Magyar Szó, 1992. december (49. évfolyam, 330-359. szám)

1992-12-22 / 350. szám

10 SZABADKA Érkezik a segély Tegnap érkezett az első szállítmány Tegnap Szabadkára érkezett az a mintegy 200 000 forint értékű segély­­szállítmány, amelyet a Magyar Béke­szövetség kezdeményezésére október­ben indult gyűjtés során magánszemé­lyektől, szakszervezetektől, intézmé­nyektől kapott adományokból állítottak össze. A főleg gyógyszert, gyermektáp­szert, ruházati cikket tartalmazó külde­ményt Barabás Miklós adta át Kern Imrének, a végrehajtó bizottság elnö­kének azzal a kéréssel, hogy a segély egy részét juttassák el Szarajevóba. Eb­ben, amint a tegnapi beszélgetés során elhangzott, segítséget nyújt majd az ad­ventista egyház, amely már több ízben juttatott el élelmiszer-szállítmányt a vál­ságövezetekbe. A tegnap érkezett gyógyszerek egy részét azonnal eljut­tatták a szabadkai kórháznak. A budapestiek segélyszállítmányán kívül az elkövetkező napokban újabb se­gélyt vár Szabadka Bonyhádtól (Ma­g­yarország). A 98 tonna szén mellett ru­­át, élelmiszert és gyógyszert is külde­nek. A tüzelő egy részét a körzeti egész­ségházak között osztják szét, de juttat­nak belőle azoknak a szegénysorsú pol­gároknak is, akiknek tüzelőgondjuk van. A gyógyszert, valamint az egyéb egészségügyi fogyóanyagot a kórház rendelkezésére bocsátják. Namur belga város 60 tonna segély folyósítását jelezte. Itt is élelmiszerre, ruhára és gyógy­szerre számíthat a város. A tegnap délelőtti sajtótájékoztatón elhangzott: negyven gyermeket hívtak meg Belgiumba téli üdülésre azok közül, akik Palicson tartóz­kodnak. Elutazásuk azonban kérdéses, mert mint közölték, a szükséges dokumen­tumokat az intézmény nem szerezte be. Kasza József polgármester egyéb­ként a napokban Szerbia közlekedés­­ügyi miniszterével tárgyalt a terelőút építésével kapcsolatos kérdésekről. En­nek eredményeként várható, hogy talán elmozdul a holtpontról az ügy, amely évek óta megoldásra vár. Remélhetőleg a jövő évben megkezdőd(het)nek a munkálatok. A polgármester fogadta a római katolikus, a pravoszláv, az evan­gélikus, a református és a zsidó egyház­­közösségek képviselőit, és a közelgő ün­nepek alkalmából jókívánságait fejezte ki a maga és Szabadka polgárai nevé­ben. A találkozón szóba került, hogy a Városháza tornyára visszaállítják Sza­badka szimbólumát a kereszttel. Az egy­házközösségek képviselői támogatták ezt az álláspontot. A­ sajtótájékoztatón közölték, hogy december 28-án ülést tart a képviselő­­testület. Négy súlyos sérülés Hétvégi balesetkrónika Pénteken délben Növi Jedniken gyerekgázolás történt: a Csantavéri szállások 157-es háza előtt Balogh Já­nos magyarországi sofőr gépkocsijá­val elütötte Horváth Zoltán (9) kisfi­út, akit súlyos sérülésekkel szállítottak kórházba. Szombaton hajnalban Ke­­lebián az Edvard Kardelj utca 335-ös számú ház előtt történt közlekedési szerencsétlenség. Egy parkoló tetovói nyergesvontatóba futott gépkocsijával Engi Imre. A személygépkocsi veze­tője és két utasa (Szénás Dezső és Szűcs