Magyar Szó, 1992. június (49. évfolyam, 148-177. szám)

1992-06-01 / 148. szám

1992. június 1., hétfő „Fegyverünk az igazság” Milošević a választásokról és a szankciókról A mai választásoktól függ, hogy milyen gyorsan tudjuk megalakíta­ni a Jugoszláv Szövetségi Köztársa­ságot - jelentette ki tegnap délelőtt Slobodan Milosevic, Szerbia köztár­sasági elnöke. Milosevic elnök a de­­dinjei választóhelyen adta le a sza­vazatát tegnap reggel 9 órakor. Miután hangsúlyozta a választá­sok jelentőségét, Milosevic az egy­begyűlt újságíróknak kijelentette, hogy a lehető leggyorsabban meg kell alakítani a JSZK intézményeit, mert csak így működhet kielégítő módon az államvezetés. Hangsú­lyozta, hogy csakis ezeknek az in­tézményeknek a megalakítása után hozhatunk létre normális kapcsola­tokat környezetünkkel. A szombaton este a Jugoszlávia, illetve a Szerbia és Crna Gora ellen bevezetett szankciókról azt mondta, hogy „ezt az árat kell fizetnünk azért, mert támogatjuk a Szerbián kívül élő szerbeket”. Külföldi újságírók kérdésére Mi­losevic elmondta, hogy Szerbia az „igazság fegyverével” fog harcolni a blokád ellen. Azokkal a vádakkal kapcsolat­ban, hogy Szerbia agresszor, Milo­sevic megállapította: „Szerintem Szerbia minden polgára tudja, hogy sületlenség ilyesmit állítani”. Milosevic véleménye szerint ezek a vádak tarthatatlanok, erről hama­rosan meggyőződik a világ is, meg a hazai közvélemény is. Az újságírók megkérték Milo­sevic elnököt, hogy forduljon üze­nettel a választópolgárokhoz: „Azt üzenem, hogy mindenki szavazzon azokra, akikről azt gondolja, hogy a legjobbak.” (Tanjug) A szankciók árnyékában Bulatovic a választásokról és az embargóról A választásokra óhatatlanul rányom­ják bélyegüket a Biztonsági Tanácsban elfogadott szankciók, ezenkívül arról sem szabad megfeledkezni, hogy a vá­lasztások előtti időszakban igen erőteljes politikai nyomást gyakoroltak ránk. Mindennek az lett a következménye, hogy rendkívül szigorú büntetőintézke­déseket vezettek be Jugoszlávia ellen - jelentette ki szavazása alkalmával Momir Bulatovic, Crna Gora Elnökségének el­nöke. Bulatovic azt is elmondta, hogy véle­ménye szerint a mostani választások be­bizonyítják, hogy Crna Gorában és Szer­biában, tehát a Jugoszláv Szövetségi Köztársaságban tényleg békeszerető po­litikát folytatnak. Bulatovic reményének adott han­got, hogy a polgárok tömegesen részt vesznek a választásokon, amiben a leg­kevésbé fontos, hogy kire adják le a szavazatukat. Az a legfontosabb, hogy hozzájáruljanak a belső viszonyok mi­előbbi rendezéséhez és az új állami szervek kialakításához. Ezek az új álla­mi szervek kezdhetnék meg azután tá­jékoztatni a nemzetközi közvéleményt mindarról, ami nálunk ténylegesen történik. Nyilvánvaló ugyanis, hogy ebben az országban békében szeret­nénk élni. (Tanjug) VERBÁSZ Gojko Božović volt a legjobb Befejeződött a jugoszláv ifjú költők 24. fesztiválja Verbászon szombaton késő este befe­jeződött a jugoszláv ifjú­ költők sorrend­ben 24. fesztiválja. A kétnapos rendez­vény szombat esti központi eseményén a meghívott 11 ifjú költő lépett fel alkotá­saival. Az öttagú bírálóbizottság Milan Nenadic elnök, Nebojša Devetak, Miod­­rag Zaičević, Đorđe Sladoje és Miroslav Aleksic tagok véleménye szerint a leg­jobb ifjú költő címet az idén a 20 éves zi­­monyi Gojko Božović érdemelte ki. A közönség díját a verbászi Goran Labu­­dovic nyerte el. A Stanko Simicevic díjat, amelyet a fesztiválon a városról írt legjobb költe­mény szerzőjének ítélnek oda, az idén Krstivoje Ilie Vrnjacka Banja-i fiatal költő érdemelte ki, versének címe Balla­da Verbászról és Ljudmiláról. A bíráló­­bizottság döntését Milan Nenadic, a zsű­ri elnöke