Magyar Szó, 1990. október (47. évfolyam, 285-300. szám)

1990-10-27 / 296. szám

Bánáti Híradó XXI. évf., 43. (1032.) szám 1990. október 27., szombat Demokráciát hirdetnek Elsődleges feladat a gazdasági és kulturális fejlődés támogatása • A Szerbiai S­zocialista Párt kikindai községi szervezetének több mint ezer tagja van A Szerbiai Szocialista Párt ki­kindai bemutatkozását szeptember 18-án szervezték meg a sportcsar­nokban. Az összejövetelen mint­egy ezer érdeklődő vett részt. Je­len volt dr. Halit Trnavci, a Szer­biai Szocialista Párt Főbizottságá­nak és Slavko Gordic, a VKSZ Tartományi Bizottsága Elnökségé­nek tagja is. A művelődési programmal össze­kötött bemutatkozó gyűlésen a többi között közölték, hogy a bal­oldali erők egyesítésére töreked­nek, mert csak így érhetnek el si­kert a demokratikus viszonyok ki­építésében. A párt alakuló közgyűlését ok­tóber 8-án tartották meg. Erre 208 küldöttet választottak. Közülük százhatvanan jelentek meg. Az ér­tekezlet munkájában részt vett Miroslav Markovic, a Szerbiai Szocialista Párt Főbizottságának tagja, valamint Kikinda község vállalatainak és társadalmi szerve­zeteinek képviselői is. Vitaindító beszámolót Rajko Po­pović, a kezdeményező bizottság elnöke olvasott fel. Utalt arra, hogy a párt a szocializmusért száll síkra." Olyan szocializmusért, amelyben biztosítani tudják a nem­­zetek­ és nemzetiségek egyenlősé­gét. Elsődleges feladatnak a köz­társaság gazdasági és kulturális fejlődését tekintik. Az elhangzottakból az is kide­rült, hogy a belépési nyilatkozatot több mint ezren­ írták alá. Az ér­deklődés tehát mérsékeltnek mondható, tekintettel arra, hogy a Kommunista Szövetség és a Szo­cialista Szövetség egyesítéséről van szó. A Kommunista Szövetség községi szervezetének ugyanis mintegy nyolcezer tagja volt. A Szocialista Szövetség taglétszámá­ról nincs megbízható adat. Elvben minden polgár tagja volt, jóllehet a polgárt sohasem, kérdezték arról, hogy ezzel egyetért-e. Az alakuló közgyűlésen a Szer­biai Szocialista Párt községi szer­vezete elnökének Rajko Popovicot választották meg. A községi bizott­ságnak negyvenegy, a végrehajtó bizottságnak pedig tizenegy tagja van. A végrehajtó bizottság tagja lett: Milovan Blažić, Nedeljko Bo­­gunovic, Milan Gasic, Gordana Desnotovic Rózsa, Dusán Ivette, Vladimír Ilic, Kismarton Ottó, Du­sán I.aimovic, Slobodan­­ ,azić, Ra­de Marčeta és Ratko Matovic. A Szerbiai Szocialista Párt köz­ségi szervezetének megalakítása után a gyakorlatban is megszűnt a Kommunista Szövetség községi bi­zottsága, a KSZ-alapszervezetek, a Szocialista Szövetség községi vá­lasztmánya és a helyi szervezetek működése. P. P. Progra­mkeresés, új módszerrel Pártonkívüliek is véleményt mondhatnak a Szerbiai Szocialista Párt zrenjanini bizottságának vitaestjén A Szerbiai Szocialista Párt zre­­njanini községi bizottsága az ed­digiektől eltérő módszerrel keresi az utat a legjobb választási prog­ram irányába. Mint ahogy a keddi sajtótájékoztatón közölték, ennek lényege az, hogy 11 munkabizott­ságot alakítottak a legfontosabb tevékenységekre (gazdaság, mező­gazdaság, művelődés, oktatás, egészségügy, sport stb.) s e bizott­ságok vitatribünjein mindenki vé­leményt mondhat még az is, aki nem tagja az SZSZP-nek. Tehát mindenki akinek érdemleges ja­vaslata van a város polgárait érin­tő valamilyen probléma megoldá­sára, az előadhatja. Mint ahogy Ivica Colak, az SZSZP községi bizottságának elnö­ke hangsúlyozta, az a céljuk, hogy kapcsolatot teremtsenek mindenki­vel, akinek érdeke a viszonyok megváltoztatása. Az embereknek lehetővé teszik, hogy szóljanak a város legégetőbb