Magyar Szó, 1993. augusztus (50. évfolyam, 206-236. szám)
1993-08-13 / 218. szám
16 LAPZARTA Magyar Szó 1993. augusztus 13., péntek KRAJINAI-HORVÁT TÁRGYALÁSOK GENFBEN A szerbek elfogadhatatlannak tarják az új javaslatot A Nemzetek Palotájában СепЉеп tegnap megkezdődtek a krajinai- horvát tárgyalások a tűzszüneti megállapodásról. Az ENSZ képviselői új megegyezési szöveget tenesztettek a tárgyalófelek elé, amelynek feltételeit valamennyi eddigi megállapodásból vonták össze. A Krajinai Szerb Köztársaság küldöttségének szóvivője kijelentette, hogy az új javaslat érvényteleníti az erdődi megtapodást, ami a szerb fél számára elfogadhatatlan. Az új szöveg szerint a szerbeknek az ENSZ ellenőrzése alá kell helyezniük fegyverzetüket, ugyanakkor a horvátok csak azután vonnák vissza csapataikat, miután létrejött a tűzszünet. Az új javaslat alapján megnyitnák a maslenicai hidat s csak azután következne a horvát erők kivonása a január 22-e után elfoglalt területekről. A szerb fél ezt sem tartja elfogadhatónak. A tegnap előadott indítvány mellőzi az erdődi megállapodásnak azt a kitételét, hogy a szerb rendőrség visszatérhet Islamgríbi, Kalic ,és Smokovic falvakba, most ugyanis a Peruca erőművet, a zemuniki repülőteret és a maslenicai hidat csak az UNPROFOR tartaná ellenőrzése alatt. (Tanjug) Az UNPROFOR-nak nincs elegendő katonája az ellenőrzéshez - hangoztatta Ratko Mladic tábornok Ratko Mladic tábornok, a boszniai szerbek parancsnoka tegnap kijelentette, az Igman és a Bjelajnica körüli nézeteltérések oka az, hogy az UNPROFOR nem tud elegendő katonát biztosítani a legfontosabb pontok átvételéhez és ellenőrzéséhez e két hegyen, hogy ily módon hiúsítsa meg „az esetleges visszaéléseket a boszniai szerb katonaság kivonulása után a térségben”. A legjelentősebb állásokat az Igmanon és a Bjelanicán átadták az UNPROFOR-nak, nyilatkozta Mladic tábornok. Hangsúlyozta, a muzulmán fél mindenáron igyekszik a Bjelanicára és az Igmanra irányítani a világ figyelmét, ami megfelel egyes hatalmasoknak is a világban, ugyanis ily módon kívánják elterelni a figyelmet a horvátok és a muzulmánok sokkal veszélyesebb háborúzásáról Közép-Boszniában. (Tanjug) Indulásra készülődnek a szerb tüzérek SRNA Malajzia légitámadást követel Malajzia azt követelte Butrosz Gáli ENSZ-főtitkártól hagyja jóvá a NATO harci gépeinek támadást a boszniai szerbek állásai ellen, jelentette ki tegnap Mahathir Mohammad, az ország miniszterelnöke. A politikus hasonló tartalmú levelet intézett Bill Clinton amerikai elnökhöz és más politikusokhoz is, akiktől a szerb agresszió azonnali megszüntetését követelte. Szerinte a boszniai problémát külföldi katonai beavatkozás nélkül nem lehet megoldani. (Reuter) A műholdak árgus szemekkel figyelik Boszniát (New York-i tudósítás a Magyar Szónak) Az Egyesült Államok intenzív nyomást gyakorolt a szerbekre, amikor, európai idő szerint csütörtökön bejelentette: a NATO támadni fog, ha a szerb csapatok nem vonulnak le azonnal a Brenanica és Igman hegyek csúcsáról. Ez a két hegycsúcs stratégiai