Magyar Szó, 1991. június (48. évfolyam, 163-177. szám)
1991-06-23 / 170. szám
14 KÖZÖS ÍRÓASZTALUNK Magyar Szó Ez már több a sok(k)nál! Kísérlet a magyar kisdiákok vagy az újvidéki Petőfi Sándor Általános Iskola lejáratására? BÁNYAI LAJOS, ÚJVIDÉK: - Szülőnek lenni sohasem volt könnyű, hát még ilyen vészjósló időkben! Az áhított Közép- Európától minden tekintetben fényévnyire eső tájainkon egy átlagszülőnek ugyanis nem csak az életszínvonal-zsugorodás, a megbomlott értékrend okozta kínokat és egyéb sérelmeket kell elszenvednie, hanem még az iskola is megkeserítheti az életét. Tette pedig ezt az iskolapedagógus önkényességének „jóvoltából". Matovic Irén csupán egy telefonhívás alapján - az igazgatónő vagy helyettesének (és természetesen a szülők) tudta és beleegyezése nélkül - rendkívül kényes szociálpszichológiai felmérést engedélyezett. Erre munkaköri feladataiból kifolyólag joga lett volna, csak előzőleg elmulasztotta leellenőrizni a kutatás szervezője, illetve vezetője által kiadott értesítést és kutatóprojektumi felhatalmazást; a módszertani utasítást és célkitűzéseket; láttamozni a kérdőíveket és megállapítani: pedagógiai szempontból elfogadhatók-e és milyen korosztály részére; tiszteletben tartották-e a kutatás eszmei szerzői és kivitelezői a tartomány területén egyenrangú írás- és nyelvhasználat jogszabályokba foglalt követelményeit, vagyis magyarán: anyanyelvén töltheti-e ki minden diák a kérdőívet (ha már a „véletlen" úgy hozta, hogy társadalmi és politikai közéletünk elismert lélekbúvárait főként a nemzetiségi iskolás gyerekeknek a más nemzetekről alkotott „egyéni" nézete, vagyis többnyire az otthonról hozott, esetleg hírközlő eszközök által a napi politikai hangulatnak és árfolyamnak megfelelően betáplált és előítéletektől terhes „attitűdje" érdekli). Minderre - soha jobbkor - a legnagyobb tanév végi hajrában és a pattanásig feszült politikai helyzetünkben Újvidék egyik legtekintélyesebb kétnyelvű oktatási intézménye, a Petőfi Sándor Általános Iskola magyar nyolcadikos és negyedikes osztályában került sor. A pedagógusnak nem lett volna szabad szem elől téveszteni azt sem, hogy a körkérdéssel felölelt társadalmi réteg vagy osztály által kapott adatok érdemleges tudományos feltérképezése, nem kötelezően, de rendszerint névtelenül történik. (Egy igazán demokratikus jogállamban még a kísérleti nyulakkal való bánásmódnak is megvannak a játékszabályai!) Elképeszti, hogy a rázós témájú, még a középiskolások esetében is erősen vitatható, zavarosan és nem anyanyelven megszövegezett kérdőív kitöltésekor a pedagógusnő eltanácsolta az osztályból a mindenről mit sem sejtő és ezért szófogadó tanítónőt! A „véletlen" ilyen szerencsétlen összjátéknak köszönhetően tipikus sztresszhelyzetbe került IV/5 tagozat. A gyerekek beszámolója szerint teljesen ki volt szolgáltatva egy agresszívan fellépő, a vajdasági mayar konyhanyelv népies változatát beszélő atal pszichológus-kutatónőnek. Szándékosan nem neveztem vadidegennek e személyt, mivel az egész eset fonáksága abban rejlik, hogy az illető már több ízben járt ugyanezen iskola magyar tagozataiban is, de akkor a barátságról végzett véleménykutatást, mert biztos ez volt (ki tudja, hányadik) szakdolgozatának témája. Nem enyhítő körülményként, de azért megemlíteném, hogy a pedagógus a már korábban megkezdett „mi a véleményed a barátságról" projektum folytatásáról lett telefonon értesítve vagy csak ő értette rosszul sietségében. A tudományos munkától és hasonló célú komoly felmérésektől nem elzárkózó tanítónő azért távozott nyugodt lelkiismerettel az