Magyar Szó, 1991. június (48. évfolyam, 148-162. szám)
1991-06-06 / 153. szám
8 Tavaszi tárgysorsjátékunk utolsó iódulójának ötödik szelvényét kell kivágni a mai számunkból 323 Sedári vb. v.V. . 4 Ш. ИШ avaszi argysorsjáték A kupuszinai Petőfi Sándor Művelődési Egyesület és a József Attila Általános Iskola lesz a házigazdája a holnap este sorra kerülő sorrendben 16. újságíró halfőző bajnokságnak. A halfőző verseny keretében ejtjük meg a tavaszi tárgysorsjátékunk utolsó előtti, 9. fordulójának húzását Kupuszinán remélhetőleg hangulatos, vidám, szórakoztató est lesz, bográcshoz állnak újságírók, de benevezhetnek lapbarátok, olvasók, külmunkatársak is. A legjobb szakács vándorserleget kap. A halfőző versenyt szórakoztató műsor követi, amelyben lesz népitánc-bemutató, divatbemutató meg tombola is. A sorsolást természetesen a közönség jelenlétében végezzük el. A műsor jó hangulatáról a kupuszinai népi tánccsoport és a népi zenekar gondoskodik majd, a tarpelóvalót a kanizsai Eridanus együttes szolgáltatja Pálinkás József vezetésével. A kanizsai Carmen butik manökencsoportja nyári ruhákat és fürdőruhákat mutat be, Forró Mária irányításával, a házigazda szerepét pedig a rangidős, Miilenko Beljanski zombori publicista tölti be. Több újságíró kolléga benevezett már a versenyre, de jelentkeztek olvasók is, több helységből, a tervek szerint legalább negyven bográcsban fő majd a hal. A rendezvényre a belépőtelv 200 dinár. Jegyelővétel Kupuszinán az általános iskolában és a Cuki nevű cukrászdában, Zomborban a Dunatáj szerkesztőségében. Újvidéken a Magyar Szó szerkesztőségében.«Oroszlón Dautbegovics Zoltánnál, Nemesmilisicsen pedig Pribilla Mátyásnál. A hangulatosnak ígérkező nyár eleji szórakoztató rendezvény, a bál valószínűleg a hajnali órákig tart majd. T. L. » TAVASZI TÁRGYSORSJÁTÉKUNK Holnap sorsolás Kupuszinán A húzást hal főző verseny keretében tartjuk meg MEGJELENT A Melléklete a KönyvFórum A lap ára 20 dinár A holnapi tartalmából: • Bemutatjuk a MOSZKVICS—ALEKO—1500-as személygépkocsi nyertesét Ф Időzavar — Sorsfordulók • Békeüzenet a háborúnak — Pontosan délben • Csak amiért megdolgoztunk — Parasztoldal Џ A földvisszaadásról — Zentai közérdekű, • Topolyai létszámfejtés — Népesedés • Tánclépésben — Gyöngyösbokréta ’91 • Rozsdás kapák fényessége — Határnéző május havában • A szomjú föld — Gobby Fehér Gyula elbeszélése • Zsuzsi után — Herceg János novellája • Az OTTHON ÉS CSALÁD rovat meglepetései ф Legkisebbjeinknek: Jó PAJTÁS • Pályakötésben — Részletes pályaválasztási tanácsadó INGYENES APRÓHIRDETÉSEK Minden kedves újvidéki olvasónk figyelmébe: ezentúl a Forum portáján is megvásárolhatja a7 NAPOt! Млмш&б 1991. június 6., csütörtök Neofasizmus ante portás Mindazok, akik nacionalista és szecesszionista nótát fújnak, nem csinálnak mást, mint legalizálják a neofasizmust és előkészítik a terepet a diktatúrához Az állam és a társadalom mély A karizmatikus kommunista ve ugyanazokat az ellenségeket főszerkezeti vadsága, nemzeti-sovszér helyébe nacionalista vezérek nyegetik, akiket Milosevic úr is tiszta előjelű politikai autorita- léptek, a más nemzetekkel és említ: Tuđmant. a HDK-t, az alrizmus, minden érték csődje, fő- köztársaságokkal szembeni gyabán alternatívát, Ante Markovimeges szociális elégedetlenség, leleten és félelmen kialakult éot, az UJDI-t, a reformistákat, óriási munkanélküliség és tér- nemzeti autoritások. Igencsak és valamivel szabadabb változatmeléscsökkenés, tömeges egzisz- törekednek arra, hogy az egzisz- ban a „horvátokat”, „muzulmátenciális félelem, a jogi és szociá-tenciális frusztrációk okozta nenokat” és más ellenségeket. A kis biztonság hiánya, s mindez a gatív energiát — ami jórészt a nacionalista szerb ellenség osztja negatív energia a belső és külső Jugoszlávia rombolására irányuló velük Draža Mihailović és a nemzeti ellenség felé irányítva — politikájuk következménye csetnikek rehabilitálásának progez jellemezte Olaszországot , összekössék a