Magyar Szó, 1994. július (51. évfolyam, 132-158. szám)

1994-07-01 / 132. szám

1994. július 1., péntek Közép-Európa határozza meg a kontinens állapotát Erhard Busek osztrák alkancellár, tudományos- és kutatásügyi miniszter írja az Európában (a Magyar Hírlap, a Gazeta Wyborcza, a Ludové Noviny és a Sme közös ha­vi mellékletében) A vasfüggöny idején Közép-Európa valójában nem létezett. Annál inkább alakult irodalmárok, értelmiségiek, másként gondolkodók és álmodozók fejében. Konrád György szavaival „metaszint” volt. A közép-európaiként való létezést, a vasfüggönyön és a kor méltányta­lanságain való túllépést segítette az egymás mellett élés a történelem során, az életfelfogásban és filozófiában megnyilvánuló közös vonások. Közben sok minden keletkezett, néhány dolgot újra felfedeztek, és feledhetetlen kapcsolatok alakultak ki. 1989 óta újra létezik Közép-Európa, a kontinens közepe. Bizonyo­san eltérő körülmények között ugyan, de közös a sorsa. Akadnak, akik úgy gondolják, hogy Közép-Európa elvesztette aktualitását, mivel min­denki az Európai Unióba, a NATO-ba vagy még ennél is tovább törek­szik. Ők azonban elfeledkeznek arról, hogy Közép-Európa állapota meghatározza a kontinens állapotát. Ha sikerül megteremteni a de­mokráciát és érvényesíteni az emberi jogokat, az igazságosságot és mű­ködtetni a piacgazdaságot, létrehozni a politikai rendet és a békét, akkor kontinensként Európa stabil marad. Ha nem sikerül­­ Európa veszélybe kerül, miközben délkeleten amúgy is nagy veszedelem fenye­get. Közép-Európa zsanérszerepe továbbra is adva van. Nem beszélhetünk arról, hogy a reformországok már teljes mérték­ben demokratikusak lennének, és gazdaságuk jó teljesítményt nyújta­na. Néhány választási eredmény, valamint a szociális nyugtalanság jelei érzékeltetik, hogy még messze vagyunk ettől. Nacionalizmus és bűnö­zés, agresszivitás és kölcsönös tudatlanság egyaránt jellemzik a helyze­tet. A válasz nem lehet a bezárkózás, hanem csakis a párbeszéd. Hiszen a párbeszéd annyira lenyűgöző: Európát éppen a sokszínűség jellemzi. Mindenekelőtt a nyelvről kell beszélnünk, mivel a nyelvi sokszínűség megnehezíti a megértést. Ám a szellemi és a politikai fejlődésből adódó különböző tartalom is nehezíti, hogy szót értsünk. Béke és jog, piac­­gazdaság és szociális biztonságon nem mindenki ugyanazt érti. A tár­sadalomtudományokban ez még inkább így van. Feltételezhető lenne, hogy az egyházak az evangéliumból élnek, és mégis: nyelvezetük még az ökumenikus egyház korában is nagyon különböző. Nem kellene ezt megszüntetni, de meg kellene tanulni megérteni egymást. Ha a közép-európaiak eljutnak egymás megértéséig, Európában is létrejön a megértés. Senki sem végzi el ezt a feladatot helyettünk, kö­zép-európaiak helyett; magunknak kell cselekednünk. Ezért éppenség­gel kényszerítő módon aktuális Közép-Európa. Otthontalan színház írók, színházi emberek követelik, tűzze napirendre a Parlament a Nemzeti ügyét (Budapesti tudósítónktól) Lajtai Lajos örökbecsű slágeré­nek dallamára ma már csak kevesen méláznak el a múltról, hiszen a Hét­re ma várom a Nemzetinél, ott, ahol a hatos megáll... kezdetű evergreen lényege, a Nemzet Színház csak­nem harminc évvel ezelőtt szó sze­rint eltűnt a Blaha Lujza térről. Ma már kideríthetetlen „fontos ember” szóbeli utasítása alapján