indokolta meg. M-1 MÁTÓL A VASÚTON Növekedett a viteldíj Az illetékesek az inflációval magyarázzák lépésüket Mától a belföldi vasúti forgalomban átlagban 70 százalékkal növekedett a vi­teldíj. Az áruszállításban a drágulás mint­egy 90 százalék, jelentette be tegnap a Jugoszláv Vasutak Közösségének képvi­selője. Az átalakítás közös kritériumai alapján a 70 százalékos díjszabásnövelés vonatkozik az első és másodosztályú vas­úti utasszállításra, a vasúti bérletjegyek­re, a csomag- és gépkocsiszállításra, vala­mint a hálókocsik igénybevételére. A gyorsvonatokra váltott jegyekre ezentúl 150 dinárt, az expresszvonatokra 300, az ügyviteli járatokra 600, a különleges tarifákkal rendelkező vonatokra 1200 dinárt, a helyfoglalásért pedig 200 di­nárt kell hozzáfizetni a rendes jegyre. A Jugoszláv Vasutak Közösségében a legújabb drágulást az inflációval indo­kolják. (Tanjug) Ünnepi hangulat volt tegnap a temerini magyarság körében, hiszen az el­­sőáldozók ünnepe volt május utolsó vasárnapja. Az ünnepélyes szentmi­se 10 órakor kezdődött a Szent Rozália katolikus templomban. Szingyi László temerini plébános nagy örömére az idén 114 elsőáldozó volt. A véletlen úgy hozta, hogy a kis elsőáldozók fele kislány, fele fiú. Ez alka­lommal is a szokásos viseletben jelentek meg a szertartáson. Felvételünk az elsőáldozókról készült reggelizés közben NÉMETH Mátyás Magyar Szó Választások Szerbiában és Crna Gorában Mérsékelt érdeklődés - Incidensről sehonnan sem érkezett jelentés KOSOVO.­­ A kosovói községi választási bizottságok értékelése sze­rint tegnap délig a kosovói szerbek és Crna Gora-iak mintegy 40 száza­léka adta le a szavazatát. Pristiná­­ban még sorok is kialakultak egy­­egy szavazóhely előtt. Hírek szerint a szerbeken és a Crna Gora-iakon kívül a jugoszláv beállítottságú mu­zulmánok, törökök és romák is sza­vaztak. Ezzel szemben elhanyagol­ható azoknak az albánoknak a szá­ma, akik rászánták magukat a sza­vazásra. A délelőtt folyamán szavaz­tak a Kosovóban állomásozó rend­őrök, katonák és katonatisztek is. CRNA GORA:­­ A köztársasági választási bizottság adatai szerint rendkívül eltérő módon alakul Tasági Magyarok Demokratikus Közössége, a Szerbiai Szocialista Párt, a Néppárt és a polgárok cso­portjai állítottak jelölteket. A községben 22 500 szavazati joggal rendelkező polgár van. A délutáni órákban még nem tudtak pontos adatokat közölni. Voltak olyan választási egységek, amelyek­ben 16 óráig a polgárok 40, de olyanok is, amelyekben 50 százalé­ka szavazott le. Zentán a leggyen­gébb eredményt a város legna­gyobb helyi közösségében, a ker­tekben jegyzeték. A polgárok rész­vétele igen alacsony volt. ADA. - Nacsa István, az adai községi választási bizottság tagja el­mondta, hogy az új összetételű kép­tettek eleget a felhívásnak. Körül­belül ilyen arányú a szavazás a kül­városi helyi közösségekben is: a Vasutastelepülésen 1900 szavazó­polgár közül 600-an adták le szava­zatukat, a Peščara helyi közösség 2240 beidézett polgára közül 500- an tettek eleget a felhívásnak, a Zorka mindkét szavazóhelyén mint­egy 25 százalékos, Kisbajmokon pe­dig 22 százalékos volt a szavazók részvétele. A városi szavazóhelye­ken a délutáni órákban jelentek meg többen. A fémipari iskolában levő ötös választókörzetben délután fél négyig 349-en adták le szavaza­tukat a 800 szavazópolgár közül. A megjegyzések között feltüntették, hogy a szavazásra jogosultak közül 4-en a hadseregben szolgálnak, ugyanennyien tartózkodnak külföl­dön. A központi hármas helyi kö­zösségben - amely köztudomású elöregedő városrész - a 632 szava­zópolgár közül délután négy óráig 240-en adták le voksukat. PALICS. - Az egyes számú pali­­csi szavazóhelyen (a három egyi­kén) pontban 7 órakor kezdődött a szavazás, de nem volt tumultus. Utóbb a nap folyamán szállingóztak a választópolgárok, és zökkenő­­mentesen folyt a szavazás - hallot­tuk Jovo Jovetictől, a szavazatszedő bizottság elnökétől.