Magyar Szó, 1995. január (52. évfolyam, 1-24. szám)
1995-01-04 / 1. szám
1995. január 4., szerda EGY BOSZNIAI BABA WASHINGTONBAN Az év első újszülöttje a béke reményét hozta Kenan Cikotić éjfél után öt perccel született, szülei pedig két hete érkeztek az USA-ba (Washingtoni Kenan Cikotic mindössze három napos, de már igen híres, sőt a béke szimbólumává vált: ő az első gyermek, aki az amerikai főváros négy és fél milliós régiójában az idén megszületett. Édesanyja, Tanja Cikotic alig két hete érkezett az Egyesült Államokba, apja, Selmo pedig Bosznia-Hercegovina Köztársaság itteni új katonai attaséja. Kenan január elsején, öt perccel éjfél után született a washingtoni Columbia kórházban. Az orvosok és ügyeletes személyzet a béke gyermekének nevezték el, családja pedig úgy véli, hogy ez jó jel, és a béke beköszöntését jelenti. A Cikotic család Travnikból érkezett és egyelőre szállodában lakik, amíg elkészül a ház, ahol mindannyian együtt lesznek Kenan nővérével, a hároméves Nellivel együtt. Cikotié asszony a kórházból való távozása előtti sajtóértekezleten tudósítónktól kijelentette, hogy azt kívánja fiának, éljen normális életet mint a legtöbb gyermek az USA-ban. A nővérek meghatódtak Cikotié asszony öröme láttán, hogy kórházi szobájához fürdőszoba is jár, mert Bosznia sok részében a fürdőszoba az utóbbi két és fél évben ismeretlen fogalommá vált. A 31 éves Selmo Cikotié kijelentette, hogy családja otthon a béke reményével várta Kenan világrajöttét. Dr. Joel Match szülészorvos kijelentette: „Az Egyesült Államokban az év első újszülöttje nagyszerű esemény, mert az új esztendő ígéretét jelképezi. Jienan jövetele különösen szimbolikus erővel bír”. Az amerikai újságok a béke gyermekének érkezése kapcsán ezt a családi eseményt összekötik a tűzszüneti tárgyalásokkal, amelyek ezzel egyidejűleg hazájában folytak. PURGER Tibor Súlyos orosz veszteségek Ádáz harcok Groznijban - A csecsenföldi hadműveletek beszüntetését követelik a duma képviselői (Folytatás az 1. oldalról) A két képviselő több napot Groznijban, Dudajev szálláshelyen töltött, szilveszter éjszakáján távoztak a csecsen fővárosból, s vasárnap repülőgéppel visszaérkeztek Moszkvába. Közvetlenül utána követelték, hogy az orosz hadsereg haladéktalanul vessen véget a hadműveleteknek, s a konfliktust békés úton rendezzék. Más jelentés szerint Ivan Ribkin, a duma elnöke is követelte, hogy a hadsereg szüntesse be a harci cselekményeket. Egyben azt is követelte, hogy a Dudajevhoz hű erők tegyék le a fegyvert, s kezdjenek tárgyalásokat. Az ITAR-TASSZ hírügynökségnek adott interjújában, arra a kérdésre válaszolva, vajon hajlandó-e összehívni a parlament alsóházának plenáris ülését, hogy beszüntessék a harcokat Csecsenföldött. Ribkin kijelentette, hogy az alkotmány értelmében a duma nem dönthet erről, a háború vagy béke kérdése a föderáció tanácsára tartozik. Ismertette, hogy Oroszország belbiztonsági tanácsának rendkívüli ülésén azt a nézetet vallotta, hogy békésen kell rendezni Moszkva és Groznij viszályát. A moszkvai véderőminisztérium sajtószolgálata tegnap megismételte korábbi információját, hogy továbbra is az orosz csapatok ellenőrzik Groznij elfoglalt részeit, s most az utcákat tisztítják az orvlövészektől és fegyveres bandáktól. A Groznijban járt orosz képviselők azonban azt állítják, hogy a városban és környékén továbbra is súlyos harcok dúlnak, s a helyzet egyáltalán nem olyan, mint amilyennek Moszkva