Magyar Szó, 1991. június (48. évfolyam, 163-177. szám)
1991-06-16 / 163. szám
4 Magyar Szó Moszkva a Nyugat felé néz Moszkva, június A szovjet főváros nevét viselő nagyáruházba azért tértem be, hogy saját szememmel is meggyőződjek az áruházak „nem" ellátottságáról. De ami a legjobban meglepett, hogy a pultokon mindenfelé fagolyós számítószerkezet segítségével számolnak! Még a pénztár számolása után is ezzel az ódon-módon szerkezettel ellenőriznek. Ezt találják a legmegbízhatóbbnak ma, a 21. század küszöbén, az IBM és megannyi más számítógép uralma idején. Ami az ellátottságot illeti, részben kellemesen csalódtam. Mert volt ott elég sok árucikk, csakhogy szinte kivétel nélkül téli ruhanemű: vastag nagy kabátok, bundák, kötött gyapúpulóverek, prémsapkák, kucsmák, csizmák. Vásárolta is a nép. Most, júniusban, amikor kint 24 fokot mértek. Sebaj, a nyári holmit majd januárban vásárolják meg. A legnagyobb sor az illatszerosztályon volt. Vagy ötven nő tolongott a sorban, hajlakk érkezett. Moszkvai ismerőseim kioktatták, hogy megvannak a sorbanállás szabályai. Amikor az ember egy, másfél óra után sorra kerül, nagy vétek finomkodni, köszönni és úgy kezdeni, hogy kérem szépen... Mert akkor kárba vész a másfél órás várakozás, a következő a sorban egyszerűen félrelöki. Tehát gyorsan rá kell mutatni, hogy ezt kérem és kész. S ha már a sorbanállásról szóltam: régebben Moszkvában a leghosszabb sorok a Lenin-mauzóleum előtt voltak. Manapság ennél hosszabb a sor a központban a McDonalds étterem előtt. Hosszú sor tud még kialakulni a kanadaiak által épített pizzéria előtt, és persze olyan alkalmi, 20-50 méteres sorok, ha valamilyen élelmiszer, tej érkezik vagy éppenséggel a fagylaltos előtt. MÉG VAN MIT ENNI A boltok, főként az élelmiszerboltok ellátottsága igen gyér. Többféle élelmiszert csak jegyre lehet kapni. Gyakran előfordul, hogy például a nagy tejcsarnokok már délelőtt tizenegy órakor kiürülnek, az elárusítónők az üres csarnokban az asztal körül ülnek és tereferélnek. Egyedül a dollárboltok ellátottsága szinte kifogástalan. Csakhogy a szovjet polgár, akinek átlagfizetése hivatalosan is átszámítva 20 (!) dollár körül mozog, itt nemigen tud vásárolni. Inkább az egyre sokasodó bizományi üzletben, ahol például egy farmernadrágot 700-750 rubelért, kéthavi átlagfizetésért vesztegetnek. Egyelőre még azonban van mit enni, tudnak valahogy élni. De már takaréklángon élnek. Letargikus állapotban, amit az itteni vélemények szerint csak egy nagy, gyökeres változás tudna helyreállítani. Egy komoly nyugati tőkeinjekció, a gazdasági reform, a privatizáció, és a külföldi befektetések, valamint a magánkezdeményezés. A gyökeres változás szükségességét hirdetik az új jobboldali pártok, politikusok, akik a politikai pluralizmus legalizálása után léptek színre. Közülük messzemenően Borisz Jelcin, az Oroszországi Föderáció parlamentjének elnöke a legnépszerűbb, legismertebb és legerősebb. Jelcin és hívei nyíltan kimondják, hogy a szocializmus csak rosszat és szegénységet hozott, és változásokat akarnak. Ilyen gazdasági körülmények között, amilyenek ma a Szovjetunióban, Oroszországban vannak, nem csoda, hogy Jelcinék politikája tömeges támogatásra talált. Szinte biztos - noha a szavazatokat még mindig számolják (feltehetőleg nem a fent leírt fagolyós „számítógéppel") -, hogy Jelcin fölényesen győzött a