Piroska) súlyosan megsérült. A hét végén még 21 közúti baleset történt, öten könnyebben megsérül­tek, a kár 2,5 millió dinár. Főleg gyorshajtás miatt volt a legtöbb koc­canás és ütközés. Több mint ötszázan fizettek helyszínen bírságot,­­ gyors­hajtásért, és száznál többen azért, mert nem használták a biztonsági övét. Szabálysértési bíró elé több mint negyvenen kerülnek, közülük kilen­cen ittas járművezetés miatt, nyolcan pedig, mert a közlekedési lámpa pi­ros jelzésén hajtottak át az útkereszte­ződésen. A közlekedési rendőrök 11 járművezetőt zártak ki a forgalomból, 9-től elvették a hajtási jogosítványt. A hétvégén nagy volt a forgalom a határátkelőkön. A várakozás a sze­mélygépkocsik esetében olykor hét­tíz óra volt, a teherautók pedig több mint huszonnégy órát is várakoztak. Mg Az egyházközségek miserendje 1992. december 23-án: * Szent Teréz-templomban 7 óra­kor: (h) Vinko Peresc, 8 (h): Manda Standé, 9 (m): Nagy Ződi István, 18 (h): Lozika és Blaško Kujundžić lelkiüdvéért, * Jézus a munkás templomban (Kertváros) 7 (h): Jelena Ivkovic Ivandekic lelkiüdvéért, * Szent György-templomban 7 (m): Huszár Ilona lelkiüdvéért, * Szent Kereszt templomban (Séta­erdő) 7 (m): Alexius Lambert lelkiüdvé­ért, valamint Georgijevics Veráért, * Mária Egyház Anyja temp­lomban (Sándor) 6.30 (h): Matil­­ka Crnkovic lelkiüdvéért, * Szent Rókus-templomban 17. szentmise, * Kisboldogasszony­­templomban 7 (m): Kabók Sán­dor lelkiüdvéért, * Szent Péter és Pál apostol templomban (Bajmok) 7.30 (m): Fá­bián Viktória és elhunyt családtagok lelkiüdvéért, * Mária Világ Királynője temp­lomban (Palics) 16 (m): a családért és a fiatalokért. Ma a Potisiéban Múlt héten majdnem száz liter vér gyűlt össze A kórház vérátömlesztő osztályá­nak dolgozói a múlt héten 233 vér­adótól 99,5 liter vért gyűjtöttek össze. A terepjáró csoport a múlt hétfőn Ka­nizsán járt, ahol 58 véradótól 16 liter vért kaptak. Pénteken Pacséron 102- en 33,5 liter vérrel gyarapították a kórházi tartalékot. A vérátömlesztő osztályt a múlt héten 73-an keresték fel, tőlük 50 liter vért vettek. A múlt héten 24-en adtak először vért, a többszörös véradók közül megemlítjük Josip Milunovicot, aki 56. és Papp Mi­hályt, aki 55. alkalommal adott vért (mindketten a húsárugyár dolgozói). Nebojša N. Rákié 1958-ban született, szakorvos a Városi Kórházban. 1979 óta foglalkozik fotózással, és megszerezte az első osztályú képesí­tést. Számos országos kiállításon szerepelt, és több díjat kapott. Külföl­dön is bemutatkozott fotóival. Kezdetben a belgrádi egyetemi fotóklub­nak volt a tagja, most a Lifka Sándor Fotóklubban tevékenykedik. Képün­kön: Nincs tovább című fotója. Magyar Szó SZABADKÁN MA * délután 4-től este 7 óráig kará­csonyi kazettavásár a Népkörben: Ka­rácsonyi énekek (a becskereki Székes­­egyház kórusának előadásában); Me­sélő kazetta (Ferenci Jenő mesél a gyerekeknek); Kupuszinai vidám népdalok (a kupuszinai Petőfi Sándor ME vegyeskara és fúvószenekara előa­dásában). Daloljunk-táncoljunk vide­okazetta (a topolyai Petőfi