Magyar Szó, 1993. júlis (50. évfolyam, 175-205. szám)
1993-07-01 / 175. szám
2 KÜLPOLITIKA Élveboncolás Karadžić cinizmusán csak lord Owené tesz túl A nacionálkommunizmus és a francia értelmiség ködösítő szerepe A brit lapok részletesen beszámolnak a bosznia-hercegovinai kollektív államelnökség keddi szarajevói üléséről, amely teljes öszszetételben megvitatta a köztársaság felosztására tett szerb és horvát javaslatot. Jelentések láttak napvilágot a közép-boszniai frontokról is, ahol a muzulmánok súlyos vereségeket szenvedtek a boszniai szerbektől és horvátoktól. A Times azt írja, azáltal, hogy Izetbegovic is jelen volt, az ülés voltaképpen a köztársaság végleges felosztásának irányában tett gyakorlati lépés. Az elnökség tagjainak, annak ellenére, hogy nem értettek egyet mindenben, legalább ideiglenesen sikerült áthidalniuk nézetkülönbségeiket. Az a döntés, amelynek értelmében háromtagú bizottságot hívnak életre és azzal bízzák meg, hogy készítse el a szerb és a horvát terv ellenjavaslatát, gyakorlatilag mégis a felosztás szolgálatában áll, hiszen a jövőbeni Bosznia berendezkedésének részleteiről lesz szó benne. A The Daily Telegraph szarajevói tudósítója is hasonló véleményen van. Szerinte a kollektív elnökség ülésén nem is a felosztásról volt szó, hanem a jövőbeni bosnyák állam politikai berendezésére vonatkozó javaslatokról. A Times vezércikkben foglalkozik a Bosznia három részre osztásával kapcsolatos diplomáciai tevékenységgel a legújabb szerb és horvát felosztási terv tükrében. A boszniai tényezők - ide értve a szerbeket, horvátokat és lord Owent - egy emberként igyekeznek meggyőzni a nemzetközi közvéleményt, nemkülönben magát Izetbegovic elnököt, hogy az ország felosztása immár kész tény. Ha ezt sikerül bebizonyítaniuk, akkor olyan béketerv realizálásának lesz szemtanúja a világ, amely nemhogy bünteti, hanem egyenesen megjutalmazza a területrablást. A szerző úgy véli, hogy a jelen szerb-horvát terv ugyanannyira irreális, mint bármelyik korábbi. Lord Owen közvetítése egymagában semmit sem ér, ha nem kíséri a nyugati szövetségesek valamiféle együttes kezdeményezése, ide értve a Horvátország elleni szankciók bevezetését is, és a közvetítés nem vezethet célra mindaddig, amíg a diplomáciai kezdeményezéseknek a világ nem ad fegyverrel nyomatékot. Ez minden jövőbeni béketervre egyaránt vonatkozik - állapítja meg a szerző. A német Süddeutsche Zeitung a boszniai cikket azzal a megállapítással vezeti be, hogy Izetbegovic elnök távolmaradt a genfi tárgyalások legújabb menetéről. Sok jel utal arra, hogy a hármas felosztás nem is lesz olyan könnyű, mint ahogyan azt a szerbek és a horvátok elképzelik, de az is tény, hogy ezek után minden másképp lesz, a helyzet alapvetően különbözni fog attól, amit Izetbegovic elképzelt. A két győztes fél: a szerbek és a horvátok nyíltan és minden gátlástól mentesen sürgetik Bosznia teljes felosztását. A muzulmánoknak még csak gettó sem jutna, ha maradéktalanul a horvát és a szerb elképzelés realizálódik. Az alig egy esztendős múltra viszszatekintő szuverén állam, Bosznia-Hercegovina eltűnne a politikai és a földrajzi térképről. S hogy a cinizmus és az irónia még nagyobb legyen - fűzi hozzá a Münchenben megjelenő lap -, a szerbek és a horvátok már meg is találták a tragédia előidézőit, nem is nehéz kitalálni, hogy azok kicsodák: maguk a boszniai muzulmánok. Ha most ezek után nem hajlandók részt venni hazájuk élveboncolásában, a felosztásban, ahogyan Radovan Karadžić fogalmaz, akkor a határvonalak megrajzolásába még csak bele sem szólhatnak. Kár ide, kár oda, mondja Karadžić, ha