Magyar Szó, 1991. március (48. évfolyam, 58-88. szám)
1991-03-10 / 67. szám
32 ~ш- ~már észt megúztuk! - Ш—Ш sóhajtott atata, észt. JL. a Pankráci, amiből majnem pankráció lett, ami tudvalevőleg a birkózásnak meg a z öklözésnek olan keveréke, ameiben minden fogás, ütés, csavarás meg van engedve, holott pedig nem lett volna benne semmi ráció. És erről ismét ezembe jutott a vicc, mizerint 2-1 gyerek a zuccán irgalmatlanul öldökli egymást, mire arra megy a plébánatos úr és felemelé az ő mutatóujját: — Ejh, ejh, gyermekeim, hát nem tanultátok a szüleitektől vagy a hittanórán, hogy keresd ellenségedt, akárcsak tenmagad?! — mire az egyik srác: — Csakhogy mi nem ellenségek vagyunk ám, hanemsőt testvérek, tizteletes úr! És eme vszonyról, jobbanmondva izonyról zültem egy bökverst és ő így hangz: Elvhűség! Kerül, amibe [kerül! — ez a jelző, s az eredmény [ehene. Itt már nyíltan arra megy [a játék, hogy dögöljön meg [a zemzéd tehene! Vizont a hazai sajtóháború se nem akar végetérni, bármennyire is apellál a követségi tájékoztatási minizter, de hálistennek végetért az Öbölháború, amennek folamánzerencsére romba dőltzinte minden, és most majd megint kapunk munkát a Kuvaitban meg a Zirakban, ám reményeljük, ezúttal pénzt is érte... Mert a Zaddamhuszein már így is többmilliárd dollárral tartoz minekünk, és még izonyatos hadisarcot is kell fizetnie, csak nehogy megint olajra lépjen a dollárjainkkal. Ámde szintén reményeljük, ezúttal elénekli a Zinternacionáléból, hogy: ez a sarc letz a végső!... Továbbá átjőve a Zacsek zomzédbácsi, és vaskos könnyek potyogának az ő 2-t remeiből, mire mekkérdé azata: — Hát maga kit sirat, Zacsekzomzéd? — Nem kit, hanem mit, Gyulazomzéd — válazolá a Zacsekbácsi. — És én vizzasírom ama idókt, amikor még volt munkásönigazgatás, meg munkástanács, meg dolgozók gyűlése, meg elvtársi tanács, meg munkásellenőrzési bizottság, meg társultmunka-bíróság, meg minden. — De miért, Zacsekzomzéd? — Mert lám, a kapitalizmustól még mezzé vagyunk, de a közvállalati meg népete igazgatóknak már nagyobb 6-alma van nálunk, mint a nyugati féltekén. — Hja — mondta erre a tata, nálunk azocialista igazgatók tej-6-almat kaptak, de itt is minden fordítva van, mert előbb lett a joghurt, asztán a tej. Holott — folytató a Zacsek zemzéd — a reformokkal aszt hirdettük, hogy győzzön a jobbik, azaz vagyis a képességek, a tudás, a rátermettség, a vállalkozó jellem, és biznizeljen mindenki, mert akkor lesz gazdag azorzág, ha gazdagok a polgárai. Vizont nálunk most az a laza gyerek, aki a munkaidejét átvézeli, a délutánt meg kocsmában tölti, a testét vszont a pókeraztalnál. Mert aki nem húzza be az ő farkát az ő éhbéréért, ászt egy seggédigazgató egyetlen tollvonással kipicsázza. Megzólalt erre a mama is: — Nem fél, Zacsek nemzéd, hogy magára is rájár a rúd, amiben Baljós időkt élünk? - Nem én! - válazolá a Zacsek bácsi. - Nekem is immunitásom van. - Mijen immunitása? — Hát