Magyar Szó, 1991. június (48. évfolyam, 148-162. szám)
1991-06-05 / 152. szám
1991. június 5., szerdaMikor Sió SZERDA 1991. június 5. FATIME napja JÓ REGGELT Az ember újra és újra eltűnődik, milyen gyorsan változik a világ. Eleinte minden kis mozgásnak, minden reccsenésnek, amely a régi, megkövesedett rend kezdődő bomlását jelezte, ám csakhamar látnunk kellett, hogy a romokon furcsa virágok nőttek. A demagóg szóbástyák és a köldöknéző posvány helyett demokráciát vártunk, és nem nacionalista, militarista őrületet, a nyakunkat pedig azért nyújtogatjuk, hogy Európába lássunk, nem pedig azért, hogy idejében észrevegyük, ha készen ellenünk a szomszéd. Ám hiába, a valóság éppen ez az irracionális őrület, amelynek sem értelmét, sem pedig végét nem látjuk. A változásokról a minap ay jutott eszembe, hogy néhány évvel ezelőtt mennyire felháborodtunk valamin, amit egyik barátunk látott. Azzal jött fel békés Tisza menti kisvárosunk strandjáról, hogy a futballpálya melletti büfében valamiféle „szélvad" alakok kártyáznak. Pénzre természetesen, de nem ezen gerjedtünk be. Akkor mozdultunk fel — vagy tucatnyian —, amikor elmondta, hogy az egyik marcona játékos nadrágjából hátul jókora stukker kandikált elő. Meg sem próbálta elrejteni. Úgy éreztük, az efféle haramiák már azzal, hogy egyáltalán be merték tenni a lábukat a mi békés nyarunkba, kulturált, csendes városkánkba, beszennyeztek, bemocskoltak valamit az életünkben. És ma? A rendőr, aki leállít az úton, megnézi a féklámpát, és megkérdezi: „Milyen fegyvere van?" „Nincs fegyverem!” „Semmilyen?” — kérdezi hitetlenkedve, a fejét csóválva int, hogy mehetek. Az az érzésem, kicsit lenéző a mosoly a szája szegletében. Hát ide jutottunk. -én- IDŐJÁRÁS Vajdaságban ma reggel és délelőtt mérsékelten felhős idő lesz. Ezután a felhőzet megnövekszik, és helyenként eső, záporeső, zivatar várható. A reggeli hőmérséklet 11 és 14, a nappali hőmérséklet 22 és 25 fok között. Ma az ország északnyugati és nyugati övezeteiben mérsékelten vagy túlnyomóan felhős idő várható, helyenként esővel, záporokkal, zivatarokkal. Macedóniában, Crna Gorában és Szerbia nagy részében délelőtt napos, délután felhős idő lesz, helyenként záporokkal, zivatarokkal. A reggeli hőmérséklet 10 és 18, a nappali hőmérséklet 18 és 26 fok között. Időjárás-előrejelzés Vajdaság területére június 6-ától 11-éig. Az időszak második és harmadik napjában erősebb felhősödés várható esővel, záporokkal, zivatarokkal. A nappali hőmérséklet csökkenni fog. A többi napon derült és melegebb idő lesz, délutánonként helyenként záporeső, zivatar. Tegnap 14 órakor a hőmérséklet a következőképpen alakult: Palics 21, Zombor 21, Kikinda 23, Becse 23, Titoverbász 23, Zrenjanin 25, Újvidék 24, Versec 24, Sremska Mitrovica 24, Belgrád 22, Zágráb 13, Muraszombat 13, Eszék 22, Varažđin 12, Szarajevó 20, Banjaluka 23, Niš 18, Priština 18, Szkopje 22. Mostar 26, Titograd 22, Pula 19, Rijeka 16, Zadar 20. fok. szemétből Áram. Egy brit kompánia azt tervezi, hogy áramot fog előállítani a háztartásokból származó szemétből. A Midlands Electricity kompánia szerint Nagy-Britanniában évente 50 millió tonna ilyen szemét gyűlik össze, s ebből annyi villamos energiát lehet előállítani, mint 13 millió tonna szénből. Ez az árammennyiség fedezné egy város szükségleteit. Ez a megoldás környezetvédelmi szempontból is előnyös. Hét évig építették, Düsseldorfban ezt az impozáns múzeumot, amelyben a 20. században alkotott műtárgyaikat mutatják be Áramszünet lovcenáCON ÉS FEKETICSEN. — A topolyai Elektrovojvodina értesíti a fogyasztóit, hogy június 6-án, csütörtökön reggel 8-tól 13 óráig áramszünet lesz a következő utcákban: A Vasút utcától a Boris Kidric utcáig, továbbá a Đuro Đaković, a Njegoš, a Pero Cvetkovic, az M. Celabié, valamint a Blažo Orlandié utcában, a Njegoš utcától a Duro Dakovic utcáig terjedő szakaszon. Az említett napon ugyancsak reggel nyolctól délután egy