Magyar Szó, 1991. június (48. évfolyam, 163-177. szám)
1991-06-21 / 168. szám
NAPSUGÁR 16 Magyarító ügyeskedtem a konyhában Egy vasárnapon anya nem volt otthon. Ezért elhatároztuk, hogy mi főzünk ebédet. Fél tizenegykor kezdtünk a főzéshez. Elővettük a szakácskönyvet, és kiválasztottunk egy könnyebb receptet. Addigaddig tanakodtunk, míg össze nem vesztünk. Végül megegyezünk: mindkettőnk választása szerint lesz az ebéd. Így sült krumpli, paradicsomleves és főtt tojás lett. Jutka a főtt tojást készítette. Az első tojás, amit megtörtünk, lágy volt, a többi jó. Én a krumplit sütöttem Igaz, a harmada volt csak jó, a többi vagy nyers, vagy égett. A paradicsomlevest közösen csináltuk. A recept utasítása szerint csináltuk, de több tésztát tettünk bele a kelleténél. Apám csodálkozott, hogy mi csináltuk az ebédet. Nekünk nem tetszett az ebéd, de apunak nagyon is ízlett, mivel két tányérral is megevett. Remélem, hogy ezután jobban fogok főzni. BORBÁS Katalin 3.a Budiszava A legkedvesebb mesehősöm A kedvenc mesehősöm Jerry, a kisegér. Ez azért tetszik nekem, mert a macskával mindig kitol, és mindig szerencséje van. Ez az egér barna színű, gondolkodik, és túljár a macska eszén. Ezt a mesehőst a tévében láttam, de könyvben is olvastam róla. Jerry háza a falban van, gyufásdoboz az ágya. Nagyon szereti a sajtot. Ezért a macska sajttal csalogatja ki a házából. Ekkor Jerry óvatosan kibújik a lyukból és elemeli a sajtot. Ezután visszalopódzik a házába. Mindig jól szórakozom amikor a Tom és Jerry rajzfilmet nézem. NARANCSUK Györgyi 4. o. Csokonai Vitéz Mihály iskola, Felsőhegy ftÁlTOKRQL : Ez vagyok én Kék szemekkel nézem a világot. Ha valamit vagy valakit jobban akarok látni, szemüveget teszek. Hajam szőke és nem szeretem fésülni. (Minek húzzam a saját hajam, főleg, ha nem érzem magam bűnösnek?) A fürdést nagyon szeretem, még a kádban is. Olyankor nem bánom azt sem, ha szüleim a vízben felejtenek. Amíg egypárszor rám nem kopognak, nem jövök ki a kádból. Ha a medencére megyek, addig maradok a vízben, amíg lila nem lesz a szám. A kerékpározást is nagyon szeretem, és ha nem szégyellném magam, a szomszédba, is azon mennék. A tévé és képmagnó mellett tovább is ülnék a megengedettnél, de sajnos ezen egyelőre nem segíthetek. Az, amit nem szeretek: a lopás és a hazugság. Otthon megkapok mindent, ami nélkül nem lehetek meg, és nem szorulok lopásra, de szégyenkezni sem szeretnék miatta. A hazugságot gyáva ember tulajdonságának tartom, azért kerülöm. Különben a nehezén minél előbb jobb, ha átesek, hiszen tudom, hogy ha füllentésem kitudódik, először azért kapok ki, utána meg azért, amivel kapcsolatban hazudtam. Szeretem az ötösöket, de nem szeretem, hogy nagyon meg kell izzadnom értük. Szeretem, hogy sovány vagyok, mert elképzelésem szerint a kövér embernek nagyon nehéz lehet vinni azt a sok hajat. Élvezem a nyarat, amikor szabad vagyok, barátaim társaságában lehetek, és nem kínoznak a feladatok, az osztályzatok. Szeretem, ha otthon segíthetek. Nehezemre esik az igazságtalanság, és ha olyasmi történik velem, sokáig tart a mérgem. Ez vagyok én. SZILÁGYI Attila, 6.1 Sever Đurkić iskola, Becse Véleményezte: Juhász Erzsébet írásodban az a figyelemre méltó, Attila, hogy milyen tisztán látod önmagadat, és hogy ezt pontosan ilyen tisztán, áttekinthetően és magvasan meg is tudod fogalmazni. Lemérhető, hogy a világ és benne Te magad még egyszerűnek és könnyen áttekinthetőnek tűnik a Te szemedben. És ez, lévén, hogy hatodikos vagy, így is van rendjén. Elismerésre nyúló a fogalmazásodban az