Magyar Szó, 1994. december (51. évfolyam, 261-285. szám)

1994-12-28 / 282. szám

1994. december 28., szerda TÖRŐDÜNK VELÜK ELÉGGÉ? Megkongatták a vészharangot A diákokkal a dohányzás, a kábítószer-élvezés és az alkoholfogyasztás elleni akció kapcsán beszélgettünk Mint ismeretes, nemrégiben in­dult be Szabadkán - elsőként az or­szágban - az iskolákban a kábítószer­élvezés, az alkoholfogyasztás és a do­hányzás elleni akció. Mind Pavao Bel­­liétől az építőipari középiskola igazga­tójától hallottuk az iskolaigazgatók kongatták meg a vészharangot, mert észrevették, hogy nagyszámú diák ci­garettázik, fogyaszt alkoholt, keveri a szeszes italt nyugatával. Svetlana Bel­­janski az említett iskola pedagógusa arról szólt, hogy sok szülő nem is veszi észre, hogy gyereke furcsán viselke­dik, valami vaj van vele. A következő lépésként e témáról a szülőértekezle­­tetben beszélgetnek majd el. Egyéb­ként szerinte most divat a fiatalok kö­rében az említett káros élvezeti cikkek kipróbálása. A megoldás: a diszkó és a füstös kávézók helyett több kiváló színielőadást, remek filmet, jó köny­vet, sportolási lehetőséget... kellene felkínálni. Mint az említett középisko­la egyik elsőse mondta kortársai közül sokan a dohányzással, szeszesital fo­gyasztással, gyógyszerezéssel szeret­nének idősebbnek, érettebnek látsza­ni a koruknál. Sokan ezzel próbálják elfeledni a családi problémákat, azt hogy kevesebb figyelmet, törődést kapnak, mint amennyit igényelné­nek. Az egyik harmadikos lány kíván­csiságból gyújtotta meg az első ciga­rettát, s azt tapasztalta, hogy bizony könnyű rászokni. Mint a lányok leszö­gezték szerintük a kábítószer-élvezés, ragasztózás, mértéktelen ivás kevés­bé van divatban a szabadkai fiatalok körében, mint egyes más városok­ban. Mint mesélik az iskoláikban tartott előadásra az orvos egy fiút is magával vitt aki elmesélte, hogy ra­gasztózással kezdte, s hamarosan komoly kábítószerélvezővé vált. Mint tizenéves beszélgetőtársaim le­szűrték ez nem csak ennek a fiúnak a személyes tragédiája, hanem az egész környezetéé. A VIII. Vajdasági Rohambrigád Általános Iskolában - mint Kiss Ist­ván igazgatótól hallottuk - olyan óriási érdeklődés mutatkozott meg e téma iránt, hogy a 45 percesre ter­vezett találkozó a szakemberrel 120 percre is elhúzódott, mert a diákok tele voltak kérdésekkel. Itt néhány nyolcadikos lánnyal és fiúval beszél­gettünk. A gyerekek többek között beszámoltak arról, hogy társaik kö­rében sokan cigarettáznak, isznak szeszes italt. A fiatalok „próbáld meg milyen jó érzés” érveléssel próbálják rábeszélni a diszkóban és más szóra­kozóhelyen a cigarettára, alkoholra társaikat. Van olyan is, hogy kinézik a társaságból a túlságosan józan éle­tet élő lány, fiút. A „menőséghez” a cigarettázás és a szeszes ital fogyasz­tás is hozzá tartozik - mondta egyi­kük. A nyolcadikosok azt is leszögez­ték, hogy sok esetben negatívan hat a szülői példa is. m. k. Elhalasztották az önkormányzat rendkívüli ülését Elhalasztották a községi képviselő­­testület tegnapra tervezett rendkívüli ülését, amelyen a rendőrség brutalitá­sáról, az ócskapiacon végrehajtott leg­utóbbi minősíthetetlen razziáról akar­tak tárgyalni. Az ülést utóbb tartják meg. V. I. Karácsonyi műsor a székesegyházban December 30-án, pénteken dél­után 5 órai kezdettel a Szent Teréz székesegyházban (Nagytemplom) al­kalmi karácsonyi műsort szerveznek. Fellépnek az Életjel szavalói és a szé­kesegyház Szent Teréz nevét viselő énekkara. A műsoron Bach, Bárdos, Kodály és Gruber művei mellett kará­csonyi népi énekek szerepelnek, az irodalmi élőújság tagjai alkalmi ver­sekkel lépnek fel. A belépés díjtalan a szervezők minden érdeklődőt szere­tettel várnak. S.K.