osztályából, mert meg volt győződve, hogy fiatal pszichológus kutatónk a személyéről faggatja diákjait. Ezek után érthető, hogy a szülők felháborodása jogos volt, hiszen a gyerekek a véleménynyilvánítás nyomásgyakorlás által kikényszerített módját kisebb-nagyobb megrázkódtatásokkal élték át, érezve a lelkük mélyén, hogy valaki jól rászedte őket. Leverten és ijedten kérdezték egymást, hogy nem követtek-e el valamilyen hülyeséget a kért adatok maradéktalan megadásával. Így lett egy bejelentetlen, a szülőkkel idejekorán meg nem beszélt kutatásból a tudománytalan hozzáállás és kivitelezés miatt közönséges zaklatás, ami tesztbotrányként robbant a nyilvánosságban. A felháborodott szülők kérésére az iskola meghívta a nyolcadik osztályosok körében végzett kutatási projektum szerzőjét, dr. Đorđe Đurić professzort. A kutatás céljairól és módszereiről folytatott heves véleménycsere során az igazgatónő és egész tanári karának, s nem kevésbé a szülők legnagyobb megrökönyödésére az eddigi tudományos eredményeire büszke Đurić professzor kijelentette, hogy nem vállalhat felelősséget a IV. osztályban végzett felmérésért, mivel ő ezzel nem bízott meg senkit. Ekkor vált mindenki előtt világossá, hogy valaki a szerző tudta nélkül kölcsönvette a könyvében megjelentetett kérdőív-modellt, és ügyesen megkerülte az általa irányított kutatási projektumot. A Petőfi Sándor Általános Iskola vezetősége és valamennyi tanára a szülőkkel együtt erélyesen elítélte a negyedikesek példátlan zaklatását, és arra kérte hatványozottan Đurić professzort, hogy szakmai tekintélyének megőrzése érdekében segítsen az ügy kivizsgálásában és a kérdőívek visszaszerzésében. Vracaric Ildikó igazgatónő és az iskola betartotta az ígéretét. A tanárok többnapos sztrájkja miatt és az évzáró ülések, valamint a bizonyítványok kitöltésével kapcsolatos számos elfoglaltsága ellenére időt talált a szülők egy érdeklődő csoportjának tájékoztatására. Közölte, hogy alapos vizsgálatot indítottak, és Đurić professzor segítségével sikerült fényt deríteni az ügyre. A negyedik osztályban végzett felmérés Nikola Tomašev, a kikindai Pedagógiai Akadémia tanára által vezetett kutatás része, és a kérdőíveket az akadémia egyik hallgatója, a becsei Túrás Olivera töltette ki a gyerekekkel. Az aláírásokra pedig azért volt szükség, hogy a kutatásokat végző tanár az etnikai nézeteire az elkövetkező évek során nem csak a gyerekekkel, hanem az érintett szülőkkel is (kizárólag tudományos céllal) elbeszélgethessen. Nos, e beszélgetésre talán hamarabb is sor kerül, mint ahogy azt Tomašev tanár úr gondolta, mivel a szülők következetesen kitartottak korábbi követeléseik mellett. Találkozni szeretnének alsós gyermekeik etnikai állásfoglalására kíváncsi tanárra, hogy személyesen is kifejthessék neki ezzel kapcsolatos véleményeiket. Üzenték is neki, hogy mindenképpen hozza magával a kérdéses tesztlapokat, mert nem engedélyezik semmilyen célra történő felhasználásukat. Azt hiszem, valamennyien megegyezhetünk abban, hogy az általános iskolának mint pártatlan, sokoldalú nevelési és oktatási intézménynek elsősorban diákjaival, nyugalmuk megvédésével és a minél jobb tanulmányi előmenetelt szavatoló feltételek biztosításával kell törődnie. Reméljük, hogy az újvidéki Petőfi Sándor Általános Iskola vezetősége és tanári kara ugyanolyan becsületes és példamutató helytállással zárja le ezt a mindannyiunk számára kínos és botrányos tesztügyet, mint amilyenre az érintett szülők közül sokat e jeles intézmény egykori kiváló és felejthetetlen tanítói és tanárai neveltek. Jugoszlávia politikai gondjainak