Magyar Szó, 1989. szeptember (46. évfolyam, 239-254. szám)
1989-09-11 / 249. szám
sa WEINBRENNER RUDOLF Itt a világvége? Elpusztulhat-e egyik napról a másikra az emberiség? Romba dőlhet-e kultúránk? Leselkedik-e ránk természeti vagy kozmikus veszély? Vagy csak azokkal a veszedelmekkel kell számolnunk, amelyeket Szerencsétlen módon magunk idéztünk fel a mérhetetlen fegyverkezéssel, a méltó nyersanyag-felhasználással és környezetszennyezéssel? Régi, szinte örök kérdések ezek, melyekre kezdetben a kultúra lépcsőjén felfelé kapaszkodó ember csak metafizikai vagy vallásos magyarázatot tudott adni, ma már azonban legtöbbjükre a tudomány felel. De a rettegés él... Mi az igazság? Ezekre a mindenkit izgató kérdésekre igyekszik válaszolni a szerző, amikor összefoglalja és a realitás talajára helyezi mindazokat a veszélyeket, amelyek kultúránkat, falunkat, lakhelyünket, a Földet, a Naprendszert vagy akár az egész univerzumot fenyegetik. (23) Akkor a Hallér-üstökös csóváján át vezetett a Föld pályája. A csóva, mely a Nap hatására keletkezik, olyan ritka anyagkoncentrátumot jelent, hogy jóformán megfelel a tökéletes vákuumnak. Közvetlen összeütközés egy üstökössel elvileg elgondolható volna, de valószínűtlen. Az üstökösök átlagméretét tekintve, komolyabb helyi katasztrófát jelentene, de nem pusztítaná el sem bolygónkat, sem élővilágát. Az üstököskutatás most éli fénykorát. Az 1986-ban a Halley-üstökös közelébe irányított űrszondák — részben magyar műszerekkel felszerelve — sok hasznos tudnivalóval fogják gazdagítani a csillagászatot. A szondák adatainak kiértékelése még tart. Ennél nagyobb és a bizonyos értelemben konkrét veszélyt jelenthetnek a kisbolygók, meteorok. A kisbolygók zöme övezetet alkot a Mars és a Jupiter pályája között. Megfigyelőeszközeink tökéletesedésével számuk egyre nő. Legnagyobb példányuk, a Ceres, már jóformán valódi bolygó, átmérője kb. 1000 km. Ettől a mérettől lefelé találunk aztán mindenfélét, egészen a 20—30 kilós szikladarabokig. A bolygók gravitációs hatását a kisebb testek jobban megszenvedik, néha egymás között is ütköznek. A kisbolygóövezet tehát — tulajdonképpen a Naprendszer kialakulásánál visszamaradt hulladékanyag — állandó változásoknak kitett, instabil világ. Egy részük, az ún. Apolló-típusú kisbolygók, nem marad az övezetben, hanem olyan erősen elliptikus pályán fut a Nap körül, hogy alkalmanként keresztezi a Föld pályáját. Feltevések szerint egy részük rövid pályára lépett üstökösök maradványa. A csillagászok szerint kb. ezer van közöttük, amelyeknek átmérője meghaladja az egy kilométert, de csak legnagyobb példányuk, az SB. 1978. közelíti meg a tíz kilométeres átmérőt. Ezen kívül van több tízezer jóval kisebb testecske is. Számuk a Naprendszer fiatal korában valószínűleg sokkal nagyobb volt, de nyilván jelentős részük már összeütközött pályája mentén bolygóval vagy holddal. A Holdon, Marson, Merkúron levő kráterek nagyobb része ilyen ütközés következménye, ezeken az objektumokon a légkör hiánya miatt az erózió nem takarhatta el a régi sebhelyeket. Az elméleti számítások szerint kb. 200 000 évenként ütközik egy ilyen nagyobb objektum a Földdel. A történelmi időkben nem fordult elő ilyesmi. Nagyobb méretű kozmikus test becsapódásának természetesen valóban katasztrofális következményei volnának. Ez érthető, hiszen egy 1 km átmérőjű test becsapódásánál a