Magyar Szó, 1995. augusztus (52. évfolyam, 176-202. szám)
1995-08-01 / 176. szám
1995. augusztus 1kedd „Szocialista” machinációk Szabadka a leépített központ Annyi mellébeszélésnek voltunk fültanúi dr. Radoje Kontic, a jugoszláv kormányfő múlt heti szabadkai látogatása alkalmából, hogy nem győzzük sorra venni azokat. Legjellemzőbb volt az erőlködés, a látszatkeltés lázas igyekezete az asztal mindkét oldalán. Dr. Kontré kormányának éppen semmilyen befolyása sincs a Kis-Jugoszláviában történtekre, másrészt az SZSZP (amelyik a kormánybiztossal és három szatellitpártjával együtt invitálta meg) pedig igyekszik úgy tenni, mintha tényező lenne Szabadkán. A vendéglátók az SZSZP-vel az élen két nagy hibát követtek el, nem számítva azt, hogy mekkora botrányt váltott ki szövetségesük, a Jugoszlávok Pártjának képviselője a magyarság, a horvátok és a római katolikus egyház pocskondiázásával (amiről már részletesen beszámoltunk). Az egyik hiba, hogy elhallgattak lényeges kérdéseket, a másik, hogy mellébeszéltek, s eközben feltárták a jelenlegi rendszer rengeteg hibáját. A körzeti kormánybiztos szóvá tette például, hogy jó lenne, ha e régió vámszabad övezetet kapna, ami egyébként kimaradt Szerbia területfejlesztési tervéből. Nos, ebből az egyetlen óhajból döbbenetes dolgok derülnek ki, éspedig rendszerbeli problémák, nem beszélve arról, hogy abszurdum a szabadkai körzetből kifelejteni a Vámszabad övezetet, hiszen határ mellett fekszik, és Európa elsőrangú fontosságú útvonala (a tervek szerint autópálya és gyorsvasút) halad át rajta. Még akkor is érthetetlen, ha tudjuk, hogy rendre ellenzéki községekből áll a körzet, s hogy lakossága túlnyomórészt kisebbségiekből áll. Tőlük kár sajnálni a vámszabad övezetet, mert az egész ország jól járna vele. Nos, az említett rendszerbeli problémák abban rejlenek, hogy - jóllehet egyesek szerint a tervezésben nincs demokrácia - ki kell mondani, hogy ezúttal elmaradt az elengedhetetlen koordináció a község, a régió, a köztársaság és a szövetség vonalán, vagyis azon tényezők között, amelyeket a terv előkészítésébe is be kellett volna vonni. Jellemző, hogy a legnagyobb tagköztársaság (egyébként is csak kettő van) területfejlesztési terve a szövetségi szervek megkerülésével, tehát országos fejlesztési terven kívül készül, jobban mondva a köztársaságok azt terveznek, amit akarnak, országos fejlesztési terv pedig nem létezik. Mindebből az is kiderül, hogy a korábbi körzeti kormánybiztos, aki főleg a régió lakossága feletti éberkedéssel töltötte idejét, nem törődött a körzet fejlesztésével, avagy az ő kis Tisza-parti „vámszabad övezetének” a fejlesztésével volt elfoglalva, míg le nem mondatták az idő tájt, míg felesége különféle vádak miatt vizsgálati fogságban volt. A megbízott kormánybiztos idillikus képet festett a kormányfőnek a régióban uralkodó viszonyokról, amelyeket „csak” a nemzetközi szankciók homályosítanak el egy kissé, de megfeledkezett a belső embargóról, sőt még arról is, hogy az itt élő polgárok nagy része a szövetségi alkotmánnyal ellentétben jogfosztottságban él. Ha a kormánybiztos a körzet elöljárója, akkor nemcsak az a dolga, hogy a kormányrendeleteket végrehajtsa, hanem az is, hogy kapocs legyen a körzet, illetve a köztársasági szervek között Ha elmulasztja