sokáig ellenkeznek, akkor egy talpalatnyi terület nélkül maradnak. Ezt a cinizmust csak az angol közvetítő, lord Owen tudta túlszárnyalni, aki kedvében jár Karadžićnak, és megkísérli felültetni a muzulmánokat azzal az átlátszó állítással, hogy az ország területének több mint tíz százalékát fogják megkapni. A soványabbnál is soványabb vigasz ez annak a népnek, amely a háború előtt Bosznia-Hercegovina lakosságának 40 százalékát alkotta. Brutális szókimondása ellenére a lord azonban az igazságnak csak a felét árulta el. Ha a bosnyák államelnökség többsége leszavazná Izetbegovicot és jóváhagyná a hármas felosztást, azoknak a területeknek a sorsa, amelyeket a muzulmánok kapnának, igen rövid idő alatt megpecsételődne. De lord Owennek erre is rövid idő alatt meglesz a reálpolitikából kiinduló magyarázata, fejezi be eszmefuttatását a délnémet újság. A berlini Die Welt A szerb lobby című kommentárjában a következőket írja: Miközben Bosznia-Hercegovina jövőjéért tovább folyik a fegyveres háború, a világszervezet illetékeseinek körében gyors és véletlennek egyáltalán nem mondható személyi változások történnek, így például leváltották a volt Jugoszlávia területén állomásozó összes ENSZ-erők főparancsnokát, a svéd Wahlgren tábornokot. A svéd külügyminisztérium tiltakozott is New Yorkban, mivel Stockholmot előzőleg még arra sem méltatták, hogy értesítsék, a megkérdezésről nem is beszélve. Ugyanígy hazarendelték az immár élő legendává vált Morillon francia tábornokot. Az ő esetében már nem rejtették véka alá azt, amit Wahlgren esetében eltitkoltak. Nevezetesen, hogy túl nagy rokonszenvet táplált a boszniai muzulmánok iránt és hogy meg nem engedett módon politizált. A svéd kormánytól eltérően a francia még csak nem is tiltakozott emiatt. A körhinta azonban tovább forog. A szerbek most azzal a követeléssel álltak elő, hogy távozzon hivatalából a genfi konferencia kisebbségi ügyekben illetékes német diplomatája, Gert Ahrens. Az Európai Közösség képviselőinek azt a magyarázatot adták, hogy a szerb fél egyszerűen nem tűrheti meg, hogy a tisztséget egy német töltse be. Ahrens vette magának a bátorságot és az úgynevezett krajinákban és a Boszniában élő szerbeket nemzeti kisebbségeknek nevezte, holott tudnivaló - írja a Die Welt hogy a szerbek kizárólag mindig csakis államalkotó nép lehet. A szerb taktika arra irányul, hogy az Európai Közösséget teljesen kirekesszék az egész folyamatból, hogy csak az ENSZ maradjon meg külső tényezőnek. Előzőleg azonban minden olyan diplomatát, tisztségviselőt, katonatisztet, politikust semlegesíteni kell, aki nem elég szerbbarát. Igen fontos mozzanata ennek a törekvésnek, hogy a németeket a lehető legtávolabb kell tartani a boszniai probléma rendezésétől. Úgy tűnik néha, hogy ebben a törekvésükben egyáltalán nincsenek egyedül és lelkes támogatókra találnak egyes nyugat-európai fővárosokban. A Quotidien de Paris című párizsi lap elemzi a jugoszláv tragédiát és arra az álláspontra helyezkedik, hogy két tényező hibáztatható érte a legnagyobb mértékben. Az egyik a szerb nacionálkommunizmus, a nacionalizmus és a kommunizmus e két legvéresebb európai totalitárius rendszer hibridje, a másik pedig a francia értelmiség. Ez utóbbi annyiban, hogy folyamatosan hazug szimmetriát alakított ki a bűnösökről, és minden kínálkozó alkalmat megragadott, hogy az agresszort más színben tüntesse fel. A szerző roppant súlyos vádakkal illeti a francia intelligenciát és azt állítja, hogy ő maga sem különb a Deákné vásznánál, mert totalitárius módon gondolkodik és a Mitterrand francia köztársasági elnökben megtestesülő