Magyar Szó, 1988. november (45. évfolyam, 302-316. szám)

1988-11-15 / 316. szám

18 SPORTMagyar Sió 28. FÉRFI ÉS 13. NŐ! SAKKOLIMPIA, SZALONIKI Kudarc-e Sokolov döntetlenje? Bajnokunk egy 14 éves Costa Rica-i általános iskolai tanulót sem tudott legyőzni . Sikeresen debütáltak a bolgár lányok a magyar válogatottban, és sokak szerint komonyan veszélyeztetni fogják majd a ioszeliáni és Gaprindasvili nélkül versenyző szovjeteket . Az e­ső forduló utáni éjszakán 11 új csapat érkezett (különtudósítónk jelentése) Csupán egyetlen mérkőzés sza­kadt meg Szalonikiben, a sakk­­olimpia vasárnap esti első fordu­lójában, így tegnap reggel csak egy foly­tatáson kibicelhettek a korát­­­­kelők, s ezen végül Svájc válo­gatottja 3:1-re legyőzte Malaysiát. Ezért tegnap délelőtt, amikor egyébként a meteorológusok által jósolt kétnapos eső menetrendsze­rűen megérkezett, és szakadt, mint­ha dézsából öntenék, elsősorban az első forduló eseményeinek értéke­­lése volt a fő téma a Szaloniki­­ben jelenlevő sakkozók között. Eb­ben a fordulóban egyébként a ver­senyrendszer sajátossága folytán az erősebb csapatok gyengébbekkel kerülnek szembe, és épp ezért szá­mos maximális arányú győzelem született. A férfiak mezőnyében 32 mérkőzésen volt 4:0 az eredmény, a nőknél pedig 18 mérkőzésen 3:0. Florencio Campomanes FIDE-el­­nök alaposan szégyenkezhetett, mert az első fordulóban egyetlen mérkőzésen meg nem jelenő csa­pat a fülöp-szigeteki női váloga­tott volt, mely még nem érkezett meg Szalonikibe. Az első forduló utáni éjszaka egyébként rendkívül mozgalmas volt, mert 9 férfi- és 2 női csapat érkezett meg Szalo­­nnikibe, így a második fordulóra min­d beállították a dubai részvevő­­csúcsot, hiszen a férfiak mezőnye­iben 107, a nőkében pedig 56 csa­pat áll majd rajthoz. Mint ismeretes, a rajton a ju­goszláv válogatott 3,5:0,5-re legyőz­te Costa Ricát. Ez szolid ered­mény, de jobb is lehetett volna, ha Ivan Sokolov, az országos baj­nok győzni tud a 4. táblán. Egy 14 éves általános iskolai tanuló, Minero azonban nemcsak ragyo­góan ellenállt a fiatal­­jugoszláv csivasnak, aki egyébként először játszott a jugoszláv válogatott szí­neiben, de alaposan meg is szoron­gatta. Bajnokunk a kérdésre, hogy elérhetett volna-e kedvezőbb eredményt is a pontosztásnál, la­konikusan csak annyit mondott: •­­ Még véletlenül sem. Már a megnyitás után rosszabbul álltam. Eléggé lesújtó, de kudarcról még korai beszélni, hisz­ hosszú még a verseny, melynek Costa Rica csak egy állomása volt. A jugoszláv csapat első győzelmét szerző Lju­­bomir Ljubojevictől a győzelem kiharcolásának módjáról érdek­lődtünk, arról, hogyan lehet más­fél óra alatt nyerni. — Láthatták, az ellenfelem meg­lehetősen pancser módra játszott, így könnyű, fajsúly nélküli győze­lem volt ez. De Popovic és Veli­­mirovic ellenffele is blőd hibákat csinált. A forduló legnagyobb meglepe­tése egyébként a szovjet—norvég női mérkőzésen volt készülőben, melyen a norvégok második táblá­sa, bizonyos Hagen teljesen túl­játszotta Levityinát, s győzelme a levegőben lógott. Ekkor azonban tévelyegni kezdett, s a nem is olyan régen még világbajnok­ kihí­vó szovjet versenyzőnő döntetlenre menekült. A