Magyar Szó, 1996. október (53. évfolyam, 232-258. szám)

1996-10-01 / 232. szám

IIII. évf., 232. (17549.) szám Magyar Sió A DEMOKRATIKUS KÖZVÉLEMÉNY NAPILAPJA Újvidék, 1996. október 1., kedd Ára 2 dinár Letisztulás A szál, hogy Avramović úrnak si­­­s­került csatlakozásra bírnia Kos­­tunicát, a szerbiai politikai színtér utolsó - számottevő - szabadcsapata is elkötelezte magát. Gyakorlatilag befejeződtek a megmérettetés előtti készülődések, hiszen a szocialista elő­szónok is közhírré tette: koalícióba kívánkozik az SZSZP, a JEB és az Új Demokrácia is. Magától értetődik, hogy ebben a felsorakozásban külön szerepet kapott Šešelj vajda Szerb Radikális Pártja, s a jelek szerint az ellenzékbe kényszerített egykori ked­venc most sem az ellenzék szekerét fogja tolni... Maradt néhány regionális jelen­tőségű politikai csoportosulás, pél­dául Mićunović centrumpártja és a belső torzsalkodásokban egyre job­ban elmerülő Vajdasági Demokrati­kus Reformpárt, meg természetesen a kisebbségek, elsősősorban a vajda­sági magyarság pártjai, de ezek kö­zül minden bizonnyal csak az előbbi­ek számíthatnak csatlakozást sürgető felkérésre. A Vajdasági Magyar Szö­vetség és a VMDK méginkább a szer­biai politikai élet perifériájára szo­rult, elsősorban a hátsó udvarban kikényszerített megmérettetés miatt, de azért is, mert az ellenzéki pártok sem lelkesednek különösebben a ma­gyar érdekek felvállalásáért. El­léggé valószínűtlen, hogy Avram Jos­movic úr kellett az ellenzéki összefogás, olyan-amilyen egység ki­alakításához; sokkal valószínűbb, hogy a korábbi sérelmeket és sértése­ket csak egy semleges közvetítő révén lehetett legalább ideiglenesen a sző­nyeg alá söpörni, s a célba vett man­dátumokat felosztó egyezséget kiala­kítani. Nem is kell sokat foglalkozni ezzel. A lényeg az, hogy gyakorlatilag első ízben kényszerül tényleges meg­mérettetésre a hatalmi párt, első íz­ben sorakozik fel vele szemben a tény­leges ellenzék egy listán szerepelve. Nyilván ezzel magyarázható az is, hogy a szocialisták első ízben indul­nak koalícióban, mégpedig egyre job­ban balra tolódva, hiszen a kommu­nisták és az újdemokraták közül csakis a kommunisták számítanak valamit. Letisztulásnak is mondhatjuk ezt a felsorakozást. A szerbiai politikai színtéren egyre kevesebb említést ér­demlő párt marad talpon, noha a szerb televízió száznál is több fan­tompárttal igyekszik utálatot és un­­dot kelteni az emberekben minden­nel szemben, ami ellenzéki. Ennek el­lenére azt kell mondanunk, hogy vég­tére nem lehet a tökélyre fejlesztett mocskolódással, illetve az itt valóban létező médiablokáddal sem eleve ve­reségre ítélni az ellenzéket. A szocia­listák ezúttal csak a balos érzelmű népesség szavazataira számíthatnak­, a többiek akkor is az ellenzékre sza­vaznak, ha a televízió meg sem említi őket.­­Nem szeretném elkiabálni a dol- A­o­gokat, de ezúttal igenis van esé­lye a győzelemre az egyesült ellenzék­nek. Minden szinten. A még ki sem írt szerbiai választásokon is. A ma­gam részéről azt sajnálom a legjob­ban, hogy a vajdasági magyarság képviselői ezúttal aligha kerülhetnek abba a szerencsés helyzetbe, hogy a mérleg nyelvének szerepét tölthessék be. Nem lenne ugyanis meglepetés, ha rendkívül szoros végeredmény alakulna ki, amikor két-három kép­viselői mandátum dönt majd a kor­mányalakításról. Persze, mi fonto­sabb dolgokkal leszünk elfoglalva. Például azzal, hogy megmérettessünk a hátsó udvarban. FEHÉR István Nincs akadálya a teljes szankcióeltörlésnek Az EBESZ megerősítette a boszniai választások eredményét­­ Milan Milutinovic Washingtonban Az ENSZ New York-i székhelyén bejelentették, hogy két napon belül el­törlik a Jugoszlávia elleni gazdasági szankciókat, mivel megerősítették a boszniai választások eredményét, s ez­zel teljesült az utolsó, utólagosan meg­szabott feltétel az embargó megszün­tetésére. Az Európai Biztonsági és Együtt­működési Szervezet Vasárnap este Sza­rajevóban hitelesítette a szeptember 14-én Bosznia-Hercegovinában meg­ejtett választások eredményét. Robert Frowick amerikai megbízott, az EBESZ missziójának vezetője újság­íróknak elmondta, hogy megerősítet­ték a választások eredményét vala­mennyi szinten. Nyugati diplomaták nyilatkozata szerint a választások eredményének elismerésével megnyílt az út a gazda­sági szankciók eltörlése előtt. Az ered­mény nem teljes, vitatható, egészében azonban elfogadható, szögezte le Ro­bert Frowick. A Tanjug New York-i jelentése sze­rint már tegnap este várható volt, hogy a Biztonsági Tanács elnöklője összehívja az ülést, amelyen megkez­dik a szankciók