Magyar Szó, 1994. június (51. évfolyam, 106-131. szám)
1994-06-07 / 111. szám
1994. Június 7., kedd Szoknyaigazítás Tizenkettőtől hetvenig A XVIII. Durinbón igen nagy sikerük volt a házigazdáknak: a zentai Délibáb citerazenekarnak és vegyes kórusnak. Juhászdalokat és bácskai dalokat adtak elő. Lelkes vezetőjük, Pásztor Klára tanárnő elmondta, hogy az együttes a Thurzó Lajos Közművelődési Központ keretében alakult meg, s annak hathatós támogatásával ápolja a vidék hagyományait. Ebben nagy segítségükre van Bodor Anikó is. Tavaly első ízben vettek részt a Durindón. Temerinból is szép élményekkel tértek haza, és a szakbizottságtól kedvező véleményt kaptak. Nincs komolyabb probléma az utánpótlással sem, hiszen a csoport legfiatalabb tagja 12 éves, a legidősebb pedig 70 esztendős. Valójában nagyapáról és unokájáról van szó, akikhez az édesanya is csatlakozott. A családi vállalkozás három tagja: a kisfiú Graca Attila, az édesanya Graca Etelka, a nagyapa Győre István. A csoport többi tagja: énekesek Varga Veronka, Torma Magdolna, Fülöp Cecília, Kiss Lukács Ilona, Torma Éva, Kovács Éva, Molnár Márta, Pásztor Klára, Gulyás Béla és Szalma Lajos. Zenészek a fentebb említett kisfiún, édesanyán és nagyapján kívül Dobos István, Dobos Imre, Gubina Mihály, Hevér János és Csikós József. Várakozás Magyar Szó GYÖNGYÖS BOKRÉTA 11 A más nyelven tanuló másként is gondolkodik A verseci Petőfi Sándor Művelődési Egyesület gondjairól, bajairól A verseciek jöttek legmesszebbről a Gyöngyösbokrétára, ám tekintettel arra, hogy idejében elindultak, így a mintegy 200 kilométeres út ellenére is az elsők között érkeztek Zentára. Nagyon igyekeztek, mert mind távolabb esnek tőlünk, a hagyományainktól. A verseci községben ugyanis már csak ez az egy magyar művelődési egyesület működik. Szőlőtermesztő vidék ez, és amint Versec nagy szülötte, Herczeg Ferenc írta, a verseciek csak azt a bort isszák meg, amit nem tudnak eladni, ellentétben a szomszédban levő fehértemplomiaktal, akik csak azt a bort adják el, amit nem bírnak meginni... A dél-bánátiak általában szüreti hagyományokat fölelevenítő műsort szoktak bemutatni a szemléken. Most azonban eltértek ettől a szokásuktól, és tekintettel a közelgő aratásra, aratási népszokásokat adtak elő. Alaposan fölpakolva érkeztek a Tisza-parti városba. Tarsolyukban több hagyományos aratóeszköz: kasza, gereblye, sarló, korsó stb. volt Műsorszámukat, amelyet Krizbai Hajnalka és Csuja Mária tanított be, nagy beleéléssel adta elő a mintegy félszáz főnyi együttes. A hosszú menettáncot megelőző percekben néhány mondat erejéig elbeszélgettünk az egyesület vezetőjével, Beretka Sándor úrral. - Mondanunk sem kell, hogy nem könnyű a helyzetünk. Mind nagyobb gondot okoz az utánpótlás biztosítása. Két éve ugyanis megszűnt Versecen a magyar nyelvű oktatás. A más nyelvű közegben és tömegben a fiatalok mindjobban elidegenednek anyanyelvüktől, nemzeti kultúrájuktól, mert a más nyelven tanuló másként is gondolkodik. Csak a neve marad meg magyarnak. De az is gyakran ékezet nélkül. Az egyesület tagsága mindinkább csökken, ugyanakkor mind több feladatot kellene fölvállalni. Mind a tíz körmünkkel azért kapaszkodunk, hogy a magyar gyerekek legalább írni és olvasni megtanuljanak az anyanyelvükön. Itt, az egyesületben akarjuk megszervezni az említett oktatást azzal a szándékkal, hogy