kialakításában. A mozgalomnak — az eredeti elvek alapján — állandóan új el­képzeléseket, mozgalmasabb és gyakorlatiasabb munkamódszere­ket kell alkalmaznia, egyszersmind szorosabbra fűznie az együttmű­ködés szálait a nemzetközi viszo­nyok minden jelentős tényezőjé­vel. Olyan javaslatok is elhangzot­tak, hogy a mozgalom értekezlete­in rövidebb, konkrétabb és reáli­sabb határozatokat kell hozni, más szóval még hatékonyabban megszervezni a tevékenységet. Az el nem kötelezettség már ed­dig is nem egy alkalommal bebi­zonyította, hogy nem merev dog­ma, hanem élő és dinamikus moz­galom, amely nemcsak alkalmaz­kodni tud a világ szükségleteihez és kihívásaihoz, hanem előrevetíti a jövő világát is. Mgr. BOZÓKI Antal A Zöld Sziget várja vendégeit (Ciprusi levél a Magyar Szónak) A véletlenek összjátéka követ­keztében rövid időközökben az idén nyár végén három ízben is eljutottam Ciprusra, ebbe a min­den szépséggel megáldott mediter­rán szigetországba, amely ügyes idegenforgalmi gazdálkodásának, s nem utolsósorban kitűnő termé­szeti adottságainak köszönhetően az elmúlt években mind több ju­goszláviai turistát vonz. Hetente többször is fordulnak az Adria Airways gépei több tucat jugo­szláv turistával, akik az itt el­töltött egy-két hetes üdülés után a legnagyobb elragadtatás hangján szólnak élményeikről. Az elmúlt hetekben azonban Afrodite szige­te nem csupán idegen­­forgalmi bájaival került a nemzetközi érdeklő­dés homlokterébe. Izga­lomba hozta a ciprusia­kat az a körülmény, hogy az immár csaknem másfél évtizede, ponto­sabban 1974 óta fenn­álló áldatlan helyzetre, az ország kettéosztottsá­­gára a diplomácia zöld­asztalánál fogják meg­találni a megoldást. A zöld szín szinte jelkép ebben az országban, nem csupán azért, mert a természet szépségét szokták meghatározni a zöld színével, s még csak azért sem, mert Ciprust az idegenfor­galmi prospektusok előszeretettel nevezik Zöld Szigetnek. A zöld színnek Ciprus szigetén van egy, elsősorban az itt élő görögök szá­mára fájdalmas vadhajtása is. A törökök által megszállt északi te­rület határvonalát nevezik zöld­vonalnak, azt a vonalat, amely megmételyezte az egyébként bé­kés, mindig jókedvű, mediterrán hangulatú ciprusiakat. Az utóbbi hetekben — egészen furcsa kép­zettársítás révén — gyakran esik szó a polihisztor Goethéről, a né­met klasszikus irodalom géniuszá­ról, akiről kevesen tudják, hogy fény- és színtannal is foglalko­zott, s meghatározta a mindmáig érvényes tanelméletét a színeknek az emberi lélekre és hangulatra gyakorolt hatásáról. Ennek a meg­határozásnak az alanján vált a zöld szín (és maradt is) a re­ménység jelképe. S talán éppen ezért nevezték el a demarkációs vonalát zöldvonalnak? A ciprusi görög közösség vezetője, Vassziliu és a törökök politikai atyja, Denk­­tas éppen a napokban ül Genf­­ben zöldasztalhoz, hogy zöld fényt kapjon a ciprusiakat annyira ag­gasztó politikai probléma, a szi­getország megosztottságának fel­számolása. Harmadik ciprusi tartózkodásom alkalmával azonban egy teljesen új politikai találkozó híre tartja izgalomban Lefkeria, azaz Nicosia és azon túl az egész sziget lakos­ságát. A napokban kezdődik ugyanis a kongresszusi palotában az el nem kötelezett országok kül­ügyminiszteri csúcsértekezlete, a két csúcsértekezletnek mintegy