szovjet női­ csapat összeállítása egyébként nagy meg­lepetést keltett Szalonikiben: senki sem gondolta volna, hogy kihagy­ják a csapatból a Csiburdanidzé­­val egy hónappal ezelőtt világbaj­noki páros mérkőzést játszó Jo­­szelianit és a 16 évi­g világbajnoki koronát őrzött, legendás hírű Nona Gaprindasvilit. Épp ezért egyre többen hiszik azt, hogy a magyar női csapat, melyben a három Pol­gár nővér gyorsan letarolta az ausztrálokat, s így sikeresen de­bütált a magyar nemzeti színek­ben, alaposan megszoríthatja a szovjeteket. Nem kisebb tekintély, mint Rib­­­ Zoltán nagymester is, határozot­tan állítja, hogy jól felménén a Polgár nővérek játékerejét, biztos­ra veszi, hogy „légüres térben" futnak be legalább a második helyre, s a szovjeteken kívül fö­lényesen megelőznek majd minden­kit, a kérdés csupán az, hány ponttal maradnak le a szovjeteit mögött, ha egyáltalán lemarad­nak. A magyar férficsapat esélyeit latolgatva Ri­bíj meglehetősen szkeptikus, mint mondta, bár csa­pata az Élő-pontszámok alapján a 3. helyre várható, nem hisz abban, hogy érmet szereznek. Eduard Gufelyd szovjet nagy­mesterrel is az olimpiai esélyek­ről beszélgettünk. Gufelyd vélemé­nye szerint a szovjetek a sakk­­oampiák története során legerő­sebb csapatukkal érkeztek, hisz Kaszparov, Karpov és Csiburda­­nidze olyan garancia, amire az aranyérmet máris kioszthatják. Gufelyd szerint egyébként az an­golok, az amerikaiak és a magya­rok lesznek a szovjetek legerősebb vetélytársai. A női sakkolimpiával kapcsolatban Guselyd elmondta, bár a szovjetek Joszeliáni nélkül állnak ki, bizonyosra veszi csapata győzelmét, bár korántsem becsüli le a magyarokat, akiknek sorai­ban először lépnek fel a Polgár nővérek, akik már számtalanszor bizonyítottak a nemzetközi férfi­­tornákon. Közös olasz—szovjet sakk-kiadvány Tegnap délelőtt a szaloniki vá­sár kongresszusi termében sajtóér­tekezletet tartott Florencio Cam­pomanes FIDE-elnök, valamint Vi­­talij Szevasztyanov, a szovjet és Nicola Paladino, az olasz sakkszö­vetség elnöke. Ezen bemutatták az újságíróknak a most elkészült új közös szovjet—olasz sakk-kiad­ványt, mely szakértők egybehang­zó véleménye szerint a világ leg­jobb sakkkönyvei közé tartozik. A New International Chess Review évente négyszer jelenik majd meg, 140 000 lírás áron (180 dollár vagy ekvivalens) s az ismert szovjet nagymesternek kommentálják majd benne a világon váltott leg­jobb játszmákat és elméleti újítá­sokat. Campomanes gratulált a szovjeteknek és az olaszoknak a remek közös kiadványhoz, amely rendkívül hasznos lehet a sakko­zók tudásának továbbfejlesztésé­ben. Habár az új kiadványt rendkí­vüli érdeklődéssel várják világ­szerte, a sajtótájékoztató akkor vált igazán izgalmassá, amikor az újságírók arról kérdezték Vitalij Szevasztyanovot, hogy miért nem játszik Kaszparov és Karpov utó­lagos páros mérkőzést a szovjet bajnoki címért. " A Szovjet Sakkszövetség köz­ponti plénumán egyszerűen nem találtunk jobb megoldást. Az az igazság, hogy az egyforma pontszá­mot szerző sakkozók között nehéz bármiféle pótmércével dönteni ar­ról, hogy ki a jobb. Mivel a Szov­jetunió történetében már koráb­ban is előfordult, hogy a