Magyar Szó, 1990. július (47. évfolyam, 178-192. szám)
1990-07-01 / 178. szám
4 KÜLPOLITIKA МмтМ Farra Ekin ШтШ Carios Bombaként robbant a hír, hogy Ulrike Meinhof, a nyugatnémet anarchoterroristák egyik női vezéralakjga V s mint Carlos, minden idők egyik legveszélyesebb nemzetközi terroristája hosszabb-rövidebb ideig élvezte a magyar kommunista vezetők vendégszeretetét. Az már régebbről ismert, hogy Zsivkov Bulgáriája egyenesen támogatta a Nyugat-Európába irányuló kábítószer-szállítmányok áthaladását, valamint, hogy Honecker keletnémet vezető és társai tucatjával nyújtottak menedéket és nyugalmas életet olyan bűncselekmények elkövetőinek, akik mindennemű civilizációs mérce szerint — legalább — hosszú börtönbüntetéssel kellett volna sújtani az elkövetett fegyveres rablásokért, a terrorcselekményekért, a gyikosságokért. Erről a témáról készült egész oldalas összeállításunk. Munkatársak voltak: MÉCS László, Brüsszelből, PALICS Márta, valamint TURUCZ Éva. VÉLETLENÜL DERÜLT RÁ FÉNY, hogy a hetvenes években Magyarország, jobban mondva a magyar kommunista csúcsvezetők vendégszeretőt élvezte Carlos, a hírhedt venezuelai terroristavezér és csoportja. Ott-tartózkodásunknak — állítólag írásos nyoma is maradt — Carlos meleg hangú levélben mondott köszönetet Kádánéknak azért, hogy háborítatlanul folytathatták forradalmi tevékenységüket, nem zaklatta őket a rendőrség, és addig maradhattak, amaddig akartak. Az aláírás — Forradalmi üdvözlettel: Carlos. A Magyar Televízió híradójában be is mutatta a levelet — az államügyésznek most a többi között csak annm a dolga, hogy a ..fomadaltml” végig a leniben behelyettesítse „terroristával”, és máris megvan az alapja az egykori MFTTvIP-vezetők akár posztumusz, felelik«égre vonásának. Tempora mutantur! Ami a szocialista felfogásrendszerben nem is olyan régen még arany betűs szónak számított — úgy, mint a forradalmi —, arról most a maga lemeztelenített valóságában kiderült, tulajdonképpen milyen sötét üzelmeket takar — gyilkos merényleteket, robbantgatásokat, sorsok, még a terroristák mércéivel mérve is ártatlan emberélet véget. úgy hírlik, hogy Kádár János, Benkei András, Gyenes András, Németh Károly, Korom Mihály és Rácz Sándor engedélyezte Carlosék beutazását Magyarországra, s egyben utasították a hatóságokat, hogy semmiben se gördítsenek akadályokat eléjük, tehát fegyvereiket is háborítatlanul átvihették a magyar határon. A legfőbb államügyész szerint, az egykori magas rangú vezetők többrendbeli köztörvényes bűncselekményt követtek el,e mikor nemzetközileg körözött bűnözőket rejtegettek, ami bűnpártolásnak minősíthető, sőt több jel utal arra, hogy a csoport nemcsak üdült a Balaton partján, hanem különleges kiképzésben is részesült a csopaki táborban. MANAPSÁG MAGYARORSZÁGON szinte divattá vált a régi sötét ürvek szellőztetése. Ezt, a Carlos-féle botrányt a Magyar Nemzet és a Népszabadság írása szerint Ladvánszky Károly tavaly nyugdíjazott belügyminiszter - helyettes fedte fel Horváth Balázs belügyminiszter titkárénak, aki aztán főnökével is közölte. Ladvánszky úgy nyilatkozott, hogy személyes jellegű kéréssel kereste fel a belügyminiszter személyi titkárát még a múlt hét elején, s beszélgetésük során többek között megemlítette neki, hogy emlékezete szerint úgy négy-öt évvel ezelőtt az állambiztonsági szolgálat bizonyos fegyvereket adott át a rendőri ezrednek. Felvetődött a kérdés, hogy ezek a fegyverek ,, megvannak-e, nyilvántartásban vannak-e és rendben vannak-e”. Ladvánszky úr a Kossuth rádiónak adott telefoninterjúban tagadta, hogy bárki kényszerítette volna a Carlos-ügy felfedésére, sőt azt is, hogy egyáltalán ő világított volna rá az esetre, melynek összefüggéseit, mint mondta, nem ismerte. Még azt is hozzátette, hogy helyreigazítást fog kérni a fent említett lapoktól, amiért „élő lelkiismerőnek” nevezték. Ki szolgáltatta hát az információt? Maga a belügyminiszter sem hajlandó felfedni informátora nevét. Carlos 1949-ben született Venezuelában, Ramirez Sanchez Illésként jegyezték be az anyakönyvbe — a legutóbbi név, állítólag az apa Lenin iránti tiszteletét tükrözi. Hírhedt tettei között londoni és párizsi bankok megtámadása szerepel, a legnagyobb ,,haditette” pedig az volt, amikor csoportjával 11 OPEC-minisztert ejtett túszul további 59 személlyel együtt, 1975-ben Bécsben. Nem tudni, miként került Magyarországra, de azt sem, hogy most hol van, valamelyik gaztette, során életét vesztette-e, vagy rejtekhelyen álnév alatt húzza meg magát, esetleg újabb terrorcselekményeket készít elő. MI TÖRTÉNIK, HA HACK PÉTER képviselő a magyar parlamentben nem követeli a volt magas beosztású pártfunkcionáriusok felelősségre vonását, s nem robban ki a Carrlos-ügy? Előbb-utóbb úgyis fény derült volna rá, mint ahogyan az NDK-ban is felfedték az egykori nyugatnémet terroristákkal való kapcsolatokat, s Csehszlovákiában sem tagadták már, hogy az ország a harmadik világ legnagyobb robbanó*’’elszállítóig volt forr. t°x). A többpárti demokráciákban hét lakat alatt is nehéz kompromittáló titkokat tartani. Ami örvendetes. Nem hiányoztak egyetlen körözőlevélről sem, ha a legveszélyesebb nyugatnémet terroristákról volt szó. A „vigyázat, lőfegyver van náluk!” és az 50 000 márka jutalom ígérete kísérte őket- Mégis fantomként jelentek meg és tűntek el újra. Susanne Albrechtet például Damaszkuszban vélték látni, majd a Vogézekben, azután híre ment, hogy Floridában él egy német származású családnál. Mindez azonban nem volt igaz. Susanne Albrecht 1980-ban a keletnémet Cottbusban telepedett le Ingrid Jäger álnéven. Tizenhárom évvel korábban azzal búcsúzott el Hamburgban a nagypolgári családtól, hogy „elege van a kaviárból és lazacból”, és felcsapott terroristának. Az NDK-ban egyszerű, átlagpolgári életet élt. Ingrid Jäger 1983. november 4-én férjhez ment Claus Becker fizikushoz és villámgyors karriert futott be nyelvtanárnőként. Egy évvel később megszülte Felix nevű fiát. A család 1987-ben váratlanul Kelet-Berlinbe, majd Moszkvába költözött, ahol a férj atomfizikusként dolgozott. Volt kollégái a nyugatnémet televízió adásában ismerték fel Susanne Albrechtet. . . „A dolog belső logikájából és mélységes komikájából eredt a mód, ahogyan a RAF volt sorja, dalmárai az NDK-ban iggtalálták boldogságukat, és amilyen kispolgári életre berendezkedtek" — mondja róluk a botrány kitörése után Peter-Jürgen Boock, aki a börtönben „megtért” és elárulta volt társait. Beleülik a képbe, hogy az egykori vezető terrorista Inge Viett, Eva-Maria Sommer (más forrás szerint Eva Schnell is) hétvégeken kerékpáros kirándulásokat tett, kiskertet tartott és a német pénzügyi unió létrejötte után Magdeburgban pizzériát akart nyitni. Werner Lotze is biztonságra vágyott az illegalitásban töltött évek után, és Manfred Janssen néven telepedett le az NDK-ban. Sőt, éppen egy rendőrségi sportklubban evezett! Felesége, Christine