egyszerűen felrobbantották, mert... ki tudja, miért. A rendszerváltás utáni pesti sajtó (egy része) nem kis iróniával teszi szóvá, hogy terroristák biztosan nem lehettek, mert azokban van annyi betyárbecsület, hogy tettükért vállalják a felelősséget. Akkoriban a színészek és egyálta­lán színházi emberek közül sokan mérhetetlen keserűséggel vették tu­domásul, hogy a magyar színjátszás egyik alappillére és jelképe már nincs. Éveknek kellett elmúlnia és a posztsztálinista diktatúrának némi­leg enyhülnie ahhoz, hogy elsőként Gobby Hilda megpendíthesse ezt a kényes témát. Gyűjtést szervezett a tehetségéről és nem szépségéről hí­res színésznő, hogy legalább a ková­szát megteremtse egy nagy, orszá­gos összefogásnak. Nagyon fájhatott a művésznőnek a Nemzet Színház hiánya, mert haláláig nem tudott belenyugodni, s ahol lehetett, szóvá tette a dolgot. A kezdeményezésnek meglepően nagy visszhangja volt, hiszen már az új Nemzet Színház eszmei terve is elkészült, de azt nemcsak Thália szentélyének szánták, hanem szol­gálnia kellett volna az össznépi fel­vonulások politikai hitvallását is. A legnagyobb tér felőli oldalára ugyanis az akkori politkai csúcsve­zetés dísztribünt álmodott, ahonnan ők fogadhatják a pórnép hódolatát. Sok hozzáértőnek nagyon nem tet­szett ez a terv, s minden bizonnyal ezért is abbamaradt a Téglajegy-má­­mor. Akkoriban ugyanis bizonyos körök, nyilván a leendő épület jelle­gének elpolitizálása miatt, hagyták elaludni a lángoló lelkesedést. Azóta megtörtént a rendszervál­tás. A volt kommunisták a társadal­mi élet második vonalába kerültek (majd a napokban ismét előretör­tek), de senki sem melegítette föl a témát. A polgárok egyre szélesebb rétege a mindennapi létfenntartás megteremtése felé fordult, viszont az újgazdagok legnagyobb részének kisebb gondja is nagyobb, mint hogy színházat építsen. Arról nem is szólva, hogy a gazdasági élet meg­roppanása, a már kritikussá váló költségvetési deficit egyszerűen elle­hetetlenített volna minden ilyen kezdeményezést. A napokban azonban mintha megtörni látszana a jég. Páskándi Géza a Nemzeti Színház vezetősége nevében levelet írt az új Országgyű­lésnek, s szorgalmazza a Nemzeti Színház ügyének a Tisztelt Ház elé való vitelét. Törekvésében nincs egyedül. Csatlakozott hozzá Határ Győző és az immár legendává vált Sütő András is. Ők és minden bi­zonnyal mások sem tudnak bele­nyugodni abba, hogy van egy Nem­zet Színház nevű intézmény, amely három évtizeden keresztül az ott­­­­hontalanok keserű kenyerét eszi. Pedig Soraiban ma is megtalálhatók a legnevesebb magyar színművé­szek. Többen közülük már-már eszelől csakazértisből kitartanak a patinás társulat mellett. Ugyanak­kor még mindig rangot jelent Pes­ten tagja lenni a Nemzeti Színház­nak. Pályakezdők reménykednek, hogy egyszer szerződésajánlatot kapnak az intézmény igazgatójától, s talán eszükbe sem jut, hogy álmuk esetleges megvalósulása egyben hi­vatásuk otthontalanságának kezde­tét is jelenti. Ők és sokan mások azonban re­ménykednek. Talán... majd... egy­szer eljön a pillanat, amikor Ma­gyarországnak igazi Nemzet Szín­háza lesz. BOTH Mihály Magyar Szó Maradnak-e a brit kéksisakosok? Akasi tárgyal a brit vezetéssel A londoni katonai vezetőség úgy véli, hogy a brit katonáknak Bosznia- Hercegovinában kell maradniuk az ENSZ békefenntartó