Magyar Szó,1997. május (54. évfolyam, 102-126. szám)
1997-05-23 / 119. szám
A Magyar Szó gyermekrovata 1997. május 23. FEHÉR FERENC Hintázás Ripp- ropp, reccsen a hinta, nyomja, nyomja Katica, Pisla... Csisszen-csusszan oda meg vissza, fittet-futtat a két kis gidra. Nyisszen-nyusszan, sír már a deszka, szomjas szemmel gyerekhad issza... Sír, sír, jaj, de nagyon sír, nyiklik-nyaklik, meg-megbicsaklik, nyikk-nyekik, állj! - Tán csak nem nézzük, hogy ez a két gidra keserűét, bánatát nyikorogtassa rajta! Hajrá, most miénk a hinta! Kapj a tetejébe! Végre lendül, leblen a hinta, száll, száll, egekbe írva, libben-lebben, egyre szebben, merészebben, húsz láb dobban, nyomd meg jobban, sitty-sutty, most le ne bukj, Bodri, cirmos, alóla fuss, forog az udvar, sereg az ég, ó, Uramisten, micsoda szép! A híres festő ifjú éveiben megfestette egy kétes üzleteiről híres, gazdag bankár portréját. A kép elkészült, de a bankár nem akarta átvenni, mert szerinte nem hasonlított rá. - Senki sem fog felismerni! - mondta mérgesen. - Adja ezt írásba - egyezett bele a festő akkor egy vasat sem kell fizetnie. Ez meg is történt, és a festő néhány hét múlva kiállította a képet a következő címmel: EGY ISMERT SZÉLHÁMOS ARCKÉPE A bankár másnap már korán reggel felrohant a festő műtermébe, elővette a pénztárcáját és megvette a képet. Az egyetlen kikötése az volt, hogy a képet azonnal elszállíthassa a zárlatról. HITTANÓRÁN HANGZOTT EL . A Jóisten elsőnek megteremtette Ádámot, a férfit. Amikor készen lett vele, úgy érezte, hogy valami jobbat, szebbet is tudna alkotni. Ezzel munkához látott és megteremtette a nőt.” KISS DÉNES Játékos anyanyelv „Úgy megbillentelek, hogy kezre állsz!” - mondta a nagyanyám, ha csintalankodtam. Ha engedély nélkül „elkecmeregtem” valamerre, valamilyen „csekmet”-ben elszakítottam a ruhámat. A falu alatti Cseke-tó nevű lankán játszottunk indiánost. Igazi tó már régen nem volt ott. Viszont átfolyt rajta a Cseke-patak. A rét vizenyős volt, és lépéseink cuppogó, tocsogó, olykor locsogó hangot adtak. A fű alatt sok sekély és csekély róka, tócsa rejtőzött. Máig sem tudom, hogy mit jelent „kecre állni”. Csak azt tudom, már akkor is éreztem, hogy nem igazi szidás volt az, nem valódi méregből szított szitok, hiszen a vétek sem volt igazi vétek, inkább csak afféle rakoncátlanság, csínytevés, virgoncság, bohóckodás... Vagyis a szidásban szeretet rejtőzött. Később megismertem a „Kis kece lányom” kezdetű népdalt. Újra előbbukkant a „kec szó. De megint nem tudtam, hogy mit jelent. A „kecre állás”-ról, ki tudja, miért, azt gondoltam, hogy az valamiféle mókás, vicces, bohócos bukfenc lehet... De a kece? Volt egy kedves kislány ismerősöm, egyszer mérgesen így szólt rám: „Te baca!” Azt is megtudtam, hogy ez a buta kifejezésnek enyhébb változata. Ma már tudom, hogy a kece kecsest, karcsút, keskeny csípőjűt jelent. Tehát mindenképpen valami szemnek tetszőt és kedveset. A kedves szavunk is ezzel a szótaggal kezdődik, talán nem véletlenül. De az is eszünkbe juthat, hogy régen a kedves, közeli hozzátartozókat így szólították meg: kee, kend, kelmed, kegyelmed, tekegyelmed, és ismerjük az ugyancsak kedvesítő őkelme kifejezést is, amit gyerekekkel kapcsolatban használunk leginkább. De kecmeregjünk csak tovább a csekmetesből - tudjátok, mi az a csekmet? Amolyan ágas-bogas, bozótos rész, ahol még az is csak csetlik-borlik, aki nem bice-bóca - és nézzük, mit mondanak a nyelvészek a bece, becézés szavakról. Szerintük összefügg a böcce, szavunkkal. Mi a böcce szó jelentése? így is mondják: becce. Borjút jelent? Nem, hiszem az boci. Ahogy a paci sem csikó, és a csacsi sem feltétlenül kisszamár. Hát akkor miképpen állunk a böcce, paci, maci, csacsi stb. szavainkkal? Nem is kell különösebben megfigyelni e szavakat, könnyen észreveszünk valamit. Mégpedig azt, hogy mindegyikben benne van a cé - illetve a csé - hangzó. Ezek a szavak mintha attól váltak volna maguk is „becézettekké”, hogy bennük van a cé. Jól láttuk, hogy a becézés egyáltalán nem valóságos