immunis vagyok a penicillinre. Dehát ez újabban már így van: a diikk dolga a felmondás, a melósoké meg a lemondás. "Arról, amijük még maradt. Valamint megtuttuk, hogy a Vladimir mecsiarzlovák kormányfő nem volt hajlandó elmondani tévébezédét, amikor megtutta, hogy cenzúrázni akarják, holott ő nem is Belgrádban vagy Újvidéken akart tévébezélni. De hol a demokrácia ama Csehóban, meg hol a véleményzakaccság, ha még egy kormányfőt is cenzúráznak? - De nem ez a kérdés, Tepisti néz bele azóta a firkálmányomba, hanem hogy ugyan kitől tanulták?... És ultrarövid lett a Zújvidéki Rádió magyar műsora, ámde az illetékesek zerint ezzel a nopste nem ultrarövidült meg, és ez is oyan, mint a Zacsekpalkó barátom legutóbbi matekfeladata, mitehát ha ötből élvezünk hármat, maradt 4gy. Ámde azata terint ha ezentúl kevesebbt fogunk rádiózni, mert netán nem lesz fokható az adás, akkor annál többt fogunk olvasni, és plédául fokhattjuk a vaskos Családi Kört, benne a Tantuzzal, amel végre íme leesett. Csak csupán az a kár, hogy 1-gyes egyenrangosítók fejében még nppsze nem esett le a tantűz... És a 7-ten mintha már kissé kevésbé pizkálnák a magyarokt, és csak csupán így Magyarért körtettek lemondásra, a Radojka bácsit, aki a nagybecskereki alkotmányügyi és statútumügyi bizottság elnöke volt, mert megmagyarázták neki, hogy a lakásügyi botrány ügyében nem az alkotmányügyi és statútumügyi elnök meg takság magyarázza az alkotmányt meg a statútumt. Azt is olvastuk, hogy a taxisok meg a rokkantak többé nem haszhatnak be haznált gépkocsit, mire mondá azóta: - Én csak a rokkantakt sajnálom! - De mi kifogása a taxisok ellen, Gyulazemzéd? — kérdé a Zacsek bácsi. - Hizen az autó őnekik minket köz! - Nekem semmi kifogásom - válazolá azóta, de 1-gyes rokkantak már 3romezer márkákért árulták az autóbehozatali engedést, azaz vagyis az orvosi bizonylatot, és most a kormány így tollvonással kiüti az ő zsebükből eme remek pénzkeresést! Pistike Ja és a minap vitaest volt az újvidéki Tribünön, és az volt a kérdés, hogy: vajon helyesen táplálkozunk-e? Arata terint vizont a legközelebbi vitaesten nyilván aszt tárgyalják majd, hogy: mihol?! ÚJVIDÉKI TELEVÍZIÓ 8.00 Műsorismertetés 8.05 Gyermekműsor (magyar) 8.20 Barázda - magyar nyelvű faluműsor 9.20 Rajzfilm 9.30 Hírek a JRT I. számára 9.35 Robotec - rajzfilmsorozat a JRT I. számára 10.00 Román nyelvű magazin 11.00 Barázdák - faluműsor a JRT. I. számára 12.00 Élelem, egészség - ismeretterjesztő műsor a szarajevói stúdióból 13.00 Daktori - amerikai filmsorozat 13.45 Rajzfilm 13.55 Hírek a JRT I. számára 14.00 Csak egy személy hiányzik - francia filmsorozat, 3. rész 14.50 Claudio Arrau 80 éves képfelvétel a hangversenyről (ism.) 16.50 Rajzfilmek 17.10 Karavánok - amerikai játékfilm 19.10 Rajzfilm 19.30 Híradó, 2. a JRT I. számára 20.00 Jobb élet - hazai filmsorozat 20.45 Bemutató - művészeti műsor Gyökerek - beszélgetés Béla Duránd