Magyar Szó, 1993. december (50. évfolyam, 326-355. szám)

1993-12-02 / 326-328. szám

1993. december 2., csütörtök A Genfi dilemmák annak biztató jelek. Az el­lenkező hatást kiváltó szankciókkal - Iraktól Lí­biáig - szerzett keserű tapasztala­tok után a Jugoszlávia elleni szankciók végérvényesen meg­győzték a kontinens politikáját formálókat arról, hogy a világ, el­sősorban Európa biztonságát nem lehet a szankciókra alapozni. Felújultak a két hónapja szünete­lő tárgyalások, sőt a bilaterális megbeszélések egész sorával bő­vültek azzal, hogy a legkonkré­tabb kérdésekre összpontosíta­nak. A szemben álló felek eléggé kimerültek ahhoz, hogy a fél je­lenthessen annyi fenyegetést, amennyi elég ahhoz,hogy enged­ményeket tegyenek. Ennyi elég is volna ahhoz, hogy reménykedve nézzünk a hétfőn magas szinten felújított, azóta is folytatódó genfi tárgyalásokra. A reményeket azonban lelohasztja, hogy még mindig túl sok a mellébeszélés, amelyek feladata leplezni, hogy a dilemmák a régiek maradtak. Túl sokat beszélnek az új eu­rópai külpolitikáról, a szankciók feloldásáról, a Szerbia iránti poli­tika megváltoztatásáról stb. Mind­ez azonban csak leplezni akarja a sok nyilatkozat, elemzés, találga­tás mögül nem egyszer kisejlő lé­nyeget: Európa továbbra is csak két lehetőség között választhat, mint hónapokkal ezelőtt, amikor a jugoszláviai polgárháborúkkal kapcsolatban már minden tisztá­zódott. És a választás: vagy erő­szakot alkalmaz Boszniában, és belekeveredik a polgárháborúba, vagy sorsára hagyja Európának ezt az egész térségét. A dilemmá­ra pedig az egyik oldalon az utal, hogy az Európai Unió külügymi­nisztereinek a közös európai kül­politika kidolgozására tartott ülé­sén sok javaslat és terv született, de egyetlen konkrét döntés: a boszniai segélyszállítmányokat a most kialakuló közös európai haderő erőszakkal biztosítja. És a héten tartott genfi értekezleten sok minden elhangzott, de egyet­len konkrétummal: a hadviselő felek és az érdekelt Szerbia és Horvátország képviselői jóváha­gyásukat adták a segélyszállítmá­nyok katonai erővel való biztosí­tásához. A dilemma másik oldalá­ra pedig Franciaországnak az a hivatalos bejelentése utal, hogyha tavaszig nem születik eredmény, Európa leveszi kezét a jugoszlá­viai polgárháborúkról. Nem változott az sem, hogy Európa - éppúgy, mint előzőleg az ENSZ, az USA, a NATO stb. - azért választhat csak két lehetőség közül, mert semmi sem dőlt el sem Boszniában, sem Horvátor­szágban. Mert a sokszor tehetet­lennek mutatkozó világ egy dol­got elért: megakadályozta, hogy a fölényben levő szerbek Boszniá­ban a polgárháborút a muzulmán területek teljes felszámolásával - erre szolgált a nemzetközileg vé­dett övezetek létrehozása - vagy a muzulmán erők teljes szétverésé­vel - amit a sokszor komolyan sem vett katonai megtorlás kilá­tásba helyezése akadályozott meg fejezzék be. A tehetetlenség ak­kor vált nyilvánvalóvá, amikor ki­derült, hogy ez nem elegendő a területek szerzésére és az etnikai tisztogatásra alapuló politika megállítására, mert most már a horvátok és a muzulmánok akar­ták fegyverrel tisztázni, hogy a mindig is vegyes lakosságú terü­letek melyiküket illetik meg. Mi­vel viszont katonailag semmi sem dőlt el, a továbblépést megakadá­lyozza, hogy a szerbek hallani sem akarnak az eddigi katonai