Magyar Szó, 1994. március (51. évfolyam, 49-60. szám)

1994-03-03 / 49. szám

Érdekek és övezetek , mikor a hét amerikai F—16­ /Ћ os hétfőn hajnalban leoldot­­tt­oá­­a a hat levegő-levegő raké­táját, nyilvánvalóvá vált, hogy már nemcsak a boszniai válság megoldásáról van szó, hanem — ha szabad így fogalmazni — többről: az oroszok visszaszorításáról is. Ez már nem megoldásra váró lokális háború, hanem hatalmi viasko­­dás. Ezért vetette be a NATO légi­erejét most és nem korábban­­ tör­ténetében először, mégpedig saját határain kívül. Az oroszok nagy diplomáciai diadala után az el­­­­szántságát és erejét demonstrálni kívánó Nyugat szinte kereste az alkalmat - a NATO is, az UN­­PROFOR is - a keményebb fellé­pésre, aminek csak az egyik,,de legfontosabb célja a fent említett, a kezdeményezés visszavétele. A keményebb fellépésre pedig meg­van az ENSZ jóváhagyása, amire annak idején, az akkori helyzet­ben, Oroszország is szavazott. Ed­dig is megvolt, csak senki sem élt vele. (BT-határozatok rendelkez­nek a légtérzárlatról, a megszegők­kel szembeni erőszak alkalmazásá­ról, de ugyanúgy a segélykonvojok szabad mozgásáról és védelmükről is.) Most hirtelen Hm akar felha­talmazásával ,az UNPROFOR és az őt segítő NATO. Ж~A z rettentette meg a szerb ve- M-s­zetést, hogy a Nyugat nem­ M~J csak kész beavatkozni, ha­nem akar is. A szarajevói esemé­nyek után - amikor is a nagy hó nem a szerb visszavonulást akadá­lyozta meg, hanem a NATO-légi­­csapásokat, mert kénytelenek vol­tak objektív akadálynak elfogadni - a szerbek többször visszakozásra kényszerültek. Példa erre a gra­­diskai Száva-híd visszavétek a krajinai milíciától, vagy annak bejelentése, hogy a jövőben nem kérnek engedélyt a segélykonvojok áthaladására, s azt sem engedik meg, hogy átkutassák a rako­mányt, de a legújabb is, hogy a szerbek engedélyezik a tuzlai repü­lőtér megnyitását, amiről eddig hal­lani sem akartak. Ez az újabb en­gedmény Moszkvában hangzott el Karadzsics ottjártakor - a boszniai szerb vezető még a NATO-támadás napján az orosz fővárosba sietett -, s szintén nagy orosz diplomáciai po­énként kellene a világnak elkönyvel­nie. A feltétel csupán annyi, hogy az ellenőrzést oroszok végezzék. Ide is oroszokat, Szarajevóhoz is. A szer­­bek tehát visszakozva masíroztat­­nák be őket a mindig is hőn óhajtott Balkánra politikailag, katonailag egyaránt. Sikerülni fog, „amit Tito negyven éven át lehetetlenné tett”? Úgy látszik, hogy ez mégsem fog menni, de nem azért, mert a bosnyá­­kok mind hangosabban tiltakoznak a fokozódó orosz katonai jelenlét el­len, pedig még meg sem érkeztek a tervezett újabb kéksisakos alakula­tok Moszkvából. A kis nemzetek, népcsoportok ilyen szövegkörnyezet­ben már nem sokat számítanak. ,,Érdekeik” ilyenkor már csak a na­gyoknak vannak. S a nagyoknak ér­dekük a horvát- muzulmán szövet­ség, ami az érdekelteknek például eszébe sem jutott. sem a véletlen hozta úgy,­­­­­ hogy a NATO harci gépei JL­S támadásának napján a boszniai szerbek vezetője Moszkvá­ban, a boszniai horvátok és a mu­zulmánok magas rangú képviselői pedig Washingtonban tárgyaltak. Bántóan sztereotip. SEBESTYÉN Imre 1 ч ADYAR SID VISA KÁRTYAK A DEMOKRATI­KUS KÖZVÉLEMÉNY NAPILAPJA 11. évf., 49. (16778.) szám Újvidék,1994. március 3., csütörtök Ára 50 para Horvát-bosnyák r*» 1 '/ • x roderacio Boszniában A kedden Washingtonban aláírt egyezmény konföderációt irányoz elő Horvátországgal (Szerkesztőségi hírösszefoglaló) Washingtonban kedden este aláír­ták a boszniai muzulmánok és horvátok föderációjának létrehozásáról szóló egyezményt. A State Departmentben­ megtartott ünnepségen Warren Chri­stopher amerikai államtitkár jelenlé­tében az egyezményt Haris Silajdzic bosnyák kormányfő, Kredimir Zubak, a boszniai horvátok vezetője és Mate Granic horvát külügyminiszter írta alá.