Magyar Szó, 1993. május (50. évfolyam, 116-144. szám)

1993-04-30 -1993-05-03 / 116. szám

4 KÖZELET Beszéljünk az autonómiáról Közösségi tudatának erősödésével talpra állt a magyarság Interjú Ágoston Andrással, a VMDK elnökével A­z utóbbi hetekben a Magyar Szó Közös író- ХЛ, asztalunk rovatában több ízben is jelentke­zett véleményével Ágoston András, a VMDK el­nöke. Leveleinek kicsengése elsősorban a VMDK által kidolgozott autonómiakoncepció elfogadtatásának szorgalmazása volt. A levelezé­sek helyett beszéljünk hát az autonómiáról! A Magyar Szóra vonatkoztatott észrevételeit is fi­gyelembe véve erről a témáról kérdeztük a VMDK elnökét. ■ A VMDK az utóbbi hetekben több, a vaj­dasági magyar autonómia létrehozásával kap­csolatos kezdeményezésével hívta fel magára a figyelmet... - A magyar autonómia politikai szárnya lét­rejött, a VMDK teljes legitimitással megfogal­mazta a vajdasági magyarság érdekeit, azt is képviseli. A választások után megalakult helyi önkormányzatok között jó együttműködés ala­kult ki, ezt a területi autonómia csírájának te­kinthetjük a gyakorlatban. Tíz-egynéhány he­lyen VMDK-s helyi közösségek jöttek létre, mégpedig az esetek felében, ahol a kisebbségi szórvány-önkormányzatokat akartuk megvalósí­tani. A nagy nyomás közepette úgy gondoltuk, nem védekezünk, hanem inkább bátran lé­pünk. ■ Milyen nagy nyomásra gondol? - A lélektani hadviselésére, az erőszakos mozgósításra, a hatósá­gi képviseletek intézkedéseire. Az utóbbi hónapokban a hatalom 17 olyan törvényt hozott, amellyel csökkentik vagy megszüntetik az egyes kisebbségi jogokat.­­ Tehát a VMDK lépett... - Ilyen körülmények között gondoltuk, hogy lépni kell, mégpedig a kormányzatok mert világossá vált, hogy a kisebbségi intézmé­nyek a magyar állam támogatása nélkül nehezen tudnak fennmaradni. Úgy gon­doltuk, hogy még egy kezdeményezéssel fordulunk a szerbiai kormányzat felé, gon­dolván, hogy felméri: egy ilyen demokrati­kus lépéssel jó pontokat szerezhet a nem­zetközi közvélemény előtt.­­ Önök ezt a kezdeményezést a vajdasági magyar közintézmények vezetőinek aláírásával akarták támogatni?­­ Két okból gondoltuk, hogy fontos ez a tá­mogatás. Egyrészt, hogy a vajdasági magyar nyilvánosság lássa, a fontos intézmények élén ál­ló emberek közül ki az, aki támogatja a koncep­ciót. Mi ezt demokratikus kezdeményezésnek tartjuk, mert a vajdasági magyarságnak joga van arra, hogy lássa, ki az, akit támogatni tud. Másrészt azért kértük fel az intézmények veze­tőit, mert úgy gondoltuk, hogy mivel a személyi elvű autonómiáról van szó, az intézmények je­lentős ingatlannal való rendelkezését is számba véve fontos lenne, hogy kezdeményezésünket azok is támogassák, akik érdekeltek a kérdés­ben. Ez a fajta támogatás tehát azt jelenti a szerb kormányzat előtt, hogy nemcsak politikai köve­teléssel álltunk elő, hanem az intézmények ve­zetői állnak a kezdeményezés mögött. Mi tudjuk azt, hogy amíg a polgárháború tart és amíg a dialógus el nem kezdődik a kisebbségek képvi­selőivel, addig ez a kezdeményezés deklaratív jelentőségű, de a politikai közvélemény felvilá­gosítása érdekében ezt a lépést most mégis megtettük. A KISEBBSÉGEK POLITIKAI SZUBJEKTIVITÁSÁNAK LEHETŐSÉGEI AZ ALKOTMÁNYBAN ■ A vajdasági magyar autonómia koncepci­ója kapcsán a szerb politikusok azt róják fel a VMDK-nak, hogy kilépett az alkotmányos ke­retből, vagyis, hogy kezdeményezése nincs összhangban Szerbia Alkotmányával. Mi a vá­lasza e megjegyzésekre? - A szerbiai alkotmány egy szakasza lehetővé teszi, hogy a köztársaság átruházzon bizonyos egy kis statisztika teknek. Tehát van alkotmányos lehetőség. Kö­zöttünk is vannak eltérő nézetek, hogy jogi for­mában milyenek a lehetőségek, de döntőnek a politikai elhatározást tartjuk. Nem zárom ki, hogy az alkotmányt is módosítani kell, a kisebb­ségi közösségek politikai szubjektivitását kellene az alkotmányban elismerni.