óráig szünetel az áramszolgáltatás Feketicsen is. Áram nélkül maradnak a Temető, a Vasút, a Kis Ferenc utca, a Verbászi út, a Népfront utca lakói, valamint a Njegoš utca és a Vasút utca között lakók. Június 7-én Feketicsen nem lesz áram a Vasút, a Vinogradska, a Njegoš, a Bálmán, a Bácsika utcák egy részében, valamint a Verbászi úton. Ezen a napon is reggel nyolctól délután egy óráig szünetel az áramszolgáltatás. B t Apróhirdetések Központi fűtéshez olajbefúvók, ciszternák, automatika, szerelés, szerviz, alkatrészek. Telefon: (021) 813-922, 17378 Két egyetemi hallgató fiú lakást (szobát) keres terjvidéken. Tel.: (024) 814-522 (Este 7 után.) Eladó Weltmeister harmonika (11 + 3 basszusos). Érdeklődni a (021) 330-247-től filmszámon 17 órától. ZÖLD BENZIN BELGIUMBAN. Azok a belga gépkocsivezetők, akik súlyt helyeznek a környezetvédelemre, tehát szeretik a növényzetet, a napokban zöld benzinnel fogják megtölteni kocsijuk tartályát. A belga pénzügyminiszter rendeletet hozott arról, hogy az olajfinomítókban az ólommentes benzint fessék zöldre. Ennek nemcsak szimbolikus értelme van, ezzel akarják útját állni, hogy egyes elárusítók összekeverjék a klasszikus és az ólommentes benzint, mert ez az utóbbi drágább, és iyen üzelmekkel több pénzt kereshetnek. . VÍZÁLLÁS A DUNA Pozsonyig kissé árad, lejjebb apad. Bécsnél 240 ( + 22), Pozsonynál 232 ( + 21), Budapestnél 255 (—5), Bezdánnál 210 (—20), Gombosnál 276 (—15), Újvidéknél 314 (—13), Siankamennál 388 (—16), Zimonynál 446 (—10), Pancsovánál 458 (—4). A víz hőmérséklete Újvidéknél 15,5 fok. A DRÁVA Terezino Poljéig árad, lejjebb apad. Donji Miholjacnál 74 (—53), Eszéknél 65 (—37). A TISZA apad. Vásárosnaménynál 1 (+1), Szolnoknál 190 (—58), Szegednél 280 (—40), Zentánál 314 (—30), Becsénél 310 (—3), Titelnél 388 (—24). A SZÁVA apad. Zágrábnál —210 (+1), Szlavónbródnál 445 (—41), Zupanjánál 470 (—16), Sremska Mitrovicánál 459 (—29), Belgrádnál 403 (—11). A TEMES kissé apad, Jaša Tomicnál 104 (—10). Időjárási helyzetkép ma reggel hét órakor A Balti-tenger fölött kialakult ciklon esőt, záporokat, zivatarokat idéz elő Skandináviában, Kelet-Európa nyugati térségeiben, Közép- Európában és az Alpok övezetében. Nyugat-Európa felé egy újabb nedves atlanti léghullám közeledik. Kontinensünk többi térségében túlnyomóan napos idő uralkodik HIDEG FRONT MELEG FRONT OKXLÚZIÖ ANTICIKLON CIKLON FATIME A Fatime új név a naptárunkban, csak 1967-ben szorította ki e nap éléről a Bonifácot. Benne az érzéketlen, frigid szépség rejtőzik, ugyanis eredeti formája az arab Fatima volt, amelynek jelentése olyan nőre utal, aki nem szereti a gyermekeket, vagy idegen a gyermekeknek. Ha van erre a névre hallgató ismerősünk, akkor törökszegfüvel vagy pedig turbán alakú virágú liliommal (Lilium tigrinum) köszöntsük fel, és emlékeztessük arra, hogy így hívták Mohamed próféta lányát is. IDŐSZERŰ KÉRDÉSEK A VMDK MORAVICAI TAGOZATÁNAK NAPIRENDJÉN. Holnap, csütörtökön 19.30 órai kezdettel az ifjúsági kultúrközpontban időszerű gazdasági és politikai kérdésekről tárgyal a VMDK moravicai tagozata. A vitaest vendégei Kasza József, Szecsei Mihály és Csubela Ferenc képviselők. A beszélgetés szervezői számítanak a közönség érdeklődésére, mind a jelenlegi politikai és gazdasági helyzet, mind pedig a beszélgetés vendégei miatt. Cs. F. BUDAPESTEN VENDÉGSZEREPELNEK A KUPUSZINAI SZÍNJÁTSZÓK. — Ma szerepel első alkalommal Budapesten a kupuszinai Petőfi Sándor Művelődési Egyesület színjátszó csoportja. Délután 17 órai kezdettel a VII. kerületben, az erzsébetvárosi Szabadidő Központ színpadán kerül bemutatásra Nóti Károly Vacsora Budán című zenés vígjátéka három felvonásban. A rendező Molnár József. A 45 tagú csoport holnap megtekinti Budapest nevezetességeit, majd délután érkezik haza. m. g. TEADÉLUTAN TOPOLYÁN. — Topolyán, a Május 25-ei tagozati otthonban a Nőszervezet június 9-én teadélutánt szervez. A rendezvényre, amely 16 órakor