Magyar Szó, 1990. január (47. évfolyam, 1-13. szám)

1990-01-03 / 1. szám

2 KÜLPOLITIKA Magyar nó Panamai adminisztráció a csatornaövezetben Az első lépés a nacionalizálás felé • Az új vezetőség ígéretet tett a Carter—Torrijós egyezmény betartására Hét és fél évtizeddel megnyitá­sa után Panama kormánya első ízben vonta adminisztratív igazga­tás alá a Panama-csatornát. Hét­főn Fernando Manfredo panamai állampolgárt nevezték ki a 82 ki­lométer hosszú, az Atlanti- és a Csendes-óceán között húzódó vízi út új igazgatójává. Eddig a csa­torna az Egyesült Államok irá­nyítása alatt állt. Dennis McAuliffe amerikai tábornok január elsején az adminisztrációt átruházta he­lyettesére, Fernando Manfredóra, és ezzel megtették az első lépést a Panama-csatorna teljes nacio­­nalizálása felé. Julio Linares, az új kormány külügyminisztere hétfőn este úgy nyilatkozott, hogy maradéktalanul alkalmazzák Omar Torrijos akko­ri panamai vezető és Jimmy Car­ter volt amerikai elnök által 1977- ben elfogadott megállapodást. Hozzáfűzte, hogy 2000-ben a csa­torna teljesen Panama tulajdoná­ba kerül, az USA addig bezárja katonai támaszpontjait a közép­­amerikai államban. (Tanjug­­ k (Reuter telefo­tó) Az amerikai hadsereg katonái szögesdróttal vették körül az újévi ünnepek alatt Vatikán panamavárosi pápai követségét, ahol Manu­el Antonio Noriega tábornok, a megbuktatott panamai diktátor menedékjogot kapott. A képen: két amerikai katona szedi le a kö­vetség elé szállított szögesdrótot LENGYELORSZÁG ÚJÉVTŐL ÚJ ÁRAK Előkészületek a piacgazdálkodás bevezetésére Tegnap Lengyelországban 1200 zlotyról 2400-ra emelték a szuper­­benzin árát, a normá­libenzin az eddin­gi 1150 helyett 2300 zlotyba kerül. A dízelüzemanyag árát is csaknem megduplázták. Más termék is megdrágult. A villanyáram, a központi fűtés, a­­Reuter tele fotó. A Weizman-botrány, amely már két napja lázban tartotta az izrae­li közvéleményt, tegnap a Közel- Keletre jellemző módon végző­dött, váratlan kompromisszum­mal. Weizman (a képen), akit Shamir miniszterelnök három nappal ezelőtt kizárt a kormány­ból, mert kapcsolatban volt a PFSZ tagjaival, tegnap lemondott a miniszterelnök szőkebb kabi­netjében betöltött tisztségéről, de továbbra is a kormány tagja, tu­domány- és fejlesztésügyi minisz­ter marad. Ez a kompromisszum tegnap délelőtt jött létre Weiz­man és Shamir találkozóján. A miniszterelnök visszavonta a ki­zárásról hozott döntést, Weizman pedig „önkéntesen” kilépett a szőkébb kabinetből. A Weizman­­r ügy ezzel váratlanul lezárult, de az izraeli kormányválság nem ol­dódott meg melegvíz és a gázszolgáltatás 400 százalékkal, a vasúti és az autó­buszjegyek ára 250, a postai szol­­­gá­lta­tá­sok díja 150 százalékkal emelkedett. Az előbbi áremelkedések miatt megdrágul számos más termék is, a kormány ezt előirányozta a piacgazdál­kodás bevezetésére való­örekvésében. Függetlenül az áremelkedéstől, a zloty 35 százalékos leértékelésé­től, belső konvertiibilltásainak be­vezetésétől azt tervezik, hogy vi­szonylag rövid idő alatt megállít­ák a­z inflációt. E célból egyebek között korlátozták a bérek növe­lését, s a kormány becslése sze­rint az év második felében a pénzromlás mindössze néhány szá­zalékos lesz. (Tanjug) A SZOCIALISTA KÖZÖSSÉG közelmúltig talán legsikere­sebbnek tartott exportőrje, aki egyébként el nem kötelezett lévén, e tömörülést természetes szövetségesének vallja, nagy gond­nak néz elébe, bár nem egészen biztos, hogy ennek tudatában is van. Kiderült ugyanis, hogy áruja végképp elavult, ósdi, rossz minőségű, s a régi felfogású és töltetű forradalmi elképzelések kí­nálata iránt nem mutatkozik már érdeklődés a