erőinek kereté­ben - közölték tegnap a kormányhoz közel álló körök. Katonai források szerint további boszniai tartózkodásukat meggátolná, ha feloldanák a bosnyák kormányra kivetett fegyvervásárlási tilalmat, s London szerint az utóbbi nem zárható ki. Akasi Jaszusi, az UNPROFOR ve­zetője tegnap Londonban a brit kato­nák boszniai jövőjéről tárgyalt Doug­las Hurd külügyminiszterrel és Mal­colm Rifkind véderőminiszterrel. Diplomáciai források szerint Akasi kérte a londoni kabinetet, hogy kato­nái maradjanak Boszniában, s ezt tá­mogatta a katonai vezetőség. E források felhívták a figyelmet több nyugati ország hírszerző szolgála­tának elemzésére, amely szerint Bosz­niában a háború folytatása valószínűbb a békénél. Ennek alátámasztására megemlítették, hogy a mostani egy hó­napos fegyverszünet alatt nem hallgat­tak el a fegyverek, a muzulmán fél nem állt el szándékától, hogy háború­val foglalja el a kívánt területet. Londonban jelenleg az egyedül Michael Rose tábornok derűlátó, to­­vábbra is úgy véli, hogy Boszniában le­hetséges a békés megoldás. (Tanjug) KÜLPOLITIKA 3 Magyarázat és garanciák a térképekhez Milosevic fogadta Nyikiforovot­­ Párizsi értesülések az összekötő csoport munkájáról Slobodan Milosevic, Szerbia elnöke tegnap Belgrádban fogadta Alekszej Nyikiforovot, Oroszország külügymi­nisztériumának magas rangú tisztség­­viselőjét, Moszkva képviselőjét az összekötő csoportban. Nyikiforov szerdán este érkezett Belgrádba Párizsból, ahol részt vett az összekötő csoport legutóbbi ülésének munkájában. Ennek alapján feltétele­zik, hogy Milosevic és Nyikiforov első­sorban a boszniai válságot vitatta meg. Hivatalosan meg nem erősített je­lentések szerint az orosz diplomata tá­jékoztatta Szerbia elnökét a párizsi megbeszélés eredményéről, elsősor­ban a térképekről, amelyeket végle­gesnek mondanak. Nem hivatalos párizsi értesülés sze­rint a Bosznia 51:49 arányban való fel­osztására vonatkozó terven kívül az összekötő csoport javaslatai közé tarto­zik az a nyilatkozat, amelyet Amerika, Oroszország, Nagy-Britannia, Fran­ciaország és Németország külügymi­niszterei e hó 5-én Genfben fogadnak el, továbbá a magyarázatokat és garan­ciákat tartalmazó okmány, amelynek serkentenie kell a hadviselő feleket a javasolt megállapodás elfogadására. A harmadik okmányt különösen nagy ti­tok övezi, sajátos jegyzőkönyv az ún. genfi ötök megbeszéléséről, amelynek rendelkezéseit akkor alkalmazzák, ha a három hadban álló fél valamelyike vagy mindegyike elveti a béketervet. A serkentő intézkedések között emlege­tik annak lehetőségét, hogy fokozato­san feloldják a Szerbia elleni szankció­kat, újabb haderőket vezényelnek Boszniába, amelyek korábbi bejelenté­sekkel összhangban főleg amerikaiak­ból állnának. Párizsi hírmagyarázók úgy értékel­ték, hogy nem teljesen világos a Kreml álláspontja. Állítólag Vitalij Csurkin moszkvai megbízott olyan benyomást tett az összekötő csoport párizsi meg­beszélésének néhány résztvevőjére, „mintha nem lenne világosan megha­tározott megbízatása", s mintha arra számítana, hogy ha az öt külügymi­niszter elfogadja a béketervet, felújíta­nák a tárgyalásokat a hadban álló fele­kkel. Ez különösen Párizst aggasztja, mert az a véleménye, hogy a hadviselő felek elé ultimátumszerűen kell ter­jeszteni a béketervet. Az okmányt egyébként még meg