kicsinyítés, hiszen a paci lehet nagy ló, a böcce öreg tehén, a csacsi öreg szamár. Tehát a becézés nem kicsinyítés, hát akkor mi? Úgy tűnik, választ ad erre a gyereknyelv, amelynek közismert, édesen ejtett szava a csecse. Lám, a nagy ló, az öreg tehén, a koros szamár csak a kisgyerekek szemszögéből nézve lett: paci, böcce, csacsi! Igen ám, te az igazi kicsinyítés, mint például a tehénke, sem borjút jelent. Hanem olyan háziállatot, amely kedves a számunkra. Ugyanígy vagyunk a lovacskával, kutyuskával stb. A nyelvünk tehát gazdag árnyalatokkal képes sok mindent kifejezni, s látható, hogy a cé, csé, ka-ke nagyon gyakran egyszerre kedvesít, kicsinyít, becéz, így talán nem véletlen, hogy a csikó - csi-kó - szavunkban benne van a ki-csi szavunk mind a két mássalhangzója, ha egy magánhangzó változik is. A csikó ugyanis kicsi is, kedves is, becézett is! (Ki-csi-ke... Ids csi-kó!) Hiszen ezt a szót már nem szoktuk tovább becézni, sem kicsinyíteni: csikóka vagy csikócska, ahogy a már ugyancsak kicsit, kölyköt jelentő fióka szavunkat sem nagyon használjuk így: fiókácska. De sorolhatnánk hosszan a hasonló példákat. íme, néhány, a játék kedvéért: csirke - csirkécske, így még inkább: csibe - csikécske, de ezt is ritkábban. Ugyanis mókássá változik a többszörös kicsinyítés, becézés: kacs (benne vannak a kicsi mássalhangzói!) kacsocska. Ez már ugyancsak csacska, ha nem éppen csacskácska... De hasonlóan, nem is nagy erőfeszítés árán, megtaláljuk a kedvesítést. Becézést a következő szavakban: fecske, bíbic, cinke - így is: cinege, cingár, gilice, csóka stb. És kissé hasonlítanak ezekhez a szavakhoz még - sok között! - a cókmók, cucc, kócmóc, csipet, csöpp, csepp stb. szavaink, amelyekben valamilyen módon benne van a becézés cirógató kedvessége. Bár hasonló játékosság sok van a nyelvünkben, helyszűkében csak ennyit említettünk. Aki még akar, könnyen találhat nem is olyan incifinci csalafintaságot, kincset érő ínyencséget másfajta szavaikban is. Most pedig befejezésül olvassunk el egy verset a becézésről. Becézés Ha becézed a lovat, paci lesz belőle, a szamárból csacsi lesz, a tehénből böcce. Ödön így lesz Döncivés Lacivá a László. Ha becézed, szereted, ácsi, öcsi, csákó. bece-bece, gyerekek, ez nem ákombákom. Cica-mica csupa cé, cincog benne három. Bice-bóca, maci, bocs, kecske-becske csacska, ici-pici csákóját kófic fickó tartja. Réce, ruca, recece, baca, boci, böcce. Hány cé clipel versemben, uccu, számold össze! Tünde rejtvénye Már közöltük egyik rejtvényét, de akkor hely híján kimaradt a levele. Most pótoljuk a mulasztást, íme: „Kedves szerkesztőség! Én ezt a feladványt segítségül küldtem be maguknak, a Magyar Szó Napsugár című rovatába. Francia Tünde, Novosanska 469., Temerin.” Köszönjük, hogy gondoltál ránk, Tünde. De mivel ceruzával készült a rajzod, és nyomdai kivitelben összefolynak aprón írt számaid, úgy döntöttünk, hogy a tiédhez hasonló „kocka-rejtvényt” adunk közre, amelyet bátran vallhatsz a magadénak, hiszen a tied sem alávalóbb. Lássuk háti Jobbra: 1. Filmszínház. 4. Régészeti feltárás. 6. Mocsár. 8. A pincébe. 9. Névelő. 10. Téliszalámi. 11. Becézett szülő. 13. Inje. 14. Bálna. 15. Folyadék. 16. Forma. 19. Sok Á. 21. Régi hordómérték. 23. Juttat, régiesen. 24. ASA. 25. Vízfogyasztást mérő eszköz. 28. Királyi szék. 29. Órajavító. Balra 1. Tűnődő. 2. Ilyen a romlott tojás. 3. Szintén. 5. ... és a negyven rabló. 7. Poshadt víz. 10. Ragadozó vad, de sportcipőmárka is. 12. Kisbabaköszönés. Függőleges. 15. Tinódi Sebestyén hangszere. 17. Hőemelkedés. 18. Állami bevétel, közteher. 20. Kapaszkodó szőlőhajtás. 22. Védelmező. 24. Zavart ara! 26. Izomkötő szalag. 