Magyar Szó, 1998. szeptember (55. évfolyam, 208-233. szám)

1998-09-09 / 215. szám

14 Ornitológusok, botanikusok, néprajzosok és természetféirkészek Ludason Szikes, szürkére színeződött földes­­út vezet a Ludasi-tó északi csücskén idillikusan meghúzódó kis odúhoz. Ez a bázis szolgált kánikulában, esőben és szélben egyaránt sok-sok fiatal ambici­ózus természetbarátnak a tókörnyéki élet megismeréséhez. Ez alkalommal „a madarászok munkáját" méltatnám egy-két mondat erejéig. Július 19-én vertek sátrat a már bejáródott, hálóki­feszítésre alkalmas terepen az igen nagy tapasztalattal rendelkező „tollá­­szok”. Különböző típusú madárkák röppennek be leigazolás céljából a há­lóba, ahonnan aztán óvatos hozzáértő kezek könnyed gyűrűkkel látják el vé­konyka bal lábukat Szemtanúja vol­tam ezen érdekes munkák egyikének, amikor is Gergely József lemerte és be­diktálta az egyik befogott cserregő ná­diposzáta komplett adatait az egyik fiatalabb munkatársának. Ezen műve­let hozzávetőlegesen így fest: a háló­zsebekbe beröppent madárkák beke­rülnek egy fehér vászontasakba, on­nan pedig a kunyhóban részletes elemzésnek vetik őket alá. Nem fárasz­tanám az olvasót mind a húsz műve­lettel, mindössze a legfontosabbakat említeném meg. Az ornitológus a mu­tató és középső ujjai közé fogja gyen­géden a nemsokára hosszú útra induló aprócska szárnyas fejét, úgyhogy a testrész a tenyerében fekszik. A tolla­zat szétfúvásával megállapítja a zsírré­teg vastagságát, amely biztosítja majd a madárka hozzávetőlegesen 4000 ki­lométeres útját, az afrikai kontinensre való megérkezését a vonuláskor. Le­mérik aztán a testsúlyt, következik a talpazat és az evezőtoll-regisztrálás, mindezen műveletek nem sínylik meg az aprócska szárnyasok testi épségét, hiszen az idén is beröppent a hálóba a távoli Finnországból a Ludasi-tavat megkívánó foltos nádi poszáta. Ezen szárnyas gyűrűcskéje elárulja, hogy nemegyszer felkereste már a ludasi ré­tet. Ha az időjárás kedvez az ornitoló­gusoknak, e hó végéig folytatják ezt a nemes munkát. Sok sikert kívánunk hozzá. SZLOVJÁK István ĐERDAPI ARANY KUTTYOGATÓ Kevesebb volt a harcsa Ez volt már a tizenötödik nyár, amikor a tekrjai sporthorgászok meg­szervezték a Derdap Arany Kuttyoga­tója elnevezésű versenyt. A neve min­dent elárul, a versenyzők kuttyogatás­­sal csalják fel a mélyből a nagybajuszú­­akat és igyekeznek zsákmányul ejteni. Kéttagú csapatok, és egyének vetélke­dője ez. Az idén 41 csónakban 68 ver­senyző kuttyogatott rendületlenül két napon át. A harcsák „idegesítésében” egyéni­ben legnagyobb sikerrel Zivojin Kese­­rovic hazai versenyző járt, aki 18,5 ki­lós zsákmányával megszerezte az első helyet, mindössze fél kilóval hagyta maga mögött a második helyezett klubtársát. A csapatoknál is a hazaiak sikerével végződött a verseny, össze­sen 41,9 kilós eredménnyel. A két nap alatt összesen 317,3 kiló harcsát sikerült a partra vinni a mér­legeléshez. Ez azonban egy gyenge eredménynek számít, hisz például 1986-ban csak egy versenynap alatt 386 kiló harcsa esett áldozatul. A győztes csapat zsákmányával Kihal a halfogyasztás? Azt mondja a szalonnán nevelkedett síksági ember, hogy megette a fene azt az ételt, amelynél többet kell köpködni, mint nyelni. A halnál viszont éppenséggel ez a helyzet és nem kell csodálkozni, hogy errefelé inkább szeretik a karajt, mint a halat. A halászlét és a halpaprikást