Magyar Szó,1997. május (54. évfolyam, 102-126. szám)

1997-05-23 / 119. szám

A Magyar Szó gyermekrovata 1997. május 23. FEHÉR FERENC Hintázás Ripp- ropp, reccsen a hinta, nyomja, nyomja Katica, Pisla... Csisszen-csusszan oda meg vissza, fittet-futtat a két kis gidra. Nyisszen-nyusszan, sír már a deszka, szomjas szemmel gyerekhad issza... Sír, sír, jaj, de nagyon sír, nyiklik-nyaklik, meg-megbicsaklik, nyikk-nyekik, állj! - Tán csak nem nézzük, hogy ez a két gidra keserűét, bánatát nyikorogtassa rajta! Hajrá, most miénk a hinta! Kapj a tetejébe! Végre lendül, leblen a hinta, száll, száll, egekbe írva, libben-lebben, egyre szebben, merészebben, húsz láb dobban, nyomd meg jobban, sitty-sutty, most le ne bukj, Bodri, cirmos, alóla fuss, forog az udvar, sereg az ég, ó, Uramisten, micsoda szép! A híres festő ifjú éveiben megfestette egy kétes üzleteiről híres, gazdag bankár portré­ját. A kép elkészült, de a bankár nem akarta átvenni, mert szerinte nem hasonlított rá. - Senki sem fog felismerni! - mondta mér­gesen. - Adja ezt írásba - egyezett bele a festő akkor egy vasat sem kell fizetnie. E­z meg is történt, és a festő néhány hét múlva kiállította a képet a következő címmel: EGY ISMERT SZÉLHÁMOS ARCKÉPE A bankár másnap már korán reggel felro­hant a festő műtermébe, elővette a pénztárcá­ját és megvette a képet. Az egyetlen kikötése az volt, hogy a képet azonnal elszállíthassa a zárlatról. HITTANÓRÁN HANGZOTT EL . A Jóisten elsőnek megteremtette Ádámot, a férfit. Amikor készen lett vele, úgy érezte, hogy valami jobbat, szebbet is tudna alkotni. Ezzel munkához látott és megteremtette a nőt.” KISS DÉNES Játékos anyanyelv „Úgy megbillentelek, hogy kezre állsz!” - mondta a nagyanyám, ha csintalankodtam. Ha engedély nélkül „elkecmeregtem” valamerre, va­lamilyen „csekmet”-ben elszakítottam a ruhámat. A falu alatti Cseke-tó nevű lankán játszottunk in­­diánost. Igazi tó már régen nem volt ott. Viszont átfolyt rajta a Cseke-patak. A rét vizenyős volt, és lépéseink cuppogó, tocsogó, olykor locsogó han­got adtak. A fű alatt sok sekély és csekély róka, tócsa rejtőzött. Máig sem tudom, hogy mit jelent „kecre áll­ni”. Csak azt tudom, már akkor is éreztem, hogy nem igazi szidás volt az, nem valódi méregből szított szitok, hiszen a vétek sem volt igazi vétek, inkább csak afféle rakoncátlanság, csínytevés, vir­­goncság, bohóckodás... Vagyis a szidásban szeretet rejtőzött. Később megismertem a „Kis kece lányom” kezdetű népdalt. Újra előbbukkant a „kec szó. De megint nem tudtam, hogy mit jelent. A „kec­re állás”-ról, ki tudja, miért, azt gondoltam, hogy az valamiféle mókás, vicces, bohócos bukfenc le­het... De a kece? Volt egy kedves kislány ismerősöm, egyszer mérgesen így szólt rám: „Te baca!” Azt is meg­tudtam, hogy ez a buta kifejezésnek enyhébb vál­tozata. Ma már tudom, hogy a kece kecsest, karcsút, keskeny csípőjűt jelent. Tehát mindenképpen valami szemnek tetszőt és kedveset. A kedves sza­vunk is ezzel a szótaggal kezdődik, talán nem vé­­letlenül. De az is eszünkbe juthat, hogy régen a