Emlékkó­rus előadásában) FILM ZVEZDA: Éjféli hőség, amerikai. Sz.: Michael Pare, Adam Ant, Dennis Hopper, r.: Ted Gorman (17.30, 19.30) MUNKÁS: A nindzsa élete, hong­kongi. Sz.: Chen Twun Tai, Yang Wai Noi, r.: Chen Twun Tai (18, 20) Szex a börtönben, amerikai. Sz.: Gabriel Pantello, Christine Black, Mo­nique Carrera, r.: Gerad Kikione (16, 22) GYERMEKSZÍNHÁZ Nevaljak­ lutak, szerb nyelvű előadás. Sz.: Svetlan Abramović, Árokszállási Márta, Vesna Borocki, Boško Boškov, Miroslav Markovic, Jorán Risztovszki. r.: Zivomir Toko­­vic (9) ÜGYELETES ORVOS: A Petőfi Sándor utcai mentőállomáson este 7-től reggel 7 óráig, tel.: 94 GYERMEKGYÓGYÁSZATI REN­DELŐ: Đuro Đaković utca 14., tel.: 36-136,25-733 GYÓGYSZERTÁR: A zsinagógá­ban HÁZASSÁG ELŐTTI ÉS CSALÁ­­DI TANÁCSADÓ: Jugoszláv Néphad­sereg útja 33., tel.: 36-000 (7-től 14 óráig) S.O.S. lelkisegély-telefon: 33-000 (17-től 22 óráig) EBEÉ-megfigyelők (új városháza, 6. emelet) telefonszáma: 024/27- 237 (9.30-tól 16.30 óráig) KIÁLLÍTÁS VÁROSI MÚZEUM: Állandó kiál­lítás: Németh Nimród fotókiállítása ART CAFFÉ: Kothencz Imre palicsi festő önálló kiállítása GERONTOLÓGIAI KÖZPONT (Zarko Zrenjanin utcai klub): Ruža Tumbas szabadkai festő önálló kiállí­tása BUNJEVAČKO KOLO MŰVE­LŐDÉSI EGYESÜLET (Preradovic utca 4.): Nemes Katalin önálló kiállí­tásának megnyitója (18) KÉPZŐMŰ­VÉSZETI TALÁLKOZÓ: VIII. Kerá­mia Triennálé CITY GALLERY: Ana Bukvic-Iv­­kovic kiállítása VÁROSI KÖNYVTÁR - kiállítóte­rem: Laura Pejic rajzkiállítása KÖZÉPISKOLÁSOK DIÁKOTT­HONA: Vicai Lajos fotókiállítása VÁROSHÁZA - előcsarnok: Ana Letovic szabadkai festő önálló kiállítá­sa HADSEREGOTTHON: Vukovári képek, fotókiállítás KÖZLEMÉNY Ha Szabadkán az árusoknál nem kap Magyar Szót, szombat és vasár­nap kivételével 8 és 12 óra között tele­fonon (21-144) hívja fel szabadkai ter­jesztőosztályunkat. A Forum Városhá­za alatti üzletében mindenkor kapha­tó Magyar Szó, Palicson pedig a bu­szállomáson. Ajándék a szabadkai kisdiákoktól A Vöröskereszt szabadkai szerveze­tének segítségével a hét végén útnak indították azt a három tehergépkocsit, amely segélyszállítmányt visz Tenjára és Arandelovóra. A főleg gyermekru­hából, lábbeliből és könyvekből álló segélyt a szabadkai általános iskolások gyűjtötték össze az elmúlt hetekben és ottani társaiknak szánták. A Vöröske­reszt még 350 újévi csomaggal gazda­gította a küldeményt. Tüzet okozott a villanycsatlakozó A hétvégén egy kisebb tüzet je­gyeztek a tűzoltók. A Bajnát utca 38- ban csaptak fel a lángok. A mosógép üzemeltetése közben kigyulladt a vil­lanycsatlakozó. Nem sérült, meg senki, a kár 150 000 dinár. Mg 1992. december 22., kedd A szünidőben is Az olvasás gyönyörűség Sokan és sokszor elmondták már: könyv, olvasás nélkül lehet élni, de nem érdemes. A szabadkai általános- és középiskolások körében végzett röpke körkérdésből az derült ki, hogy sok diák mindennapjaihoz hoz­zátartozik az irodalom, s egyik kedves szünidei kikapcsolódásuk az olvasás lesz. Kókity Rozáliát, a Jovan Jovano­­vic Zmaj Általános Iskola