­­ Az­ egyezmény értelmében a föderá­ció kantonokból áll majd, amelyeket az egyes régiók nemzeti összetétele alapján hoznak létre. Az okmány értelmében a muzulmán, illetve horvát kantonoknak egyenlő jogaik lesznek, fennhatóságuk alá tartozik a rendőrség, az oktatás, a kultúra, a lakáspolitika, a közmunkála­tok, a rádió és a televízió. Az egyezmény központi kormányt irányoz elő, amelynek hatáskörébe tarto­zik majd a külpolitika, a honvédelem és­­ a külkereskedelem. A föderáció elnökét és alelnökét a két­­ házból álló parlament fogja megválaszta­ni, és évente nemzetiségi kulcs alapján cserélődnek. A horvát-bosnyák föderáció létreho­­­­zásán kívül az egyezmény előirányozza­­ az így alakult állam Horvátországgal való konföderációját. (Folytatása a 3. oldalon) Aláírás a State Departmentben (Reuter telefotó) Eredményesnek tűnik a program Csökkenő infláció - mérséklődnek az árak, de drágulnak a szolgáltatások A január 24-e, a gazdaságfejlesztési program alkalmazása óta eltelt egy hó­nap alatt az inflációt sikerült teljesen megfékezni, és negatív előjelűvé vált: - 0,6 százalékos - erről tájékoztatott teg­nap Mirjana Rankovic, a Szövetségi Sta­tisztikai Intézet vezérigazgató-helyettese. „Lehet, hogy a kiskereskedelmi árak az elmúlt egy hónap alatt még jobban lecsökkentek volna, ha nem drágulnak meg a szolgáltatások, amelyeknek a díja ebben az időszakban 51,4 százalékkal lett nagyobb. Az árak vágtázásának megakadályo­zásában döntő volt az, hogy az ipari ter­mékek 13,3 százalékkal olcsóbbak lettek. A mezőgazdasági termékek ára 6,8 szá­zalékkal emelkedett - ezt a drágulást Mirjana Rankovic az idénnyel kapcsola­tos körülményekkel magyarázza. A februári infláció azonban egészen másképpen fest, ha az áraknak a január 21-étől február 21-éig történő alakulását elemezzük. E­bben az időszakban ugyanis a kiskereskedel­mi árak 2143,3 százalék­kal emelkedtek. (Folytatása az 5. oldalon) Ez igen! A polgárok és a gazdaság kölcsöneire csak 1,15 százalékos a kamat a Pannon Bankban A Pannon Bankból tegnap értesítést kaptunk, hogy március 1 -jétől havi 6 százalékról 1,15 százalékra csökkentik a polgárok és a gazdaság kölcsöneire szá­molt kamatot A bank eddig csak a termelésre ha­gyott jóvá hiteleket, éspedig főként a mezőgazdaságnak. A jóváhagyott hite­lek összege több mint 4,5 millió dinár. A banknak eddig sokkal több pénze volt, mint amennyi hitelt igényeltek. A kamatlábak csökkentése várhatólag öszö­­­tönözni fogja a hiteligénylést A sajtó a megmaradás záloga Újvidéken járt Vincze András, a jugoszláviai­­ Magyar Nagykövetség ügyvivője Tegnap Újvidéken járt Vincze András, a jugoszláviai Magyar Nagykövetség ügyvivője, és ellátogatott a vajdasági tájékoztatás két csúcsintézményébe: a Forum Kiadóházba (képünkön), valamint az Újvidéki Rádió és Televízióba. A tartományi sajtóról tájékoztatva fogadta őt Ljubomir Lukic tájékoztatási titkár is. (Részletes beszámolónk az 5. oldalon) Elégedettség a tartózkodó orosz magatartás miatt A NATO Tanácsa nagyköveti szinten áttekintette a boszniai események alakulását A NATO Tanácsa tegnap nagy­követi szinten zárt ajtók mögött megvitatta a boszniai fejleménye­ket, a nehézfegyverzet Szarajevóból való visszavonására vonatkozó ulti­mátumtól a repülőgépek lelövéséig. A NATO szóvivőjének magyará­zata szerint a Tanács nem hozott semmilyen határozatot, és nem is azzal a szándékkal hívták össze. Diplomáciai források szerint a Tanács mégis elégedettségét fejez­te ki Oroszo­­szág tartózkodó rea­gálása miatt a hétfői légi incidens után. ..­­ Megjegyezték azt is: a szerb fél azonkívül, hogy cáfolta, hogy a gé­pek az övéi voltak, nem tulajdoní­tott nagyobb jelentőséget az eset­nek. (Tanjug) Véglegesen magyar helységnevek is □ A becsei képviselő-­­ testület döntése - 7. oldal o­ mrnittológia kezdőknek (Léphart Pál karikatúrája) Fordulat □ Külpolitikai kommentár - 2. oldal Csomag helyett pénz. □ Végül is mit kapnak a nyugdíjasok - 7. oldal Kissé vagy mérsékelten felhős és száraz idő. Időjárás-jelentésünk a 13. oldalon

Next