Magyar Szó, 1994. december (51. évfolyam, 261-285. szám)
1994-12-22 / 279. szám
MÍG COLOMBO NYOMOZOTT Bomba robbant az Elektrovojvodina előtt Szerda este, míg Colombo hadnagy fegyverek után kutatott a tévében, az Elektrovojvodina Moña Pijade úti épületének szomszédságában hatalmas robbanásra lettek figyelmesek a környék lakói. A rendőrségtől sikerült annyit megtudni, hogy az áramelosztó előtt történt robbantáskor szerencsére személyi sérülés nem történt Kisebb anyagi kár keletkezett az épületen: betört néhány ablaküveg, repesz fúródott az ajtóba, és az épület előtti fenyőfa is megpörkölődött Feltételezik, hogy a kézigránátot az épület előtt elhaladó gépkocsiból dobták ki A tettes vagy tettesek után folyik a nyomozás. S. K. 1994. december 23., péntek Magyar Szó „Megzavarják” az ünnepet (?!) A szabadkai képviselőtestület ma az áramkikapcsolásokról, kedden az ócskapiaci razziáról tart rendkívüli ülést Több mint egy órán át tartott a napirend megvitatása a szabadkai képviselő-testület tegnapi ülésén, amelynek kezdetén Blankó Gabrie (JP) követelte, hogy a pénteki ócskapiaci razziát renddkívüli ülésen vitassák meg, amelyen a körzeti kormánybiztos elmondaná, kik és kinek az utasítására szedik el az emberektől veréssel kísérve az árujukat és mi történik az elkobzott áruval. Dusan Stipanovic (SZSZP) igazoltnak találta Gabrié követelését, de úgy vélte, hogy a razziában részt vevő szervek nem tartoznak a képviselő-testület hatáskörébe, ezért egy küldöttséget kellene meneszteniük a köztársasági pénzügyi felügyelőséghez. Kasza József a képviselő- testület elnöke viszont úgy vélte, hogy ha nem is tartozik a hatáskörükbe, azért joguk van váálaszt kérni a körzeti kormánybiztostól, hogyan folyt a razzia, mert a szabadkai belügyi titkárság megbízott vezetőjétől úgy értesült, hogy a kormánybiztos adta ki a parancsot arra, hogy a szabadkai rendőrség segítséget nyújtson a razziában. Kasza úgy vélte, hogy nem először történik meg, hogy brutálisan rontanak az ottani árusokra s nincs ok arra, hogy ne hívják össze a rendkívüli ülést. Fodor János (VMDK) javasolta, hogy azonnal tűzzék napirendre a Szabadkát sújtó áramkikapcsolásokat, s ezután a testület hosszabb ideig azon vitázott,,hogy egyszerre vagy külön, s mikor vitassák meg a két égető kérdést, miközben dr. Rodoljub Duric (SZSZP) úgy vélte, hogy halasszák a rendkívüli ülést a jövő év elejére, hogy „a küszöbönálló ünnepeket ne zavarják meg” ezekkel a témákkal (?). Rudsik Gábor (VMDK) viszont azt mondta, hogy a razzia még várhat talán, de az áramkikapcsolás nem. Stipanovic ezután figyelmeztett, hogy mindebbe a politikát ne keverjék bele, s megosztotta képviselőtársaival a „véletlenül” tudomására jutott hírt, hogy kézigránátot dobtak az Elektrovojvodina szabadkai épületére, amihez szerinte a polgármester hétfői kijelentése is hozzájárulhatott, amikor bejelentette, hogy tömeges tiltakozást szervez, ha az áramkikapcsolások így folytatódnak Szabadkán. Ez Kasza erélyes tiltakozását váltotta ki, aki elvetette a gyanúsítást és kijelentette: nekünk nincs kézigránátunk és soha nem is fognnk azzal menni az ország elleni Miután a testület több tagja határozottan követelte, hogy az áramkikapcsolások kérdését