kell erősítenie az iparilag legfejlettebb hét ország nápo­lyi csúcstalálkozójának, amelynek poli­tikai részében részt vesz Borisz Jelcin, Oroszország elnöke is. Arafat elhalasztotta történelmi útját Jasszer Arafat, a PFSZ vezetője tegnap egy nappal elhalasztotta egyiptomi látogatását, ahonnan Gá­zába kellett volna utaznia, első ízben az 1967. évi izraeli megszállás óta, közölte Amr Musza egyiptomi kül­ügyminiszter. A MENA kairói távirati iroda je­lenti, hogy Arafatnak ma találkoznia kellett volna Mubarak államfővel, hogy megállapodjanak a gázai törté­nelmi látogatását megelőző lépések­ről. Gáza övezetében egyébként nagyszabású előkészületek folynak, hogy fényűzően fogadják Arafatot. Gaza és Jerikó ötéves időszakra került palesztin önkormányzat alá az Izraellel aláírt tavalyi washingto­ni megállapodás alapján. A palesztin vezető látogatását e térségben május 4-e óta tervezik, amikor Kairóban aláírták a megállapodás alkalmazá­sának megkezdéséről szóló ok­mányt. Az izraeli jelentések szerint az ot­tani hatóságokat bosszantja, hogy későn kaptak információt a látoga­tásról, hogy megszervezhessék az át­fogó biztonsági intézkedéseket. At­tól tartanak ugyanis, hogy a palesz­tin vezető látogatása kiprovokálhat­ja a szélsőséges zsidó és palesztin csoportokat, amelyek szemben áll­nak a palesztin önkormányzatról szóló megállapodással. A megfigyelők feltételezik, ez az egyik oka a látogatás elhalasztásá­nak. Nem hivatalos értesülés szerint Arafat holnap utazik Gázába, s való­színűleg Jerikóba is, amely a palesz­tin hatóságok önkormányzat alá 27 éves izraeli megszállás után került. Dr. Nabil Shat, a palesztin kor­mány tervezési és nemzetközi együttműködésügyi minisztere teg­napelőtt Kairóban azt nyilatkozta, hogy Arafat július 6-áig marad Gá­zában, utána Párizsba utazik, ahol átnyújtják neki az UNESCO díját. Nem kell több idénymunkás Svájc megszigorítja az előírásokat A szövetségi kormány javaslatára Svájcban hatályba lépett a jogszabály, amely 1996-ig gyakorlatilag lezárja ha­tárait a JSZK területéről érkező mun­kaerő előtt. A Tribune de Génévé című újság azt írta, hogy a kormány gyakorlatilag alkalmazni kezdte a már három éve el­fogadott okmányt, amely meggátolja az Európai Unió tagországain kívüli területről érkező munkaerő befogadá­sát. E lap közlése szerint az év végéig az idénymunkásoknak joguk van kér­ni az ún. B státust, egyéves munkavál­lalási engedélyt, amely 1995-ben lenne érvényes. Azok, akik Svájcban az utób­bi 40 hónapban megszakítás nélkül 36 hónapot dolgoztak, könnyítésben ré­szesülnek, s a B státust 1996 végéig kérhetik. E határidő után azok, akik több mint nyolc éve az építőiparban, a mezőgazdaságban, az idegenforga­lomban és a vendéglátóiparban dol­goznak, egyéni kérelemmel fordulhat­nak a kantonok kormányzataihoz, amelyek minden egyes esetben külön döntenek a munkaengedély meg­hosszabbításáról vagy megszüntetésé­ről Svájc területén. A szövetségi kor­mány ajánlása az, hogy ott-tartózkodá­­sukat nyilvánítsák befejezettnek.