Magyar Szó, 1990. július (47. évfolyam, 178-192. szám)

1990-07-01 / 178. szám

VAJDASÁG DOLGOZÓ NÉPE SZOCIALISTA SZÖVETSÉGÉNEK NAPILAPJA XLVII. évf., 173. (15476.] siám Újvidék, 1990. július. 1. vasárnap Ara­n­dinár S­zerbia politikai rendszeré­nek szemszögéből, mes­­ '­­szemenő következményei miatt, valamint a szilárd szerbiai politikai viszonyok, érdekében ja­vasolom, hogy Szerbia Elnöksé­gének javaslatáról referendumon nyilatkozzanak a polgárok. Ezzel egyszerűen elhárítjuk a szükség­telen összetűzéseket, és a Szer­bia ellen tevékenykedő koalíció vádját, hogy nem demokratikus úton akarjuk kikényszeríteni az új alkotmányt...” Ezekkel a sza­vakkal jelentette be hétfőn Slo­bodan Milosevic a mai és holnapi népszavazást arról, elfogadható-e Szerbia Elnökségének az új al­kotmány kidolgozására vonatko­zó javaslata, és hogy a többség elfogadja-e a javasolt sorrendet, a­­int előbb meg kell hozni az új alkotmányt, csak utána következhetnek a többpárti vá­lasztások. Nem sokat váratott magára az ellenzék sem. A Demokrata Párt, a Népi Radikális Párt és a Szerb Megújhodási Mozgalom képviselői már szerdán sajtótá­jékoztatót tartottak, és tárgytalan­nak minősítették a referendumot, ismét hangsúlyozva, hogy új, de­mokratikus alkotmányt csak a szabad, többpárti választásokon megválasztott parlament hozhat. Ugyanez a lényege a két vajda­sági ellenzéki szervezet pénte­ken nyilvánosságra hozott közös közleményének is. A szerbiai és a vajdasági ellenzék azonban, a kosovóiaktól eltérően, nem szó­lított fel a népszavazás bojkott­jára. Megvan tehát a két egymást kizáró választási lehetőség, lehet választani. Igaza van a javaslattevőnek abban, hogy a népszavazás a le­hető legdemokratikusabb mód a már-már a tyúk vagy a tojás volt előbb dilemmára hasonlító két változat eldöntésére. Igaza van az ellenzéknek is abban, nem sok lehetőséget kapott, hogy a nyilvánosság előtt (értsd: a tö­megtájékoztatási eszközökben ki­fejtse érveit saját változata mel­lett). Lehet, van igazság a hatal­mon levő­ párt állításában is, hogy az ellenzék mindenáron válasz­tásokat akar, és a hatalom meg­szerzésének mindent alárendel. N­em könnyű dönteni a két változat között. A hatalmi harc ez esetben kevésbé érdekes, sokkal fontosabb annak mérlegelése, mit nyerünk és­ mit vesztünk az igennel, illetve a nemmel. Ha az ellenzék győz, akkor nem vitás, előbb választá­sok lesznek és csak utána új al­kotmány. A dolgok jelenlegi ál­lása mellett Szerbia Elnöksége javaslatának azonban sokkal nagyobbak az esélyei. A dilem­ma ma és holnap mindenképpen eldől, de egyáltalán nem biztos, hogy a népszavazással (ha a ja­vaslattevő ily módon is meg­kapja a támogatást) elérhető a másik nem kevésbé fontos cél: a szilárd politikai viszonyok a köztársaságban. Senki sem ta­gadhatja, hogy az alkotmány kidolgozása időt követel, és az alkotmányozás körüli munka miatt elodázódnak a politikai változások. A gazdasági reform viszont halad a maga útján és valószínű, hogy mind erőtelje­sebben fogja követelni a politi­kai átrendeződést is. A politikai változások lelassítása tehát bár­mennyire is ésszerűnek, sőt sok­szor indokoltnak tűnik, kétélű kard, s ha most nem is, később kiélezheti a helyzetet. PAPP Imre A délszláv népei­­­ és a többiek? A tartományok hely­zete az új alkot­mányban — 5. oldal Ј Ф­­ XIV. LABDARÚGÓ-VILÁGBAJNOKSÁG, OLASZORSZÁG †^] Államcsínykísérlet Zambiában Vaklárma volt? Ellentmondó hírek Luszakából . Mi történik Zambiában? Tegnap­­ reggel az állami rádió azt jelentet­te, hogy a Kenneth Kaunda elnök­­ (képünkön) távollétében a hadse­­r­­eg átvette a hatalmat, rövidesen azonban cáfolta az államcsíny hí­rét. A fővárosból, Luszakából teg­nap egymásnak ellentmondó infor­mációkat kaptunk, az utolsó ar­ról számolt be, hogy vaklárma volt. Mindenesetre a zambiai hí­rek felzaklatták a kedélyeket, mi­vel az országban napok óta za­vargások vannak (Bővebben a 2. oldalon) ÚJ TÖRVÉNY A KERESETEKRŐL Egy kis pénz, egy kis papír A JSZSZK Képviselőházának Szövetségi Tanácsa bizonyos módosításokkal elfo­gadta a kormánycsomag egyik legfontosabb dokumentumát . A személyi jö­vedelem szabadon alakul, ha a vállalat gazdálkodását a piac igazolja, de csak részben fizethető ki készpénzben . A JSZSZK Képviselőházának Szövetségi Tanácsa tegnap nagy szavazattöbbséggel elfogadta a­ személyi jövedelem kifizetéséről­­ szóló törvényt, amely a kormány új reformcsomagjának egyik leg­fontosabb dokumentuma. A tör­vény értelmében a személyi jöve­delem alakulása többé nincs ad­minisztratív módon korlátozva, hanem szabadon alakul, amennyi­ben a vállalat képes helyt állni a piacon. A kereseteket csak az ideigle­nesen inszolvens vagy veszteséges vállalatokban korlátozzák, ezek a tavaly december és az idén május közötti időszakban kifizetett havi pénzmassza 90 százalékát fizethetik ki személyi jövedelemként. A keresetek nagyságának és a kifizetések módjának azonban a törvény meg­is szab bizonyos ke­reteket. Rendelkezései értelmében ugyanis a személyi jövedelem nö­vekedésének egy részét a dolgozók belső részvények vagy kötvények formájában kapják meg. Ezeket az értékpapírokat azonban egyelő­re nem lehet pénzzé tenni, hanem csak azután, ha a vállalat felha­talmazást nyer külső részvények kibocsátására és forgalmazására is. Ezzel a törvénnyel tehát a szö­vetségi kormány tovább fokozza a pénzügyi fegyelmet, de ugyanak­kor valamelyest javít a dolgozók anyagi és szociális helyzetén. A ki­fizetések szabályozása továbbra is inflációfékező intézkedés, az érték­papírokkal azonban a kormány a reform további kibontakozásának útját egyengeti. (Részletesebben a kereseti tör­vényről a 6. oldalon) SVSire szavazunk? A Szerb Szocialista Köztársaság szavazópolgárai ma és holnap referendumon döntenek a köztársasági elnökségnek az új alkotmány kidolgozására vonatkozó javaslatáról. A sza­vazócédulán, aki az IGEN-t karikázza be, ezzel támogatja az elnökség javaslatát és egyben állást foglal amellett is, hogy előbb az alkotmányt fogadják el, és csak azután tart­sák meg a többpárti választásokat köztársaságunkban. A NEM az ellenkező sorrend támogatását jelenti. Voksunkat a helyi közösségekben létesített szavazóhelyiségekben adhatjuk le ma reggel 7-től este 10, és holnap 7-től este 7 óráig. Ér­tesítés nélkül is mehetünk szavazni, csupán a személyazonos­sági igazolvánnyal. BÚCSÚ TIZENEGYESEKKEL Jugoszlávia kiesett a világbajnokság negyeddöntőjében. Százhúsz per­ces ádáz küzdelem — Maradona és Prosinecki fenti képe csak íze­lítő belőle — után, és úgy, hogy a svájci Röthlisberger játékvezető már a 30. percben kiállította Šabanadževićot, válogatottunk csak a tizenegyesrúgások után maradt alul a világbajnoki címvédő, Ar­gentínával szemben. Ennek sajnos, úgy látszik, így kellett lennie. Ra­gyogóan játszottak Osim válogatottjai ezen a VB-n, szégyenkezésre teljesítményük után valóban nincs ok, de végül is­­ kiestek! Persze, futball ez, nem a világ vége ... A MAGYAR SZÓ LEGNAGYOBB TÁRGYSORSJÁTÉKA KEZDŐDIK AZ ÖTÖDIK FORDULÓ Az ötödik forduló első szelvénye a 10. oldalon . Szomjas a város Vízellátási gondok Zrenjaninban — 11. oldal NSZK—NDK Ma lép életbe a valutaunió Tegnap délután eltörölték a Német Szövetségi Köztár­saság és a Német Demokra­tikus Köztársaság közötti ha­tárokat. Néhány órával a monetáris, gazdasági és szo­ciális unióra vonatkozó ál­lamszerződés hatályba lépése előtt (szombaton éjfélkor) az NDK megszüntetett minden­féle határ- és vámellenőr­zést, így három évtized után Berlin lakói is szabadon, mindenféle ellenőrzés nélkül látogathattak át a város má­sik részébe. (írásunk a 2. oldalon) MINDEN SZERDÁN A július 4-ei szám tartal­mából: — Kertes a Schwarz­wald­ klinikán — ÖnNapló: Szeles Mónika — Ante Markovic újabb re­formja — KülNapló: A szakadás kongresszusa — Deutsche Mark über alles — Pfuj; Szerbia — Műholdas tévéműsor Délelőtt napos és igen meleg idő, délután zápor, zivatar, jég is lehetséges. Idő­járás-jelentésünk a 17. oldalon. ÍNYENCEK FIGYELMÉBE! EGYEDÜLÁLLÓ ALKALOM ÍZLELJE MEG AZ ÚJVIDÉKI (DUNA UTCA 25.) DRI­MACIJA ÉTTEREMBEN A KALMÁRHALBÓL, LANGUSZTÁBÓL ÉS TENGERI FOGASBÓL KÉSZÜLT ÉTELKÜLÖNLEGESSÉGEKET ÉS A POSTUP­H ÉS A POLZPRORKL TÖMEGESSÉGEKET.

Next