Magyar Szó, 1999. március (56. évfolyam, 51-64. szám)
1999-03-21 / 56. szám
1999. március 21 vasárnap . Jelzésértékű színvonal A szelektor feljegyzései a Vajdasági Magyar Amatőr Színjátszók tegnap megkezdődött muzslyai találkozójához KISOROSZ A Testvériség-egység Művelődési Egyesület színjátszó csoportja Tóth Ede: A tolonc című népszínművet mutatta be Berta Ferenc rendezésében. A tolonc bemutatására még az amatőr színjátszók is igen ritkán vállalkoznak. Tóth Ede inkább A falu rossza című darabjával vált „népszerűvé” ugyanis, különösen a huszas és harmincas években, nem volt olyan műkedvelő egy együttes, amely ne tűzte volna műsorára (akkor a kisorosziak is bemutatták). Talán érthető is A tolonc iránti „idegenkedés”, mivelhogy ez a népszínmű már a polgári társadalmi dráma elemeit is tartalmazza és nem egészen alkalmazkodik a népszínművek megszokott sablonjához, szerkezeti felépítéséhez. Berta Ferenc, A tolonc rendezője, a drámai elemek kihangsúlyozására törekedett. Különösen érzékelte ezt a darab női főszereplője, Liszka figuráján keresztül. Liszkát Talpai Zsuzsanna alakította hitelesen, egyszerű, kifejező eszközökkel. Figuráját sikerült úgy megformálnia, hogy egyéni drámája, vívódása mögött az őszinte, emberi megnyilatkozást éreztük, nem pedig a romantika hamis színeit. Berta Ferencnek ez a rendezői elképzelése, mármint az, hogy a darab drámaiságát hangsúlyozza, eleve meghatározta az egész előadást, amely mindenképpen figyelmet érdemel, annál is inkább, mivel ez az elképzelés nem maradt eredmény nélkül. A rendező, Talpai Zsuzsanna mellett, Hódi Jenő, Hódi Ilona, Tasi Anita, Lázár Ervin, Soós Attila, ifj. Hódi Jenő, Berta Attila, Orosz Endre és Szorcsik Igor személyében igen tehetséges színjátszókra talált, akik mindenképpen hozzájárultak ahhoz, hogy elképzelését maradéktalanul megvalósítsa. BAJMOK A bajmoki Jedinstvo-Egység Művelődési Egyesület nemrég verbuválódott társulata Romain Weingarten: Nyár című lírai színpadi játékát mutatta be Barádus Zoltán rendezésében. A Nyár a szerelemről szól, két fiatal tiszta, őszinte szerelméről, amelyet senki sem tud megakadályozni. Finom, lírai hangvételű előadás, amelyet nemcsak a letisztult, árnyalt színészi játék, hanem a társművészetek, mindenekelőtt a zenei aláfestés, és a jelképként is értelmezhető funkcionális díszletek is egyértelműen jeleznek. Egyébként Weingarten művét, a Nyár című szerelmi történetet, közel két évtizeddel ezelőtt, a becskereki Madách Amatőrszínház játszotta el szép sikerrel. S ez volt minden, ugyanis az eléggé összetett színpadi szöveg iránt, a mai napig, nem igen érdeklődtek az amatőr színjátszók. Úgy érzem, hogy a bajmokiak ezzel az előadással nemcsak „rehabilitálni" kívánják ezt a lírai hangvételű szöveget, hanem egyszerűen be akarják, illetve akarták bizonyítani, hogy a komolyabb színpadi feladatoktól sem riadnak vissza. Mindenesetre Nagy Viola, Merkovics Norbert, Lukács Aurélia, Somogyi Attila és Nagy Alen játékát csak dicsérni tudjuk. KULA-VERBÁSZ A kulai Népkör és a verbászi Szirmai Károly Művelődési Egyesület színjátszói közös produkcióval léptek a közönség elé, Vaszary Gábor: Bubus című bohózatát mutatta ' Ádór rendezésében. A Vaszary-bohózatot gyakran játsszák az amatőr színjátszók, nemcsak azért, mert esetleg közönségsikerre számíthatnak vele, hanem már azért is, mivel hálás, jó szerepeket „kínál” a társulat tagjainak. S a kulai és a verbászi színjátszók közös produkciójának a társulata élt is ezzel a lehetőséggel. Ugyanis Győrfi Sándornak, a Bubus rendezőjének, sikerült egy igen jó együttest „összehoznia” és a színpadi feladatokat olyan színjátszókra bíznia, akik már jó néhányszor bizonyítottak és akik jól ismerik ennek a műfajnak csínját-bínját! Győrfi