művészettörténésszel a vajdasági képzőművészetről Szerkesztő: Erlauer Csaba 21.30 Top Ten - zenés műsor 21.55 Vasárnapi sportszemle (magyar) 22.30 Híradó 3. a JRT I. számára 22.50 Híradó (magyar) 23.15 Műsorzárás BELGRÁDI TELEVÍZIÓ I. 7.55 Műsorismertetés 8.00 Tévé ébresztő 9.30 Hírek 9.35 Robotec - rajzfilmsorozat 10.00 Zenés csúszda - gyermekműsor az újvidéki stúdióból 11.00 A 2000. év után - tudományos műsor 11.45 Rajzfilm 12.00 Élelem, egészség - ismeretterjesztő műsor a szarajevói stúdióból 13.00 Daktori - amerikai filmsorozat 13.50 Rajzfilm 13.55 Hírek 14.00 Éjjel és nappal - az éjszakai műsor ismétlése 16.10 Vasárnapi randevú - műsor a szarajevói stúdióból 16.40 Létfenntartás - ismeretterjesztő műsor 17.10 Karavánok - amerikai játékfilm A film cselekménye 1948-ban játszódik, a Közép-Keleten, ahol nomád törzsek élnek már évezredek óta hagyományos módon, kizárólag saját törvényeiket tisztelve. A bonyodalmak akkor kezdődnek, amikor megérkezik Mark Miller, a fiatal amerikai attasé, azzal a feladattal, hogy megtalálja az egyik amerikai szenátor lányát, aki megszökött és az egyik nomád törzs vezéréhez ment feleségül... Szereplők: Anthony Quinn, Jennifer O’Neil, Michael Sarrazin Rendezte: James Fargo 19.10 Rajzfilm 19.15 Jó éjszakát, gyerekek! 19.30 Híradó, 2. az újvidéki stúdióból 20.00 Jobb élet - hazai filmsorozat 20.50 Négy dáma - tévészerencsejáték 21.45 Vasárnapi sportszemle 22.30 Híradó, 3. 22.50 Angol nyelvű hírek 22.55 Éjjel és nappal - éjszakai műsor a szarajevói stúdióból Cosby show - amerikai filmsorozat, 23. rész Hívás éjfélkor - amerikai filmsorozat, 16. rész 1.25 Hírek 1.30 Műsorzárás BELGRÁDI TELEVÍZIÓ 1. 9.50 Műsorismertetés 9.55 Hírek 10.00 Ma a holnapért - műsor katonáinknak a szarajevói stúdióból 13.00 Ognjen Popovic klarinétozik 13.40 Kiválasztott pillanat 13.50 Színielőadás (képfelvétel) 14.50 Sportdélután 15.30 Slogar Proleter - bajnoki kézilabda-mérkőzés 16.55 Fedettpályás atlétika VB - helyszíni közvetítés Sevillából 19.55 Műsorismertetés 20.00 A kőolaj - külföldi dokumentumműsor, 8. rész 20.50 Hírek 21.05 Barbarella - divatmagazin 21.55 Hagyaték a jövőnek Janko Brajkovic szobrászművész 22.40 Zongoraművészek - zenés műsor Chopin 23.10 Riport a Borac-Dinamo labdarúgómérkőzésről 23.40 Riport a Radnički-D zvezda labdarúgó-mérkőzésről 0.10 A sakk világa 0.20 Műsorzárás HÁRMAS CSATORNA 10.00 Műsorismertetés, Hírek 10.05 Természet a mélyből - filmsorozat (ism.) 10.30 Rajzfilmsorozat 11.00 Hírek 11.15 A szivárvány másik oldalán - gyermekműsor 13.00 Hírek, Meteorológia 13.10 Népzenei műsor 14.00 Amigo, te vagy a soron, hogy meghalj - amerikai játékfilm 16.00 Hírek 16.15 Music Television sikerlista 18.05 A Worldnet a hármas csatornának 18.30 Time out 19.00 Hírek 19.20 Esti mese 19.30 Külföldi híradó 20.00 AVIS-sikerlista 21.00 Hírek 21.10 Angol nyelvű hírek 21.15 Szórakoztató kvíz 22.00 Hírek 22.10 Tévészemélyiségek 23.00 Hírek 23.10 