minden erkölcsi áramját. Szükséges-e emlékeztetni a hasonlatosságra a német és az olasz kormányzattal, amely meg volt győződve arról, hogy Máshúszas évek elején, Németiország szellemi és politikai érték őszkor a húszas és harmincas évekszeomlásával. ben, de Romániát, Magyarorszá- Mindazok, aki nacionalista got, Bulgáriát és Ausztriát is és szecesszionista nótát fújnak, solini és Hitler majd elvégzik ezekben az években. De Vajon az ilyen a macedón, albán, mu- piszkos munkát a belső és a fenti leírás nem illik-e rá Jugo-zulmán, szerb, horvát és szlovén k külső ellenséggel, s akkor egyszláviára 1991-ben? — teszi fel pártok többsége, politikájukkal ——--------1 a kérdést Székely László a és az ország dezintegrációjára, a BORBÁBAN. nemzeti államok létrehozására A jugoszláv állam elvesztette Irányuló törekvéseikkel tulajautoritásának nagy részét, mindenképpen nem csinálnak mást, denekelőtt a szuverenitás fő jel- mint legalizálják a neofasizmust, clere, hogy a külső környezet elemzőjét, a legitim fizikai haza- politikájuk eredményeivel pedig mai Európában egészen más, sem monopóliumát. Egyrészt egy előkészítik a talajt a fasizmus egész sor illegális nemzeti jegyhez és a diktatúrához, véres csoport létezik, amelyek A neofasizmus jelen van min illegális státusuk ellenére zavardennaciokráciában és etnodetálannul ténykednek. Az, hogy demokráciában a részekre bomlott integrációval, és liberális tevékenységük még mindig csak Jugoszláviában, de a leginkább tokráciával húzzák meg. Ez lokális, a hadsereglétezésének mégis a szerb—horvát nacionaköszönhető, de szemmel látható a lista viszályokban nyilvánul meg, azonban elégtelen gát a fasizmussal és a kásárháborúval hadsereg autoritásának és hatai A szerbek a független horvát szemben Jugoszláviában. Belülről kell helyzetet teremteni egy békés Jugoszlávia létrehozású mániáik eróziója is. Annál i állam feléledését és rehabilitálásább, mert az említett csoportját neofasizmusként élik át, sokon kívül legális köztársasági tény, hogy ez nem csak jelképes ház. A Markovic kormány megkatonaságok is léteznek, és olyan síkon történik. A neofasizmus döntése, Mesic meg nem válaszhelyzethez közelítünk, amikor azonban pillanatnyilag Szerbia- tása, az etnodemokrácia szolgalhatalmuk ugyanúgy veszélyezteti bűn a legszembeötlőbb. A hívalmozása Horvátországban, a kosovói autonómia megszüntetése, Szlovénia és Horvátország szecessziója az éhség és a nyomor a MH-t, mint ahogy a köztartasás politika nyilvánvaló jóvásasági államiságok veszélyeztet hagyásával a médiumok, küldték a JSZSZK szuverenitását és nősen a televízió, szinte bombáz területi integritását. Más szaval nak bennünket Sešelj vajda elv- gazdasága csurpán néhány azok közül a lépések közül, amelyek mai jugoszláv államocskákban társ személyével és munkássá magán- és nemzeti párterőszak és az erőszakkal való fenyegetés orával, csetnikjeivel és valamivel megakadályozzák egy harmadik, kisebb mértékben a Szerb Nem- illetve békés Jugoszlávia megvényesül. A félelem, az elemi zet Megújhodás és vezére. Jo- teremtését, mindegyikük közfizikai létért való félelem keltő tos felemelkedését jelent neosavté „jó tetteivel”. Kosztümjei kzött be az ország polgárainak ben és hagyományos politikai sizmusunk valamelyik verziójaéletébe. A szélsőséges Racionális fegyverükkel, a tőrrel, talán gro- nak. Ezért szükséges mindatokdeszkül hatnak, de így hatott fa csoportok szítják ezt a félelmet, s ami jóval veszélyesebb szítja ezt a két legnagyobb jugoszláv köztársaság és annak nemzeti vezére is. Az állam erózióját az elemi ezt legendával, ésszélsőséges annak a megállapodása, akik de Hitter és Mussolini is felemelmokratának tartják magukat és kedése elején! Borovo Selóban ezért szükséges a hallgatag többátestek a tűzkeresztségen, és még szerveződése, amelynek erege Mussolini fasisztáihoz hasonlóan van a bolsevizmusból és a d°z integráló nacionalizmus államából, emberi jogok védelmezése terén dicsérettel fűszerezték. Egyelőre