holtver­­senyes első helyen végzők közül mindketten bajnoki címet szerez­tek, úgy döntöttünk, hogy ezúttal is hűek maradunk ehhez a hagyo­mányhoz. Tegnap délután a második for­dulóban a jugoszláv csapat az ola­szokkal mérkőzött meg, a nők pe­dig Ausztriával. Borislav Ivkov szövetségi kapitány Ljubojevicet, Nikoncot, Popovicot és Kovačevi­­ćet, Vlasta Maček pedig A. Mari­­ćot, Markovicot és Maksimovicot állította csatasorba. SIMONYI Zoltán PALICS. — Megkezdődött a Testvé­riség-egység elnevezésű ifjúsági sakk­­torna, melyen Szerbia, Horvátország, Szlovénia, Bosznia-Hercegovina, Crna Gora, Kosovo és Vajdaság válogatott­ja vesz részt. Macedónia ismeretlen okokból nem jelent meg. Az első for­duló eredményei: Bosznia-Hercegovi­na—Szerbia 1,5:4,5, Horvátország—Ko­sovo 5,5:0,5. Crna Gora—Vajdaság 1,5:4,5. Második forduló: Kosovo—Szer­bia 1,5:4,5. Bosznia-Hercegovina—Hor­vátország 3,5:2,5, Szlovénia—Crna Gora 3:2 (egy függő). H. L. A MAGYAR SAKKOZÓK AZ ELSŐ VERSENYNAPON el­szenvedett kisebb kudarc után, amikor csak 3:1-re verték Íror­szágot, némi elégtétellel vették tudomásul, hogy, kise­bb szünet után Détári fellépett a pireuszi Olimpiakosz csapatában. A ma­gyarok kitűnő labdarúgója re­mekül játszott, kitűnően irányí­tott, sőt gólt is lőtt, és vezényle­tével a pireuszi csapat a magyar sakkozókhoz hasonlóan 3:1 ará­nyú győzelmet aratott a szalo­­niki­­ rész felett. BO­PANASZKODNAK A JUGO­SZLÁV SAKKOZÓNÖK, hogy rossz körülmények között laknak, mert nem kaptak egyágyas szo­bákat, és rendkívül nagy a zaj. Egyesek feltették a kérdést, va­jon ha már Maric emiatt nem tudott győzni a görög második csapat éltáblása ellen, vajon So­kolov is emiatt kényszerült pont­osztásra egy 14 éves Costa Rica-i fiúval? —O— A MEGNYITÓ ÜNNEPSÉGEN GARI KASZPAROV VILÁG­BAJNOK tüntetőleg kivonult, amikor Anatolij Karpov megér­kezett. Egyesek szerint azért szánta rá magát erre a lépésre, mert a közönség nagyobb taps­sal köszöntötte Karpovot, mint őt. Most mindenki azt várja, hogy Kaszparov végre asztalhoz üljön a szovjet színekben, mert a sakktábla mellől majd csak nem fog kivonulni. ■O­SVETOZAR GLIGORIC FŐ­BÍRÓ BAL KEZE GIPSZBEN VAN. A népszerű Gligo elmond­ta, hogy kispályás labdarúgás közepette az egyik jóbarátja olyan ügyetlenül vetette magát a nyomába, hogy egyszerűen képtelen volt kikerülni, s ami­kor jól hasra esett, éktelen fáj­dalmat érzett. Az orvosok kéz­­fejcsont-repedést állapítottak meg, így Gligorie keze gipszbe került. Mint mondta, ez már a hatodik eset, hogy a kispályás labdarúgásnak ez a következ­ménye. A lengyelek kérésére az 1. for­duló találkozóját elhalasztottuk, amikor pedig a 2. forduló lett volna műsoron, a franciák a nagy köd miatt nem utazhattak. Har­madszorra talán szerencsénk lesz, vagyis válogatottunk végre lejátsz­­hassa első mérkőzését az Európa­Liga új idényében. Mondani sem kell, hogy meny­nyire fontos a mai Csáktornyai ta­lálkozó. Ha nyerünk, már a rajton megalapozzuk a bentmaradást, ha veszítünk, kezdettől fogva a kiesés veszélye fenyeget. Rákié és Széli edzők még a múlt héten keretet hirdettek. Lehetsé­ges azonban, hogy női egyesben és vegyespárosban ismét Gordana Perkučint láthatjuk, hiszen