fontosságú a Szarajevóba vezető utak ellenőrzése szempontjából, ami egyben a város ellátásának az ellenőrzését jelenti. A teljes levonulás határidejét csütörtök késő délelőtt jelölték meg. Ezzel egyidejűleg az ENSZ bejelentette, hogy megvizsgálták és tökéletesnek találák a harcrepülőgépek földi irányításához szükséges berendezéseket, amelyeket Boszniában szereltek fel. Némi nézeteltérés van a NATO-vezetők körében arra vonatkozóan, hogy mi szükséges ahhoz a szerbek részéről, ami a katonai beavatkozást kiválthatná. Vajon az utak ellenőrzése elég vidéke, vagy csak a víz- és élelmiszerellátás blokádja szükséges az ilyen lépések megtételéhez? Jóllehet, a szatelitfelvételek mutatnak némi csapatmozgásokat, amelyek szerb visszavonulásra engednek következtetni, a térségben tartózkodó újságírók és fotóriporterek újabb csapatutánpótlásról számolnak be. Egy amerikai hivatalos személy azon aggodalmának adott hangot, hogy a szerbek „manipulálják és becsapják a Nyugatot”, s úgy tesznek, mintha a dolgok javulnának. GERÉB László Mustrat Sió Alapító: Vajdaság Autonóm Tartomány Képviselőháza Megjelenését az olvasók anyagi támogatása is segíti Szerkeszd a szerkesztőbizottság Fő- és felelős szerkesztő: Bálint Sándor Főszerkesztő-helyettesek: Friedrich Anna és Glifté Keszég Valéria Rovatvezetők: Gyarmati József (deszk), Fehér István (belpolitika), Sebestyén Imre (külpolitika), Sinkovits Péter (művelődd), Gáspár Mihály (sport), Erdősi Inc Valéria (Vajdaság), Szabó József (Szabadka). A vasárnapi szám szerkesztője: J. Garai Béla A szerkesztés és kiadóhivatal címe: 21000 Novi Sad, Vojvode Milica I. Telefonok: Központ: (021) 611-300. Titkárság: (021) 56-066. Ügyeletes szerkesztő: (021) 56-624. Külpolitikai rovat: (021) 623- 347. Művelődési rovat: (021) 56-731. Sportrovat: (021) 56-096. Vajdasági rovat: (021) 57-097. Szabadkai rovat: (024): 23-922. Hirdetőosztály:(021) 57-633 (telefon és telefax). Szerkesztőségi telex: 14199, telefax: (021) 57-208. Folyószámla: 65700-603-8217. (Kéziratokat és képeket nem őrzünk meg és nem küldünk vissza.) Kiadja a FORUM lap- és Könyvkiadó Nyomdaipari Közvállalat. Vállalatigazgató: Maród Miklós Előfizetés egy hónapra 270 000 000 dinár, külföldre 540 000 000 dinár. Devizában történő fizetés esetén egy hónapra 40 DEM, negyed évre 120 DEM, fél évre 240 DEM, egész évre 480 DB Terjeszti a FORUM - TERJESZTÉS t1. Lapterjesztő és Áruforgalmazó Részvénytársaság, Újvidék. Igazgató: Hemm János Folyószámla: 65700-6004861 Teefon: (021) 56-969. Készül a Forum Nyomdában, Újvidéken. Megbízott igazgató: Katona Vince RÓMA Bríquemont tábornok Vicenzában tárgyal François Bríquemont tábornok, az UNPROFOR boszniai parancsnoka tegnap a NATO vicenzai légitámaszpontján tárgyalt az Észak-atlanti Szövetség magas beosztású tisztségviselőivel. A megfigyelők véleménye szerint a tábornok látogatása közvetlenül kapcsolatban áll a boszniai szerb állások elleni lehetséges légicsapásokkal. Vicenzában van a Bosznia-Hercegovina légiterét ellenőrző légierő parancsnoksága. (Tanjug) GENF Izetbegovic