Magyar Szó, 1995. április (52. évfolyam, 76-99. szám)
1995-04-02 / 77. szám
1995. április 2., vasárnap Kremljova és Beclea akadt horogra A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) megfelelő szerve bejelentette, hogy a február 15- én rendezett erfurti fedettpályás tornán vett minták alapján kiderült, hogy két középtávfutónő, az orosz Ljubov Kremljova és a román Violeta Beclea tiltott ajzószereket használt Mint ismeretes, a márciusi, barcelonai fedettpályás vb-n mindketten indultak, Kremljova bronzérmes lett, Beclea pedig negyedik, ami úgy történhetett meg, hogy a B-próbák csak a vb után készültek el. A jelek szerint mindkét futónőt négyéves letiltással büntetik, és a barcelonai eredményektől is megfosztják őket. ASZTALTENISZ Döntőben a temerini lányok A temerini FKL női csapata az otthoni 4:0 után Leskovacon is 4:1 arányban diadalamskodott a Dubovka felett, és ezzel az első rájátszásdöntés. A címért folyó harcban ellenfele az április 4-i Imes- Vojvodina találkozó győztese lesz. Torpedó a „kék” hajónak Nagyon könnyen megtörténhet, hogy Jugoszlávia kosárlabda- válogatottja a Bb-selejtezőkben és az Eb-n is két legjobbja, Vlade Divac és Zarko Paspalj nélkül lép fel. Divacot nem engedi a Lakers, mert a Partizán kártérítés címén, azaz tartozástörlesztés kieszközlése miatt beperelte a Los Angeles-i klubot. Paspali viszont kijelentette, ha nem jön Divac, ő is alighanem megköszöni a meghívót. Nem tudni pontosan, hogy áll a Lakers és a Partizan ügye. Mindkét klub saját igazát hangoztatja, a pénzügyekbe viszont csak a bíróságnak lesz betekintése. Bárhogy is áll az ügy, a jugoszláv válogatott Eb-esélyei máris jócskán csökkentek. ÚJVIDÉK. A szövetségi női liga rájátszása negyeddöntőjének első eredményei: Vojvodina-D zvezda 75:80, Winner Broker-Hemofarm 58:97, Betra-Becse 60:90, Partizan- Spartacus 87:75. A visszavágókat holnap játsszák. RÖPLABDA Önellátó vezetőség Az újvidéki Vojvodina új vezetőséget kapott. A hazai porondon legsikeresebb klub (három évben három bajnoki cím és két kupa) élére Marko Milicevic, a Panonija biztosító magáncég tulajdonosa és igazgatója került Az alelnöki tisztségeket és az igazgatóbizottság székeit is sikeres vajdasági üzletemberek foglalták el. A Vojvodina így egyelőre megoldotta anyagi gondjait és továbbra is teljesen önellátó marad. Ilyen körülmények között bizakodva tekintenek a küszöbönálló versenyek elé, és az őszi európai rajtra ütőképes gárdát terveznek. Az egyetlen valóban fontos megoldatlan kérdés a csarnok, mivel a városi sportközpont körüli téli bonyodalmak ideiglenes megoldása nem nyújt biztos távlatokat A Vojvodina belső felépítése így továbbra is példa marad az ország többi klubja számára. VERSEC. - A szövetségi női liga rangadóján a Jedinstvo 3:1-re nyert a VrSac ellen, a B csoportban pedig a zrenjanini PoStar 3:1-re legyőzte a C zvezdát. cs. AUTO & MOTOR Bomba Imolában Az imolai körpálya rekonstrukcióján dolgozó munkások egy 200 kilós, a második világháborúból visszamaradt, fel nem robbant bombát ástak ki. A rendőrség specialistái rekordidő alatt evakuálták a környék lakosságát, majd sikeresen hatástalanították a robbanófejet, így a pályafelújítás április 30-án tarják meg az idei harmadik Forma-1-es futamot - folytatódhatott. Indyék ma Phoenixben Az Indycar-sorozat harmadik felvonását ma az arizonai Phoenixben tartják meg, közép-európai idő szerint 22 órai kezdettel (a Eurosport élőben közvetíti). E sorok írásakor az időmérő edzést még nem bonyolították le, így csak annyit tudni, hogy az első hivatalos edzésen a kanadai Paul Tracy, a Penske-Team tagja volt a leggyorsabb. Újra nyargaltak a vitézek Néhány kórosan koránkelő lehet, hogy látta is: ma hajnalban (a mi óránk szerint 5-kor) a malajziai Shah Alamban megtartották a gyorsasági motoros világbajnoki sorozat második futamát. Hogy a legjobb rajtidővel indult Aoki, Biaggi, illetve Doohan ezúttal is állta-e a sarat, arról a benzingőz szerelmesei a Eurosport 20 órai kezdetű összefoglalójából értesülhetnek. Hatala, Pece és Margetic A 10. Mladost Kupa első napján nagyszerű volt a verseny. Az 57 kilométeres hegyi szakaszon az újvidéki Hatala Éva és a szlovén Vida Urbij nem bitt egymással, végül a célban Hatala csak pár méterrel nyert. Velük együtt érkezett a szabadkai Fabó Ildikó is. Az ifik mezőnyében a szabadkai Margetié ■ volt a leggyorsabb, második klubtársa Feróié, harmadik pedig a bánjás ukai Sevo lett A serdülő lányok mezőnyében a tehetséges és harcias újvidéki Pece Andrea nyert a belgrádi Kovácovié és a szabadkai Milléré előtt. A Mladost Kupa versenye ma ér véget Az Orlando visszavágott Az Orlando és a Utah közti idei mérleg 1:1-re alakult Orlandóban a Jazz nyert, Salt Lake Cityben a Magic visszavágott Mi sem természetesebb, hogy ezúttal is Shaquille O'Neal és Anfernee Hardaway voltak a legjobbak. Az esetleges továbbjutás szempontjából fontos győzelmet aratott a Denver és a Boston. A Cleveland lett a kilencedik csapat, amely eljutott a rájátszásra. A Chicagónak és a Lakersnek még egy-egy győzelem kell ugyanehhez. A pénteki eredmények: Seattle—Sacramento 120:95, Boston-Miami 100:99, Cleveland-Washington 98:88, Philadelphia-Portland 86:85, Indiana-Denver 92:107, San Antonio-Milwaukee 118:102, Utah- Orlando 98:101, Phoenix-Minnesota 106:96, LA Imkers-Atlanta 121:107, New York-Dallas 101:90. 1414 A lelkes belgrádi kollégák kiszámolták, hogy a jugoszláv labdarúgó- válogatott pontosan 1414 nap után lépett pályára hazai közönség előtt egy nemzetközi mérkőzésen. Az ellenfél az egykori kétszeres világbajnok Uruguay volt, amely 10 nap leforgása alatt 4 meccset játszott, és a fáradtság látható jeleivel küzdötte végig a belgrádi összecsapást. A dél-amerikaiak az első húsz percben, amíg bírtak szusszal, jobbak voltak, bár eleve óvatos játékra rendezkedtek be, és így kevés helyzetük adódott. Már a 2. percben Mendez iratkozhatott volna fel a góllövők listájára, de gyenge lövését Pandurovic kivédte. A jugoszlávok a 20. percben jutottak először szóhoz, de Milosevic tétovázott, és elmulasztotta a lehetőséget, hogy megszerezze a vezetést Az 56. percben újabb helyzetet hagyott ki, de mindent jóvá tett a 71. percben, amikor Kakar szabadrúgását a hálóba fejelte. A találkozó után Slobodan Santrac ideiglenes szelektor a következőket nyilatkozta: - Meglepett az uruguayiak összeállítása, de miután kiderítettük, hogy kinek mi a szerepköre, megtaláltuk a megfelelő ellenjátékot. A mérkőzés nagyobb részében a miénk volt a kezdeményezés, és megérdemelten