hatalom a legkülönbözőbb hamisítványokkal és tömeges félrevezetésekkel ügyesen ködösítette a miloševići rezsim embertelen és diktatórikus mivoltát. (D.) június 30. Sorszám 127. PÉNZNEM EGYSÉG VÉTEL KÖZÉP ELADÁSI AUSZTRÁL DOLLÁR1 1341431 1345467 1349503 OSZTRÁK SCHILLING1 167791 168296 168801 KANADAI DOLLÁR1 1556605 1561289 1565973 FRANCIA FRANK1 350339 351393 352447 NÉMET MÁRKA1 1180644 1184197 1187750 GÖRÖG DRACHMA18704 8730 OLASZ LÍRA 100 129624 130014 130404 JAPÁN JEN1 18713 18769 18825 HOLLAND GULDEN1 1053012 1056181 1059350 SVÉD KORONA1 257809 258585 259361 SVÁJCI FRANK1 1331474 1335480 1339486 ANGOL FONT1 3012979 3022045 3031111 USA-DOLLÁR1 1995883 2001889 2007895 Magyar Szó Belgium az EK soros elnöklője Hat hónap után Dánia tegnap átengedte Belgiumnak az Európai Közösség elnöklői tisztségét. Az elmúlt fél évet a bizonytalanság légköre jellemezte, Dániában meg kellett ismételni a népszavazást az EK jövőjéről, s folytatódott a tragédia a volt Jugoszláviában - jelenti az AFP. Dánia hat hónapos elnökösködésének legfontosabb eredménye, hogy a dánok május 18-án a megismételt népszavazáson Európa egyesülésére szavaztak, s ezzel a tizenkettek kijutottak az egyéves válságból, amelyet az elsődleges dán elutasítás okozott. Nyolcezer francia vállalat csődje Az idén májusban Franciaországban csaknem nyolcezer vállalat jutott csődbe. A hivatalos statisztikai adatok szerint ez minden idők rekordját felülmúlja. Ez a mozzanat arra utal, hogy a francia gazdaság súlyos válsággal küszködik. Szinte minden gazdasági ágazatban jeleztek csődöt. Az egy évvel ezelőtti időszakhoz képest 99 százalékkal növekedett azoknak az ipari létesítményeknek a száma, amelyek kénytelenek voltak leállítani a termelést. A kereskedelemben ez az arány 97, az építőiparban 80, a vendéglátóiparban pedig 70 százalék. (Tanjug) 1993. július 1.,csütörtök SZERB-HORVÁT RENDEZÉSI JAVASLAT GENFBEN Bosznia vagy már Helsinki a tét? Miközben Genfben immár második hete a boszniai rekviem záróakkordjait stimmelik, a nyugati sajtó tehetetlen felháborodásában dühödten vádolja Londont, Washingtont, Párizst, egészében Nyugat-Európát és az ENSZ-et, hogy mindvégig kétszínű, erkölcstelen játékot folytatott a bosznia-hercegovinai válság ügyében, de mindenekelőtt a muzulmánokkal szemben. Nem tudni, ez a feltörő undor és csömör milyen méreteketölt meg, de nehezen hihető, hogy jelentősebben megmozgatja a nemzetközi közvéleményt, s még kevésbé, hogy mindez nagyobb horderejű következményekkel lehet a dolgok további alakulására. A legfájóbb számukra nyilván az, hogy saját illúzióikat és légváraikat látják porba hullani, egy igazságosnak, humánusnak és demokratikusnak hitt világ álomképét megfoghatatlanná válni. Így például Daniel Cohn-Bendit (ki emlékszik még vajon a negyed évszázad előtti legendás diákvezérre?) írja többek között a berlini Die Tageszeitungban: „Könnyes szemmel meredek naponta a hírekre, amelyekből arról értesülök, hogy a boszniai muzulmánokat, tehát európaiakat akaratuk ellenére Pakisztánba és Malajziába visznek, ily módon tisztítva meg etnikailag a horvát tengerartot az európai turisták előtt. Mibenülönbözünk mi az amerikaiaktól, svájciaktól, britektől, akik 1939/40/41-ben szinte lehetetlenné tették a zsidóknak, hogy mentsék életüket?" Történelmi tanulság azonban, hogy ilyen és hasonló lelkiismereti kérdéseket, érzelmi töltetű szemléleti módot a napi politika alapjában véve mellőz, s csak taktikai kellékként veszi olykor figyelembe nagyon is kézzelfogható céljainak eléréséhez. Márpedig a világnak, mindenekelőtt Európának napjainkban ezen a ponton a