is jobbára az utána következő fröccs miatt szeretjük, a halászléfőzést viszont sporttá fej­lesztettük: versenyeket tartunk, melyeken nem a versenyzőknek kell meg­enni saját főzts­üket, hanem a bírálóbizottságnak. Azzal védekezünk, hogy a halban sok a csont és szálka, ami igaz is. És ezért kell többet köpködni, mint nyelni. Természetesen nem minden hal egyformán nagyon szálkás, mert vannak még szálkásabbak is. Ne mosolyog­junk most rajtuk, de a ráérő tudósok nem átallották megszámlálni, hogy melyik halfajtának hány csontja, illetve szálkája van. Értékelésük szerint a legkevésbé szálkás halak közé azok tartoznak, melyeknek 35-nél kevesebb csontjuk-szálkájuk van. Ide tartozik a süllő 33, vagy a durbincs 25 csonttal. Úgyszintén a kevésbé köpködős halfajták közé sorolják azokat, melyeknek 65-80 szálkája és csontja van. Például a kárász 79 csonttal. A középosztályba tartoznak még azok a halak is, melyeknél a csontok száma 90 és 115 között van. Mondjuk a csuka 105 csonttal, a vörösszárnyú 100, a cigányhal, vagyis a compó 97, vagy a bodorka úgyszintén 97 csonttal-szálkával. Mondani sem kell, hogy a nagyon szálkás halak csontjainak száma jóval 115 felett van. A jászkeszegnek például 118, az amúrnak 120, a dévérnek 129, a rekorder ballinnak pedig 143 csontja és szálkája van. Tessék ezt elosztani 8-10 falatra. Szóval valószínűleg ezért nem csípjük mi túlzottan a halat, meg talán azért is, mert a ponty olyan drága, mint a sertéscomb. Pedig az amerikai tudósok újabban kimutatták, hogy a halban olyan anyagok vannak, melyek szinte egyenlőek a gyógyszerrel, ezért ajánlatos hetente akár kétszer-há­­romszor is halat fogyasztani. Az amerikai tudósok csodálkoznak is azon, hogy miként élhet az 85-90 évig, aki évente csak kétszer-háromszor eszik halat. Ellenpélda erre viszont, hogy a kis halakkal táplálkozó nagy halak nagyszerűen élnek. A mi rendszerünk nagy ellentmondása, hogy megengedi a hal magas árát, mert ebből az következne, hogy ezek szerint nem akarja, hogy egész­séges adófizető polgárai legyenek. Ez nagy tévedés, hiszen ha olcsóbb lenne, akkor többet fogyasztanánk, és a hal szálkáit köpködnénk - nem a rend­szert. A konzerv szardíniát viszont nem ajánljuk az igényesebbeknek, mert ez a legbutább hal: bezárkózik a konzervdobozba, a kulcsot pedig kívül hagyja! NAGY Nándor Magyar Szó a vadászok rovata HONFOGLALÁSUNK MADARA Turulmadár, melyik az? A magyar vadászati szakirodalom - főként a Nimród, a legismertebb magyar vadászati folyóirat - két éve igen behatóan foglalkozott egy ér­dekes madártani kérdéssel, a hősi énekünkben is előforduló turulma­dárral. Nem véletlenül került éppen a Millecentenárium időszakában na­pirendre, hiszen honfoglalóink ma­darának tartják. Majd mint később látni fogjuk, úgyszólván behatárolta őseink letelepülési területét - lega­lábbis a sámánizmus szerint. Mi is az, hogy turulmadár, me­lyik madarunk viseli (viselte?) ezt a félnek is oly szépen hangzó ősi ne­vet? Nos, erről megoszlanak a véle­mények, s két elméletet állítottak fel róla. A nézetkülönbségben két só­lyomfaj neve szerepel, s csak úgy mellesleg szólva: egyik sem felel meg a képzőművészek által alkotott méteres szárnyú, nagy ragadozó madárnak. Az egyik a havasi vadás­zsólyom, más néven altáji sólyom (Falco rusticolus altaicus), a másik a kerecsensólyom (Falco cherrug). Az előbbi mellett kiállók lényegében azt