Magyar Szó, 1991. június (48. évfolyam, 163-177. szám)

1991-06-24 / 171. szám

1991. június 24., hétfőMagyar Sió VAJDASÁGON ÁT­ A TOPOLYAI VÉNUSZBAN Gazdag program egész nyáron át Topolyán azzal a céllal épült a Vénusz szabadidő-központ, hogy hosszú idő után kulturált körül­mények között pihenhessenek, üdülhessenek és sportolhassanak a helybeli, és az ide sereglő vidé­kiek. Azóta a szabadidő-központ fokozatosan bejáródon. Az ide lá­togatók minden időben megtalál­ják a friss ételt és italt, vásárol­hatnak, havonta új művelődési programról gondoskodnak a szer­vezők. Az idei nyáron is gazdag prog­ram várja majd a Vénuszba ér­kezőket. Állandóan nyitva tart a kertvendéglő, esténként különböző együttesek szórakoztatják a ven­dégeket, az erotikus műsor sem hiányzik programjukból. Jovan Tulustól, a Vénusz szabadidő­­központ vezetőjétől megtudtuk, hogy június 21-étől az ifjúsági otthonnal karöltve­­diszkóesteket szerveznek minden pénteken a Vénusz előtt, este 9-től éjjeli egy óráig. Július elsejétől beindul a hagyományos a Játék nem ismer határokat elnevezésű vetélkedő. Erre most várják az érdeklődő csa­patok benevezéseit. A csapatok 48 fi tagúak. A vetélkedők során a legeredményesebbek jutalomba részesülnek. A csapatok a 76-547- es számú telefonon jelentkezhet­nek, ahol bővebb információval szolgálnak a vetélkedő kapcsán. Magánvállalkozók is jelenthetnek be a játékra csapatot, de mint védnökök is jelen lehetnek, annál is inkább, mert a Vojvodina Ven­déglátóipari Vállalat, illetve a Vé­nusz nem rendelkezik jelentős anyagi eszközökkel a játék meg­szervezésére. A Játék nem ismer határokat vetélkedőt július elsejé­től pénteken és vasárnap este tartják az érdeklődéstől függően a Vénusz medencéiben, illetve an­nak környékén. A belépés minden vendég számára díjtalan. Az említett programokon kí­vül mi sem természetesebb, mint, hogy a Vénusz szabadidő-központ medencéi is a vendégek szolgála­tába állnak. Jelenleg csak a kis medence üzemel, amely meleg víz­zel van feltöltve. Napok kérdése, hogy üzembe helyezzék az olim­piai méretűt is. Hogy miért kés­nek ezzel, arról a központ veze-t­­ője a következőket mondta:­­ — Már két-három éve, hogy­­ lejárt a nagy medence szavatos­­­­sági ideje. A jelentkező hibákat, problémákat próbáltuk kiküszö­bölni. Idén azonban szinte rostá­ra hasonlít a medence alja. En­nek következtében nagyon gyor­san elfolyik belőle a víz. A fel­­töltés nehézkes, és ami ennél is fontosabb, költséges, mert a köz­ponti vízvezetékről kapja a vizet.­­ Most megpróbálnak egy újabb fes­­t­­ékanyagot használni, és azzal be­tölteni a lyukakat a medence al­ján és utána kerülhet sor a fel­töltésre. A munkálatok azért is késnek, mert arra számítottak, , hogy sikerül teljesen felújítani a A Vénusz kertvendéglője PALICSI NYÁR A MŰSOR MÓDOSUL Villáminterjú Fejes Szilveszterrel, a Népkör igazgató­jával a szervezésről (szervezetlenségről), a félreérté­sekről és a magas tiszteletdíjakról Elsiettük a dolgot, mert opti­misták voltunk. Nagy örömmel