sebességtől és tömegtől függően 1017 erg körüli energia szabadulna fel. Gyakorlatilag egy ilyen test 22 km átmérőjű krátert vájna a bolygóba. A becsapódáskor felszabaduló energia zöme a felszíni kőzetek szétporlasztására, elgőzölögtetésére, a kirepülő törmelék felgyorsítására használódna el. Magának a kozmikus testnek elgőzölögtetéséhez kisebb tömege miatt elenyésző energia szükséges. Ilyen, de példánknál lényegesen kisebb test ezelőtt mintegy 50 000 évvel lezuhanva, hozta létre az arizonai Ördög-krátert. Ez a test azonban csak talán száz méter átmérőjű volt. A kráter ennek ellenére 200 méter mély és 1300 méter átmérőjű. Zuhant már földünkre ennél lényegesen nagyobb objektum is. Ez megközelítően ezelőtt 65 millió évvel történt. Talán ez vetett véget a dinoszauruszok uralmának, ez nyitott utat az emlősök fejlődése előtt, meglehetősen gyökeresen átalakítva az élővilágot. A dinoszauruszok, mint azt az őslénykutatók már régebben tisztázták, abban az időben jóformán minden földi életteret elfoglaltak és erős fejlődésben voltak. Aztán, szinte villámcsapásszerűen tűntek el. Évszázados parázs tudományos vita után, most úgy látszik, az amerikai Nobel-díjas fizikus, Luis W. Alvarez elmélete végleg pontot tesz a megoldásra. Elméletének alapját az képezi, hogy a Földön öt, igen távol eső pontján, Dániában, Spanyolországban, Olaszországban, Új-Zélandon és Óceániában a krétaidőszak végéről származó vöröses márga- és agyagüledékben egymással teljesen azonos korú, irídiumban gazdag rétegre bukkant. Az üledékes réteg alatt a kréta-mészkő számos kövületet tartalmaz, gazdag élővilágot igazol, azonban maga az irídiumos réteg teljesen meddő. Ez arra utal, hogy akkor, amikor képződött, az egész földi élővilágot érintő hatalmas katasztrófa játszódott le. Az irídumos réteg fölötti üledék már a harmadkorhoz tartozik, ám ebben is csak elvétve találhatók életnyomok. Aztán a mintegy egymillió évvel fiatalabb üledékben szaporodnak el újra a kövületek. Az ozmium és az irídium nagy keménységű, kristályos szerkezetű fém. Földünkön nincs jelentősebb koncentrációja, általában kis mennyiségekben fordul elő. Az Alvarez által feltárt rétegben a koncentráció 30—160-szorosa az átlagnak. Ebből joggal lehet következtetni egy kozmikus tömeg lezuhanására, hiszen a kisbolygók némelyikén az irídium koncentrációja százszorosa a földinek. Alvarez feltételezi, hogy kisbolygó zuhant a Földre, melynek általa kiszámított átmérője 6—14 km között lehetett. Elvileg mindegy, hogy már a légkörben szétrobbant-e vagy csak az ütközéskor porlott szét. Ha a légkörben robbant, a globális porszennyeződés máris magyarázatot nyert. Ha pedig a bolygó felszínén, a légkör szennyeződése, hozzáadva a felszínről kilökött szemcséket is, legalább 200 km magasságig terjedhetett. Egy ilyen test leérkezésekor nagy a valószínűsége annak, hogy a tengerbe csapódik. De ha 20 km/s sebességgel hatolt a légkörbe, néhány kilométeres óceánmélység jóformán semmiféle fékezőerőt nem jelent. Az óceán aljáról a víztömegen keresztül puskagolyó sebességével repülnének fel a szemcsék a légkörbe. A számítások azt mutatják, hogy ebben az esetben a becsapódó test és a Föld anyagából összesen kb. 2200 km3 anyag szenynyezte el a légkört. Ekkora anyagmennyiség órák alatt szétterjedve a napfénynek kb. 99’/6-át rekesztette ki. Az állandó sötétség talán 3—5 éven át tarthatott. Ez a