Magyar Szó, 1995. március (52. évfolyam, 49-75. szám)

1995-03-30 / 74. szám

1995. március 30., csütörtök Önálló politikai tényezőként készül a VMISZ átfogó programja - Tárgyalások a kisgazdákkal A Vajdasági Magyarok Ifjúsági Szövetsége önálló politikai tényező­ként kíván szerepelni kisebbségi lé­tünk politikai színterén. A három hó­nappal ezelőtt nyilvánosságra hozott oktatási programjuk mellett a napok­ban fogadják el és teszik közzé a célja­ikat és tevékenységüket felölelő - mű­velődést, gazdaságot, az autonómia kérdését is átfogó - programjukat. A kitűzött célok érdekében a szervezet nagy súlyt helyez a hazai és külföldi ifjúsági szervezetekkel és politikai pártokkal való kapcsolatteremtésre és az együttműködés elmélyítésére. Egyebek között erről számolt be a kedd esti sajtótájékoztatón Hegedűs Attila, a VMISZ elnöke és ifj. Göncz László elnökségi tag. A VMISZ küldöttsége a minap ér­kezett vissza Magyarországról, ahol a Független Kisgazdapárt meghívására István Józseffel, a FKGP ifjúsági szer­vezetének elnökével, országgyűlési képviselővel tárgyaltak. 10. Göncz László ezzel kapcsolat­ban elmondta, hogy a találkozón ven­déglátóik segítségét kérték, hogy a VMISZ nagyobb teret kapjon a ma­gyarországi sajtóban, akárcsak a kis­gazdapárti bizottságok munkájában. Ez utóbbira ígéretet is kaptak, mert a jelek szerint a vajdasági fiatalok által vázolt program megnyerte a tetszésü­ket. Megállapodtak abban, hogy a jö­vőben szorosabb együttműködést ala­kítanak ki, s valószínűleg egy kisgaz­dapárti találkozóra is sor kerül itt, Szabadkán. A vajdasági küldöttség kérte a kisgazdák segítségét a külön­féle alapítványok felkutatásában, ame­lyektől anyagi támogatást kaphatná­nak a különböző VMISZ-rendezvényekre. A megbeszélésen szó esett a szer­vezet három hónappal ezelőtt elfoga­dott oktatási programjáról, s ennek kapcsán kérték a kisgazdákat, hogy támogassák azt az elképzelésüket, hogy a magyarországi főiskolák, egye­temek nyissanak kihelyezett tagozatot Vajdaságban, vagy ha ez nem meg­oldható, a magyar kormány biztosít­son a határon túli magyar fiataloknak levelező tagozatokat. Amellett, hogy kevesebb anyagi ráfordítást igényelne, megoldódna az ösztöndíjak kérdése is. A sajtótájékoztatón kiemelték, hogy a VMISZ a magyarság érdekvé­delmét felvállaló önálló politikai szub­jektumként kíván működni, éspedig a meglevő politikai szervezetektől füg­­getlenül. Úgy érzik, hogy ezzel kép­viselnék igazán a vajdasági magyar fiatalok érdekeit. Határozott céljuk, hogy kezükbe vegyék sorsuk irányítá­sát, úgy, hogy aktív szerepet vállalnak­­ belföldön és külföldön - az oktatás, a kultúra, a politika és a gazdaság te­rén egyaránt De hangoztatták, nem kívánnak beavatkozni a VMSZ és a VMDK közötti ellentétekbe. Ezzel kapcsolatban Hegedűs Attila elnöke elmondta, hogy politikai programter­vezetük a jövő héten kerül megvita­tásra, s ezt követően lépnek vele a nyilvánosság elé. Az anyag az első olyan igazán mindent érintő program a VMISZ keretében, amelynek célja, hogy felvázolják egy szebb jövő lehe­tőségét. S.K.Á. Tavaszköszöntő Holnap este 7 órakor Tavaszkö­szöntő címmel a Népkör gyermeke­gyüttesei adnak műsort a Bunjevačko kolo nagytermében. Fellép: az Árvács­ka, a Pántlika, a Kaláris és a Róna népi táncegyüttes, a Nevenincs, a Nyitni­­kék és a Tücsök zenekar, az Énekmon­dó együttes, valamint Aran­ysi­ty Angé­la (ének), Szabó Zsombor (nádsíp), Tőtil Hajnalka (furulya) és Tóth Ta­más (citera). A belépődíj önkéntes adomány. A Gyermekszínház Békován Ma délben, pontosabban 12.30 órai kezdettel a Gyermekszínház társulata Békován előadja a