hivatalosan beállítja. Moszkvai hír az is, hogy Groznij közelében szilveszter éjszakáján meggyilkolták a Krasznaja Zvezdának, az orosz fegyveres erők lapjának egy újságíróját. ANKARA Borisz Jelcin, Oroszország elnöke kemény hangnemben figyelmeztette Demirel török államfőt, hogy ne avatkozzon be Oroszország belügyeibe a csecsenföldi öszszecsapások ürügyén. Az előbbi hírt az általában jól értesült török Cumhuriyet című lap közölte. Jelcin ezzel válaszolt Demirel nemrégiben Moszkvához címzett levelére. A török elnököt Dudajev kérte meg, hogy közvetítsen a viszályban. Oroszország elnöke figyelmeztette Ankarát, hogy a szakadírok elleni harc Törökországban is időszerű. Nyilvánvalóan a kurdokra célzott, akik a csecsenekhez hasonlóan függetlenségükért harcolnak, de önállóságukról Ankara hallani sem akar. Törökországban nemrégiben bejelentették, hogy Csecsenföld kérdését Ankara felveti az Iszlám Konferencia ülésszakán, vagyis a konfliktust internacionalizálják. Moszkva számára ez elfogadhatatlan, mivel Csecsenföldet saját területének tekinti. Csecsenföld 1991-ben kiáltotta ki függetlenségét, de a világ egyetlenegy országa sem ismerte el, még Törökország sem, noha Csecsenföld lakosságának túlnyomó többsége mohamedán. (Tanjug) (Reutertelefotó) Szilveszter éjszakáján Lengyelország pénzegységéről töröltek négy nullát, forgalomba hozták az új zlotyit, és váltópénzként a erőst, amely a zlotyi századrésze. A lengyelek ezentúl nem lesznek milliomosok nemzeti valutájukban sem, mert a havi átlagbér a 200 dollárnak megfelelő 7 millió zlotyiról 700-ra csökkent. A nullák törlése hozzájárul ahhoz, hogy Lengyelország összehangolja pénzügyi rendszerét a nyugatival, közölte a Lengyel Nemzeti Bank elnöke. Egy dollár most 2,4 zlotyit ér az eddigi 24 000 helyett. A képen: Arak régi és új zlotyban Magyar Szó KÜLPOLITIKA 3 Áremelésekkel érkezett az új esztendő Előkészületben Horn Gyula moszkvai útja - Clevelandi esélyek (Budapesti tudósítónktól) A magyar fővárosban már semmi sem emlékeztet az újevezésre, vasárnap hajnaltól a köztisztasági vállalat ötszáz dolgozója serényen igyekezett eltüntetni a szilveszterezés nyomait, a belváros körutairól, utcáiról és tereiről eltávolítva az eldobott papírtrombitákat, szerpentineket és üvegeket. Elkezdődtek a hétköznapok, s ezúttal eltekintünk az őket megelőző hivatalos és ünnepi szózatoktól, inkább Ágh István költő szavait idézzük, aki a következőket mondja: „Boldog új évet kívánunk magunknak megszokásból. De boldog lesz-e, ha tudjuk, milyen nehéz esztendő következik? S nincs aranyhal és más mesebeli lény, aki azt mondaná, jó tettért jót vált! Jó tettünk, a szívbeli munka, az értelmes élet nem biztos, hogy elnyeri a jutalmát. Hát inkább azt kívánom, éljük túl ezt az új esztendőt is, meg tudjunk élni 1995-ben!” A megélés ára viszont egyre több forintot tesz ki. A lakossági közművek szolgáltatásai (gáz, villany) mintegy 60 százalékkal emelkedtek, jelentősen növekedett a közlekedési, valamint a postai és a távbeszélődíj. A Mal Rt. szintén igazított az árakon, így a Shell töltőállomásainál az üzemanyagárak egységesen 4 forint 60 fillérrel emelkednek. Miután két százalékkal emelkedett az áfa, a legtöbb helyen máris drágább a tej és mindenféle tejtermék, de a jelentősebb árhullám január közepétőlvárható, a gyógyszerek új ára pedig márciusban lép érvénybe. Mindehhez kapcsolódik a hír: a Magyar Nemzeti Bank január 3-i hatállyal 1,4 százalékkal leértékelte