a szerbek visszavonulására vár Alija Izetbegovic, a bosnyák elnökség elnöke tegnap két sjtóértekezletet is tartott, amelyen kijelentette, a szerb erők visszavonulására várakoznak, s hozzáfűzte, információi vannak arról, hogy ez meg is fog történni. Hinnem kell abban, hogy a szerb csapatok elhagyják Igmant, mondotta Izetbegovic. (Tanjug) BELGRÁD Seselj zászló alá szólít Dr. Vojislav Seselj, a Szerb Radikális Párt elnöke tegnapi sajtóértekezletén elítélte az amerikai kormány fenyegetését és felszólította a Szerb Radikális Párt önkénteseit, legyenek készültségben, hogy a boszniai Szerb Köztársaság elleni támadás esetén eleget tegyenek hazafias kötelességüknek. Véleménye szerint az USA meg akarja hiúsítani a genfi tárgyalásokat.,, Az amerikaiak nem akarnak békét Boszniában, hanem a válság kiterjesztését szeretnék, hogy ily módon akadályozzák meg az európai államok szilárd közösségének létrehozását. A Szerb Radikális Párt állandóan arra figyelmeztetett, hogy a szankciókat nem fogják: feloldani, ha meg: születik .a béke Boszniában, amit most :Washingtonban ,meg is erősítettek, mivel:: a: zárlat: célja Bosznia térdre kényszerítése és idegen hatalomgyakorlás bevezetése ..,Belgrádban- mondotta Bercy. Üdvözölte a szövetségi kormánynak azt a döntését, amellyel megvonta a tartózkodási engedélyt az EBEÉ megfigyelőitől a B JSZK-ban , és figyelmeztetett is, hogyha: a kormány enged a Biztonsági Tanács nyomásának,és a megfigyelők visszatérnek; a kormány azonnal beadhatja a lemondását, mivel nem számíthat a Szerb Radikális Párt támogatására egyetlen javaslatával kapcsolatosan sem a szkupstinában. A radikális párt vezetője ismételten bírálta a nem megfeleő gazdasági és szociális intézkedésket a szövetségi és a köztársasági kormányok részéről , hozzáfűzte: e kormányok nagyfokú tudatlanságnak és tehetellenségnek adták tanújelét. Emlékeztetett, a Szerb Radikális Párt szeptemberig adva határidőt arra, hogy tegyen vallamit e téren, de ma nem mutatkoznak eredmények. Hangoztatta, egyedül a SZRP programja tudja kivezetni az országot a válságból. Véleménye szerint más ellenzéki pártok is elfogadják a radikálisok által indítványozott restriktív, monetáris politikát és az egyenlő bérezést (Tanjug) Kérelem humanitárius import-ügyben Miloradenkovic szövetségi külkapcsolati miniszter tegnap Moszkvában találkozott Szergej Glazsevvel, orosz külgazdasági miniszterrel. A humanitárius célú jugoszláv importról, elsősorban a gáz, a mamut, a fűtőolaj, a különféle gyógyszerek és alapanyagaik szállításáról cseréltek véleményt. Ankovic azt szorgalmazta, Oroszország vesse latba tekintélyét az ENSZ szankcióbizottságában és eszközölje ki, hogy a JSZK engedélyt kapjon gyógyszerre és fűtőanyag importálására. A megbeszélés során szó volt Jugoszlávia és Oroszország gazdasági együttműködésének megteremtéséről is a nemzetközi büntetőintézkedések megszüntetése utáni időszakban. (Tanjug) ÚJVIDÉKI TELEVÍZIÓ 15.30 Műsorismertetés 15.35 Szlovák nyelvű híradó 15.50 Ruszin nyelvű híradó 16.05 Román nyelvű híradó 16.15 Ismeretterjesztő műsor 16.45 Híradó, 1. (magyar) 17.00 Híradó, 1. 