Magyar Szó, 1997. október (54. évfolyam, 231-257. szám)
1997-10-17 / 245. szám
ŐSZI ETELKA Gurul a... Tilili-furula, gurul a dollár, a font, tilili-furula, gurul a lady s a lord. Tilili-furula, gurul a dévér, a ponty, tilili-furula, gurul a néném, a konty. Tilili-furula, gurul a gömböc, a tál, tilili-furula, gurul a hurka, a tál. Tilili-furula, gurul a sonka, a csont, tiliki-furula, gurul a vessző, s a pont. Nem a font, nem a lord, nem a ponty, nem a konty, nem a Pál, nem a tál, nem a csont. PONT. CSERNIK Attila illusztrációi GYEREKSZÁJ - Anyu, a Mircinek cicái születtek - lelkendezik az ötéves Kata. - Nem is mondtad, hogy férjhez ment - fűzi hozzá szemrehányóan. EMBEREVŐÉKNÉL Egy fűszerkereskedő hajótörést szenved valahol a Csendes-óceánon. Nagy nehezen partra vergődik, de emberevők közé kerül. A finomnak ígérkező falatot a törzsfőnök elé viszik, aki csillogó szemmel kérdi: - Neve? - Morris. - Foglalkozása? - Fűszerkereskedő. - Micsoda pech! - kiállt a törzsfőnök. - A gyomorsavtúltengésem miatt nem ehetek fűszerest. -Jean, vigye le az ágyamat a pincébe! - Miért, uram? - Mélyen akarok aludni. JEAN atpSTULár A Magyar Szó gyermekrovata 1997. október 17. SZERKESZTI /Íme, az iskola, új tanév. Az is van olyan izgalmas, mint egy séta a nyári napfényben. Viszontláttuk az egész tanári kart: Győrfi Bélát, aki biológiát adott elő, Pfeiffer Károlyt, a rajzművészt, az öreg Ambrózi Károlyt, a matek rettegett tanárnőjét, Schwittlich Rozáliát. Vasárnap délután a tornateremben táncba vittük a lányokat, Vikit is természetesen, Adélt, Magdit és a többieket. A nagy szenzáció azonban Buda Kaminszki Tibi megjelenése volt. Osztályfőnökünk, Pfeifer tanár úr az utolsó sorba, padba ültette, hogy komolyságával rendre bírja Klénai Öcsit és mindig hangoskodó társaságát. Buci nagyvárosi ízlésű öltönyt viselt. Gyanútlan ártatlanságában mindenkivel megosztotta az uzsonnáját. Szemében valami furcsa mosoly bujkált, de határozott rajzú szemöldöke egy-egy pillanatra rettenetesen komoly kifejezést adott sápadt arcának. A szülei valahonnan Szlovéniából telepedtek ide a nyáron, tehát Buci volt a sulinkban az új srác. Elsőnek Eszti csapott le rá. - Én magasabb vagyok, mint te - mondta. - Igen - motyogta Kaminszki Tibi, és nem mert a nagyszájú Esztike szemébe nézni. - Meg okosabb is vagyok nálad. - Igen... - Meg szebb is... - Igen... - Én majd Bucinak hívlak, mert olyan... olyan bucis vagy..., olyan nagyon, de nagyon bucis. Esztike valóban magasabb volt Bucinál, szebb is, de hogy okosabb lett volna? Buci magánórákat vett angolból és franciából, a szüleivel színházba járt. Mesélték, hogy sokat utazott. Volt az Egyesült Államokban és Ausztráliában. De nem kellett félni tőle a táncdélutánokon, nem csábította el a lányokat. A tornaterem legsötétebb sarkában ücsörgött mindig egy vastag könyvben lapozgatva. Nem is láttuk sohasem rock and rollozni. „Közöttetek elzüllhet”, mondta Esztike kajánul. Na és az órán? Amikor Buci felelt - matekból, földrajzból, történelemből - ünnepien áhítatos volt a csend a tanteremben. Még Schwittlich tanárnő is elismerően bólogatott, amíg Buci a táblánál a matekrejtvényt pillanatok alatt megoldotta. De aztán... aztán Esztike rávetette a mi Bucinkra a hálóját. Társaságában sikamlós vicceket mesélt és le nem vette közben a fiúról a szemét. Amikor Bud felelt, hátrafordult és nagy szemeivel rábámult. Buc ilyenkor elkezdett rémülten dadogni, a hangja el-elcsuklott. Ijedten nézett maga köré, de nem kerülhette el Eszti kihívó tekintetét. - Dá...ma...közé...közép-európai ki...királyság a Jylland fél...félszi...szigeten - dadogta szegény barátom s a legszívesebben elkerülte volna az iskolánknak még a tájékát is. Eszti pedig diadalmasan kacarászott. - Megvagy, öcskös - mondhatta magában kevélyen. Teltek-múltak a napok. Mit mondhatok még olyat, ami Bucival meg nem történt? Gyötrődött az órákon s már a tanáraink sem értették a