Magyar Szó, 1991. június (48. évfolyam, 163-177. szám)

1991-06-16 / 163. szám

8 KÖZELET Magyar Szó 1991. június 16., vasárnap Jobb ma egy veréb Egy rendhagyó vélemény a búzaárról Teljes a bizonytalanság: a jó bú­zatermés még csak jóslat. De akár­mennyi lesz is, senki sem tudja, hol helyezzük majd el a kenyérnekva­­lót, mert a tárolók telve vannak. Azt sem, tudja senki, hogy ki veszi át, kinek adjuk majd el a felesleget, ki fizeti ki, mennyiért, milyen pénz­ből... Bizonytalanság máskor is volt, de az utolsó pillanatban, amikor a kenyérről volt szó, mindig rende­ződtek valahogy a dolgok. Megvál­tozott azonban a világ. A dolgok rendeződésében egyáltalán nem le­hetünk biztosak. Hallgatva a búzáról az aratási elő­készületekről folyó vitákat, az az érzésünk, hogy visszasírjuk a „régi szép időket", amikor a termelő dol­ga csak az volt, hogy termeljen, az államé pedig, hogy rendelkezzen. Visszasírjuk, de úgy látszik, visszaút nincs. Ha akarunk, ha nem, a piac­­gazdálkodásba vezető úton a mező­­gazdaságnak is alkalmazkodnia kell az adott körülményekhez. Nem akarjuk azt állítani, hogy az, ami ma van, a nagy bizonytalanság ál­dásos a mezőgazdaságra, visszafelé mégsem mehetünk. Ahhoz azon­ban, hogy előre léphessünk, úgy látszik még egy iskolát ki kell jár­nunk. A régi gondolkodásmód mély gyökeret vert. KI VESZI MEG? A Vajdasági Parasztszövetség El­nökségének minapi ülésén azonban Lojzija Kunde fiatal szabadkai föld­műves a jelenlevők nem nagy lelke­sedésére egészen más gondolkodás­­módról tett tanúbizonyságot. Véle­ménye szerint ugyanis olyasmit kö­vetelnek a parasztok, ami kivitelez­hetetlen. Mindenekelőtt a 4,5 diná­ros búzaárra vonatkozik ez. Tekin­tettel a körülményeinkre, szeré­nyebb árral is be kellene érnünk. Mint mondta, jobb ma egy veréb, mint holnap egy túzok.­­ A múlt év példa lehet előttünk. Nem kell túlfeszíteni a húrt, csak olyan árat követelhetünk, amit azonnal ki lehet fizetni. A tavalyi 2,5 dináros búzaár is bumeráng­ként ütött vissza, hiszen a naprafor­góért is sokan csak nemrég kapták meg a pénzüket. Jócskán elértéke­­lenedve. Bevallom, sokkal boldo­gabb lettem volna, ha tavaly az ara­tás idején akár kilónként 1,93 diná­ros áron is azonnal kifizetik a búzát, meg az őszi haszonnövényeket is. Azt pedig ne is mondjam, hogy a 2,5 dinár csak papíron volt annyi, mert ezt is meg azt is levonták belő­le - mondta a termelő. Nem beszélve arról, hogy straté­giailag milyen következményeket vont maga után. Nem véletlen az, hogy tartományunkban 40 száza­lékkal nagyobb területen került földbe a búza az ősszel. És mondani sem kell, hogy ha most valami mó­don sikerülne kikényszeríteni a 4,5 dináros búzaárat - minden lehetsé­ges! -, jövőre Vajdaságban 600 000 hektáron aratnánk. (Az idén 420 ezer hektáron termett búza.) Nem kell hozzá sok fantázia, hogy elkép­zeljük, milyen következményei len­nének ennek. Nekünk nem kell ennyi búza, a pillanatnyi kilátások szerint nem kell még 300 000 hek­tárnyi sem, amennyit erre az évre vonatkozóan terveztünk. Egyszerű­en nincs kinek eladni. A tavalyinak is több mint a fele még a tárolókban van. Igaz ugyan, hogy egy részét el­adtuk, de csak papíron. Sem a táro­lókat nem ürítettük ki, sem a pénzt nem vasaltuk be érte. Mindenkép­pen felelősség terhel ezért valaki­ket, hiszen egy teljes év állt a