kedves, közeli hozzátartozókat így szólították meg: kee, kend, kelmed, kegyelmed, tekegyel­­med, és ismerjük az ugyancsak kedvesítő őkelme kifejezést is, amit gyerekekkel kapcsolatban hasz­nálunk leginkább. De kecmeregjünk csak tovább a csekmetesből - tudjátok, mi az a csekmet? Amolyan ágas-bo­­gas, bozótos rész, ahol még az is csak csetlik-bor­­lik, aki nem bice-bóca - és nézzük, mit mondanak a nyelvészek a bece, becézés szavakról. Szerintük összefügg a böcce, szavunkkal. Mi a böcce szó jelentése? így is mondják: becce. Borjút jelent? Nem, hiszem az boci. Ahogy a paci sem csikó, és a csacsi sem feltétlenül kisszamár. Hát akkor mi­képpen állunk a böcce, paci, maci, csacsi stb. sza­vainkkal? Nem is kell különösebben megfigyelni e szavakat, könnyen észreveszünk valamit. Még­pedig azt, hogy mindegyikben benne van a cé - illetve a csé - hangzó. Ezek a szavak mintha attól váltak volna maguk is „becézettekké”, hogy ben­nük van a cé. Jól láttuk, hogy a becézés egyáltalán nem va­lóságos kicsinyítés, hiszen a paci lehet nagy ló, a böcce öreg tehén, a csacsi öreg szamár. Tehát a becézés nem kicsinyítés, hát akkor mi? Úgy tű­nik, választ ad erre a gyereknyelv, amelynek köz­ismert, édesen ejtett szava a csecse. Lám, a nagy ló, az öreg tehén, a koros szamár csak a kisgye­rekek szemszögéből nézve lett: paci, böcce, csa­csi! Igen ám, t­e az igazi ki­csi­nyítés, mint pél­dául a tehén­ke, sem borjút jelent. Hanem olyan háziállatot, amely kedves a számunkra. Ugyanígy vagyunk a lovacskával, kutyuskával stb. A nyelvünk tehát gazdag árnyalatokkal képes sok mindent kifejezni, s látható, hogy a cé, csé, ka-ke nagyon gyakran egyszerre kedvesít, kicsi­nyít, becéz, így talán nem véletlen, hogy a csikó - csi-kó - szavunkban benne van a ki-csi szavunk mind a két mássalhangzója, ha egy magánhang­zó változik is. A csikó ugyanis kicsi is, kedves is, becézett is! (Ki-csi-ke... Ids csi-kó!) Hiszen ezt a szót már nem szoktuk tovább becézni, sem kicsi­nyíteni: csikóka vagy csikócska, ahogy a már ugyancsak kicsit, kölyköt jelentő fióka szavunkat sem nagyon használjuk így: fiókácska. De sorol­hatnánk hosszan a hasonló példákat. íme, né­hány, a játék kedvéért: csirke - csirkécske, így még inkább: csibe - csikécske, de ezt is ritkábban. Ugyanis mókássá változik a többszörös kicsinyí­tés, becézés: kacs (benne vannak a kicsi mással­hangzói!) kacsocska. Ez már ugyancsak csacska, ha nem éppen csacskácska... De hasonlóan, nem is nagy erőfeszítés árán, megtaláljuk a kedvesí­­tést. Be­cézést a következő szavakban: fecske, bí­bic, cinke - így is: cinege­­, cingár, gilice, csóka stb. És kissé hasonlítanak ezekhez a szavakhoz még - sok között! - a cókmók, cucc, kócmóc, csi­pet, csöpp, csepp stb. szavaink, amelyekben va­lamilyen módon benne van a becézés cirógató kedvessége. Bár hasonló játékosság sok van a nyelvünk­ben, helyszűkében csak ennyit említettünk. Aki még akar, könnyen találhat nem is olyan incifinci csalafintaságot, kincset érő ínyencséget másfajta szavaikban is. Most pedig befejezésül olvassunk el egy verset