Á. Nem zárják be a mentőállomást Az egészségügyi felügyelő egy hónappal elhalasztotta a határidőt Noha hétfőn, december 26-án lejárt a határidő, dr. Mirko Velice, köztársa­sági egészségügyi felügyelő mégsem záratta be a mntőállomást. Egyhónapos haladékot adott az Egészségügyi Köz­pontnak, hogy - a szolgálat további működésének biztosításához - elvé­gezzék a szükséges munkálatokat. Dr. Velitié kérdésünkre elmondta, hogy azért hozott ilyen határozatot, mert a jelek szerint kilátás nyit a mentőállo­más korszerűsítésére. Az illetékes köz­­társasági minisztériumból ugyanis ígé­retet kapott az Egészségügyi Központ igazgatósága, hogy amennyiben a köz­ség, mint alapító fedezi a költségek fel­ét , abban az esetben ők is hozzájárul­nak a mentőállomás kiépítéséhez, illet­ve felújításához. Mint arról már beszámoltunk, az előzetes felmérések szerint az Egész­ségügyi Központ felkérésére a Stan­dard projekt háromféle megoldást kí­nált fel. A rendelkezésre álló eszkö­zöktől függően az épület részleges vagy teljes felújítását, illetve új helyen egy egészen új mentőállomás kiépíté­sét irányozta elő. S.K.Á. Csalás Premierfilm a Zvezdában Ezt az amerikai mozifilmet amely az átlagosnál sokkal színvonalasabb és értelmesebb, nálunk - vajon mi­ért? — Csalás címmel reklámozzák. Ereded címe Ruby Cairo. A két szó idegenül csenghetett, hangozhatott a forgalmazó cég nagyfőnökeinek - a belgrádi First Productionról van szó - a fülében s mivel - szerintük - a néző gyámolításra szorul (hátha nem ért a Ruby Cairóból), ráíratták a plakátra: Csalás. A három konti­nensen átívelő sztoriban valóban csalnak. Teszik ezt a csalhatatlanul ósdi, de szívesen újra megnézhető nagyromantikus tradíciók segítségé­vel. Végre egy mozifilm, amelynek kamermanja visszarepít bennünket ártatlan és szende filmnézői dedós éveinkbe, amikor a moziban álomvi­lágot varázsoltak elénk. Graeme Clifford rendező semmit sem kockáztatott, ha sikerre me­gyünk, akkor szerződtessünk sztá­rokat, például a szép Andie MacDo­­wellt & Liam Neesont, alias Oscar Schindlert. Csapjuk hozzájuk a többszörös Oscar-díjas John Barryt a muzsikájával, s a siker a nagyka­pun robban be. A mese azonban eléggé átlátszó, eléggé száraz. Bessie Faronak csomagot kézbesítenek. Benne híres, de váratlanul elhalálo­zott urának a fogsoraA többgyer­mekes édesanya eszméletét veszti, majd villámgyorsan Vera Cruzba repül, hogy eltemesse gyermekei­nek apját. Mexikóban aztán egy deszkabódéban ráakad urának ba­­lellkártyáira s azokon az útmutatást ahhoz, hogy az úr hol rejtette el, melyik bankokan a dollárokat. Bes­sie gondolkodás nélkül nekivág a nagyvilágnak. Graeme Clifford első rendezésé­vel a Frances-szel, még 1982-ben betört az élvonalba. A Csalással bent maradhatott volna az elitben, ha hozzányúl az ollóhoz. Ak­i perces alkotás helyenként unalmas, ny­ilik, mint a rétestészta, habár a tehetsé­ges színésznő Amdie MacDowell és Kovács László operatőr mindent megtesz annak érdekében, hogy el­hitessék velük a tragédiát. A Khe­­opsz-piramis a hajnali derengésben csodálatos, de aztán besurran a tör­ténetbe