Magyar Szó, 1991. október (48. évfolyam, 270-284. szám)
1991-10-01 / 270. szám
1991. október 1 kedd Mélyponton A mi égtájunkon mindig viszonylagos volt, hogy a mélypontra süllyedt-e valami. Amikor úgy látszik, hogy rosszabb már nem lehet, hamarosan kiderül, hogy még ennél is lehet rosszabb. Mégis pillanatnyilag úgy tűnik, hogy a hazai film odajutott, ami után már csak a teljes összeomlás következhet. Lassú folyamat következménye ez, amiért az alkotókat a legkevésbé lehet hibáztatni, bár a filmesek között is mindig voltak olyanok, akik a hatalommal karöltve önmaguk ellen munkálkodtak. A politika évtizedeken át módszeresen tette tönkre a filmet azáltal, hogy a saját céljaira használta fel, tilalmakat szabott meg. Olyan törvényes rendelkezéseket hozott, amelyek a civilizált világban elképzelhetetlenek. A film azonban szívósnak bizonyult, de lassan mégis veszítette erejét, ahogy rosszabbodtak az állapotok az országban. A szakmabeliek összefogtak, és az összes bajok ellenére sikerült nemzetközi eredményeket elérni. Most azonban már az összefogás is megszakadt. Oda jutottunk, hogy nem lehet többé országos fesztivált sem rendezni. A legrégibb és a legnagyobb tekintélyű, a pulai az idén megbukott. A hercegnovi, a Vrnjačka banja-i, a niši pedig csonka maradt. Mindhárom arról ábrándozott, hogy a pulai fesztivál utóda lesz, noha az egyiken csak a rendezést, a másikon csak a forgatókönyvet, a harmadikon csak a színészi alakítást értékelte a zsűri. Pula volt az egyetlen hely, ahol eddig meg lehetett nézni a teljes évi produkciót, ahol elsősorban a film egészét értékelték jól vagy rosszul. Ilyen fesztivál többé nincs az országban. Azt sem lehet tudni, valójában hány film készült tavaly nyár óta, mert senki sem tartja többé nyilván. A mai színészfesztiválon elhatározták, hogy a hercegnovi és a Vrnjacka banja-i fesztivállal együtt koordinációs bizottságot alakítanak azzal a feladattal, hogy megszervezze a múlt év júliusa óta készült filmek értékelését, és az évi termés legjobb alkotását Grand Prix-vel tüntessék ki. Arra az álláspontra helyezkedtek, hogy a díj odaítélésében azokat a filmeket is figyelembe kellene venni, amelyek nem vettek részt egy fesztiválon sem. A szokásos évi fesztiválsorozat utolsó találkozóját, a filmoperatőrök jövő héten kezdődő bitolai Milton Manaki fesztiválját meg sem említették, mintha nem is létezne. Feledékenységről lenne szó vagy ismét politikáról? A bitolai fesztivál szervezői remélik azt, ami a többieknek nem sikerült, hogy bemutathatnak a versenyműsorban két Horvátországban készült filmet is. Állítólag szilárd ígéretet kaptak rá. Csak az a kérdés, betarthatják-e a producerek a szavukat olyan közlekedési körülmények között, amikor Zágrábot és Ljubljanát már csak Magyarországon keresztül lehet megközelíteni. Igaz, a hazai film eddig még a lehetetlennel is meg tudott küzdeni. A nincstelenség sem fékezte meg a filmgyártást. De most már a szlovének sem tudják befejezni a megkezdett produkcióikat. Nincs rá pénz. Máshol készülnek még filmek, de sokkal kevesebb, mint azelőtt, és egy rendező sem lehet biztos, hogy eljut az első standard kópiáig. Ha igen, akkor is miben reménykedhet, amikor a filmpiac beszűkült, a mozik kiürültek, ha még nem csukták be őket. Legfeljebb a televízióra számíthat. (1) Magyar Szó A hagyományok megőrzése Beszélgetés Petrovits Istvánnal, a