Magyar Szó, 1990. január (47. évfolyam, 1-13. szám)
1990-01-03 / 1. szám
2 KÜLPOLITIKA Magyar nó Panamai adminisztráció a csatornaövezetben Az első lépés a nacionalizálás felé • Az új vezetőség ígéretet tett a Carter—Torrijós egyezmény betartására Hét és fél évtizeddel megnyitása után Panama kormánya első ízben vonta adminisztratív igazgatás alá a Panama-csatornát. Hétfőn Fernando Manfredo panamai állampolgárt nevezték ki a 82 kilométer hosszú, az Atlanti- és a Csendes-óceán között húzódó vízi út új igazgatójává. Eddig a csatorna az Egyesült Államok irányítása alatt állt. Dennis McAuliffe amerikai tábornok január elsején az adminisztrációt átruházta helyettesére, Fernando Manfredóra, és ezzel megtették az első lépést a Panama-csatorna teljes nacionalizálása felé. Julio Linares, az új kormány külügyminisztere hétfőn este úgy nyilatkozott, hogy maradéktalanul alkalmazzák Omar Torrijos akkori panamai vezető és Jimmy Carter volt amerikai elnök által 1977- ben elfogadott megállapodást. Hozzáfűzte, hogy 2000-ben a csatorna teljesen Panama tulajdonába kerül, az USA addig bezárja katonai támaszpontjait a középamerikai államban. (Tanjug k (Reuter telefotó) Az amerikai hadsereg katonái szögesdróttal vették körül az újévi ünnepek alatt Vatikán panamavárosi pápai követségét, ahol Manuel Antonio Noriega tábornok, a megbuktatott panamai diktátor menedékjogot kapott. A képen: két amerikai katona szedi le a követség elé szállított szögesdrótot LENGYELORSZÁG ÚJÉVTŐL ÚJ ÁRAK Előkészületek a piacgazdálkodás bevezetésére Tegnap Lengyelországban 1200 zlotyról 2400-ra emelték a szuperbenzin árát, a normálibenzin az eddingi 1150 helyett 2300 zlotyba kerül. A dízelüzemanyag árát is csaknem megduplázták. Más termék is megdrágult. A villanyáram, a központi fűtés, aReuter tele fotó. A Weizman-botrány, amely már két napja lázban tartotta az izraeli közvéleményt, tegnap a Közel- Keletre jellemző módon végződött, váratlan kompromisszummal. Weizman (a képen), akit Shamir miniszterelnök három nappal ezelőtt kizárt a kormányból, mert kapcsolatban volt a PFSZ tagjaival, tegnap lemondott a miniszterelnök szőkebb kabinetjében betöltött tisztségéről, de továbbra is a kormány tagja, tudomány- és fejlesztésügyi miniszter marad. Ez a kompromisszum tegnap délelőtt jött létre Weizman és Shamir találkozóján. A miniszterelnök visszavonta a kizárásról hozott döntést, Weizman pedig „önkéntesen” kilépett a szőkébb kabinetből. A Weizmanr ügy ezzel váratlanul lezárult, de az izraeli kormányválság nem oldódott meg melegvíz és a gázszolgáltatás 400 százalékkal, a vasúti és az autóbuszjegyek ára 250, a postai szolgáltatások díja 150 százalékkal emelkedett. Az előbbi áremelkedések miatt megdrágul számos más termék is, a kormány ezt előirányozta a piacgazdálkodás bevezetésére valóörekvésében. Függetlenül az áremelkedéstől, a zloty 35 százalékos leértékelésétől, belső konvertiibilltásainak bevezetésétől azt tervezik, hogy viszonylag rövid idő alatt megállíták az inflációt. E célból egyebek között korlátozták a bérek növelését, s a kormány becslése szerint az év második felében a pénzromlás mindössze néhány százalékos lesz. (Tanjug) A SZOCIALISTA KÖZÖSSÉG közelmúltig talán legsikeresebbnek tartott exportőrje, aki egyébként el nem kötelezett lévén, e tömörülést természetes szövetségesének vallja, nagy gondnak néz elébe, bár nem egészen biztos, hogy ennek tudatában is van. Kiderült ugyanis, hogy áruja végképp elavult, ósdi, rossz minőségű, s a régi felfogású és töltetű forradalmi elképzelések kínálata iránt nem mutatkozik már érdeklődés a