Magyar Szó, 1992. június (49. évfolyam, 148-177. szám)
1992-06-30 / 177. szám
12 MŰVELŐDÉS Debelyacsa: Durindó - Gyöngyösbokréta ’92 Műsoros kazettát szeretnének kiadni Jókedvű mulatságok Egymást követték a színpadon este a citeraegyüttesek és a kórusok, s közben arra leszek,figyelmes, mellettem egy idős néni halkan, szépen, együtt dúdolja velük a dalokat. Arca megenyhül, önfeledt mosoly rajzolódik a ráncok fölé: gondűző, búfelejtő percek ezek. Erre a két napra mintha megfeledkeztek volna a bennünket körülvevő, bőrünk alá szívódó valóságról a Debelyacsára érkező táncosok, énekesek és muzsikusok, no meg a helybeliek is. Igaz, tudtuk, hogy néhány együttes egyszerűen benzinjegy- vagy üzemanyaghiány miatt volt kénytelen távol maradni (mert volt olyan egyesület, amelynek tagjai először a pénzt nem tudták előteremteni a benzinjegyre, s amikor azt sikerült, akkor meg üzemanyag nem volt a környéken). Ez most egyszerűen a realitások sorába tartozik, s csak szomorúan konstatálhatjuk, hogy néhány együttes egész évi tevékenysége veszett kárba, futott vakvágányra a korábban banálisnak tűnő „apróság” miatt. Akik eljöttek, azok viszont igyekeztek feledtetni az ilyenfajta lehangoló kellemetlenségeket. A Durindón végül is tizenkilenc, a Gyöngyösbokrétán pedig huszonnyolc együttes szerepelt. A jókedv pedig átterjedt az egész falura, sokan az utcán is ropták a táncot, az iskola bejárati hatalmas előcsarnokában a zenészek maguktól is rázendítettek a szebbnél szebb dalokra. Külön ki kell emelni a zsűri rendkívül korrekt, értelmesen segíteni kívánó munkáját és viszonyulását. Az értékelés az ő hatáskörük. A végső összegezés mindannyiunké. Ehhez segítenek hozzá Horti Györgynek, a szervezőbizottság elnökének szavai, aki szerint az idei Durindó a részvevők számát illetően minden várakozást felülmúlt. A sikeres szervezés érdekében megmozdult az egész falu, az iskola, a tűzoltószervezet, a művelődési otthon, a nőszervezet, a helyi közösség, vállalatok és egyének. A kétnapos rendezvénysorozat rendben, békességben zajlott le. S ami hasonlóképpen fontos, ebben a szuperinflációs világban mindezt sikerült veszteség nélkül lebonyolítani. Summa summárum: még ilyen vészterhes időkben is lehet sikeresen szervezni. És persze szépen muzsikálni, jól énekelni és tetszetősen táncolni... Molnár Mária a kanizsai Cifraszűr Művelődési Egyesület tagja. Öt éve énekel abban az asszonykórusban, mely annak idején kanizsai varrónőkből alakult meg. Különösen szép az együttes népviselete. Alföldi szűrminta díszíti mellényünket. Kanizsának nincs tipikus népei Molnár Mária, a kanizsai Cifraszűr Művelődési Egyesület asszonykórusának tagja A Durinda közönsége A Cifraszűr asszonykórusa Kikindai táncosok a felvonulók között Szétszóródva A pancsovai Petőfi Sándor Művelődési Egyesület tevékenységéről Pancsova magyarságára a szétszóródottság jellemző. Azok, akiknek számít valamit a nemzeti azonosságtudat, leginkább a Petőfi Sándor Művelődési Egyesületben találkoznak, de nincs ott sem tolongás. Az egyesület tevékenysége felől érdeklődve Makszem Zita koreográfus s a tánccsoport vezetője elmondta, hogy a már említett csoport mellett citerazenekar is működik, meg egy kicsit „színészkedünk” is. Igyekszünk föllépni, fönnmaradni, mert éveken át pangott az egyesület, de valahogy összeszedtük magunkat. Én egyébként székelykevei vagyok, de már tizenöt éve Pancsován élek. Az egyesület munkájába tavaly kapcsolódtam be. A korábbi csoportvezető, Kéri Ilona nyugdíjba vonult stb. Megkért, hogy vállaljam el a táncosokat. Igent mondtam, de nem volt könnyű dolgom, hiszen, amikor újraindítottuk a tánccsoportot, mindössze öt kislány mutatott hajlandóságot a próbákra. Korábban egyikőjük sem táncolt, tehát a nulláról kellett kezdeni, ami azonban nem szegte a kedvemet, mert kedvvel lihegtek, meg hát, ha már vállaltam, akkor eredményt is illik fölmutatni. Szorgalmasan gyakoroltunk, és később már többen is jelentkeztek, különösen a hertelendyfalviak közül kapcsolódtak be jó páran, mert akkor náluk a Tamási Áron Művelődési Egyesületben mélyponton volt a tevékenység, de később föllendült ám úgy, hogy a mi huszonöt pár táncosunk nagyobb része átment a Tamásiba. Én meg kezdhettem elölről a munkát. Nem vesztettem el a reményt, a közöny helyett énekelgettünk, táncolgattunk, még keringőztünk is mi néhányan, és egy bizonyos idő