kezdődik a tagozati otthon nagytermében, a belépődíj 20 dinár. A szervezők minden kedves vendéget szívesen látnak. A tea mellett jól szórakozhatnak, erről külön zenekar gondoskodik. B- A VÖRÖSKERESZT ÉVI KÖZGYŰLÉSE TOPOLYAN. — A Vöröskereszt topolyai községi szervezete ma tartja évi közgyűlését. Ezúttal is megvitatják az eltelt időszak tevékenységét, szólnak feladatokról. Nem mulasztják el átnyújtani az elismeréseket azoknak az egyesületbeli tagoknak, akik az eltelt időszakban a legtevékenyebbek voltak. Az évi közgyűlésre 13 órakor kerül sor a Vöröskereszt titkárságának épületében. B-1 A lottó e heti nyerőszámai: 2, 5, 6, 15, 17, 19, 27 pótszám: 34 BETÖRT HÚSZ VIKENDUAZBA. — A zombori községközi belügyi titkárság dolgozói hosszabb nyomozás után egy betörő nyomára jutottak. Ez Kedves Ferenc (40) bezdáni mezőgazdasági technikus, akit azzal vádolnak, hogy 1989 végétől 1991 elejéig Bezdán környékén 20 víkendházba tört be, és nagyobb mennyiségű árut rabolt el. Bűnvádi feljelentést tettek ellene. A. R. magas árat ért el egy német FESTMÉNY. — Emil Nolde német expresszionista festőművész Mák és csillagfürt című képét Berlinben, a Shotheby árverési csarnokban 1,3 millió márkáért (860 000 dollár) adták el Az aukciót a 20. századi német festészetnek szentelték, és Max Beckmann, Hermann Max, Otto Dix és Georg Grosz több száz festményét, rajzát, szobrát és metszetét árverezték el. AZ ÉGŐ KUVAITI OLAJFORRÁSOK INDIÁT IS SZENNYEZIK. Az 500 égő kuvaiti olajforrásból kitóduló füst kiterjedt egészen Etiópiáig és Indiáig. Az égő olajforrásokból óránként 1700 tonna füst és szemcse tör elő, s ez megakadályozza, hogy a napsugarak áttörjenek ezeken a felhőkön. Az orvosok szerint sok érzékeny tüdejű ember meg fog betegedni. A műholdak a kőolajkutakból eredő füstöt a Földközi-tenger egyes övezetei és a Szovjetunió fölött is észlelték. ISZTAMBUL MEGHÓDÍTÁSÁNAK ÉVFORDULÓJA. — Isztambulban a napokban megünnepelték a város török részről való meghódításának 538. évfordulóját. Az akkori Bizánc fővárosát II. Mehmed szultán hódította meg 1453-ban. A város ostromát az ünnepség alkalmával rekonstruálták, s ezen a látványosságon sok színész is részt vett POLITIKAI TRIBÜN BECSÉN. Szerdán este hatórai kezdettel a Vuk Karadžić Művelődési Központ színháztermében az SZSZP községi bizottsága politikai tribünt szervez. Ennek keretében Időszerű politikai és gazdasági helyzet Szerbiában és Jugoszláviában címmel dr. Bogdan Trifunovic, a Szerbiai Szocialista Párt főbizottságának alelnöke, a Köztársasági Képviselőház képviselője és Nedeljko Sipovac, az SZSZP Tartományi Bizottságának elnöke tart előadást. Igy, AZ EZ VAN TÖRÖKBECSÉN. — A becsei Petőfi Sándor magyar kultúregyesület folytatja vendégszereplési sorozatát az Ez van című pluralista kabaréval, amelyet eddig szép sikerrel játszottak Becsén és környékén. Vasárnap, június 9-én este hat órakor a Jovan Veselinov Zarko Munkásotthon színháztermében a törökbecseiek nézhetik meg a zenés, táncos kabaréműsort. Belépőjegyek 30 dináros áron az otthon pénztáránál válthatók. I. gy. MANDA CSÓKÁN. — Csütörtökön, június 6-án az iskolás gyerekek és az óvodások előtt fellép a népszerű Manda. Az előadás 11.30 órakor kezdődik, a belépőjegyek 50 dinárba kerülnek. U. GY. színi előadás csókán. — Csókán június 9-én 19 órai kezdettel a csókai művelődési házban vendégszerepel a szabadkai Népszínház a Lakoma pestis idején című előadásával. A belépőjegyek ára 30 dinár, beszerezhetők a könyvtárban mindennap 7-től 19 óráig és az előadás kezdete előtt a pénztárnál. V. GY. ROCKÉNEKES KAPOTT ÖKOLÓGIAI DÍJAT. — Stimg népszerű rockénekesnek olaszországi körútja alkalmával átadták az olasz Cernia ökológiai alapítvány díját, 50 000 dollárt, mert egyike volt az amazóniai dzsungelek megmentéséért alakult alapítvány megszervezőinek. Sting ez alkalommal kijelentette, hogy ő egyszerű polgár, aki küzd az ökológiai problémák megoldásáért. HÍREK ro