problémáiról, a pártbizottság épületébe pedig min­denki beléphet, aki valami újat akar javasolni. Új elgondolás az is, hogy megalakítsák a munkanélkü­liek klubját, s hogy kikérjék a több mint tízezer munkára váró fiatal véleményét. Az egyik elgon­dolás az, hogy lehetőséget találja­nak a munkanélküli, fiatal szak­emberek továbbképzésére, stb. Mint Radiša Stanić, az egészség­­ügyi munkabizottság elnöke mond­ta, hamarosan beszélgetésre hívják a mintegy 60 munkanélküli orvost és gyógyszerészt, mivel a fiatal szakemberekre hamarosan szükség lesz az új kórházban. Boža Bobot szerint javítani kell az oktatás mi­nőségén, mivel a legutóbbi felvé­telik eredményei rendkívül kedve­zőtlenek voltak. Dusán Gavranic elmondta, hogy a legfontosabb fel­adat a fiatalok mozgósítása, mi­vel ezentúl nem várhatják, hogy sa­ját egzisztenciális problémáikat valaki más oldja meg. A sajtótájékoztatón cáfolták a Szerb Megújhodási Mozgalom ál­lítását, hogy az SZSZP egyik gyü­lekezetére megengedhetetlen mó­don toborozták a középiskolásokat. Ismertették a párt községi bizott­ságának közleményét is, amelyben tiltakoznak a tartományi pártelnök megválasztása körüli huzavona miatt, ami szerintük a korábbi megoszlás, valamint a KSZ és a Szocialista Szövetség elavult mun­kamódszerének következménye. K. I. Könyvkiállítás a zrenjanini Petőfi Művelődési Egyesületben A zrenjanini Petőfi Művelődési Egyesület a könyvhónap alkalmá­ból ezúttal is megszervezi a ha­gyományos könyvkiállítást. Ezen a Marko Zrenjanin Városi Könyvtár, a Forum könyvesboltja, a Forum Könyvkiadó, a zrenjanini Globus könyvesbolt és a Mladinska Knji­­ga újvidéki kirendeltsége vesz részt. A háromnaposra tervezett kiállításon (november 1-jén, 2-án és 3-án) az érdeklődők 30—40 szá­zalékos kedvezménnyel vásárolhat­nak könyveket. A rendezvény 9— 19 óráig tart nyitva. Zrenjanin Ellenőrzik a névsorokat Az első többpárti választások előkészületeinek keretében a zre­­­­njanini közigazgatási titkárság irá­nyítása alatt megkezdődött a pol­gárok névsorainak ellenőrzése. A helyi közösségekben november 29- éig jogosultak a polgárok a névso­rok kibővítésére, kiigazítására (költözködés, haláleset, a szavazási joghoz szükséges életév betöltése stb.). A polgárok észrevételeiket írásban vagy szóban is kifejthetik. K. I. Zrenjanin Fásítják a főutcát Zrenjanin főutcáján a tavasszal előkészített négy elkülönített ré­szen a héten megtörtént a társítás. A mintegy harminc hársfát, nyír­fát, szilfát, ezüstfenyőt egy Belg­­rádból hozatott különleges géppel ültették el, és a Városi Kertészet dolgozói kikarózták a növényzetet, mivel már megformásodott fákról van szó. A járókelők érdeklődéssel és a legkülönfélébb kommentárok­kal kísérték az akciót, de ennek ellenére az illetékesek szavatolják, hogy a növényzet nem fog gyor­san kiszáradni. A zöldövezeteket mintegy 40 centiméterre kiemelték az út magasságától, és bekerítése után a még üresen maradt részek­re cserjét és virágot ültetnek. K. I. KIKINDA A hitelezők véleményére várnak A zrenjanini körzeti gazdasági bíróságon november 5-én kerül sor a kikindai metanol- és ecetsav­­gyár ügyének tárgyalására. Arról van szó, hogy a kikindai munka­­szervezet korábban több mint két évig pereskedett a Naftagasszal, azért mert a Naftagas mint a me­tanol- és ecetsavgyár egyik alapí­tója nem tett eleget anyagi köte­­lezettségeinek. A bíróság a meta­nolgyár javára döntött. Ezzel azon­ban nem oldódott meg a nézetel­térés a két vállalat között. A kikindaiak a zrenjanini kör­zeti gazdasági bírósághoz fordul­tak. Beadványukban a számlák kényszeregyeztetését indítványoz­zák. A metanolgyár 360 