Sándor, a darab rendezője, biztos „kezekkel” vezette az előadást, amelynek minden eleme a „helyén” volt. A pokoli gyorsasággal pergő események eleve meghatározták a produkció ritmusát, amely egy pillanatra sem tört meg, hanem szépen ívelt a végkifejlet felé. A fellépő színjátszók mindegyike követni tudta a felfokozott iramot és nem „veszett” el az egymásba torkolódó képek labirintusában. Egyszóval: a szórakoztató műfaj egy remek előadásával „rukkoltak” ki a közös produkció résztvevői: Dognár Zoltán, Szabó Kiskároly Ilona, Kiskároly Erika, Győrfi Klára, Dognár János, Sipos Hana, Horváth Alen, Suli Barta Szilvia, Roginer Zsolt, Regécz László és Molnár Andrea. KI KI INDA Az Egység Művelődési Egyesület színjátszó csoportja igen komoly feladatra vállalkozott, amikor Peter Weiss: Aki a virágot szereti... (Mockinpott úr kínjai és meggyógyíttatása) című szatirikus színpadi játékát műsorára tűzte. A Weiss-művet Bárádás állította színpadra. A főhőst egymás után érik a megaláztatások: bebörtönzik, kirabolják, aztán a felesége is megcsalja. Magyarázatot sehol sem talál, hiába fordul a kormányhoz, a jó Istenhez, csak az elutasítás furcsa helyzetével találkozik. Mockinpott nem érti ezt a világot, nem találja benne a helyét. Ezt kellett eljátszania, az adott abszurd szituácókban kellett „helytállnia” a főhősnek, Moskinpott úrnak, pontosabban ezt a különös figurát alakító Kátai Tibornak. A fiatal amatőr színjátszó meglepő érettséggel, szerepformálási készséggel oldotta meg a rábízott feladatot. Motorja volt az előadásnak. S ugyancsak az elismerés hangján szólhatunk az előadás többi résztvevőjéről is. A kikindai színjátszók: Szabó Ilona, Kanalas Ottilia, Király Sándor, Király Annamária, Kenderesi László, Tóth János és Tápai Róbert nagyon kellemesen megleptek bennünket aprólékosan kidolgozott, színes játékukkal. Barádás Zoltán rendező érdeme, hogy rendhagyó színházi élménnyel távozott az előadás után a közönség. S ami igencsak lényeges: vezényletével, az amatőr színjátszók, nem pusztán szituációkat játszottak el, nemcsak atmoszférát igyekeztek teremteni, hanem a világra, mai világunkra vonatkozó véleményüket is megfogalmazták a maguk módján. Sikeres, mindenképpen figyelmet érdemlő előadás a kikindaiak Mockinpott úrja! FARAGÓ Árpád t mutatták be Győrfi Sán- A Podolszki József publicisztikai pályázat díjazottai A Feketics Művelődési Egyesület Podolszki József publicisztikai pályázatának bíráló bizottsága, dr. Vajda Gábor elnök, Németh István, Cs. Simon István és Dudás Károly, 1999. március 16-án elbírálta az idei első Podolszki József publicisztikai pályázat díjazott műveit. Első díjat a Gipsztichon jeligével beérkezett Lehet ezt itt menedzselni? dmű (Szabó Palócz Attila), a második díjat pedig az Ipszilon jeligés A Mór megtette, a Mór mehet? dmű (Csonti Melinda) pályamű érdemelte ki. A megosztott harmadik díjat a Mickó jeligés Lomsztori című (Tóth Lívia) és a Colorado Co jeligés Kampányfinis című (Beszédes István) írás kapta. Az ünnepélyes díjátadásra és a díjazott pályaművek értékelésére tegnap került sor a feketícsi színházteremben. PÁL Károly, a Feketics ME elnöke 1848. március 15-e a magyar irodalomtörténet és a történelem ismerői számára, számunkra, a költészet, egészen pontosan a versolvasás napja. Mert ez a nap a költészet, a magyar költészet történetében valóban aranybetűkkel jegyzett ünnepnap. Mindannyiunk számára jelképes jelentősége és értéke van annak, hogy 1848. március 15-én a későbbi forradalmi eseménysorozatnak a költői szó, Petőfi Sándor szava és hangja, a Nemzeti dal nyitánya és irányító szelleme. Ezen a napon Petőfi nemcsak egy éppen elkészült verset olvasott el, vagy olvasott fel nyílt téren az éppen arra járók előtt, hanem