nemzetközi politikai piacon. Fidel Castro legfelsőbb kubai állam- és pártvezető ez utóbbit, ha nem is éppen szó szerint, de egyenesen Mihail Gorbacsov szájából hallhatta a minap Havannában, aki kijelentette, hogy ellenzi a „forradalom, ellenforradalom és a h hegemónia kivitelét”. A Kelet és a Nyugat viszonyátán beállt nagyfokú olvadás kiváltotta áradat pedig nemcsak a hidegháborús viszonyok közepette, a két tömb között emelt láncokat látszik elmosni, hanem olyannyira alámosta már a hidegháborús korszaknak megfelelő elidegenedett szocialista társadalmi intézményrendszer alapjait, hogy az országonként sorra romba dőlt. Tidel Castro tehát nemcsak a Szovjetunió és az Amerikai Egyesült Államok viszonyában bekövetkezett és világszerte nagy megkönnyebbüléssel fogadott javulás élvével hanem az országa társadalmi berendezésében kívánatos változások szükségességével is-sembesülni kényszerül. Az előbbivel azért kell elengedhetetlenül számolnia, mert a karibi szigetországban, alig 150 kilométerre az Egyesült Államok déli partjaitól, napjainkban is még legalább 260 szovjet harci repülőgép állomásozik és több mint 200 föld—levegő rakétakilövő állomás található Ezt a haditechnikát 3000 főnyi szovjet katonaság látja el, s ezenkívül mintegy 10 000 különféle szovjet tanácsos szól bele az ország egyéb dolgaiba. Jól jövedelmező, biztos pénzforrásnak bizonyult mindez Castro számára, de a szigetország e pénzbevételen kívül még kedvezményekben is részesül, így például a kubai cukrot a Szovjetunió eddig a világpiaci ár háromszorosáért, sőt négyszereséért vásárolta Havannától, míg az energiaszegény szigetállam a szovjet kőolajat a világpiaci árnál háromszor olcsóbban kapta meg. Nos, amint látható, e bevételi források a nemzetközi politikai színtéren beállt felmelegedési folyamat, s nem utolsósorban a peresztrojka következtében a Szovjetunión belül történő társadalmi és gazdasági változások miatt is jelentős mértékű elapadással fenyegetnek. Ha másért nem, Castrónak minden bizonnyal már emiatt is ajánlatos lenne valamiféle saját peresztrojkáról elgondolkodnia. Viszont közismert tény, hogy Fidel Castro nem barátja a peresztrojkának. Tőle való idegenkedését nem rejti véka alá. Gorbacsovnak havannai látogatása előtt szemére is vetette, hogy sok kapitalista eszmét tett magáévá, a peresztrojkát pedig, mint a szigetország társadalmának esetleges fejlődési módozatát, egészében elletette. Míg a nyolcvanas évek elején jóval Gorbacsov szovjetunióbeli megjelenése előtt Kubában bizonyos belső társadalmi-gazdasági oldódás jelei voltak tapasztalhatók. Castro most újra a központi hatalom és irányítás erősítésén ügyködik. Minden igyekezete arra irányul, hogy még a nyomait is eltüntesse a pár évvel előtti piackínálatnak, amikor a parasztok és a kisiparosok szabadon értékesíthették feleslegüket. A lakosság hosszú idő után ekkor ismét friss, jó minőségű főzelékfélékhez és gyümölcshöz juthatott. Jelentős gazdasági felélénkülést hozott ez a pár év, de a kedvező folyamat nem tartott sokáig. Az ország és a párt vezetője úgy ítélte meg, hogy ha folytatódik a gazdaság liberalizálódása, az hatással lesz a társadalmi viszonyorc alakulására, s ezáltal veszélybe kerülhetnek a forradalom alapjai, ezért mindent visszazökkenten a korábbi kerékvágásba. Castro egy alkalommal Santiago de Cubában a nevezetes Moncada laktanya elleni üzetett roham évfordulóján mondott rövid, a®g háromórás beszédében azt nyilatkozta, hogy esze ágában sincs országával és pártjával felsorakoni a ,,rossz példa mentálisain labilis” követői mögé, célozva ezzel »idősorban