Dümlein is vele volt, Katharina Janssen néven. Egy szomszédasszonynak bizalmasan elmondta, hogy szociális biztonságot kerestek, mert gyereket akarnak, és ilyen állapotok csak a szocializmusban vannak ... Sigrid Sternebeck az Ulrike Bildberg álnevet vette fel, s a férjével, Jürgennel és Nina nevű kislányukkal Schwedtben élt. 1980- ban „merült alá” az NDK-ban és fotólaboratóriumban dolgozott. Munkatársaik „kiszolgált kémeknek” tartották őket. Dr. Ekkehard Freiherr von Seckendorff az eisenhüttenstadti poliklinika belgyógyászati osztályán dolgozott Horst Winter álnéven, később a kábítószerelvonó részlegben volt tanácsadó. Állítólag részt vett Schleyer gyáros elrablásában és meggyilkolásában. A felesége, Monika Helbing, ápolónőként, tehát régi hivatásában dolgozott Elke Winterként. A RAF e terroristái 1977. október 13-ánazon a napon Schleyer 38 napja volt már a terroristák túsza, a palesztin kommandók pedig aznap térítették el a Lufthansa gépét Mallorcából Ciprusra. Bagdadban találkoztak. Ki kellett őket vonni Közép-Európából, hogy ne veszélyeztessék a folyamatban levő akciókat. Ponto bankár elrablása szerencsétlenül végződött, a terroristáknak egy sornyi pechjük volt. Bagdadban elcsendesedtek, elment a kedvük a harctól. Elszigeteltségükből egy év múlva Párizsba pihentek, ahol a RAF-nak átmeneti tábort rendeztek be. Itt elvették az útlevelüket, fegyverüket, inkább foglyok voltak, mint harcostársak. „Ekkor megértettük, hogy kockázatot jelentünk, hogy kiszolgáltunk” — mondja Boock. Párizs ugródeszka volt a NDK-ba, amelynek titkosrendőrsége, a hírhedt Stasi, már a terroristák elhelyezését készítette elő. Erich Honeckernek tudnia kellett az ügyről. Ő, aki 1977. szeptember 26-án kijelentette drezdai válogatott elvtársak előtt, hogy „elítélendő gyilkosságokról”, anarchistákról és terroristáikról van szó, akik lejáratják a politikai baloldalt az NSZK- ban — hamarosan megváltoztatta a véleményét. Egyesek ezt azzal magyarázták, lehet hogy Honeckernek eszébe jutottak saját illegalitásban töltött évei, mások pedig azzal, hogy pluszpontokat akart szerezni a Közel-Keleten, szolgálatot tenni a palesztinoknak, ha befogadják kirekedt harcostársaikat. A Stasinak pedig érdekes lehetett hallgatni a volt terroristák elbeszéléseit. Utóvégre a világ minden titkosszolgálata arra a mottóra építi működését, hogy „az ellenségem ellensége az én barátom”. Bárhogyan történt is, a RAF volt tagjait utolérte a végzet. Egyesek ügye már elévült, de sokaknak még felelniük kell tetteikért. Peter Michael Diestel új keletnémet belügyminiszter dührohamot kapott a botrány kirobbanásakor, és a Stasi és a RAF „ördögi kapcsolatairól” beszélt. Vagy inkább egy egész terrorista nemzedék sorsának tragikomikus beteljesedéséről van szó? Párizs csak apoliszka volt Néhány anarchista alámerülésének és végső bukásának rövid története Susanne Albrecht a kisfiával, 1984. évi családi boldogság A RAF jelvénye: ötágú csillag, gépfegyver fia udvarias szomszédasszony Hogyan ért véget Inge Viett második élete az NDK-ban (Brüsszeli levél a Magyar Szónak) EVA SCHNELL KÉT ÉVE MAGDEBURGBAN egy bérházban lakott. Eseménymentes, szürke polgári életet élt. A szom sziklákkal mindig udvarias volt és bár velük keveset érintkezett, annyit tudtak róla, hogy Éva asszony Drezdából érkezett. Meglepetés. Június 12-én a hajnali órákban a rendőrség csengetett Éva Schnell lakásának ajtaján, majd a hölgyet szoros őrizettel