közösségi gondolatoknak és érzéseknek adott (vers)formát, amely gondolatok és érzések nem múltak el a költői beszéd elhangzása után. Ellenkezőleg, Petőfi kortársai és az utánuk következő nemzedékek mostanáig érvényes, tartós élményének bizonyultak. Nemzeti és történelmi tudatunk, költészet- és versismeretünk kifoszthatatlan élményének. Ezért állítom meggyőződéssel, hogy ezen a napon nem mást, verset, verseket illik olvasni - mondta dr. Bányai János tanszékvezető az emlékműsor bevezetőjeként a jeles napra való megemlékezésre összegyűlteknek, majd hozzátette:Azért válhatott ez a nap a magyar költészet legendás és egyben jelképes ünnepnapjává, mert amikor Petőfi mondani kezdte a verset egy nemzet mondta vele együtt és egyszerre. Nem a szavakat persze, nem a mondatokat és nem a vers ritmusát, hanem a költészet szellemét, amit a szó, a mondat, a ritmus megidézett. A történelemnek az a ritka és kivételes pillanata ez, amelyről Hegel beszélt, amikor a nyelv születését a költészet teremtő erejével hozza összefüggésbe. Esztétikai előadásainak egy helyén a következőket mondja Hegel: ’A költői dikció egy nép körében olykorban keletkezhet, amikor a nyelv még nem alakult ki, s kifejlődését így tulajdonképpen a költészet hozza meg. A költő beszéde a bensőt fejezi ki, valami új dolgot, amely magában véve is csodálatot kelt, mivel a nyelv feltárja az addig feltáratlant. Bámulatos adomány és erő ez, és csodálatot kelt, mert még nem vált megszokottá, hogy szabadon bontakozzék ki az, amit a szív mélye rejt.’ A történelemismeretnek azt a mély tapasztalatát fogalmazza meg ezekben a mondatokban Hegel a költészet nyelvéről szólva, amely tapasztalat 1848. március 15-én a Nemzeti Múzeum lépcsősorán Petőfi versmondásában (ha nem csal az emlékezet) közvetlenül és valóságban megjelent. A költő beszéde a bensőt fejezte ki, feltárta a feltáratlant, vagyis azt, amit a „szív mélye rejt”; nevet adott valami új dolognak, ami az elkövetkező napokban, hetekben, hónapokban forradalomként bontakozott ki és emlékezetünkben a történelem nyelve és beszédmódjaként rögzült. Amikor 1848. március 15-ére emlékezve versekre gondolunk, verset olvasunk, verset hallgatunk a történelemnek arra a talán soha vissza nem térő pillanatára emlékezünk, amikor a vers a megnyilatkozás erejével a jövőt szólította meg. Az már egészen más kérdés és nem Petőfin, nem a költészeten múlott, hogy az azóta eltelt másfél évszázad során nem a költő hangjával megszólított jövő jött el és lépett elénk. Vagy csak nagyon ritkán mutatta meg nekünk reménykeltő arcát. Ám a reményeket romboló történelem a költői szóba, a költői szó erejébe vetett bizalmunktól nem foszthat meg bennünket. Ezért mondunk verset, a történelemmel (is) dacolva március minden idusán” - mondta dr. Bányai János. Költő a szabadságharcban címmel fémjelzett műsorban dr. Gerold László mondott ünnepi beszédet Petőfi Sándorról, majd a hagyománynak megfelelően ez alkalommal is a Tanszék elsőéves hallgatói következtek, akiket dr. Harkai Vass Éva készített fel. M. E. „Petőfi útján” A magyar forradalom és szabadságharc évfordulójáról emlékeztek meg a Magyar Tanszéken a múlt pénteken Magyar Szó MŰVELŐDÉS 17 Két vajdasági könyvet mutattak be Budapesten Szerdán Budapesten a Magyar Írószövetség klubjában bemutatták Bori Imre A jugoszláviai magyar irodalom története, valamint A honfoglalás 1100 éve és a Vajdaság című könyvet. Mindkét kötet az újvidéki Fórum Könyvkiadó és a belgrádi Tankönyvkiadó Intézet közös kiadványa. Az est házigazdája Pomogáts Béla, a Magyar Írószövetség elnöke és Balša Spadijer, Jugoszlávia magyarországi nagykövete volt. Toldi Éva, a Forum Könyvkiadó igazgatója a két kötet létrejöttének és a kiadásnak a körülményeiről beszélt, dr. Petar