a forintot. Kevesebb lesz tehát a pénz, abból kell gazdálkodni, ami van. Demszky Gábor, Budapest újraválasztott polgármestere is az év első sajtótájékoztatóján kénytelen volt közölni, a tavalyi 21 milliárd forintnál az idén várhatóan kevesebb jut a már korábban elhatározott beruházások folytatására, így a főváros „különösen nehéz év elé néz". Sajtótájékoztatót tartottak tegnap a külügyben is, ahol Szentiványi Gábor szóvivő először a csecsenföldi válsággal kapcsolatos magyar álláspontot ismertette, mondván, hogy a harcok azonnali befejezése, illetve a politikai párbeszéd folytatása tűnik az egyetlen, mindenki számára elfogadható megoldásnak: a Moszkva és Groznij között kirobbant vitát tárgyalások útján kell rendezni. A szóvivő a továbbiakban elmondta, hogy Horn Gyula kormányfő az év első felében Moszkvába látogat. A vizit programját még egyeztetik, a napirendre kerülő témaköröket szintén, annyi azonban bizonyos, hogy magyar részről fel kívánják vetni az orosz adósságok ügyét, illetve a NATO-csatlakozás kérdését. Magyarország - mint ismeretes - teljes jogú tagságra törekszik az Észak-atlanti Szövetségben. Jó lehetőségeket biztosít majd a magyar és az amerikai cégek közvetlen üzleti kapcsolatfelvételére a január 12-én és 13-án Clevelandben megrendezésre kerülő befektetési és kereskedelemfejlesztési konferencia, amelynek célja a középkelet- európai országok gazdasági átalakulásának és az amerikai befektetői tőke beáramlásának elősegítése. A magyar delegációt Pál László ipari és kereskedelmi miniszter vezeti majd, jelen lesz továbbá Kis Zoltán mezőgazdasági, Major István ipari és kereskedelmi, valamint Draskovics Tibor pénzügyi államtitkár, valamint a Videoton, a Rába, a Mal Rt. és még néhány nagyvállalat képviselője. A kétnapos rendezvényen Oroszország és Ukrajna kivételével 14 közép-keleteurópai ország képviselteti magát, többek között Szlovénia, Albánia, Bulgária, a balti köztársaságok, Lengyelország, Csehország, Szlovákia. Amerikai részről mintegy 350 cég jelezte részvételét. SINKOVITS Péter Felgyorsítható a békefolyamat A január elsején életbe lépett boszniai tűzszünet kedvez a tárgyalásoknak - A hét derekán ülést tart az összekötő csoport - Carter ismét útra kel? (Folytatás az 1. oldalról) SZARAJEVÓ: - Január végéig valószínűleg felállítják az ENSZ- erőket a szerbek és a muzulmánok választóvonalain - nyilatkozta hétfőn Gary Coward, az UNPROFOR szarajevói szóvivője. Coward szerint először a szerbek, a muzulmánok és az ENSZ képviselőiből álló vegyes bizottságok definiálják majd a választási vonalat és az övezeteket, ahova az ENSZ-erőket el kell helyezni. Alekszandr Ivankov, az UNPROFOR másik szóvivője szerint a hadviselő felek közötti vonalon állomásozó békeerőket kedvező fejlemények esetén korábban is fel lehet állítani - jelenti az AFP. Az ENSZ-erők felállítása a négyhónapos tűzszünetről szóló megállapodás keretébe tartozik, amelyet a boszniai szerbek és a szarajevói hatóságok írtak alá, és január elsején délben lépett életbe, így realizálják az egyezményt, amelyet Jimmy Carter volt amerikai elnök közvetítőmissziója során a szerbek és a muzulmánok elfogadtak. Akasi Jaszusi ENSZ különmegbízott szerint az egyezmény alapján folytatni kell az összekötő csoport béketervjavaslatáról szóló tárgyalásokat is. A muzulmánok, szerbek és az UNPROFOR képviselőiből álló bizottságok tegnap Bihacban, Goraidéban, Tuzlán és Gornji Vakufban tanácskoztak az ellenségeskedés