17.30 Tévésport 17.35 Razfilmm 17.40 Újvidéki képeslapok 19.00 Híradó, 2. (magyar) 19.30 Híradó, 2. 20.15 Tévésport 20.30 Nyári magazin 21.50 Jelenlét — magyar nyelvű művelődési műsor 22.15 Hírek (magyar) 22.20 Dokumentummagazin 23.00 Híradó, 3. 23.30 Tévésport 23.35 Műsorzárás NS PLUSZ CSATORNA 20.05 Batman - filmsorozat, 13. rész 20.35 Dr. Jekyl és Mr. Hyde - amerikai játékfilm (1941) A vegyész kísérletei közben feltalál egy képletet, amelynek segítségével külön lehet választani az ember jó és rossz személyiségét. Egy óvatlan pillanatban azonban a rossz legyőzi a Jót, és a vegyész szörnyeteggé változik... Szereplők: Spencer Tracy, Ingrid Bergman, 1лоа Turner 22.05 Ártatlan ima -ausztrál thriller Cathy harmonikus házasságban élt férjével, ám a férfi egy idő után esténként kezdett kimaradozni. A feleségnek kezd gyanússá válni a dolog, és kísérni kezdi a férjét. Egy motelben talál rá, ahol egy prostituált holttestére bukkannak, mellette pedig férje egy véres borotvát tart a kezében... Szereplők: Martin Balsam, P.J. Soles, Keith Taylor 23.35 Műsorzárás BELGRÁDI TELEVÍZIÓ I. 6.20 Zenés klipek 6.30 Reggeli műsor 9.00 Válogatás: 24 óra a világban 9.30 Gyermekkórház -filmsorozat 10.00 Hírek 10.05 Vörösök - amerikai játékfilm John Reed, a neves amerikai újságíró és Luise Briant szerelmének története. John Reed részt vett az októberi forradalomban, s megírta élményeit Tíz nap, amely megrengette a világot címmel. Szereplők: Warren Beatty, Dianne Keaton, Jack Nicholson 13.15 Hírek 13.20 Ismeretterjesztő műsor , 15.00 Zenés műsor 15.30 Hírek 15.45 Trópusi hőség - amerikai filmsorozat 16.30 Rajzfilm, 16.40 Műsorismertetés 16.45 Zenés körhinta 17.00 Híradó, 1. 17.30 Tévésport 17.35 Szerbia ma 18.30 Gyermekkórház - filmsorozat 19.00 Rajzfilm 19.10 Jó éjszakát, gyerekek 19.30 Híradó, 2. 20.15 Tévésport 20.30 Nyári magazin - szórakoztató műsor 21.55 Időszerű kérdések 23.00 Híradó, 3. 23.30 Tévésport 23.35 24 óra a világban 0.05 Chimera - angol filmsorozat, 1. rész A kutatóközpontban robbanás történik, és Chad, a mesterségesen létrehozott szörnyeteg eltűnik. A rendőrség üldözi, és meg akarja ölni, ám igyekszenek titokban tartani az ügyet. Ugyanakkor üldözőbe vesznek két újságírót is, akik minden valószínűség szerint rejtegetik a szörnyeteget... 0.55 Hírek 1.00 Műsorzárás BELGRÁDI TELEVÍZIÓ II. 18.05 Műsorismertetés 18.10 Albán nyelvű hírek 18.20 Zenés körhinta 18.30 Belgrádi tévéműsor 19.30 Híradó a Crna Gora Televízióból 20.15 Dokumentumműsor 21.00 Mese az elektromosságról - tudományos műsor 21.35 Hírek 21.50 A film százada VIIL Henrik marítélete - angol játékfilm Történet Vin. Henrik angol királyról és öt feleségéről, valamint a király már-már brutális törekvéséről, hogy utódja szülessen... Szereplők: Charles Laughton, Robert Donat, Elsa Lancaster 23.25 Népzenei műsor, képfelvételről 0.10 Műsorzárás HÁRMAS CSATORNA, 8.00 MTV 11.00 Sky News 11.55 Dél-délután 12.00 Hírek, a nap sikere, időjárás 12.10 Dél-délután 12.45 