ha már itt lesznek nálunk, akkor könnyebben kedvet kaphatnak az egyik- másik szakosztály munkájába való bekapcsolódásra. Elvi síkon úgy- ahogy rendeztük a kérdést, de hát pénzre is szükség van tervünk megvalósításához, jegyezte meg az elnök, s azt is elmondta, hogy a néptáncosok mellett citerazenakar, vegyes kórus, versmondó, illetve az alkalmi műsorokat előkészítő szakosztály is működik az egyesületben, amelynek mind nagyobb számban fordítanak hátat az ottani magyarok, ám azért másféle példa is akad. A tánccsoportban ugyanis egy boszniai menekült lány, a Jasmina is föllépett... Mivel magyar házaspár fogadta be, akiknek a lányával, Beátával gyorsan megbarátkozott a háború sújtotta vidékről menekült kislány, s mivel Beáta rendszeresen eljár a magyar néptánccsoport próbáira, ő is vele tartott, és beállt a táncba. Úgy, mintha ez a nyomasztó kizárólagosságokban magától értetődő lenne. Annak a reményében, hogy a súlyos anyagi és egyéb gondok ellenére a dél-bánáti magyarok közül is mind többen követik a menekült boszniai lány példáját, azaz nem menekülnek a hagyományaiktól, kitartást és sok-sok leleményességet kívánunk az említett dél-bánáti község immár egyetlen magyar művelődési egyesületének. Jasmina és Zoran a verseciek csapatában Tavaly jobb volt az idő Nagy taps fogadta a muzslyai Petőfi Sándor Művelődési Egyesület táncosait, akik csak a késő délutáni órákban léptek színre, és egy kis ropogóssal igyekeztek felpezsdíteni a már több órája didergő nézők vérét. (Sikeresen.) Repp Ferencet, a muzslyai helyi közösség tanácsának elnökét arról kérdeztük, össze tudná-e hasonlítani az idei rendezvényt a korábbiakkal? - Ez a harmadik Gyöngyösbokréta, amelyet személyesen is látok. A 87-es muzslyai és a 93-as temerini után az első különbség, amit észre lehet venni, hogy tavaly jobb volt az idő — válaszolt mosolyogva a tanácselnök, majd így folytatta: - Azt hiszem, a zentaiak szervezésén egy kicsit meglátszott a tapasztalatlanság. Meg aztán, véleményem szerint, a Gyöngyösbokrétához jobban illik egy falu, Zenta pedig város. Hosszú volt az út, hosszú a program, meg az idő is megtette a magáét. ■ És milyen változásokat hozott az elmúlt egy év a tánccsoport életében? - Csoportunk most a nemzedékváltás korszakát éli. Eddigi koreográfusunk, Budai László elhagyta az egyesületet, helyettese, Katai Tibor még fiatal és kezdő ebben a szakmában. Viszont ez a nemzedékváltás egyben jót is jelent, hisz bizonyítja, hogy a muzslyai fiatalokat továbbra is érdekli a néptánc. ■ Mi újság a Petőfi Sándor ME életében? - Egyfajta pangás állt be az egyesület életében. Úgy gondolom, hogy ami egy falu sportéletében a labdarúgócsapat, ugyanazt jelenti a művelődési életben a színjátszó csoport. Nos, a mi színjátszó csoportunk gyakorlatilag felbomlott a 90-es évek elején, és csak az idén alakult újjá. Érdekes színfoltot jelent viszont a falu művelődési életében, hogy amikor az egyesület színjátszói nem voltak aktívak, akkor Cirok Ferenc vezetésével megjelent a Sziveri János Művészeti Színpad. Tavaly ők is színre vittek egy darabot, megszervezték a muzslyai verspályázatot, Lackó Valéria szabadtéri kiállítását a nagykútnál, tehát igyekeztek betölteni azt az űrt, amelyet a színjátszók kiesése okozott. Ami viszont ismét csak sajnálatos, hogy már két éve nem veszünk részt a Durindón, mert felbomlott a