Pijanovic, a belgrádi Tankönyvkiadó Intézet főszerkesztője pedig a kisebbségek nyelvén megjelent könyveik jelentőségéről. Bori Imre könyvét dr. Bányai János, az újvidéki Magyar Tanszék tanszékvezető egyetemi tanára, a Széchenyi Akadémia tagja és dr. Pomogáts Béla mint az irodalomtudomány doktora, a Magyar Tudományos Akadémia Irodalomtudományi Intézete tudományos tanácsadója méltatta. A Honfoglalás 1100 éve és a Vajdaság című kötetekről szólva dr. Szörényi László, az irodalomtudomány kandidátusa, a Magyar Tudományos Akadémia Irodalomtudományi Intézete igazgatója megállapította, hogy rendkívül jelentős munkáról van szó, amely a téma számos új mozzanatát veti fel tudományos alapossággal. Hasonlóan vélekedett dr. Vujicsics Sztoján, a Magyar P.E.N. Club alelnöke is, a könyv másik méltatója. Végül dr. Bori Imre akadémikus irodalomtörténetének megírásáról beszélt. Az irodalmi esten, amely népes közönség előtt zajlott, számos író és más jeles közéleti személyiség megjelent. V Szerb Antal ismeretlen márciusi naplójából 1923. III. 14. Innominata - legmagasabb jártaimban magasztos utitárs, aki most is és mindég, ha megtagadnál is, egyetlen és legigazabb barátom vagy, és akivel még egyszer minden bizonnyal, ha kerülő utakon is, és ha te elveszettnek hiszel is, össze fog vezérelni áldott sorsom, nagyon szép, nagyon bölcs, Donna Alta e Degna, ez a könyv a tiéd. Ne neheztelj rám, a távollévő, hogy lapjain (ha egyszer látnád) más lányok nevével találkozol, mint a tiéddel, melyet nem írok le soha. Hidd el, nem Parsifalhoz vagyok hasonlatos, aki kilovagol a Grál várából anélkül, hogy tudná, mit hagyott el, hanem inkább Iwinhez, aki utazik, kalandokat keres és elfelejti közben, hogy lejárt a terminus, amikorra hazavárja asszonya. Ő én mindig tudom, hogy te vagy - de olyan nagy a te tökéletességed, Donna, és lovagod nyugtalan szívű ember. És itt olvastatik egy ilyen szép példázat az ifjúemberről és az Angyalról. (Az eddigiek vázlata). 1. Angyal megjelenik: kívül a villanyoson, a Rákóczi-út sarkán. Fixírozásra visszanéz. Elgondolom, hogy milyen ostoba és ügyetlen vagyok. (Ősz, 1922). 2. A Szerelem Genezise, 1922. december, 1923. január. Angyal több ízben láttatik az egyetemen, quaesturán. Tudakozódom Hellernél, meg akarok ismerkedni vele. Egy hétig tartó előszerelem, theoretikus alapon. Visszatérés az eleven életbe, akkorról való két vers: a dal és a szerencsedal (Mennyei képe ki vagy; Angyalom őrizd). Ekkorról való az Angyal név is. 3. Lappangási időszak: Violaine mögött Angyal háttérbe szorul. Végül is Bleyer-órán megismerkedem vele Keller Gotti(?) révén. Közömbös és barátságos szavak, tüzet fogok. Angyal milyenségéről úgyszólván sejtelmem sincs. Második találkozás: Bleyer-óra után együtt megyünk haza. Szabályos lipótvárosi kultúrbeszélgetés - meg vagyok döbbenve, nem úgy képzeltem el Angyalt. Zsidónak alítom. Harmadik: Bleyer-óra után újra együtt jövünk haza. Angyal csakugyan intelligens. Származásának titka kiderült: félvér. Kétségtelenül érzem, hogy szeretem, jóllehet sokat beszélek róla. A következő találkozásig jókora idő telik el, leselkedések, izgatottság. Végre Nagy József óráján találkozunk, meghívom másnapra a Vígszínházba főpróbára. A főpróbán engem nyárspolgári elengedettség fog el, ügyetlen és unalmas vagyok. Elváláskor Angyal: Strenge Rechnung macht gute Freundschaft. Nem látom három napig, beteg vagyok, sóvárgok, mint egy mesebeli lovag. Szombaton találkozom vele, Hinz kolléga közbelép, aki háromszor olyan bőbeszédű, és háromszor olyan hosszú - nekem ugyan beborult! A fődolog az, hogy élményképességem visszatért, helyessebben az Angyal-história által nyilvánvalóvá lett, hogy van. Újra érdekel külső életem, társaság stb., hihetetlen