Magyar Szó, 1991. június (48. évfolyam, 163-177. szám)

1991-06-17 / 164. szám

1991. június 17., hétfő Ki kinek a sorsát osztja? Nézeteltérés Kanizsán az iskolák és a községi oktatás­ügyi illetékesek között Most, hogy jó néhány nappal ezelőtt a kanizsai általános iskolák dolgozói megkapták az áprilisi fizetésük hátralékát is, némileg higgadtabban lehet visszatekinteni az azt megelőző eseményekre, amikor a horgosi iskolában kijelentették a tanárok: nem érdek­li őket, honnan és ki biztosítja a pénzt, de elégedetlenek, hogy nincs időre fizetés. Ezért egyértelműen a községi általános ügy­osztály főnökét és az oktatási alap titkárát hibáztatják. Kanizsán az iskola dolgozói — meglehet, hogy a testközelség mi­att — megértik, hogy a gazdaság­ban is jó, ha ennyi idő alatt hoz­zájutnak a teljes fizetéshez, az­tán itt a még nagyon eleven példa a Buducnost 300 dolgozójának ut­cára kerülése. A község — hang­súlyozzák az illetékesek —, amíg itt van az oktatás, mindent meg­tesz az iskolák érdekében. Az év eleje óta fölmentették a tanintéz­ményeket a községi járulékok alól, most pedig a 3 százalékos adó alól is. Újhelyi Rózsa, az alap titkára pontos kimutatással rendelkezik arról, hogy milyen pótforrásokból kellett eddig pénzt ,,összekaparin­­tani”, hogy úgy-ahogy megőrizzék a folytonosságot az oktatásban. Tartományi kölcsönt összesen majdnem 3,3 millió dinár érték­ben szereztek, községit pedig több mint 2 milliót, ez utóbbin belül is négy forrást vettek igénybe: a tartalékalapot, a községi költség­­vetést, a művelődési és a szociális védelmi alapot. Vagyis ha ez nem lett volna, úgy további 2 hónapos késésben lennének a bérek kifi­zetésével. Amikor megjelent az első javas­lat, hogy bruttó személyi jövedel­mi szinten minden községet át­vesz a tartomány, s a háromszá­zalékos járulékból a tartományi gazdaság átlagát biztosítják má­jus 1-jétől, a községi adminisztrá­cióban úgy látták, hogy ez nagyon megfelelne nekik. A Tartományi Képviselőház mégis elvetette a javaslatot, egy „jobb megoldás ér­dekében. Ez azóta is várat magára, Mojzes Mihály a másik „bűn­bak”, a végrehajtó tanács illetékes tagja. — A tartományban 25 község van hasonló helyzetben, mint mi, a többi 20 pedig pillanatnyilag az átlag fölött van. A pedagógusok sem tudják egységesen, mit is akarnak. Amikor átlagos szinten egyenlítenének ki bennünket, ak­kor az erősebbek (pl. Pancsova, Karlóca, Újvidék) mindent elkö­vetnek, hogy ez ne valósuljon meg. Kifogásaik: „Ezek csak félmegol­dások, ne fogadjuk el őket, ha egyszerre nem tudják megoldani a problémáinkat.” Ezek aztán még amabból a 25-ből is megnyer­nek egyeseket. Nekünk viszont jobb ez a „félmegoldás” is, mint­ha semmi sem történik. Tűzoltás ez, de nem zárja ki, hogy utána tovább követeljük azt, ami a vég­célunk. A pedagógusok független szakszervezete megtorpedózta ezt a javaslatot, és ezúttal tényleg nem a kormány a hibás, hogy a képviselőház már kétszer is le­vette napirendről a kérdést. Amit saját hatáskörünkben mi megte­hettünk, azt megtettük, sőt ahol nem voltunk illetékesek, ott is közbenjártunk személyesen is, írásban is. A szakszervezet pedig egy ilyen, számunkra kedvező ja­vaslatot