27. Vés. A kiemelt sor megfejtését, tehát egy hangszer nevét az elrejtett közmondással együtt kérjük címünkre: Magyar Szó szerkesztősége 24000 Subotica, Trg slobode 2. Elrejtett közmondás Solymosi Anett, a péterrévei Samu Mihály iskola hatodikosa közmondást rejtett el a körben. Ha rájössz, milyen sorrendben helyezte el a betűit, az egyik S-ből kiindulva megfejtheted a rejtvényt. Hogy szól a közmondás? Rejtvényfejtők figyelmébe Múlt heti rejtvényeink helyes megfejtése Betűrejtvények: Hat (római hatos) lány, de mivel LIV-vel, a végső megoldás HATVÁNY. Olvasd kiejtve: Esz, Te (a C-dúr skála 7. hangja) Ti, Ká (ékezet lehúzva) - tehát ESZTÉTIKA. Szólások: Bámul, mint borjú az új kapura. Fabatkát sem ér. Könyvjutalmat nyert: a kulai Petőfi brigád iskola önképzőköre. Prekaiac Mária tanítványai. NÉPÜNK MÚLTJÁBÓL A sajkás határőrökről Bácska délkeleti, a Nagy római sánc által bezárt háromszög alakú csücskét a szerbek Šajkaškának, vagyis a sajkások (csajkások) kerületének hívják. Ez a Titel szélesebb környezetét magában foglaló terület a zentai csatát követő (1697) időszakban szervezett katonai határőrvidékhez tartozott, amelyet egyszer megszüntettek, majd újraszerveztek. A későbbi időkben párhuzamos szervezete volt a péterváradi, a bánáti német és a bánáti szerb határőrezrednek, Mitrovica, Pancsova, illetve Fehértemplom központokkal. A sajkási ezred központja Titel volt. A Sajkás kerületet mint közigazgatási egységet másodízben 1763-ban keltették életre és lényegesen különbözött az utóbb említett három kerülettől. Mind a négyet a Szávát és a Dunántúli területeket még megszállva tartó törökök elleni védelem céljából szervezték meg, de amíg a szerémségi és a két bánáti ezrednek az összetételében gyalogos - és lovascsapatok voltak, addig a sajkások fő feladata a körzetükhöz tartozó Duna- és Tisza-szakasz védelme és az azokon lebonyolódó hajózás biztosítása volt. A sajkás alakulatoknak az eredete visszanyúlik egészen a középkorba. Eredetileg a szerb uralkodók hadseregének a részét képezték, amelyek testületileg akkor léptek magyar szolgálatba, amikor Szerbia területét elfoglalták a törökök. A nándorfehérvári (belgrádi) török várvívás során (1456), amikor Hunyadi János vezetése alatt visszaverték a nagy túlerőben levő ellenséges csapatokat, a szolgálatában álló szerb sajkások vagy naszádosok is fontos szerepet játszottak azzal, hogy sikeresen zavarták a támadóknak a Dunán hajókon érkező utánpótlását. Amikor a mohácsi vesztett csata után (1526) a szerb sajkások nagy része átállt a törökök oldalára (1529) és a korabeli „folyamőrség” megfogyatkozott, egységeibe magyarokat is toboroztak. A fegyvernem azonban továbbra is megtartotta szerb jellegét. Ezek a csapatok, hogy a vízen való harc feladatait elláthassák, lapos fenekű, magasított oldalú, hosszú vitorlákkal is felszerelt naszádokat használtak. Ezekben 35-40 harcos fért el. Miután az ország központi része a törökök kezére került, I. Ferdinánd (osztrák-magyar) király a sajkásokat Komáromba telepítette és megújította korábban szerzett kiváltságaikat. Vezetőjük a vajda volt, aki közvetlenül a király parancsainak engedelmeskedett. Amikor a törököket Magyarországról kiűzték, a sajkásokat visszahelyezték a déli végekre, hogy itt teljesítsenek szolgálatot, így kerültek Bácskába, annak délkeleti szögletébe. Külön közigazgatási területet kaptak, amely nem tartozott az újonnan szervezett Bács vármegyéhez, fizetést és telket kaptak. Privilégiumaik birtokában folyamatosan gyarapodtak. Kezdetben a kerületben hat, alig negyven év múlva pedig már tizennégy település volt. A települések számát egyebek között a Szabadkáról 1749-ben testületileg elköltözött szerb lakosok is gyarapították. Háború esetén a sajkások derekasan verekedtek és haditetteik, bátor magatartásuk folytán jó hírnévnek örvendtek. Békeidőben viszont mezőgazdasági termelőmunkával, halászattal foglalkoztak. Szakavatott mestereik újabb naszádokat építettek, vagy a javításra szorulókat reparálták. A török támadások veszélyének elmúltával továbbra is megmaradtak a határőrezredek. A bécsi Udvari Tanács nem oszlatta fel őket, sőt az 1848- as felkelés idején szerepet is adott nekik. A határőrvidékek polgárosítása csak az 1867-ben létrehozott kiegyezés után fokozatosan történt meg. A Sajkás kerületet 1873-ban szüntették meg és csatolták Bács-Bodrog vármegyéhez. SZEKERES László Határőr a XVIII. század első felében