újságoltuk a minap, hogy a sza­badkai Népkör Művelődési Egye­sület szervezésében színes rendez­vénysorozatra számíthatnak az érdeklődők, vagyis mégis lesz nyá­ri műsorunk Palicson. A szerve­zők színházi előadásokat, popmű­sorokat, opera- és operett gálát terveztek, de ebben a pillanatban cifrán állnak a dolgok — hallottuk Fejes Szilvesztertől. — A rendezvénysorozatot már június 22-én, szombaton este egy színvonalas műsorral akartuk megnyitni, de elmaradt az újvi­déki Szerb Nemzeti Színház ope­ratársulatának a hangversenye — „műszaki okok” miatt, ahogy mondani szokás. Megtudtuk — az utolsó pillanatban szóltak, hogy a palicsi nyári színpadnak tulaj­donképpen nincs is gazdája (!), azaz van, de nincs, majd eldől, az érdekellentétek is aktuálisak (mint mindig), a színpad és a né­zőtér, az öltözők felújítása több napnyi/hétnyi időt igényel stb. Magas technikai szinten tehát Pa­licson nem lehet előadásokat be­mutatni vagyis a nyitó ünnep­ségre a színpad alkalmatlan Ez egy „hivatalos” változat. — Egyéb problémák is akad­nak? — Megnőtt a menedzserek étvá­gya, de alaposan. Senki se gon­dolja, hogy a népszerű vendég­­művészek aprópénzért, egy „ne­mes misszió” ügyében látogatnak el hozzánk, erről szó sincs. A mi „örömszínházunk” tulajdonképpen „ürömszínház”, mert ekénként az előadások előtt és után való­ságos közelharcot vívunk a színé­szek képviselőivel, akik ebben az elüzletiesedett világban mindig többet és többet követelnek tő­lünk. Hiába telik meg a nézőtér , a „sarc” hatalmas. Egy-egy előadásért 140 dinárt is elkérnek. Világosabban fogalmazok: Min­denki a Népkört akarja magko­­pasztani. Hát nem engedjük ma­gunkat átejteni. Néhány méreg­drága produkció bemutatásától eltekintünk. Nem vagyunk ,.bale­kok”. Az a legérdekesebb, hogy a menedzserek mindig az utolsó pil­lanatban tolják az orrunk alá a szerződést, abban a hiszemben, hogy most már úgysem táncolha­tunk vissza. Tévedtek. — Mi marad? — Ha megkapjuk végre a sza­badtéri színpadot — nekünk ne­hezen adják oda —, akkor elhoz­zuk Palicsra a Hunyady László című operát, a Gyulai Várszín­ház rangos előadását, az Igor her­ceget az újvidékiektől, Marcel Achard A bolond lány című kri­mijét, lesz néhány szerbhorvát nyelvű színielőadás, meghívtuk a pécsieket a Gyertyafény keringő című vígjátékkal, lesz Vonóspár­baj, magyarországi és vajdasági cigányprímásokkal, megnézhetjük majd Kálmán Imre Marica gróf­nőjét, lesz opera- és operett gála stb. Az Anna Bálát is megrendez­zük. Számítunk Antal Imre köz­reműködésére. Mintegy 15 frfi rendezvényt szervezünk, és ha a „műszaki okok” nem szólnak köz­be, akkor az elképzeléseinket meg is valósítjuk. Manapság az ember már semmiben sem lehet biztos. Minden értéket, minden kulturá­lis megnyilvánulást megpróbál­nak „leszázalékolni”. A közöny és a fásultság nagy úr nálunk, B. z. nagymedence alját. Erre azonban nem kerülhetett sor, mert sem a helyi közösségnek, sem a válla­latnak nincs rá pénze. Jovan Tutus azonban bízik ab­ban, hogy hamarosan üzembe tud­ják helyezni