egyszerűen megfúrt. Horgoson és másutt is szemük­re vetették a községi illetékesek­nek, hogy nem osztja mindenki ugyanezt a sorsot. A bírósággal, a belüggyel, az egészségüggyel, no és a városházával példálóznak. — Ezekre nagy ráhatásunk ne­künk nincs. A bíróság, a belügy tartományi pénzelésen van, az egészégügy járulékát is a képvi­selőház határozza meg. Illúzió len­ne azt várni, hogy ők önként mondjanak le arról, ami most megilleti őket. Diszkrimináció az is, hogy az egészégügynek jár a garantált fizetésből is járulék („a betegség fáj, a butaság nem” ala­pon). Ezért volt a javaslat a kép­viselő­ház előtt, hogy ugyanez jár­jon az oktatásnak is, de azt épp­úgy levették napirendről. A pedagógusok panasza még, hogy a vállalatok utalványokkal fizetik ki dolgozóikat, és boríték­ban adnak fizetést. De ebből is csak az látszik hogy a fölépít­ményt játsszák így ki. A boríték után nem kell járulékot fizetni. A fölépítmény viszont abból él, más­sal nem tud kompenzálni.­­ Ami a városházát illeti, 2,4 milliós kifizetetlen számlánk van a házban, az itt dolgozók egyhavi bruttó fizetése viszont 1,9 millió körül mozog. Az iskola könyvelő­je kijelentheti: „kifizetetlen szám­lák miatt nem csukatom le ma­­magam”. Ezzel szemben tőlünk majdhogynem elvárnák ugyanezt. (tg) ADORJÁN Falu zenekar nélkül Adorjánon kétszáz férőhelyes, mini színpad­dal ellátott terem van fenntartva a művelődés céljaira, de csak nagyon tág időközökben hangzik föl ott a taps. Mert a helybeli Petőfi Sándor Művelődé­si Egyesületet már évtizedekkel ezelőtt megszüntették, elsatnyult s az ötvenes évektől napjainkig sem tudott kellőképpen kibontakozni a művelődési, műkedvelő tevékeny­ség. Ezzel kapcsolatban Bicskei Mi­hály, a helyi közösség titkára (a falu mindenese) elmondta, hogy az Ifjúsági Szervezet keretében időszakosan működött a színjátszó csoport, amely kapcsolatban állt a környező településekkel, sőt ese­tenként még Majdánra is eltrak­­torkocsiztak vendégszereplésre, és természetesen a náluk vendégsze­replőket is készségesen fogadták, de mindez már a múlté. — A hetvenes évek elején még foglalkoztam a színjátszókkal, az­tán más irányú elfoglaltságom miatt átadtam a helyem a taní­tóknak. Egy bizonyos ideig né­hány tanítónő próbálkozott tovább éltetni a színjátszást, a tarka ren­dezvényeket, de azok végül is visszaszorultak az iskolába. Az elmúlt évtizedben már hely­beli műkedvelők itt nem léptek föl, s vendégszereplők is csak el­vétve jöttek. Az idén pl. egyedül a kispiaciak mutatkoztak be ná­lunk egy műsoros esttel, igen gyér közönség előtt. Mert az idősek már elszoktak az említett rendezvé­nyektől, a fiatalok pedig még nem szokták meg, hogy helyben is szó­rakozhatnak, művelődhetnek. Már a lemezklub se érdekli őket. Ki­épültek a műutak, számos gépjár­mű áll a rendelkezésükre, így hát kiruccanásaik alkalmával hét­nyolc helyen is megjelennek fia­taljaink. Úgy látszik, hogy sem itthon­, de máshol sem találják a helyüket... Több környékbeli faluban meg­alakultak, alakulgatnak a külön­böző műkedvelő csoportok, asz­­szonykórusok, néptánccsoportok, zenekarok... Nálunk erre nem látok biztató jeleket. Már zenekar sem működik a faluban, s lassan már olyan egyén sem lesz, akitől legalább citerázni megtanulhatná­nak az érdekeltek, ha véletlenül mégis fölbukkanna egy-két ilyen érdeklődésű fiatal. A közöny a régi kézikönyvtárra is rátelepedett, amelynek állomá­nyát már évek óta nem újították föl, s amely már évek óta zárva tart.