Nevidljiva ptica - Láthatatlan mese című kétnyelvű ze­nés mesejátékot. Festett tojás húsvétra A szalmaképkészítők egyesülete és a Bajnát helyi közösségben működő nyugdíjasklub festett, valamint szal­maképekkel és textíliával díszített tojá­sokat mutat be. A kiállítás a Bajnát nyugdíjasklubban (Radic fivérek utca 59. alatt) ma délután 5 órakor nyílik meg, s április 10-éig tekinthető meg mindennap reggel 8-tól este 7 óráig. SZABADKAN MA FILM ZVEZDA: Négy esküvő és egy te­metés, angol vígjáték (17, 19, 21) MUNKÁS: Mondd, mért hagytál el, jugoszláv dráma (18, 20) * Nem mindenre kapható, amerikai erotikus (16, 22) ÜGYELETES Orvos: A Petőfi Sándor utcai men­tőállomáson este 7-től reggel 7 óráig, tel.: 94 vagy 54-373 * Gyermekgyó­gyászati rendelő: Đuro Dakovic utca 14., tel.: 53-559 * Iskolai rendelő, tel.: 53-627 * Nőgyógyászati rendelő, tel.: 52-543 * Gyógyszertár: a Városháza épületében, tel.: 52-499. * Házasság előtti és családi tanácsadó (Jugoszláv Néphadsereg útja 33.) tel.: 36-000 (munkanapokon 8 és 14 óra között) KIÁLLÍTÁS VÁROSI MÚZEUM: Állandó kiál­lítás: Nikola Tesla élete és munkássá­ga KÉPZŐMŰVÉSZETI TALÁLKO­ZÓ: A hazai képregény 60 éve FRANZER GALÉRIA: Emile Ros­tié kiállítása ART CAFFÉ: Szalma László képe­inek kiállítása LEONARDO GALÉRIA: Zoran Tairovic kiállítása Magyar Szó MA ÉS HOLNAP Kosztolányi Dezső Napok A Kosztolányi Dezső Napok keretében ma délelőtt fél tízkor megkoszorúzzák az európai ran­gú irodalmár mellszobrát, majd 11 órakor tudományos ülésszak kezdődik a Városi Könyvtár olva­sótermében. Este 7 órakor a Vá­rosháza dísztermében ünnepi műsorral tisztelegnek a 110 éve született Kosztolányi emléke előtt. A Kosztolányi vers- és próza­mondó versenyt holnap délelőtt 9 órától rendezik meg a könyvtár olvasótermében. A vetélkedőre 55-en neveztek be több vajdasági helységből. m. k. Új képzőművészeti alkotótábor indulóban A kishomoki Bite házaspár a szponzor Szombaton és vasárnap a nyárra tervezett képzőművészeti alkotótábor „előőrse”-ként a Q csoport tagjait ven­dégül látta tanyáján a kishomoki Bite fényképész házaspár, Anna és István, teljes ellátást, elhelyezést és kellő mun­kafeltételeket biztosítva nekik. - Az itt maradt festők találkozóhelyévé szeret­nék tenni ezt a kishomoki tanyát, s mi­­nigalériát kialakítani itt. Néhány év múlva pedig akár nemzetközi jellegű­vé is válhatna - mondták a szervezőbi­zottság tagjai. Török István és Szalma László. Az első nagyobb táborozást min­tegy 15 alkotóművész részvételével jú­nius végére tervezik. Az ott készült munkákat zsűrizni fogják és a legjob­bakat díjazzák is. Hogy városunk szebb és tisztább legyen A Köztisztasági Vállalatot és az Otpadot is lehet értesíteni Petar Balajevic elnökhelyettes ve­zetésével összeült A szebb és tisztább városért elnevezésű községi akciót irányító törzskar. Először összegezték az előző héten elvégzett munkát. Töb­bek között megtisztították a Kelebia kijáratától a határig terjedő útsávot, valamint a diákok segítségével a kele­­biai erdősáv tisztogatását is elvégezték (a Gimnázium és a Közgazdasági Kö­zépiskola tanulói vettek részt az akció­ban, pénteken pedig a rossz idő miatt nem tudtak dolgozni). A III. központi helyi közösség területén mintegy 20 000 négyzetméter zöldfelületet tisztítottak meg, és elszállították az összegyűjtött leveleket a Radic fivé­rek, a Zmaj Jovan, a Jovan Mikié, a Május 15. és a Költő utcában. Két ille­gális szeméttelep felszámolását fejez­ték be, a palicsi kerülőúton és Novi Žednik településen. A szilárd hulla­dék elszállítását a Vasutastelep, a Kis­bajorok, Sándor, Radanovác és Újvá­ros helyi