a nagymedencét is. Ekkor teljes kapacitással tudják majd fogadni a vendégeket. A medencék mindennap reggel 3-tól este 7 óráig működnek. A belépő 50 dinár lesz. B-t Az újvidéki Elektro­­vojvodina értesítése Áramszünet több utcában A villanyhálózaton végzett munkálatok miatt ma 8-t­ól 12 óráig nem lesz áram az Igmani utcában, 7.30-tól 13 óráig időnkénti áramszünet lesz a következő utcákban: Stevan Mokranjac 22—28-as házszám, a heréskerti pia­con, a Đorđe Jovanović ut­ca 1—7. és 2—6., a Stevan Mokranjac utca 2—18. a Brace Popovic utca 2—10., a Pasteur utca 2—14. és a Pirosi út 97—101. házszá­­mok alatt. Szükség van a szakszervezetre A becsei dolgozók jelentős része aláírja a belépési nyilatkozatot Július 15-éig tart a szakszerve­zet bejegyzése. A becsei község dolgozói nagy érdeklődést tanúsí­tanak az önálló szakszervezetbe történő szervezkedés iránt. Eddig a munkaszervezetek jelentős há­nyadában írták alá a belépési nyi­latkozatokat a dolgozók, így pél­dául a Zidarban csaknem mind­annyian szakszervezeti tagok let­tek, hasonló helyzet a szójagyár­­ban, a Proleter nyomdában, a Nova moda Eabben készítő Vál­lalatban, a textilüzemben, a hom­lokzati téglagyárban. Meglepően nagy érdeklődést tanúsítanak a szakszervezeti tagság iránt az általános iskolák do­lgozói. A köz­ség legnagyobb munkaszervezeté­ben, az agráripari kombinátban is feltehetően erős­­szakszervezet jön létre. Csupán a FADIP-ban van­nak különböző vélemények a szakszervezeti szerveződésről. Né­­hányan a független szakszervezet létrehozását latolgatják. Ilyen független szakszervezethez csatla­koztak a Bečestrans egykori áru­szállító részlegének dolgozói és a középiskolások dolgozói is.­­ A dolgozókat részletesen fel is világosítottuk a szakszervezet fel­­­­adatáról és te­vékenységéről. El- I mondtuk: t ibbé a szakszervezet­­ nem társadalmi-politikai szerve­­­­zet, hanem a dolgozók érdekvédel­­­­mi szervezete, és ennélfogva prog­■ ramunk, tevékenységünk négy ■ alapvető feladatkörre összponto­­­­sul. . Jogi védelmet nyújtunk a tagoknak, igyekszünk megvédeni munkahelyeiket, harcolunk a munka tényleges árának megálla-­­ pításáért, amit elsősorban a kol­lektív szerződések aláírásával érünk el, gondot viselünk a mun­kakörülményekről és bizonyos ér­telemben továbbra is részt válla­lunk a közszükségleti cikkek ju­tányosabb áron való beszerzésé­ből, a pihenés megszervezéséből — mondta Kelemen Mihály, a községi szakszervezeti tanács tit­kára. A szabályzat értelmében szak­­szervezeti szervezet csak abban a vállalatban alakulhat, ahol leg­alább 10 tag van. Azokat a szak­­szervezeti tagokat, akiknek nincs lehetőségük saját szervezet létre­hozására, a községi tanács mellett létrehozott szervezetben ölelik fel Ide kapcsolódhatnak be a ma­gánvállalkozóknál és vállalatok­nál dolgozók is. L­gy. ÚJVIDÉKEN MA Film A­RÍNA: Farkasokkal táncoló, ame­rikai (17.30, 21) KISTEREM­: Big. amerikai (18.30, 20,30) J­ADR­AN: Oltalmazó ég. amerikai (1­8.00, 20,30) MŰVELŐDÉSI OTTHON: Végtelen mese, II. rész. amerikai (1s.30) Hot spot, amerikai (18.30, 1­0.30) NAPMOZI: Szexuális fantáziák, Japán (10. 