Magyar Szó, 1991. január (47. évfolyam, 359. szám - 48. évfolyam, 1-29. szám)
1990-12-31 - 1990-01-02 / 359. szám
Titok „ Mért költöd arra életed felét, hogy földerítsd a titkok éjjelét? Csak egy hajszál van Jó és Rossz között - és mondd, barátom, mennyit ér a lét?" Szárnyas oroszlánokkal és girlandokkal díszített kaftánját megoldva Omar Khajjám, a költő, az időtlen bölcs és zseniális matematikus búcsúztathatta így boroskupával az elköszönő 1103- as esztendőt és köszönthette egyúttal a reményteli 1104- es évet. Tette mindezt önmaga és mindannyiunk megnyugtatására búsan zengőtusáival. A legbölcsem versenghet a 1 .§,le foglalt titokkal. Minden válasz hamis, csupán a titok, a titokfejtők reménye és csalódása valóságos. De ez ad értelmet a fűnek, a fának, a szarvasbogárnak,embernek, jószágnak. Titokfejtőkként érkezünk az Óperencián túli mély sötétből, hogy valahol otthon legyünk, hogy a szeretet és más, mellékesnek tűnő dolgok titkát kutatva újra az Óperencián túlra távozzunk. Közben Szintírácot követve Aáir:ilanszor felvonjuk és levonjuk vitorlánkat, megtöltjük, s ürítjük poharunkat, akárcsak ma, amikor határt vonunk jelen és múlt, de a ma és a holnap között is. Határt vonunk, hogy könnyebben megmérettessünk. „A mindenséggel mérd magad", ez legalább olyan könnyű, mint tányérban felezővonalat kanalazni a leves gyöngyben úszó galuskái közé. Testvérek közötti virtus. Csupán annyi a különbség, hogy fivérünk, az Idő, nem levest fogyaszt. Bardtym, nézá, f unklán mennyi fény! gyöngy, buborék! s mind meghal felszínén!" Ma, amikor gyöngyöző poharunkat koccintásra emeljük, nyugtasson meg bennünket, hogy álmainkon és titkainkon még az idő sem foghat ki. A szilveszteri Magyar Szó szerkesztője LÉPHAFT Pál A .____ A DEMOKRATIKUS KÖZVÉLEMÉNY NAPILAPJA XLVII. évf., 359. (15657) szám Újvidék, 1990. dec. 31., 1991. jan. 1., 2. Ára 7 dinár ...................................... lAkkor a kis csipás cimbalmos belevert a húrokba, a másfél mázsás mészáros cérnavékony hangján elkiáltotta magát: - Lej-haj, Lina! - mert az volt a divatos dal meg a foxtrott, mire I az asztalosné fűzőid selyemruhájában és gyönyörűen zengő csili fejével máris ott termett mellette, a kocsma közepén, és ezzel I megkezdődött a bál, és hemzsegtek a táncos párok, úgyhogy a I hajós elárvult szép felesége is felsóhajthatott a borbély karjában, I aki pepita nadrágban és laza hullámokba fésült hajával meg- I hajtotta magát előtte, mivel olyan volt ez a dal, hogy viszketett is az ember talpa tőle, mint a mészáros jókedve, úgyhogy nem lehettett eleget repetálni, elölről kellett kezdeni a végkimerülésig. Sej- I haj, Lina! - Jaj, Józsi! - szólt az a sóhajtás a borbélynak címezve. - I Nem látszik meg rajtam, hogy én folyton csak a férjemre gondolok, aki ottmaradt egész télen át Galambóc alatt a kikötött hajót őrizni, s aligha lesz hű hozzám. - De nehéz lett volna otthon maradnom! - folytatta édesen , szenvelegve. - Ezen a szilveszteri éjszakán az egész világ mulat, hát nem? Pont én feküdtem volna le a tyúkokkal este hétkor, mint akit már a világon senki sem szeret? S olyan fölösleges lennék, hogy jobb volna nem is élni már! - Jaj, dehogy, édes Ilonka - mondta a borbély, és még