elvitték a házból. A lakótársak másnap a sajtóból tudták meg, hogy az udvarias szomszéd valódi neve Inge Viett, 46 esztendős és a rettegett Vörös Hadsereg Frakció legidősebb, legtöbb tapasztalattal rendelkező tagja, aki döntő szerepet vállalt Jürgen Ponto bankigazgató és a nyugatnémet gyárosok szövetségének elnöke, Hans Martin Schleyer ellen 1977-ben végrehajtott merénylet megszervezésében. Június 6-a és 18-a között Inge Vietten kívül még nyolc, a nyugati országokban körözött terroristát tartóztattak le az NDK különböző városaiban. Ez a hír már nem csupán a meglepetés erejével hatott, furcsának tűnt, homályos háttért sejtetett. önként merült fel a kérdés: miként lehetséges, hogy egy olyan — a világon mindenhol jelzett — terrorista, mint Inge Viett, aki 13 esztendőn keresztül illegalitásban tudott (nyugodtan) élni, most hirtelen rendőrkézre került? Az NDK belügyminisztere szívre tett kézzel esküszik, hogy az alig valamivel több mint egy hét leforgása alatt letartóztatott terroristákat az NDK rendőrsége egytől egyig a lakosság feljelentése alapjára fogta el. A polgárok ismerték fel az újságokban közölt képek alapján a körözött terroristákat akik 1980 óta valamennyien hamis papírokkal a zsebükben „vezették félre" az NDK-hatóságokat. A belga sajtó nem ad hitelt a hivatalos magyarázatnak A tényekre, valamint a tapasztalatokra támaszkodva más megvilágítást kínál az eseményeknek. A Brüsszelben szerkesztett, általában megbízható hírforrásokra támaszkodó hetilap, a L’Express szerint az NDK-ban hirtelenében elfogott kilenc veszélyes terrorista a Közép- és Kelet-Európában megváltozott politikai rend „áldozata” lett. TÉNY, HOGY A SZOVJETUNIÓNAK és a volt szocialista államoknak, ahol a burzsoá társadalom „ajándékaként” a kábítószerélvezés, árusítása és a bűnözések számának rohamos emelkedése után most már a nemzetközi terroristák veszélyes akcióival is számolniuk kell, a merénylők (még ha eddig politikai okokból védelmet is élveztek) „forgalomból való kivonása" ezúttal izmár közös érdekké lépett elő. A rendcsinálás sürgős lett. Az elmúlt egy hónap alatt Lengyelországban, majd Prágában robbant a terroristák bombája, 18 sebesültet hagyva maga után. A merénylők nem a Vörös Hadsereg Frakció tagjai voltak, a Közel-Keletről, érkeztek. Bejrútból hangzott el a figyelmeztetés. Amióta a Szovjetunió a kivándorolni óhajtó zsidóknak távozási engedélyt ad, az arab terrorszervezetek bombái a Szovjetuniót sem kímélik. Hasonló fenyegetést intéztek Budapesthez, Bukaresthez és Varsóhoz is, ahol a nemzetközi légitársaságok a kormányok engedélyével szállítják Izraelbe és a palesztin területre igyekvő bevándorlókat. Moszkva tart a nemzetközi terroristák merényleteitől. Május elején felvételét kérte az Interpol tagállamai közé. Mi több, a KGB három tábornoka szolgálatát is felajánlotta az Interpolnak. Ilyen helyzetben Inge Viett és társai, lévén kínos tanúi egy olyan korszaknak, amikor még a Szovjetunió és az arab terroristák politikája egy síkon haladt, teljesen feleslegessé váltak. Moszkva — így hangzott a KGB vezérkarának ünnepi kijelentése — most a Nyugat felé bizonyítani kívánja, hogy mindenféle terrorista politikával szakított. LEHET. A KÉRDÉS CSUPÁN AZ, hogy a napi gondok millióival küzdő Moszkvának van-e elég ereje és tekintélye ahhoz, hogy a palackból hajdan kiszabadított rossz szellemet a helyére visszaparancsolja? Ez már kérdéses dolog. 1990. július 1., vasárnap