közösségekben szervezték meg. Ezen a héten a középiskolások részvételével folytatódik a kelebiai er­dősáv tisztogatása. A zöldfelületeket a Prozivka helyi közösség területén hoz­zák rendbe, ezenkívül a terv szerint újabb zöldfelületek beültetését kezdik meg. A Körösi úti vadszeméttelep fel­számolását is tervbe vették. A szilárd hulladékot a háztartások­ból a hét hátra levő részében a Palics, Kertváros és Kisradanovác helyi kö­zösségekben szállítják el Ezúton is felhívják a lakosságot, hogy aktívan kapcsolódjon be a hulla­dékgyűjtő akcióba, és ha nagyobb mennyiségű szemetet kívánnak eltávo­lítani, jelentsék a Köztisztasági Vállalat 27-512-es telefonszámán, nagyobb mennyiségű hulladékvas estén pedig hívják az Otpadot a 27-512-es vagy az 51-643-as telefonszámon. K.M. A másságot tolerálni kellene A magyarországi cigányság jeles képviselője, Rostás-Farkas György látogatott el városunkba Rostás-Farkas György magyaror­szági író és publicista, a Magyarországi Cigányszervezetek Érdekszövetségé­nek elnöke látogatott el tegnap Szabad­kára a községi képviselő-testület, a Ro­ma Kultúrközpont és a Városi Könyv­tár meghívására. Elkísérte Rafael And­rás, a­ Magyarországi Cigányszerveze­tek Érdekszövetségének titkára is. Rostás-Farkas György több mint tíz könyv szerzője, egyik könyve a Ci­gányságom vállalom címet viseli. Szer­teágazó alkotói tevékenységének kö­szönhetően jelent meg a cigány-ma­gyar szótár, az olvasókönyv, lefordí­totta cigány nyelvre A kis herceget, főszerkesztője a Ketano Drom című, háromhavonta megjelenő kiadvány­nak. A tegnapi sajtótájékoztatón töb­­bek között szólt arról: nem tudja, hogy költőként, íróként, publicista­ként vagy politikusként van jelen. Po­litikusként a realitások talaján kell maradnia, költőként viszont nincs mindig szinkronban az agya és a szí­ve. Két nagy példaképe van: Mahat­ma Gandhi és Martin Luther King, mindketten békét akartak vinni az emberek szívébe, az erőszakmentes­ség volt a vágyuk. A cigányság iránti előítéletekre vo­natkozó újságírói kérdésre a követke­zőket válaszolta: - Az egész világon jelen vannak ezek az előítéletek. Erről - azt hiszem — mi is tehetünk, de az okokkal kap­csolatban elmondhatom, hogy a falat mindként oldalról kell bontani. Nem ismernek bennünket. Az indiánokról - pedig messszebb élnek - jóval töb­bet tudnak, mint a cigányságról. Hét­száz éve élünk itt, s úgy látszik, ez ke­vés idő volt arra, hogy megismerjenek bennünket. Tehát idegenként tekin­tenek ránk, az idegengyűlölet pedig mindig jelen volt a Földön. Nincs ha­zánk, diaszpórában élünk a világon. Sem több, sem kevesebb nem va­gyunk senkinél, csak mások vagyunk. Ezt a másságot kellene tudni tolerálni. Szólt arról is, hogy Magyarroszá­­gon sokan támogatják a cigányság gondjainak megoldását. S amiben a szinte kilátástalan helyzetben levő ci­gányság számára esélyt lát: az április 9-i cigány kisebbségi önkormányzati választások. A nagy kérdés, hogy tud­nak-e majd élni az önkormányzat ad­ta lehetőségekkel. Természetesen a gondok nem oldódhatnak meg egy­szerre, csak a fokozatosság elve alap­ján, lépésről lépésre. Örömét fejezte ki, hogy létrejött Szabolkán a Roma Kultúrközpont Ste­­van Nikolic vezetésével és Biacsi Má­ria szociológus hathatós segítségével. Megelégedésre ad okot, hogy vannak e környezetben olyan elkötelezett ci­gányemberek, mint dr. Ramadan Karkazi orvos vagy Petar Nikolic, az újvidéki televízió cigányműsorának a szerkesztője. Rostás-Farkas György elmondta, úgy érzi, hogy e szeretettelen világban a cigányok megőrizték az együvé tar­tozást, a szeretetet és az egymás iránti tiszteletet. m. k. SZABADKA 