a legrövidebb időn belül tűzzék napirendre, végül megállapodtak abban, hogy az áramkikcsolásokról ma délelőtt 9 órától, az ócskapiaci razziáról pedig kedden, december 27-én tárgyalnak rendkívüli ülésen, amelyre meghívják Dragan Bojinovic körzeti kormánybiztost is. BECSET SZABADKÁHOZ A képviselő-testület ezután a helyi közösségek alapszabályzatának előzetes jóváhagyásáról és a káderügyi bizottság tagjainak felmentéséről szóló napirendi pontok levétele után vita nélkül és egyhangúlag elfogadta az idei költségvetés módosításáról és kibővítéséről, továbbá az 1995 januármárciusi időszakban a közkiadások dotálásáról szóló határozatokat, valamint az idei év novemberéig a község területén megvalósított közbevételekről szóló információt. Többek között kinevezték a Palics-Ludas Közvállalat igazgatóbizottságát, határozatot hoztak a Belgrád-Szabadka közötti gyorsvonatok vágányának kiépítésére vonatkozó részletes városrendezési terv korszerűsítéséről és elfogadták azokat a megjegyzéseket, amelyeket Szerbia területrenddezési tervjavaslatára a község területén összegeztek. Ennek megindoklásában Kern Imre, a községi végrehajtó bizottság elnöke többek között elmondta, hogy követelik, hogy a község területén Magyarország felé a két ország közötti forgalomra még három határátkelőhelyet nyissanak (Tavankút- -Csikéria, Szabadka/Makkhetes-Ásotthalom és Martonos-Röszke). Többek között szükségesnek tartják, hogy Palicsot sorolják be nemzetközi és országos jelentőségű fürdőhelyek sorába. A véleményezésben felróják, hogy a tervjavaslat nem említi a szállásokat, mint az északbácsakai falusi jellegű autentikus településformákat, amelyeknek a mezőgazdaság fejlődésének generátorává kellene válniuk. A tervjavaslat véleményezésében indítványozzák, hogy a különböző régiótípusok meghatározásakor vegyék figyelembe az áruforgalom menetét, a különböző intézmények hálózatrendszerét, az áram-, posta és más szolgáltatási rendszerek infrastruktúrájának funkcionális egységét, valamint az egyes területeken élő népek és nemzetiségek mentalitását, s ebből kifolyólag javasolták, hogy Becse községet az újvidéki helyett a szabadkai régióhoz csatolják, továbbá, hogy az észak-bácskai községet Becse, Ada, Zenta, Kanizsa, Kishegyes, Topolya és Szabadka községek alkossák Szabadka központtal. NEM AD, HANEM VISSZAADOGAT)! A képviselők részletes anyagot kaptak az Egészségügyi Központban uralkodó állapotokról, amelyhez bevezetőt dr. Milan Mrdanov, az EK megbízott igazgatója tartott, rámutatva működésük nehézségeire, s többek között azt is közölte a testülettel, hogy tegnap délelőtt a köztársasági minisztériumból ígéretet kapott arra, hogy anyagi eszközzel hozzájárulnak az új mentőállomás kiépítéséhez - ha ezt a község is megteszi. Az SZSZP képviselői csoportjának nevében dr. Rodoljub Duric (különben a kórház igazgatója) többek között azt fejtegette, hogyan segíthet a község, mint alapító abban, hogy megőrizzék Szabadkán a köztársasági átlagnál jóval magasabb szintű egészségvédelmet, s eközben vitába keveredett az elnökkel Kasza ugyanis úgy vélte, hogy nemcsak a község, hanem a minisztérium kötelezettségeit is meg kell határozni és szerződésbe kell foglalni, hogy az egészségbiztosítási