félidején, amelyen a legközelebbi csúcs megszervezésével kapcsola­tos legfontosabb szervezési és tar­talmi problémákat fogják megtár­gyalni. Afrodite szigete tehát vár­ja vendégeit, ezért nem is cso­da, ha az egész szigetország e ven­dégfogadás lázában él, hisz Cip­rus még sohasem volt ilyen nagy horderejű nemzetközi találkozó színhelye. Az alig százezer lako­sú főváros (amelyet csak a kül­földiek neveznek Nicosiának, ma­gában az országban mindenki Lef­­keriának ismeri!) jó alkalomnak tartja, a találkozót arra, hogy sa­ját belső problémáira is felhívja a politikai eseményeket érdeklő­déssel szemlélő világ figyelmét, mindenekelőtt két mozzanatra. Az immár említett megosztottság kér­désén túl még egy seb égeti az ország önállóságának testét, ne­vezetesen a brit támaszpont jelen­léte. A parlamentben már több­ször kezdeményezték az angolok kitessékelésének problémáját, de az ügy minden alkalommal meg­rekedt azon a ponton, hogy a szi­getországnak igencsak szüksége van arra a pénzre, ami az angol támaszpont fenntartásából befo­lyik. Nicosiában, de elsősorban Li­­massolban (emellett a város mel­lett van a brit támaszpont!) az angolok jelenlétét ellenzők sokszí­nű festékpermettel ráfújták az épületek falára a már jól ismert szöveget: British Out from Cyp­rus (azaz: Kifelé a britekkel Cip­rusról). Számos helyen látható hasonló angolellenes szöveg, első­sorban a nagyobb városok épüle­teinek falain, többek között a lar­­racai nemzetközi repülőtér falán is (a megszállás óta ez az egyet­len nemzetközi légi kikötő üzemel a szigetországban, a nicosiai ugyanis úrra helyezkedik el, hogzá lehetetlenség leszállni rá anélkül, hogy­ a gének meg ne sértsék a törökök által megszánt ,,fennség­­területet”). BEDE Béla A csaknem száz külügyminiszter ciprusi tar­tózkodásának programprotokollja előirányozza az el nem kötelezett mozgalom egyik atyjá­nak, a néhai Makariosz érsek sírjának meg­látogatását Kykkosban, abban a kolostorban, ahol az egykori elnök fiatal szerzetes korában élt MI TÖRTÉNIK LENGYELORSZÁGBAN (4.) Áldozatvállalás fenntartással A külföldi hiteleket a nemzet megkérdezése nélkül köl­tött­e el — A jelenteni vezetés nem lehet hibás a múlt melléfogásaiért — Mindenki a maga látószögéből ítéli meg a dolgokat Ezt látszik alátámasztani a varsói Polytikának Jerzy Urban tájékoztatási miniszterrel készített interjúja. A miniszter megismét­li Jaruzelski elnöknek azt a jól is­mert tételét, amely szerint a re­form csak az egész nemzet tevé­keny részvételével és a jelenlegi szakaszban való bizonyos lemon­dásokkal valósítható meg. A kül­földi adósságok terhét mindenki­nek egyaránt viselnie kell, más kiút nincs. A riporter ezzel a meg­állapítással szembehelyezte olva­sóinak, s a szélesebb közvélemény­nek azt a meggyőződését, amely szerint az állam a külföldi hite­leket az ő megkérdezése nélkül vette fel és költötte el, eszerint az álltam baja, hogy rosszul költötte el és nem az övé. Emiatt nem haj­landó vállalni a felelősséget a mu­lasztásokért­ és melléfogásokért. Hiába van azonban igaza, az ál­lam nem valami elvont fogalom, hanem maga az egész nemzet, s emiatt nem zárkózhat el veze­tőinek melléfogásaitól és azok kö­vetkezményeitől. Mert egyszerűen nincs rajta kívül más, aki azért fizethetne. A számlát tehát vállal­ni kell. Annál