ren­delkezésükre, hogy a búzát értéke­sítsék. Az aratás előtt néhány héttel ez persze már lehetetlen. TALÁLGATÁS A VÉDŐÁRRÓL Jövőre még nehezebb lesz elad­ni, különösen olyan áron, amit mi kérünk érte, ha pedig vevő nincs rá, akkor a termény nem sokat ér, függetlenül attól, hogy mi az ára. A külföldi piacon 80 dollárért szerez­hető be tonnája. Mégis, ha 4,5 di­nár lesz a búza - mennyibe kerül majd a kenyér? Ismerve a malom­ipart és a pillanatnyi kenyérárból kiindulva kiszámíthatjuk, hogy az újlisztből sütött a kenyérért lega­lább 45-50 dinárt fizetnénk.­­ Nekem erre egy egészen más kalkulációm van, ami egy privát malomtól származik. Azt hiszem, itt van a kutya elásva. Úgy számol­tuk, hogy ha 4,15 dinár lenne a búza kilója az idén, a liszt és a ke­nyér ára a mostani szinten marad­hatna. Még egyszer hangsúlyo­zom, nem azokról a malmokról van szó, amelyekre gondolunk, amikor a vajdasági malomiparról beszélünk. Ez egy magánmalom, és ezekből egyelőre kevés van. Szándékomban van ezzel a ma­lommal „üzletelni". Azt hiszem, magánpék is akad könnyen, aki beilleszkedik majd ebbe az árba. A privátok képesek erre. Lényegé­ben nekünk, akárcsak a tejterme­lőknek, a feldolgozók monopóliu­mával kell megvívni a harcot. Eh­hez azonban a magánszektornak meg kell erősödnie. Egyelőre kénytelenek vagyunk figyelembe venni a pillanatnyi körülménye­ket, amelyek, úgy vélem nem „bír­ják el" azt a búzaárat, amit mi kö­vetelünk - mondta Lojzija Kuntic. A védőár ügyében­ persze egye­lőre csak követelni és találgatni le­het. A szövetségi kormány még nem hallatta szavát, de azt ígéri, hogy a napokban közzéteszi a mó­dosított védőárat. Tulajdonkép­pen márciusban ezt meghatároz­ták 2,15 dinárban. Ha ismerjük az SZVT „logikáját", szinte biztos, hogy a korrekció nem lesz na­gyobb az inflációs rátánál. Akár­hogy számoljuk is, a védőár alig lehet több három dinárnál.­­ Azt hiszem, nagyon elégedet­tek lehetnénk, ha a piaci ár meg­közelítené a 4 dinárt. A védőár, az egészen más, és semmi köze a pia­ci árhoz. Az a véleményem, hogy a búza árát a kőolaj árával arány­ban kellene megállapítani, az pe­dig megközelítőleg 4 dinár. Úgy tudom, külföldön is ilyen arányt alkalmaznak. Egyébként ez bele is fér a vajdasági szövetkezetektől begyűjtött kalkulációkba, amelyek szerint a búza ára 8-10 százalékos haszonnal 3,6-4,5 dinárig terjed. Szerintem, aki 4,5 dinárért ter­melte meg a búzát, annak nem lenne szabad ezt a haszonnövényt termesztenie. Félő, hogy az inflá­ciót is gerjesztenénk. MI A REÁLIS? Lojzije Kuntic nagy bírálatot ka­pott e véleményéért a Parasztszövet­ség minapi ülésén. Megengedhetet­len az, hogy a mezőgazdaságot az inf­láció gerjesztőjének mondja valaki, hangoztatták. Az inflációt más ger­jeszti, hiszen a mezőgazdasági gépek, a termelési anyagok ára átlag a két és félszerelésre szökött tavaly óta. A me­zőgazdaság a 4,5 dináros búzaárral is csak a minimumot követeli. Sokak szerint ez a költségeket sem fedezi. Lojzija Kuntic véleménye sem sok­ban különbözik ettől, szerinte sem a mezőgazdaság az inflációgerjesztő. A 4,5 dinár mégis gyorsan bumeráng­ként ütne vissza, és ha beismerjük, ha nem, mégis kihatással lenne az inflá­cióra.