Magyar Szó, 1991. június (48. évfolyam, 163-177. szám)
1991-06-16 / 163. szám
8 KÖZELET Magyar Szó 1991. június 16., vasárnap Jobb ma egy veréb Egy rendhagyó vélemény a búzaárról Teljes a bizonytalanság: a jó búzatermés még csak jóslat. De akármennyi lesz is, senki sem tudja, hol helyezzük majd el a kenyérnekvalót, mert a tárolók telve vannak. Azt sem, tudja senki, hogy ki veszi át, kinek adjuk majd el a felesleget, ki fizeti ki, mennyiért, milyen pénzből... Bizonytalanság máskor is volt, de az utolsó pillanatban, amikor a kenyérről volt szó, mindig rendeződtek valahogy a dolgok. Megváltozott azonban a világ. A dolgok rendeződésében egyáltalán nem lehetünk biztosak. Hallgatva a búzáról az aratási előkészületekről folyó vitákat, az az érzésünk, hogy visszasírjuk a „régi szép időket", amikor a termelő dolga csak az volt, hogy termeljen, az államé pedig, hogy rendelkezzen. Visszasírjuk, de úgy látszik, visszaút nincs. Ha akarunk, ha nem, a piacgazdálkodásba vezető úton a mezőgazdaságnak is alkalmazkodnia kell az adott körülményekhez. Nem akarjuk azt állítani, hogy az, ami ma van, a nagy bizonytalanság áldásos a mezőgazdaságra, visszafelé mégsem mehetünk. Ahhoz azonban, hogy előre léphessünk, úgy látszik még egy iskolát ki kell járnunk. A régi gondolkodásmód mély gyökeret vert. KI VESZI MEG? A Vajdasági Parasztszövetség Elnökségének minapi ülésén azonban Lojzija Kunde fiatal szabadkai földműves a jelenlevők nem nagy lelkesedésére egészen más gondolkodásmódról tett tanúbizonyságot. Véleménye szerint ugyanis olyasmit követelnek a parasztok, ami kivitelezhetetlen. Mindenekelőtt a 4,5 dináros búzaárra vonatkozik ez. Tekintettel a körülményeinkre, szerényebb árral is be kellene érnünk. Mint mondta, jobb ma egy veréb, mint holnap egy túzok. A múlt év példa lehet előttünk. Nem kell túlfeszíteni a húrt, csak olyan árat követelhetünk, amit azonnal ki lehet fizetni. A tavalyi 2,5 dináros búzaár is bumerángként ütött vissza, hiszen a napraforgóért is sokan csak nemrég kapták meg a pénzüket. Jócskán elértékelenedve. Bevallom, sokkal boldogabb lettem volna, ha tavaly az aratás idején akár kilónként 1,93 dináros áron is azonnal kifizetik a búzát, meg az őszi haszonnövényeket is. Azt pedig ne is mondjam, hogy a 2,5 dinár csak papíron volt annyi, mert ezt is meg azt is levonták belőle - mondta a termelő. Nem beszélve arról, hogy stratégiailag milyen következményeket vont maga után. Nem véletlen az, hogy tartományunkban 40 százalékkal nagyobb területen került földbe a búza az ősszel. És mondani sem kell, hogy ha most valami módon sikerülne kikényszeríteni a 4,5 dináros búzaárat - minden lehetséges! -, jövőre Vajdaságban 600 000 hektáron aratnánk. (Az idén 420 ezer hektáron termett búza.) Nem kell hozzá sok fantázia, hogy elképzeljük, milyen következményei lennének ennek. Nekünk nem kell ennyi búza, a pillanatnyi kilátások szerint nem kell még 300 000 hektárnyi sem, amennyit erre az évre vonatkozóan terveztünk. Egyszerűen nincs kinek eladni. A tavalyinak is több mint a fele még a tárolókban van. Igaz ugyan, hogy egy részét eladtuk, de csak papíron. Sem a tárolókat nem ürítettük ki, sem a pénzt nem vasaltuk be érte. Mindenképpen felelősség terhel ezért valakiket, hiszen egy teljes év állt a rendelkezésükre, hogy