(Tan­jug) A ház­ levelet kaptam egy bosnyák fiútól, akit tavaly ismertem meg riportutam során. Akkor tizenhárom éves volt, az egyik hazai menekülttábor lakója, aki a nagyszüleivel érkezett hozzánk kis batyuval. A szülei elvesztek a háború­ban, apja a harcok közben, anyja meg betegségben, vagy szomorúságában táb­lán a szíve szakadt meg. Ott kellett hagynia a kis házat,­, amely Szarajevótól néhány kilométerre épült fel (még nagyapja, Alija építette a szomszédok segítségével). „Tudja, ott, azon az úton, amely Taréin felé vezet ki a városból, ha Mostarba me­gyünk... Van róla egy fényképem is, megmutatnám magának. Majd ha új­ra erre jár... De hol leszünk mi már akkor? Azt mondják, rövidesen visz­­szamehetünk. Majd írok magának, hagyja itt a címét..." A kis Izmail mondta ezt nekem, mert nagyon megörült, hogy az anya­nyelvén beszélgettem vele. Jól ismerem hazáját, a hegyeket, a völgyeket, ahol békés birkanyájak legeltek, ismerem az utat Mostar filé, a füstölgő csevapcsi­­csasütőket s a teraszokat, a hideg vizű patakokat. Az asszonyok az u­tak men­tén árulták már május elején a cseresz­nyét, aztán később a dinnyét és a korai szőlőt. A levél, amit Izmail küldött, rövid volt nagyon. „Magyarul írok, már be­szélek, és küldök magának képet a há­­zunkról. A nagyapa gyenge, és még mindig itt vagyunk..." Elképzelem, amint a bosnyák fiú nekiveselkedik a levélírásnak a tábor közös nagy termében, s magyarul fo­galmazza meg, talán viszonzásképpen, amiért szerbül szóltam hozzá. Aztán forgatom a fényképet a házról. Kissé halovány már a kép, de azért tisztán kivehető a balkáni stílusjegyeket viselő épület. Görbe cserép fedi a tetőt, három ablaka néz a völgyre, ahol fürge patak beszélget a madarakkal. Partjára jár­nak a juhok inni. A patak nincs ugyan a képen, de én elképzelem, talán híd is van rajta, azon jártak át a túlsó part­jára azok, akik gyalogosan a városba igyekeztek. Vállukon vitték az átalvető tarisznyát, bosnyák motívumokkal ki­hímezve, bojtosan, rojtosan, benne az elemózsia, a kenyér, a szárított hal, a birkahús, mert errefelé muzulmánok élnek, s nem esznek disznóhúst, szalon­nát és sonkát. Forgatom a képet a kezemben, az egyik ablakban mintha virág lenne. Talán cserepes muskátli? Mert ott is divat a muskátli. Az ablakot ott pen­­dzsemnek nevezik. Török szó, ami meg­honosodott az évszázadok folyamán. Az udvar: avlija. Azon az avliján ját­szott valaha, nem is olyan régen, Iz­mail mint kisgyerek. Az utcán, amit szokáknak neveznek, sudár fák zúg­ ,­nak, ha lecsap rájuk a hegyekről a szél. A kép hátán Izmail írása, ceruzá­val csak ennyi: A ház e­ljehet, hogy már nincs is ház, megszűnt otthon lenni. Szétlőtték vagy lerombolták, esetleg más költözött bele, más ül ki estelejtre, az alkonyt várva a szakákra, a ház elé, más gyereke játszik az avliján. (Illés Sándor a Magyar Nemzetben) Segítség a megosztott családoknak A Nemzetközi Vöröskereszt és a BBC akciója A Nemzetközi Vöröskereszt és a BBC londoni rádióállomás akciót indított a volt Jugoszlávia területén elszakított családok és rokonok kö­zötti kapcsolatok helyreállításához. Július 3-ától kezdve a külföldnek szánt program keretében félórás adást sugároznak szerb, horvát és szlovén nyelven, s továbbítják azok üzeneteit, akik keresik elvesztett hozzátartozóikat. A Nemzetközi Vöröskereszt ed­dig kilencmillió üzenetet kapott a volt Jugoszláviából, 5 százalékát nem továbbíthatták, mert a címzett­nek nyoma veszett. A BBC adásának elő kell segítenie azok kontaktusát, akik nem tudják, hol van legköze­lebbi hozzátartozójuk. A brit rádióállomás hasonló mű­sort sugároz Szomáliába és Jemen­be. (Tanjug)

Next