­­ Egyetértek azzal, hogy a mi munkánkat is reálisan meg kell fizet­ni, de tudnunk kell, hogy csak búzá­ból, kukoricából nem lehet megélni. És abba, hogy mi a reális, a piacnak is beleszólása van. A szövetkezetek kal­kulációi is igen széles skálában tartják reálisnak az árat: 3,6-tól 4,5 dinárig. Ha nem akarjuk serkenteni a búza termelését, márpedig nem akarjuk, akkor egyértelmű, hogy nem lehet stimulatív árat meghatározni. Nekünk sokkal kevesebb búza kell, azzal ugyanis tisztában kell len­nünk, hogy a búza értékesítésében, akárcsak más élelmiszerek eladásá­ban, most már nem számíthatunk olyan biztosan, mint eddig, az egész jugoszláv piacra. Még akkor sem, ha a szövetségi kormány meghallgatja a Vajdasági Parasztszövetség követelé­sét, és betiltja a búza és minden más élelmiszer behozatalát. A köztársasá­gok aligha tartanák be ezt a tilalmat. Legalábbis egyesek nem. A szomorú valóság az, hogy a vajdasági búzára ezúttal főként azok tartanak igényt az országban, akik nem képesek fi­zetni. A fölösleget, amiből lesz bő­ven, valószínűleg majd csak oda­ajándékozhatjuk. Ezeket a tényeket nem lehet szem elől téveszteni. A minap azt mondta valaki: a mező­­gazdaságban az idei aratás sorsdön­tő fordulatot hoz (kényszerít ki) a szerkezetváltásban. Tavaly is hallot­tunk hasonló kijelentéseket. Hány iskolát kell még kijárni, hogy belás­suk: a szerkezetváltás elkerülhetet­len. P. BARTA Etelka Nyitott kaput dönget a Szent Száva Kétszázhatvanezer dinárba kerül a Jovan Nenad cár szoborcsoport felújítása - Az elhelyezéséről még nincs döntés A szabadkai Szent Száva Kultúr­­egyesület tiltakozott a polgármester­nél a Magyar Szó írása miatt, majd a sajtótörvényre hivatkozva cáfolatot írt, amit lapunk a múlt vasárnap Szent Száva cáfol címmel megjelentetett. Ebben azzal vádolja, lapunk munka­társát, hogy az effajta „negatív" hozzá­állás mögött „valakinek a politikája húzódik meg", hogy az írás „tendenci­ózus volt és számos ellenőrizetlen ada­tot tartalmazott". Nevezetesen arról az írásról volt szó, amely Betemetni a szökőkutat? címmel jelent meg, s azokról a szélsőséges vitákról tájékoz­tatott, amely a Jovan Nenad cár szo­borcsoportjának visszaállítása körül folyt. A Szent Száva Kultúregyesület azt fájlalta leginkább, hogy lapunk idézte az általuk meghívott Jovan Despoto­­vic fővárosi professzor véleményét, miszerint a főtéri szökőkút betemeté­se jelentéktelen építészeti beavatkozás lenne, s az emlékművet a helyére kel­lene visszaállítani. Ezt az állítást egyébként a kultúregyesület nem is cáfolta - s írásunk célja sem az, hogy cáfolja a cáfolatot. Ellenben szó volt az írásban arról is, hogy az egész ügynek anyagi vetülete van, ezt a Szent Száva „utcai szóbeszédnek" minősítette. Ez­zel kapcsolatban szeretnénk rávilágí­tani a tényállásra. POLITIKAI-SZAKMAI KÖTÉLHÚZÁS A községi tervek értelmében az idén kellett volna elkészíteni a Zsina­góga udvarában a háború zsidó áldo­zatainak szentelt emlékkutat, Danilo Kiš és Blaško Rajic szobrát, továbbá a tervekben szerepel az eltűnt és elesett zsidók emlékművének a felújítása, és nem utolsósorban Jovan Nenad cár­nak, Subota Vrlicnek és Fabian I.ite­­ratának szentelt emlékműszobrok a restaurálása. A felsoroltak közül a községi szervek csupán az utóbbi há­rom felújításáról hoztak döntést. Elő­ször a polgárok csoportja sürgette a dolgot, úgy vélvén, hogy ennek a szo­borcsoportnak kellene elsőbbséget ad­ni. Hogy miért, arra nem derült fény. Ezután a Szent Száva egyesület