Magyar Szó, 1991. február (48. évfolyam, 30-57. szám)

1991-02-01 / 30. szám

I/ A DEMOKRATIKUS KÖZVÉLEMÉNY NAPILAPJA XLVI. évf., 30. (15687.) szám Újvidék, 1991. február 1., péntek óra 7 dinár És reménykedünk megint A­z­olt okunk tegnap, hogy fo­kozott figyelemmel kísér­jük az államelnökség alá- í­séről érkező híreket, a múlt hét­­ végén sikerült feloldani a rob-­­ bánással fenyegető drámai fe- E szü­ltséget (a laktanyákban m­­i-­­­radtak és oda kerültek a fegyve-­­ rek), s nemcsak Zágrábban, nemcsak Belgrádban lélegeztek fel az emberek, a tárgyalások után kiadott közlemények meg­nyugtatták az egész országot; no­ha tudtuk, a béke és nyugalom nagyon törékeny, nyilván nem lesz tartós, arra azért nem gon­doltunk, hogy egy hét múlva me­gint csak ez marad számunkra: reménykedjünk, hogy az ország meg a köztársaságok vezetői megtalálják a módját a belátha­tatlan következményekkel fenye­gető összeütközések elkerülésé­nek, a demokratikus párbeszéd folytatásának. Mindenki eskü­dözött, hogy az ellentéteket békés úton kell ren­dezni, mindenki a tárgyalások folytatásának fontosságát szor­galmazta, maguk a vezetők tud­ják legjobban, hogy ilyen maga­tartást vár el tőlük a hazai és az európai közvélemény is. Láttuk, láthattuk azonban, hogy a tár­gyalások mellett, azok hátterében másféle tevékenység is folyik, mégpedig nemegyszer olyan, amely (úgy tűnhetett) nincs össz­hangban a hangoztatott elvekkel. Az újságíró egyelőre még ke­veset tud a háttérben történő eseményekről, nem mondhat­hat róluk kellően megalapozott, meg­bízható ítéletet, egy olyan állítást azonban alig vitathatna bárki is, hogy a belgrádi és a zágrábi saj­tó olyan becsmérlő hangon írt egymásról, egymás köztársaságá­nak vezetőségéről (nemegyszer az egyes fórumok álláspontjait köz­vetítve csak), mintha a legelve­temültebb ellenség ellen kívánná uszítani a népet. A legmagasabb szinten megfo­galmazott álláspontok rendszerint annyira általánosak, hogy az érdekelt felek többféleképpen, vagyis a saját érdekeiknek meg­felelően magyarázhatják őket. S magyarázzák is, s aztán így, a saját értelmezésük szerint is cse­lekszenek, ami (s ez csak termé­szetes) a másik fél ellenszenvét, felháborodását váltja ki, vagyis semmiképpen sem vezet az el­lentétek felszámolásához, de ép­pen ellenkezőleg... Nem volna szabad feltételez­nünk, hogy a belgrádi vagy a zág­rábi (vagy bármely) vezetőknek éppen ez a céljuk, hinnünk kell, hogy munkásságukkal népük ér­dekeit akarják szolgálni, ezeknek az érdekeknek az érvényesítése, a szabad békés fejlődés biztosítá­sa összeegyeztethetetlen a feszült­ség további fokozásával, amit ők is nagyon jól tudnak. Nem lesz túl merész a megálla­pítás, hogy mindenütt vannak szélsőséges (nacionalista) elemek, áramlatok, akik, amelyek min­dent elkövetnek a demokratikus folyamatok megakadályozása ér­dekében, már ahogy ezt céljaik megkövetelik. Ezeket leleplezni is nehéz, leküzdeni még nehezebb. A­z államelnökség tegnapi ülésén Jugoszlávia jövőjé­ről tárgyaltak az ország legfelelősebb vezetői, remélhet­jük, hogy a helyzet komolyságá­hoz méltó felelősségérzettel. Az elmúlt évtizedek során nemegy­szer bebizonyosodott, hogy a leg­mélyebb ellentéteket is át lehet hidalni, mégpedig elsősorban így, közvetlen tárgyalások útján, ami­kor nem az összeütköző indula­tok, hanem az értelem hídja íve­li át az (ellen)felek közötti sza­kadékot. BURÁNYI Nándor Jugoszlávia politikai jövőjéről Ülést tartott a JSZSZK Elnöksége volt a Belgrádban, a Föderáció Pa­lotájában tegnap kezdődött államel­nökségi ülés egyetlen témája. A dr. Burisav Jovic elnökletével tar­tott ülésen az államelnökség tag­jain kívül részt vett a JSZSZK Képviselőházának elnöke, az SZVT elnöke és a köztársaságok, illetve a köztársasági és tartományi el­nökségek valamennyi elnöke. Az államelnökség tegnapi üléséről (Tanjug telefotó) Ellentámadásba lendül a párt? Tegnap Moszkvában meg­kezdődött az SZKP KB ki­bővített plenáris ülése Moszkvában gnap hatalmas politikai feszültség és igen kedve­zőtlen gazdasági helyzet közepette kezdte meg munkáját a Szovjet Kommunista Párt Központi