a Szovjetuunióban, denős kenet-európai országokban is —beindott erjedésre. Nos, hát voltak mások is a nagy szocialista közösségben, akik igencsak igyekeztek keményen helytállni. Azóta bőven található közöttük olyan, ki tekintélyét, becsületét, tisztségét, de olyan is, ki fejét vesztette. ERDÉLYI Károly KUBA Valóban felhőtlen? Az első Markos, tagbaszakadt, negyven körüli férfi ül velem szemben a halmstadi (svédországi) ABF tantézmény kávézójában. Nyelvtanfolyamon veszünk részt mindketten, ő mint Svédországban letelepülő menekült kötelező jellegge tanulja az államnyelvét, jómagam pedig ösztöndíjasként ülök az iskolapadban. S. Laci lassan szűrösön az automatából „csurgatott" dresszókávét, s a szavakat is megfontoltan ejti ki, amikor mesél. — Romániából menekültem Nem azért, mert jobban akartun élni, hanem azért, mert szabadok akartunk lenni. Itt még nem ismerem a nyelvet, az embereké a szokásokat, de bárhová megyek mindenütt az anyanyelvemen beszélhetek, s nem szólnak rám, min „otthon”... S ha valahol el akarok valamit intézni az itteni hivatalokban, akkor tolmácsot kerítenek, s elmondhatom a kérésemet. Így mesél Laci a távoli „hazából való távozásáról, s az itteni első lépéseiről. Időmként pödö egyet kövér bajuszán és széles tenyezével hátrasimítja dús fékét. itt-ott már ősz szálakkal „díszített” haját. — Erdőgazdaságban dolgoztam Azt hiszem, ez meglátszik a kezeimen. Favágó voltam. Azután erdőőr lettem. Gyönyörű erdőnk vadászterületünk volt. A szocialista Románia kiváltságos urai, aki éjt nappallá téve dolgoztak a „népért”, azért néha szakítottak maguknak egy kis időt a vadászatra szórakozásra is. Maga a Conducator is eljött egyszer. Két hétte érkezése előtt már „glancoltunk mindent, a végén már azt hittem még a fák leveleiért is le fogja törölni a port. Azt nem mondtál hogy ki jön, de a bolond is tudta , a Kárpátok Géniusza érkezik hozzánk. S be is futott. Bennünk szépen beöltöztettek (amikor fúvózott, azonnal el is vették azt a ruhát tőlünk, és soha többé nem aolták viaszai, felsorakoztatta köszöntöttük őt. Korábban már hallottam, hogy Ceausescu beteles. Fenét! Úgy megszorította a kezem, hogy majdnem belefájdul Gondoltam is, hogy: no, ez se himeg, míg valaki agyon nem lövi... Hát én el is határoztam hogyha megkapom az állampolgárságot, akkor sem megyek od-' haza Erdélybe, amíg az a gonos él és uralkodik! —— A nyelvtanfolyam után ma „rendes” iskolába iratkozhattam ahol magasabb színvonlalon folyt az oktatás. Ott is sok országos betelepülő idegennel tanultán, együtt. Indiai, spanyol, mexikó, iráni, pakisztáni, görög osztálytársaim voltak. Az évfolyam megkezdése után vagy két héttel érkezett a fiatal hölgy, akit az osztályvezető tanár csak Éva M.-nek mutatott be, de nem mondta, hog honnan jött Gyakorlati órán, amikor kérdésekre kellett válaszolnunk, azonnal feltűnt, hogy a jövevény „e” hangja bizony elég „magyaros”, s az óra után megkérdeztem tőle: — Talar du kanske ungerska . (Beszélsz magyarul?) — Ja visst! Jag sommer fror. Transsylvania. (Természetesen! Erdélyből jövök.) — Válaszolta. S utána magyarul kezdtünk beszélgetni. A továbbiakban is csak azt hangsúlyozta, hogy erdélyi, a Románia szót egyetlen alkalommal sem ejtette ki! Szóba került minden, minden ami általános. De meneküléséről, családjáról hetekig semmit nem mondott, szigorúan elzárkózott ettől a témától. Azután egyszer egyik szünetben hozzám fordult és sokatmondóan megkérdezte: — Mondd, nem te vagy a Z. János? Teljesen érthetetlen és értelmetlen kérdésnek véltem, s nem tudtam, mi a célja vele, ennek ellenére biztosítottam