for­dult a községi illetékes titkársághoz, ahol megtudhatta (és meg is tudta), hogy a szobrok restaurálásáról már döntés született, tehát az ügyük folya­matban van. A kultúregyesület azon­ban nem volt elégedett a községben szerzett információkkal, és a Tarto­mányi Műemlékvédelmi Intézethez fordult, követelvén, rendelje el az em­lékmű mielőbbi visszaállítását az ere­deti - azaz a szökőkút - helyére, oda, ahol 1927-ben állt. A tartományi szer­vek el is rendelték (noha ezeknek az intézményeknek nem hierarchikus a felépítésük), „vagy a szökőkút helyé­re, vagy a közvetlen közelébe". Ezután kezdődött a kötélhúzás, a községi mű­emlékvédők és a városrendezők, vala­mint a Szent Száva egyesület között. Tehát nem a szoborcsoport felújítása kérdéses, hanem a helye. S minthogy minden szobor felállítása politika, a ledöntése még inkább, de a visszaállí­tása is­­ az indítékokhoz nem fér két­ség. Szabadka madártávlatból (PENOVAC Károly felvétele) Emberiességből elégtelen A minap egyik véradó ismerősöm mesélte el elgondol­kodtató történetét, vagy inkább kálváriáját. Mint ismere­tes, az újabb határozat értelmében a betegeknek megfelelő arányban fizetniük kell az egészségügyi ellátást. Hogy ki-ki mennyit fizet, attól is függ, milyenek a szociális körülmé­nyei, illetve milyen orvosi kezelésre van szüksége. Ez alól csak a véradók mentesülnek a határozat 6-os, 7-es és 8-as szakasza alapján. A 13. szakasz még azt is szabályozza, hogy ezt az orvosnak a vényen vagy egyéb szakorvosi beutalón fel kell tüntetnie, és kézjegyével hitelesítenie. A határozat vonatkozó szakaszainak értelmében nem fi­zetnek hozzájárulást a gyógyszerekért, az általános és a szakorvosi,valamint a röntgennel és a szkennerrel történő vizsgálatért azok, akik az elmúlt 12 hónapban egyszer ad­tak vért. A tízszeres véradók mentesülnek a kórházi, a kü­lönböző intézményekben, rehabilitációs központokban tör­ténő utókezelés fizetése alól. A hússzoros, illetve ennél többszörös véradók tartósan mentesülnek az egészségügyi hozzájárulás fizetése alól, bármilyen orvosi ellátásra legyen szükségük. Emellett joguk van díjmentes házi kezelésre, a mentőautó használatára, ortopédiai kellékekre és más se­gédeszközökre, így, leírva szépen hangzik. A humánus megnyilvánulás méltó elismerése lenne, ha a gyakorlat nem cáfolna rá úton-útfélen. Ismerősöm huszonhatszor adott vért. Kiskönyvét a jel­képes vércseppel és a vöröskereszttel figyelembe sem vet­ték tartományi székvárosunk ügyeletes orvosai, amikor a május elsejei ünnepek alatt fogorvosi segítségre volt szük­sége. Valami olyasmit is mondtak, hogy ebben az évben még nem adott vért, így nem érvényes, de egyébként hite­lesíttesse az egészségügyi könyvecskéjét kezelőorvosával... Nem sokat értett az egészből, a határozatot sem ismerte eléggé, hogy esetleg érvelni tudott volna. De a beteg, a se­gítségre szoruló ember tud-e egyáltalán érvelni, vitatkozni azzal, akitől a segítséget várja? Az ünnepek alatt még egy­szer volt szüksége orvosi ellátásra, de most már barátait kérdezte, kihez forduljon. Itt is fizetett. Igaz korábbi ta­pasztalata alapján elő sem akarta venni kiskönyvét. Megalázónak, hivalkodónak tartotta a magyarázkodást. Még egyesek félreértenek, pedig nem érdekből lett vér­adó. Hirtelen eszébe jutott első véradása, röviddel nagyko­rúsága után. A