a panaszok továbbítását - legyenek azok jogosak vagy alaptalanok - nem tölti be megfelelően a megbízatását. Természetesen nehéz elképzelni, hogy a köztársasági kormánybiztos elárulja a szövetségi kormányfőnek, hogy kenyéradó gazdái az alkotmánnyal ellentétes törvényeket és kormányrendeleteket hoznak, s így csak egyszerű lötyögés volt a magas rangú tisztségviselővel való találkozás, amelyen négy párt megjátszotta a tényező szerepét. A megbízott kormánybiztos sok szépet mondott Szabadkáról, a körzeti székhelyről. Többek között azt állította, hogy a régió adminisztratív és kulturális központja. Ez enyhén szólva füllentés volt, mert jóllehet az észak-bácskai régió központi és keleti része (a Tisza-mellék) valójában Szabadka felé orientálódik gazdasági, oktatásügyi, kulturális szempontból, mégsem képez(het)i az említett vidék adminisztrációs központját, mert a Tisza-melléket erőszakkal kihasították belőle, és az egyik bánáti körzethez csatolták kikindai központtal. Ez természetesen az SZSZP agyszüleménye volt, hogy a gazdasági-földrajzi és más szempontok (hogy az etnikait ne is említsük) felrúgásával szétválassza az egy tömbben élő magyarságot, és hogy a választásokon ily módon csökkentse a „szocialisták” várható vereségét, amely e vidéken osztálysorsul jutott nekik. Ez is, és a kormányfő tájékoztatása is csak machináció, színjáték volt. VALIHORA István Eredményes volt a munka Befejeződött a Bucko ökológiai tábor Pénteken zárult a Bucko elnevezésű ökológiai tábor, amely az idén első ízben került megrendezésre a szabadkai Szabadegyetem, a Vízművek Egyesülete és az Ökológiai Központ szervezésében, az indijai Junior Inzintering fő támogatásával. A táborban részt vevő 35 középiskolás Kuláról, Valjevóból, Leskovacról, Krusevacról, Gradiskából, Banja Lukából, Pribojból, Zentáról, Beskáról, Indijából, Topolyáról és Loznicáról érkezett Szabadkára, de a tábornak voltak helyi résztvevői is. A vízről mint létfontosságú elemről hallgattak előadásokat, kutatómunkákat, laboratóriumi vizsgálatokat végeztek, megismerkedtek a Vízművekkel... Kreatív és rekreatív programokról is gondoskodtak a szervezők, így többek között a táborozóknak alkalmuk nyílt ellátogatni a harmadik Nemzetközi Palicsi Filmfesztiválra is. A tábor végére elkészült egy nyolcoldalas újság is, amelybe a fiatalok írásai kerültek bele érzéseikről, tapasztalataikról, és arról is beszámoltak, mi mindent tanultak meg a vízről a tábor 11 napja alatt. A pénteki zárórendezvényen Nenad Novakovic és Drágán Durák, főszervezők véleményezték a tábor munkáját, mondván, hogy a következőkbe jobban meg kell válogatni a résztvevőket, mert sokan nem voltak tisztában e munka jellegével, de az eredmény így is sokkal jobb a vártnál. A záróesten a diákok még egyszer előadást hallhattak a vízről, molekuláris összetételéről és gyógyító hatásáról, majd Stipan Knezevic, a szabadkai Vízművek igazgatója szólt a fiatalokhoz. Ezután bemutatták a tábor munkájáról szóló videofilmet. Nenad Novakovic és a lelkes szervezőgárda pedig reményét fejezte ki, hogy a tábort jövőre is megszervezik, de az ideitől eltérően már nemcsak egy váltásban. KA. PALICS Ma is áramszünet Szombati számunkban sajnálatos tévedés folytán a tegnapi és mai palicsi áramszünet rendjét fordítva