9 A békéért és az együttélésért A JKSZ KB kiáltványa Jugoszlávia népeihez A JKSZ szabadkai bizottsága teg­napi ülésén magáévá tette a Központi Bizottság, A békéért és az együtt­élésért jelszóval kiadott kiáltványát. A levél, amelyet a volt Jugoszlávia összes népeihez intéztek, a JKSZ 16. kong­resszusa után született, és síkraszáll a békéért, mert csak ők képesek megte­remteni a békét és a szabadságot. A JKSZ kiáltványa rámutat, hogy immár ötödik éve folyik a háború a „hazánk­ban”, és meg kell állítani az öldöklést, a rombolást, a szenvedést. Felhívja Ju­goszlávia népeit, hogy vegyék kezük­be sorsuk irányítását és sohase ismer­jék el az ország jelenlegi feldarabolt­­ságát. Tagadja az állításokat, misze­rint az AVNOJ-i Jugoszlávia a népek börtöne lett volna. Abban az ország­ban - áll a kiáltványban - szabad, égyenrangú, dolgos és békés emberek A kiáltvány felhívja a munkásokat: ne hagyják félrevezetni magukat, mindaz, amit az utóbbi ötven eszten­dőben teremtettek, az nem másé, ha­nem az övéké, és ne hagyják, hogy a keselyűk megragadják és széthúzzák azokat a javakat, amelyeket ők terem­tettek. Felhívja továbbá a munkáso­kat, hogy nyújtsanak egymásnak ke­zet és építsék ki a közösség új hídjait, mert egyedül ez jelent kiutat a jelen­legi helyzetből. A JKSZ szabadkai bizottságának ülése előtt a Központi Bizottság több képviselője, élén Branko Lozo elnök­kel, sajtóértekezletet tartott, amelyen ismertették a JKSZ politikai irányvo­nalát. Rámutattak, hogy ez a legré­gibb jugoszláviai pártok egyike, amely a két világháború között üldöztetés­nek volt kitéve, de a második világhá­borúban elsőként szólított fel ellenál­lásra és vezette győzelemre Jugoszlá­via népeit a fasizmus ellen. Utána 45 esztendeig hatalmon volt, és ezalatt épült ki a szocialista önigazgatás rend­szere. 1990-ben saját vezetősége szün­tette meg a tagság megkérdezése nél­kül. Ma körülbelül olyan viszonyok között tevékenykedik, mint 1936 és 1941 között, amikor üldöztetésnek volt kitéve. Rendezte sorait, és meg­tartotta XV. és XVI. kongresszusát, és újra megjelent a politikai színtéren. Vezetői szerint képes arra, hogy har­coljon a munkásosztály érdekeiért, amire jelenleg kiváltképpen szükség van, ugyanis a vállalatokról szóló leg­utóbbi törvény teljesen elveszi a munkásoktól a termelési eszközöket, még a kollektív szerződést is, és ily módon a korai kapitalizmusbeli hely­zetbe jut. Ma újra harcot kell indíta­ni, éspedig a neofasizmus ellen, amely a bűnözés terjedésében, utcai fegyveres leszámolásokban, az ember puszta életének veszélyeztetésében és a kizsákmányolásban nyilvánul meg. Irónia, hogy ilyen körülmé­nyek­ között készül a hatalom a fasiz­mus feletti győzelem ünneplésére, holott arra legfeljebb a JKSZ-nek van erkölcsi joga. A JKSZ meg fog jelenni az elkövet­kező választásokon. Kénytelen lesz egyedül fellépni, mert nincs tényleges ellenzék, és még a Jugoszláv Egyesült Baloldal sem hajlandó együttműköd­ni vele, azért, mert kommunista párt, amely a jugoszlávság eszméjét hirdeti V.I. Multigyűlölet - Tudja-e ön, hogy Szabadkán mennyire gyűlöli az önkormányzat Lju­­bija Risticet? - kérdezte a JKSZ KB elnökétől Slavica Lakičević, a Tanjug tudósítója, amikor a JKSZ sajtóértekezletén szóba került, hogy vezetői mennyire becsülik Risticet, a Jugoszláv Egyesült Baloldal új elnökét, jólle­het az a szervezet nem hajlandó együttműködni a kommunistákkal. - Igen, Ljubicával kapcsolatban a legnagyobb probléma, hogy jugoszláv irányultságú - mondta a KB elnöke, és eldicsekedett, hogy ő is színházi ember, és majd átnevelik a közönséget, akinek nem tetszik a