szabadkai Építészeti és Technológiai Kö­zépiskola egyik diákja, iskolatársuk életveszélyesen megsé­rült. Osztálytársai, diáktársai önkéntesen jelentkeztek a véradásra. Köztük ő is. Úgy érezték ez a legkevesebb, amit barátukért megtehetnek. Azóta évek teltek el. Ismerősöm kiskönyvében pedig egyre szaporodtak a véradási bejegy­zések. Szomorú tapasztalata után felkereste állandó kezelőor­vosát és fogorvosát, azok ugyan ellenőrizték a határozatot, de olyasvalamit is kiolvastak belőle, hogy az illető okmány nem lehet hat hónapnál idősebb... Utolsó véradása óta en­nél több hónap telt el. A véletlen vagy a sors úgy hozta, hogy a minap ismét vért adott életveszélyesen megsérült rokona részére. A Tartományi Kórház Vérátömlesztő Osztályán halkan szóvá tette esetét. Szerencsére. kezébe adták az említett határo­zat véradókra vonatkozó részét. Tanácsukra az újvidéki Községi Egészségügyi Biztosító Érdekközösség illetékes osztályához fordult, hogy tartósan mentesítsék a hozzájá­rulások fizetése alól. Itt barátságtalanul elutasították. Meg­jegyezték még, hogy eddig ugyan hitelesítették az egész­ségügyi könyvecskéket a több mint hússzoros véradók ese­tében, de mivel újabb szigorítás várható, ezt felfüggesztet­ték. Könyvecskéjébe belelapozva, átszámolva a véradások számát megjegyezték „mit akar, hiszen mentesítve van a hozzájárulások fizetése alól... Csak ezt a könyvet mutassa fel mindenütt"... S. T. G. HOL MÁRKÁINK DOMBORULNAK Nem utcai szóbeszéd, hogy Vladi­mir Konrád belgrádi szobrászművész 61 000 márkát kért a szobrok felújítá­sáért. Erről szabályos előszámlát készí­tett, pontosan meghatározva, mi mennyibe kerül. Pályázat nem volt, de azért befutott még egy árajánlat Slobo­dan Kojić kikindai szobrásztól 45 000 márkára, amit az illetékes községi­ bi­zottság még mindig soknak talált. Úgy látszik, a szobrászmunka olyan, mint a rágógumi, mert kitűnt, hogy még ol­csóbban is meg lehet csinálni. Sava Ha­­lugin helybeli szobrász (nagylelkűen?) beleegyezett, hogy már potom 20 000 márkáért elvégzi a munkát. Május 20- án megkötötte a szerződést a községi szervekkel, előzőleg benyújtotta a 260 000 dinárra szóló számlát, a községi bi­zottság rábólintott és az üzletet nyélbe ütötték. Mi tagadás, megválaszolatlan kérdések még adódnak. Például az, hogy meddig lehetett volna licitálni szoborügyben, hátha akadna, aki tíze­zerért is megcsinálta volna... Miért nem volt pályázat? Egyáltalán lehet-e, s kell-e márványszobrot restaurálni oly módon, hogy az eredeti állapotá­ba állítják vissza? Számos példa ta­núskodik az ellenkezőjéről. Szekeres László régésznek, a múzeum megbí­zott igazgatójának véleménye szerint például, a carrarai márványt nem kell, nem szokták és nem lehet restaurálni! Mások ennek az ellenkezőjét állítják - de végeredményben döntsenek erről a szakemberek. Akár arról is, hogy a szoborcsoportot hova kell helyezni, a főtérre, a szökőkút helyére, vagy más­hova. Tulajdonképpen még arról sem született döntés, hogy csak a három szobrot újítják-e fel, vagy pedig a 10 méteres oszloppal együtt az egész em­lékművet. Sava Halugin a szerződés értelmé­ben augusztus végéig befejezi a mun­kát. Addig a község polgárai megte­kinthetik a szobrokat, sőt figyelemmel kísérhetik a munkálatokat a Képző­­művészeti Találkozó udvarában, az Engels utcában. GOMBÁS Gabriella

Next