is, hogy a lényeg elmondására tudsz szorítkozni. Nem sorolsz fel fölösleges, a témával egyáltalán nem, vagy csak lazán összefüggő tényeket, eseményeket. Elhiszem Neked, mint írásod olvasója, hogy nem szereted a hazugságot. Te most valóban ilyen lehetsz, mint amilyennek megírod magadat. S ez az önmagát pontosan megfogalmazni tudó önismeret mindenkor, még a Te zsenge életkorodban is nagy erény. Csak így tovább! Virágok. BÚZÁS Anna l.b Újvidék, József Attila iskola Terveim a szünidőre Sok diák mondja most: „Milyen jó lenne egy hónapig iskolába járni, két hónapig pedig otthon nlni.’ Ilyenkor azt válaszolom, hogy akkor buták maradnánk. Valószínűleg itthon töltöm a nyarat, de lehet, hogy mégsem. Talán Magyarországra megyünk, a Balatonra. Sohasem jártam még Magyarországon, és ez lenne az igazi vakáció! De ha nem is megyünk, otthon is szépen eltöltöm az időt. Majd elmegyünk a „bányaerdőbe”, a kanális mellé. Ott is lehet fürödni, habár nem tiszta a víz. Nézni fogjuk, hogyan megy le a nap, amit nagyon szeretek. Egyszer már le próbáltam rajzolni, de sajnos nem sikerült, halvány utánzata sem volt a valódi tájnak. Nyáron sok gyümölcs lesz: meggy, eper, barack, szilva, dinnye és sok más. Ez is csábító dolog. Egy kis időt a nagyszüleimnél töltök. Nagyon sok barátnőm van, akik szintén ott töltik a nyári szünidőt. Majd a testvéremmel játszunk a forró homokban. Ismét segítünk a meszelésben. Nagyon szeretem nézni, amikor a színeket keverik és rajzolják a falra a szép virágokat. Eljátszogatok majd a kutyámmal. Aztán lassan megérkezik újra a tanév. Megveszem a könyveket, melyek türelmetlenül várják a gazdájukat. Eljön a szeptember 1-je, és a gyerekek újra mosolyogva indulnak az iskolába. DÖMÖTÖR Ilona, 6/5 Moša Pijade iskola, Kikinda ♦ 1 Majálisra indulunk. GAZDAG KORNÉLIA 4. b Kanizs J. J. Zmaj iskola Búcsúbeszéd a nyolcadikosoknak Kedves Nyolcadikosok! — Ballag már a vén diák — mondják ilyenkor, amikor a végzősök elhagyják az iskolát. Vén diákok vagytok ? Hosszú volt ez a nyolc év? Talán igen, talán nem. Jó volna-e a helyetekben lennünk? Egyrészt jó, mert ennek az iskolának elvettétek a gondját. De az ünnep után, amint elbúcsúzunk, új gondok bírnak rátok, ismét munka komoly felkészülés a felvételi vizsgára, a pályaválasztás gondjai, amit mi, gyerekek még talán fel sem fogunk kellőképpen — mondják a felnőttek. te!iát nem is vagytoz ti még olyan öregek, habár tizenöt éves fejjel az ember valószínűleg nagyon okosnak, érettnek és felnőttnek érzi maga.Híres jó diákok voltatok ti, a tanárok dicsérnek benneteket, főey most, amikor elmentek, sok versenyen vettetek részt, és jó eredményeket értetek el. Van, aki egy díjjal be sem érte — nem tudom, hogyan is lépünk nyomdokaitokba. Pedig hasonló sors vár ránk jövő ilyenkor. Addig még boldogítjuk egy esztendeig szeretett tanárainkat, és élvezzük, hogy mi vagyunk a legidősebbek, és hogy az egész udvar diákja kis taknyos lesz mellettünk. A fiúk még jobban bizonyítják, hogy ki a gazda ebben az iskolában. Ti addigra már az élet útját járjátok. Sok-sok szépet, és sikert kívánunk nektek a vizsgákon. De azért mégse felejtsetek el bennünket, és ezt a Petőfi Sándor Általános Iskolát amely nem aegszebb épület ugyan a városban, de a tiétek és a miénk, s amelyben fiatalságotok legszebb éveit töltöttétek. Sok szerencsét! MADARÁSZ Melinda 7/4 Petőfi Sándor iskola, Tájvidék Ez hát az első „iskolamentes” pénteketek a vakációban, de azért remélem, hogy a Napsugártól nem váltok meg a továbbiakban sem. Mint legutóbbi levelemben is említettem, ezután is