egy újabb melodramatikus maszlag s oda a hatás. A bárgyú ak­ciófilmek és a bugyirózsaszín ostoba­ságok után azonban szívesen né­zünk meg egy ilyen nemtudomén­­micsodát az eltűnt úrról és a lélek­ben sebezhetetlen hölgyről. B. Z. Magyar Szó Pénzügyi megszigorítások várhatók A pénzügyi helyzetet ismertette dr. Nenad Vunjak bankigazgató Az idei gazdasági év befejeztével a bank alapító vállalatainak képvise­lőit fogadta tegnap délelőtt dr. Ne­nad Vunjak, a Vajdasági Bank sza­badkai főfiókintézetének igazgatója. Beszámolójában áll havi adatok alapján jellemezte az évet, megálla­pítva, hogy mind a bank mind pe­dig a vállalatok egy nehéz időszakot zárnak, amelyben a pénz- és a hitel­­rendszer reformját követően sok volt a hullámzás. Ez különösen a hi­telezés terén jutott kifejezésre. A szabadkai főfiók­intézet pénzügyi helyzete a Vajdasági Bank tíz kiren­deltsége közül az újvidéki mellett a legkedvezőbb volt, de a Vajdasági Bank egészének helyzete miatt egy ideig még így is teljesen megszűnt az átutalási pénzforgalom. A legtöbb gondot a nyugdíjak ki­fizetése okozta, mivel Szabadka és Kanizsa területén 22 000 nyugdíjas járandóságot kellett kifizetniük, amire 15 naponként legalább 2,5 millió dinárra volt szükségük. Mivel a bank nem minden esetben kapta meg a pénzt, és saját forrásaiból sem tudta biztosítani az anyagiakat a ki­fizetések is időnként eltolódtak. Dr. Vunjak a jelenlegi informáci­ók alapján csak főbb vonalakban vá­zolhatta a jövő év első negyedévi pénzpolitikáját, kiemelve, hogy a hi­telkihelyezések terén és általában a pénzforgalomban szigorúbb korlá­tozások várhatók. Egyébként tervbe vették, hogy a várható intézkedé­sekről ágazatonként tartanak meg­beszéléseket az érintett vállalatok képviselőivel. Dr. Vunjak szerint elképzelhető, hogy a nyugdíjak és a bérek befa­gyasztása mellett sor kerülhet az árak egy részének adminisztratív ellenőrzésére is. S. K. Á. Jó hírünk öregbítették Jónás Gabriella zsűritag volt a szatmárnémeti szavalóversenyen Jónás Gabriella a kiváló színész­nő már másodszorra vett részt a szatmárnémeti vers- és prózamondó verseny zsűrijének munkájában. A nemrégiben megtartott ver­senyről a következőket mondta: - Nagyon rangos nemzetközi megmérettetésnek tartom a részvé­telt ezen az erdélyi versenyen. Ta­valy magyarországi, jugoszláviai, er­délyi és szlovákiai versenyzők léptek fel, idén már Szlovéniából is jelen voltak ketten. Szerénytelenség nél­kül mondhatom, hogy a mieinkre büszke voltam (a zentai Domány Zoltán harmadik lett, a kanizsai Tóth Miklós és a becsei Nagy Ildikó is az erős középmezőnyben végzett). Szatmárnémetiben nagyon jó híre van a vajdasági versmondóknak. E fiatalok révén a vajdasági magyar irodalom is bemutatkozott az erdé­lyi versenyen. m. k. Ezekben a napokban letették a táskát a diákok, szünidő van, egy időre nem kell a sok helyütt hideg iskolapadokban ücsörögniük hat-hét órányit. Bár, mostanában a lakásokban sincs igazán mese- Nyári színházi esték A tervek szerint kiváló külföldi és hazai társulatok vendégszerepelnének A palicsi szabadtéri színpa­don június végétől augusztus végéig a tervek szerint színvona­las színházi produkciókat lát majd a közönség. Mint a Kosz­tolányi Színház ideiglenes igaz­gatóbizottságának tegnapi ülé­sén hallottuk, az elképzelések szerint a Nyári színházi esték keretében magyarországi, szlo­vákiai, erdélyi, horvátországi, belgrádi