közöltük. Olvasóink elnézését kérjük. Ma a hálózaton folyó javítások miatt reggel 7.30-tól 13.30 óráig szünetel az áramszolgáltatás a Dubrovnik, a Cres, a Nikola Tesla, a Partizán, a Szabadka, a Virág, a Jasenovac, a Rogaska, a Jávor, a Trogir, a Július 4-e, a Virág Balázs, az Arany János, a Rózsa, a Vladimír Danic, a Sutjeska, a Kozara, a Luka Mardesic, az Ady Endre, a Fejős Klára, a Bohinj, a Lányi Ernő, a Joó Lajos, az Október 10-e és a Brestovac utcákban, továbbá a Horgosi úton a Brestovac utcától Radonovác irányában, valamint a Kizur István és a Dubrovnik utcák kereszteződésének környékén. Magyar Szó SZABADKÁN MA * A Palicsi Nyári Színházi Esték keretében ma este 9 órától a Nyári Színpadon a Joakim Vujic Budapesti Szerb Színház társulata vendégszerepel Milan Rus, Lengyel Gábor és Dragomir Dujmov Farkasok pásztora című rockoperájával. FILM ZVEZDA: A szőkeség bosszúja, amerikai komédia (19, 21) MUNKÁS: Csendes düh, amerikai akciófilm (18, 20) * Szerelem svéd módra, pornófilm (16, 22) ÜGYELETES Orvos: A Petőfi Sándor utcai mentőállomáson este 7-től reggel 7 óráig, tel.: 94 vagy 54-373 * Gyermekgyógyászati rendelő: Duro Dakovic utca 14., tel.: 53-559 * Iskolai rendelő, tel.: 53-627 * Nőgyógyászati rendelő, tel.: 52-543 * Gyógyszertár: a Városháza épületében, tel.: 52-499. Házasság előtti és családi tanácsadó (Jugoszláv Néphadsereg útja 33.) tel: 36 000 (munkanapokon 8 és 14 óra között) KIÁLLÍTÁS VÁROSI MÚZEUM: Állandó kiállítás, valamint:A film száz éve Szabadkán KÉPZŐMŰVÉSZETI TALÁLKOZÓ - szalon: Dudás Antal festő tárlata FRANZER GALÉRIA: Togyerás Diana kerámiakiállítása ART CAFFE: A Q-csoport nyári kiállítása CINEMA CAFFE 2000: A Q-csoportosok és meghívott vendégeik kiállítása A bölcsőde árai maradtak A végrehajtó bizottság üléséről A községi végrehajtó bizottság tegnapi ülésén meghatározta a NaSa Radost iskoláskor előtti intézmény díjszabását. Bár ebben a júniusi árakhoz viszonyítva nem történt változás, megismételjük az összegeket. A bölcsődés tartózkodásért a 216 dináros gazdasági árnak a szülők 10- 40 százalékát fedezik, vagyis 21,60- 86,40 dinárt fizetnek. A napközi júliusi gazdasági ára 180 dinár, amiből a szülőket 1872 dinár terheli. A Városháza átriumának felújítása keretében szükséges a magas talajvízszint csökkentése. A kiírt pályázatra két szabadkai cég, a Gams és a Masson jelentkezett, mindketten megfelelőek a munkálatok elvégzésére, ezért a végrehajtó bizottság árajánlatot kért tőlük. Azután döntenek majd arról, melyik céget bízzák meg ezzel a munkával. . VÖRÖSKERESZT Az Arci nova segélye Szabadkán az olasz Arci nova humanitárius szervezet a hét végén 32 menekült és 28 szabadkai szegénysorsú családnak adományozott pénzsegélyt - közölték a Vöröskereszt községi szervezetének tegnapi sajtótájékoztatóján. Annak ellenére, hogy hat családnak lejárt az olasz családoktól származó havi járandósága, az Arcinova és a Vöröskereszt képviselői úgy döntöttek, hogy továbbra is folyósítják számukra a segélyt, mint ahogy ezt 61 család is kapja a továbbiakban. Tájékoztattak arról is, hogy a tavankúti Yucom zöldségcsomagot ajándékozott a Vöröskereszt népkonyhája számára, így a napi 266 adag meleg ételt a hét végétől 320-ra növelik. Rossz hír viszont, hogy az Európai Közösség emberbaráti irodája