Magyar Szó, 1989. október (46. évfolyam, 285-299. szám)

1989-10-17 / 285. szám

1989. október 17., kedd FORRONGÁS AZ NDK-BAN Párbeszédjavaslatot készít az ellenzék Lényegi változásokat követel Berlin, október 16. A Velebném­et ellenzék várhatóan a közeljövőben ismertetni fog­ja tárgyalási javaslatait, a kormány képviselőivel. Általános meg­ítélés szerint a javaslatok az ország legtömegesebb és legbefolyáso­sabb ellenzéki szervezetének, az Új Fórumnak a politikai platform­jára épülnek. Egyes becslések szerint a javaslatokat már ma közzé­tehetik. Egyházi körök időközben felszólították az állampolgárokat, hogy viselkedjenek méltóságteljesen, a rend őreit pedig arra kér­ték, hogy ne alkalmazzanak erőszakot a lakossággal szemben. Az eddigi ismeretek szerint az ellenzéki csoportok semmiképpen sem hajlandók félmegoldásokat el­fogadni, hanem egyenesen lényegi változtatásokat követelnek, vagyis azt, hogy a „gondoskodó államot” alakítsák át jogállammá. Ezenkí­vül az államapparátus biztosítson nagyobb szabadságot az egyéni kezdeményezéshez a gazdaságban, továbbá az irányításban, valamint a szakszervezetek szerepének nö­velésében, nem utolsósorban pedig engedélyezze a sztrájkra való jo­got. Az ellenzékiek követelik továbbá a gazdasági bürokrácia hatalmá­nak megnyirbálását és hathatós intézkedések bevezetését a környe­zetvédelem érdekében. A tudo­mány, a kultúra és a művészet te­rületén pedig szerintük nagyobb függetlenséget­­és önállóságot kel­lene biztosítani az államnak, ezen­kívül fel kellene hagyni a sajtó­cenzúrával, s nyilvános ellenőrzést bevezetni a rádióban meg a televí­zióban. „Nem akarunk semmiféle kulturális értékeket exportálni, egyszersmind kulturális selejtter­­méket sem áll szándékunkban im­portálni”, hangzott el a figyelmez­tetés az Új Fórum köreiben. Ezen az ellenzék által összeállí­tott listán található a biztonsági szervek nyilvános ellenőrzésének követelése is, továbbá a szólássza­badság, a gyülekezési szabadság, valamint a szabad utazás és a füg­getlen bíróságok működése. A hivatalos körök egyelőre nem hajlandók még csak nyilvántartás­ba sem venni az ellenzéki csopor­tokat, de készek­ a párbeszédre. Igaz, ezen készségük nem kimon­dottan az ellenzékkel történő pár­beszédre vonatkozik, hanem ..a la­kosság valamennyi rétege és a de­mokratikus erők” irányába. (Tan­­jug) A PFSZ-nek nem kell a Baker-terv Arafat visszautasítja az amerikai államtitkár elképzelé­sét • Az izraeli—palesztin tárgyalásokról A PFSZ Végrehajtó Bizottsága a­zt követelte a­­ Palesztin Közpon­ti Tanácstól, hogy utasítsa el Ja­mes Baker amerikai államtit­kárnak az izrael—palesztin tár­gyalásokra vonatkozó tervét. A Reuter hírügynökség jelentése szerint Jasszer Arafat, a PFSZ vezetője a Végrehajtó Tanácsban mondott tegnapi beszédében a Központi Tanács 108 tagjától, akik Bagdadban tanácskoznak, azt kö­vetelte, hogy utasítsák vissza a Baker-tervet, és valamennyi olyan javaslatot, amelyek ellentétben állnak a közel-keleti válság meg­oldására tett palesztin kezdemé­nyezéseikkel. A PFSZ képviselője ismertette a Végrehajtó Bizottság azon állás­pontját, hogy a Baker-terv „a pa­lesztin kezdeményezés ellen irá­nyul és ismételtem támogatni kí­vánja Shamir izraeli m­iniszterel­­nök­nek a m­egszáll­t területeken esedékes választásokra tett­ javas­latát öe­vezeti kielégítő listájának elfoga­dására. A negyedik pont értelmé­ben az izraeli delegáció a tel-avivi tervnek megfelelően fog tárgyalni a palesztinok képviselőivel. A terv szerint választásokat tartanának a megszállt területeken és az érin­tett felek párbeszédet kezdenének az ott élőkkel. Az ötödik pont vé­gül azt javasolja, hogy Egyiptom, Izrael és az Egyesült Államok külügyminiszterei az elkövetkező két hétben