Jasna Fazlié vagy betegséggel bajlódik, vagy pedig nincs kellő formában. Gordana így elsőbbséget élvezne Polona Frelihhel szemben, hiszen ilyen meccseken sokat jelent a ta­pasztalat, azonkívül Perkučin az utóbbi években sok sikert jegyzett vegyespárosban, függetlenül attól, hogy Lupulescuval, Primoraccal, vagy Kaliniczyal az oldalán szere­pelt. Egészen valószínű, hogy Rá­kic férfiegyesben Lupulescut és Primoracot játszatja, az egyetlen biztos pontot pedig a kettőjük al­kotta párostól várjuk. A lengyelek gyengén rajtoltak, eddigi egyetlen mérkőzésüket ott­hon 5:2-re elveszítették a svédek­től. Tehát vagy nincsenek formá­ban, vagy pedig óvatlanok voltak és most válogatottunk ellen igye­keznek majd javítani. A két vá­logatott eddig nyolcszor játszott az Európa-ligában, válogatottunk a sikeresebb, ötöt megnyert, hármat veszített. Cs. A: MOST TALÁN NEM HALASZTUNK Ma Csáktornyán: Jugoszlávia—Lengyelország Európa-liga mérkőzés Hazánkban a kosárlabdasport még a két világháború közötti idő­szakban kezdett fejlődni, de a Ju­goszláv Kosárlabda Szövetség hi­vatalosan 1948. december 12-én alakult meg. Most ünnepli tehát tevékenységének 40. évfordulóját, s ebből az alkalomból november 29-én Belgrádban, a jelentős ese­ményre utalva, díszülést tart a szövetség választmánya, amelyen elismerő okleveleket adnak át az érdemes társadalmi és politikai munkásoknak, játékosoknak, játék­vezetőknek, újságíróknak, egészség­ügyi dolgozóknak. Ugyanazon a napon délután, a Pionír sportcsarnokban egy-egy szuper-kupa mérkőzést rendeznek férfi- és női mezőnyben. Az orszá­gos bajnok Jugoplastika a Kupa­győztes Cibonával, illetve a Je­­dinstvo—Aida az SD Jezicával ta­lálkozik. A győztesek jutalma egy­­egy nagy kristályserleg lesz, ame­lyet a Sport napilap ajándékoz vándortrófeaként a jobbik csapat- STUTTGART. — A nemzetközi tor­na döntőjében Miloslav Mecir 6:3, 6:2- re nyert Anders Gomez ellen. LONDON. — A nemzetközi torna döntőjében a svájci Jakob Hlasek 6:7, 3:6, 6:4, 6:0, 7:5-re nyert a svéd Jo­nas Svensson ellen. BUENOS AIRES. — A nemzetközi torna döntőjében a spanyol Javier Sanchez 6:2, 6:4-re nyert az argentin Guillermo Perez Roldan ellen. CHICAGO.­­ A­­nemzetközi női te­nisztorna döntőjében Martina Navra­tilova 6:2, 6:2 arányban nyert Chris Evert ellen. Jól szerepeltek a jugoszláv ifik a magyar bajnokságon Befejeződött Szabadka II. ifjúsági hexasakk-bajnoksága, melyet ezúttal is — most már másodszor — Lajkó nyert meg 5,5 ponttal. A további sorrend: Marusin 4, Rózsa és Tumbas 3, Hor­váth 2,5 és Sinkó 2 ponttal. Pécsett tartották meg a VI. magyar ifjúsági hexasakk-bajnokságot, amely­nek ezúttal nemzetközi jellege volt: a 16 versenyző között ugyanis három szovjet és öt jugoszláv lépett fel. Az utóbbiakat a szabadkai hexasakk-klub tagjai: Lajkó, Marusin, Rózsa, Tumbas és Csiszár képviselte. Útvezetőként és edzőként még Vereckei utazott Pécsre. A bajnokságot a magyar Jurasits nyer­te meg. Jól szerepeltek a mieink: Ma­rusin az ötödik helyen végzett, a töb­biek pedig középhelyezést harcoltak ki maguknak. A hagyományos Szabadkai számítás­technikai és Ügyviteli Vállalat (Magyar­­ország) csapattalálkozást november 25- én, pénteken tartják meg Szabadkán. Nemrégiben a szabadkaiak Kaposvá­rott játszottak a SZÜV csapatával, amely most viszonozza a nyárvégi lá­togatást. A köztársaság napja tiszteletére szabadkai hexasakk-klub megrendezi II.