múlva gyarapodni kezdtünk. Úgy látszik, hogy a munka és a kitartás meghozta a gyümölcsét. Több mint harmincan léptünk föl a Gyöngyösbokrétán. Nem mindannyian magyarok, egy részük vegyes házasságból származik, és egy szerb kislány is van közöttünk. A Párosító, amit bemutattunk, tulajdonképpen öt táncból áll, ilyet tudtam összeállítani, mert koreográfusra nem futja, hiszen a községtől csak aprópénzt kapunk. A népviseletre ebből nem futja. A táncosok egy részének nincs megfelelő öltözéke. A rokon egyesületektől szoktunk kölcsönkérni a megfelelő viseletből föllépéseink előtt... Azért nem mondhatom, hogy teljesen magamra vagyok hagyatva, mert az ismert koreográfus, Dobrivoje Putnik szokott segíteni. Szorgalmasaknak, tisztelettudóknak minősítette a táncosainkat. Szívesen jön hozzánk, ám már egy ideje betegeskedik... Igen vegyes környezet a miénk. Ennélfogva a zenekarunk is vegyes. Szerb és szlovák tagja is van az együttesnek. Szeretik a zenét, ami ugyebár nem ismer határokat. Szívesen muzsikálnak a mi egyesületünkben. Talán mondani sem kell, hogy ez a szemle nagy lendületet adott a táncosainknak, akik nemrégen még a csárdást se tudták járni. Most túl vagyunk már a nagy próbatételen (ilyen népes közönség előtt még nem szerepeltünk), s nemsokjára újabb táncot tanulunk be. Ezt a Párosítót tulajdonképpen a délbánáti szemlére készítettük. Nálunk kellett volna megtartani, de pénzhiányra hivatkozva lemondtak az egyesületek. Pedig nekünk sokat számított volna egy ilyen rendezvény. Nagy a bizonytalanság, ám azért teljesen nem mondtunk le a szemléről, őszre ismét megpróbáljuk összehozni. Amennyire tudunk, igyekszünk segíteni magunkon. Egy szép virághálat is rendeztünk már. Sokba került, a bevételből nemigen maradt, csak az élmény, hogy szép volt, hogy mi is képesek vagyunk a szép rendezvények létrehozására... A fiúk most nyári pihenőre térnek, a lányok pedig színdarabot tanulnak, illetve ahogy vezetőjük mondta, színészkednek. Utána őszre ismét összeáll az együttes, újabb táncot tanulnak be, remélhetőleg a taglétszám is növekszik, mert a gyerekek, fiatalok nagyon jó helyen vannak a Petőfi Sándor Művelődési Egyesületben. Ha ezt minden szülő tudná, s hozzánk irányítaná a gyermekét, sokkal jobban állnánk, jegyezte meg a tánccsoport vezetője. Mákszem Zita Magyar Szó Ágyvégből citerát Jakus Nándor a felsőhegyi Petőfi Sándor Művelődési Egyesületből érkezett a Durindóra. Hetvenkét éves, és húsz éve citerázik. Két éve tagja annak a citerazenekarnak, melynek Tóth Imre a művészeti vezetője, s amelyben idősebbek és fiatalok egyaránt muzsikálnak. Az idei Durindón alföldi népdalokat adtak elő, Burány Béla és Bodor Anikó gyűjtéséből. Azok közé a kevesek közé tartozik Jakus Nándor, akik Vajdaságban citerát tudnak készíteni. - Mindenből, ami a kezem ügyébe akad, tudok készíteni citerát. A legutóbb szétvertem egy régi ágyat és abból csináltam citerát - mondta Nándor bácsi. Nem rózsás bizony a felsőhegyi nyugdíjas helyzete. Felesége megfenyegette, hogy elhagyja, ha tovább citerázik, hiszen olyankor se nem lát, se nem hall, sőt még nem is eszik. - Az életemben nincs még egy dolog, amit annyira szeretek, mint a citerát és az unokáimat. Szeretném, ha majd ők is megtanulnának citerázni és folytatnák azt, amit én elkezdtem. Ezért csináltam mindkét unokámnak kis citerát. Ami pedig a feleségemet illeti, remélem, megkegyelmez, hiszen a legutolsó felsőhegyi Ki mit tud versenyen megnyertem azt a vázát, ami után ő már régóta vágyakozott. Ez, remélem, hozzájárul ahhoz, hogy a feleségem kicsit megértőbb legyen másik szerelmem, a citeramuzsika iránt. 1992. június 30., kedd selete, ezért olyant kellett kitalálni, ami mindenhez illik egy kicsit. A mellény posztóból készül, de posztóanyagot sajnos mind nehezebben tudunk beszerezni - mondta Molnár Mária, majd folytatta: - Én örök életemben nagyon szerettem a zenét. Sajnos zeneiskolába sohasem járhattam. Ebben az asszonykórusban megtalálom azt, amire mindig vágytam. Szeretem a népdalokat, s úgy érzem, velük kifejezhetem személyiségemet, az érzéseimet. A gyerekem is tagja a kórusnak, ő annyira szereti a népdalokat, hogy lefekvés előtt mindig énekelni szokott. " Megtudtuk az asszonykórus terveit is. Szeretnének a közeljövőben kiadni egy műsoros kazettát, sajnos egyelőre nem tudják, kihez forduljanak segítségért. Horgosiak Debelyacsa utcáin