héten megtartott elnökválasztásokon, és ő lesz Oroszország első elnöke. Különösen a városokban aratott sikert Jelcin. A falvakban, vidéken kevésbé. Ott még zárkózottabbak, tartózkodóbbak az emberek és előbb fogadják el azt, amit az újság ír. Márpedig a nagy példányszámú szovjet lapok: a Pravda, a Szovjetszkaja Rosszija és a televízió is kifejezetten Jelcin-ellenes propagandát folytatott. A városokban azonban ez csak növelte Jelcin népszerűségét, a falvakban viszont még félnek, nem mernek a párthatalom állásfoglalásával ellentétesen gondolkodni vagy beszélni. HINNI VALAKIBEN A kommunista vezetők még mindig élvezik mindazokat az előnyöket, amelyek a magas beosztással járnak. Reggelente a felelős elvtársak fekete Zilekkel, (Különtudósítónk telefonjelentése) Csajkákkal vagy Volgákkal száguldanak végig a Kalinyin prospektuson vagy a Gorkij utcán. Ilyenkor az útkereszteződésnél felállított üvegkalitkában székelő rendőrnek, aki olyan perspektívából szemléli a közlekedést, mint teniszpályán a teniszbíró, az a dolga, hogy a jelzőlámpákon zöld színt biztosítson. Miután a felelős elvtársak elhúztak a Kreml felé, akkor ráér a rendőr pénzt is keres (A szerző felvétele) Jelcinben a megmentőt látják ki: kiszemel egy-egy autót, előveszi a légszennyezés mérőt, és zsebeli be a tíz rubeleket. Aki okvetetlenkedik, hogy számla is kell, az húsz rubelt fizet. No, de azért szelíd báránykák a mostani moszkvai rendőrök ahhoz képest, ami korábban volt. Nagyot változott a világ. Hiszen ki gondolta volna, hogy a Vörös tér melletti Manyezs téren (január előtt még ezt a teret az októberi forradalom 50 éves évfordulójának nevezték), a vörös Moszkva szívében bántatlanul szidhassa több tízezer ember a kommunista rendszert. A szidástól még nem lakik jól az orosz. Csak jólesik a májának, hogy íme, most már ezt is lehet. Jelcinben látja a megmentést, azt, hogy a radikális politikus bevezeti Oroszországot vagy legalábbis egy részét Európába. A többivel, mármint az egész Szovjetunióval lesz, ami lesz. Az oroszoknak nagyon imponál Jelcin szuveneritásra való törekvése, mert abban bíznak, hogy így könnyebben boldogulnak majd. Moszkva a Nyugatra kacsingat. De vigyázat, ez nem általános jellegű megállapítás. Nincsenek kevesen azok, akik meggyőződésből még mindig hisznek a szocializmusban. Egy idős festő az Arbat utcában komolyan megsértődött csak azért, mert megkérdeztem, hogy dollárban mennyit kér a képéért. „Nekem nem kell a dollár. A Szovjetunióban a rubel a fizetőeszköz, menjen a dollárjával Amerikába” - mondta, összekapkodta képeit és tüntetőleg elvonult. Úgy tűnik, a moszkvai átlagpolgár ilyen körülmények között valamilyen szalmaszálba akarna kapaszkodni, valakiben hinni akarna. Ezzel magyarázható Jelcin népszerűsége, de ebből ered az a meglepő, de sajátosan jellemző eredménye az elnökválasztásnak, hogy egy teljesen esélytelen, itt-ott még szélhámosnak is nevezett jelölt, Vlagyimir Zsirinovszkij relatív sikert ért el, Jelcin és Rizskov után a legtöbb szavazatot kapta. Ez a jelölt kampánya során nagy hangon döngette mellét, hogy ő meg fogja menteni Oroszországot, ígéretét nemigen tudta semmivel sem alátámasztani. De úgy látszik, már a puszta ígéret is hatott az egyszerű emberekre, hogy rá szavazzanak. JÓLÉT - Tudod-e, hogy mondják oroszul azt, hogy jólét? - kérdezi moszkvai barátom. - Nem. Ezt a szót nem ismerem. - Az oroszok sem. CSORBA Zoltán 1991. június 16., vasárnap A Die Presse karikatúrája) Növekvő elégedetlenség Romániában (Különtudósítás a Magyar Szónak) Bukarest,június is megfékezhető kétkezi dolgozókról, akik általában nem ismerik a tréfát. Velük ujjat húzni, bizonyítja ezt a lengyel példa, nem érdemes. Az öntömjénező arrogáns hatalom mégis ezt teszi. Ráadásul most, amikor várható volt a tavaly júniusi események évfordulója környékén a radikálisabb szellem aktivizálódása, így került az elmúlt héten (és maradt) két tűz közé a kormány. SZERDÁTÓL ISMÉT BÚCSÚHELLYÉ vált az Egyetem tér, amelyet tüntetők zárnak le minden délután, este. Az Antitotalitárius Fórum, az ellenzéki pártok és csoportosulások kezdeményezésére ugyanis nagyszabású tiltakozó mozgalom bontakozott ki, amelyen a bukarestiek százezrei vesznek részt azzal a bevallott és hangoztatott szándékkal, hogy az elnök, a kormányfő lemondását követeljék. De volt már és lesz még elnök- és kormányellenes tüntetés, nem ettől tart, ha tart egyáltalán valamitől a hatalom. Ennél sokkal nagyobb veszély fenyegeti a sztrájkok. A LAVINÁT BUKAREST egyik legrégibb és egyben legnagyobb gépgyártó üzeme indította el, amelyben a munka fokozatosan állt le. Előbb csak néhány részleg szüntette be tevékenységét, követelt párbeszédet a kormányfővel. Később, miután a találkozó nem jött létre, az egész üzem sztrájkba lépett. A múlt hétre aztán más tevékenységi ágazatokban is beértek a munkakonfliktusok. Pillanatnyilag úgy néz ki, hogy hétfőtől a vasút, az egészségügy, a tanügy szünteti be részben vagy teljesen a munkát. Ami viszont már az ország gazdasági megbénulását jelenthetné. Közben váratlan bejelentés is érkezett: 3000 bányász készül Bukarestbe. De nem mint egy évvel ezelőtt az Egyetem téri tüntetést szétverni, hanem a kormány politikája ellen tiltakozni. Jönnek tehát a bányászok. De ott lesznek a fővárosi szakszervezeti tagok is, akik a jövő hét közepére nagygyűlést hirdettek meg a kormány székháza előtti térre. És ezen már nemcsak anyagi követelésekkel, hanem politikaiakkal is fellépnek. Petre Roman azonnali lemondását kérik. FORRÓ NAPOK UTÁN forró hétnek néz tehát elébe a Petre Roman vezette kormány, amely a bűvös körből, az elégedetlenkedők mind erőteljesebb szorításából immár csak engedmények révén szabadulhat. Hogy melyek lesznek ezek? Még nem lehet tudni. Politikai megfigyelők szerint akár kormányátalakításra is számíthatunk. Ha annak lehet majd nevezni azt a félig-meddig nyélbe ütött megegyezést, amelyet a front néhány szatellitpártjával kötött a napokban. Ez viszont aligha változtat a dolgok lényegén. Legfeljebb némi lélegzethez juttathatja a hatalmat, amely viszont talán utolsó kártyáját játssza ki. Azután ugyanis már csak az előrehozott választások következhetnének. Ez a megoldás azonban nem sok jóval biztat. Egy diszkrét, a román hírszerző szolgálat által elvégzett közvélemény-kutatás szerint ma a kormánypártra már csak minden ötödik választópolgár szavazna. Hol vagyunk már tehát a tavalyi 66 százaléktól? GYARMATH János A HÉTEN ÉVE MÚLT ANNAK, hogy az ország akkori ideiglenes elnökének, Ion Iliescunak a sugalmazására június 13-án hajnalban a rendőrség rendkívüli erők mozgósításával (több mint 1500 pajzsos, gumibotos, 150-200 fegyvertelen tiltakozó és éhségsztrájkoló ellen) különös kegyetlenséggel megszállta a Bukarest