jelentős hőmérsékletcsökkenésen kívül, szinte teljesen megakadályozta a növények fotoszintézisét. (Folytatjuk) HÜKHRBD 1989. szeptember 11. hétfő L ION MIHAI PACEPA Vörös horizontok Egy román kémfőnök vallomása (37) Ceausescu figyelmét már egy televízió kötötte le, ami beépített vevőkészüléket tartalmazott, és a kód beállítása után távirányítással lehetett bekapcsolni. Úgy tervezzük, hogy ezt a mikrofelvevő-készüléket minden, vidéken eladásra kerülő tévébe beépítjük. A beépítés egyik előnye az, hogy így állandó energiaforrás van, nincs szükség külön elemekre. A másik az, hogy a tévék a nap 80 százalékában nem működnek. (A román tévé csak néhány órát sugároz naponta.) Ha alkalmazzuk ezt a hókuszpókuszt, még tovább kell rövidíteni az adásidőt. — Néhány film és hír a pártról: ez minden, amire az embereknek szükségük van, igaz Nick? — kérdezte Elena. — Bevezetni! — mondta Ceausescu, miközben a következő zárlóhoz lépett, amelyben vendéglői lehallgatófelszerelések voltak. A kerámia hamutálcák és virágvázák ragadták meg a figyelmét. Gearty tájékoztatta, hogy ilyen, elemmel működő mini lehallgatókészülékeket tartalmazó hamutálcákkal és virágvázákkal a következő ötéves terv végére minden vendéglőt fel lehet szerelni. Bármelyik ott lévő tisztünk vagy pincérnőnek álcázott ügynökünk bekapcsolhatja őket, kihúzva belőlük egy ó vékonyságú szeget. Ezeket a mikro-lehallgatókészülékeket tartalmazó kerámia hamutálcákat és virágvázákat, amelyeket a szovjet KGB fejlesztett ki, minden kelet-európai titkosszolgálat alkalmazta már, hogy éttermi és szállodai beszélgetéseket hallgasson le. Hedrick Smith amerikai újságíró egy általa humorosnak vélt esetet ír le, amit egy Kaszpi-tengeri szállodában látott, amikor megérkezett a hír, hogy külföldi nagykövetek delegációja érkezik. „Mint Gogol híres szatírájának, a Revizornak vidéki hivatalnokai, a személyzet őrült tempóban próbálta meg csinosabbá tenni a hotelt. A megszokott hamutálcák eltűntek az ebédlőasztalokról, és helyükre új, díszesebb darabok kerültek. Nagy fehér szegfűket is raktak az asztalokra.” Az feltehetően eszébe se jutott Smithnek, hogy az új hamutartók és virágvázák nemcsak dekorációs célokat szolgáltak. Az, hogy ezek az eszközök hordozható lehallgatókészülékek, máig is egyike a leginkább titkolt tényeknek a szovjet blokkon belül. Ceausescu és Elena lassan sétált egyik tárlótól a másikig, és növekvő érdeklődéssel szemlélte az elektronikus megfigyelés új eszközeit, az éjszaka és nappal készíthető fotókat, a házon belüli és kívüli videofelvételeket és az újfajta, tökéletesebb és gyorsabb levélcenzúrázást. Aztán Ceausescu egy olyan tárlóhoz lépett, ahol a külföldre szánt felszereléseket mutatták be. Gearty és Diaconescu ismertetni kezdte az új elektronikus lehallgató rendszer prototípusát, amelyet a román nagykövetségekre szántak, majd azokat a lézereket, beprogramozott ultrarövid-hullámú adókat mutatták be, amelyeket nyugati intézményekben, katonai egységeknél és magánlakásokban akartak elhelyezni. GYÖNYÖRŰ, ÚJ ÉLET Dél volt, amikorra Ceausescu a kiállítás végére ért. Mély lélegzetet véve körülnézett, majd megkérdezte: — Hány embert leszünk képesek lehallgatni a következő ötéves tervünk végén? — Csak azt mondhatom Legfelsőbb Vezető Elvtárs és Mélyen Tisztelt Elena Elvtársnő — válaszolta Diaconescu —, ha terveinket jóváhagyják, akkor 1984. január 