szentendrei szerb kulturális egyesület elnökével Szántó Piroska festőművész Bálám szamara című csodálatos önéletrajzi könyvében gyakran említi Szentendrét és az itteni szerb búcsút: „Augusztus 19-e van, a Preobrazsenszkatemplom ünnepe. Vagy a templomvédőszentjének az ünnepe? Szentendrén azt mondják: a szerb búcsú. Mi azt mondjuk: a kóló. Kitódul a nép a templomból a délutáni istentisztelet után a templom udvarára. A portikuszban hordókat ütnek csapra, az egyházfi felesége poharakkal és bögrékkel szaladgál, a pópa kijön és megáll az udvar közepén, s ráköszönti a poharát mindenekre. Még pesti autó is áll a templom kapuja előtt, jöttek Pestről, Pomázról, Csobánkáról a kólóra, nyakukba akasztották a rózsaszín-sárga mézeskalács olvasót, eszik a mézes mogyorót, cserregő szerb beszéd, a különböző szerb közösségekből összejött ismerősök nagyokat csapkodnak egymás hátára, ragyogó fekete szemű lányok, nagy darab barna férfiak és fekete selyemkendős nénik között rengeteg gyerek bújócskázik. Már egy tűt se lehetne elejteni a templomudvaron, de mi azért csak helyet szorítunk magunknak az omladozó kőkerítés egy bizonyos pontján, ami évek óta a mi helyünk.” A szentendrei szerb kulturális egyesület 1986-ban alakult meg, 60 tagja van. A szerb hagyományok, a nyelv, a dalok megőrzését, ápolását tekinti feladatának. Az egyesület első elnöke, Vukovics Iván - aki sajnos még a megalakulás évében meghalt - összegyűjtötte és egy kis füzetben kiadta a szerb ételrecepteket. Tulajdonképpen ezzel alapozta meg az egyesület anyagi bázisát. A megalakuláskor kaptak a városi tanácstól egy épületet használatra a Paprikabíró utca 12. szám alatt - meséli Petrovits István, a szentendrei szerb kulturális egyesület elnöke. - Volt népi tánccsoportunk is, de ez jelenleg nem működik, mivel gondot jelentett a népviselet beszerzése, a lányok egy része férjhez ment, s így felbomlott ez a kis folklórcsoport. Most van egy kórusunk, amely egyházi dalokat énekel. A kórus mellett működő kamarakórusunk, amely népdalokat ad elő, már több alkalommal fellépett a világszerte ismert Vujicsics zenekarral különböző alkalmi rendezvényeken, rádiófelvételt is készítettek - hallottuk a szerb művelődési egyesület elnökétől. Szentendre testvérvárosa a szerbiai Kruševac, tavaly vették fel a kapcsolatot. A kruševaciak felajánlották, hogy berendezik, barátságossá teszik a szentendrei szerb művelődési egyesület épületét. Szívesen segítenének ebben az itt működő jugoszláv külkereskedelmi képviseletek is. A felújításra az épület tulajdonjogának tisztázása után kerül majd sor. Magyarország területén több helyen működik szerb klub, Szentendre mellett például Pomázon is. Csak Pest megyében négy ilyen klub van. Ezekkel is tartják a kapcsolatot. A szentendrei kulturális egyesület nem részesül semmiféle külön anyagi támogatásban, tagdíjakból, egyéni adományokból, rendezvények bevételéből tartják fenn magukat. Szentendrén valamikor hét pravoszláv templom létezett, most négy működik. A gyönyörű városkában egy egyháztörténeti múzeumot is létrehoztak, amely számottevő gyűjteménnyel rendelkezik. Egyébként Szentendrén alakult meg az első szerb tanítóképző 1812-ben (jelenleg itt a Ferenczy Múzeum működik), az intézmény 1816- ban költözött le Zomborba. A Magyarországon élő szerbeknek jelenleg van egy általános iskolájuk és egy gimnáziumuk Budapesten, ahol a