Magyar Szó, 1989. december (46. évfolyam, 343-358. szám)

1989-12-16 / 343. szám

VAJDASÁG DOLGOZÓ NÉPE SZOCIALISTA SZÖVETSÉGÉNEK NAPILAPJA XLVI. évf., 343. (15283.) szám Újvidék, 1989. december 16., szombat­­ra 30 000 dinár tsz új építései JKSZ belgrádi székházán két zászló: a párt és a Szerb SZK zászlaja. A fellobogózott Belgrád, a kong­resszus kezdetén elhangzott In­ternational egyértelmű utalás arra, hogy a Szerb SZK-ban a munkásmozgalom hagyománya­it a forradalmi múltat tisztelve ült össze a Szerb KSZ legran­ f gosabb fóruma, a kongresszus. [ Mégis, amit a Szerb KSZ XI.­­ kongresszusa hozhat, csakis az­­ új építése lehet mind a gazda-­­­sági, mind a politikai életben,­­ mind pedig a pártmunkában. És­­ persze a társadalmi tevékeny-­­ ségekben is, amelyek a felgyü- l­lemlett problémáikat ugyancsak a kongresszus elé vitték, mert­­ megoldás nélkül lehetetlen egy­­ termelékenyebb, terhektől men­­­­tes gazdaság kialakítása. És már­­ a kezdet kezdetén egyértelmű­­ az elképzelés: a nép tömegeinek támogatását élvező Szerb X­SZ a piacgazdálkodásért, az egysé­ges jugoszláv piacért, az egysé­ges gazdaságpolitikai megoldá­sokért szállt síkra. Konkrét ja­vaslatai vannak a politikai rend­szerre, elsősorban a képviseleti testületek felépítésére, az ál­lamhatalmi szervekben történő döntéshozatalra vonatkozóan is, amit a jugoszláv közvéle­mény is természetesen a JKSZ XIV., rendkívüli kongresszusa elé terjeszt hozzájárulásként az ország társadalmi reformja po­litikai programjának meghatá­rozásához. A kongresszusnak kétségkí­­vül az egyik legfontosabb bejelentése: a Szerb KSZ- ben a kongresszusi előkészüle­tek során kialakult az állásfog­lalás, hogy az alkotmányból tö­rölni kell a KSZ vezető eszmei­­politikai szerepét. A nép támo­gatását élvező Szerb KSZ a re­formokra vonatkozó alapos programjával kívánja felvenni a versenyt a napjainkban létjo­gosultságot nyerő politikai plu­ralizmusban jelentkező más szervezetekkel, mozgalmakkal, egyesületekkel és így akarja ki­vívni vezető szerepét. S ezt az osztályalapon — és nem nem­zeti alapon — szerveződő egysé­ges Jugoszláv Kommunista Szö­vetség keretében kívánja tenni. Mindez pedig úgy válik lehető­vé, hogy a pártfórumok helyett a tag, az ember kerül előtérbe, aki szabadon javasolhat, kezde­ményezhet, és ha véleményével kisebbségben marad is — tisz­teletben tartja a demokratikus centralizmust — védve lesz az integritása. Ilyen körülmények között a párt sokkal érzéke­nyebben reagálhat a polgárok, a dolgozó emberek követelései­re, maga köré gyűjtheti az em­bereket, ha azok a párt által felkínáltakban felismerik érde­keiket. M­indezt hogyan most, ami­kor ország-világ előtt is­mert a széthúzás ha­zánkban, amikor, éppen most, elmérgesedett a viszony a Szerb SZK és a Szlovén SZK között? A kérdésre a válasz a fentiek­ben keresendő: az ország egysé­ge megőrzésének fontossága, az osztályalapon szerveződő egy­séges JKSZ-ről alkotott elkép­zelés, az emberek, a polgárok érdekeinek előtérbe helyezése megköveteli, hogy áthidalják a viszályt. A Szerb KSZ kong­resszusán el is hangzott az üze­net: A magunk részéről min­dent megteszünk, hogy a JKSZ XIV., rendkívüli kongresszusa a haladó erők egyesülésének