magyar sza­kos tanárát arról kérdeztük: milyen olvasnivalót ajánlana a téli szünidőre a felső tagozatos diákoknak? A tanárnő elsősorban a magyar irodalom klasszikusait említette, Jókai regényeit (például A kőszívű ember fiait), Mikszáth Kálmán, Móra Fe­renc, Móricz Zsigmond műveit, Jó­zsef Attila verseit, de tapasztalata azt mutatja, hogy Adyt is meg lehet sze­retni már az általános iskolában. Ta­valy óta a Zunai iskolában Nemes Nagy Ágnes Szavalóversenyt rendez­nek. A felsős diákok közül azoknak, akiket jobban érdekel a költészet, az úgynevezett komolyabb verseit is ér­demes kézbe venni, ugyanígy Weöres Sándor esetében sem kellene megáll­ni a gyermekverseknél. * Mit szeretnek olvasni a felső ta­gozatosok? - A kamaszlányok a nagyon nép­szerű pöttyös és csíkos könyveket ol­vassák nagy élvezettel, a fiúk pedig a Delfin sorozatban megjelent kalandos történeteket. Nagyon jók ezek a lá­nyoknak és fiúknak szóló kiadványok, de emellett ne idegenkedjenek a ko­molyabb olvasmányoktól se. Van olyan gyerek, aki csak az ismeretter­jesztő kiadványokat „bújja”. Persze, mondani sem kell, hogy Verne, Fe­kete István művei vezetnek a nép­szerűségi listán, Jack London, Mark Twain írásait is ugyanilyen szívesen olvassák. Kókity Rozália tanítványainál Erich Kästner művei nagy tetszést arattak. A vajdasági írók közül Né­meth István, Mirnics Zsuzsa és Gion Nándor könyvei a kedvelt olvasmá­nyok. A lányok szívesen olvassák Fe­hér Klára és Szabó Magda műveit. A diákok figyelmébe ajánlja Dickens re­gényeit; romantikus, érdekes, kalan­dos olvasmány, az író jól kifejezi az emberi érzelmeket. Nagyon hasznos művekről van szó, s ez nem jelenti azt, hogy később nem szereti meg a szépirodalmat is. Sok népszerű művet dia- és videofilmen is megnézhetnek a diákok, emellett azonban ajánlatos elolvasniuk a regényt is. Minden gyereknek - különösen ma, amikor annyi durvasággal szem­­besülnek mindenütt, eluralkodott a durva beszéd, s meglehetősen ma­gukra vannak hagyatva - szüksége lenne arra, hogy a könyv, a szép szó felé forduljon, mondja Kókity Rozá­lia. m. k. A háború is üzlet A Népkör és a zombori Petőfi Sándor Művelődési Egyesület amatőr színjátszói ma viszik színre a Fiaim című drámáját Arthur Miller ritkábban játszott darabját, a Fiaim című drámát viszik színre ma este 8 órakor a Népkör­ben az amatőr színjátszók. Közre­működnek a zombori Petőfi Sándor Művelődési Egyesület tagjai is. Sza­bó István, a rendező így nyilatko­zott: - Ez a dráma mellém szegődött hosszú pályafutásom alatt. Először 1953-ban Magyarcsernyén vittem si­kerre a helybeli színjátszókkal. A da­rabban én tolmácsoltam Christet, az édesapja ellen lázadó fiatalembert. 