rendszeresen megjelenik péntekenként rovatunk, és várja a friss élménybeszámolókat. Néhány iskolának volt tavaly egy jó szokása: megszervezte a Napsugár nyári tudósítását. Időről időre összejöttek a gyerekek, és kiválogatták, megbeszélték, beküldték írásaikat. Jó volna, ha a jó példát mások is követnék, annál inkább, mert a legjobb írásokat könyvjutalomban részesítjük. Ezeket csillaggal látjuk el megjelenésükkor, s a szerzőjük erről tudhatja, hogy hamarosan érkezik számára a könyvjutalom. Köszönöm a leveleket a következőknek: újvidéki NIKOLA TESLA iskola: Parókas Éva, Mélykúti Eszter, Torna Zoltán és Gyarmati Éva; adai CSEH KÁROLY iskola: Nagy Márta, Balogh Tímea és Vass Szilveszter; debelyacsai MOŠA PIJADE iskola: Márton Eszter, Fekete Irén, Topcsov Katarina és valamennyi kisdiák a 2. a osztályból, akik Palicsról küldik üdvözleteiket, rajzaikat; kanizsai J. J. ZMAJ iskola 1. b osztálya: Törteli Ágnes és Domonkos Eduárd; szabadkai J-J. ZMAJ iskola: Rasztovác Anikó és Cseke Jolán;; kikindai MOŠA PIJADE iskola: Mészáros Hajnalka, Martonosi Valéria, Pénzes Elvira, Kenderesi Attila, Szili Klára, Takács Erika és Csíkos Károly, ezenkívül Szilák Illés, Budiszava, Csányi Ilona, Becse. Rózsa Anasztázia Ada, Szalai Piroska, Szabadka, György R. Adrián. Szabadka, Gedovics Violetta, Szabadka. Madarász Melinda, Újvidék. György Szandra, Szabadka. Farkas Igor, Szabadka és Varga Anna. Temerin (Anna, köszönöm szépen kedves leveledet, örülök, hogy tetszik a Napsugár.) Várom továbbra is leveleiteket, még egyszer: boldog, vidám szünidőt mindannyiatoknak. ZSUZSA Saint Saëns: Az állatok farsangja (illusztráció) Farkas Éva 4. b, Kanizsa Együtt a család Az én családom négytagú: apukám, anyukám, testvérem és én alkotjuk. A mindennapi munka és a kötelezettség miatt a család ritkán van együtt. Hétvégén, amikor szüleim nem dolgoznak, többnyire együtt a család. Ekkor együtt megyünk dolgozni a telkünkre, vagy pedig otthon vagyunk a Lakásban. Mindenre jut időnk. Tanulunk, olvasunk, tévét nézünk, esténként valamit játszunk. Ha eljön a nagymamám, akkor kártyázunk, mert ő nagyon szeret kártyázni. Ilyenkor vidám az egész család. Mindenki jól érzi magát. Észre sem veszem ilyenkor az idő múlását. Sokszor úgy szeretném a napot meghosszabbítani, hogy minél több időt együtt tölthessünk. Sajnos, ezt nem tehetem, ezért várom a következő hétvégét. BARANYI Viktor 5/1 Petőfi Brigád iskola, Kula Barátom, a juhász Van egy közeli szomszédunk, aki már nagyér, régóta birkapásztor. Mikor kisebb voltam, vele mentem birkát őrizni, örültem, mert virágos rét vett körül. Vittünk egy nagy tarisznyát amben élelem volt. Mator estefelé a nyáj jóllakott, hazahajtottuk. Azután reggel újra kihajtottuk, este pedig viszsza, haza. Egy nap, mikor hazaértünk, Jóska bácsi rosszul érezte magát. Apu rögtön hívta a mentőket. Jóska bácsit kórházba szállították. Három hétig ápolták, mert súlyos beteg volt. Szerencsére meggyógyult, és ma is egészséges, mint a makk! Ebben nagy szerepe van a tiszta levegőn tartózkodásnak, hiszen egész életét ott tölti. LOSONC Renáta 4. , J. J. Zmaj iskola, Kanizsa 1991. június 21., péntek Irodalmi arcképcsarnok KEDVES KÖNYVBARATOK! Ezt a szelvényt a múlt hetivel együtt ragasszatok egy levelezőlapra és küldjétek be címünkre. MAGYAR SZÓ — NAPSUGÁR 21 000 Novi Sad, V. Misic u. 1. Most is az a feladatotok, hogy a nyereményszelvényre ráírjátok a két író teljes nevét. 25- Garabonciás 26. Optimisták 25. 26. MŰVÉNEK CÍME: 12. Irodalmi arcképcsarnok 25. M---------------------M 26. S---------------------E