repertoár. Felvilágosítottuk a pártelnököt, nem gyűlölködésről van szó, hanem on­nan erednek a Ristic, illetve az önkormányzat közötti nézeteltérések, hogy Ristic a közakarattal ellentétben megszüntette a magyar és a szerbhorvát tár­sulatot, ami érzékenyen érinti a magyarságot, hiszen a magyar társulatnak fontos küldetése volt: a magyar kultúra terjesztése Vajdaságtól a Muraközig. Felvetettük a kérdést, bűn-e magyar színjátszást megkövetelni és hogyan le­het összeegyeztetni a JKSZ programjával, amely egyenjogúságot hirdet, a magyar színjátszás betiltását? Ami pedig a multinacionális és multikulturális rista színházat illeti, az ellen nincs kifogás, de az nem elegendő, a gazdag színházélethez sokkal többre van szükség. Végtére is, ha Ristic olyan kitűnő jugoszláv irányultságú álművész, akkor miért nem viszik Belgrádba? Branko Lozo, a JKSZ KB elnöke erre a kérdésre békülékenyen kijelen­tette: önök itt helyben bizonyára jobban ismerik a helyzetet. Nem hagyta azonban ennyiben Olajos Nagy Miklós, a JKSZ helyi szer­vezetének elnöke. Kijelentette, hogy szervezetének közismert álláspontja szerint a magyarok nem zárkózhatnak gettóba. A jelek szerint Olajos Nagy Miklós tévesen és túlbuzgóan vállalta a fel­adatot, miszerint a JKSZ tagjainak saját nemzetük soraiban kell harcolni a nacionalizmus ellen. Gettóba zárkózásnak nevezni a magyar színjátszást olyan képtelenség, mintha valaki harcot indítana a szerb, a magyar, a horvát stb. népi tánc el­len a gettoizálódás bűnének örve alatt, és holnaptól kezdve kolo és csárdás helyett ezeknek az egyvelegét kezdenék táncolni. VALIHORA István BIZNISZ '95 Új védjeggyel, lendületben Szabadka készül a III. Nemzetközi Vállalkozói Kiállításra Teljes gőzzel folynak az előkészüle­tek az idei, harmadik Nemzetközi Vál­lalkozói Kiállításra. A tizenhárom tagú szervezőbizottság szinte hetente összeül, mert munka van jócskán, bár még fél év van hátra a rendezvényig. Az idei kiállí­tás 5 napig tart majd,, október 10-étől 14-éig, és kínálata a megszokottnál jóval nagyobb lesz, mert az újítók mellett ez­úttal szervezetten bekapcsolják a kisipa­rosok és vállalkozók szabadkai egyesüle­tét. Ez a kisiparosokat tömörítő szerve­zet 233 éves folyamatos múltra tekint vissza. Molnár Verona magisztertől, a szer­vezőbizottság elnökétől tegnap megtud­tuk, hogy az idén új védjeggyel startol a kiállítás. A Biznisz kulcsa helyett egy kör alakú védjegye lesz, amelyet ifj.Szilágyi Gábor ipari formatervező készített, s amely a rendezvény nemzetköziségét, Szabadkát és a vállalkozást, termelést jel­képezi, s mindezt az Európai Unió szí­neivel. Sötétkék alapon a Vár­háza tor­nyának körvonalai és a rendezvény el­nevezésének rövidítése fehér színű, s a toronyt hátulról sárga színű stilizált uj­jak övezik. - Tervünk, hogy ez legyen az átfogó jele mindazoknak a rendezvényeknek, amelyek a kiállítást kísérik, illetve min­den olyan üzleti, vállalkozói jellegű ren­dezvénynek, amely mögött a szabadkai önkormányzat áll - hallottuk Molnár Veronától, aki a szabadkai végrehajtó bizottság gazdasági ügyekkel megbízott tagja is. Természetesen az idén is a Sport­­csarnokban kerül sor a kiállítás megren­dezésére: mintegy 1200 négyzetmétert ölel majd föl. Emellett azonban újítás­ként szabadtéri része is lesz a kiállítás­nak: a tervek szerint az épület mellett közel 600 négyzetméternyi területen ál­líthatják ki termékeiket — elsősorban a különböző kisiparosok. A rendezvényre különben az idén is meghívókat küldenek az ország számos községének, illetve városának, akiknek vállalkozói szervezetten bemutatkozhat­nak a kiállításon.­ ­.

Next