­­ A bizottság tagjai és az ellenőrök egész idő alatt jelen voltak, a VMDK ellenőre egész nap, s időnként benézett a Jugoszlávok Pártjának az ellenőre is Arra a kérdésre válaszolva, hogy 15 óra után az 1930 bejegyzett vá­lasztópolgár közül mennyi jelent meg az urnák előtt, a bizottság el­nöke azt felelte, hogy mintegy fele, míg a tagjai sokallták, s úgy számí­tották, hogy talán ötvenszázalékos lesz a részvétel. Hasonló volt a helyzet a többi palicsi szavazóhelyen is. Szavaznak az újvidéki Telep városrész polgárai Crna Gorában a választópolgárok részvétele a szavazásokon. Nagyon nagy eltérések tapasztalhatók, így például a déli órákban Andrijevci választási körzetben a bejegyzett vá­lasztópolgárok 60 százaléka adta le a szavazatát, de Danilovgradban, Savnikban, Pluzinában és Zabljakon is elérte az 50 százalékot a részvételi arány. Ezzel szemben Podgorica csak 25 százalékot tudott felmutat­ni, Nikšić pedig 35 százalékot. A köztársasági választási bizottság megítélése szerint igen kedvezőtlen viselő-testületnek 25 tagja lesz. A VMDK 19, a Szerbiai Szocialista Párt 10, a Szerb Radikális Párt 3, a polgárok csoportja pedig 7 jelöltet állított. Minden szavazóhelyiségben zök­kenőmentes volt a munka. A polgá­rok fegyelmezetten és szép számban járultak az urnák elé Adán és a köz­séghez tartozó településeken is. Pon­tos eredményeket nem közöltek. A délután folyamán az adai és a zentai választási bizottságot meglá­togatta Damijan Radenkovic, a Tartományi Képviselőház elnöke és Dobó Illés, a Tartományi Végrehaj­tó Tanács tagja. Mind a két hely­ségben tájékoztatták őket a választá­sok menetéről. ZOMBOR: - Nem volt ugyan to­longás tegnap a zombori szavazóhe­lyeken, nem hivatalos értesüléseink szerint azonban nem lesz szükség a választások megismétlésére. A pol­gároknak ugyanis több mint a fele leszavazott már a délutáni órákban. Hivatalos adatokkal sajnos nem szolgálhatunk. Jeftimije Joca Stoka­­nov, a községi választási bizottság tagja közölte, hogy csak hétfőn is­mertetheti az eredményeket, mert a korábbi gyakorlattól eltérően ez­úttal csak a végeredményt hozhat­ják nyilvánosságra. Részletes ada­tokkal nem rendelkeznek. TEMERIN: - A temerini község három településén tegnap a meg­szabott időben nyíltak meg a szava­zóhelyek. A választási bizottságok semmilyen rendellenességet nem tapasztaltak. Közvellenül a nyitás után a koránkelők le is szavazhat­tak. A községben az önkormányzati képviselők megválasztására 31 sza­vazóhelyet nyitottak - minden kép­viselői helyre egyet - ugyanitt vá­lasztották a tartományi és a szövet­ségi képviselőket is és szavaztak a szi­mból­u­mokr­a. Mivel a szavazás üteméről a vá­lasztási bizottságok nem adtak ki tá­jékoztatót, csak becslésekre szorít­kozhatunk. Ezek szerint délelőtt Temerinben valamivel mérsékel­tebb volt a részvétel. Becslések sze­rint a szavazati joggal rendelkezők délig mintegy 20-30 százalékban vettek részt a választásokon. Járó­­kon és Szőregen nagyobb volt a sza­vazók aránya. A délután folyamán Temerinben is javult a helyzet. SZABADKA. - A legtöbb szava­zóhelyen még a kora délutáni órák­ban is a lakosságnak csak az egyhar­­mada adta le voksát Szabadkán. Al­só-Ludason délután két óráig az 1160 választópolgár közül 400-an jelentek meg a szavazóhelyen, Ta­­vankúton az 1932 polgárból 565-en KIKINDA.