júliussal bezárólag megszünteti a szabadkai szegény sorsúak segélyezését. Ősztől ugyanis új karitatív programot dolgoz ki. H. É. SZABADKA 9 Dajkáló dűlők ölében Vasárnap megnyílt a Kosztolányi Irodalmi Tábor Vasárnap délután a szabadkai Városi Könyvtár olvasótermében ünnepélyes keretek között megnyílt az idén immár másodízben megrendezett Kosztolányi Irodalmi Tábor. A tábor tagjait, a vendégeket, s az irodalom szerelmeseit Kasza József, Szabadka polgármestere köszöntötte, kiemelve a tábor jelentőségét nyelvünk, magyarságunk megtartásában, abban, hogy irodalmi hagyatékunkat átmentsük a következő generációknak. Az üdvözlés után a vendégeknek dr. Vajda Gábor irodalomkritikus, a tábor vezetője a következő kérdést tette föl: Mit ér az író, ha kisebbségi? Czine Mihály irodalomtörténész válaszában a semmiből teremtés csodáját emelte ki, mondván hogy a kisebbségi sorsba került magyar közösségek íróinak a semmi talaján kellett megszólalniuk, ahol pusztán hitből és reménységből irodalom született. Döbrentei Kornél költő és Mórocz Zsolt publicista többek között a Hitel folyóirat körüli problémákkal is foglalkoztak a jelenlegi magyar viszonyok tükrében. Kiss Gy. Csaba irodalomtörténész a provokatív kérdést az írók és az olvasók oldaláról közelítette meg, hangsúlyozva: az írónak elsősorban jó írónak kell lennie, s mivel mindig egyedül van, még önmagával is meg kell küzdenie, mindig kisebbségben is van. A többségi és a kisebbségi olvasókról szólva rámutatott arra, hogy míg a kisebbségben élő olvasónak hiányos az egyetemes magyar jelképrendszer ismerete, addig az anyaországi olvasóknak is tragikusan kevés ismeretük van a határon túli magyarság életéről, körülményeiről. A „hazaiak” nevében Dudás Károly író hangsúlyozta: az anyaországban élő író megteheti, hogy nem vállalja föl a közösség gondjait, a kisebbségi azonban nem. A magyarországi viszonyokról szólva biztatónak tartotta, hogy ott is egyre többen érzik magukat kisebbségben, s ez talán közrejátszik majd abban, hogy jobban megértsék a kisebbségi sorsban élő határon túli magyarságot. B. Foky István költő a kérdésre két balladájával (Bácsországi szkarabeusok balladája, Kéregvidéki ballada) „válaszolt”. A megnyitón, amelyen a tábor B és C csoportjainak tagjai vettek részt, Molczer Mátyás zongoraművész Bartók-műveket adott elő, a Csáth Kör tagjai, Horváth Emma, Lőrincz Zsuzsanna és Némedi Imre pedig Fehér Ferenc, Kányádi Sándor, Reményik Sándor és Kosztolányi-verseket szavaltak. Az A csoport tábormegnyitójára ugyanebben az időben került sor a Könyvtár földszinti gyermekrészlegében. A 6-8. osztályos táborlakók Mirnics Zsuzsa írónővel találkoztak. A műsorban Szabó Ágnes és Szénási Kornélia szövegmondók, valamint Pekár Anikó (gitár) és Pekár Zsuzsanna (fuvola) közreműködött. A Kosztolányi tábor augusztus 5- éig tart. Tekintettel arra, hogy a Gimnáziumban a délelőtti előadásokra szabad a belépés, lapunkban mindennap közöljük az aznapi műsort. . A Kosztolányi tábor műsora A Kosztolányi irodalmi tábor résztvevői (és az érdekelt szabadkaiak) ma 9 és 13 óra között a Gimnáziumban az alábbi előadásokat hallgathatják meg: A csoport - Dér Zoltán: Fecskelány (Vajda Gábor előadása) Mikszáth: Fekete város (Kiss Gy. Csaba); B csoport - Német László pedagógiája (Horváth