1965-ben a Népkör is bemutatta ezt a Miller-darabot Krémer Sándor ren­dezésében, a díszletképet pedig a ter­veim alapján állították be. 1983-ban Zomborban vittem színpadra a Fiai­mat. Ez a mostani vállalkozás bizo­nyul a legnehezebbnek, de érzésem szerint színvonalasabbnak is, mert olyan szereplőkkel dolgozom, akik a legnehezebb feladatok megoldására is képesek. ■ Miért ez a vonzódás a Miller­­drámához? - A dráma mindig időszerű, min­dig van valamilyen üzenete. Jelen pil­lanatban is hozzánk szól, hiszen a há­borút érinti, valamint azokat, akik számára a vérontás nagy üzletet je­lent. Az üzenet lényege: számunkra nem maradhat más hátra, mint a tel­jes leleplezés. Felelősséggel kell lelep­lezni a háborús bűnösöket, még ak­kor is, ha a családunkról van szó. Há­borúban élünk mi is, amiért nem egy ember, hanem a közösség a felelős. A Keller család drámája a mi drámánk is, mert a háborús bűnösök közöt­tünk vannak. ■ A szereplőgárda? - Zomborból Győrfi Klárika és Sándor, valamint Jónás Elvira járul hozzá a darab sikeréhez. Vinczer Im­re, Vinczer Attila és Takács Tibor a népkörieket képviselik. A belépőjegy 1000, tanulóknak 500 dinár. BEMUTATÓRA KÉSZÜLNEK BAJMOKON IS Bajmokon — ha sikerül elegendő mennyiségű fűtőanyagot beszerezni­­ holnap, szerdán este tartanak bemu­tatót. Srboljub Stankovic: Rózsika cí­mű színjátékát viszik színre, az alábbi szereposztásban: Gordana Ostrogo­­nac, Dragana Vucelic, Szabó Elvira, Andrej Simon, Siniša Ekhard, Dra­gan Stankovic, Dijana Pešić, Natasa Zotović, Zoran Aranj, Slađana Beš­­lic, Karolina Sekulic és Andrej Sken­­derovic. A magyar társulat is készül az újabb bemutatóra, Charley nénje cí­mű bohózatát viszi színre, szereplők: Kollár Andor, Krizsák Péter, Balázs Áron, Lukács Aurélia, Hucek Anikó, Nagy Viola, Hubay László, Harold Csaba, Hubai Gábor, Deli Zoltán és a bajmoki Vuk Karadzic iskola tanulói­nak egy csoportja. Párbeszéd az angyallal - Mennyből az angyal, lejött hozzátok. Itt vagyok! - Hangot hallok, de angyalt nem látok. Merre vagy? Hol voltál eddig? - Nem is hívtál. De mindig a közeledben voltam. - Az a selymes susogás, szárnyaid susogása lett volna? Miért nem száll­tál le és szegődtél mellém? - Hová szánhattam volna le, amikor a levegőben sem voltam biztonság­ban. A szárnyam így is megsérült. Tűzharcba repültem... - Neked csak a szárnyad, nekem a lelkem sérült. Jó lenne angyalnak lenni, messzire elrepülni... - Gondolod, aki angyallal megy szárnyöltve az angyallá változik? - Hihetetlenekre nem érvényes az angyalosdi. Nem akarod, hogy meg­mentselek? - Ne vesződj velem, angyalka, menthetetlen vagyok! Elveszettek va­gyunk mindnyájan. - Az angyalát! Ha te többesben beszélsz, érthető az aggodalmad. - Miért? Ha nem csak rólam van szó, cserben hagy az angyali tudomá­nyod, nagyvonalúságod?! - Nem erről van szó. Angyalságomnak, angyallelkemnek túl sok a több főre jutó vállalkozás­mentés. Nem vagyok biztos benne, hogy ennyiféle lel­ket meg tudok menteni. - Hitetlen angyal. Pedig annyira bíztam benned! - Túlkomplikálod, mint mindent. Gyere, repülj velem! - Angyali vagy, de már elszegődtem: nem angyalhoz, tigrishez. -Jézus, Mária! - Sajnálom! Rákényszerültem. Kinek háza sincsen/Munkát sem kap in­gyen/ Nem őrködnek felette/Nincsen pénze kenyere/Tigrisbőrbe feledkez­­ve/ne vetkezze/ne vetkezze/ne vetkezze...­­ Mennyből az angyal, lejött hozzátok... Hiába. b-y

Next