nemzetközi politikai piacon. Fidel Castro legfelsőbb kubai állam- és pártvezető ez utóbbit, ha nem is éppen szó szerint, de egyenesen Mihail Gorbacsov szájá­ból hallhatta a minap Havanná­ban, aki kijelentette, hogy ellenzi a „forradalom, ellenforradalom és a h hegemónia kivitelét”. A Kelet és a Nyugat viszonyá­tán beállt nagyfokú olvadás ki­váltotta áradat pedig nemcsak a hidegháborús viszonyok közepet­te, a két tömb között emelt lán­­cokat látszik elmosni, hanem olyannyira alámosta már a hideg­­háborús korszaknak megfelelő elidegenedett szocialista társadalmi intézményrendszer alapjait, hogy az országonként sorra romba dőlt. Tidel Castro tehát nemcsak a Szovjetunió és az Amerikai Egye­sült Államok viszonyában bekö­vetkezett és világszerte nagy meg­könnyebbüléssel fogadott javulás élvével hanem az országa tár­sadalmi berendezésében kívánatos változások szükségességével is­­-sembesülni kényszerül. Az előbbivel azért kell elenged­hetetlenül számolnia, mert a­ kari­bi szigetországban, alig 150 kilo­méterre az Egyesült Államok déli partjaitól, napjainkban is még legalább 260 szovjet harci repülő­gép állomásozik és több mint 200 föld—levegő rakétakilövő állomás található Ezt a haditechnikát 3000 főnyi szovjet katonaság látja el, s ezenkívül mintegy 10 000 különfé­le szovjet tanácsos szól bele az ország egyéb dolgaiba. Jól jöve­delmező, biztos pénzforrásnak bi­zonyult mindez Castro számára, de a szigetország e pénzbevételen kí­vül még kedvezményekben is ré­szesül, így például a kubai cuk­rot a Szovjetunió eddig a világ­piaci ár háromszorosáért, sőt négyszereséért vásárolta Havan­nától, míg az energiaszegény szi­­getállam a szovjet kőolajat a vi­lágpiaci árnál háromszor olcsób­ban kapta meg. Nos, amint látható, e bevételi források a nemzetközi politikai színtéren beállt felmelegedési fo­lyamat, s nem utolsósorban a pe­resztrojka következtében a Szov­jetunión belül történő társadalmi és gazdasági változások miatt is jelentős mértékű elapadással fe­nyegetnek. Ha másért nem, Cast­­rónak minden bizonnyal már emiatt is ajánlatos lenne valamifé­le saját peresztrojkáról elgondol­kodnia. Viszont közismert tény, hogy Fi­del Castro nem barátja a pereszt­rojkának. Tőle való idegenkedé­sét nem rejti véka alá. Gorbacsov­­nak havannai látogatása előtt sze­mére is vetette, hogy sok kapita­lista eszmét tett magáévá, a pe­resztrojkát pedig, mint a sziget­­ország társadalmának esetleges f­ejlődési módozatát, egészében el­letette. Míg a nyolcvanas évek elején jóval Gorbacsov szovjetunióbeli megjelenése előtt Kubában bizo­nyos belső társadalmi-gazdasági oldódás jelei voltak tapasztalha­tók. Castro most újra a központi hatalom és irányítás erősítésén ügyködik. Minden igyekezete arra irányul, hogy még a nyomait is eltüntesse a pár évvel előtti piac­kínálatnak, amikor a parasztok és a kisiparosok szabadon értékesít­hették feleslegüket. A lakosság hosszú idő után ekkor ismét friss, jó minőségű főzelékfélékhez és gyü­mölcshöz juthatott. Jelentős gaz­dasági felélénkülést hozott ez a pár év, de a kedvező folyamat nem tartott sokáig. Az ország és a párt vezetője úgy ítélte meg, hogy ha folytató­dik a gazdaság liberalizálódása, az hatással lesz a társadalmi viszo­­nyorc alakulására, s ezáltal ve­szélybe kerülhetnek a forradalom alapjai, ezért mindent visszazök­kenten a korábbi kerékvágásba. Castro egy alkalommal Santiago de Cubában a nevezetes Moncada laktanya elleni üzetett roham év­fordulóján mondott rövid, a®g há­romórás beszédében azt nyilat­kozta, hogy esze ágában sincs or­szágával és pártjával felsorako­­ni a ,,rossz példa mentálisain la­bilis” követői mögé, célozva ezzel »idősorban a Szovjetuunióban, de­­nős ken­et-európai országokban is —be­indott erjedésre. Nos, hát voltak mások is a nagy szocialista közösségben, akik igencsak igyekeztek keményen helytállni. Azóta bőven található közöttük olyan, ki tekintélyét, be­csületét, tisztségét, de olyan is, ki fejét vesztette. ERDÉLYI Károly KUBA Valóban felhőtlen? Az első Markos, tagbaszakadt, negyven körüli férfi ül velem szemben a halmstadi (svédországi) ABF tan­­tézmény kávézójában. Nyelvtan­folyamon veszünk részt mindket­ten, ő mint Svédországban letele­pülő menekült kötelező jellegge tanulja az államnyelvét, jómagam pedig ösztöndíjasként ülök az is­kolapadban. S. Laci lassan szűr­ösön az automatából „csurgatott" dresszókávét, s a szavakat is meg­fontoltan ejti ki, amikor mesél. — Romániából menekültem Nem azért, mert jobban akartun élni, hanem azért, mert szabadok akartunk lenni. Itt még nem is­merem a nyelvet, az embereké a szokásokat, de bárhová megyek mindenütt az anyanyelvemen be­­szélhetek, s nem szólnak rám, min „otthon”... S ha valahol el aka­rok valamit intézni az itteni hi­vatalokban, akkor tolmácsot ke­rítenek, s elmondhatom a kérése­met. Így mesél Laci a távoli „hazá­ból való távozásáról, s az itteni első lépéseiről. Időmként pödö egyet kövér bajuszán és széles te­nyezével hátrasimítja dús fékét. itt-ott már ősz szálakkal „díszí­tett” haját. — Erdőgazdaságban dolgoztam Azt hiszem, ez meglátszik a ke­zeimen. Favágó voltam. Azután erdőőr lettem. Gyönyörű erdőnk vadászterületünk volt. A szocialis­ta Románia kiváltságos urai, aki éjt nappallá téve dolgoztak a „né­pért”, azért néha szakítottak ma­guknak egy kis időt a vadászatra szórakozásra is. Maga a Conduca­­tor is eljött egyszer. Két hétte érkezése előtt már „glancoltunk mindent, a végén már azt hittem még a fák leveleiért is le fogja törölni a port. Azt nem mondtál hogy ki jön, de a bolond is tudta , a Kárpátok Géniusza érkezik hoz­zánk. S be is futott. Bennünk­ szépen beöltöztettek (amikor fúvó­zott, azonnal el is vették azt a ruhát tőlünk, és soha többé nem aolták viaszai, felsorakoztatta köszöntöttük őt. Korábban már hallottam, hogy Ceausescu bete­les. Fenét! Úgy megszorította a kezem, hogy majdnem belefájdul Gondoltam is, hogy: no, ez se hi­­meg, míg valaki agyon nem lö­vi... Hát én el is határoztam hogyha megkapom az állampolgár­ságot, akkor sem megyek od-' haza Erdélybe, amíg az a gonos él és uralkodik! —­— A nyelvtanfolyam után ma „rendes” iskolába iratkozhattam ahol magasabb színvonlalon folyt az oktatás. Ott is sok országos betelepülő idegennel tanultán, együtt. Indiai, spanyol, mexikó, iráni, pakisztáni, görög osztálytár­saim voltak. Az évfolyam meg­kezdése után vagy két héttel ér­kezett a fiatal hölgy, akit az osz­tályvezető tanár csak Éva M.-nek mutatott be, de nem mondta, hog honnan jött Gyakorlati órán, ami­kor kérdésekre kellett válaszol­nunk, azonnal feltűnt, hogy a jö­vevény „e” hangja bizony elég „magyaros”, s az óra után meg­­­kérdeztem tőle: — Talar du kanske ungerska . (Beszélsz magyarul?) — Ja visst! Jag s­ommer fror. Transsylvania. (Természetesen! Er­délyből jövök.) — Válaszolta. S utána magyarul kezdtünk be­szélgetni. A továbbiakban is csak azt hangsúlyozta, hogy erdélyi, a Románia szót egyetlen alkalomma­l sem ejtette ki! Szóba került minden, minden ami általános. De meneküléséről, családjáról hetekig semmit nem mondott, szigorúan elzárkózott et­től a témától. Azután egyszer egyik szünetben hozzám fordult és so­ka­tmondóan megkérdezte: — Mondd, nem te vagy a Z. Já­nos? Teljesen érthetetlen és értelmet­len kérdésnek véltem, s nem tud­tam, mi a célja vele, ennek elle­nére