nyertünk. Hector Nunez, a vendégek szövetségi kapitánya bókolt a mérkőzés utáni sajtóértekezleten : — Megtiszteltetés számunkra, hogy az embargó feloldása után mi lehettünk az első válogatott, amely Belgrádban vendégszerepelt A találkozónk színvonalas volt, a jugoszlávok bebizonyították, hogy változatlanul tehetségesek, és hogy különösen a pontrúgások alkalmával veszélyesek. Sokat kivett belőlünk az angolok elleni meccs, ezért nem nyújtottuk azt a játékot amelyre felfiatalított összeállításunk képes. Íme a mérkőzés jegyzőkönyve: Jugoszlávia-Uruguay 1:0 (0:0) Belgrád, D zvezda stadion, 50 000 néző, vezette Puchl Sándor (Magyarország). Góllövő: Milojevic a 71. percben. Jugoszlávia: Pandurovié (Milojevié), Mirkovié, Dorovié, Saveljié (Perovié), §aula, Stefanovié (Éakar), Govcdarica (Guréié), Nagy, Kovaievié, Petkovié, Miloáevié (Pantelié). Uruguay: Ferro, Aguirregaray, T. Silva (Adinolü), Mendez, Dorta, (Abejón), Montéra, Elias, Bengocchea (Tqera), Otero, Francescoli (Cedras), D. Silva. Magyar SzóSPORT 13 LABDARÚGÁS -I.B LIGA Krumpli legrosszabbkor Spartacus—Sloboda 0:1 (0:1) Városi stadion, 500 néző, vezette: Babarogic (Belgrád). Góllövő: Vranjea a 40. percben. Spartacus: Kujundzsics, Séepanovié, Ignic (Milovanovic), Vilotic, Popovic, Smiljanic, Ranicvic, Kozic (Dulic), Tomic, Milidrag, Szabados. Sloboda: C ultim, Nikolié, Zdravkovié, Njeguá, Cvetanovszki, Popovié, Erceg, Perovié, Raíovié (Andelié), Vranjeá (Stamatovié), Vidojevié. A Spartacus végig térfölényben játszott, de mindez meddőnek bizonyult, hiszen a 40. percben Vranjea egy ellentámadásból eldöntötte a mérkőzés sorsát. A második félidőben több jó helyzetet dolgozott ki a szabadkai együttes. A 75. percben Dulic jobbról betört, de elpackázta a helyzetet, mivel három játékos- Puhl Sándor Szabadkán A péntek esti Jugoszlávia-Uruguay mérkőzésről hazautazva Puhl Sándor, a világ egyik legjobb játékvezetője tegnap több órát Szabadkán töltött, a községi játékvezető testület vendégeként. Tartalmas eszmecsere eredménye az együttműködés megbeszélése és a szabadkai, valamint a magyarországi focibírók jövőbeli rendszeres találkozása. A G. nak is tálcán adhatta volna a labdát, ehelyett önzően mellérúgott A. G. III. UGA Zombor, Radnicki-BSE 1:2 (0:1) Városi stadion, 300 néző, vezette: Cetnik (Belgrád). Góllövők: Bikié a 80. (11-esből), illetve Andric a 37. és Dragijic a 86. percben. Radniéki: Bikié, Csapó, Sorgié, Gagié (í. Gojkovié), Matijevié, Stojanov, Mariié, Smíljanié, Kneievié, Zorica, Mrdenovié (B, Gojkovié). BSK: Balázs, NikoÚé, C ve ti can in, Burovié, Drakulié, Markovié, Pánié, M. Nikolié, DragiSié, Bokanovié (Jevrié), Andrié (Madiarevié). A Radnicki végig fölényben volt de ötlettelenül vezette támadásait A vendégek ellentámadásokkal remekeltek, és megérdemelten győztek. D.J. I. VAJDASÁGI UGA Befújta a szél Palics: Palics-Sloven 1:0 (1:0) Palicsi sportközpont, 200 néző, vezette: Tomicsc (Karlóca). Góllövő: Milenkovic a 2. percben. Palics: Omerovié, íepéik, Repac, Demcsenko, Uzelac, Krisztin, Krizsán, Zvekanov, MiSkovié (Kundaéina), Milenkovié, Rimac (Rogié). Sloven: Belié, Éujié, Radovié, Vujiéié (Burié), Dostanié, Janiéié, Marin, VuJkmanovié (DragiSié), Sladojevié, Rajkovié, Jovanovié. Érdekes mérkőzés volt, melynek