legkeményebb realitásokkal kell szembesülnie, s olyan kérdéseket eldöntenie, amelyek nemcsak eddigi politikai gyakorlatot, hanem alapvető nemzetközi politikai és biztonsági elveket változtathatnak, illetve dönthetnek meg. VAN-E HARMADIK LEHETŐSÉG? Azok a már unalomig lemételt megállapítások, hogy a Nyugat a jugoszláv válságban mindig az események után kullogott, s rossz tűzoltóként valamenynyi esetben késve érkezett az oltás színhelyére, többé említésre sem érdemesek. Az egész válságfolyamat a legújabb genfi tárgyalásokkal eljutott arra a pontra, hogy a helsinki okmányok szerzőit és aláíróit jövőmeghatározó nemzetközi stratégiai kérdések eldöntése elé állítsa. Ez alól kibújni most már aligha lehetséges, ugyanis a dolgok csűrése-csavarása egyértelműen tovább rontaná nemcsak a balkáni, hanem az általános nemzetközi helyzetet is. Ebben a pillanatban az is kevésbé fontos, hogy a nemzetközi tényezők közül ki, mikor, mivel és menynyire járult hozzá a jelenlegi állapotok kialakulásához (lásd: Christopher szemrehányása Bonn-nak), ugyanis ez a szükséges döntés és állásfoglalás lényegében érdemben befolyásolja, esetleg bonyolíthatja azt. Miután a Vance—Owen-terv, amelynek megvalósíthatósága az első pillanattól kilátástalan volt (még csak Thorvald Stoltenberg áltatja magát, hogy a szerbhorvát javaslat „szinte azonos” az említett tervvel), végleg a süllyesztőbe került, újabb erőteljes lépés történt Bosznia-Hercegovina teljes és végleges felosztása felé. A nemzetközi közösség már utolsó szalmaszálként kapaszkodik a szerbek és a horvátok által felkínált konföderáció lehetőségébe, tudatában annak, hogy ezt is csak ideig-óráig tudhatja a markában, ugyanis létrejötte előtt a boszniai és a krajinai szerbek népszavazása után az újszülött alighanem élettelenül fog a világra jönni. Erre utalnak az olyan nyugati megfogalmazások, hogy Bosznia-Hercegovina „laza konföderáció” lesz. Ha figyelembe vesszük, hogy a konföderáció már eleve egy laza szerkezet, akkor az iménti megfogalmazásban ez azt jelenti, hogy Bosznia-Hercegovina a lazánál is lazább államalakulattá válik. Egy ilyen államberendezés életre keltése a legkedvezőbb politikai és gazdasági körülmények között is rendkívül nehezen lenne elérhető, hát még ha a kinyilvánított szerb és horvát - mint fogalmaznak - „politikai akarat” másra törekszik. Nyugat-Európa és a nemzetközi közösség a dolgok ilyen irányvétele és menete mellett most már inkább előbb, mint utóbb kénytelen lesz szembenézni azzal az eddig mellőzött ténnyel, hogy egy nemzetközileg elismert és a világszervezet tagjai közé felvett ország felosztását kényszerűen tudomásul vevi, vagy pedig ennek kényszerre állja útját. Ismeretes, ez utóbbi változat szeri eddig sem történt semmi, azmikor még talán kisebb megrázkódtatásokkal és veszteségekkel lehetett volna e téren cselekedni. Az eltérő érdekek szétforgácsolták az ilyen lépés megtételéhez szükséges politikai akaratot és erőt. Miért válna tehát ez a változat időszerűvé a dolgok előrehaladottabb és bonyolultabb állapotában? Ám amennyire kockázatosnak ígérkezik egy esetleges cselekvés, talán még nagyobb veszélyeket rejt magában mindaz, amit egy ország feldarabolása vonna maga után. Ezzel a helsinki megállapodás egyik alappillére semmisülne meg, minek következtében az egész helsinki folyamat veszítené el nemcsak értelmét, hanem további létjogosultságát. A határok erőszakos megváltoztatása nyerne ismét létjogosultságot (vagy el sem vesztette még érvényét?), ami, habár csak szinte Kelet-Európát emlegetik ezzel kapcsolatosan, minden bizonnyal megkísértené a kontinens más