eltörléséről szóló vitát. A Tanjug értékelése szerint az ülés ru­tinjellegű lesz, mert a JSZK elleni szankciók eltörlésének összes részlet­kérdését már egyeztették. Ezt megtet­te az összekötő csoport is csütörtökön, amikor miniszteri szinten New York­ban ülést tartott, s közleménye szerint megállapodtak abban, hogy a szankci­ókat eltörlik közvetlenül a választási Milutinović washingtoni tartózko­dásával folytatja a New Yorkban meg­kezdett diplomáciai tevékenységet. Az utóbbi hetekben az ENSZ-közgyűlés ülésszaka alatt nagyszámú megbeszé­lést folytatott az összekötő csoport és a Biztonsági Tanács összes tagországá­nak külügyminiszterével. Az amerikai kormányzattal a diplo­máciai párbeszédet Milutinovic csütör­tökön kezdte meg New Yorkban, ak­kor Warren Christopher államtitkár­ral cserélt véleményt Miluđnović washingtoni megbeszé­lésein elsősorban a kétoldalú kapcsola­tok rendezését és felélénkítését vitat­ják meg. Az előbbi kérdést Milutinovic felvetette a Christopherral megtartott találkozón is. Akkor mindkét fél kinyil­vánította készségét, hogy előrelépnek, mivel a két ország közötti együttműkö­dés, főleg a gazdasági kapcsolat, az utóbbi években mélypontra süllyedt. (Tanjug) MÁTÓL Nyugdíjkifizetés A júliusi nyugdíj második ré­szének kifizetése ma, október elsején kezdődik, jelentette a köztársasági nyugdíjbiztosítási alap. A nyugdíjasok átlag 285 dinárt kapnak, ugyanannyit, mint az előző hónapban. BOSZNIA-HERCEGOVINA Összeült az elnökség Szarajevóban tegnap össze­ült Bosznia-Hercegovina há­romfős elnöksége, jelentette a Beta hírügynökség. A szeptem­ber 14-i választások eredmé­nyei alapján létrehozott testü­let tagjai közül elsőnek Momčilo Krajisnik érkezett meg a Szarajevó Szálloda épü­letébe, ahol a találkozót tartot­ták. Őt a horvátokat képviselő Krešimir Zubak, majd Alija Izetbegovic követte. Az első el­nökségi ülést „baráti légkör­ben” tartották m­ . eredmények hitelesítése után, és köz­vetlenül Bosznia-Hercegovina új El­nökségének első ülése után. A szankciók megszüntetése most már technikai kérdés, mondta e talál­kozó után Malcolm Rifkind brit kül­ügyminiszter. WASHINGTON.­ Milan Milutino­vic jugoszláv külügyminiszter vasár­nap este Washingtonba érkezett, s munkajellegű látogatása keretében tegnap megbeszéléssorozatot folyta­tott a kormányzat magas rangú tiszt­ségviselőivel és a kongresszus tagjai­val. Nyilvános botozás • Kötelező a szakállnövesztés­­ A Kabult elfoglaló tálibok bevezették az iszlám törvénykezést - 2. oldal Clinton közvetít Netanjahu és Arafat között .­­ Washingtoni tudósítónk jelentése a 3. oldalon Arbour a BT-hez fordul . A hágai nemzetközi törvényszék új főügyészének nyilatkozata - 3. oldal Izraeli-palesztin csúcstalálkozó W­ashingtonban Bill Clinton amerikai elnök kezdeményezése az alagútválság megoldására (Hírösszefoglaló) se szerint a meghívást mindketten el­fogadták. A tanácskozáson előreláthatóan más térségbeli vezetők is részt vesznek. Husszein jordániai király már jelezte, hogy eleget kíván tenni az amerikai meghívásnak. Hoszni Mubarak egyip­tomi elnök pedig tanulmányozza rész­vételének lehetőségét. Benjamin Netanjahu izraeli mi­niszterelnök tegnap elutazott Was­hingtonba, hogy részt vegyen az amerikai elnök által kezdeménye­zett közel-keleti csúcsértekezleten. Elutazása előtt egy szót sem szólt azokról a hírekről, amelyek szerint Jasszer Arafat palesztin vezető és Hoszni Mubarak egyiptomi elnök a találkozó elhalasztását kérte Clin­ton elnöktől. Jasszer Arafat palesztin vezető ar­ra kérte Bill Clinton amerikai elnö­köt, hogy halasszák el néhány nappal a mára Washingtonba tervezett izra­eli-palesztin csúcstalálkozót, amíg a napirendre vonatkozó nézeteltérése­ket nem sikerül elsimítani. A Reuter egy meg nem nevezett PFSZ-illeté­­kest idézett, aki szerint a találkozót kezdeményező Clinton még nem adott választ. (Folytatása a 3. oldalon) Napsütés, a tegnapinál melegebb idő. Időjárás-jelentésünk a 14. oldalon Bill Clinton amerikai elnök vasár­nap rendkívüli sajtóértekezleten beje­lentette, hogy az izraeli-palesztin el­lentétek megoldására csúcstalálkozóra hívta meg Washingtonba Benjamin Netanjahu izraeli kormányfőt és Jasszer Arafat palesztin vezetőt. közle­ (Dávid Csilla felvétele) Úgy látszik, végre megállapodott az időjárás, beköszöntött a vénasszonyok nyara. Tegnap országszerte túlnyomórészt napos, kellemes, meleg, szeptember végi napunk volt, gyenge délkeleti széllel. Aki csak tehette, élvezte is a természetet. A meteorológusok továbbra is szép időt ígérnek. Felvételünk az egyik újvidéki parkban készült

Next