a búzát értékesítsék. Az aratás előtt néhány héttel ez persze már lehetetlen. TALÁLGATÁS A VÉDŐÁRRÓL Jövőre még nehezebb lesz eladni, különösen olyan áron, amit mi kérünk érte, ha pedig vevő nincs rá, akkor a termény nem sokat ér, függetlenül attól, hogy mi az ára. A külföldi piacon 80 dollárért szerezhető be tonnája. Mégis, ha 4,5 dinár lesz a búza - mennyibe kerül majd a kenyér? Ismerve a malomipart és a pillanatnyi kenyérárból kiindulva kiszámíthatjuk, hogy az újlisztből sütött a kenyérért legalább 45-50 dinárt fizetnénk. Nekem erre egy egészen más kalkulációm van, ami egy privát malomtól származik. Azt hiszem, itt van a kutya elásva. Úgy számoltuk, hogy ha 4,15 dinár lenne a búza kilója az idén, a liszt és a kenyér ára a mostani szinten maradhatna. Még egyszer hangsúlyozom, nem azokról a malmokról van szó, amelyekre gondolunk, amikor a vajdasági malomiparról beszélünk. Ez egy magánmalom, és ezekből egyelőre kevés van. Szándékomban van ezzel a malommal „üzletelni". Azt hiszem, magánpék is akad könnyen, aki beilleszkedik majd ebbe az árba. A privátok képesek erre. Lényegében nekünk, akárcsak a tejtermelőknek, a feldolgozók monopóliumával kell megvívni a harcot. Ehhez azonban a magánszektornak meg kell erősödnie. Egyelőre kénytelenek vagyunk figyelembe venni a pillanatnyi körülményeket, amelyek, úgy vélem nem „bírják el" azt a búzaárat, amit mi követelünk - mondta Lojzija Kuntic. A védőár ügyében persze egyelőre csak követelni és találgatni lehet. A szövetségi kormány még nem hallatta szavát, de azt ígéri, hogy a napokban közzéteszi a módosított védőárat. Tulajdonképpen márciusban ezt meghatározták 2,15 dinárban. Ha ismerjük az SZVT „logikáját", szinte biztos, hogy a korrekció nem lesz nagyobb az inflációs rátánál. Akárhogy számoljuk is, a védőár alig lehet több három dinárnál. Azt hiszem, nagyon elégedettek lehetnénk, ha a piaci ár megközelítené a 4 dinárt. A védőár, az egészen más, és semmi köze a piaci árhoz. Az a véleményem, hogy a búza árát a kőolaj árával arányban kellene megállapítani, az pedig megközelítőleg 4 dinár. Úgy tudom, külföldön is ilyen arányt alkalmaznak. Egyébként ez bele is fér a vajdasági szövetkezetektől begyűjtött kalkulációkba, amelyek szerint a búza ára 8-10 százalékos haszonnal 3,6-4,5 dinárig terjed. Szerintem, aki 4,5 dinárért termelte meg a búzát, annak nem lenne szabad ezt a haszonnövényt termesztenie. Félő, hogy az inflációt is gerjesztenénk. MI A REÁLIS? Lojzije Kuntic nagy bírálatot kapott e véleményéért a Parasztszövetség minapi ülésén. Megengedhetetlen az, hogy a mezőgazdaságot az infláció gerjesztőjének mondja valaki, hangoztatták. Az inflációt más gerjeszti, hiszen a mezőgazdasági gépek, a termelési anyagok ára átlag a két és félszerelésre szökött tavaly óta. A mezőgazdaság a 4,5 dináros búzaárral is csak a minimumot követeli. Sokak szerint ez a költségeket sem fedezi. Lojzija Kuntic véleménye sem sokban különbözik ettől, szerinte sem a mezőgazdaság az inflációgerjesztő. A 4,5 dinár mégis gyorsan bumerángként ütne vissza, és ha beismerjük, ha nem, mégis kihatással lenne az inflációra. Egyetértek azzal, hogy a mi munkánkat is reálisan meg kell fizetni, de tudnunk kell, hogy csak búzából, kukoricából nem lehet megélni. És abba, hogy mi a reális, a