állapítja meg a Borba cikkírója. szemmel látható tekintélyvesztés __________________________________ kíséri. Az önigazgatású Jugoszlávia amúgy sem dicsekedhetett kaptunk, minden más, csak nem demokratikus politikai gyakorlat, és annak megfelelő közerkölcs A közéletben a nacionalizmus zászlóvivői dominálnak. A jugoszláv állam elnök nélkül maradt, Slobodan Miloševićnak sikerült megfosztania a JSZSZK szerűen elkergetik őket? Hasonlóan rezonált Horthy, a bécsi burzsoázia, a román és a bolgár király is. Jugoszlávia polgárainak szerenmint hét évtizeddel ezelőtt volt. A kommunizmus körüli szanitáris kordont most nem jobboldali autoritarizmussal, hanem európai kell őrizni a jugoszláv közösséget Kiro Gligorov interjúja a Belgrádi Rádiónak Meg kell találnunk azt a megsége, de a köztársaságok ugyanoldást, amely biztosítja a jugo- akkor saját területi egységekkél szláv közösség megőrzését, akár is rendelkezhetnek. Végső songy is, hogy a közös funkciók- von mindezek az alakulatok ve- Elnökségét a 'megmaradtokévá 3 ^Szükségesebb hog.vszély esetén közös parancsnokinkétel is Ag nemzet, poT Ugy mondjam ~ - ^inimálisság alatt kell hogy álljanak, tikai elitek, élükön „törzsfőnökeikkel”, képtelenek megállapod mennyiségét választjuk, s akkor Ami a külügyeket illeti, Gliaz élet megteszi a magáét, mint gorov szerint meg kell őrizni a ni hiszen egy békés Jugoszlávia ?h?gy, a dolgok Európában aia- jugoszláv közösség nemzetközivei i i eLy Jug°sziaVa kulnak — jelentette ki Kiró Gli jogi szubjektivitását, de ez nem Ugorov macedónia elnöke a zárja ki aköztársságok bizomásuk véget jelentene. BELGRÁDI RÁDIÓNAK adott nyol fokú szubjektivitásai mind Az egyszerű polgár számára a interjújában. Elmondta, hogy az azon országokban, mindazon reportállam széthullása magának a Alija Izetbegovictyal közösen kerületeken, ahol az egyes köztárjugoszláv államnak a széthullásé- dolgozott javaslatuk olyasva masaságoknak különböző érdekeivá vált, de ugyanakkor minden miből indul ki, ami véleményük nyilvánulnak meg. Ezek az érdeérték szétesésévé is. Kártyavár szerint mindannyiunk érdeke, ez kék a kivándoroltakkal, vagy a ként omlottak össze mindazok aiz pedig a jugoszláv közösség meg gazdasággal, a kultúrával vagy autoritások, amelyekben a szók érzése. Ez az alapelképzelés a hasonlókkal kapcsolatosokbadságtól való menekülése során jelenlegi, egymással szemben ál A javaslatot munkajellegüként hitt, s közben nem jöttek létre jó nézetek közepette, amikor kezeljük, folytatta Gligorov a feltételek egy laikus állam és egyesek a kiválást, mások ma meglátjuk, milyenek lesznek a liberális-demokratikus társadalom föderációt követelnek, reagálások. Nem merev javaslatom kialakulásához. Ezért a bol- Gligorov szerint négy területről van szó, olyan formában" sevista autoritarizmus összeom-ten kell megszabni a közös ér- hogy vagy ez vagy semmi Alaplása a liberális demokrácia, a elekeket. Ezek a gazdasági viszonnok képzeljük el amelyek lehet piacgazdaság és laikus államhenyek, az emberi jogok, továbbá módosítani, kiegészíteni A felyett nnciokráciát teremtett a a honvédelem, s ezzel kapcsolat- nyeg az, hogy sor kerülön a demokrácia cégére alatt, a gazban abból indulnak ki, hogy ru megállapodásra, és hogy Íregdaság állami szabályozását ésgoszláviának közös védelemre és őrizzük a közösséget. Tárgyaláltalános anyagi visszafejlődést, közös fegyveres erőkre van szoknunk kell, és közös megoldásta ---------------------------------------------------- _ látni. Mély meggyőződésem, folytatta Gligorov, hogy ha mindannyian felelősséget érzünk saját népünk és az egész ország iránt, erőt kell találnunk arra, hogy megleljük a megoldást kompromisszum nélkül nem lehet kiutat találni a jelenlegi helyzetből Ellenkező esetben annak a két kecskebaknak az esetére emlékeztet az egész, amelyek megindultak a palán egyik se akart engedni és természetesen mind a kettő a szakadékba esett, mondta egyebek közölt Gligorov a belgrádi rádiónak adott interjújában. tv