inkább, mert a ko­rábbi melléfogásokról a mai ve­zetés sem tehet. Más a helyzet az aktuális vezetés és irányítás fe­lelős tisztségviselőinek jelenlegi intézkedéseivel és megoldási mód­szereivel. Ezt nyilvánvalóan be­folyásolhatja s befolyásolnia kell mindenkinek, akire a kormányzat a kivitelezésben számít. Az utób­bi időben itt is van bőven tere az ütközési lehetőségeknek. A ken­gyel félreértések közé tartozik, hogy a lakosság meglehetősen nagy számban helyteleníti a kormány megoldási javaslatainak egy ré­szét — mint ahogyan a referen­dumon meg is mutatkozott — az viszont nem veszi ezt kellőképpen figye­lembe. Mondván, hogy lé­nyegében nincs más lehetőség, mint a felgyorsított reform, amely viszont meglehetősen nagy áldoza­tot követel. S mint a legújabb za­vargások tanúsítják, a lengyel dol­gozók jelentős része ezt nem haj­­landó vállalni, ezért sztrájkol, ezért tiltakozik. A kormány pedig ezt úgy ítéli meg, hogy fékezi reformelőirányzatainak megvalósí­tását, s eddigi értékeléseiből ki­derült, hogy nemigen gondol ar­ra, miszerint az elégedetlenségnek reális alapja is lehet. Arra, hogy az előirányzatokon a tiltakozások nyomán talán módosítani lehetne és kellene, mert ellenkező esetben ismétlődhetnek, s még inkább gá­tolnák a reform életre hívását. Annál inkább, mert a kormány sem titkolja, az előirányzatok nem valósulnak meg úgy, ahogyan el­képzelte, a dolgok nem mennek úgy, mint előirányozta. A tilttakozások, a nyugtalanság kiváltó oka minden bizonnyal to­vábbra is érintetlenül megmarad­na, sőt tovább mérgesedne, ha a kormányzat nem változtat állás­pontján. Mármint azon a megíté­lésén, hogy a dolgozók nem meg­romlott anyagi helyzetük miatt, hanem azért ts­­itakoznak, mert a volt Szolidaritás akivistái félre­vezetik őket. Az effajta hozzáállás a múlt maradványa, amely az emberek, a tömegek értelmi és egyéb képességeinek messzemenő lebecsüléséből származik. A­­leg­újabb lengyel sztrájkhullám elin­dításában, főleg pedig terjedésé­ben, s az általános tiltakozás és elégedetlenség felfokozásában, ta­lán szításában is része lehet a volt Szolidaritás szakszervezet aktivis­táinak, de az mindenképpen nyil­vánvaló, hogy más oka is van. S poétikai rövidlátás így leértékelni a meglehetősen súlyos társadalmi és gazdasági helyzet igazi okait. Furcsa a kormány értékelése olyan országban, mint Lengyel­­ország, ahol a nyolcvanas évek nemzeti megrázkódtatásán okulva az utóbbi egy-két évben az ural­kodó párt és a kormányzat mesz­­szemenő realtásról, jóindulatról és kezdeményező készségről tett ta­núságot, a nemzet összefogása és a lehetőségek minél ésszerűbb ki­használása érdekében. Hangsúlyo­zottan kiemelve, hogy a reform, illetőleg a társadalmi megújhodás programja csak az egész nemzet alkotóerejének minél jobb hasz­nosításával teljesíthető. Szavainak hitelességét bizonyít­va a kormányzat hajlandónak mu­tatkozott az együttműködésre min­denkivel, aki a társadalmi meg­újhodás programját elfogadja, vagy hozzájárul annak konstruktív és általánosan hasznos módosításához, jobbításához. Ennek az álláspont­nak az eredménye, hogy Jaruzelski elnök külön reformtanácsadó bi­zottságába bekerültek a Szolida­ritás egyes volt vezetői is. Azzal az új együttműködési jel­szóval, hogy: „Aki nincs ellenünk, az velünk van.” LOVAS István

Next