a becézésről. Becézés Ha becézed a lovat, paci lesz belőle, a szamárból csacsi lesz, a tehénből böcce. Ödön így lesz Döncivé­s Lacivá a László. Ha becézed, szereted, ácsi, öcsi, csákó. bece-bece, gyerekek, ez nem ákombákom. Cica-mica csupa cé, cincog benne három. Bice-bóca, maci, bocs, kecske-becske csacska, ici-pici csákóját kófic fickó tartja. Réce, ruca, recece, baca, boci, böcce. Hány cé clipel versemben, uccu, számold össze! Tünde rejtvénye Már közöltük egyik rejtvényét, de akkor hely híján kimaradt a levele. Most pótoljuk a mulasz­tást, íme: „Kedves szerkesztőség! Én ezt a felad­ványt segítségül küldtem be maguknak, a Ma­gyar Szó Napsugár című rovatába. Francia Tün­de, Novosanska 469., Temerin.” Köszönjük, hogy gondoltál ránk, Tünde. De mivel ceruzával készült a rajzod, és nyomdai ki­vitelben összefolynak aprón írt számaid, úgy döntöttünk, hogy a tiédhez hasonló „kocka-rejt­vényt” adunk közre, amelyet bátran vallhatsz a magadénak, hiszen a tied sem alávalóbb. Lássuk háti Jobbra: 1. Filmszínház. 4. Régészeti feltárás. 6. Mocsár. 8. A pincébe. 9. Névelő. 10. Téliszalá­mi. 11. Becézett szülő. 13. Inje. 14. Bálna. 15. Folyadék. 16. Forma. 19. Sok Á. 21. Régi hordó­mérték. 23. Juttat, régiesen. 24. ASA. 25. Vízfo­gyasztást mérő eszköz. 28. Királyi szék. 29. Óra­­javító. Balra 1. Tűnődő. 2. Ilyen a romlott tojás. 3. Szintén. 5. ... és a negyven rabló. 7. Posh­ad­t víz. 10. Ragadozó vad, de sportcipőmárka is. 12. Kis­babaköszönés. Függőleges. 15. Tinódi Sebestyén hangsze­re. 17. Hőemelkedés. 18. Állami bevétel, közte­her. 20. Kapaszkodó szőlőhajtás. 22. Védelmező. 24. Zavart ara! 26. Izomkötő szalag. 27. Vés. A kiemelt sor megfejtését, tehát egy hangszer nevét az elrejtett közmondással együtt kérjük cí­münkre: Magyar Szó szerkesztősége 24000 Su­­botica, Trg slobode 2. Elrejtett közmondás Solymosi Anett, a péterrévei Samu Mihály is­kola hatodikosa közmondást rejtett el a körben. Ha rájössz, milyen sorrendben helyezte el a be­tűit, az egyik S-ből kiindulva megfejtheted a rejt­vényt. Hogy szól a közmondás? Rejtvényfejtők figyelmébe Múlt heti rejtvényeink helyes megfejtése­­ Betűrejtvények: Hat (római hatos) lány, de mivel LIV-vel, a végső megoldás HATVÁNY. Olvasd kiejtve: Esz, Te (a C-dúr skála 7. hangja) Ti, Ká (ékezet lehúzva) - tehát ESZTÉTIKA. Szólások: Bámul, mint borjú az új kapura. Fabatkát sem ér. Könyvjutalmat nyert: a kulai Petőfi brigád is­kola önképzőköre. Prekaiac Mária tanítványai. NÉPÜNK MÚLTJÁBÓL A sajkás határőrökről Bácska délkeleti, a Nagy római sánc által be­zárt háromszög alakú csücskét a szerbek Šajkaš­­kának, vagyis a sajkások (csajkások) kerületének hívják. Ez a Titel szélesebb környezetét magában foglaló terület a zentai csatát követő (1697) idő­szakban szervezett katonai határőrvidékhez tar­tozott, amelyet egyszer megszüntettek, majd új­raszerveztek. A későbbi időkben párhuzamos szervezete volt a péterváradi, a bánáti német és a bánáti szerb határőrezrednek, Mitrovica, Pan­­csova, illetve Fehértemplom központokkal. A saj­­kási ezred központja Titel