egyfajta megoldása a reformgondolkodás szellemében Érzelmi és értelmi változat az Individualizmus logikájának tükrében közhelyként hat, de feltétlenül el kell mondani, hogy az európaiság eszméjének az életre keltése sarkalatos kérdése lett az egypárti monopóliumtól megszabadult népek és nemzetek politikai platformjának. z az eszme (az európaiság eszméje) az ún. kapitalista országok többpárti életének is egy új színt adott, átértékelésre szorul a nyugati világ társadalomépítési filozófiája is. A sokféleség ténye mint előny kell hogy tudatosodjon egy adott ország (minden ország), így Jugoszlávia népeinek és nemzetiségeinek (nemzeti kisebbségeinek) demokratikus törekvéseiben. Politikailag ingoványos talajon élünk, történelmi örökségként őseink ilyen épületet hagytak ránk, és ezért feltétlenül szükséges a tolerancia mint életfilozófiai elem életre keltése, életes erővel való feltöltése. A politika a mai időkben, de nemcsak ma, szinte megmételyezi, elrontja az embereket. Az ember óhatatlanul kénytelen példaképet és eszményképet választani, mert az egypárti rendszer a kollektivizmus ideáját sulykolta bele az emberekbe. Így történhet meg, hogy az embert magával ragadja egyes tekintélyes és jelentős személyek gondolatvilága, és ennek következtében néha akaratlanul is a rossz oldalra áll, és elkezdi keresni, bizonygatni az igazát, így volt ez valamikor és így van ez ma is. Két fogalom van az emberiség történelmében, amely örök érvényű az emberi kapcsolatok alapvető fenntartása érdekében - ez pedig: a bűnbánat és a megbocsátás. Tudjuk, egy kicsit idealisztikus, vallási kategóriának számít e két fogalom, de ma a polgári társadalom logikája és terminológiája szerint is mind jobban létjogosultságot nyernek ezek a szavak. . Tehát ebből a nem materializmuson alapuló gondolatmenetből következik az, hogy létezik az embereknél egy lelki, ún. (pszichikai) kategória, amelyet eddig úgymond figyelmen kívül hagytunk a globális emberi kapcsolatok értékelésekor, értelmezésekor. A Reformerők Szövetsége, igaz, hogy jugoszláv irányultságú szervezet, de az embert mint szubjektumot veszi figyelembe mindazon sajátosságaival, ami egy individualizmust jellemez. Tiszteletben tartva annak nemi, nemzeti, szociális, világnézeti és egyéb sajátosságait. Ennek tudatában és ezáltal, hogy a kollektivizmussal szemben az individualizmus mint alaptétel van jelen a reformgondolkodásban, tudatosítani kell az emberekkel, főleg a felnövő nemzedékkel az egyéni gondolkodás logikájának szükségességét. Mert hiszen nem várhatjuk, hogy valaki vagy valakik, egy társadalom vagy az állam biztosítani fogja az egyén biztonságát, boldogulását, ha ő maga nem tesz érte semmit, bizony elveszik az élet forgatagában. Mi, itt Jugoszláviában egy olyan átmeneti időszakban élünk, amikor még igazából nem vetettük le a múlt történelmi hipotékáját, de viszont gyerekcipőben járunk az individualizmus logikájának életre keltésében. Egy pozitív példája az individuum ráhatásának a tömegekre, amelyből látszik, milyen messzemenő következményei vannak az emberi tudat formálásában. „A németek tavaly úgy ünnepelték meg karácsonyukat, hogy milliószámra küldték a segélycsomagokat az oroszoknak. Az egykori esküdt ellenségek, lám, mit tettek. Vajon a németek és az oroszok nem úgy viselkednek-e egymással, mint a testvérek; az egykori hódítók és áldozatok már kibékültek Sztálingrád és Berlin ellenére. Hát vajon a háborúban nem esett-e áldozatul és nyomorodott-e meg millió és millió ártatlan ember?! Akkor mi késztet bennünket arra, hogy a bűnbánatban és a megbocsátásban olyan