­­ Az autonómia kialakításának egyik lépé­seként a vajdasági sajtó esetében nemrégiben még egyet léptek: az alapítói jogokat kérték. A Magyar Szóhoz éppen akkor juttatták el a kezdeményezést, amikor a szerkesztőség a legnehezebb helyzetben volt, vagyis, amikor papírhiány miatt négy napig nem jelent meg­- A miáltalunk vallott autonómiakoncep­ció megvalósítására törekszünk, a konkrét problémákkal nem foglalko­zunk, ehhez pénzünk sincs, mi egy politikai folytonossá­got akarunk végigvinni, ami­nek eredményeként az anyagi problémák is megoldódnak. A mi kezdeményezésünk politi­kai jellegű.­­ S miközben eredmény lenne, addig a többoldalú po­litikai nyomás alatt leépül­nek ezek az intézmények. •­­ Ha a személyi elvű auto­nómia létrehozására meg­kaptuk a támogatást a ki­sebbségi intézmények részé­ről, akkor tiszta vizet öntünk a pohárba, mert így világossá válik a szerb hatalom számára, hogy egyes személyekkel egyezkedni nem lehet. Ennek több következménye lehet. Az egyik, hogy nem adnak pénzt az intézményeknek és bekövetkezik a csőd, a másik, hogy elgondol­kodnak, mennyire fizetődik ki a szerb hatalom számára, hogy megszűnjenek a kisebbségi intéz­mények. Ezt a kockázatot a rajtnál vállalni kell, hogy tiszta helyzet álljon elő. Ha bekövetkezne egy ilyen csőd a magyar kisebb­ségi intézmények politikai ál­lásfoglalása miatt, akkor mi a magunk részéről az ezzel járó szociális problémákat enyhíteni tudjuk. "I i I I P' I Ha a vajdasági magyarok nem kapnak autonómiát, a következő nép­számlálásig, tehát 2001-ig számuk akár felére is csökkenhet - állítja Ágos­ton András. - Ez az irányzat nem újkeletű. 1961 és 1965 kö- —— —----—---------------------—--------—-----— —-------­volt 5, ’71 és '81 között 10, ’81 és ’91 között 13 százalékkal | U , I w** ’ 4 ' * csökkent a vajdasági magyarok lélekszáma. Utána jött a pol- I* nGlCIfOITt ©S СИЈ10И©ГП1СЗ ... gázháború... j H Az autonómia lényegében a központi haza­ Ágoston András Magyar Szó 1993. április 30., május 1., 2., 3. k szeme gi e vu on _____________________________________ | lom befolyását csökkenti az adott szellemi szféra­funkciókat más szervekre, például a közigazgat­s­ban vagy TM adot­területen. A jelenlegi viszo­tási szervek is átadhatnak fimkciókat a körze-­­ 1 'оо" között, amikor a őrségben szerb nemzetál­lam van kialakulóban erős központosított hata­lommal, az autonómia létrehozására a helyzet nem sok esélyt kínál... - Ebben a pillanatban autonómiát követelni optimizmusra vall, de politikai optimizmus nélkül nem lehet. Optimizmusunknak alapja is van. Egy­részt a polgárháború egy negatív modell a külső szemlélőnek, valószínű az is, hogy a megoldásra törekedve olyan demokratikus rendszerszervezési modell kerül előtérbe a nemzetközi tényezők ré­széről, amely biztosítja a határok sérthetetlenségét úgy, hogy a kisebbségek megkapják a kollektív jo­gokat, amelyek biztosítják számukra a fennmara­dást. A Carrington-dokumentum tartalma bizo­nyítja ezt a tendenciát. A nemzetközi porondon minden kezdeményező partner aláhúzza, hogy nem engedi meg a kettős mérce alkalmazását a ki­sebbségek esetében. A térség problémáját rendez­ni demokratikus politikai rendszer nélkül nem le­het, a piaci viszonyok is megkövetelik ezt. A ma­gyarok esetében minden autonómián kívüli meg­oldás olyan helyzetbe hozná a vajdasági magyaro­kat, hogy súlyos anyagi problémák miatt az egyéni megoldások felé terelődnének, kivándorolnának, ami terhelné a befogadó országokat. Nemcsak a méltányosság vezeti tehát a nemzetközi közösséget a probléma rendezésében, hanem a jól felfogott érdek is. ■ Szerintem