1-jére 10 millió mikrofont tudunk egyszerre megfigyelés alatt tartani. Ha feltételezzük, hogy a népességnövekedési ráta ugyanaz marad a következő öt évben, mint az elmúlt ötben, akkor becslésünk szerint egy év alatt periodikusan minden egyes családot le tudunk hallgatni, a gyanúsakat pedig folyamatosan. — Hány gyereke van, elvtárs? — szakította félbe Elena. — Egy. Elvtársnő. Egy katona a párt számára. — Ez az oka annak, hogy a lakosság nem növekszik. Legalább négy katonát kellett volna csinálnia a párt számára, kedves elvtársam. Adjon a becsléséhez további 10—15 százalékos népességnövekedést, tábornok. 1984-re legalább 30 millió lakosnak kell Romániában élnie. Erre nekem lesz gondom, maga pedig törődjön a mikrofonjaival. Ceausescu beszívta néhányszor a fogai között a levegőt, aztán elkezdte: — Mi egy gyönyörű ésetet építünk a román nép számára, elvtársak. Egy új és független életet, amit népünk 2050 év küzdelmével és megaláztatásával érdemelt ki, Elena tapsolni kezdett. — Az elmúlt évtizedben minden esztendő valami újat jelentett kommunista történelmünkben. Tegyük 1984-et egy másik ilyen fordulóponttá! Legyünk megint egyedülállóak a Varsói Szerződésben! Legyünk elsők az egész világon, elvtársak! Nagyon rövid időn belül mi leszünk az egyetlen ország a földön, amely képes lesz megismerni minden egyes állampolgára gondolatát. Mindössze öt év választ el bennünket az új tudományos kormányzási formától. Mielőtt folytatta volna, sokatmondóan közönségére nézett. — Miért olyan népszerűtlen az amerikai imperializmus? Azért, mert nem tudja, hogy az emberek mire gondolnak, azért mert nem tudományos. Amit önök itt csinálnak, elvtársak, az a kormányzás igazi tudománya. Ez a közvélemény igazi felmérése. A kommunista rendszer, amit mi együtt alkottunk, a legtudomárnyasabb azok közül, amelyek valaha, megismétlem, elvtársak, valaha a földön az emberiség javára léteztek. Most Diaconescu kezdett tapsolni. Ceausescu felemelte a kezét, csendet kérve. — Az a baj, hogy nem mondhatjuk el dolgozó népünknek, mennyire törődik velük a Kommunista Párt, elvtársak. A bányászok szívesebben mennének le a bányába és termelnének több szenet, ha biztosak lehetnének abban, hogy a Párt tudja, mit csinál a feleségük minden egyes percben. Többet termelnének, elvtársak, de ma még nem beszélhetünk nekik a rendszerünkről. A nyugati sajtó azzal vádolna bennünket, hogy rendőrállaim vagyunk. Ez imperialista propaganda, elvtársak. Mi nem vagyunk rendőrállam, és soha nem is leszünk az. Államunk proletárdiktatúra, amelynek célja ideológiai tisztaságunk megőrzése. A kommunizmus az egyetlen igazi demokrácia, és ezt a történelem fogja tanúsítani a jövendő nemzedékek számára. Egy napon majd őszintén beszélhetünk arról, amit csinálunk. Amikor a proletár világforradalom legyőzi a kapitalista hidrát, és vörös zászlónk ott fog lobogni mindenütt a világon — fejezte be drámaian Ceausescu. „SZÁJKOSARAK” A LEHALLGATÁS ELLEN Mielőtt elmentünk volna, Ceausescu magához hívott. — Meg akarom kapni a „szájkosarakat” a washingtoni utazásomra! A „szájkosár” egy olyan furcsa felszerelés volt, amit Ceausescunak terveztek külföldi megbeszéléseire, ahol nem álltak rendelkezésre zavarókészülékek, vagy akusztikailag védett szobák. Ceausescu, aki túl jól ismerte a rejtett mikrofonok lehetőségeit, borzalmasan félt attól, hogy őt magát lehallgatják. (Folytatjuk)