bevétel Szabadkára visszajuttatott részét növeljék. Buliénak arra a megjegyzésére, hogy az alapítótól idén semmit sem kaptak, élesen reagált Gabrié mondván, hogy amit Durié szerint a köztársaságtól „kapnak”, azt előtte itt, Szabadkán gyűjtik be, s annak a pénznek csak egy részét juttatják vissza, vagyis a köztársaság nem ad, csak részben visszaad! A képviselő-testület a továbbiakban jóváhagyta Stipan Knejevic kinevezését a Vízművek igazgatójává, Jedomir Kilibardáét pedig a Szabadkai Rádió „szerb, horvát nyelvű szerkesztőségének" fő- és felelős szerkesztőjévé. ÁRPÁSI Ildikó Mindenekelőtt békességet! Mit kívánnak karácsonyra és аг új esztendőben a nyolcadikos diákok? A VIII. Vajdasági Rohambrigád Általános iskola néhány nyolcadikosával arról beszélgettünk, hogy mit jelent számukra a karácsony és mit várnak az új esztendőtől íme a válaszok: Fercsik Endre: - A szeretet, a család ünnepén azt kívánom, hogy békesség legyen, az emberek megértsék egymást, minden nép letegye a fegyvert, béke legyen. Nem az ajándék a fontos, hanem az, hogy együtt legyen a család, ne gondoljunk háborús témákra, finom karácsonyi vacsora kerüljön az asztalra és ne legyen áramszünet. Matijevics Emil: - Azt kívánom karácsonyra, hogy a szegényeknek legyen betevő falatjuk, ne éhezzenek. Természetesen a kívánságaim között szerepel az is, hogy békességben éljünk. Az nagy öröm,amikor szétosztjuk az ajándékokat, mert ez azt jelenti, hogy mindenki gondolt a másikra. Bábity Szuzanna: - Azt kívánom, hogy a jövőben békesség és több szeretet legyen az emberek között, jobban tiszteljék, szeressék egymást. Konc Zsuzsanna: - Békét elsősorban és azt, hogy sikeresen felvettnek a gimnáziumba. Hol töltik a most kezdődő szünidőt? . Endre: - Ha lesz időm, ellátogatok a bánáti rokonokhoz. Zsuzsi: - A karácsonyt családi körben, az újévet barátokkal töltöm. Mivel elég nagy a család, a szünidőben szeretném meglátogatni a rokonokat. A szünidőben remélhetőleg elég idő jut olvasásra is. .Szuzi: - A vakációban a környező falvakban meglátogatom a barátnőimet, meg szeretnék eljutni a doroszlói varrótáborba is. Emil: - A karácsonyt otthon, családi körben, az újévet a cserkészotthonban öltöm. Remélhetőleg sietni is elmegyek. m. k. Új műveiről is beszélt Deák Ferenc író volt a szabadkai közönség vendége Csütörtökön délután a Szabadegyetemen új könyvesbolt nyílt Deus elnevezéssel. Az alkalmi rendezvény vendége Deák Ferenc újvidéki író és forgatókönyvíró volt, akivel Kreldty Olga újságíró beszélgetett a Szabadegyetem dísztermében. Az író-olvasó találkozón részleteket játszottak le a szerző filmjeiből, valamint bemutatták legutóbbi, Szerelmes episztolák című könyvét. Az író a készülő Határ című drámájáról is beszélt. H. É. SZABADKÁN MA FILM ZVEZDA: Eső előtt, macedón film (17.30, 19.30, 20.30) MUNKÁS: Repülő kerekek, amerikai vígjáték (18. 20) * A vágy rulettje, amerikai pornófilm (16. 