központjában levő Egyetem teret, feloszlatta az akkor már 52 napja tartó, de már agonizáló maratoni tüntetést, hogy rá egy napra mintegy 10 000 bányász érkezzen a városba úgymond rendet teremteni, megvédeni a hatalmat, eltörölni a föld felszínéről is a Ion Iliescu által vasgárdista fasiszta összeesküvőknek nevezett csoportokat. A három nap tragikus eseményei, amelyek hat halálos áldozatot is követeltek, mélyen megrázták a világot, a Romániáról addig kialakult kedvező kép pedig nagyot változott, nyilván hátrányára. Ami azonban ennél is fontosabb, a június 13-a és 15-e között történtek, amelyeket az ellenzék, az értelmiség és a diákság egyértelműen a neokommunista hatalom manipulációjának tart, végletesen megosztotta a román társadalmat, lehetetlenné tette a válságba került országban oly szükséges nemzeti megbékélést. A hatalmához mindenáron ragaszkodó Iliescu-Roman páros tehát amolyan pirruszi győzelmet aratott, amelynek sem akkor, sem később pillanatig sem örvendhetett. Kiűzte a tüntetőket a főváros központjából, de nem tudta kiűzni azok szellemét, amely azóta nemhogy gyengült, mi több, csak erősödött, szellemi ellenállási mozgalommá terebélyesedett, újabb és újabb tömegeket hódított meg. Mert lássuk csak, hogyan alakulnak az erőviszonyok egy évvel a titkosrendőrség által manipulált bányászok kegyetlenkedései után? AZ KÖZTUDOMÁSÚ, hogy a tavaly májusi választások után a győztes Nemzeti Megmentési Front olyan tőkével kezdte két évre tervezett kormányzási időszakát, amelyet bárhol és bárki megirigyelhetett volna. A parlamentben kétharmados többséggel uralta, uralja a pályát, minden szándékát gond nélkül valósíthatja meg. Megvolt tehát minden feltétele ahhoz, hogy átgondolt stratégiát ültessen életbe egyrészt a gazdasági szerkezet átalakítására, másrészt a jogállam, a demokrácia megteremtése érdekében. Csakhogy hamarosan saját csapdájába esett, hónapok alatt kiderült ugyanis, hogy demagóg választási jelszavainak töredékét sem tudja valóra váltani, s ami ennél is tragikusabb, tehetetlenségét is képtelen bevallani. Az a bizonyos tőke így rohamosan fogyni kezdett, politikáját, intézkedéseit mind többen és többen vonják kétségbe. A népi elégedetlenség pedig éppen ezekre a napokra érte el tetőpontját. Mi több, az annak idején „természetes szövetségesének" kikiáltott, a tavaly júniusi események idején még jórészt passzív munkásság az, amely ma lázadozik, követelőzik, változásokat sürget. És ezt már komolyan kell venni, hiszen nem néhány elégedetlenkedő filozofálgató értelmiségiről, nem a mindig forradalmárkodó diákságról, még csak nem is a saját pecsenyéjét sütögető ellenzékről van szó, hanem a nehezen mozduló, de nehezen fogyó hatalom Búcsúzzunk szépen, Iván Korábban távoznak a szovjet alakulatok Magyarországról — Fogadás Demszky Gábornál, Budapest főpolgármesterénél (Tudósítónk telefonjelentése) Budapest, június „Mához egy hétre már nem leszek itt” - ujjongott a budapesti újságok többsége ezen a héten. Hogy ki nem lesz itt? A szovjet megszálló csapatok, amelyek a tavaly márciusban aláírt szovjet-magyar kormányközi szerződésben megszabott határidő, június 30-a előtt 11 nappal, vagyis június 19-én távoznak az országból. Az eszközöket már kivonták. Utolsóként Viktor Silov altábornagy, a szovjet déli hadseregcsoport vezénylő tábornoka lépi át Záhonynál a határt. Addig szakértői szinten