­ si Um 2»16 MŰVELŐDÉS 9 Segítség a felvételizőknek A szabadkai Építőmérnöki Karon új tanszék megnyitását tervezik A szabadkai Építőmérnöki Ka­ron hétfőtől péntekig foglalkoznak a jövendőbeli egyetemistákkal, felkészítik őket a felvételi vizs­gára. Az idén először szervezték meg azt a munkát, amit a kar tanárai teljesen bérmentve vállal­tak. A szabadkai Építőmérnöki Ka­ron 1974-ben kezdődött a munka. Hat évvel később kerültek jelen­legi helyükre, a Sétaerdő mögötti új épületbe. Korszerű laborató­riumokkal rendelkeznek az utóbbi másfél évben pedig fölszerelték a termeket számítógépekkel. A hallgatók diplomamunkájukat is ezek segítségével készíthetik el A nyolcvanas évek elején 400— 500 középiskolás felvételizett a karon, tavaly már csak 100. Ez a gazdasági pangással magyarázható. Remélhetőleg a krízis nem tart örökké, és azok, akik most irat­koznak a karra, valószínűleg 5— 6 év múlva, amikor a diplomát kézhez kapják, már könnyebben kapnak munkát is, mint a most végzők. — Az első és második éven kü­lön folyik az előadás magyar, il­letve szerbhorvát nyelven — hal­lottuk Srđan Kolaković dékán he­lyettestől. — A harmadik és ne­gyedik éven már szinte kizárólag a tudományok doktorai adnak elő, és nem találunk megfelelő számú szakembert, hogy megszer­vezhetnénk mindkét nyelven az oktatást. Ez régi gyakorlatunk, jól bevált módszer, és még senki sem emelt kifogást ellene. Egyéb­ként két tanszék működik a ka­ron: az építőmérnöki és a hidro­technikai. Tervezzük egy harma­dik kar megnyitását, ahol olyan szakembereket képezünk, akik egész városok tervezését végzik majd. A most beiratkozók már választhatják ezt az ágazatot is. A jelentkezőket június 19-étől 21-éig várják délelőtt 8-tól 12-ig. A felvételi vizsgát június 25-én tartják délelőtt 10 órától. Beje­lentkezés alkalmával nem szük­séges az eredeti középiskolai dip­lomát átadni, csak az iratkoz­ás­kor. Ezenkívül át kell adni a középiskolai bizonyítványt, szü­letési anyakönyvi kivonatot, a törzsszámot, húszdináros okmány­bélyeget ragasztani a kérvényre, valamint ötven dinárt kell befi­zetni a felvételi vizsgára a kar zsírószámlájára. Az előadások ok­tóber elsején kezdődnek. A karon, kilenc szemeszteren át tart az oktatás, a 10. szemeszter a diplomamunka megírását fog­lalja magában. A kar legjobb hallgatóit felkérik a gyakorlatok megszervezésére, és közülük vá­lasztják túl a kar leendő tanárse­gédeit. Ily módon a hallgatók pe­dagógiai gyakorlatra tesznek szert, és a dolog anyagi oldala sem mel­lékes. A szabadkai Építőmérnöki Kar mellett áll az egyetemista otthon, a város központjában az egyete­mista étkezde, úgyhogy a létfenn­tartási költségek is minimálisra csökkenthetők. re közönség véleménye is lényeges Ródé Károly nyilatkozik a Gyöngyösbokrétáról és a péterrévi táncosok munkájáról A péterrévei Tisza népitánc­együttes az idén is jogot szerzett arra, hogy bemutatkozzon