22) ÜGYELETES Orvos: A Petőfi Sándor utcai mentőállomáson este 7-től reggel 7 óráig, tel.: 94 vagy 54-373 * Gyermekgyógyászati rendelő: Büro Dakovic utca 14., tel.: 53-559 * Iskolai rendelő, tel.: 53-627 * Nőgyógyászati rendelő, tel: 52-543 * Gyógyszertár a Városháza épületében, tel: 52-499 KIÁLLÍTÁS VÁROSI MÚZEUM: Állandó kiállítás: Husvéth Lajos-emlékkiállítás KÉPZŐMŰVÉSZETI TALÁLKOZÓ: Országos és köztársasági felnőtt- és ifjúsági fotó- és diakiállítás VÁROSHÁZA ELŐCSARNOKA: Léphart Pál karikatúrakiállítása , FRANZER GALÉRIA: Szajkó István festőművész kiállítása ART CAFFÉ: Rudhik Fazekas Teréz önálló kiállítása LEONARDO GALÉRIA: Zorán Tairovic kiállítása Bezárással fenyegetik A mentőállomás épülete nem felel meg a követelményeknek Az egészségügynek nincs pénze felújítására December 26-án jár le a határideje Mirko Veliéré köztársasági egyészségügyi felügyelő felszólításának, amelyben a mentőállomás bezárását helyezte kilátásba, ha az Egészségügyi Központ nem javít a munkakörülményeken. A helyszínelés két hónappal ezelőtt volt. A mentőállomás kérdése egyébként évek, sőt évtizedek óta visszatérő téma. Milyen körülmények között dolgoznak, hogyan tudják megszervezni a szolgálatot és a helyszínen a betegellátást? - kérdeztük dr. Sorvát Jak- Sió Kornéliát, a szolgálat vezetőjét. - Mindössze hatvan napot kaptunk arra, hogy javítsunk a helyzeten. Tény, hogy az épület nagyon rossz állapotban van, 1952 óta működik ezen a helyen és azóta gyakorlatilag festések és kisebb javítási munkálatokon kívül - nem újították föl, holott erre már régóta megérettek a feltételek. Maga az épület is komoly tatarozásra szorulna, fel kellene újítani a vízvezetéket, a villanyhálózatot, a szennyvízelvezető-csatornát. Nem működik az egyetlen zuhanyozó az épületben, de olyan állapotban van, hogy meg sem lehet javítani. Ilyenkor télen a hősugárzótól a szeneskályháig mindenféle fűtőtesttel próbálkozunk, hogy bemelegítsük az épületet. Egyetlen egy orvosi szoba van, nincs helyiség, ahol megpihenhetnénk vagy ennénk, mindössze egy kötözője van a mentőállomásnak. - Óriási gondot jelent számunkra a mentőkocsik elhelyezése is. A garázsba, amely valamikor istálló volt - hiszen egykoron lovaskocsival szálltak ki a helyszínre - nem férnek be ezek a korszerű járművek, így kénytelenek vagyunk télen-nyáron az udvarban szabad ég alatt tartani őket. Hogy ilyenkor ne fagyjanak meg bennük az infúziós oldatok, injekciók, az érzékeny műszerek, kibe kell hordanunk őket. Éjjel a sofőröknek kétóránként be kell gyújtaniuk a motort, hogy egyáltalán el tudjunk indulni, ha szükség van rá. Dr. Milan Mrdanov, az Egészségügyi Központ vezérigazgatójától megtudtuk, hogy túlságosan rövid határidőt szabott a felügyelő. Mindössze arra tellett, hogy felkérjék a Standard projektet, hogy készítse el az épület felújításának tervét, amely ennek eleget is tett. Háromféle lehetőséget kínált fel, de mindegyik túllépi az intézmény anyagi lehetőségeit. A jelenlegi körülmények között legelfogadhatóbb megoldás - amely során nemcsak az épületre húznának még egy emeletet és a meglévő 200 négyzetmétert csaknem ötszázra növelnék, hanem a szomszédos telek fölvásárlásával még egy kijáratot is nyernének, az új garázsokkal együtt kb. 1 300 000 dinárba kerülne. Ezt önerőből képtelen megvalósítani az Egészségügyi Központ, S.K. Hull a pelyhes... Tegnapelőtt éjjel végre megrázta a szakállát a nagyszakállú, és mintegy négycentis hótakaróra ébredtünk, a gyerekek legnagyobb örömére. A téli szolgálat még az éjjel leszórta