Személyvonatok állomása - játékfilm 1.00 SKY News HORVÁT TELEVÍZIÓ I. 9.25 Műsorismertetés 9.30 Csehek és szlovákok krónikája 9.45 Hírek 9.50 Tévénaptár 10.00 Jó reggelt! - vasárnap délelőtt gyerekeknek 12.00 A föld gyümölcsei - földművesek műsora 13.00 Hírek 13.05 Daktori - amerikai filmsorozat, 22. rész 13.55 Beszéljünk az egészségről 14.25 Családi magazin 16.45 Veni, vidi... 16.50 Jönnek az asszonyok - amerikai játékfilm 18.45 Kis repülő bocsok - rajzfilmsorozat, 8. rész 19.10 Tévé-szerencsekerék 19.30 Híradó, 1. 20.00 Tévéfilm 21.15 A kőolaj - ismeretterjesztő műsor, 4. rész 22.10 Híradó, 2. 22.30 Vasárnapi sportszemle az újvidéki stúdióból 23.15 Riport a Borac-Dinamo labdarúgómérkőzésről 23.45 Riport a Radnički-D zvezda labdarúgó-mérkőzésről 0.15 Hírek 0.20 Műsorzárás HORVÁT TELEVÍZIÓ II. 7.00 Zenei maraton - folytatás 11.00 Videolapok 11.05 Jó reggelt, házigazda 11.15 Ha elmulasztotta, megnézheti 14.00 Sportműsor 20.00 A hetedik éjszaka 3+3+1 , vasárnap, 20.40 Murphy Brown - amerikai humoros sorozatadás, 8. rész, 21.20 A hetedik éjszaka vendége, 22.15 Hírek, 22.35 Rejtett kamera, 22.45 Képárusítás, 23.10 Játék a nézőknek, 23.30 Csodálatos nők, 23.45 Zenés műsor, 0.00 Hívás éjfélkor - amerikai filmsorozat, 9. rész, 1.00 Jó éjszakát, Videolapok MAGYAR TELEVÍZIÓ I. 7.58 Műsorismertetés 8.00 A Biblia üzenete 8.05 Keménymesék - óvodások filmműsora 8.25 Családi torna 8.30 Kerek világ - óvodások műsora 8.45 A hegy gyomrában - új-zélandi scifi magazin, 3. rész 9.10 Ebadta ebek A teniszmeccs - angol gyermekfilm (ism.) 9.20 Muzzy in Gondoland - angol nyelvlecke kicsiknek, 9. rész (ism.) 9.25 Durell a Szovjetunióban - szovjetkanadai rövidfilmsorozat 13. (befejező) rész 9.50 Ralph a táborban - amerikai ifjúsági kisjátékfilm 10.30 Bázel, Európa kapuja, 3. (befejező) rész Gyáróriások 10.50 Rossini: Hamupipőke - vígopera 12.45 Képújság 12.50 Hol vannak a katonák? - a pécsi stúdió II. világháborús kegyeleti keresőműsora a nézők, hozzátartozók levelei, adatai alapján 14.45 Képújság 14.52 Műsorismertetés 14.55 Képes nóták - videoklip-összeállítás 15.25 Gyökerek, Avasalja 16.05 Muzsikál a mozi mulatós filmek 16.35 Műsorajánlat 16.40 A magyarországi evangélikus egyház műsora 17.00 „Walt Disney bemutatja” - amerikai rajzfilmek 18.45 Örökségünk 19.00 A hét 20.00 Híradó 20.15 Kérem a következőt, 5. rész 20.30 Oscar-díjas filmek Keresztapa - amerikai film, 2. (befejező) rész 22.00 Forma 1-es futam Phoenixben 22.20 Telesport 23.45 Képújság MAGYAR TELEVÍZIÓ II. 9.00-12.00 Tévémagiszter - művelődési műsor TV 2. 14.00 Képújság 14.15 TV 2. Benne: Riportok, időjárás, zene. Röntgen 15.00 Humberto cirkusz - csehszlovák filmsorozat, 9. rész (ism.) 15.52 TV 2. 16.00 Álljunk meg egy szóra - nyelvművelő sorozat 16.10 TV 2. 17.05 Összefoglaló a labdarúgó NB I. mérkőzéseiről 17.45 Gyerekeknek Rajzfilmek 18.10 TV 2. 19.00 Kameraszínház - beszélgetés Lengyel György rendezővel 19.20 Albert Camus: Caligula - dráma két részben 21.06 TV 2. 