biztosítottam afelől, hogy nem vagyok az, akire gondol. Akkor lát­tam először mosolyogni, s meg­könnyebbülten mondta:­— Két évvel ezelőtt tűnt el Ko­lozsvárról egy hasonló nevű újság­író, akiről azóta sem tud senki sem­mit! S ilyenkor két dologra lehet gondolni: vagy eltűntette a Secu­­ritate, vagy külföldre szökött. De a legtöbben nem veszik figyelem­be a harmadik lehetőséget, hogy a biztonsági szolgálat külföldre „dobja”, hogy ott álmenekültként adatokat gyűjtsön a kint élő disz­­szidensekről és otthon azután zsa­rolja, sanyargassa a hozzátartozóit. Vagy, amire szintén volt már eset, hogy eltegye láb alól azokat, akik még esetleg „veszélyt” jelenthet­nek a diktátor rezsimjére ... Nos, mivel később végképp be­bizonyosodott, hogy nem én va­gyok a vélt kolozsvári újságíró, így már sok mindent megtudtam kolléganőmről is. Például azt, hogy férjét és kétéves kisfiát másfél éve várja kinn Svédországban, hogy a román hatóságok a nemzetközi jo­gi előírásoknak megfelelően csa­ládegyesítés címén kiengedjék hozzá... S hogy mennyire fél a Securitate mindenhova elérő kar­maitól. Hogy a svéd államtól la­kást, anyagi támogatást kapott, iskolába járhat, és alig egy év után munkahelyet is biztosítottak számára. Hogy életében ott az északi „örökös télben és sötétség­ben” mondhatta ki először a Ka­rácsony szót, és az volt az első­zabad ünnepe..­. S azt is, hogy soha többé nem fog visszatérni szülőföldjére, amely számára elve­szett ifjúságának borús, tragikus emlékeit jelenti. —­— Azután lejárt a kiküldetési idő, én hazajöttem. Kinti ismerőseim maradtak. Ennek már több mint másfél éve. Azóta a románok ki­engedték Éva férjét és gyerekét. Laci dolgozik, két fia és felesége szintén vele van. Akkori szavaik, elbeszéléseik most is élénken élnek bennem. De igazán csak most karácsonykor ér­tettem meg őket!... KIS IMRE Ferenc SKANDINÁVIAI EMLÉKEK szabad ünnepünk... „A NYOMOR ORSZÁGA" A Le Figaro francia tap cikke Albániáról Albánia a nyomor országa, a szabadság szónak nincs semmilyen jelentősége, kivéve a kosovói al­bánok körében, akik annyi prob­lémát okoznak a jugoszláv ható­ságoknak. így jellemezte a Le Figaro, a legnagyobb példányszá­mú francia újság déli tartomá­nyunk helyzetét, s leleplezte a ti­ranai rezsim igazi arcát. A párizsi lap a világ utolsó zsarnokának nevezte az albániai rendszert, amely a Ceausescu há­zaspár diktátori uralmának buká­sa után az érdeklődés homlokte­rébe került. A francia televízió a legnézettebb időpontban sugárzott külpolitikai műsorában úgy fogal­mazott, hogy Albániában semmi új. A romániai véres események nagymértékben fokozták a francia k­özvélemény politikai érzékeny­ségét a népek szenvedése iránt, és ezért az albániai rendőrrendszer, a tortúra és az emberi jogok megsértésének szinonimájává vált. A hírközlő eszközök ismertették az albániai menekültek vallomá­sát, egyöntetűen megállapították, hogy az utolsó sztálinista felleg­várban az életkörülmények sokkal rosszabbak, mint amilyenek a megbuktatott romániai rezsimben voltak. (Tanjug) SZOVJETUNIÓ—DÉL-KOREA Hamarosan tárgyalások a diplomáciai kapcsolat­felvételről Csoi Ho Jung dél-koreai külügy­miniszter kijelentette, hogy hazája hamarosan tárgyalásokat kezd a Szovjetunióval a diplomáciai kap­csolatok felvételéről. A szöuli rádióra hivatkozva a Reuter hírügynökség jelentette, hogy Dél-Korea várhatólag Cseh­szlovákiával, Bulgáriával és más kelet-európai országokkal is ren­dezni fogja kapcsolatait. Moszkva egyébként korábban beleegyezett, hogy a két ország kölcsönösen konzulátust nyisson. Csei azt mondta, már ki is jelöl­ték Dél-Korea moszkvai konzul­ját. (Tanjug) 1990. január 3., szerda

Next