szörnyű különbségeket tegyünk. Tartsunk bűnbánatot, és bocsássunk meg egymásnak az áldozatok sírja felett, mert ez csakis tőlünk, élőktől függ. Mutassunk jó szándékot, amit ma annyira emlegetnek, győzzük le a gyűlöletet szeretettel, mert igaz ember csak az lehet, aki szeretettel, megbocsátással és bűnbánattal van eltelve." Az élet realitásából következtetve nekünk is ki kell alakítani egy újszerű gondolkodási módot, amely nem tagadja meg a múltat, de behegedt sebek felszaggatása helyett inkább a jövőbe tekint. A zentai Reformerők Szövetsége erre apellál. Érzelmekkel telített valóságunkban (napjainkban) erre kellene most megfelelő figyelmet fordítani, és éppen ezért felhívással fordulunk a nemzeti vezérekhez (de egyben minden polgártársunkhoz is), hogy tegyék meg ezt a lépést mindkét részről, és személyes példával járjanak elöl. Meggyőződésünk, hogy ezáltal a középkelet-európai és balkáni „törzsi" konfliktusok, amelyek a múltban gyökereznek, nagymértékben feloldódnának és levetnék magukról ezt a történelmi terhet, történelmi hipotékát. A „PAX EUROPA" eszméje, a jövő, a XXI. század Európájának a távlata megköveteli a múlt tisztázását. Éppen ezért a holokausztum szükségszerű megnyilvánulás és gesztus e cél érdekében. Zenta, 1991. június hó. AJRSZ/V zentai szervezete elnökségének munkacsoportja X - individualizmus - (fll.) az egésszel v. az általánossal szemben a dolgok alapjának, mértékének, céljainak az egyént tekintő felfogása XX - holokausztum - (gör.) 1. vall. (égő) áldozat, 2. felajánlás, engesztelő áldozat LEVELEK ÉS MÓDSZEREK Válasz Molnár József levelére (1991. június 2.) TELEKI JÚLIA, VAJDASÁGI BRIGÁDOK U. 53., BECSE. - Sokat gondolkodtam, hogy válaszoljak-e Molnár József (már nem Josip) levelére. Úgy gondoltam, nem veszem figyelembe sem levelét, sem személyét. Úgy veszem, mint a levegőt. Azután rájöttem, nem vehetem úgy, hisz levegő nélkül nincs élet. Molnár Josip József levele és egyesülete nélkül azonban csak jobb lehet az élet. Molnár József: Ön megkérdi, honnan veszem az adatokat, hogy Ön nem szereti a nemzetét és hogy viszályt akar támasztani a szerbek és a magyarok között. Öntől hallottam, illetve olvastam. Ön nyilatkozik így. Az írásaiból sugárzik mindez. Ajánlom, hogy elemezze az eddigi írásait és felszólalásait. Nem én vádolom a vajdasági magyarokat azzal, hogy usztasák és szeparatisták, és nem én mondtam a vajdaságiakra (mindegy, milyen nemzet), hogy autonomista, mert szereti Vajdaságot, szereti szülőföldjét, hanem Ön. Ha valakinek felelni kell a büntetőtörvény értelmében, akkor az Ön. Lehet, hogy megsértettem az Ön személyét, bár távol áll tőlem, de Ön egy népet, egy nemzetet sértett meg, amikor szeparatistának, usztasának nevezte. Ön nyugalmazott ezredes, én csak egy ember vagyok a sok közül. Az én fizetésem, sőt az egész család bevétele sem engedné meg, hogy egy párt vagy egy egyesület kiadásait fedezzem, mint ahogy Ön ezt megteheti. Különben elnézést kérek, ha nincs anyagi haszna, csak kiadása van. Úgy látszik, megteheti „szerény nyugdíjából”. Ha megtehetném, hogy pártot alakítsak, megalakítanám az „Emberek Pártját”, akik a békéért szállnak síkra, és a jobb életért, nemzeti hovatartozásuktól függetlenül. Azt hiszem, ebben a pártban Önnek nem lenne helye. Az „Emberek Pártjában” csak becsületes, békeszerető emberek léphetnének be, akik minden más nemzetiségűt is embernek tekintenek. Ami pedig az arcátlanságot és undokságot illeti, rábízom az olvasókra, döntsék el, melyikünk levelére jellemző. Ön az utolsó levelében ezt meg is tetézte. Bár az a levél nem nekem szólt, mégsem