21.15 Fedettpályás atlétikai VB, Sevilla 21.40 Napzárta kb. 22.10 Sárga rapszódia - francia film (csak felnőtteknek) Rendező: Gerard Marx Szereplők: Patrick Depeyrrat, Nadja el Kikuya Steiner, a rendőrből lett újságíró amerikai különítményesek vietnami rémtettei után nyomoz.kb. 23.40 TV 2. ■ ÜVEGBE ZÁRT NYÁR - Gulyás Pintér Edit riportja ■ MARKETING - Az újsághirdetés fortélyai: Engedje ujjait, hadd sétáljanak szabadon! ■ JOGI ESETEK - A külön élő szülők jogai ■ SZÍNES MAGAZIN - Az excsászárné - Kíváncsi csapongás ■ SZEXKURZIÓ - A gyermekáldásért és a gyermekáldás ellen ■ ORVOSI TANÁCSOK - Az öregedés és a rák ■ ELŐZZÜK MEG - Aranyér ellen széklet mindennap ■ EGÉSZSÉGES TÁPLÁLKOZÁS - Új sorozatunkban a makrobiotikával foglalkozunk ■ KUTATÁSOK - Ultrahanggal a metasztázisok ellen - A könnyű cigarettában ugyanannyi a nikotin, mint az erősben ■ ÁLLATVILÁG - A Perzsa-öbölben haldokolnak az utolsó szirének ■ MADÁRNAPTÁR-Terjeszkedő sirályok ■ GOMBAKALAUZ - Álszömörcsög ■ AUTÓZÁS - A család kocsija ■ BARKÁCSOLÁS - Hulladéklécből, egyebekből ■ SÜTÉS-FŐZÉS - Különleges töltött húsok - Reformkonyha ■ GRIMASZ-ha a humort kedvelőknek, KÉZIMUNKA, DIVAT a nőknek, POÉNVADÁSZAT a rejtvényfejtőknek, BÉLYEGGYŰJTÉS a filatelistáknak, FOTÓZÁS az amatőr fotósoknak, továbbá a KÉPES HÍRADÓ és más érdekességek, ismeretgyarapító írások olvashatók a Magyar Szó szerdai számában, a SZIVÁRVÁNYBAN! МкккЗД Politikai napilap Megbízott fő- és felelős szerkesztő: Kubát János Szerkeszti a szerkesztőbizottság. Tagjai: Bálint Sándor, Bozsoki Ernő, Csorba Zoltán, Dujmovics György, Erdősi Leó Valéria, Fehér István, Friedrich Anna, Garai Béla, Gáspár Mihály, Gyarmati József, Habram Károly, Kabók Erika, Kisimre Ferenc, Kubát János, Papp Imre, Piszár József, Sebestyén Imre, Siflis Lajos, Sinkovits Péter, Szántó Zoltán. A laptanács tagjai: Barta Elemér, Erg Iván, Garai Béla, Kubát János, Masa István, Matuska Márton, Nagy Mária, Német Tibor, Popity József, Sebestyén Imre, Somogyi Erzsébet és Tóth László (elnök). A szerkesztőség és kiadóhivatal címe: 21 000 Novi Sad. Vojvode Mišića 1. Telefonok: Központ: (021) 611-300. Titkárság: (021) 56-066. Ügyeletes szerkesztő: (021) 56-624. Külpolitikai rovat: (021) 623-347. Művelődési rovat: (021) 56-731. Sportrovat: (021) 56-096. Szabadkai rovat: (024) 23-922 Hirdetőosztály: (021) 57-633 Telex: 14199. Telefax: (021) 57-208 Folyószámla: 65700-603-6121 (Kéziratokat és képeket nem őrzünk meg és nem küldünk vissza) Kiadja a Forum Lap-, Könyvkiadó és Nyomdaipari Munkaszervezet Igazgató: Bozóki Antal Előfizetés egy hónapra 270 dinár, negyedévre 810, fél évre 1620, egész évre pedig 3240 dinár. Külföldön a kétszerese. Terjeszti a Forum - Terjesztés Társadalmi Vállalat, Újvidék. Folyószámla: 65700-601-14861 Telefon: (021)56-969. Készül a Forum Nyomdában Újvidéken 1991. március 10., vasárnap Mmar Sió