Mátyás), Marquez prózája (Kontra Ferenc); C csoport - A felvidéki magyar irodalom (Czine Mihály); Majtényi: Hétfejű Sárkány (Juhász Géza). Délután 4 órakor a diákotthonban az A csoport irodalmi játékokat, a B csoport pedig drámapedagógiai játékokat játszik Ágoston Pribilla Valéria vezetésé- vel. A C csoportnak Jung álomelméletéről Matzon Mariann budapesti tanárnő tart előadást. Este 8 órakor Atlaszok címmel tartanak irodalmi estet m. k. Se jobb, se rosszabb A községi ökológiai bizottság a Palicsi-tó állapotáról és más kérdésekről tárgyalt Tegnap több közérdekű kérdés került napirendre a szabadkai községi környezetvédelmi bizottság ülésén. Ignacije Tonkovic tartományi tárca nélküli, környezetvédelmi kérdésekkel megbízott titkár beszámolt a köztársasági környezetvédelmi minisztérum indítványáról, a vizek állapotával, és a tavak, folyók vízellátásának, vízminőségének javításával foglalakozó konzorcium megalapításáról. Ez a konzorcium rendelkezne azokkal a különböző alapokba befolyt eszközökkel, amelyeket vízgazdálkodási célokra fordítottak. Az eszközök központosítása révén az eddiginél több lehetőség nyílna a legnagyobb és legégetőbb problémák megoldására. Szerbiában tulajdonképpen két konzorciumot hoznának létre, az egyik a Palicsi-és a Ludasi-tóval kapcsolatos vízellátási gondok, a másik a Nyugat-Morava vízszennyezésével kapcsolatos problémák felszámolása céljából. A községi környezetvédelmi bizottság elvben támogatta az indítványt, annál inkább, mert azáltal a vízgazdálkodási kérdések megoldása nemcsak a helyi önkormányzatok vállára nehezedne, de többek kiemelték, hogy a konzorcium megalakításáig több nyitott kérdést is tisztázni kell. A környezetvédelmi bizottság ülésén tájékoztató hangzott el a Palicsi-tó állapotáról is. Mint ismeretes, tavaly a nagy hőség, az alacsony vízállás miatt halpusztulás következett be, az időjárás pedig az idén is többször gondba ejtette a szakembereket. Július közepén elburjánzottak a moszatok a tóban - virágozni kezdett a víz - de szerencsére a jelenség megszűnt, katasztrófa nem történt. Dragán Miljkovic, a tó kezelésével megbízott közvállalat igazgatója röviden úgy jellemezte a víz állapotát, hogy se nem romlott, se nem javult, ami jó is, de rossz is. Kedvező körülmény, hogy a víz kémiai összetétele nem változott, hogy a vízszint lényegesen magasabb, mint tavaly az év azonos időszakában volt, hogy a próbahalászások eredményei szerint a halállomány állapota jó, és az oxigénszint sem csökkent a kritikus határig. Kedvezőtlen viszont, hogy lényegében nem sikerült jelentősebben javítani a Palics állapotán, így a szakembereknek állandóan éberen figyelniük kell a fejleményeket. Mindenesetre az időjárás melegebbre fordulására felkészültek, készenlétben állnak, hogy a Tisza-Palics-csatornából friss vizet töltsenek a tóba - kisebb mennyiség most is folyamatosan érkezik a mederbe -, az oxigénszint fenntartása érdekében pedig szivattyúkat készítettek elő levegőztetés céljából. A községi környezetvédelmi bizottság egyébként tegnap jóváhagyta egy, a központi szeméttelep rendezését, illetve a kommunális hulladék elhelyezését tartalmazó részletes terv kidolgozását, és támogatta a Palicsi-tó északi oldalán megrongálódott partszakasz felújítására tett indítványt. B. I.