Bi­zottságának kibővített plenáris ülése. A Központi Bizottság tagjain kívül a plénumon részt vesznek a köztársasági, a körzeti és a kerü­leti szintű pártszervezetek képvi­selői is, valamint a katonai kör­zetek parancsnokai és politikai biztosai. A plénummal kapcsolatban a szovjet politikai színtér szélsősé­ges szárnya megállapította, hogy a kommunista párt ellentámadás­ba lendült, hogy megerősítse a társadalomban betöltött, az utóbbi időben igencsak megcsappant sze­repét. Az sem véletlen, hogy e kibővített plenáris ülésre akkor kerül sor, amikor a szövetségi hatóságok szigorú és kemény in­tézkedéseket tesznek a társadalmi helyzet ,,rendezésére'’ (katonai és rendőrségi őrjáratok bevezetése, a vállalatok, az intézmények és szervezetek tevékenységének ellen­őrzése stb.).­­ Szerdán a 20 pártot tömörítő centrista tömb követelte, hogy Mihail Gorbacsov hirdessen ki (Folytatása a 3. oldalon) Vajdaságban Ma nyugdíjkézbesítés A Tartományi Rokkansá­­gi és Nyugdíjbiztosítási Ér­dekközösség tegnap reggel az utolsó dinárig átutalta a postának a nyugdíjkifizetés­re szükséges pénzt. Ma reg­gel a postások megkezdhetik a kézbesítést, s a bankokban is a januári járandóság ki­fizetését. FEST ’91 is Európához A harmadik évtizedébe lépő belgrádi filmfesztivál már réges­­régen nem az, aminek indult: a fesztiválok feszti­vál­­a, amelyen a legismertebb nemzetközi filmszem­lék győzteseit láthatjuk egymás mellett. A több éven át hullám­völgyben vergődő, anyagi gondok­kal és a videokalózkodás következ­ményeivel küszködő szemle azon­ban igyekszik talpra állni, újabb­nál újabb ötletekkel, ciklusokkal felfrissíteni önmagát. A legújabb és legizgalmasabb vállalkozás minden bizonnyal a Közép-európai Filmek Belgrádi Fesztiváljának beindítása, amely az Európa Tanács védnökségével próbál teret kiharcolni magának, tekintélyt és nevet szerezni a már bejáródott, tradicionális nemzetkö­zi filmszemlék sorában. Az ameri­kai film agresszív előretörésének, már-már úgy is mondhatnánk, egyeduralmának korában az új szemle Európa egy sajátos szellemi légiójának affirmálásával igyek­szik visszahódítani az európai filmgyártás régi tekintélyét. Az idén még a nemzeti és nemzetkö­zi fesztiválokon már szerepelt (s esetenként díjazott) alkotások ke­rülnének a nézők elé, ha azonban bebizonyosodik, hogy ez az új fesz­tivál képes eleget tenni a nem kis igényeknek, a jövő évtől a premi­erfilmek, külön erre tartogatott alkotások szemléje lesz. Amely a neves alkotókból álló zsűri által ,,megaranyozott” műveknek utat nyithat a világ felé. Reméljük, si­kerül. p. k. k. HÁBORÚ A PERZSA-ÖBÖLBEN Kafdzsít visszafoglalták a szövetségesek Súlyos veszteségek mindkét oldalon • Offenzívára készülnek az iraki szárazföldi erők? Harmincórás harcok után a szö­vetséges csapatok visszafoglalták a szaúdi—kuvaiti határon elterülő Kafdzsi várost. Az amerikai had­sereg képviselője közölte hogy nagyszámú iraki katonát foglyul (Folytatása a 3. oldalon) (Reuter telefoto) Az amerikai tengerészgyalogosok MIGO-as tankokkal manőverez­nek, észak felé haladva, hogy hadállásokat foglaljanak el a kuvaiti határ közelében Drágulás és árcsökkenés Emelkedik az alapvető mezőgazdasági termékek ára — Olcsóbbak a luxuscikkek — A tej, kenyér, étolaj, zsír ára nem változik — Ma lépett életbe a szövet­ségi új forgalmi adó A legtöbb árucikkre ma új ár­cédula kerül. Ma lépett ugyanis életbe a szövetségi új forgalmi adó, amelynek a lényege, hogy csökkenti az általános adótarifá­kat és az eddigi adókulcsok közöt­ti arányt. Konkrétan: az eddigi legkisebb, 4 százalékos adókulcs 3 százalékra, a legmagasabb, 750 százalékos adókulcs pedig 50 szá­zalékra csökkent. Adócsökkenésről van szó, ami árcsökkenést von maga után, de a vásárló ne lepődjön meg, ha azt tapasztalja, hogy ennek ellenére (Folytatása az 5. oldalon) TAVASZI TÁRGYSORSJÁTÉKUNK, HÚSVÉTI CIKLUS YilGO 128 Skála 85-ös személygépkocsi Az első forduló hatodik szelvénye a 9. oldalon Reggel erős fagyok, nap­közben túlnyomóan derült idő. Időjárás-jelentésünk a 11. oldalon. EXPORT-IMPORT IDEGENFORGALOM ÚJVIDÉK, 2021/611-455

Next