­­ A délutáni órákban szinte alig volt olyan szavazóhely az észak-bánáti­ Tisza menti körzet szék­helyén, ahol a polgárok több mint a fele járult volna az urnák elé. A befu­tott adatokból ítélve a falvakban ezút­tal is „ügyesebbek” voltak a polgárok, hiszen Nákófalván már délelőtt 10 órakor több mint hatvan százalékuk szavazott. Hasonló volt a helyzet a két másik bosnyák faluban is, B. V. Selan és Kozarcin. Kisoroszon a 2640 szavazópol­gár közül 17 óráig alig ezer-egyné­­hány szavazott. Töröktopolyán a listán szereplő 725 szavazó közül mintegy 540-en szavaztak. Szaján­­ban a késő délutáni órákig az 1141 szavazásra jogosult polgár közül 650-en adták le voksukat. KANIZSA­ - Kanizsa községben tegnap ebédidőig a választók egy­negyede, egyötöde adta le szavaza­tát. Nem hivatalosan ez derül ki a néhány szavazóhelyről kapott hoz­závetőleges adatokból. Két órával a szavazóhelyek bezárása előtt ez az arány esetleg a 35-40 százalékos le­hetett. Nem valószínű, hogy a vá­lasztópolgárok fele leszavaz ebben az első fordulóban, mivel Velebit és Zimonyié, s esetleg Martonos, ahol ennél jobb arány várható, lakossá­gának számával nem befolyásolhat­ja számottevően az általános ered­ményt. A községi választási bizott­ságtól azt tudtuk meg, hogy a 33 szavazóhely fennakadás nélkül mű­ködött a községben. Számszerű adatokról azonban még egy becslés erejéig sem tudtak beszámolni. A szavazáson megjelentekről az első adatokat este kilenc óra utánra ígérték. ZRENJANINBAN A nyugdíjasok kezdték Zrenjaninban tegnap délelőtt és a kora délutáni órákban zökkenő­mentesen, a vártnál valamivel keve­sebb választó részvételével folytak a helyhatósági választások. A község­ben 70 szavazóhely nyílt, amelyeken mintegy 103 000 szavazati joggal rendelkező polgár szavazhatott, eb­ből Zrenjaninban 65 000. A zrenja­­niniak a községi, tartományi és a szövetségi képviselők megválasztása mellett véleményt nyilváníthattak arról is, hogy a város nevét változ­tassák-e Petrovgrádra vagy marad­jon Zrenjanin. Elsők között ezúttal is a nyugdí­jasok szavaztak (számuk a községben eléri a 20 000-et). A kora délutáni órákig a helyi közösségekben a sza­vazók 25-45 százalékban jelentek meg, így például a Nikola Tesla he­lyi közösségben ahol eddig nem volt baj a polgárok véleménynyilvánítá­saikor, 14 óráig az 1400 szavazópol­gár közül 600- an adták le voksukat. K. I. a helyzet a főleg muzulmánok és al­bánok lakta községekben. Rožajban például déli egy óráig a szavazópol­gároknak mindössze 6 százaléka je­lent meg a választóhelyeken. Ul­­cinjban a részvételi arány nem éri el a 10 százalékot, Plav községben pedig a 15 százalékot. Viszonylag jónak minősíthető a részvételi arány a tengerparti községekben (Budva, Kotor, Herceg Novi és Ti­­vat), ahol 30 és 40 százalék között alakult a választópolgárok részvételi aránya. (Tanjug) ZENTA:­­ Momir Lázic, a zentai választási bizottság elnöke tegnap délután arról tájékoztatott bennün­ket, hogy a Tisza-parti városban va­sárnap reggel 7 órakor minden sza­vazóhely megnyílt. Az új összetételű képviselő-testületnek 29 tagja lesz. Ennek alapján 29 választási egysé­get alakítottak. A községben a Vaj­ AKTUÁLIS 3 Adatok nélkül Újvidéken tegnap reggel 7 óra­kor megnyílt a 147 szavazóhely. A legtöbb helyen a bejegyzett több mint 220 ezer polgár főleg a délelőt­ti órákban adta le voksát. Kora dél­után a szavazóhelyek nagyrészt üre­sek voltak. Mind a tartományi, mind az újvidéki szavazási bizottságban megtudtuk, hogy a választások 14 óráig incidens nélkül zajlottak le. A bizottságok még a későbbi órákban sem rendelkeztek adatokkal arról, hogy a polgárok hány százaléka já­rult bizonyos időpontig az urnák elé. Vajdaságban a szavazóhelyek ugyanis nem voltak kötelesek adato­kat­ovábbítani a központba, mint ko­rábban. M. É.

Next