tantárgyak egyik részének vagyis az anyanyelvnek, irodalomnak, történelemnek, földrajznak az oktatása szerbhorvát nyelven folyik, míg a természettudományi tantárgyakat a diákok magyarul tanulják. Kollégium is működik az említett iskolák melett. Ugyanilyen iskola működik Pécsett, és Hercegszántón is van egy kétnyelvű általános iskola. Másutt, ahol szerbek, horvátok élnek, így Szentendrén is idegen nyelvként fakultatívan tanulják a gyerekek a nyelvet. m. k. Szentendrei részlet (Lazukics Anna felvétele) Olyan dolgok, mint egy jól elhelyezett mondat (Följegyzések) Inkább ostoba voltam, későn érő fajta. Talán hogy hatesztendős koromban már elindultam a félvárosi (Ágoston professzor helységnévgyűjteményében a nyomára akadtam magyarul: mohosbogarasi, ám nem írom ide a környékben használatos nemzeti nevét, regényben és novellában úgyis megtettem már szállási iskolába, és így mindenhova túlontúl korán érkeztem, innen lehetett bennem az az elképzelés, miszerint előnyre tehetek szert korosztályommal szemben, és csak utóbb lett előttem a maga teljességében világos, hogy ehhez az előnyhöz, bizony, hiányos a képzettségem, ha ezt egyáltalán képzettségnek lehetne mondani. Nem lehetett. Tizennyolc éves koromban viszont csupa szorgalmas ember közé csöppentem az egyetemen, akiknek komoly célkitűzéseik voltak, s ettől - miután megsejdítettem magamban a feneketlen céltalanságot - csak nőttönnőtt a riadalmam. A tanárok, akik itt tanítottak, vastag könyveket adtak ki, ezeknek az elolvasása is gondot jelentett a számomra. Egy részük azoknak a tankönyveknek a szerzője volt, amelyekből már régebben tanulnom kellett volna, de hát amennyit én addig tanultam ... Én csupán algimnáziumi meg főgimnáziumi osztályokat végeztem ilyen meg olyan eredménnyel, de inkább ilyennek mint olyannal, és sérelmeim voltak, mert közben nyaranta munkás is voltam, tulajdonképpen nagyon fiatal korú fölnőtt, aki rengeteget tudott ugyan, de nem azt, amit itt kellett volna. Roppantul sok bonyodalommal jár az ilyesmi. Sinkó Ervin, akit éppen pártértekezleten láttam először - bár magam nem voltam kommunista, a pusztai idénymunkások közül senki sem volt az, vagy ha igen (az idősebbek közül valaha egy-kettő), már nagyon-nagyon régen kilépett mindenféle pártból, tudatában annak, hogy mi mindenre használható az ember; két ízben is dolgoztam más-más leköszönt vagy leváltott falusi népbizottsági elnökkel, mivel a többiek valamennyien oda mentek, magam is mentem velük, s emlékszem is az egyik sarkalatos napirendi pontra: Tolnai Ottót és Domonkos Istvánt az egyetem épületének rézsűt eső nagytemplomból látták egy reggel kijönni, s vajon maradhatnak-e hallgatók az ilyenek? Domonkos mesélte utóbb: Ugyan hova lehettek volna oly korai órán abban a metsző hidegben, úgy, becsípve és pénz nélkül, mert annak már korábban a nyakára hágtak. Tolnai csupán a metsző hideget hozta föl templomjárásuk okaként. (Aki nem ácsorgott decemberi kossavában a város puszta főterén, az nem is tudhatja, mi ez.) Ok, persze, nem voltak jelen ezen a pártértekezleten, és nem is maradtak az egyetem hallgatói, de nem ezért. Magam is ekkor voltam utoljára effajta értekezleten. Sinkó Ervin végeredményben legendás forradalmár volt, és Zágrábban Miroslav Krleža barátja, s mint őskommunistának, úgy tűnik, kötelessége volt végighallgatni az efféle gyermeteg ármánykodásokat is, s