citerazenekarunk és az asszonykórusunk is. A jövőben az lesz az egyik elsődleges feladatunk, hogy ezt a két csoportot újraindítsuk. ■ Visszatérve a Gyöngyösbokrétára: a zentai szervezők egyik nem titkolt célja az volt, hogy az idén megpróbálják ötvözni az újat a hagyományossal. Ön szerint sikerült ez nekik, és ha igen, az használt-e a rendezvénynek? - Valóban, Muzslyán például sokkal konzervatívabb volt a színpad elrendezése. Az újítás szerintem használt, viszont azt hiszem, ez a rendezvény önmagában túl nagyra méretezett Ezekben a számunkra, vajdasági magyarok számára is rendkívül válságos időkben valóban nem tehetjük azt, hogy bármelyik fellépni óhajtó csoportot is visszautasítsuk, hisz most egy kicsit mindannyian attól félnénk, talán épp ezzel oltunk ki valamilyen életet, szikrát, reményt, viszont azt hiszem, ha majd egyszer ismét „normális” életet fogunk élni, akkor el kell gondolkoznunk a körzeti selejtezők bevezetésének ötletén. Muzslyaiak a porondon Két együttes A XVIII. Durindón sikeresen szerepeltek a szabadkai résztvevők is. A Népköz Művelődési Egyesület keretében működő Ballangó együttes Kálmány Lajos gyűjtéséből adott elő vidám dalokat, Szöllősy Vágó Veronika a „Gyürnek a nénémé...” című balladával, a citerazenekar és népdalkórus pedig gombosi népdalokkal mutatkozott be a zentai közönségnek. Szabadkáról Mint azt dr. Szöllősy Vágó László művészeti vezető elmondta, a citerazenekar 1975-ben, a népdalkórus pedig 1982-ben alakult meg. Megtudtuk, hogy nagy gondot fordítanak az utánpótlás nevelésére. Nagyon fontos szerepet tulajdonítanak a szakvezetők képzésének. Szabadkáról érkezett a négytagú Csujogató Együttes is. A csoport völgyesi dalokkal lépett a közönség elé, amelyek előadásában két vendégszólista Losonc Erzsébet és Pósa Magdolna is közreműködött. Az együttes vezetője, Varga Attila elmondta, hogy eddig hat Durindón szerepeltek, és bíznak abban, hogy az áldatlan anyagi körülmények ellenére a Fekete Kornélia, Perna Attila, Kanyó Géza és Varga Attila felállítású csoport továbbra is sikeresen tevékenykedik a vajdasági magyarság kultúrájának ápolásában. Taps Pancsován nem éppen könnyű egy csapatnyi magyarul tudó fiatalt összegyűjteni és jól dolgozni velük. Makszem Zitának sikerült. A Durindón való szombat esti fellépésük úgyszintén. Az orosz népzene és a cigányzene elemeinek felhasználásával áthangszerelt darabot fergeteges tapsvihar kísérte, a közönség kitartó unszolására ismételniük is kellett. Hangulat, temperamentum, érdekes hangzás, látványos előadásmód — ezek voltak ők. Boldogan ölelkeztek a fellépés után, majd csomagoltak. A késői órákban indultak vissza Zentáról Pancsovára, hogy másnap már a táncosokkal együtt ott legyenek a Gyöngyösbokrétán is. Fáradtságról azonban szó sem esett. A taps feledtet mindent. A paksiak a tornyosiak vendégei voltak A XVIII. Durindon és a XXXI. Gyöngyösbokrétán magyarországi vendégegyüttesek is felléptek: a Kecel Népdalkör, a paksi Városi Művelődési Központ és a gödöllői Művelődési Központ Gödöllő Táncegyüttese. A paksiakat a tornyosi Ady Endre Művelődési Egyesület látta vendégül. A szemlét megelőző napon, pénteken a paksi Citeraszakkör bemutatkozott a tornyosi közönségnek is. Munkatársak: FODOR István KÓKAI Péter PEJIN Attila PERTICS Brigitta PERTICS Péter CS. SIMON István SINKOVITS Péter Egy kisjavítás a szünetben