a sor­rendben XXVIII. Gyöngyös bokré­tán, amelynek Kanizsa volt a há­­­­zigazdája. A fiatalok kalocsai tánc előadásában jeleskedtek. A csoport vezetőjét, Ródé Ká­rolyt kértük meg, hogy röviden foglalja össze a rendezvényről al­kotott véleményét, és szóljon az együttes további munkájáról is! — A tizenkét éves fennállás alatt csoportunk immár nyolcad­szor szerepelt a Gyöngyösbokré­tán. Számunkra ez nagy siker, hi­szen azt bizonyítja, hogy az egész évi munkánk nem volt hiábavaló. Mi mindig nagy kedvvel mentünk a Gyöngyösbokrétára, de az ideng, személy szerint, igen kiábrán­dultam a vélemények hallatán. A zsűri ugyanis csak a kimondottan hagyományápoló csoportok mun­káját értékeli kellőképpen, az ős­régi tánc és hangszerek révén. Ez ellen nincs is kifogásom, a mi szűkebb környezetünk azonban nem tartozik a hagyományápoló vidékek közé, tehát nekünk a tánclépések elsajátításához sokkal több munkára van szükségünk, mint azoknak, akik már születé­süktől kezdve a hagyományápolás­­ részesei. Nem beszélve arról, hogy mi mindig a közönség igényeit tartjuk szem előtt, így műsorain­kat is ehhez igazodva állítjuk össze. Csakis így tarthatjuk meg őket továbbra is. Azt viszont el­ítélem, hogy egy együttes hosszú időn át mindig ugyanazzal az összeállítással szerepeljen, legyen az tánc vagy népi szokás. Van közönség is, úgy gondolom, néha az ő véleményét is ki kellene kérni! A tanév befejeztével nálunk is szünet következik, a próbák szá­ma is csökken. Az idén is tánc­iskolába hívjuk a tánclépések fortélyait elsajátító fiatalokat. A magyar és népi táncokon kívül klasszikus tánclépéseket is taní­tunk. Úgy gondolom, ily módon is hozzájárulhatunk a tánckultúra ápolásához. Részt veszünk a Sza­badkai Rádió pályázatán, amely­nek június 22-én lesz a döntője Palicson. A pályázat magyarnóta­­énekesek toborzása végett indult. A helybeli kilencéves Konc Éva már döntős, Körösi Bianka pedig középdöntős. Sokat várunk mind­két fiataltól! Az elmúlt félévben 30 fellépé­sünk volt, különböző alkalmakkor, különböző helyeken. Felléptünk a Magyar Szó élőújságain, idehaza és vidéken is, bemutatkoztunk az Újvidéky Rádió Faluműsorának nálunk megrendezett tavaszi nyil­vános felvételén, részt vettünk a Ki mit tud? vetélkedőn, Fel­sőhegyen, és most a Gyöngyös­bokrétán. Néhány táncosunk a nyár folyamán magyarországi to­vábbképző tanfolyamon vesz részt, őszre pedig folytatjuk a már megkezdett munkán­kat. MAJOROS Gabriella Szülők fóruma утјvidéken is megalakult a Szülők Fóruma. |_| Bármennyire is emlegeti az uralkodó párt, hogy nálunk nemzetiségi vagy nem­zeti kisebbségi téren minden a legnagyobb rend­ben van, az anyanyelvű oktatásért harcolnunk kell. Jó, hogy most már lehet harcolni. A nép­­számlálás adatai tükrözik a legvilágosa­bban, számszerűen, hogy nincs minden rendben. Az asszimiláció azzal kezdődik, hogy egyes szülők a gyermeküket szerb nyelvű tagozatra íratják az óvodába, az iskolába, vagy a középiskolába. Bármelyik szinten eredményesen meg lehet indítani a nemzeti kisebbségek beolvasztását. És ha a politikának alárendelt oktatásügy mind­három szinten célba veszi, akkor nagyfokú le­morzsolódás várható a kisebbség soraiban. A