hagyom szó nélkül. Miért fáj az önnek, hogy dr. Páll Sándor nem tiszta magyar, és mégis magyarnak is vallja magát? Azt hiszem, dr. Páll Sándor nemcsak magyarnak, hanem mindenekelőtt embernek vallja magát, ki nem nézi a nemzetiséget. Ezért választottuk meg képviselőnek. Nekünk nem „nagy magyarok”kellenek, mint Ön és Kertes, hanem becsületes magyarok. IIi. Bogdánfi írásaiban olvastam egyszer, hogy nem az a demokrácia, ha "fenéken" rúgnak, hanem ha vissza is rúghatot. Tehát, Molnár József, elég volt a rúgásokból. Zárjuk le a vitát. Maradjon meg egyszerűen nyugalmazott ezredesnek, hagyjon fel a magyarok "védelmével". Ebben a tudatban kívánok Önnek jó egészséget és hosszú életet. 1991. június 23., vasárnap Nálunk más nóta járja KLIBÁN ISTVÁN, ÚJVIDÉK. A Magyar Szó Közös íróasztalunk június 18-i számában Blazicné Szabó Éva Az én nótám című írása késztetett arra, hogy én is tollat ragadjak. Blazicné írásához nem fűzök kommentárt, mindenkor is tiszteltem mások véleményét, csak arra hívnám fel a figyelmét, hogy nálunk más nóta járja. Előzőleg szeretném kiegészíteni azt a lemeztárat, amelyet Blazicné ajánl. Gyermekkoromban tanultuk: „Srbin, Hrvat i Slovenac. To narodni naš je venae" és: „Ala je lepovaj svet" - és még sok szép verset. Blazicné két nótája is a szépről szól: Jugoszláviáról és a szerelemről. Mondhatnám: rég volt, szép volt, de ismétlem, azóta más nóta járja. Akaratunk ellenére más nótát fújnak, és arra kényszerítenek bennünket, álljunk be a kórusba. „Od Vardara pa do Triglava" helyett: „Zbogom Jugoslavijo", és a „Sto je bilo, bilo je" helyett: „Oj, vojvodo Sinđeliću". A „Srbin, Hrvat i Slovenac" helyett: „Ubicemo, zaklaéemo!" Nemrégen hallottam, hogy a beszolgáltatási időre emlékezve, azt énekelte egy vajdasági énekes, hogy: „Na tavanu néma ništa. Odneo je Madar Pista", de ne soroljuk tovább. . Nem kérdeztem Hercegszántón, sem Szentendrén, vannak-e ott ilyen költemények, amivel nyugtalanítják az ott élő szerbeket?! Úgyis tudom a választ: nincsenek. Akkor itt miért van? Azért, mert szép Jugoszlávia, de csúnya emberek lakják - tisztelet a kivételnek, teszem én is hozzá. Nem a Blažićok, nem a vegyes házastársak a csúnyák, hanem azok a beképzelt vezérek, akik uszítanak és úgy tartják: „Minél rosszabb, annál jobb", mert addig nem inog a páholy a fenekük alatt. Drága szabadkai barátaim! PAPP FERENC, ÚJVIDÉK. - Kihívásnak vettem a Magyar Szóban megjelent cikket, amely a Božović-korszak mellett Vékáskorszakot emleget. Beismerem, két dolgot fogok ez esetben roszszul tenni. Az első az, hogy megszegem a VMDK Elnökségének határozott állásfoglalását, hogy a szabadkai ügyet lezártnak tekintjük (erre én is szavaztam), a második, meglehet, hogy beugrok egy rafinált provokációnak: „hadd veszekedjenek ezek a VMDK-sok". Hát igen tisztelt és nagyrabecsült Városelnök Uram! Ami a városelnökségét és a munkásságát illeti, és amit Szabadka város felvirágoztatása és az ott élők létfeltételeinek rendezése érdekében tett, fogadja értük legőszintébb elismerésemet. Örülhet az a város, amelynek ilyen polgármestere van, aki egyaránt törődik városának minden becsületes polgárával, és azok apró-cseprő (de nagy) bajával is. Ezt ne vegye hízelgésnek! Higgye el, drága uram, nem hízelegtem még a Zabelában sem, sem Mika Radovan börtönkulcsárnak, sem a többi porkolábnak. Én mindig nyíltan szóltam, vagy hallgattam, de nem hízelegtem soha senkinek, sem jobb falatért, sem jobb pozícióért. De drága uram! Hihetetlennek tartom, hogy Ön nem képes különbséget tenni Szabadka lakossága és a Vajdaságban élő magyarok között. Vagy talán, amikor