és újvidéki színtársula­tok lépnek fel. Január közepéig már ismeretes lesz, hogy mely színházak és mely produkciók­kal vállalnák a fellépést A köz­ségi képviselő- testület is hama­rosan tárgyal a rendezvénysoro­zatról. m. k. A legkeresettebb videofilmek 1. Philadelphia (Philadelphia), amerikai dráma, rendező: Jonathan Demme, szereplők: Tom Hanks, Denzel Washington, Jason Robards, Mary Steenburgen; 2. Schlindler lis­tája (Schindler’s List), amerikai drá­ma, rendező: Stevan Spielberg, sze­replők: Liam Neeson, Ben Kingsley, Ralph Fiennes, Caroline Goodall, Jonathan Sgalle, Emberth Davidt. 3. Két tűz között (True Lies), amerikai akció­film, rendező: James Came­ron, szereplők: Arnold Schwarze­negger, Jamie Lee Curtis, Bill Pax­ton, Tia Carrera, Charlton Heston, Art Malik. 4. A specialista (The Spe­cialist), amerikai bűnügyi, rendező: Luis Vosa, szereplők: Sylvester Stal­lone, Sharon Stone, James Woods, Rod Steiger, Eric, Roberts, 5. For­rest Gump (Forrest Gump), ameri­kai dráma, rendező: Robert Zemec­kis, szereplők: Tom Hanks, Robin Wright, Gary Siuise, Mykelti Willi­amson, Sally Field, 6. Carlito útja (Carlito’s Way), amerikai bűnü­gyi,rendező: Brian de Palma, sze­replők: Al Pacino, Sean Penn, Pene­lope Ann Miller, Luis Guzman, Ing­rid Rogers, 7. Maverick (Maverick) amerikai vadnyugati,r­endező: Ri­chard Donner, szereplők: Mel Gib­son, Jodie Foster, James Garner, Ja­mes Coburn, Graham Greene, 8. A kis Buddha (Little Buddha), ameri­kai-angol életrajzi, rendező: Ber­nardo Bertolucci, szereplők: Keanu Reeves­, Chris Isaak, Bridget Fon­da, 9. Csupasz pisztoly 33 1/2 (Na­ked Gun 33), amerikai vígjáték, ren­dező: Peter Segal, szereplők: Leslie Nielsen, Priscilla Presley, George Kennedy, O. J. Simpson, Fred Ward, 10. Mrs. Doubtfire (Mrs. Do­­ubtfire), amerikai vígjáték, rendező: Chris Columbus, szereplők: Robin Williams, Sally Field, Pierce Bron­son, Lisa Jakub­­ bs. SZABADKA 9 SZABADKÁN MA * délben Boschán György fes­tőművész halálának 10. évfordu­lója alkalmából emlékkiállítást rendez a Szabadkai Városi Múze­um. A tárlatot a Városháza első emeleti kiállítótermében Siflis Zoltán községi művelődésügyi tit­kár nyitja meg. * délután 5 órakor a Szabade­gyetem dísztermében rendezik meg a Q csoport évzáró kiállítá­sát, az ezt követő irodalmi ren­dezvény vendége Domonkos Ist­ván, Svédországban élő író, köl­tő. FILM ZVEZDA: Csalás, amerikai film (17.30,19.30,20.30) MUNKÁS: Repülő kerekek, amerikai vígjáték (18. 20) * A vágy rulettje, amerikai pornófilm (16,22) ÜGYELETES Orvos: A Petőfi Sándor utcai mentőállomáson este 7-től reggel 7 óráig, tel.: 94 vagy 54-373 * Gyermekgyógyászati rendelő: Duro Dakovic utca 14., tel.: 53- 559 * Iskolai rendelő, tel.: 53-627 * Nőgyógyászati rendelő, tel.: 52- 543 * Gyógyszertár a Városháza épületében, tel.: 52-499 KIÁLLÍTÁS VÁROSI MÚZEUM: Állandó kiállítás: Husvéth Lajos-emlékki­állítás KÉPZŐMŰVÉSZETI TALÁL­KOZÓ: Országos és köztársasági felnőtt- és ifjúsági fotó- és diakiál­­lítás VÁROSHÁZA ELŐCSARNO­KA: Léphart Pál karikatúra-kiállí­tása FRANZER GALÉRIA: Szajkó István festőművész kiállítása ART CAFFÉ: Rudnik Fazekas Teréz önálló kiállítása LEONARDO GALÉRIA: Zo­ran Tairovic kiállítása A SZABADKAI RÁDIÓ MŰSORÁBÓL 14.05-15-00 Értékelés Kani­zsának az idei művelődési életé­ről, Röhrig Ottó riportja. Sikeres évet zárt a szabadkai Gyermek­színház — Slobodan Markovic összegezése.

Next