igyekeznek bizonyítani, hogy azért a havasi sólyom a turulmadár, mert Ázsiában az Altáj-hegységben és környékén honos, amerről őseink vándoroltak az új hazába. Ezzel va­dásztak régi hónukban, és vándor­útukon is végig kísérte őket. A másik elmélet vallói (ezek van­nak többen) földrajzi és természet­rajzi ismérvek alapján cálfolják ezt: az Altáj-hegység 3000 km hosszú hegyrendszer, és 400 km-re van az Uraitól, vagyis Európa és Ázsia ha­tárától. Nem valószínű, hogy a só­lyomnak ez az alfaja ilyen messzire elterjed. Ezzel szemben a kerecsen inkább síkvidéki madár. „A népván­dorlásnak az a része, amelyről már írás tanúskodik, körülbelül 2000 évig tartott, vagyis Kr. e. 400-tól a szkíták megjelenésétől Kr. után a 13. századig, vagyis a kunok betele­pedéséig. Ezek az állattartó lovas népek az életük és vonulásuk folya­mán mindig elkerülték a hegyvidé­ket, amely nem kedvezett sem az ál­latok legeltetésének, sem a lovas harcnak, amit ők alkalmaztak. A mi vándorló őseink is nap mint nap ta­lálkoztak a fönn a levegőben vadá­szó vagy éppen játszadozó kerecsen­­sólyommal” - - áll a másik fél indok­lásában. A vitázók egyébként mind neves ornitológusok és solymászok: dr. Sterbecz István, Gyenge László, Tóth József és Bogyai Frigyes. A lapszerkesztő Gyenge László a fo­lyóiratban egész oldalon igyekszik megvilágítani a turulmadár-kér­dést. Ám több helyen maga is felté­teles módban beszél. „Talán ő a le­gendák turulmadara”, mondja egy helyütt a kerecsensólyomról, amely­hez mérten történelmünkben egyet­len madárfaj sem kapott oly kitün­tetett szerepet. Régente ráró volt a neve. „Tárgyi emlék bizonyítja, hogy időszámításunk előtt már 1200 évvel vadásztak vele. Számos adat utal arra, hogy a honfoglalás előtt a sztyeppék magyar nomádjai között szép számban voltak lovas solymá­szok. Később több királyunk állt hí­res solymász hírében. Ezt jegyezték fel II. Endréről, IV. Béláról és ter­mészetesen Mátyás királyról” - foly­tatja a szerkesztő. Rendkívül érdekes Tóth József vitacikkének befejező része a kere­csenről a Nimród tavalyi márciusi számában: „Az Attila és az Árpád nemzetségnek egyaránt a turul volt a címermadara. A turulmonda pe­dig, amit a sámánok, táltosok hir­dettek, így szólt: „Kerekedjen föl a nemzetség, a törzs, a törzsszövet­ség, és kövesse a szent madarat, aki előtte és fölötte fog járni, mutatva az utat az új haza felé. Addig köves­sék a turult, a szent madarat, amíg az meg nem állapodik, és nem mu­tatja az utat az ő népének tovább, ott az új haza, vagyis Attila öröksége”. Tulajdonképpen itt le is zárhat­nánk a turulmonda ismertetését­­ a kerecsensólyom „javára”. A valóság pedig az, hogy - amint a cikkíró is mondja - ez a madár, vagyis a kere­csen a nagy ázsiai pusztáktól egé­szen a Kárpát-medence nyugati szé­léig terjedt el. Ma is ez a madár leg­nyugatibb költésterülete. Nyuga­tabbra már csak elvétve találkozunk vele. Az ottani életfeltételek már nem felelnek meg a madár életkö­rülményeinek. Ezért nem vezette hát a szent madár, a turul őseinket a Kárpát-medencénél tovább nyu­gatra. Érdemes még megemlíteni, hogy a mi vidékünk legismertebb solymá­­sza hosszú évek óta a zentai Búza Tibor, akinek tenyészetében éppen a turulmadár, vagyis a kerecsensó­lyom dominál. Mivel az idén módo­sított vadásztörvény sólyommal is engedélyezi a vadászatot, még több külföldi vendégre számíthat, akik sólyommal