kongresszusa legyen. FRIEDRICH Anna A I A SZERB KOMMUNISTA SZÖVETSÉG XI. KONGRESSZUSA A föderáció szavatolja az egységes piac működését! — Osztályalapon szervezett egysé­ges JKSZ szükséges — Dr. Bogdan Trifunović beszámolója a Szerb SZK feladatairól — a Szerb KSZ XI. kongresszusa bizottságokban folytatta munkáját Az Internacionálé hangjaival kezdődött a Szerb KSZ XI. kong­resszusa, amelyet a Szerb KSZ KB Elnökségének elnöke, dr. Bogdan Trifunovic nyitott meg, üdvözölve­­a kongresszus vendé­geit, és javasolva a munkaelnökség és a kongresszus más mun­­katestületeinek összetételét. Ezután a kongresszus küldöttei egy­perces hallgatással adóztak az aleksinaci bányakatasztrófa áldoza­tai emlékének, majd elfogadták a beterjesztett napirendet, és sor került a kongresszus ügyrendjének elfogadására is. Ez utóbbival kapcsolatban több küldött is megjegyzést tett. Niko Markovic kifogásolta, hogy a Szerb KSZ szervének tagjai mint a kongresszus teljes jogú képvise­lői nem szavazhatnak arról, hogy felmentést kap-e a jelenlegi Köz­ponti Bizottság, vagy sem. Ez, mint mondta, nincs összhangban a statútummal és hasonló rendel­kezésre nincs példa más kommu­nista pártok statútumában sem. Szorgalmazta továbbá, hogy a vi­tában a felszólalók úgy kapjanak szót a kongresszusi emelvényen, amilyen sorrendben jelentkeztek, és ne a munkaelnökség határozza meg, ki mikor juthat szóhoz. Ja­vasolta végül, hogy a kongresszus plénum formájában dolgozzon. Ez utóbbit támogatta Miroljub Smiljanić is. Mint mondta, ez a módszer ésszerűbb a határozatok kidolgozása szempontjából, de ugyanígy javasolta, hogy a lét­­fontosságú kérdések esetében, mint amilyen például a több­pártrendszer bevezetése szintén szervezzék meg a titkos szavazást, ugyanúgy, mint a választásokkor. A kongresszus a két javaslat után szavazással, mindkettőt el­vetette, és elfogadta a beterjesz­tett ügyrendi szabályzatot. A szabályzat elfogadása után a kongresszus határozatot hozott a bizottságok összetételéről, majd meghallgatta dr. Bogdan Trifuno­­vicnak, a Szerb SZK SZKB El­nökségének beszámolóját a Szerb KSZ két kongresszus közötti munkájáról és a soron következő feladatokról. Bevezetőjében Trifu­­nović kiemelte a társadalom leg­égetőbb kérdéseit, hangsúlyozva, hogy a Szerb SZKB 8. ülése után fordulópont állt be, amelynek so­rán leszámoltak a bürokrata és opportunista vezetőkkel, később a dig a monopolhelyzetről való le­mondást jelenti, ami magában foglalja azt is, hogy az alkot­mányból törölni kell az eleve biz­tosított vezető szerepet a KSZ részére. Az egyik legfontosabb tanúsága az elmúlt időszak ese­ményeinek, hangsúlyozta Trifu­­novic, hogy a továbbiakban a nép nem mellőzhető, a nép aka­ratát minden lényeges kérdésben ki kell kérni. A bevezető után az ügyrendi szabályzat értelmében négy bi­zottságban folytatódott a kong­resszus munkája. A gazdasági a politikai rendszerügyi, a párt­reformokkal foglalkozó és a társa­dalmi tevékenységekkel foglalko­zó bizottságokban. (Jelentésünk a kongresszusról a 4., 5. és 6. oldalon.) A Szerb Kommunista Szövetség XI. kongresszusa a Száva Központban К0НГРЕС CK СРБИЈЕ vajdasági bürokrata és autonómi­­ás vezetéssel is, és ezzel megin­dult a kosovói problémák