Belgrádba utazik, nem látja a Dél-Bácskában élő „WELSZIEKET"? Nem látja, hogy itt minden legapróbb lehetőséget (iskolai ankétlapok) kihasználnak, hogy magyarságunkban megalázzanak bennünket; múltunkat töröljék (katonatemető mindenszentekkor), a nyelvünket semmibe vegyék (a Petőfi Művelődési Egyesületben az alapszabályt csak szerb nyelven írták meg, az elnökségi ülésen szerbül tanácskoznak), a kertjeinket feldarabolják, de úgy, hogy a magyar telekre (udvarába) idegennek a háza épül. Továbbá, az előbb említett Petőfi ME elnöksége arról tárgyal, hogy az egyetlen újvidéki magyar otthon udvarát és klubját bérbe adja, hogy öt fizetett alkalmazottját pénzelni tudja. Ezt, drága Városelnök Úr, nem látja! Nem látja, és a szavunk, fajunk nem jut el az Ön füléhez Szerémségből. Az ottani magyarok nem merik kérni a magyar nyelvű iskoláztatást, még ott sem, ahol a lakosság 90%-a magyar. Ilyen az Újvidék melletti Piros, ahol a lakosok cca 45%-a magyar, és nincs magyar elsős. Erre példa Palánka, Vajska... Soroljam, vagy abbahagyjam?! Én elhiszem, hogy Ön jó városelnök akar lenni, legyen is, és váljék becsületére, de ne avatkozzon úgy be a vajdasági magyarok életébe, hogy azok kárára legyen, mi több, megsemmisülésüket segítse. És csak most térek rá a „Vékáskorszakra". Ön Moravicán a beszédében beismerte, hogy a VMDK tagja véletlenül akaratlanul lett, azért hogy népképviselő lehessen, és hogy nem tartja fontosnak a perszonális autonómiát, hanem előtérbe helyezi a gazdasági autonómiát. Én akkor és ott felszólaltam, hogy ezt az álláspontot nem tartom helyesnek, mert a gazdasági autonómiát az itt élő magyarság egymaga nem tudja kivívni, mert csak cca 20%-ban van képviselve, de igenis támogatni fogja, ha azt az itt élő szerbek is követelik majd, ha rájönnek, hogy a vajdaságiakat kizsákmányolják, nem véve tekintetbe azt, hogy valaki kisebbségi vagy többségi. Önt annyiban értem meg (és az Ön álláspontját is), hogy a lényeges dolgokról nincsenek információi (pl. hogy a VMDK Elnökségében az említett Vékás Jánosnak csak egy szavazati joga van), mert Ön az elnökségi üléseken, ha jól tudom, csak kétszer vett részt. Tehát a fájó döntést a „szabadkai esetben" nem Vékás hozta meg, hanem, ha jól emlékszem, két szavazat ellenében az egész tanács, de az ellenszavazók is elismerik a többség akaratát, és ahhoz mérten fognak cselekedni (de szavát csak az egyik tartotta be). Ezt különben e rendkívüli kongresszus is szentesítette. A mi helyzetünk nem azonos a többségben élők helyzetével. Hiszem, eljön az idő, amikor ezt Ön is elismeri, mert bárkivel is lépnénk koalícióba, a mi jogainkért senki sem száll síkra. Ez világosan bebizonyosodott a reformerők későbbi kiválásánál a parlamenti csoportunkból. Egyszer és mindenkorra fel kell hogy fogja (aki akarja), hogy mi olyan helyzetben vagyunk, hogy a mi jogainkért, amelyek nekünk létfontosságúak, rajtunk kívül nem száll síkra senki (mert akkor azokat a nemzettársaik árulónak bélyegzik). Ha ezt a vajdasági magyarság nem érti meg, vagy netán ezt a programot nem teszi magáévá, akkor fennáll a veszély, hogy „Mi" pusztán VMDK-sok maradunk, és akkor valóban csak egy párt, ha úgy tetszik, klub leszünk. Ami Vékás Jánost illeti, elismerem, a modora nekem sem tetszik mindig, sőt, talán illetlen tőlem, voltak komoly nézeteltéréseink is, de mi nem vagyunk, és nem is akarunk „agymosott kommunisták" lenni, ahogyan azt a zentai alakuló közgyűlésen egy felszólaló hölgynek mondtam. Tehát, Városelnök Uram, lehet külön véleményünk valamiről, de az ne gátoljon bennünket a további jó együttműködésben.