szü­lők egy része továbbra is abban a pártállam által hallgatólagosan támogatott tévhitben él, hogy ha a gyermeke az anyanyelvén végzi az iskolát, kisebb esélye van az érvényesülésre. Számtalan hazai és külföldi példa bizonyítja az ellenkezőjét. Közismert, de addig az egypárt­­államban elhallgatott tény, hogy aki az anya­nyelvén tanul, jobban megérti a tananyagot, ezáltal pedig a gondolkodása szabadabban fej­lődik, a fogalmak közti összefüggéseket jobban megérti és az őt érdeklő tudomány mélyebb szintjeire képes eljutni. Hiszen a nyelv a gon­dolkodás alapja, és ha a gyermek ebben ká­rosodik, a gondolkodása sínyli meg. A Szülők Fóruma tehát a gyermekek érdeké­ben alakult meg. Igaz, kissé megkésve. Mivel az idő sürget tevékenységünket a középiskolai beiratkozásra összpontosítjuk. Töb­bek között meg szeretnénk szüntetni azt a rossz tapasztalatot, miszerint a szülőket azzal utasítják el, hogy akkor lesz magyar tagozat, ha elég gyerek jelentkezik, legalább 15. Ezt elkerülendő, összegyűjtjük a beiratkozási kérvényeket, és egységesen igyekszünk átadni az egyes iskolák titkárságán. Ezért ezúttal is felhívjuk a szülők figyelmét, hogy akik az újvidéki Mihajlo Po­pén villamossági szakközépiskolába szándékoz­zák beíratni a gyermeküket, ma, hétfőn 17 óra­kor ebben az iskolában jelentkezzenek Mikes Teréz tanárnőnél. Akiket pedig az Április 7. egészségügyi középiskola érdekel, ugyancsak ma, de 18 órakor az újvidéki Petőfi Sándor Műve­lődési Egyesületben találkoznak. A többi kö­zépiskola iránt érdeklődőket is ma, 18 órakor várjuk a Petőfi Művelődési Egyesületben, tehát azokat, akik a fémipari, a kereskedelmi és más szakokra készülnek. Talán azt kérdezhetné a szülő, hogy nem mindegy, milyen nyelven tanul a gyerek a kö­zépiskolában? Nem mindegy, még ezen a szin­ten sem. Sőt, a serdülő nagyon erélyesen reagál minden hatásra, befolyásolható. Az ebben a korban szerzett benyomások életre szólóak. En­nek kitűnő ismerői az úgynevezett szakirányú oktatás 200-nál több szakának tervezői, akik­nek a felaprózással figyelemreméltó asszimilá­ciós hatást si­került elérniük. A középiskolás gyerek azonosulni kíván az osztálytársaival, a barátaival és alakulófélben lévő azonosság­­tudata felemássá válik. Nem kevés olyan teljes személyiséggé válni, mint az a gyermek, aki végig anyanyelvén tanul. Végül csak a szomszédunk gyerekének a példáját említem. Épületünkkel szemben van egy általános iskola, de nincs ma­gyar tagozata. Nincs messze azonban tőlünk a Nikola Tesla Általános Iskola, ahol pedig mű­ködik magyar tagozat. A szomszéd magyar csa­lád kényelmi és érvényesülési szempontok miatt a szemben lévő iskolába íratta a gyermekét, már első osztálytól kezdve. Az amúgy is csön­des gyerek most tele van gátlással, annyira, hogy köszönni sem mer magyarul. De szerbül sem, mert tudja, hogy magyar vagyok, és ne­kem így kellene köszönnie. Ha szólok hozzá, alig érthetően dünnyög, láthatóan zavarja, hogy az anyanyelvén kell beszélnie. És ez kit zavar? — kérdezik egyesek. Éppen azt a gyereket, aki­ből többé-kevésbé sérült, gátlásos egyéniség alakul ki, akinek ha felnő, azonosság­­zavarai lesznek, hiszen magyar de mégsem az. NAGY Margit

Next