16. 18, 20) HADSEREGOTTHON: Nincs előadás. IFJÚSÁGI TRIBÜN: Nincs előadás. Színház SZERB NEMZETI SZÍNHÁZ: Dar­le Balašević hangversenye, új lemez- és könyvbemutató, nagyszínpad, 21.00. újvidéki SZÍNHÁZ: Nincs előadás. Ügyeletes orvos Felnőttek számára: a Njegoš utca 4. alatti rendelőben (18-tól reggel 6 órá­ig). Gyermekek számára: a Njegoš utca 32. szám alatti rendelőben (19-től reg­gel 6 óráig). Ügyeletes gyógyszertár Éjjeli ügyelet: Hygiea Gyógyszertár (Njegoš utca 16.). 20-tól reggel 7 óráig. Rendezvény A Mezőgazdasági Kar dísztermében (Vetiko Vlahegia 4, 2) ma. 11 CI­T’T bemutatják Hegedűs Antal és Katari­na Cobanogla Vardasás demográfiai és agrárstatiszt­ikája (1 767—1377. című könyvét. A konvvról dr. Nikola Ga­­cesa és dr. Stevan Hadživuković be­szélnek. M­élyek a gyökerek Molnár Boldizsár Ausztráliából hazavágyik szülőfalujába, Székelykevére Kellemesen meleg nyár eleji délután van. Felettünk egy óriási diófa lombkoronája terpeszkedik, annak az árnyékában ülünk. Be­szélgetőtársam, Molnár Boldizsár 55 éves, 22 éve Ausztráliában él, oda honosodott. Életút­jár­ól, sor­sáról faggatom. Székelykevét, szü­lőfaluját 1968 végén hagyta el, és mint sok-sok hozzá hasonló ,,célszerű szegényember" sógorá­val Lovász Ferenccel elindultak Ausztráliába azzal a szándékkal, hogy — törik-szakad — megszer­zik a szükséges okmányokat,­­ és az Ausztráliába való kivándorlás­hoz a pénzt. Bécsig utaztak, ahol senki sem várta őket. — Beszélni nem tudtunk, hát mentünk a népek után — meséli. A jó sors hozott össze földiekkel, Erős Józseffel, aki megígérte, hogy segít rajtunk, szállást keres szá­munkra. Be sem mert hívni, mert ezt a gazdája nem nézte volna jó szemmel, hanem azután este el­vezetett egy pincelakásba, amit hatodmagunkkal osztottunk. A földi később egy öntödébe ka­lauzolta őket, de ott nem vették fel, mert nem tudtak „beszélni”. Két hónapi keserves nyomorgás után sikerült magával vinnie fele­ségét és két kislányát. Ezután kez­dődött meg a kálvária, a hivatal­­ból­ hivatalba járás az engedélye­kért, amelyek a család előtt majd megnyitják az ígéret földje, Auszt­rália kapuit. 1969 februárjában utaztak el Sidney-be. A repülőtéren senki sem várt rájuk, mert az ausztrál állam vitette ki őket. A megérkezés pillanatában összes va­gyonunk 70 dollár volt, és két megtömött „koffer”. Az érkezette­ket a Sidney-től 500 kilométerre levő Bonegilla táborban helyezték el. Innen „szabadította ki” őket Forrai Béla egykori székelykevei pékmester családja. A táborban mindannyian nyelvtanfolyamra jártak. — Iszonyatos hátrány, ha az em­ber nem ismeri új környezete nyel­vét. Ettől jön azután az a csak általunk ismert elveszettség érzés — minden nyomorúság legkeserve­­sebbike — mondja Molnár Bol­dizsár. Melbourne-ben állami lakást kap­tak. Ő egy autógyárban, felesége pedig egy varrodában helyezke­dett el. Első heti keresete 42 dol­lár volt, és ezzel milliomosnak érezte