Információs szerviz 13.00 Hírek 13.10 Dél-délután 14.00 Hírek, meteorológia 14.10 Dél-délután 15.00 Hírek 15.10 Tíztől egyig - népzenei műsor 15.55 Apróhirdetések 16.00 Hírek 16.03 Az újvidéki stúdió hármas műsora 18.00 Jó estét 18.03 Hírek 19.00 Hírek, a nap sikere, időjárás, AVIS-őrjárat 19.20 Esti mese 19.30 Csak zene 20.00 Hírek, meteorológia, apróhirdetések 20.15 Nyíltan a ... - kontaktműsor 21.00 Hírek 21.15 A metróra várva - művelődési műsor 22.00 Hírek 22.10 Nyolc optimista -szórakoztató showműsor 23.00 Hírek 23.10 Alf - amerikai sorozat 0.05 Műsorzárás MAGYAR TELEVÍZIÓ I. 6.02LJ0 reggelt. Magyarországi— Falutévé ’8.25^,Határőös határig. A körzeti televíziók műsora 6.35 Reggeli mérleg - gazdasági híradó 6.45 Híradó 7.00 Nap-kelte - reggeli információs magazin 9.00 Napközi benne: 9.30 Talmi és Tódi — angol filmsorozat gyerekeknek. 10. rész - 9.60 Lottósorsolás - 10.30 Dallas - amerikai filmsorozat, 138. rész - 11.50 Telis-televideó '93 -11.30 Játék 12.00 Déli harangszó 12.02 Déli egyenleg 12.12 Stan és Pan - amerikai filmsorozat 12.55 Forma-1. Magyar Nagydíj, 1. időmérő edzés 16.00 Híradó 16.10 Hatalom és szenvedély - ausztrál tévéfilmsorozat, 49. rész 16.40 Képújság 16.45 Pénzvilág - hírek, tények, információk 17.00 Évgyűrűk - nyugdíjasok műsora 17.30 Téka - közhasznú információk 17.40 Ablak melléklet 18.00 Ablak - közéleti szolgáltató műsor 19.00 Esti mese 19.30 Híradó 20.00 Telesport 20.13 Dallas - amerikai filmsorozat, 138. rész (délelőtti ism.) 21.05 Panoráma - Világpolitika percről percre 22.10 Donizetti: Don Pasquale, vígopera - olasz film 24.00 Híradó 0.05 BBC-híradó MAGYAR TELEVÍZIÓ II. 15.00 Műsorismertetés 15.05 Alpok-Duna-Adria - öt ország tartományi és körzeti stúdióinak műsora a pécsi stúdióból 15.35 Cigánykerék 16.07 Gyerekeknek - Titokzatos aranyvárosok - belga-franciajapán rajzfilmsorozat, 10. rész 16.30 Sztárnyúzó - Star New Show 17.00 Éghódítók - amerikai dokumentumfilm-sorozat, 7. rész: A sebesség megszállottai 18.00 Délutáni egyenleg 18.10 Regionális híradó - Budapest, Debrecen, Pécs, Szeged, Szombathely 18.28 Szafári a levegőben - angol ismeretterjesztő film 19.25 Sírkő és kakaó - tévéjáték - írta és rendezte: Eörsi István 21.20 Megáll az észt szórakoztató magazin 22.00 Est egyenleg - napi képes hírösszefoglaló 22.25 24 óra 22.52-0.40 Alain Delon sorozat Zsanitörténet - francia-olasz bűnügyi film Roger Bomiche regényéből. Rendező: Jacques Deray. Szereplők: Alain Delon, Jean- Louis Trintignant 1947 szeptemberében Emile Buisson, a könyörtelen gengszter megszökik a börtönből. A rendőrség Bor■niche felügyelő vezetésével azonnal megkezdi a nyomozást DUNA TÉVÉMAGYAR SZATELLITMŰSOR 16.00 Hírek 16.05 Évforduló 16.20 Maja, a méhecske - rajzfilmsorozat 16.45 Egy szoknya, egy nadrág - magyar film 18.10 Örökségünk 18.20 Mesesarok 18.40 Dunahíradó 19.00 Közép-európai magazin 20.00 Sipsirica - magyar tévéfilm, 2. rész 20.55 A trombitás - magyar film 22.25 Évforduló Telefon: 021/623-960 • 624-543 Fax: 021/622-080 -S0NY-PANAS0NIC-J\'C-SAMSUNG-TECHN1CS-