Washingtonban folytas­sanak kimerítő tárgyalásokat. Az e­ső hivatalos kontaktus Az NSZK kormánya tegnap először létesített hivatalos kon­taktust a PFSZ-szel. Jürgen Südhoff külü­­gyminisztériumi ál­lamtitkár a nap folyamán fo­gadta Basam Abu Sharif magas rangú palesztin tisztségviselőt. Bonn és a PFSZ képviselői már eddig is találkoztak, de ezek nem voltak hivatalos találkozók. A külügyminisztérium közlemé­nye szerint az NSZK és az Eu­rópai Közösség segítséget kíván nyújtani a békefolyamat bein­dításához, amely a palesztinok és az izraeliek párbeszéde nél­kül egyszerűen elképzelhetetlen. Bonn és az Európai Közösség tagállamai ezenkívül fontos sze­repet vállalhatnak a nemzetkö­zi értekezlet megszervezésében is, amelyen természetesen a PFSZ képviselői is jelen lenné-­­ nek. (Tanjug) James Baker amerikai államtit­kár ötpontos tervének, értelmében egy izraeli delegáció utazna Kai­róba, és ott ülne t­árgyalóasz­tal­­hoz a palasztinok képviselőivel. A terv hangsúlyozza, hogy Egyiptom semmiképpen sem képviselheti a tárgyalásokon a palesabimakait, sőt minden tekintetben konzultál­ni fog a palesztin­ n­oikska,­ a felmerült kérdések megoldásáról. Kairónak ezenkívül ki kell kérnie Izrael és az Egyesült Államok véleményét is. A terv harmadik pontja úgy rendelkezik, hogy az izraeli dele­gációnak csak akkor kell Kairóba­­ utaznia, ha előtte már sor került­­ a palleszitim tárgyaló felek ügyére- " Egy izraeli katonát vasárnap két­évi börtönbüntetésre ítéltek két palesztin meggyilkolása miatt — jelentik a hírügynökségek a kato­nai közleményre hivatkozva. Az izraeli katonai rádió azt állítja, hogy ez a legsúlyosabb büntetés, amelyet a palesztin felkelés kezde­te —1989 decembere­­ óta mond­tak ki egy katona felett a meg­szállt területeken. A katonai bíró­ság szerint K­án Orev tartalékos­­hadnagyot azért ítélték el, mert 1988 májusában a nyugati partvi­déki Báni faluban két ember ha­lálát okozta, és mert rendkívül sú­lyos mulasztást követett el. Kövek­kel dobálózó palesztinok üldözése közben Orev éles töltényekkel tüzet nyitott. A nyomozás során bebizo­nyosodott, hogy a palesztinokat hátulról lőtték le. Más hír szerint tegnap összetűzés volt Kelet-Jeru­­zsálemben a palesztinok és az iz­raeli rendőrség között. Az előbbiek közül legalább tizenöten, az utób­­­­biak közül pedig öten sérültek­­ meg. S képünkön: A rendőrök lete­­­­pernek egy palesztint (Reuter felelőse) Magyar Sió KÜLPOLITIKA 3 Jugoszláv hajó lesz a szálláshelyük (Folytatás az 1. oldalról) fogadására alkalmas komphajót a nyugatnémet hatóságok mindössze 500—600 keletnémet­­menekült el­helyezésére szánják. A Casa Marina olasz hajó már a hamburgi kikötőben várakozik, hogy ideiglenesen otthont nyújtson a keletnémet menekülteknek. Az NDK-beli menekültek száma az utóbbi napokban ismét erőtelje­sen növekedett. A bajorországi ha­tárrendőrség közölte, hogy tegnap hajnali 4 óráig az előző 24 órában 1877 menekült érkezett Ausztrián át Magyarországról. Egy nappal korábban több mint 2000-en vol­tak. Szeptember 11-e óta, amikor Magyarország úgy döntött, hogy megnyitja határait Ausztria felé az NDK-állampolgárok előtt, hoz­závetőleg 42 000, főként fiatal ke­letnémet érkezett ezen az úton Nyugat-Németországba. Az idén — az NDK-hatóságok engedélyé­vel vagy illegálisan — több mint 120 000 keletnémet települt át az NSZK-ba. A sajtó arról számol be, hogy a tegnapi nap folyamán várható volt, hogy a Varsóban tartózkodó 1200 keletnémetek első csoportja már elhagyja Lengyelországot. Berlin, Varsó és Bonn, mint Bonnban állítják, egyezményt kö­tött, miszerint minden Lengyelor­szágban tartózkodó keletnémet me­nekült útiokmányokat kap az NDK nagykövetségén, amellyel kiutazhat — valószínűleg először Svédország­ba, majd