egyénenként vállalni lehet a kockázatot, de ha kollektív véleményt akar­nak kicsikarni, az a régi egypártrendszerű munkamódszerre hasonlít. Ha tehát politi­kai támogatásról és a politikai kockázatvál­lalásról beszélünk, akkor hogyan lehet azt most kollektíváktól elvárni? - A történelmi helyzet változott meg. Ha a vajdasági magyarságnak egy napilapjuk van, akkor a Magyar Szó elsődleges funkciója, hogy a vajdasági magyarság lapja legyen, olyan érde­keket kellene képviselni, amit a vajdasági ma­gyarság a szavazataival bizonyított. Itt nem arról van szó, hogy a Magyar Szó hogyan ír az egyik vagy a másik pártról, hanem arról, hogy az élet­be vágó kérdésekben, mint az autonómia, ho­gyan foglal állást. Az autonómiát megszavazták a magyarok, mi a választásokon nem árultunk zsákba macskát. Azt hirdettük, ha a VMDK-ra szavaz, az autonómiára szavaz. Amikor a helyzet ilyen, nem lehet semleges ítélőbíróként visel­kedni. A kommunista-szocialista rezsimbeli szi­tuációval a mi felszólításunkat nem lehet össze­hasonlítani, mert nem azt kértük, hogy a A­a­­gyar Szó másról ne írjon, nyisson meg minden kérdést. Mi a VMDK-ban meg is akarunk nyitni minden kérdést nyilvánosan, ha a Magyar Szó és­ a Napló ezt lehetővé teszi. Ha nem, akkor annyi pénzünk még van, hogy kiadjunk egy rendkívüli Hírmondót, mert a jövőnkről van szó.­­ CSAK AZ ÁLTALÁNOSSÁG SZINTJÉN . Ami a Magyar Szót illeti, a VMDK tehát a koncepciójának megfelelő politikai harc fel­vállalását várja el. Az általános elvárásról most mégis konkrét kérdésekre is kitérnék. A VMDK a magyar tájékoztatási eszközök alapí­tói jogának átvételére tett kezdeményezésekor azt is kimondta, hogy a szerkesztőséget a szer­kesztéspolitika meghatározásakor csak a vajda­sági magyarok legalapvetőbb kollektív érdekei kötik. Mégis azt tapasztaltam, hogy a VMDK­­­t . parlamenti képviselői és polgármeste­rei az utóbbi hónapokban hivatalos összejöveteleken konkrét szervezési kérdéseket rónak fel, pl. miért nem je­lentetünk meg írást a zágrábi Vjesnik­­ből (kemény valuta kell a beszerzésé­hez), vagy miért nem voltunk ott egy képviselőházi mezőgazdasági bizottság ülésén, vagy a Tanjugon kívül miért nem használunk más hírügynökségi anyagot (hogyan a pénzhiány és az em­bargó miatt?)... — Nem véletlen, hogy a VMDK Ta­nácsa a megnyilatkozásaiban, doku­mentumaiban csak az általánossági szinten marad. Mi abból kiindulva, hogy a részletekről szóló vita eltereli a lényeget, megmaradtunk az autonómi­ával kapcsolatos követeléseink mellett. Az Elnökségben és a Tanácson is fel­merült azonban, hogy a VMDK-s ön­­kormányzatokban fönnáll az­ egypárt­­rendszer szindrómája. Mi a veszéllyel , tisztában vagyunk, de mi ebbe hatéko­nyan nem tudunk beleavatkozni, mert az egész politikai konstelációt bolygat­nánk meg, ha mi most ebben a pilla­natban a magyar helyi önkormányza­toktól a többpárti fölépítést követeljük meg. Ha létrejön az autonómia, meg­van az esély, hogy ezt a problémát le­vegyük a napirendről. Vagyis már a személyi elvű kisebbségi tanács létre­jöttével megjelenik a pártoskodás jele a magyar kisebbségi társadalomban, ami egyben a hatékony versengés csí­rája. Sajnos tapasztalnom kellett az ön­­kormányzatokban, hogy ha bármilyen kis hatalomról van is szó, az emberek élni akarnak vele... ■ Visszatérek mégis a konkrétumokra. Pon­tosabban egy szemléltető adatra. A zentai ön­­kormányzat a költségvetésben 10 millió dinárt hagyott jóvá a Tiszavidék egész évi pénzellátá­sára, hivatalos utazásokra pedig 4 és fél milli­árd dinárt! Mire számíthatnak hát az intézmé­nyek az önkormányzatoktól?