hitelezőjé­nek kell majd nyilatkoznia arról, hogy elfogadja-e a számlák kény­szeregyeztetését, vagy pedig a csődeljárás megindítását helyezi előtérbe. Ha ez utóbbi megoldás mellett döntenek, a kikindai vegy­ipari létesítmény napjai valószínű­leg meg vannak számlálva. A községi képviselő-testület leg­utóbbi gyűlésén Drágán Tubié, a metanol- és ecetsavgyár igazgatója a fentebb említett nehézségek el­lenére úgy nyilatkozott, hogy van remény a súlyos anyagi helyzet rendezésére. P. P. Távoli cél lehetetlen nem visszaemlékezni a hetvenes évek közepére és végére, egy hatalmas és sokat. Ígérő ipari létesítmény tervibe ik­tatásának, majd építésének bonyodalmaira. Már az elképzelés nyilvánosságra hozatala is nagy vitát váltott ki, az építés elhú­zódásával pedig egyre több n epés megjegyzés hangzott el a szak­emberek (érted: a politikusok) számlájára. Aztán, nagy késéssel, ugyan, de fölépült a méregdrága kaucsukgyár, kerek hét évvel ezelőtt. A színpompás avatóünnepség tervszerűen zajlott le, az­óta viszont minden tervszerűtlen ebben az egyesek által korsze­rűnek, mások által viszont elavultnak tartott nagyüzemben. Hogy korszerű vagy elavult-e a gyár, alighanem nem a mi dolgunk eldönteni, minek is mondanánk véleményt olyan dolgokról, amihez nem értünk. Legbölcsebb cselekedet, ha meghallgatjuk mindkét felet, s ha hozzácsatoljuk a harmadikat is: a kérlelhetetlen ada­tokat. Nos, az adatok tükrében semmi jót sem mondhatunk el a nagyüzemről. Nyugaton már régen­ becsukták volna, hiszen fönn­állása óta félkapacitással sem üzemel,­­minden évet veszteség­gel zárt, minden évben szanálási program készült talpraállítá­­sára, amiből természetesen nem lett semmi. A nyár elei esemé­nyekig — amikor is a dolgozók általános sztrájkot szerveztek — senkinek sem volt bátorsága kimondani a végső szót. Az ille­tékesek csűrték-csavarták a szót, minden igyekezetük abból állt, hogy másra hárítsák a felelősséget. Fáradozásuk sikerrel járt, mert a felelősséget a dolgozók vállalták magukra. Mindenáron véget akartak vetni az évek óta azrtó bizonytalanságnak . .. Mintegy két hónapnal ezelőtt megindult a csődeljárás a kau­csukgyár ellen. Több mint 800 dolgozó maradt munka nélkül. Időközben megérkeztek az angolok — a sztrájk idején olasz, majd német szakembereket emlegettek a­­gyárban —, hogy a nyugati piacon meghonosodott mércék alapján fölértékeljék a­z üzemet, s hogy javaslatot tegyenek talpra állítására. A határidő november vége. Hogy milyen megoldási javaslattal rukkolnak ki a lon­doni szakemberek, nem tudjuk, biztosra vehető azonban, hogy ra­dikális lépések megtételét sürgetik majd. Lehet, hogy olyanokét, amelyek nem felelnek meg az itteni (politikai) követelmények­nek, s ezért bevett szokás szerint mellőzni fogják őket. Mindez persze csak föltételezés, de nem alaptalan. A gyár kényszer­­igazgatói ugyanis hazai partnerekkel tárgyalnak (mint az elmúlt hét évben számtalanszor) a lehetséges együttműködési formák­ról, hírek szerint egyfajta társulásról is. Az elmúlt években számos alkalommal elhangzott, hogy az elemen kaucsukgyár jugoszláv üzem, az ország egyetlen ilyen üzeme, megérdemli tehát, hogy országos szinten gondoskodjanak róla. S van is ebben valami, illetve lenne is ebben valami, ha egységes lenne az ország. Éppen ezért az országos szintű tár­sulás — a gyárról való jugoszláv szintű gondoskodás — soha­sem tűnt távolibbnak, mint ezekben a napokban. Az okok is­mertek, a következményeket viszont csak sejteni lehet. , H. A. Izraeli segítség Kikindának Harmincezer hektáron építik ki az öntözőrendszert — Vladimir Ilic nyilatkozata Egyre szorosabb kapcsolatok ala­kulnak