magát. Dolgozott■ azután eg­y téglagyárban (persze, hogy a legnehezebb munkahelyen), majd egy habszivacsgyárban. Egy mág­nesgyár következett. Ide bevették a feleségét is, s most már úgy lát­szott, egyenesben vannak, amikor­­ hat év után a gyár csődbe ju­tott, munkásait elbocsátották. Gya­kori dolog ez ott, a következmé­nyei bizony kegyetlenek. Az ember az utcára kerül, és kezdheti elöl­ről. Utolsó munkahelye egy vas­gyárban volt. Ott nagyon hajtott (átlag 12 árat dolgozott naponta), aminek az egészsége vallotta ká­rát. Egy napon munka közben összeesett. Megállapították, hogy súlyos gerincbántalmai vannak. Betegszabadságra küldték, gyógy­kezelték, a gerincét meg is műtöt­ték és végül 5 év után nyugállo­mányba helyezték. Két éve nyug­díjas. Közben házat vett, kocsikat vett, és adott el, megszerezte mindazt, ami az otemi szabványok szerint a jólét tartozéka. Felesége elhunyt, lányai férjhez mentek, jöt­tek az unokák. Tipikus vendég­­munkás életút, sablonos kivándor­ló sors — mondhatnánk. Egy gaz­dag társadalomban szerény jólét, megvalósult álmok, megnyug­vás ... Ami azonban Molnár Boldizsár esetében rendhagyó, az a feltétlen ragaszkodás szülőföldjéhez, köze­lebbről pedig Székelykevéhez. — Én — meséli — a 22 esztendő alatt ötször jöttem haza, míg so­kan egyszer sem. A sors — egyfor­mán volt irántuk bőkezű és mos­toha. Szorgalmuk alapján jutal­mazott, vagy büntetett. Mindenünk megvan, ami egy szolid polgári élet tartozéka. Honfitársaink leg­többje ausztrál állampolgár, és jól beilleszkedett új hazájában. És mégis: a kivándoroltak első nem­zedéke álmaiban továbbra is itt van itthon, még akkor is, ha ezt tagadja. Ausztráliából mindenkor hazamegyünk, onnan pedig csak vissza. Óriási különbség ez. Két éve újranősültem, természetesen Székelykevéről. Nyolc év múlva jogot nyerünk arra, hogy nyugdí­junkat hazairányíthassuk. Akkor pedig viszajövünk és itthon is ma­radunk! Ez a remény éltet ben­nünket, ennek élünk. SZOPRÁN Tamás SZABADKÁN MA Film JADRAN: Kék bársony, amerikai. Rendező: David Lynch, szereplők: Isabelle Rossellini, Dennis Hopper, Kyle MacLachlan. Laura Bern (1в, 18, 20). LIFKA: Robotzsarú, amerikai. Ren­dezte: Paul Verhoeven. szereplők: Peter Weller, Nancy Allen, Daniel O’Herlihy, Ronny Cox. Kurtwood Smith. Miguel Ferrer (16, 18, 20). ZVEZDA : Mélykék, amerikai. Rende­ző: Chris Donaldson, szereplők: Tra­cey Adams, Mike Horner, Melissa Magonan (16, 22). A kis szirén, amerikai. Rendező: John Musker és Ron Clements, (18, 20). MUNKÁS: Az aranypiramis titka, amerikai. Rendező: Ken Kwapist, szereplők: Cyndi Lauper, Jeff Gold­blum, Julia Sand, Peter Falk (17, 19, 21). Ügyeletes orvos: a Petőfi Sándor utcai men­tőállomáson este 7-t­ől reggel 7 óráig. Gyógyszertár: a Városháza épületé­ben. Gyermekgyógyászati rendelő: Đuro Đaković utca 14. S. O. S.-telefon: 33-000 (17-től 22 óra)­. Házasság előtti és családi tanácsadó: M­H u. 33., telefon: 36-000 (7-től 14 óráig). Színház Camoletti: Anna csak cév van, ko­média, előadás a Népkörben (20).

Next