­­ A polgármestereknek a sajtó képviselőivel való kishegyesi megbeszélés után már tettek lé­péseket a polgármesterek, hogy a szerény kere­tek között segítsenek. Mi a VMDK-ban általá­nos síkon akarunk maradni. Ha mi beavatko­zunk a napi pénzelési gondok megoldásába, kö­dös helyzethez járulunk hozzá. ■ Pedig a nagy elvándorlást figyelembe vé­ve, a sok megoldatlan kérdés is visszás helyze­tet teremt. Hogy ne a sajtóval példálózzak, tu­domásunk van róla, hogy néhány VMDK-s ve­zető gyermeke külföldön tanul, hogyan mutat­nak példát az ittmaradásban, az autonómia csí­rájának létrehozásában. De talán jobb lenne, ha nem is említeném ezt a kérdést... - Dehogynem, csak beszéljünk róla! Elvándor­lás van. Először a polgárháború, majd a mozgóa­nost a gazdasági nehézségek folytán. A kiván­­egyedül az autonómiával állítható meg, magyarság közösségi tudatának a polgárhá­ború közepette való megerősödésével talpra állt. Ván­­dorlás mert ! FRIEDRICH Anna ! ! Egy tál meleg étel - tál nélkül A­zt mesélték és állítólag ЈГЋ, igaz is volt, hogy a felsza­badulás utáni években Belg­­rádban létezett egy, a Biza­lomhoz címzett étterem és népkonyha, amelyben a pléh tányérok oda voltak csavaroz­va az asztalhoz a kanál és villa pedig vékony, de erős láncon lógott. Időközben lényegesen javult a helyzet és minden pol­gárnak lett saját tányérja, sőt volt is mit bele aprítani. Eset­leg csak a hecc kedvéért emel­tünk el néha egy-egy szebb poharat és evőeszközt, de csak akkor ha rajtuk volt a hotel jelvénye. Szomszédom kislá­nya annak idején egy tíznapos iskolai kirándulásról tizenkét személyes evőeszköz-készlettel jött haza. Még a kis kávéska­nalak sem hiányoztak. Úgy tűnt, hogy a probléma fokozatosan le is kerül a napi­rendről, hiszen az utóbbi idő­ben nem az evőeszköz és a tá­nyér a probléma, hanem az,­­hogy mit is együnk belőle. Ép­pen ezért meglepő, hogy a ja­­godinai kábelgyárban amiatt verték félre a harangot, mert az üzemi étkezdében elfogyott az evőkészlet! Mintegy 3000 tányért és többezer evőeszközt írnak a derék dolgozók lelké­re, akik úgy látszik félreértet­ték az egytál meleg étel fogal­mát: a meleg ételt megették, a tányért pedig hazavitték. Ta­lán azért, hogy később muto­gathassák majd unokáiknak valamikor ilyen nagy tányé­rokból ettek az üzemben és még dolgozni sem kellett a blokád miatt. Bizony nem könnyű egy üzemi étkezde helyzete, ami­kor 3000 tányér hiányzik. Ugyanennyi munkás hiányát talán észre sem vennék ma­napság, de ezek a tányérok a porcelánt imitáló, úgynevezett kemény plasztikából készül­tek, ráadásul behozatali nyers­anyagból. A zárlat miatt tehát lehetetlen a pótlás, meg hát pénz sem nagyon van tányé­rokra, sőt a belevalóra is mind kevesebb. A jagodinai kábelgyár üzemi étkezdéjé­nek igazgatója ezért szolidari­tási felhívással fordult a dol­gozókhoz, hogy tekintet nél­kül párt-hovatartozásukra, szép csendesen lopják vissza a tányérokat és a kanalakat. Különben a munkások a mar­kukba kapják a bablevest és a spenótot. Valóban nehéz állást foglal­ni az ügyben. Én azonban mégis megdicsérném a kábel­gyár derék dolgozóit, akik ily módon igyekeztek meg­menteni a lassan széthulló üzem alapeszközeinek egy részét. Ha az igazgatók és a vezető beosztottak a gyárakat veszik meg mint részvénye­sek, akkor miért sajnálnánk a tányérokat és a kanalakat a dolgozóktól? Legalább nyu­godtan az asszony fejéhez vághatják, ha ebédre üres marad, nem törik össze, hi­szen behozatali, kemény plasztikából készült. Az egytál meleg étel pedig bevonul a szépirodalomba és csak írott formában lehet majd találkozni vele. A fizeté­si borítékon tüntetik fel, hogy ennyi lenne, ha lenne. Ki-ki gondoskodjon a saját egy táljáról és azért ne felejt­sük el, hogy ha könyv a leg­jobb barát, akkor a szakács­könyv a legjobb barátnő! Eb­ben találhatjuk azt a szerelmi amely a babról csülökről szól,­­ például ínetet is, a füstölt NAGY Nándor

Next