piacnak is beleszólása van. A szövetkezetek kalkulációi is igen széles skálában tartják reálisnak az árat: 3,6-tól 4,5 dinárig. Ha nem akarjuk serkenteni a búza termelését, márpedig nem akarjuk, akkor egyértelmű, hogy nem lehet stimulatív árat meghatározni. Nekünk sokkal kevesebb búza kell, azzal ugyanis tisztában kell lennünk, hogy a búza értékesítésében, akárcsak más élelmiszerek eladásában, most már nem számíthatunk olyan biztosan, mint eddig, az egész jugoszláv piacra. Még akkor sem, ha a szövetségi kormány meghallgatja a Vajdasági Parasztszövetség követelését, és betiltja a búza és minden más élelmiszer behozatalát. A köztársaságok aligha tartanák be ezt a tilalmat. Legalábbis egyesek nem. A szomorú valóság az, hogy a vajdasági búzára ezúttal főként azok tartanak igényt az országban, akik nem képesek fizetni. A fölösleget, amiből lesz bőven, valószínűleg majd csak odaajándékozhatjuk. Ezeket a tényeket nem lehet szem elől téveszteni. A minap azt mondta valaki: a mezőgazdaságban az idei aratás sorsdöntő fordulatot hoz (kényszerít ki) a szerkezetváltásban. Tavaly is hallottunk hasonló kijelentéseket. Hány iskolát kell még kijárni, hogy belássuk: a szerkezetváltás elkerülhetetlen. P. BARTA Etelka Nyitott kaput dönget a Szent Száva Kétszázhatvanezer dinárba kerül a Jovan Nenad cár szoborcsoport felújítása - Az elhelyezéséről még nincs döntés A szabadkai Szent Száva Kultúregyesület tiltakozott a polgármesternél a Magyar Szó írása miatt, majd a sajtótörvényre hivatkozva cáfolatot írt, amit lapunk a múlt vasárnap Szent Száva cáfol címmel megjelentetett. Ebben azzal vádolja, lapunk munkatársát, hogy az effajta „negatív" hozzáállás mögött „valakinek a politikája húzódik meg", hogy az írás „tendenciózus volt és számos ellenőrizetlen adatot tartalmazott". Nevezetesen arról az írásról volt szó, amely Betemetni a szökőkutat? címmel jelent meg, s azokról a szélsőséges vitákról tájékoztatott, amely a Jovan Nenad cár szoborcsoportjának visszaállítása körül folyt. A Szent Száva Kultúregyesület azt fájlalta leginkább, hogy lapunk idézte az általuk meghívott Jovan Despotovic fővárosi professzor véleményét, miszerint a főtéri szökőkút betemetése jelentéktelen építészeti beavatkozás lenne, s az emlékművet a helyére kellene visszaállítani. Ezt az állítást egyébként a kultúregyesület nem is cáfolta - s írásunk célja sem az, hogy cáfolja a cáfolatot. Ellenben szó volt az írásban arról is, hogy az egész ügynek anyagi vetülete van, ezt a Szent Száva „utcai szóbeszédnek" minősítette. Ezzel kapcsolatban szeretnénk rávilágítani a tényállásra. POLITIKAI-SZAKMAI KÖTÉLHÚZÁS A községi tervek értelmében az idén kellett volna elkészíteni a Zsinagóga udvarában a háború zsidó áldozatainak szentelt emlékkutat, Danilo Kiš és Blaško Rajic szobrát, továbbá a tervekben szerepel az eltűnt és elesett zsidók emlékművének a felújítása, és nem utolsósorban Jovan Nenad cárnak, Subota Vrlicnek és Fabian I.iteratának szentelt emlékműszobrok a restaurálása. A felsoroltak közül a községi szervek csupán az utóbbi három felújításáról hoztak döntést. Először a polgárok csoportja sürgette a dolgot, úgy vélvén, hogy ennek a szoborcsoportnak kellene elsőbbséget adni. Hogy miért, arra nem derült fény. Ezután a Szent Száva egyesület fordult a községi