afelől, hogy nem vagyok az, akire gondol. Akkor láttam először mosolyogni, s megkönnyebbülten mondta:— Két évvel ezelőtt tűnt el Kolozsvárról egy hasonló nevű újságíró, akiről azóta sem tud senki semmit! S ilyenkor két dologra lehet gondolni: vagy eltűntette a Securitate, vagy külföldre szökött. De a legtöbben nem veszik figyelembe a harmadik lehetőséget, hogy a biztonsági szolgálat külföldre „dobja”, hogy ott álmenekültként adatokat gyűjtsön a kint élő diszszidensekről és otthon azután zsarolja, sanyargassa a hozzátartozóit. Vagy, amire szintén volt már eset, hogy eltegye láb alól azokat, akik még esetleg „veszélyt” jelenthetnek a diktátor rezsimjére ... Nos, mivel később végképp bebizonyosodott, hogy nem én vagyok a vélt kolozsvári újságíró, így már sok mindent megtudtam kolléganőmről is. Például azt, hogy férjét és kétéves kisfiát másfél éve várja kinn Svédországban, hogy a román hatóságok a nemzetközi jogi előírásoknak megfelelően családegyesítés címén kiengedjék hozzá... S hogy mennyire fél a Securitate mindenhova elérő karmaitól. Hogy a svéd államtól lakást, anyagi támogatást kapott, iskolába járhat, és alig egy év után munkahelyet is biztosítottak számára. Hogy életében ott az északi „örökös télben és sötétségben” mondhatta ki először a Karácsony szót, és az volt az elsőzabad ünnepe... S azt is, hogy soha többé nem fog visszatérni szülőföldjére, amely számára elveszett ifjúságának borús, tragikus emlékeit jelenti. —— Azután lejárt a kiküldetési idő, én hazajöttem. Kinti ismerőseim maradtak. Ennek már több mint másfél éve. Azóta a románok kiengedték Éva férjét és gyerekét. Laci dolgozik, két fia és felesége szintén vele van. Akkori szavaik, elbeszéléseik most is élénken élnek bennem. De igazán csak most karácsonykor értettem meg őket!... KIS IMRE Ferenc SKANDINÁVIAI EMLÉKEK szabad ünnepünk... „A NYOMOR ORSZÁGA" A Le Figaro francia tap cikke Albániáról Albánia a nyomor országa, a szabadság szónak nincs semmilyen jelentősége, kivéve a kosovói albánok körében, akik annyi problémát okoznak a jugoszláv hatóságoknak. így jellemezte a Le Figaro, a legnagyobb példányszámú francia újság déli tartományunk helyzetét, s leleplezte a tiranai rezsim igazi arcát. A párizsi lap a világ utolsó zsarnokának nevezte az albániai rendszert, amely a Ceausescu házaspár diktátori uralmának bukása után az érdeklődés homlokterébe került. A francia televízió a legnézettebb időpontban sugárzott külpolitikai műsorában úgy fogalmazott, hogy Albániában semmi új. A romániai véres események nagymértékben fokozták a francia közvélemény politikai érzékenységét a népek szenvedése iránt, és ezért az albániai rendőrrendszer, a tortúra és az emberi jogok megsértésének szinonimájává vált. A hírközlő eszközök ismertették az albániai menekültek vallomását, egyöntetűen megállapították, hogy az utolsó sztálinista fellegvárban az életkörülmények sokkal rosszabbak, mint amilyenek a megbuktatott romániai rezsimben voltak. (Tanjug) SZOVJETUNIÓ—DÉL-KOREA Hamarosan tárgyalások a diplomáciai kapcsolatfelvételről Csoi Ho Jung dél-koreai külügyminiszter kijelentette, hogy hazája hamarosan tárgyalásokat kezd a Szovjetunióval a diplomáciai kapcsolatok felvételéről. A szöuli rádióra hivatkozva a Reuter hírügynökség jelentette, hogy Dél-Korea várhatólag Csehszlovákiával, Bulgáriával és más kelet-európai országokkal is rendezni fogja kapcsolatait. Moszkva egyébként korábban beleegyezett, hogy a két ország kölcsönösen konzulátust nyisson. Csei azt mondta, már ki is jelölték Dél-Korea moszkvai konzulját. (Tanjug) 1990. január 3., szerda