elkészítik a jegyzőkönyvet, amely a csapatkivonás terén elvégzett feladatokat és a még nyitott, döntésre váró kérdéseket foglalja magába. Lassan lepereg hát a homok az órában, és Silov altábornagy a héten utolsó teendőit végezte. Búcsúlátogatást tett Göncz Árpád köztársasági elnöknél, Antall József miniszterelnöknél és Für Lajos honvédelmi miniszternél. Neki jutott a nehéz és dicstelen szerep, hogy negyven év "ideiglenessége" után a kivonulást vezényelje, ami szemmel láthatóan nehezére esett. Komoran viselte az ünnepélyes hangulatot, majd megjegyezte, hogy a szovjet fél maradéktalanul végrehajtotta az egyezményben foglaltakat, míg a magyarok nem rendezték az összes pénzügyi problémát. A pénzügyek már csak ilyenek, a kasszának az a kellemetlen szokása, hogy üres, így van ez Budapesten. Demsky Gábor főpolgármester szponzorokhoz fordult, hogy méltóképpen ünnepelhessék meg a „második felszabadulást". Ez persze csak szimbolikus értékű, Magyarország geopolitikai helyzete nem változik tőle. A tény azonban az, hogy Magyarország területén immár nem állomásoznak külföldi csapatok, és Magyarországgal együtt egy egész térség tesz pontot egy olyan korszak végére, amelyben mindannyian vesztesek voltak. Olyan politikai folyamat győzedelmeskedett, amely új szakaszt nyithat Európa történelmében is, és két nép között megteremtődött egy új, egyenrangú, baráti kapcsolat lehetősége, hangsúlyozta a pénteken délben a budapesti Városháza dísztermében rendezett fogadáson Demsky Gábor. A Budapesti Búcsú című ünnepség részleteit közölték a sajtó képviselőivel. A műsor a főváros több pontján folyik majd egyidejűleg, összekötője pedig a zene, és helyet kapott benne a Szovjetunió és a többi szomszédos nép zenéje és táncai is. „Mindannyiunk érdeke, hogy ez a nap valóban egy szabad, független ország méltó ünnepe legyen, ahol nincs helye a múltba tekintő ellenséges indulatoknak” - hangsúlyozta a főpolgármester. Ellenséges indulatoknak nem voltunk szemtanúi a hét folyamán, de a túlcsorduló diadalmaskodás, az ünneplés talán sérti az érzékenyebb lelkeket. Felejteni ugyan nem szabad, és emlékezni is kell, de leginkább most már azzal kell törődni, hogyan tovább. A Szovjetunió továbbra is szomszéd, a gazdasági érdekek hozzá kötnek és Magyarországon át vezet az új gazdasági, kereskedelmi útvonal, amely most a Nyugatról a Kelet felé halad. A Budapesti Búcsú június 30-án lesz, noha a szovjet katonák előbb távoznak. „De 30-áig még visszajöhetnek” - viccelődnek kissé komoran a budapestiek. A főpolgármester és munkatársai józanságra, mértéktartásra intenek. Nem a múltra, hanem a jövőre akarnak tekinteni. Egy ország akkor igazán független, ha nem valamihez képest akar mindig függetlennek lenni - akár pozitív, akár negatív értelemben. Nagy gond a szovjet érzékenység, pedig teljesen téves a felfogás, hogy szovjetellenesség lenne az országban. Nincs. De azért megkönnyebbülés tapasztalható. Ezért akadnak szponzorok is, akik a főpolgármester „buliját” hajlandók finanszírozni. Valóban szépnek ígérkezik: a Városligetben, a Várban, a Vörösmarty téren, a Margitszigeten, hogy csak párat említsünk, zenészek, színészek lépnek fel, társasjátékokat és sportversenyeket szerveznek gyerekeknek és felnőtteknek. Ennek keretében lesz Óbudán a kelet-európai „Búcsúzzunk szépen, Iván” elnevezésű rockfesztivál is. Jó szórakozást! PÁLICS Márta