részeit is. Szinte nincs olyan ország, amely a történelem folyamán ne veszített vagy foglalt volna el területeket, népességéből kisebb-nagyobb létszám ne rekedt volna jelenlegi határain kívül, amit különböző erők adott pillanatban ne kívánnának akár erőszakkal vissza. Úgy tűnik, mindenekelőtt Európa, de a világ is rossz és még rosszabb változat előtt áll, harmadikat pedig eddig senki sem kínált még fel. Egyáltalán lehetséges-e? Nyilvánvalóan az eddigi sokban rögtönző és zömében rövid távú taktikai lépésekkel nehezen. Ehhez átfogó stratégiára és számos nemzetközileg szentesített és érvényesnek tekintett alapelv átfogalmazására, majd pedig következetes alkalmazására lenne szükség, ugyanis most már végképp bebizonyosodott, hogy a hidegháború korában kidolgozott számos instrumentum nem alkalmas a hidegháború megszűnésének következményeként sokasodó nemzetközi problémák és súlyosbodó állapotok hatékony rendezésére. SZERBEK, HORVÁTOK, MUZULMÁNOK EGY CSAPDÁBAN Tévednek azok is, akik a jugoszláv térségben a politikai akaratra esküsznek, és a még rendelkezésükre álló erő alkalmazásával olyan projektumokat kívánnak életre kelteni, amelyek fejlődőképes működése a belsőleg és a külsőleg létrehozott feltételek mellett nehezen elképzelhető. Szerbiát most már egyre érezhetőbben fojtogatják a szankciók, s a sok szófacsarás mellett a jelenlegi szövetségi kormányelnök is kénytelen volt elismerni, hogy a büntetőintézkedések még jó ideig eltartanak. Warren Christopher amerikai államtitkár pedig a CNN hírtelevízió adásában a minap mintegy örömhírként közölte, a szankciók még hoszszú-hosszú ideig érvényben maradnak. Biztatásként hozzáfűzte: „A szankciók sokkal súlyosabban érintik a szerbeket, mint Irakot. Gazdaságuk szörnyű helyzetben van, mindent megteszünk, amit csak tehetünk.” Szavait a többség itt minden bizonynyal nem vonja kétségbe, mert a szankciók korlátai és a nyomor súlya már most nyomós érvnek bizonyul, de mégsem annyira, hogy feltartóztassa az egységes szerb állam megteremtésére indult folyamatot. Ha úgy vesszük, végső soron ebben sincs semmi különös, mivel a nemzetállamok kialakulása mintegy két évszázaddal ezelőtt az adott társadalmigazdasági körülmények között ment végbe, s most mi sem természetesebb, mint hogy ez a szint egyre inkább közelít. A horvátok helyzete pillanatnyilag talán árnyalatnyilag még eltér, de országuk rohamos elszigetelődése és a számukra is kilátásba helyezett szankciók megszolgálásával könnyen egyenjogúvá válhatnak az itteni néppel. A horvát vezetés azonban egérfogóban érezheti magát, mert amennyire csábító számára Bosznia felosztása, és majdani csatolása, legalább annyira elrettentő is egy ilyen eshetőség, mivel ez nyilvánvalóan Krajina és Szlavónia leválásának nemzetközi törvényesítését is maga után vonhatná. Az egymás közt is megosztott muzulmánokról újabban már szinte csak mellékesen esik szó, s jelenlegi perspektívájuk az, mint Radovan Karadžič boszniai szerb vezető mondta, ha nem fogadják el a szerb-horvát javaslatot, amely szerint két enklávé keretében saját államot alakíthatnak, akkor könnyen megeshet, hogy anélkül maradnak. Ebben az esetben pedig, mint Ivan Zvonimir Čičak horvát ellenzéki közéleti személyiség nyilatkozta a Der Spiegelnek, szabadon választhatnak, vajon a katolikus vagy a pravoszláv hitre térnek-e át. De mivel a szerbek nem tudnak többé együtt élni a horvátokkal és a muzul-l mánokkal, a horvátok a szerbekkel és a muzulmánokkal, a muzulmánok pedig a szerbekkel és a horvátokkal, a háború a következő tíz évben is eltarthat, állapították meg hozzáértő körök. ERDÉLYI Károly