volt. A Sajkás kerületet mint közigazgatási egysé­get másodízben 1763-ban keltették életre és lé­nyegesen különbözött az utóbb említett három kerülettől. Mind a négyet a Szávát és a Dunántúli területeket még megszállva tartó törökök elleni védelem céljából szervezték meg, de amíg a sze­­rémségi és a két bánáti ezrednek az összetételé­ben gyalogos - és lovascsapatok voltak, addig a sajkások fő feladata a körzetükhöz tartozó Duna- és Tisza-szakasz védelme és az azokon lebonyo­lódó hajózás biztosítása volt. A sajkás alakulatoknak az eredete visszanyúlik egészen a középkorba. Eredetileg a szerb uralko­dók hadseregének a részét képezték, amelyek testületileg akkor léptek magyar szolgálatba, amikor Szerbia területét elfoglalták a törökök. A nándorfehérvári (belgrádi) török várvívás során (1456), amikor Hunyadi János vezetése alatt visszaverték a nagy túlerőben levő ellenséges csa­patokat, a szolgálatában álló szerb sajkások vagy naszádosok is fontos szerepet játszottak azzal, hogy sikeresen zavarták a támadóknak a Dunán hajókon érkező utánpótlását. Amikor a mohácsi vesztett csata után (1526) a szerb sajkások nagy része átállt a törökök oldalá­ra (1529) és a korabeli „folyamőrség” megfogyat­kozott, egységeibe magyarokat is toboroztak. A fegyvernem azonban továbbra is megtartotta szerb jellegét. Ezek a csapatok, hogy a vízen való harc fel­adatait elláthassák, lapos fenekű, magasított ol­dalú, hosszú vitorlákkal is felszerelt naszádokat használtak. Ezekben 35-40 harcos fért el. Miután az ország központi része a törökök ke­zére került, I. Ferdinánd (osztrák-magyar) király a sajkásokat Komáromba telepítette és megújí­totta korábban szerzett kiváltságaikat. Vezetőjük a vajda volt, aki közvetlenül a király parancsainak engedelmeskedett. Amikor a törököket Magyar­­országról kiűzték, a sajkásokat visszahelyezték a déli végekre, hogy itt teljesítsenek szolgálatot, így kerültek Bácskába, annak délkeleti szögleté­be. Külön közigazgatási területet kaptak, amely nem tartozott az újonnan szervezett Bács várme­gyéhez, fizetést és telket kaptak. Privilégiumaik birtokában folyamatosan gyarapodtak. Kezdet­ben a kerületben hat, alig negyven év múlva pe­dig már tizennégy település volt. A települések számát egyebek között a Szabadkáról 1749-ben testületileg elköltözött szerb lakosok is gyarapí­tották. Háború esetén a sajkások derekasan vereked­tek és haditetteik, bátor magatartásuk folytán jó hírnévnek örvendtek. Békeidőben viszont mező­­gazdasági termelőmunkával, halászattal foglal­koztak. Szakavatott mestereik újabb naszádokat építettek, vagy a javításra szorulókat reparálták. A török támadások veszélyének elmúltával to­vábbra is megmaradtak a határőrezredek. A bécsi Udvari Tanács nem oszlatta fel őket, sőt az 1848- as felkelés idején szerepet is adott nekik. A ha­tárőrvidékek polgárosítása csak az 1867-ben lét­rehozott kiegyezés után fokozatosan történt meg. A Sajkás kerületet 1873-ban szüntették meg és csatolták Bács-Bodrog vármegyéhez. SZEKERES László Határőr a XVIII. század első felében

Next