az NSZK-ba. (Tanjug) Leszámolás a tüntetések résztvevőivel Tisztogatás a pekingi pártszervezetben A kínai KP pekingi városi bi­zottsága tegnap bejelentette, hogy „tisztogatást” fog végezni a párt soraiban, ily módon akar javítani a tagsály „minőségén”. Amint az várható is volt, elsőként azokat fogják felelősségre vonni akik a tavasszal részt vettek a nagy tüntetésekben. A párt „felül fogja vizsgálni”, hogy tagjai, különösen a hivatal­nokok, hogyan viselkedtek a kor­mányellenes lázadás és a „nemze­ti nyugtalanság” megfékezésekor. Külön figyelmet szentelnek annak, hogy ezeket az embereket, akik el­lenséges és pártellenes elemeknek minősülnek, mielőbb távolítsák el a párt soraiból, olvasható egyebek között abban a dokumentumban, amelyet tegnap reggel jelentetett meg Peking városi pártbizottsága. Jóllehet a dokumentum hangsú­lyozza, hogy jelen esetben csupán kisszámú párttagról lenne szó, mert a „vétkesek” nagy többségének lehetőséget biztosítanak arra, hogy megjavuljanak, és ezenkívül külön tanfolyamokon fogják őket átké­pezni, nagyon nehéz elhinni, hogy a „tisztogatás” csupán egy megha­tározott számú emberre terjed majd ki. Az eddigiek során megbüntetett párttagokról a Kínai KP még sem­milyen konkrét adatot nem közölt. Nyilvánosan csupán annyit ismer­tek el, hogy azok a párttagok, akik részt vettek a tüntetésekben és ké­sőbb a pekingi Mennyei béke té­ren levert lázadás után visszavo­nultak, önként adták át az illeté­kes bizottságoknak párttagsági könyvüket. Figyelemre méltó, hogy a most kilátásba helyezett ,,tiszto­gatás” során szó lesz egyebek kö­zött a magánszektorról is. Minden bizonnyal több olyan párttagot menesztenek majd, aki a magán­­szektorban dolgozott, és még nem magyarázott körülmények között gazdagodott meg. Kínában az utóbbi időkig igen gyakran idézték Teng Hsziao-ping vezető azon megállapítását, hogy nincs annál rosszabb, „ha valaki gyorsabban gazdagodik meg a többieknél”. Tavaly az országban széles körű vita bontakozott ki azokról a párttagokról, akik idő­közben milliomosokká váltak. (Tan­jug) Kadhafi Egyiptomban (Folytatás az 1. oldalról) fel diplomáciai kapcsolatait Egyiptommal, amelyek 1979-ben szakadtak meg Kairó és Tel Aviv békemegállapodása után. Figyelembe véve Kadhafi el­nök szeszélyes magatartását, egyiptomi politikai körök megle­hetősen óvatosan fogalmaznak. A tartózkodó magatartás már a lí­biai elnök megérkezésekor meg­nyilvánult, mert a lakosság nem részesítette olyan fogadtatásba a vendéget, mint amikor más magas rangú külföldi állami tiszt­ségviselő érkezik az országba. Ha a két államfő tárgyalásai kedvezően alakulnak, egészen bi­­zony­osra vehető, hogy Kadhafi és Mubarak a mai nap folyamán is­mételten találkozik, sőt helyi megfigyelők annak lehetőségét sem zárják ki, hogy sor kerül a tárgyalások helyszínének megvál­toztatására, vagyis líbiai terüle­ten folytatnák megbeszéléseiket. (Tan­jug) Mubarak (jobbról) üdvözli Kadhafit (Reuter telefotó) Jelcin követeli Ligacsov távozását Kiéleződik a konfliktus a radikálisok és a konzervatívok között a Szovjetunióban A luzsniki parkban, Moszkva központi stadionjának szomszéd­ságában, vasárnap este megtartott tömeggyűlés megerősítette, hogy kiéleződik a viszály a Szovjetunió vezetőségének radikális és konzervatív erői között. Mintegy 40 000 moszkvai előtt Borisz Jelcin, az SZKP KB tagja, a vezetőség befolyásos regionális­­közi csoportjának egyik társelnöke mondott beszédet. Tém­ája az or­szág belső helyzete, a peresztrojka problémái és a radikális változá­sokkal szembeni ellenállás volt. Jelcin megismételte tézisét, hogy a peresztrojkát a legjobban a szovjet vezetőség konzervatív erői ellenzik, és elsőként Jegor Liga­­csovot, az SZKP KB titkárát, a po­litikai