felfüggesztéséről szóló megállapodásról - jelenti az AFP az UNPROFOR közleményére hivatkozva Sir Michael Rose tábornok, a kéksisakosok boszniai parancsnoka elnökölt a tuzlai és Gornji Vakuf-i üléseken. A január elsején életbe lépett megállapodás szerint az UNIPROFOR-nak kell kontrollálnia az egyezmény megvalósítását és elnökölnie a vegyes bizottságok ülésein. Az UNPROFOR közleménye szerint a kéksisakosokat a hónap végéig helyezik el a választóvonalaik mentén. BELGRÁD: - A négyhónapos tűzszüneti megállapodás előnye, hogy minden eddigi megállapodás tiszteletben tartását is magában foglalja - közölte hétfői számában a szarajevói Oslobodenje. Pozitívuma az is, hogy minden idegen csapat Boszniából való kivonását szabályozza. A lap kommentátora szerint ez a tűzszüneti megállapodás lehet az a lépés, amelyre a nemzetközi tényezők törekedtek, hogy a területi felosztást a front helyett tárgyalóasztalnál döntsék el. A muzulmán lapok szerint a megállapodás legnagyobb hátránya, hogy befagyasztja a jelenlegi frontokat, ami semmiképpen sem előnyös Bosznia- Hercegovina számára. BILEĆA: - A hercegovinai frontokon tiszteletben tartották a szerb-muzulmán tűzszüneti megállapodást mindenütt, ahol a két fél egységei egymással szemben állomásoznak - közölte a hercegovinai hadtest parancsnoksága. A frontok déli részén azonban, ahol horvát egységekkel állnak szemben a szerbek, nem volt béke. Ezen a területen a Horvát Köztársaság reguláris hadserege és a Horvát Védelmi Tanács jelentős erőket vontak össze. A horvát katonák szórványosan lőtték a szerb állásokat a trebinjei községben is. (Tanjug) Incidens Benkovac környékén Incidens történt a Benkovac községhez tartozó Kolarinában, a krajinai szerbek haderejének tagjai megkísérelték megakadályozni a kanadai zászlóalj járőrének olyan akcióját, amelyet szerintük nem irányoz elő a fegyverszünetről szóló megállapodás. A Tanjug lenini jelentése nem tesz említést róla, mikor történt az incidens, amelyről Janko Durica, a krajinai szerbek hadseregének alezredese azt állította, hogy a kanadai zászlóalj tagjai robbantották ki Durica közlése szerint a kanadaiak tüzet nyitottak, s megsebesítettek egy szerb katonát, a krajinaiak visszalőttek, s megsebesítettek két kanadait. A sebesültek élete nincs veszélyben. Az incidens körlményeinek kivizsgálására az UNPROFOR és Knin közös bizottságot alapított. (Tanjug) Klikovac levele Goldstone-nak A JSZK illetékes szervei hajlandóak együttműködni a háborús bűncselekményeket kivizsgáló nemzetközi bírósággal (Folytatás az 1. oldalról) Klikovac tájékoztatta Glodstonet, hogy a jugoszláv szervek is indíthatnak bűnvádi eljárást a tőle vagy a bíróságtól kapott bizonyítékok alapján, ha a jugoszláv törvények értelmében ennek jogi alapja van. Goldstone követelésével kapcsolatban, hogy Belgrádban nevezzenek ki összekötő tisztet, a szövetségi kormány elfogadta, hogy a nemzetközi bíróság és az ügyész egy képviselője rezideáljon Belgrádban az UNPROFOR keretében. Az illetőnek azonban nem lenne joga önállóan cselekedni, sem eljárást indítani. Lehetővé tennék számára, hogy kapcsolatban álljon illetékes szövetségi és köztársasági testületekkel és kormányon kívüli szervezetekkel. Az illető élvezné a többi ENSZ- képviselőnek kijáró jogokat. A miniszter magyarázata szerint mindezt azért vezetnék be, mert a JSZK-ban nem volt háború, tehát bűncselekményeket sem hajtottak végre a humanizmus és a nemzetközi jog ellen. (Tanjug)