eredményét a Palics védelme és a szél döntötte el. A 2. percben ugyanis Milenkovic beadott, de a labda általános meglepetésre az ellenkező sarokban kötött ki. A.G. II. VAJDASÁGI UGR -I NYUGAT Apatin: Mladost-Zenta 4:0 (3:0) Városi stadion, 350 néző, vezette: Zdravkovic (Zombor). Góllövők: Turkié a 8., Oljaca a 10. (11-esből), Piri a 22. és Pekez a 77. percben. Mladost: Jankovié, Pavkovié, Naranéié, Oljaéa, Krémar, Komazec, Turkié, Pekez, Piri, Baéié (Draákovié), Hrnjaéid (Vilotijevié). Zenta, Stankovic, Király, Zsadányi, Matavic, Hannath, Omaljev, Burány, Ábrahám, Bencun, Gombos (Krizsán), Kocsis. Egyenlőtlen küzdelemben az apatiniak elmulasztották az alkalmat, hogy megtömjék a vendégek hálóját J.B. A 19. forduló első mérkőzéseinek eredményei: Nagykanizsa- Pécs 0:0, Debrecen-Zalaegerszeg 3:1, Békéscsaba-Parmalat 1:0, Vác-Csepel 0:0. A Győr-Sopron, Kispest-Vasas mérkőzések lapzárta után értek véget Ma délután a BVSC-Kiskőrös találkozót, hétfőn 19 órai kezdettel (MTV 2) pedig a forduló rangadóját, az UTE-Ferencváros mérkőzést játsszák. LABDARÚGÁS LA UGA 8. forduló Zexmui-Radni£ki 3:4 A Borac-Kikinda mérkőzést ma, a Rad-D zvezda és a Becse-Vojvodina mérkőzést kedden (15.30), a Partizan- Hajduk találkozót pedig szerdán (18) játsszák. I.BUGA 8. forduló Sutjeska-Bndvcnont 1:0 Spartacsuk-Sloboda 0:1 Loznicz-Rudar 0:2 Obasó—Proleter 2:1 Napredak-Radnicki (N) ma játsszák 1. BUDUCNOST 8 3 2 3 11:13 16 2. K ADNI ÓKI 7 3 13 13:5 15 3. NAPREDAK 7 4 1 2 9:6 14 4. LOZNICA 8 4 13 16:13 13 5. OBELIÓ 8 2 3 3 10:13 12 6. PROLETER 8 3 14 12:15 11 7. SUTJESKA 8 4 13 13:10 10 8. RUDAK 8 2 3 3 7:9 10 9. SPARTACUS 8 3 1 4 4:7 10 10. SLOBODA 8 3 2 3 8:12 10 A következőforduld: Proleter—Napredak, Radmíld (N)—Sutjeska, Buduénost-Spartacus, Slo~ boda-Lomica, Rndar-Obilié. III. UGA 23. forduló AIK-Beoerad Bácska (P)-Bácska (Sz) Radmfki-BSX Srem-Vrbas A többi mérkőzést ma játsszák 1. VAJDASÁGI UGA 19. forduló Csóka-Radnicki Omient-Zorka Proleter-Solunac Kaled-Slavija Nafragaa-Rusanda 2:0 1:1 Srem-Panonija 2:2 Sutjeska-Regej Pafkca-Slovcn 0:2 1:0 1. CEMENT 19 144 1 49:13 46 2. RUSANDA 19 114 4 38:22 37 3. SLOVEN 19 104 5 36:17 34 4. PROLETER 19 103 6 32:23 33 5. SREM 199 4 6 48:21 31 6. SOLUNAC 199 4 6 32:20 31 7. KABEL 199 2 8 31:39 29 8.ZORKA 198 4 7 21:20 28 9. BEGEJ 198 2 9 23:32 26 10. PANONIJA 197 4 8 21:20 24 11.RADNIÓKI 197 3 9 22:31 24 12. SUTJESKA 196 3 10 21:4821 13. CSÓKA 196 2 11 27:37 20 14. SLAVIJA 195 3 11 23:35 18 15. NAFTA GAS 193 5 11 17:34 14 16. PALICS 193 3 13 13:48 12 A következő forduló: Radniiki-Proleter, ZorkanCsólca, Sloven-Cement, So hl nac-Kabel, Slavija-Naftagas, Rusanda-Srem, Panonija- Sutjeska, Begej-Palic*. A következő forduló: TSK-Radniíki (B), Sombor-Stanifi}, Lipar-áajkaS, Tekstilac-Graniíar, Obili}—Radniíki (R), Proleter-Mladőst, Zen ta-Polet, J ugovi }-Njego J. II. VAJDASÁGI UGA - KELET 19. forduló A következő forduló: Radniíki (V)-Jedinstvo (K), Jecsinatvo (SP)-PSK, Polet-Radniíki (K), Rodmadi (K)-Jdeznitar, Bilejanin-LSK, Jedinatvo CH-Budurnost, Stajijevo-Vrnac, Dzvezda-Radnisla (NP). II. VAJDASÁGI UGA - NYUGAT 19. forduló 0:2 2:0 1:2 7:1 1:1 4:0 1:0 Stani Kid-TSK 1:0 Kaskai-Sombor 2:0 Radnicki (R)-Tekstilac 3:0 Gramcar-Obilic 0:0 Radniífa* (R)-Proleter 