valódi felszámolásának folyamata. Hang­súlyozta, hogy a reformok meg­valósítása az SZKSZ legfontosabb célja is és ez a gazdaságban a tu­lajdonviszonyok egyenjogúságát, a politikai rendszerben a plura­lizmust, a KSZ reformjában pe- Elhuun­yt Andrej Szaharov Moszkvában csütörtökön este el­hunyt Andrej Szaharov, az egyik legkiemelkedőbb szovjet értelmisé­gi, a szovjet hidrogénbomba aty­ja, aki a napokban még részt vett a népi küldöttek folyamatban levő II. kongresszusának vitáiban. Andrej Szaharovot Nobel-béke­­díjjal tüntették ki. A Szovjetunió­ban a demokratizálódás élharcosa­ként és a Szovjetunió nemzetközi tekintélye erősítésének szószólója­ként tisztelik, tekintet nélkü­l ar­ra, hogy nézetei nem mindig vol­tak összhangban a hivatalos poli­tikával. A Szovjetunió népi küldötteinek kongresszusán tegnap reggel a résztvevők egyperces hallgatással adóztak elhunyt képviselőtársuk emlékének. Javaslatot fogadtak­ el, hogy a kongresszus több mint 2100 kül­döttje szakítsa meg munkáját Szaharov temetése idejére, hogy kikísérhessék utolsó útjára a nagy tudóst. (Tanjug) (Szaharovról bővebben a 3. olda­lon) Lényegi döntések előtt Ma folytatja a munkát az NSZEP kongresszusa — Bővülő németközi kapcsolatok (Különtudósítónk telefonjelentése) Berlin, december 15. Egymás kezébe adják a kilincset ezekben a napokban az NDK-ba látogató nyugatnémet politikusok, de még nagyobb számban a nagy­­vállalatok és legkülönfélébb gaz­dasági ágazatok képviselői. Óriási az érdeklődés az itteni vállalatok­kal való együttműködés iránt és készítik a terepet a „betöréshez", amint a keletnémet képviselőház megszavazza a külföldi befekteté­sek biztonságát szavatoló törvényt, és ehhez már csak néhány hétre van szükség. A gazdasági kooperáció egyre konkrétabb formákat ölt. Február­ban találkoznak Berlinben a ke­letnémet vállalatok, külkereskedel­mi intézmények vezérigazgatói a nyugatnémet vállalkozókkal, addig azonban a politikusok megalapoz­zák e tanácskozás sikerét. Német­közi gazdasági bizottság létrehozá­sában és egy kooperációs meg­egyezés meghozatalában állapod­tak meg dr. Helmut Haussmann (Folytatása a 3. oldalon) Még okmánybélyegre sem telik Válságos helyzetben a becsei Trikoteks textilgyár — 11. oldal al szác­fizettek hazatérése Változások Csehszlovákiában — 3. oldal Patricia Aylwin Ciliic este Az ellenzék és a demok­rácia győzött a választásokon — 3. oldal Részvényeit vásárolhatók A Pannon Bank számít a polgárokra is — 11. oldal Azonnali megoldásokat Harminchat újvidéki ál­talános iskola pedagó­gusainak munka­beszüntetése Tegnap óta tart az újvi­déki általános iskolák peda­gógusainak sztrájkja, mert az érdekközösség illetékesei nem tettek eleget követelé­seiknek. Követelik Martin Vojvodic és Ankica Goldman azonnali lemondását, és az érdekközösség titkárává Vesna Belj­int, a koordiná­ciós bizottság elnökét java­solják. A koordinációs bi­zottság tegnapi ülésén úgy döntött, hogy amíg nem tel­jesítik követeléseiket, a 36 újvidéki általános iskolában nem hangzik fel a csengő­­szó. Több, mint valószínű, hogy hétfőn sem lesz taní­tás. Részletes jelentésünk a 21. oldalon. KISSÉ VAGY MÉRSÉKELTEN FELHŐS ÉS MELEGEBB IDŐ. Időjárás-jelentésünk a 14. oldalon.

Next