szándékoznak nálunk tollasvadra vadászni. TÖRKÖLY István Marénabébik (A maréna igen mély vizű alpesi ta­vak lakója. - A szerk.) A maréna régóta az ifihorgászok „kenyérhala” a Bodeni-tóban. De még inkább valós ez az elnevezés a hivatá­sos halászok esetében, akik évente 500-1000 tonnát fognak belőle, kü­lönlegesen jó évben akár többet is. Számukra az egzisztencia-alap, ezért egyesült erővel mozdítják elő a maré­­na-utánpótlást. Szaporodásának ideje november végére, december elejére esik. Amikor a vízhőmérséklet már al­kalmasnak látszik, próbahalászattal 25-30 méter mélyről vonnak vizsgálat­ra halakat. Kellő időben telefonon ri­asztják a halászokat a tenyészhalak - tilalmi időben, de hatósági engedéllyel történő - - befogására. E munka addig tart, amíg a tó körüli haltenyésztő te­lepek keltetőberendezései meg nem telnek az azonnal megtermékenyített ikrával. A nagyobb intézmények ilyen­kor milliószámra keltetik az ikrát az ún. cuger üvegekben.­­Ezeket - más halak ikrájának érlelésére is - Európa­­szerte használják. A nagy, fordítva el­helyezett folyadéküvegekben alulról, a nyakuknál betáplált vízáram forgatja az ikrát, biztosítva annak oxigénellátá­sát. Az üvegedény talpa hiányzik, an­nak helyén folyik ki az áramoltatott víz.,A szerk.) így az ikra termékenyülési aránya sokkal kedvezőbb, mint a természet­ben. A hideg tápvíz késielten a kelést. Az ivadék akkor kerül majd a tóba, amikor ott az időjárás melegedése fo­­lyán kedvezőbb táplálkozási lehetőség várja. 1998. szeptember 9., szerda Melyik a nagyobb? Az Európa madarai című könyv leírása szerint az altáji sólyom 50-55 cm magas, tollazata világosbarna, az idősebb példányoké palaszürke. Élőhelye elhagyott, nyílt sziklás tájak, tengerpartok és szigetek. A meredek sziklapat­­kányokat kedveli, s az itt lelhető hollófészekbe, vagy ennek híján sziklare­­pedésbe rakja tojásait. Se Magyarországon, se nálunk nem fordul elő. Szél­sebes röptű madár. A kerecsensólyom 45 cm magas, világosabb színezetű. Valamikor igen elterjedt volt a Kárpát-medencében. A nagymérvű környezetváltozás már­­már a kiveszés szélére sodorta, de általános európai szigorlattal betiltották vadászatát, fészkének háborgatását. Fiatal egyedek befogását is külön kell kérvényezni. Németországban a betanulatlan egyed értéke 15 000, a beta­nítotté pedig 20-30 ezer márka. Magyarországon a legújabb számlálások szerint közel 130 fészkelő párt jegyeztek, s ott egy példány eszmei értéke 500 000 forint. A faj fő táplálékát a rágcsálók képezik, főleg az ürge és a hörcsög. Az ürge megfogyatkozásával azonban egyre több madarat zsákmányol. Leg­többször varjúfélék, galambok, sirályok, verebek esnek áldozatul, de néha lecsap a fácánra is. A Kárpát-medencétől Mongóliáig a kontinentális sztyeppzóna lakója. A kelet területeken gyakoribb, mint nyugaton. Sziklás hegyoldalakon, hegy­vidéki erdőkben, néha a folyók árterein telepszik meg. Költőhelyéül leggyakrabban déli kitettségű sziklafalat választ. Fán is fészkel, más ragado­zó madarak, esetleg vetési varjú, szürke varjú, gólya magasan épített, előző évi fészkét foglalja el. Ő maga sohasem épít fészket, és az elfoglaltat sem tatarozza. Ha tönkrement, újat keres magának. Jugoszláviai számbavételről nincs tudomásunk. A Vajdaságban azonban nyilvántartanak néhány fészkelő párt. Nálunk értékét 30 000 dinárra tak­sálják. Búza Tibor kerecsensólyma

Next