nem is nagyon kell csodálkozni azon, hogy amikor csak tehette, menekült Újvidékről, barátja ebben a szellemi közegben aligha akadt, a fiatalokat istápolta, hogy még véletlenül se maradjanak ezen a szinten. „Mi azt vártuk tőle, hogy irodalmat tanítson, de ő írókat nevelt” - írta róla a halála után egyik legelszántabb ellenlábasa. A pártélettel és az ember fejébe kerülő párthatározatokkal bizonyára moszkvai tartózkodása óta tisztában volt, hiszen ott Iszaak Babellal lakott egy házban, Babel számára ő volt Ervin Iszidorovics... Egyik oldalán tehát Krlein, a másikon meg Babel, Újvidéken meg semmi, néhány fiatalember - ez ebben a városban a roppantul átkozott! 1965 táján Vadász Lacitól, akit másképpen még Patikus Lacinak is hívtak, szenvedélyesen rákaptunk a pipázásra, ő mindig magával hordta a készletét, és ez olyan irigylésre méltó dolog volt, hogy az ember csak rátöm, és utána gondtalanul eregeti a füstöt, s van ilyen pipája, meg olyan pipája neki, lévén vadász, ehhez még puskái is voltak szóval, Tolnainak is volt pipája, és nekem is volt pipám, s egy este beültünk meghallgatni Sinkó Ervin egy előadását: hál’ Istennek, neki is volt pipája, s akkor mindhárman rátömtünk a teremben, ahol különben nem volt megengedve a dohányzás - Sinkó Ervin a katedránál, mi ketten pedig a leghátsó sorban, s végighallgattuk a Berzsenyiről szóló aznapi előadását. - Kérem szépen, Berzsenyi Dániel világnézetére nézve egy nagy bajuszú magyar úr volt - ezekkel a szavakkal kezdte. Robosztus ember, bokszolóorral, inkább egy kiöregedett nehézsúlyú ökölvívóra emlékeztetett, esze ágába sem jutott volna senkinek sem, hogy olyan érzékeny dolgokkal foglalkozik, mint egy jól elhelyezett mondat, vagy inkább olyan törékenyekkel, mint egy-egy költemény. Napjait a szavakkal töltötte: volt idő, amikor ugyanabban a kurta zsákutcában éltünk, jó fél évig, és én egyetlen alkalommal sem láttam. Ha látom is, bizonyára azt fontolgattam volna, hogy hirtelenében hova is bújjak a szeme elől - túlságosan is nagy volt ő a mi utcánkban. Mindene olyan nagy volt, még az öngyújtója is. Esténként láttam az ablakon át, hogy egy hatalmas, reflektorszerű állólámpa világít a szobája sarkában: ezen a helyen folyt le az újvidéki élete. Dominó vendéglő is 1965 körül nyílhatott, és megközelítőleg sem volt olyan objektum, mint manapság - a tulajdonost a Forum klubjából ismertük, s időnként, ha úgy hozta a sors, ide is betértünk. Egy nyári délutánon épp Végel Lászlóval üldögéltünk ott, amikor Sinkóék - idős, a környezetbe egyáltalán nem illő házaspár - beléptek, elkölteni kései ebédjüket, s tanácstalanul néztek körül, hol is, mely asztalnál foglaljanak helyet a hálószobából akkoriban átalakított lokálban (az első magánkezdeményezések egyike volt ez a városban, messze megelőzve a mai kort), s mielőtt a tulajdonos segédletével asztalt választhattak volna, Végel a mi asztalunkhoz invitálta őket: én halálosan meg voltam illetődve. És ott, a szemünk láttára fogyasztottak sültet és pájslinak nevezett szalontüdőt, és Sinkó Ervin nekünk bort rendelt, és afelől érdeklődött, hogy min dolgozunk. - Novellán? - fordult hozzám, pedig mindketten tudtuk, hogy az igazi novellairodalom valahol Iszaak Babéinál véget is ér. BRASNYÓ István MŰVELŐDÉS 13 MŰVELŐDÉSI ÉLET KISHEGYESEN Október a béke jegyében A kishegyesi Petőfi Sándor Művelődési Egyesület hétvégi ülésén