1:2 Mladost-Zenta 4:0 Pdet-J ugovié 2:3 Njcgoö-Lipar 2:2 1. MLADOST 7. STANISIÓ 8. &ajka£ 9. UPAR ÍO.NJEGOS 11. SOMBOR 12. TSK 13. OBILIÓ 14. POLET 16. ZENTA 19 141 4 62:1943 19 141 4 56:21 43 19 140 5 45:2442 19 124 3 39:23 40 18 114 3 50:22 37 19 103 6 47:20 33 19 103 6 36:25 S3 199 2 8 45:28 29 198 4 7 36:30 28 196 4 9 17:50 11 196 3 10 23:37 21 195 1 13 27:55 16 184 3 11 25:36 15 194 2 13 22:56 14 193 3 13 22:48 12 192 0 17 17:856 PSK-RadniOd (V) Radui£ki (S)-J«áinstvo (SP) íedinetvo (K)-Radnicki (K) Zeleznióar-Bileéanin LSK-Jedinstvo (1^ Buduínost-Síajiéevo Vriae-CJZrezda Radniíki (NP)-Polet l.*AJDNIŐKI(S) 19 II I. vrSac S. PSK 19 4. XADo. (NP) 19 5. JXDIN. (SP) 19 6. C ZVEZDA 19 7. KADNIŰU (V) 19 8. POLET 19 9. JXDIN. (X) 19 in.BIU9ÚANIN 19 U.STAPÚEVO 19 II. BinHÍNOST 19 IS. RAOK. (B)(-l) 19 14. LSX 19 is.ptm>i.(n 19 15. ZEUZNICA11 19 0:0 1:1 3:0 0:1 6:1 1:1 1:0 4K) 56JIS 38 38:13 36 31:13 36 16:19 34 36:17 31 34:13 31 35:26 19 31:39 18 31:16 17 17:19 16 39:31 15 19:45 14 16J5 11 14:36 11 31t51 13 10:61 9 TENISZ Becker harmadik veresége Fordított sorrendben szerezték a pontokat a csapatok a Hollandia- Németország Davis Kupa negyeddöntő első napján. Eltingh helyét az utolsó pillanatban elfoglaló Haarhuis ugyanis legyőzte Beckert, akinek ez a harmadik veresége a Davis Kupa egyeseiben, azután pedig Stich váratlanul verte meg Krajiceket. Palermóban eső szakította meg az első nap meccseit Eredmények Hollandia-Németország 1:1 (Haarhuis-Becker 4:6, 6:2, 6:4, 7:6, Krajicek-Stich 6:3, 4:6, 4:6, 4:6), Olaszország-USA 0:1 (Gaudenzi-Agassi 4:6, 4:6, 1:6), Svédország-Ausztria 2:0 (Larsson-Muster 6:1, 7:6, 7:5, Edberg- Antonitsch 6:4, 3:6, 6:3, 6:4), Oroszország-Dél-Afrika 1:1 (Kafelnyikov-Ondruska 6:1, 6:4, 6:4, Volkov-Ferreira 6:7, 6:4, 7:6, 2:6, 4:6), HILTON HEAD. A nemzetközi női torna negyeddöntőjében a világelső Arantxa Sanchez sérülés miatt feladásra kényszerült. Eredmények: Martinez- Majoli 2:6, 6:3, 6:0, Mag. Maleeva-Sanchez feladás, Zvereva-Szavcsenko 6:2, 3:6, 6:3, Fatina-Chirardi 6:4, 6:1. Cantonának mégsem kell ülnie A croydoni körzeti bíróság (Dél-London) megváltoztatta Eric Cantona büntetését Eszerint a Manchester United sztárjátékosának nem kell letöltenie kéthetes börtönbüntetését hanem 120 óra társadalmilag hasznos munkát teljesít a városi közigazgatási szervekben. A tárgyalóteremben megjelent az a Crystal Palace-szurkoló is, akit Cantona megtámadott de a bíróság nem találta bűnösnek. Felhördültek a médiumok, mivel a bíróság úgy magyarázta a döntést Hogy a francia csatár imádóit nem szabad, hogy „inspirálja” Cantona viselkedése. A londoni újságírók, összegezve az egészet felteszik a kérdést: vajon ez azt jelentené, hogy a közönségnek mindent szabad?! Belgrádi győzelmek A szövetségi vízilabdaliga második része első fordulójának eredményei: D zvezda-Student 13:7, Primorac-Partizan 3:19. Benelux Eb Bár a dm nem teljesen pontos (Luxemburgra nem vonatkozik), immáron bizonyos: a 2000-es labdarúgó Eb-t Hollandia és Belgium közösen rendezi meg. Ezt Lennart Johansson, az UEFA elnöke jelentette be. Az európai labdarúgás első embere közölte azt is, hogy a 2004-es Eb megszervezésére máris van jelentkező: Oroszország szeretne házigazdája lenni a jeles eseménynek.