győzelmek feladásáról, a muzul­mánok pedig meg vannak győ­ződve arról, hogy csak hetekig kell kibírniuk és nyilvánvaló lesz, hogy a szerbek a háborút elveszí­tették, hiszen Szerbiában már olyan az infláció, amilyen csak a vesztes háborúk velejárója lehet. Amíg ezek a dilemmák meg­maradnak, nem sok sikert várha­tunk a genfi tárgyalások újabb változatától sem. BÁLINT István AIDS-VILÁGNAP Leginkább­­ a férfiakat sújtja Magyarországon száznegyven beteget tartanak nyilván, de több mint kétezren fertőzöttek (Budapesti tudósítónktól) Magyarországon eddig 81-en hal­tak meg AIDS-ben. A betegek száma jelenleg 140, az ismert fertőzötteké 360, míg a becsült adatok alapján leg­alább 2-2,5 ezer HIV-pozitív - köztük számos külföldi - él Magyarországon. Mindez azon a sajtótájékoztatón hangzott el, amelyet a december 1-jei AIDS-világnap alkalmából rendeztek a Népjóléti Minisztériumban. A tájékoztatón közreadott kimuta­tások szerint az AIDS Magyarorszá­gon leginkább a férfiakat, közülük is elsősorban a homo- , illetve a biszexu­­álisakat sújtja. A HIV-pozitívok és a betegek között viszonylag kevesebb a hemofíliás, valamint az olyan, aki transzfúzió útján fertőződött meg, a kábítószeresek aránya azonban még mindig elenyésző. A korcsoportok kö­zül a legveszélyeztetettebbek a 20 és 39 év közöttiek, akik a HIV- fertőzöt­tek és az AIDS-betegek között is igen magas arányt képviselnek. A legtöbb HIV-pozitív egyébként a fővárosban és Pest megyében él, de viszonylag so­kan fertőződtek meg az ország nyuga­ti, illetve északkelet felében is. Elhangzott, hogy korunk két jelen­sége: a szexipar előtérbe kerülése és a migráció kiszélesíti az AIDS-fertőzés lehetőségét. A külföldön és Magyarországon is nagy vihart kavart fertőzött vérrel és vérkészítményekkel kapcsolatban Ist­ván Lajos miniszteri biztos elmondta: a HIV-vel fertőzött németországi vérplazmából nem, csak az abból ké­szített gyógyszerekből érkezett Ma­gyarországra szállítmány. Ezt azonban - a további vizsgálatokig - a hatósá­gok azonnal lefoglalták. Magyarorszá­gon egyébként - mint mondta - nem fordulhat elő a németországihoz ha­sonló eset, mivel nemcsak a véradókat ellenőrzik szigorúan, hanem megbíz­ható vizsgálatnak vetik alá a levett vért is, még mielőtt felhasználnák. • * * Az AIDS világnapja alkalmából de­cember 1-jén Budapesten a metró több kijáratánál anonim AIDS-szűrést tar­tottak - nyálteszt segítségével. Magyar­­országon - a világnaptól függetlenül - 146 helyen lehet AI­DS-szűrésre jelent­kezni: a vérvételi helyeken, az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szol­gálat megyei intézeteinél, valamint a bőr- és nemibeteg-gondozókban. Szintén a világnaphoz kapcsolódó­an december 1-jén gálaestet rendezett az AIDS-betegek megsegítésére a Thália Szekere Színházi Alapítvány. A Telefondoktor december 6-a és 12-e között szintén az AIDS-szel, illet­ve a HIV-fertőzés megelőzésével fog­lalkozik. T. KOVÁCS János SZELI Miklós Japán segély a JSZK-nak A japán Szaszakava Alapítvány 1,5 millió dollár értékű gyógyszersegélyt hagyott jóvá Jugoszláviának. Ezt Jo­­heo Szaszakava, az alapítvány elnöke közölte Ranko Radulovic jugoszláv nagykövettel. Ugyanez az alapítvány néhány év­vel ezelőtt egymillió dollárt ajándéko­zott a Belgrádi Egyetemnek, BRÜSSZEL. - Az Európai Unió közölte, hogy 70 millió dollár huma­nitárius segélyt fog adományozni a volt Jugoszlávia területén élő hadi ká­rosultaknak - jelenti az AP. Az össze­get élelemre, gyógyszerre, ruhanemű­re és az érintettek téli ellátására for­dítják majd. Magyarázó Senki sem hajlandó engedményekre Távol a megegyezéstől a Bosznia-konferencia újabb muzulmán területi követelések - Szerb (Folytatás az 1. oldalról) F.szerin a muzulmánok túl sokat követelnek, a szerbek keveset haj­landók adni, a horvátok pedig hal­lani sem akarnak arról, hogy a mu­zulmánok kijáratot kapjanak a ten­gerre. Mindez nem sok reménnyel kecsegtet a béke dolgában. A boszniai háborúból azonban már mindenkinek elege van, Euró­pának is. Éppen Európa határozik el, hogy politikai nyomást gyakorol minden érdekeltre, hogy véget ves­senek a háborúnak. Ilyen nyomás azonban volt régebben is. Az új mozzanat az, hogy a nyomás most mindhárom fél ellen irányul. Még Klaus Kinkel német külügyminisz­ter is azt nyilatkozta a Le Figaró­nak, hogy most már nyilvánvaló: mindhárom fél megszegte az embe­ri jogokat és katonai agressziót haj­tott végre. A Nemzetek Palotájában tegnap délelőtt folytatódtak a szerb- mu­zulmán tárgyalások a területi felosz­tásról. Radovan Karadžić és Alija Izetbegovic, akik munkatársaik kí­séretében tegnap tárgyalóasztalhoz ültek, nem nyilatkoztak a találkozó előtt, talán ők is tisztában voltak a helyzet komolyságával és felelős­ségükkel. A tegnapelőtti tárgyalásokon nem történt előrehaladás. Sőt úgy tűnik, hogy a nézetek még jobban eltávolodtak egymástól. Diplomá­ciai körökből kiszivárgott értesülé­sek szerint a muzulmán küldött­ség új térképet hozott, a köztársa­ság keleti és nyugati részeiben kö­vetel területeket. A muzulmánok Kelet-Boszniában a Goražde, Že­­pa és Srebrenica mellett Višegra­­dot, Zvornikot és Rogaticát is kö­vetelik, nyugaton pedig Prijedort és Sanski Mostot. A szerb fél to­vábbra is azon inszisztál, hogy előbb Szarajevó státusát oldják meg, mert véleményük szerint ezután gyorsabban lehetne ren­dezni a többi kérdést. Várható a muzulmán-horvát tárgyalások folytatása is. Itt a tét a tengeri kijárat Neumnál. Itt is telje­sen ellentétesek a nézetek, ami arra utal, hogy nehéz lesz megoldást ta­lálni. Genfi megfigyelők meglepetéssel veszik tudomásul, hogy a muzul­mán küldöttség ezúttal nem hajlik az együttműködésre. Azt találgat­ják, ki serkenti őket az ilyen maga­tartásra, amely a háború folytatását, sőt újbóli elmérgesedését okozhatja. Az nyilvánvaló, hogy egyik céljuk a szankciók minél további fenntartása Jugoszláviával szemben, mert azt remélik, hogy így gyengül majd a boszniai szerbek helyzete és egy újabb erőösszemérésben megkap­hatják azt, amit fegyverrel nem tudtak megvalósítani. Haris Silajdžić bosnyák kor­mányfő a délelőtti tárgyalások si­kertelen befejezése után kijelentet­te, hogy az este folyamán ismét ta­lálkoznak a muzulmán, illetve szerb vezetők. Szerinte délelőtt nem volt szó Szarajevóról. A szerb­ küldöttség szóvivője ez­zel szemben azt állította, hogy a tár­gyalások konstruktívak voltak és szó volt Szarajevó státusáról is. Bárhogy volt is, nyilvánvaló, hogy semmivel sem kerültek köze­lebb a megoldáshoz. A muzulmá­nok egyes vélemények szerint olyasmit is kérnek, amiről tudják, hogy nem kaphatják meg, a szer­­bek viszont az utolsó pillanatig haj­landók tárgyalni, de elsősorban Szarajevóról. Az egyetlen megálla­podás az, hogy a tárgyalásokat foly­tatják. Genfiben már azt találgatják, ki és mi lesz a döntő, és ki lesz a fele­lős a kudarcért. Ettől függ ugyanis a Jugoszlávia elleni szankciók sorsa is. Ha a muzulmán-szerb tárgyalá­sokon nem találnak kompromisszu­mot, a genfi béketárgyalások ismét zsákutcába jutnak. Az Európai Unió álláspontja sze­rint a szankciókat fokozatosan csak genfi fordulóján - Újabb taktizálás a békekötés után fogják feloldani. Erről viszont szó sem lehet, amíg a területek kérdésében nem születik megoldás. Lord Owen, a konferencia társ­elnöke tegnap kijelentette, egyetért Christopher amerikai államtitkár véleményével, amely szerint a szankciókat nem kell feloldani, amíg nincs békemegállapodás. „A szankciók még mindig a leghatéko­nyabb eszköz. Senki sem javasolta elhárításukat, amíg nem lesz hala­dás a boszniai rendezésben” - mondta lord Owen. Véleménye szerint a területi tárgyalások rend­kívül nehezek, de hangsúlyozta, hogy szó sincs blokádról. „Nem is vártunk könnyű tárgyalásokat, nincs azonban kizárva, hogy végül megállapodásra jutnak.” A társelnök hangsúlyozta, „kár, hogy nem kedden állapodtunk meg, amikor itt volt Slobodan Mi­­lošević szerb elnök is, mert távol­létében nincs, aki befolyásolja a boszniai szerbeket”. Ők ilyesmit nem tehetnek, tette hozzá, mert csupán közvetítő szerepük van. Lord Owen véleménye szerint az Európai Unió külügyminiszterei érthetően közölték, hogy a muzul­mán államnak meg kell kapnia Bosznia összterületének egyhar­madát. „Nem vagyok meggyőződ­ve arról, hogy a hadviselő­­­k tudatában vannak ennek a t.­nek, noha kétlem, hogy végül el­utasítanák” - mondta lord Owen. Genfi megfigyelők szerint a mu­zulmánok a jelenlegi tárgyalásokon megpróbálnak időt nyerni, hogy felkészülhessenek a tavaszi offenzí­vára. Eszerint őket kielégíti a hu­manitárius segélyszállítmányok biz­tonságára vonatkozó nyilatkozat és akadályozzák a békemegállapodás aláírását. Ezzel kapcsolatban a szerb-muzulmán összetűzések ki­­újulását is jósolják, ami bizonyára csökkentené a muzulmán erők nyo­mását a horvát állások ellen, első­sorban Bosznia középső részein. A GYŐZTES NATO A VESZTES MOSZKVA TÚSZA? Második Jaltára várva Hogyan ölelheti magához a Nyugat Oroszországot anélkül, hogy megfogva kellene éreznie magát - „Béketársulás" Vancouvertől Vlagyivosztokig, mínusz a Balkán... (Folytatás az 1. oldalról) Tegnap az egykori Carter-kor­­mány nemzetbiztonsági tanács­adója, Zbigniew Brzezinski jelent­kezett egy dolgozattal, amelyben ő is arra biztatja Washingtont, hogy ne feledkezzen meg az Észak-atlanti Szövetségről, hanem alakítsa ki an­nak új céljait, arculatát és feladatait. Brzezinski szerint minden ko­moly tényező azt kívánja, hogy a NATO ne szűnjék meg, de semmi­lyen stratégiai vízió nem nőtt ki a Szovjetunió széthullása óta arról, hogy a kommunizmussal farkassze­met néző nyugati katonai és politi­kai szövetségnek miféle dolga ma­rad a nagy ellenfél bukása után. A három nyugat-európai hata­lom újra fokozódó egymás közti versengése mindenesetre nem könnyíti meg a dolgot. A NATO közép- európai, illetve kelet-euró­pai bővítését természetszerűleg Né­metország támogatja a leglelkeseb­ben, mert éppen ott érzék­elik leg­jobban, hogy a szovjet fenyegetés egyik állandó - és a mai