bizottság tagját említette. Szerinte Ligacsovnak le kellene mondania funkciójáról. Jelcin em­lített még néhány vezetőt, és kü­lön foglalkozott Mihail Gorbacsov­­nak az újságok főszerkesztőivel a múlt pénteken tartott találkozásá­val. Erről nem közöltek részlete­ket a nyilvánossággal. Jelcin azt ál­lította, hogy a párt főtitkára, a­ Legfelsőbb Tanács elnöke hevesen bírálta a népi képviselők egy ré­szét és az újságírókat, akik behó­doltak a „radikális irányzatnak”. A luzsniki nagygyűlés csak szem­léltette a mélységes szakadékot, amely a Szovjetunió különböző irányzatait elválasztja. Az egyik a radikális áramlat amely olyan gazdasági és politikai intézkedése­ket szorgalmaz, amelyek túlnőnek a jelenlegi rendszer keretein, mert csakis azokban látja a kiutat, a válságból. Másfelől a konzervatív áramlat úgy véli, hogy a­ nehézsé­gekből kivezető utat csak a meg­levő rendszer keretében le­het megtalálni, és veszélyes lenne ra­­­dikálisan változtatni a rendszeren. Ligacsov nem véletlenül lett Jel­cin és hívei támadásának céltáblá­ja, a szeptemberi pártplénumon ugyanis — a korrupció vádja miatt védekezve — érthetően ismertette politikai platformját. Szerinte „az ország bizonyos térségeiben nyílt hatalmi harc folyik”, és e politi­kai harc középpontjában a fejlő­dés útjainak kérdése áll. Ligacsov akkor külön bírálta azokat, akik „a kapitalizmus, a polgári demok­rácia­ útjára akarják vezetni az or­szágot, és a gazdaságban bevezet­nék a magántulajdont, a politiká­ba pedig a többpártrendszert”. Li­gacsov szerint ezek a peresztrojka fő ellenfelei, nem pedig­­ az „úgy­nevezett konzervatívok, akik hisz­nek a szocializmusban és tisztelet­ben tartják az internacionalizmus elveit”. (Tanjug) Tájfun pusztít Vietnamban A Dán nevű tájfun a hét vé­gén­ elérte Vietnam központi ré­szeit, és óriási pusztítást okozott. Eddig 34 halálos áldozatról tud­nak, 466 személy pedig megsé­rült. A tegnapi hírügynökségi jelen­tések szerint az ítéletidő főleg Nghe Tin tengerparti tartományt érte, a szökőár 134 000 hektár rizs­földet elárasztott, és több mint 50 000 házat megsemmisített. Emberáldozat volt a két északi tartományban is, a Vörös-folyó deltájában, ahol pénteken és szom­baton pusztított a tájfun. LAPZÁRTÁTÓL LAPZÁRTÁTG Esett ugyan a részvények árfolyama, de legalábbis lap­zártáig, mégsem következett be a fekete hétfő a nemzet­közi tőzsdéken, bár tartot­tak ettől, miután a részvé­nyek értékcsökkenése még a múlt hét végén elkezdődött a Ne­w York-i tőzsdén. Egy­idejűleg mindenhol csökkent a dollár árfolyama is. A keletnémet ellenzék kö­zölte, a legrövidebb időn be­lül közzéteszi javaslatát, ho­gyan képzeli el a párbeszé­det a kormányzattal. A hét végén egyébként mintegy 4000 keletnémet menekült lépte át a magyar—osztrák határt és már 40 000 fölé emelkedett azoknak a ke­letnémet polgároknak a szá­ma, akik az elmúlt hetekben­­ illegálisan távoztak az NSZK-ba. Tizenhat év után tegnap ismét egyiptomi—líbiai csúcstalálkozót tartottak. Kadhafi líbiai vezető há­romórás véleménycserét folytatott Mubarak elnök­kel egy egyiptomi nyaraló­helyen, de nem született megállapodás a diplomáciai kapcsolatok felújításáról. Johannesburgban rend­kívüli ülést tartott a namí­­biai békeszerződés alkalma­zását ellenőrző bizottság. A választási törvény alkalma­zását vizsgálják felül. Az észak- és dél-koreai Vöröskereszt képviselői meg­állapodást kötöttek, hogy de­cember 8-ától a határ két oldalán élő családtagok és rokonok meglátogathatják egymást, ez eddig nem volt lehetséges a lezárt határ miatt. A Szíria-barát muzulmán és baloldali csoportok kö­vetelik a maronita keresz­tény k kisebbséget kiváltsá­gokkal felruházó jelenlegi li­banoni politikai rendszer sürgős megszüntetését.

Next