­­ nemzetközi hétvégi versenyét. Novem­ber 24-én és 25-én ülnek asztalhoz az addig benevezett hexasakkozók, köztük magyarországi versenyzők. Sz. J. 1888. november 15., kedd ÜNNEPEL A KOSÁR­LABDA SZÖVETSÉG­ nak, de mellé egy miniatűr serleg­ is jár, örökös tulajdonba. Második mérkőzés, első vereség ATLANTA, Georgia Egyetem—Jugoszlávia 77:74 Jugoszlávia felfiatalított kosárlabda­­válogatottja amerikai portyáján leját­szotta második mérkőzését is, ezúttal Atlantában a Georgia Egyetem csapata ellen. A hazaiak győztek 77:74 arány­ban. A győzelmet jelentő, tripla érté­kű találatot Dennis Scott érte el a mérkőzés utolsó másodpercében, míg azt megelőzően, 37 másodperccel a be­fejezés előtt Komarec egyenlített 74:74- re. A jugoszláv csapat legeredménye­sebbje Dževad Arihodžić volt 16 pont­jával míg az amerikai csapatban az említett Scott 23, Hammonds pedig 21 pontot íratott fel. - O - Csapataink Amerikában... Válogatottunk mellett, néhány jugo­szláv klubcsapat is Amerikában por­­tyázik, kihasználva a hazai bajnokság­ban beállt szünetet. Egyelőre nem sok jót hallottunk szereplésükről. íme az ered­mények : Vilanova—Cibona 82:71 (41:37) Seton Hall—Cibona 117:81 (51:28) Youngstown—Zadar 62:74 (31:38) Valparaiso—Zadar 81 :60 (38:18) Missouri—Crvena zvezda 82:72 (39:42) ~ •­­Szövetségi I. B liga — nyugati csoport SZARAJEVÓ: Željezničar—Slobođa Ista .67:102 (33:42) A bajnokság 5. fordulójának vasárnap esti mérkőzése. SÍUGRÁS Norvégiából Planicára Legjobb síugróink a kedvezőtlen időjárás miatt befejezték előkészü­leteiket a norvégiai Bardufosban, és hazatértek. Az ú­i idényre való felkészülésüket Planicán folytat­ják, ahol a hóágyúk segítségével alkalmassá tették a 90 méteres sánc-­ az ugrásokra. MOTOCROSS Barisic az országos bajnok Feles futam a szlovének bojkottja miatt A 250 köbcentiméteres motorok ka­tegóriájában az új országos bajnok a Karlovac Motoros Egyesület harminc­éves versenyzője Slavko Barialé lett. Az ismert jastrebarskói Mladina moto­­cross pályán vasárnapi első, illetve harmadik helyezésével újabb 37 pontot szerzett, és ezzel az összesítettben 264 ponttal az élen végzett. Bab­áté „mun­káját” nagyban könnyítette, hogy a rajton nem jelent meg az összesített addigi éllovasa, a Brežica Motorosklub ásza, Mariján Zdove, ugyanis a klub vezetőségében úgy döntöttek, bojkot­tálják ezt a versenyt, jóllehet annak rendje módja szerint kellő időben be­jelentették versenyzőik fellépését. A brežicaiakon kívül a versenyt még tíz szlovéniai versenyző bojkottálta, így a rajton mindössze 12-en jelentek meg. Nagy kár ez a motocross sportra nézve, hiszen szokatlan jelenség, hogy Itt is — miként a fociban — földasz­­talnál születnek döntések. Az összesített eredményei: 1. Zlav­­ko Barišić (Karlovac) 264. 2. Marian Zdove (Brežica) 227. 3. Marján Av­­bel,i (Domzale) 223. 4. Vladimir And­­rejka (Len art) 341. Sílvin Veseniák (Orehova Vas) 132. 6. Zdravko Jc­­lováek (Jaska) 130 pont.

Next