jóval a főbb útvonalakat, úgyhogy ezek a déli órákban már latyakosakká váltak. A felmelegedésnek köszönhetően különben is olvadásnak indult mindenütt a fehér takaró. A városi közlekedési vállalattól kapott értesülés szerint a városi és peremvárosi közlekedésben csak kisebb, legfeljebb 15,perces fennakadásokat jegyeztek, nagyobb kiesés nem történt. KM. SZABADKA 9 SZABADKAI RÁDIÓ Karácsonyi műsor Holnap délután a Szabadkai Rádió Fiatalokról fiataloknak című ifjúsági műsorát egészében a karácsonynak szentelik, 17 órától pedig vasárnap reggel 7 óráig kontaktműsort közvetítenek, amelyben először magyar és horvát nyelvű műsorrészek váltják egymást óránként (a magyar nyelvű összeállítások 17. 19 és 21 órakor kezdődnek). Éjjel helyszíni közvetítés hangzik el a Szent Teréz székesegyházból: 22.30 perckor a magyar nyelvű, ezt követően pedig a horvát nyelvű éjféli miséről. Vasárnap hajnali három órától ismét kontaktműsort sugároznak, amelynek vendége Ehmann Imre plébános lesz, ebben közvetlen kapcsolatot szeretnének teremteni a hallgatókkal. Megsül a kalácsom? Vasárnap kiborultam, pedig megfogadtam, hogy könnyedén, félvállról veszem ezt az egész áramlekapcsolási hercehurcát. Az történt, hogy amikor háromórás szünet után végre megjött az áram, a bojler és az egyik villanykályha nem működött. Ekkora anyagi csapást egy szegény újságíró zsebe nemigen tud elviselni A következő „sötétbeborulás” után - láss csodát! - kiderült, hogy kutya baja a bojlernek és a villanykályhának is. Örömmámoros hangulatom nem sokáig tartott: hétfőn reggel a lakás egyik részében hiába próbáltam felkapcsolni a villanyt, meg hiába tettem be a rakott kelbimbót a villanytűzhely sütőjébe, másnap nyers állapotban dobtam ki a kutyának. Azóta nem sütünk semmit, nem bámuljuk a tévét, a lányok valamelyik este a sorozatfilm nézése helyett a szobájukban ültek és tanultak. Felejthetetlen látványt nyújthatunk, miközben - mint valamiféle múlt századi hölgyek - gyertyával a kezünkben bevonulunk a töksötét és jéghideg fürdőszobába, s hálát adunk a sorsnak (meg az áramelosztónak), mert a bojler viszont üzemel - legalábbis még e sorok írásáig. Kedden egy órányi telefonálgatás után rájöttem, hogy az Elektrovojvodina központjában nemigen veszik fel a telefonkagylót, a diszpécser száma viszont a végtelenségig foglaltat jelzett. Találtam egy „direktor” megjelölésű telefonszámot, amelyen egy készséges titkárnő jelentkezett. Természetesen azonnal közli a lakcímünket a diszpécserrel, minden rendben lesz - ígérte, s a balga honpolgár mindig bedől az ilyen ígérgetéseknek. Nem történt semmi. Szerdán a diszpécser biztosított készséges hangon arról, hogy még a délelőtt folyamán kijönnek munkatársai a helyszínre. Enyhe gyanakvásom beigazolódott. Tegnap reggel kiderült, hogy két közvetlen szomszédom ugyanezzel a gonddal küzd, ők is szorgalmasan telefonálgatnak. Tegnap - igen, kitalálták - újabb készséges ígéret, s e sorok írásakor (a kora délutáni órákban) a lakásban a helyzet változatlan. Azon tűnődöm: legyek hálás az Elektrovojvodinának, mert rákényszerít a spórolásra és így megtakarítok egy kalap pénzt? Ha jó leszek, „kapok” áramot, hogy legalább az ünnepekre a süteményt megsüssem? . m. k.