meghozta a küszöbönálló évad munkatervét. A féltő gonddal összeállított program a szórakozási lehetőségek széles skáláját kínálja az igényes kishegyesi közönségnek. A rendezvények sorát a Széchenyimegemlékezés nyitja meg a könyvtár olvasótermében. A legnagyobb magyar emlékezetére rendezett, szavalatokkal tarkított műsort október 5-én tekinthetik meg az érdeklődők. A hónap folyamán a művelődési ház előtt lévő téren szabadtéri gyermekrajz-kiállítást rendeznek a békéért. A rendhagyó kiállításon aszfaltrajzokat, festett pannókat, üvegre mázolt kompozíciókat tesznek közszemlére a kisdiákok. Előtte versekből, dalokból összeállított gyermekműsort rendeznek. A könyvhónap keretében bemutatkozik a művelődési egyesület új folyóirata, a fiatalok által írt és szerkesztett Táltos. Az „élőújság” a könyvtár olvasótermében kerül megrendezésre. Ugyancsak a könyvhónap rendezvényeihez kapcsolódik a Fehér Ferenc-est, amelyre szintén az olvasóteremben kerül sor. Október végén a népköltészeti est keretében balladaest lesz a színházteremben, az egyesület fiatal előadóinak közreműködésével, amelyet A magyar monda- és mesevilág című műsor követ az olvasóteremben. Novemberben dr. Virág Gábor dokumentumleállítását tekinthetik meg a kishegyesi iskola történetéről. A rendezvény az első kántortanítóval való szerződéskötéstől, vagyis a betelepülés utáni időktől 1918-ig követi nyomon a helyi oktatás történetét. Decemberben Mozart-est lesz a könyvtárban. A megemlékezést követően a zeneszerző életét feldolgozó, nagy sikerű mozifilmet, az Amadeust tekintheti meg a közönség. A legkisebbeknek decemberben Mikulás-esttel kedveskednek a szervezők, amelynek keretében tarka műsorösszeállítást adnak az olvasóteremben. Karácsonykor nem maradhat el a betlehemezés, amikor házról házra járnak a gyerekek, majd este a színházteremben a szokásos ünnepi műsor zárja az idei évi rendezvények sorát. P. R. A KRITERION SIVÁR ESZTENDEJE Csökkenőben a könyvkiadás A romániai nemzetiségi könyvkiadó, a Kriterion 21 éves múltjának legszegényebb esztendejét zárta 1990- ben. A tavalyi kiadói tervben szereplő 150 címnek még a fele sem jelent meg, az előirányzott 120 magyar nyelvű könyv helyett 46-ot sikerült kinyomtatni csupán. Összesen 665 ezer példányban, tehát minden harmadik erdélyi magyarra jutott egy magyar nyelvű könyv. Igaz ugyan, hogy az 1989 decemberétől tapasztalható újság-túltermelés javarészt a könyvkiadóknak szánt papírmennyiséget használta fel, s az elmaradott nyomdai kapacitásnál versenyképesebbek a magánkiadványok. Másrészt magyarországi könyvek, az ottani túltermelés példányai is elárasztották a könyvesboltokat. Az okok ennél mégis sokkal többrétűbbek, nem az igény hiányát fejezi ki, inkább az igencsak törékeny román demokrácia szegénységi bizonyítványaként szolgálnak. A magyar nyelvű könyvek között újdonság az eddig tiltott könyvek sorozata, az úgynevezett Fehér könyvek. Amúgy semmi sem változott, a hosszú évek óta nyomtatásra váró kötetek kerültek kiadásra. A hat német, kilenc szerb, négy ukrán, egy szlovák és egyetlen török-tatár kötet és azok rendkívül alacsony példányszáma nem a kisebbségi jogokon is alapuló demokrácia, hanem sokkal inkább az egységes nemzetállam megvalósítása felé mutat. A Kriterion könyvkiadó számára marad hát a nosztalgiázás, a hetvenes évek viszonylagos „virágzásának” a visszasírása. ÁBRÁM Zoltán