illetékes titkársághoz, ahol megtudhatta (és meg is tudta), hogy a szobrok restaurálásáról már döntés született, tehát az ügyük folyamatban van. A kultúregyesület azonban nem volt elégedett a községben szerzett információkkal, és a Tartományi Műemlékvédelmi Intézethez fordult, követelvén, rendelje el az emlékmű mielőbbi visszaállítását az eredeti - azaz a szökőkút - helyére, oda, ahol 1927-ben állt. A tartományi szervek el is rendelték (noha ezeknek az intézményeknek nem hierarchikus a felépítésük), „vagy a szökőkút helyére, vagy a közvetlen közelébe". Ezután kezdődött a kötélhúzás, a községi műemlékvédők és a városrendezők, valamint a Szent Száva egyesület között. Tehát nem a szoborcsoport felújítása kérdéses, hanem a helye. S minthogy minden szobor felállítása politika, a ledöntése még inkább, de a visszaállítása is az indítékokhoz nem fér kétség. Szabadka madártávlatból (PENOVAC Károly felvétele) Emberiességből elégtelen A minap egyik véradó ismerősöm mesélte el elgondolkodtató történetét, vagy inkább kálváriáját. Mint ismeretes, az újabb határozat értelmében a betegeknek megfelelő arányban fizetniük kell az egészségügyi ellátást. Hogy ki-ki mennyit fizet, attól is függ, milyenek a szociális körülményei, illetve milyen orvosi kezelésre van szüksége. Ez alól csak a véradók mentesülnek a határozat 6-os, 7-es és 8-as szakasza alapján. A 13. szakasz még azt is szabályozza, hogy ezt az orvosnak a vényen vagy egyéb szakorvosi beutalón fel kell tüntetnie, és kézjegyével hitelesítenie. A határozat vonatkozó szakaszainak értelmében nem fizetnek hozzájárulást a gyógyszerekért, az általános és a szakorvosi,valamint a röntgennel és a szkennerrel történő vizsgálatért azok, akik az elmúlt 12 hónapban egyszer adtak vért. A tízszeres véradók mentesülnek a kórházi, a különböző intézményekben, rehabilitációs központokban történő utókezelés fizetése alól. A hússzoros, illetve ennél többszörös véradók tartósan mentesülnek az egészségügyi hozzájárulás fizetése alól, bármilyen orvosi ellátásra legyen szükségük. Emellett joguk van díjmentes házi kezelésre, a mentőautó használatára, ortopédiai kellékekre és más segédeszközökre, így, leírva szépen hangzik. A humánus megnyilvánulás méltó elismerése lenne, ha a gyakorlat nem cáfolna rá úton-útfélen. Ismerősöm huszonhatszor adott vért. Kiskönyvét a jelképes vércseppel és a vöröskereszttel figyelembe sem vették tartományi székvárosunk ügyeletes orvosai, amikor a május elsejei ünnepek alatt fogorvosi segítségre volt szüksége. Valami olyasmit is mondtak, hogy ebben az évben még nem adott vért, így nem érvényes, de egyébként hitelesíttesse az egészségügyi könyvecskéjét kezelőorvosával... Nem sokat értett az egészből, a határozatot sem ismerte eléggé, hogy esetleg érvelni tudott volna. De a beteg, a segítségre szoruló ember tud-e egyáltalán érvelni, vitatkozni azzal, akitől a segítséget várja? Az ünnepek alatt még egyszer volt szüksége orvosi ellátásra, de most már barátait kérdezte, kihez forduljon. Itt is fizetett. Igaz korábbi tapasztalata alapján elő sem akarta venni kiskönyvét. Megalázónak, hivalkodónak tartotta a magyarázkodást. Még egyesek félreértenek, pedig nem érdekből lett véradó. Hirtelen eszébe jutott első véradása, röviddel nagykorúsága után. A szabadkai