ki Izrael és Kikinda kö­zött. Erre utalnak a kölcsönös lá­togatások is. Az év elején izraeli küldöttség járt az észak-bánáti vá­rosban, ezt a kikindaiak viszonoz­ták. A terv szerint testvérvárosi kapcsolatot létesítenek Názárettal. Vladimír Ilic, Kikinda község képviselő-testületének elnöke ar­ról is tájékoztatott bennünket, hogy nemcsak baráti kapcsolatról van szó, hanem szoros és hosszabb távú gazdasági együttműködésről. — Izraeli tartózkodásunk idején ellátogattunk egy kibucba is, amelynek képviselőivel eszmecse­rét folytattunk a mezőgazdasági termelésben elért eredményekről. Izraelban a mezőgazdaságban fog­lalkoztatottak jelentős része a ki­­bucokban dolgozik. Ezekben ki­váló eredményeket értek el az ön­tözőrendszerek kiépítésében, és ezzel egyidejűleg a mezőgazdasági termelés növelésében. Abban álla­podtunk meg, hogy tapasztalatai­kat nekünk is átadják, k . Az öntözőrendszer építését anyagi eszközökkel is­­hajlandók tá­mogatni. Éppen ezért igényes ter­vet dolgoztunk ki, amelynek értel­mében 30 000 hektár szántó öntö­zését oldanánk meg. Ez Kikinda községben a megművelhető földte­rület felét teszi.­­ Tekintettel arra, hogy Izrael elég sok élelmiszert vásárol kül­földön, támogatja ezt az elképze­lésünket. A beruházás értéke mintegy 40 millió dollár. Termé­szetesen ennek egy részét nekünk kell előteremtenünk. Az eddigi megbeszélésekből arra kell követ­keztetnünk, hogy ennek nem lesz akadálya, mert a Tartományi Kép­viselőház és a Vajdasági Bank is hajlandó segítséget nyújtani.­­ Rendkívül fontos vállalkozás­ról van szó. Kikinda község terü­letén jelenleg mintegy 6000 hektár föld öntözésére van lehetőség. Ezen a területen a hálózat kiépítése igen sokba került. A rossz minősé­gű, szennyezett víz miatt azonban csak részben tudjuk használni ezt a rendszert. Az utóbbi néhány év­ben bekövetkezett aszály tetemes károkat okozott a növénytermesz­tésben. Sajnos eddig csak akkor beszéltünk az öntözés jelentőségé­ről, amikor szárazság sújtotta az ágazatot. Kedvező éghajlati viszo­nyok idején félretettük az ezzel kapcsolatos terveket.­­ A korábbi évek hibáiból okulva határoztuk el, hogy tartó­san és hosszabb távon igyekszünk megoldani ezt a problémát. Éppen ezért nem szabad kiengedi a ke­zünkből ezt a kedvező lehetőséget. Előnye enn­ek a tervnek az is, hogy nemcsak a társadalmi szek­torra terjed ki: a fentebb említett 30 000 hektárból 14 000 hektár at magánszektorban van. Észak-Bá­­nátban tehát ez lesz az első na­gyobb vállalkozás, amelynek ke­retében a magánszektorban is szá­mottevő területet lehet majd ön­tözni — hallottuk az elnöktől. A Kikinda községi képviselő­­testület küldöttsége rövidesen Ná­­záretba utazik, ahol aláírják a testvérvárosi kapcsolatról szóló nyilatkozatot. Ezenkívül megálla­­podna­k a gazdasági együttműkö­dés különféle formáiban is. Az iz­raeliek ugyanis nemcsak az öntö­zőrendszer építésében érdekeltek, hanem más területeken is. Ezek közé tartozik a többi között az út­hálózat korszerűsítése és bővítése. P. P. Módosul a költségvetés A zrenjanini községi végrehajtó tanács módosítási javaslatot ter­jeszt elő a képviselő-testületnek. Ennek értelmében a községi költ­ségvetés összegét 163,4 millió di­nárban határozta meg. Az összeg 22 százalékkal nagyobb a március végén elfogadott költségvetési ösz­­szegnél. A végrehajtó tanács ülé­sén elhangzott, hogy a költségve­tés módosítása nem vonja maga után a különféle járulékok és adók növelését. Más szóval ez azt jelenti, hogy, az említett különbö­­zetet a meglevő forrásokból, első­sorban a forgalmi adóból és a kü­lönféle adminisztratív járulékok­ból teremtik elő

Next