dolgot. Vajon mi történhetett az osztály legjobb tanulójával? Mitől vág olyan kétségbeesett arcot, amikor felelésre szólítják, és miért dadog, mint egy hátulgombolós dedós? Én mindent láttam, s tudtam, hogy Buci beleesett Esztibe. A következő napokban a nagylány olyan szívhez szóló, gyengéd leveleket küldött, amineket Buci még senkitől sem kaphatott. De Eszti ezeket a leveleket nem írta alá. A barátom egy elgyengült pillanatában magához hívott, és magvallotta, hogy szörnyen szenved Esztike miatt. - Ha nem nézne rám azokkal a nagy szemeivel - nyögte. - Ha nem írná azokat a leveleket... - Miért nem táncolsz vele? Menj el vele moziba. - Nem tudok táncolni....a mozi nem nekem való. - Hát a színház? - A színház szentély. Oda nem vihetek el egy ilyen nagyszájú, habókos lányt, aki...aki... aki mégis annyira tetszik nekem. Történt aztán, hogy Esztike ágynak dőlt. Levette a lábáról a náthaláz. Helyére az első padsorban azonnal a szőke Ildikó ült. Karcsúbb, szebb, vonzóbb lányt én talán még sohasem láttam. Na és a szemei? Már halovány rózsaszínű selyemharisnya feszült a lábán. Illata volt a hajának, elbűvölően csilingelt a hangja, amikor megszólalt. De ebbe a nagylányba is belebújhatott az ördög, mert amikor Győrfi tanár felelésre szólította Bucit, megfordult és zöld szemeivel a srácra nézett. Szinte rátapadt a tekintetével. Csönd. Vagy egy percig néma csönd. - Mi történt, Kaminszki Tibor? — kérdezte Győrfi tanár úr csodálkozva. - Nem tudjuk a leckét? Az időjárás a Szaharában... Buci hallgatott. - Ülj le - mondta kurtán Győrfi tanár úr. - Csalódtam benned, Tibor. Mintadiák voltál...most pedig... Ez egyes, fiam. Sajnálom. A szünetben odarohantam Budihoz. - Mi történt? Varangyos békát láttál a katedrán? Miért hallgattál, mint aki megkukult? - Ildikó - nyögte Bud. - Mi van Ildikóval? - Ő is rám nézett. Ugyanúgy, mint Esztike... - Attól még felmondhattad volna a leckét. - De...de Ildikó még Esztikénél is gyönyörűbb. Én azt olvastam ki a tekintetéből, hogy csak engem szeret. Angyali szépségű egy lány, dicsfény ragyog körülötte... Érted? Nem értettem. Azaz... hát én nem dadogok, nem sütöm le riadtan a szememet, ha Viktória sunyin rámveti a tekintetét? Ó, de nehéz az élet az V.bében! BARACSUS ZOLTÁN Bud Ifj'tB AB'ilt! Mi látszik, ha tükörbe nézel? A kérdésre a berakós rejtvény felel. Miután elhelyezted az alábbi szavakat a hálóban, a számozott betűket vetítsd ki az alsó sorba, így kialakul a válasz. Beírandó szavak 3 betűs: SZÍ, ZET, 4 betűs: ELBE, EMEL, ÉVÜL, IDOM, MOOR, OBER, OKOS, TERV 5 betűs: ALTAT, ÁMORÉ, DÚSÍT, METRO, RÁMPA, TEVEL 7 betűs: DIAVOLO, ÓBESTER, ORROKRA 8 betűs: VADRÓZSA, INGADOZÓ 9 betűs: DOROMBOLÓ 13 betűs: CSOKORBA KÖTNI, LAKÁSTAKARÍTÓ, LESZEREPELNEK, SZEPTEMBERBEN, VILLAMOSKOCSI. Körszámtan Figyeld meg a számokat, s próbáld kitalálni, milyen logikai rendben követik egymást, majd írd be a hiányzó számot. Nullától indulj! Rejtvényfejtők figyelmébe Megfejtések: Humor egy perc alatt: Igen, de azok már elolvadtak. Kérdezlek - felelj! 1. Mind a négy szó azonos betűkből áll. 2. Mindkét szó visszafelé olvasva is értelmes. 3. A két utolsó betű helycseréjével. 4. Lajos, Jóska, Anna. 5. Hat állat: birka, kacsa, csacsi, csirke, kecske, keszeg. 6. AB. 7. Ha az első, aztán a 2. rövid magánhangzót hosszúra változtatjuk. A berakós rejtvény és a körszámtan megfejtését várjuk címünkre: Magyar Szó szerkesztősége, 24000 Subotica, Try slobode 2. NÉPÜNK MÚLTJÁBÓL Az egri vár ostroma Emlékezzünk most Eger hős védőire és azokra a napokra, amelyeknek mostanában esik évfordulója. 1551. október 18-án, tehát pontosan 445 évvel ezelőtt szemlélhették boldogan a megrogygyant, már-már védhetetlenné rombolt vár falairól az egriek, miként szedik össze a török csapatok sátraikat, várvívó felszerelésüket és hogyan vonulnak el dolgavégezetlenül a síkról. 