jobbban magához szorította a bánatos szalmaözvegyet, vallomását s forrón a fülébe súgva, és hosszú gúnárnyakat behúzva a haj- I hullám alatt. - Épp ma délután gondoltam magára, esküszöm, I pedig sok munkám volt, nyolc hajvágást kellett eszközölnöm, mert Milos tanító kijelentette, hogy nem akar többé hosszú hajú I fiút látni az osztályban, mondom, éppen délután gondoltam az Mulatság ra, hogy nincs még egy ilyen stramm nő, mint maga egész Kukutyinban! Kinn az eresz alatt ugyancsak hangosak voltak a kuglizók, ha nagy ritkán valakinek mégis sikerült kiütnie a királynőt, úgyhogy a kocsmárosné máris sietett egy újabb beöntésért a forralt borból, a borbély meg így folytatta: - És ha magácska tudná, édes Ilonka, hogy van itt valaki, aki magát oly kitartóan szereti, Isten az atyám, eszébe se jutna búsulni és szomorkodni miatta, hogy magára hagyták, hiszen csak egy szót kell szólnia, s én máris ott vagyok magánál... - Jaj, Józsi, nem is akarom elhinni magának, amit mond, ne haragudjon. Mert maga tele van nőkkel, a múlt héten is láttam kijönni magától Danicát, az írnok feleségét, akiről mindenki tudja, hogy egy jó firma... . - Ohó! Tévedés habbal! - kiáltotta Figaro utóda. - Isten az atyám, csupán egy tartóshullámért jött, és én magát... Amit mondott, most már igazán súgva mondta, viszont a mészáros fáradhatatlan volt, túlrikoltott volna minden vallomást, nemcsak a borbélyét, ahogy azt a kis vékony hangját kiengedte: - Sej-haj, Lina! A kocsmáros éppen telerakta kinyújtott karját a halkocsonya tányérjaival, hogy majd letegyen mindenki elé egyet az asztalra, amikor kinyílt az ajtó, és az utcáról belépett vastag vörös bajuszával Snájder Szepi bácsi, s csendet intve magasra emelte a mutatóujját. Pedig hát tulajdonképpen ki volt, hogy csak milyen egyszerűen leintse az egész társaságot? Éjjeliőr volt a kendergyárban, mégis egyszerre csend lett, és ebben a csendben azt mondta sakán és szomorúan, még a fejét is lehajtva hozzá: - Kiss Jani máma délután a fészerben fölakasztotta magát! - Jézus Mária! - kiáltotta a kövér asztalosné, még mindig kipirulva a tánctól, és vastag karját magasra emelve összecsapta a kezét, úgyhogy a hóna alatt látni lehetett két sötét félholdját az izzadtságnak. - Nahát, ez igazán borzasztó! A mészáros ennyit se mondott, a fogashoz lépett, fél kézzel félrelökte a kintről betóduló kuglizókat, fejébe nyomta pörgő kalapját, a hölgyről is megfeledkezve, akinek pedig fél órán át kurjantotta az arcába: Sej-haj, Lina, amíg a táncban taktusra tolatott vele ide meg oda, most úgy kinyomakodott hatalmas testével az ajtón, mintha sose lett volna itt. Mert tudta, mi a kötelessége ilyenkor egy tűzoltó-csővezetőnek, ha mindjárt nem is ház gyulladt ki valahol, hanem egy részeges lisztes molnár akasztotta fel magát, ki tudja, miért. A borbély sem akart lemaradni a fontos eseményről, pedig ő nem is volt tűzoltó, mégis eltűnt valahol a zűrzavarban, úgyhogy a bánatos szalmaözvegy magányosan mehetett haza a téli estében, nagykendőjét fázósan összehúzva magán a levéltelen fák alatt. HERCEG János HÁTRA ARC, ÉS TÁNTORÍTHATATLANUL ELŐRE! ( ENGLER LAJOS) MINDEN KEDVES OLVASÓNKNAK BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁNUNK