Magyar Szó, 1994. február (51. évfolyam, 29-48. szám)

1994-02-03 / 29-31. szám

_________________A DEMOKR­ATIKUS KÖZVÉLE­M­É­NY NAPILAP­J­A________________ LI. évf., 29-31 (16758-16760.) szám Újvidék, 1994. február 3., csütörtök Ára 40 para T­ragi­komédia T­ragikomédia több képben az, ami most játszódik le Szerbiá­ban, egyrészt a legújabb kiadású par­lamentben, ahol alig változott a szí­nészgárda, másrészt a parlamenten kívül, ahol a képviselőház megkerü­lésével zajlik az élet az alkotmány fel­rúgásával. A színjáték szerdán véget ért első felvonása után tulajdonkép­pen felgördült a függöny, nyilvánva­lóvá vált, hogy az SZSZP vereséggel felérő legújabb „választási győzel­me” után sem hajlandó kiengedni a kezéből a gyeplőt, hogy a sokat han­goztatott össznépi összefogással ki­vezesse az országot a nyomorból és a nemzetközi kivetettség helyzetéből. Az is csak szemfényvesztés volt, hogy a köztársasági elnök az új parlament első ülése előtt fogadta az ellenzék képviselőit, legfeljebb csak arra volt jó, hogy ideig- óráig meghosszabbí­totta az SZSZP hatalmát A parlament elnökének megvá­lasztásakor újra bizonyságot nyert, hogy a hatalmi párt az ellen­zék minimális számbeli fölénye elle­nére is ügyesen érvényesíti akaratát, s esze ágában sincs lemondani még a parlamenti elnök posztéról sem, jóllehet a köztársasági elnök akkor oszlatja fel a parlamentet, amikor akarja. Jobb elkerülni az ilyen nép­szerűtlen intézkedéseket oly módon, hogy amíg csak lehet, inkább a par­lament elnöke exponálja magát az el­lenzékkel vívott küzdelemben. A­z ellenzéknek sikerült ugyan ki­­buktatnia az elnökválasztási ver­senyből a negyed évvel ezelőtt fel­oszlatott parlament volt elnökét, de többre nem futotta erejéből. Az SZSZP új jelöltje átjutott a tű fokán, s a durcás ellenzék nem javasolt elég jelöltet a számára kegyesen megha­gyott alelnöki és más posztokra. Ez jól jött a parlament ülésezésének újabb elhalasztására, addig is múlik a drága idő, nem ülhet össze a szö­vetségi parlament, s a köztársasági és a szövetségi kormányok meghatal­mazásaikat túllépve törvényeket hoz­hatnak, folytatódik a társadalmi-gaz­dasági összeomlás, hacsak nem vesszük komolyan a minden politi­kai meg gazdasági feltételeket és parlamenti jóváhagyást nélkülöző legújabb gazdaságszilárdítási intéz­kedéseket, amelyeket olyan kézen­fekvőknek tüntetnek fel, hogy felve­tődik a kérdés, miért nem szedi sá­torfáját a hatalmi párt, amely eddig nem volt képes ilyen egyszerű fel­adat végrehajtására. V­égeredményben azonban semmi váratlan nem történt a parla­mentben, amelyben olyan ellenzék ül - tisztelet a kevés kivételnek - amely nemcsak egységre lépni kép­telen, hanem még újat sem tud felkí­nálni a nyomorba taszított ország­nak, sőt a vezér által bedobott új cél, a népi egység helyett szerb nemzeti egységet propagál, és türelmetlenül sürgeti a vezér könnyelmű ígéreté­nek beváltását, az összes szent szerb föld egyesítését, amelyért elképzel­hetetlenül magas árat kellene fizetni emberéletekben és anyagiakban. Ezért nem csoda, hogy a VMDK tar­tózkodott a szavazástól az elnök meg­választásakor, jóllehet amennyi böl­csesség, annyi kockázat is van ebben az elhatározásban. VASI IMRA István Még egy „új” indítvány Amerikai-brit-francia-német nézetegyeztetés a boszniai béketerv elfogadásáról Franciaország, az Egyesült Álla­mok, Nagy-Britannia és Németország újabb kezdeményezést terjeszt be azzal a céllal, hogy békés megoldást találja­nak a boszniai válságra. Francia forrá­sokból eredő értesülések szerint a Nyugat beterjeszti javaslatait a 10-ére előirányzott genfi béketárgyalások újabb fordulójának kezdete előtt. Párizs és Washington nyilvános né­zeteltérése után a négy nyugati ország megkísérel közös nevezőre jutni első­sorban a mind a három félre való nyo­másgyakorlás hatékony eszközéről. A nyomásgyakorlás katonai eszközeit emlegetik, s nem hivatalos értesülés szerint indítványozzák támadó jellegű helikopterek bevetését a segélyszállító menetoszlopok védelmére. A francia sajtó cikkei alapján ítélve megállapít­ható: Bonn és London közvetítése nem járt eredménnyel Párizs és Wa­shington ellentétének elsimításában. Az USA ismételten kinyilvánította, hogy támogatja a muzulmán felet, s nem hajlandó semmilyen nyomást gyakorolni Szarajevóra. Nézetét a vá­rakozásoknak megfelelően támogatja Bonn is. NEW YORK:­­ Butrosz Gáli, az F­NSZ főtitkára azt tervezi, hogy a Biz­tonsági Tanácsot írásbelileg tájékoztat­ja horvátországi csapatok boszniai je­lenlétéről, jelentette az AFP távirati iroda Gáli szóvivőjére hivatkozva. A le­vél új elemeket tartalmaz majd a Bosz­niában harcoló horvát katonákról. (Reuter telefotó: Tegnap Szarajevóba érkezett Tansu filler (balról) török és Benazir Bhutto pakisztáni kormányfő. Látogatásuk célja, hogy felhívják a világ figyelmét a polgári személyek gyilkolására Boszniában. A repülőtéren Michael Rose UNPROFOR-parancsnok (jobbról) fogadta a vendégeket Fehérben feketén Az egészségügyiek szakszervezete általános sztrájkot jelentett be­­ Egyezkedés a kormányban Az egészségügyben még talán soha­sem látták feketébbnek az ördögöt, mint manapság, és sohasem voltak megalá­­zóbb helyzetben: hivatásukat nem vé­gezhetik, mert nincs mivel, nincs miből, a betegeken nem segíthetnek. Magukon sem igen, hiszen nemigen kapnak fize­tést, az útiköltségről nem is beszélve. Az, aki tévékamerák előtt központi ellátást ígért - gyógyszerre, egészségügyi fogyó­anyagra gondolt -, annak, mármint a köztársasági egészségügyi miniszternek, nem kell naponta szembenéznie a sze­rencsétlen és elkeseredett betegekkel. E megaláztatás és kisemmizés tisztázása vé­gett hirdettek az egészségügyi szakszer­vezet révén általános sztrájkot. Eddig Belgrád, Újvidék, Polarevac, Kraguje­­vac, Ujice és Valjevo fehérköpenyesei kívánják kivívni a páciensek számára a legalapvetőbb, emberhez méltó egész­ségügyi ellátást és maguk számára is ha­sonló ellátmányt. S­oznicán, Borban pár napra beszüntették a sztrájkot, Niáben február 7-re, Smederevóban február 12- re, Zrenjaninban mára jelentették be a sztrájkot. Zombor és Verbász egész­ségügye nem sztrájkol ugyan, de támo­­atja a többieket követeléseikben. Tudni áll ugyanis, hogy az egészségügyben nem olyan egyszerű sztrájkba lépni, tíz nappal előbb kell bejelenteniük szándé­kukat. Tegnap este 6 órakor a köztársasági fő sztrájkbizottság a szerb kormányban kívánt kiegyezni azokkal, akik az egész­­ségügyet ide juttatták. Az újságírók kizá­rása mellett folyó megbeszélésre Slobo­dan Milosevicet is meghívták. Vajdaság­ból egy képviselő vett részt­ , Vajon megválaszolják-e majd ezen a sztrájkletörő és soha be nem tartandó ígéreteket ígérő összejövetelen, hová lett a központi gyógyszer- és egész­­ségügyifogyóanyag-ellátásra szavatolt deviza és dinár, meg a naponta érkező szállítmányok a humanitárius segélyből. Mert Vajdaság egészségügye az itt cirká­ló humanitárius segélyből nemigen ka­pott A jelekből ítélve szűkebb Szerbiáé sem. Cs. I. AZ EURÓPAI NYOMÁS ELLENÉRE Az USA nem kényszeríti aláírásra Szarajevót Kohl és Hurd látogatása­­ Az amerikai álláspont gyakorlatias és elvi háttere (Washingtoni tudósítónktól) Butrosz Gáli F­NSZ-főtitkár pénteki jelentése óta Washingtonban ismét „boszniai nagyüzem” tapasztalható. Ezúttal azonban inkább az európai szövetségesek - és mások - igyekezete okozta azt, mintsem az amerikai kor­mány saját tevékenysége. Warren Christopher külügymi­niszter mindenesetre sietett levélben üdvözölni a főtitkárnak azt a döntését, hogy a NATO légierejének aktivizálá­sát zágrábi képviselőjére, Jaszusi Aka­­sira bízta. Az amerikai diplomácia úgy értékelte, hogy ez a fejlemény egysze­rűsíti a helyzetet, és megkönnyíti a végső döntéshozatalt. Anthony Lake, az elnök nemzetbiz­tonsági főtanácsosa tegnap ezzel kap­csolatban kijelentette, hogy az Egye­sült Államok mindenképpen készen áll tavalyi ígéretének teljesítésére a NA ГО légierején belül, vagyis az UN­­PROFOR-egységek aktív légi támoga­tására, ha a helyi parancsnokok ilyen jellegű kérésre szánják el magukat. Lake szerint a NATO nem tétlenke­dik, és a nyugati szövetséges politikai szférája nem tekinthető tehetetlennek. Ellenkezőleg, a Szarajevót ostromló szerb egységek harci tevékenysége a Fehér Ház véleménye szerint éppen a NATO-fenyegetés újabb megerősítése következtében hagyott alább. Nem hivatalra, washingtoni értesü­lések szerint azonban szinte biztosra vehető, hogy a Srebrenica, illetve Tuz­­la körzetére bejelentett NATO-támo­­gatásra is csak abban az esetben kerül sor, ha súlyos provokációkat észlelné­nek az ENSZ képviselői. „Apróbb inci­­densek" aligha váltanak ki a NATO- gépezet megtorlását... (Folytatása a 3. oldalon) Mint a süllyedő hajó . Becsei helyzetkép - 4. oldal _________AZ SZSZP NEM ENGEDETT__________ Szocialista elnök a parlamentben Kedden és szerdán folytatta alakuló ülését a Szerbiai Képviselőház Drágán Temm­e, a Jugopetrol igaz­gatója személyében az SZSZP soraiból került ki az új szerbiai parlament elnö­­ke. A képviselőházban a kedd esti sza­vazáskor a 250 tagú parlament 247 je­len levő tagjától 125 szavazatot kapott, ellenlábasa, Jorgovanka Tabakovic pristinai közgazdász pedig, a Szerb Radikális Párt jelöltje, 113-at. Így dőlt el a tíz nappal ezelőtt, a múlt hétfőn kezdődő alakuló ülésen az SZSZP és az ellenzéki pártok közötti, az elnök személye miatti csatározás. A­arlament, mielőtt két nappal ezelőtt k­edden, ismét tárgyalt volna a tisztség­­viselők megválasztásáról, ötnapos szü­netet tartott, hogy a pártvezetők ez idő alatt egyezzenek ki a tisztségek elosz­tásában. A történtek azt mutatták, hogy az öt nap alatt nem született megállapodás. Az SZSZP álláspontját ismertetve Dragán Tomié (akkor még frakcióve­zető) kedden a parlamentben elmond­ta, hogy 123 mandátummal őt illeti meg az elnöki poszt, a kormányfői poszt a nemzeti egységkormányban, valamint az elnöki hely 12 parlamenti bizottságban. Az ellenzéknek kínálják a parlament négy alelnöki helyét, 11 bizottságban pedig az elnöki posztot, a szövetségi parlament Köztársaságok Tanácsában pedig a Szerbiát megillető húsz mandátumot tíz-tíz arányban osz­tanák meg, azzal a megjegyzéssel, hogy egy hely a VMDK-t illeti meg. Egyben közölte, hogy helyesli a VMDK kérelmét, hogy az idevágó rendelkezés megváltoztatásával öt képviselővel is alakíthassanak parla­menti frakciót. Vuk Draskovic, a DEPOS vezetője a felajánlottakat nagy semminek mi­nősítette. A DEPOS a parlamenti elnö­ki tisztséget akarta a felelősség meg­osztása végett, ezért is állt rá a tárgya­lásokra, túltéve magát a megveretteté­­sen, az elvesztett életeken, a tévé általi sátánná minősítettetésen. Az ellensé­geskedést barátságban lehet legyőzni - mondotta Draskovic-, de ha az SZSZP nem kész a kompromisszumra, ve­gyen el mindent, de akkor az övé a felelősség is a parlamenti munkában várható akadályok miatt.­­ (Folytatása a 3. oldalon) Napos és aránylag meleg idő, déli-délkeleti szél Időjárás-jelentésünk a 4. oldalon

Next