1541 után, amikor Buda végérvényesen a kezükbe került, a törökök hatalmuk csúcspontján álltak, de akkor már kezdett érezhetővé válni, hogy új idők kezdődnek. Mivel a Pétervárad és Buda között fekvő területek még nem hódoltak meg, azok elfoglalására, vagyis a Szigetvár-Fülek-Gyula nagy háromszög bekebelezéséhez hat hadjáratra és több helyi hadműveletre volt szükségük. Pedig a hat hadjárat közül kettőt a szultán maga irányított. Ennek ellenére a birodalom még hatalmas, erős és veszélyes volt, így az egriek diadala semmivel sem volt kisebb, mint mondjuk a száz évvel korábbi nándorfehérvári győzelem (1456). A Szerémségben és a Dél-Dunántúlon a törökök már megvetették a lábukat, és 1551/52-ben sorban foglalták el Becsét, Becskereket, Temesvárt, Csanádot, Lippát és Szolnokot és a Felvidék egyik fontos, a gazdag bányavárosok felé nyíló kapuját, Egert szándékoztak bevenni. Úgy tűnt, hogy tervüket minden nehézség nélkül valóra válthatják, hiszen Szolnok is úgy jutott kezükbe, hogy szinte kardot sem kellett rántaniuk. Szolnok után a „gyenge akolnak” csúfolt vár, mondták, nem fog gondot okozni. A korabeli, túlzott becslések szerint Ahmed és Ali basák 1552. szeptember 6-án 150 000 főnyi sereggel indultak a kiszemelt áldozat felé. Eger várában augusztus folyamán még csak 400 főnyi őrség állomásozott. A törökök szándéka nyilvánvaló volt és Ruszkai Dobó István és Mecskei István parancsnokok lázasan készültek a védelemre. Mecskei a legénység számát 1935-re szaporította, Dobó pedig a felszerelésről és a tartalékokról gondoskodott. A korábbi példák nem voltak biztatóak, de az összeállt csapat mindenre el volt szánva, közöttük feltehetően többen voltak olyanok, akik a déli végekről menekültek el a törökök elől és tapasztalták a török bánásmódot. A védők meg is esküdtek, hogy inkább meghalnak, mintsem hogy feladják a várat. Ezt az elhatározást megerősítendő, Dobó Ferdinánd király tábornokának azt írta, hogy segélyt inkább az Istentől és nem az emberektől vár. A feladatokat a két parancsnok úgy osztotta el, hogy Dobó a védművekre és a tüzérségre ügyelt, Mecskei pedig a had problémáival foglalkozott. Miután a törökök a vár alatt tábort ütöttek, szeptember 11-én elkezdték az ostromot. Mindenekelőtt félmázsás golyókkal kezdték egy meghatározott szakaszon törni a falakat. Eközben írásos felszólításokat küldtek a védőknek, hogy adják meg magukat, azok azonban az üzenetekből gúnyt űztek: az egyikkel „megfüstölték” a hírnököt, a másiknak a felét elégették a maradékot pedig megetették a levélhordóval. 18 nap eltelte után, szeptember 29-én elkezdődött az általános roham. Az ádáz harcok folyamán jelentősek voltak a törökök de az egriek veszteségei is. Többek között két alhadnagy is áldozatul esett, de a támadókat visszaverték. Október 12-én a várvívók újabb rohamra indultak, de ismét eredmény nélkül vonultak vissza, miközben az ágyúzás állandóan folyt. A védők önbizalma azonban napról napra nőtt, a török csapatokat pedig az október 14-én kezdett harmadik, leghevesebb kísérletre már csak veréssel lehetett a falak alá parancsolni. Mindhiába. Az egriek lelkesedése, ügyessége és különböző furfangjai vissza tudták tartani a török áradatot. Akkor már a nők is a falakon voltak, és kövekkel, forró vízzel és olajjal, szurokba mártott üszkökkel fogadták a tarfejűeket. Különösen Bornemissza Gergely jeleskedett azzal, hogy a törökök által keservesen kialakított feljáróra kartáccsal megtöltött égő kerekeket gurított, amelyek a feltörekvők között pánikot és óriási pusztítást okoztak. A véres harc egész áldott nap folyt, nem volt megállás és csak az est beálltával vonultak vissza a török csapatok. Néhány napi csend következett, majd október 18-án a támadók csendben elvonultak. Az erődre kilőtt kb. 12 000 golyót a csata után az egri székesegyház előtt halmozták fel, a 38 napos ostrom és győzelem emlékére. U.I. Gárdonyi Géza Egri csillagok című regényében múlhatatlan emléket állított Eger védőinek. Érdemes elolvasni! SZEKERES László