Építészeti és Technológiai Középiskola egyik diákja, iskolatársuk életveszélyesen megsérült. Osztálytársai, diáktársai önkéntesen jelentkeztek a véradásra. Köztük ő is. Úgy érezték ez a legkevesebb, amit barátukért megtehetnek. Azóta évek teltek el. Ismerősöm kiskönyvében pedig egyre szaporodtak a véradási bejegyzések. Szomorú tapasztalata után felkereste állandó kezelőorvosát és fogorvosát, azok ugyan ellenőrizték a határozatot, de olyasvalamit is kiolvastak belőle, hogy az illető okmány nem lehet hat hónapnál idősebb... Utolsó véradása óta ennél több hónap telt el. A véletlen vagy a sors úgy hozta, hogy a minap ismét vért adott életveszélyesen megsérült rokona részére. A Tartományi Kórház Vérátömlesztő Osztályán halkan szóvá tette esetét. Szerencsére. kezébe adták az említett határozat véradókra vonatkozó részét. Tanácsukra az újvidéki Községi Egészségügyi Biztosító Érdekközösség illetékes osztályához fordult, hogy tartósan mentesítsék a hozzájárulások fizetése alól. Itt barátságtalanul elutasították. Megjegyezték még, hogy eddig ugyan hitelesítették az egészségügyi könyvecskéket a több mint hússzoros véradók esetében, de mivel újabb szigorítás várható, ezt felfüggesztették. Könyvecskéjébe belelapozva, átszámolva a véradások számát megjegyezték „mit akar, hiszen mentesítve van a hozzájárulások fizetése alól... Csak ezt a könyvet mutassa fel mindenütt"... S. T. G. HOL MÁRKÁINK DOMBORULNAK Nem utcai szóbeszéd, hogy Vladimir Konrád belgrádi szobrászművész 61 000 márkát kért a szobrok felújításáért. Erről szabályos előszámlát készített, pontosan meghatározva, mi mennyibe kerül. Pályázat nem volt, de azért befutott még egy árajánlat Slobodan Kojić kikindai szobrásztól 45 000 márkára, amit az illetékes községi bizottság még mindig soknak talált. Úgy látszik, a szobrászmunka olyan, mint a rágógumi, mert kitűnt, hogy még olcsóbban is meg lehet csinálni. Sava Halugin helybeli szobrász (nagylelkűen?) beleegyezett, hogy már potom 20 000 márkáért elvégzi a munkát. Május 20- án megkötötte a szerződést a községi szervekkel, előzőleg benyújtotta a 260 000 dinárra szóló számlát, a községi bizottság rábólintott és az üzletet nyélbe ütötték. Mi tagadás, megválaszolatlan kérdések még adódnak. Például az, hogy meddig lehetett volna licitálni szoborügyben, hátha akadna, aki tízezerért is megcsinálta volna... Miért nem volt pályázat? Egyáltalán lehet-e, s kell-e márványszobrot restaurálni oly módon, hogy az eredeti állapotába állítják vissza? Számos példa tanúskodik az ellenkezőjéről. Szekeres László régésznek, a múzeum megbízott igazgatójának véleménye szerint például, a carrarai márványt nem kell, nem szokták és nem lehet restaurálni! Mások ennek az ellenkezőjét állítják - de végeredményben döntsenek erről a szakemberek. Akár arról is, hogy a szoborcsoportot hova kell helyezni, a főtérre, a szökőkút helyére, vagy máshova. Tulajdonképpen még arról sem született döntés, hogy csak a három szobrot újítják-e fel, vagy pedig a 10 méteres oszloppal együtt az egész emlékművet. Sava Halugin a szerződés értelmében augusztus végéig befejezi a munkát. Addig a község polgárai megtekinthetik a szobrokat, sőt figyelemmel kísérhetik a munkálatokat a Képzőművészeti Találkozó udvarában, az Engels utcában. GOMBÁS Gabriella