napig fennálló - összetevője az orosz im­perialista szellem volt. Párizst viszont jobban izgatja Németország növekvő közép-euró­pai befolyása, mint Moszkváé, ezért inkább a belső, nyugat-európai szá­lak szorosabbra fűzését szorgalmaz­za a tömb terjeszkedésével szem­ben. London ugyanakkor mindkét nagy partnerét gyanakodva nézi, de legeslegjobban mégiscsak attól tart, hogy Párizs és Berlin valami­lyen módon közös nevezőt talál és összefog egymással. A Downing Street ezért inkább az óceán nyuga­ti partjára tekintget. A NATO leghatalmasabb pillére ugyanakkor hallgat vagy olyan ho­mályos elképzeléseket vet fel, mint amilyen a béketársulás terve. En­nek keretében Amerika megőrizné a meglevő nyugat-európai szövetsé­get, Oroszországnak speciális biz­tonsági szerep jutna a volt szovjet területeken. Közép-Európát pedig a NATO-n kívül tartanák mint kü­lönleges orosz érdekövezetet! Brzezinski szerint ez a lényege annak a tervnek, amelynek megtár­gyalására január közepén a NATO csúcsértekezlete összeül. Már ez is elég azonban ahhoz, hogy a volt nemzetbiztonsági tanácsadó - még­hozzá abból az időből, amikor War­ren Christopher ugyanannak az el­nöknek a harmadik külpolitikai se­gédje volt - megállapítja: „Ha a NATO nem hajlandó ar­ra, hogy Amerikának és Európának megfelelő konstruktív szerepet biz­tosítson, akkor az egész társulás üres szólamokban merül majd ki. Ennél továbbmenve azonban az amerikai és az orosz elnök kölcsö­nös igyekezete, hogy egymást minél jobb színben tüntessék fel, egyene­sen olyan képlethez vezethet, amely alááshatja az európai stabilitás kilá­tásait.” Az új képlet­­ nem kell hozzá Brzezinski formátumú külügyi szakértőnek lenni — arra utal, hogy Washington nem idegenkedik Jalta szellemének újjáélesztésétől. Orosz­ország újból privilegizált helyzetbe jutna Közép-Európában, és történ­ne mindez az amerikai kormány ál­dásával. Brzezinski elismeri, hogy Moszkvát be kell vonni az európai és a világpolitika kollektív alakítá­sába, de nem úgy, hogy az a ki­sebb európai partnerek kárára történjék. Moszkva, szerinte, leg­újabb katonai doktrínájával is bi­zonyította, hogy a régi álmok ne­hezen tűnnek el, és hogy az oro­szok tulajdonképpen azt szeret­nék, ha a NATO amolyan EBEÉ- féle, nehezen mozduló, igazi hata­lommal alig rendelkező konzulta­tív testületté válna. Amit ez a szakértő ehelyett java­sol, az mégiscsak a szelektív NATO- tagságot jelenti azon országok szá­mára, amelyek arra­­ szilárduló de­mokratikus berendezésükkel­­ rá­szolgálnak, és nem ássák alá a nyu­gati szövetség alapelveit és szerepét A rendezetlen balkáni­­ ebben az egész nagy átalakul csak annyira játszik szerepet, amennyire esetleg fenyeget egy NATO-tagállamot. A legalkalma­sabb módszer ennek kezelésére az, hogy a Nyugat egyszerűen nem szól bele hathatós módszerekkel, hogy ne kavarja fel még jobban azt ami úgyis bűzlik... A Vancouvertől Vlagyivosztokig terjedő társulás ké­nyelmesen kikerüli Európa leg­újabb zsákutcáját, és egyszerűen nem hagyja, hogy fontosabb terveit a balkáni kellemetlenségek elront­sák. Warren Christopher római be­széde is erre utalt, amelyben az amerikai külügyminiszter - immár ki tudja hányadszor fordítva egyet ügyvédi köpönyegén - egyszerűen nem is foglalkozott érdemében semmiféle rendezési javaslattal. PURGER Tibor KÜLPOLITIKA 3

Next