mértékben. Különösen a leányok: Elek Magdi, Lilla, Terka, Violaine, etc. Bámulatosan bőbeszédű és ékesen szóló vagyok. Mindennap vagyok valahol, máma pl. (III. 18.) Császár Elemérnél, ahol főleg Violainenek és Gombocz Zoltánnak udvaroltam.Felmerülő problémák: a) logikai: szeretem-e igazán? Fizikailag érzem valóságát - hogy sokat beszélek róla, és ezáltal objektiválni tudom, ez természetemből önként következik; másrészt ha valakinek gyanús volna, akkor sem az élmény intenzitását kellene kétségbevonnia, hanem mélységét és komolyságát. b) hogyan állítom be szerelmemet világnézetembe, még nem tudom, annyi biztos, hogy sok tekintetben megingat: egyrészt elvilágiasít, másrészt egy kicsit asszimilálódom Angyalhoz, aki a Part pour l’art-t, ezt a rám nézve túlhaladott, de bennem mégis meglévő kultúrfokot képviseli. c) (Sárközivel). Van-e erkölcsi jogosultsága egy ilyen szerelemnek? holott nem szándékozom megházasodni. Van rám nézve a boldog, céltudatos, klasszikus szerelem nem életforma; a romantikus ember életformája a barátság (mely nem más, mint az öntudat profitálása egy Dubegriff-re), és a reménytelen szerelem, ahol a vágyódás a végtelenbe fut, a romantikus ideál elébe. A romantikus ember szerelme sosem az igazi, egyszeri, mindig kell hogy legyen egy tovább, a végtelen elé. A házasság a romantikus embert nyárspolgárrá teszi. III. 20. És mégis nem értenek meg engem az emberek, jóllehet magyarul beszélek, és nem vagyok sejtelmes titkok zárt őrizője. De barátaimmal csak a Gondolatok világában értjük meg egymást, leánypajtásaim mint pszichológiai jelenséget értenek meg - senki sincs aki „együttszeretni” tudna velem, aki egyetlen őszinte élményemet, specifikusan költői, szépség-átélésemet osztaná velem. Pl. a versekhez rajtam kívül senki sem ért. Tivinek egyszerűen nincs érzéke hozzá, Haas úr meglátja a lényeget, de mint igazságot, odn nicht als gestalt, és tisztán elvont igazságtartalma szerint mérlegeli, Jánosnak van érzéke hozzá, de dogmatikus elfogultságai gátolják, Mihálynak pedig nincs elég intelligenciája ítéletalkotásra. Sárközi és Laci nagyszerűen értik a dolgot, de egyoldalúan klasszikus emberek lévén egy csomó rendkívül fontos dolgot sosem éltek át, Hevesi szubjektivista és csak az tetszik neki, ami őt továbbgondolkodásra indítja, etc. Márpedig én akkor vagyok igazán én, mikor a Szépséget, mégpedig a költői szépet, mely konkrét és absztrakt teljes interpenetrációjából áll, közvetlenül szemlélem, és így életem legnagyobb pillanataiban és egész intenciómban magányos vagyok. Itt csak egy kiút van: nevelni magam mellé valakit. Expanzív, emberformáló akarásomat magammal hoztam meg a görög szerelem korából, de most lányokra szól. Két lányról lehet szó: Angyal és *. Angyallal szemben nagyobb a „Weltschaffende Liebe”, viszont kevesebb a biztosság önmagamban (férfi is vagyok!), és benne, nem ismeri intelligenciája mélységét, őszintesége fokát, és hogy képes- e alázatos lenni. * viszont dacos és gőgös. III. 28. Szép beszélgetések Lucyvel, Gáborral, Tivivel, Lillával, Thalyval, Mihállyal. Ange-ot nem láttam a Hinz-eset óta, 26-án elutazott Hajmáskérre, aránylag nyugodt vagyok, mindenesetre az ábrándos Vorfrühling-hangulat teljesen elmúlt, írtam egy novellát: A fehér mágus. Adalékok a fehér mágushoz, Beszélgetés Tivivel, majd Mihállyal. Synthesisre kell hozni a görögséget és a kereszténységet. Minden azon múlik, tudunk-e kitermelni egy mai keresztény esztétikát. Históriailag talán a Madonna-tiszteletből kellene kiindulni, theoretice a Phaidros idevágó részeiből. A szépségélményt mint egyetlent, hol az ember közvetlenül szemléli az ideát, a vallási élet részévé kell tenni. Mert ime nem voltam ember, 2 évig, mielőtt a szépség újra bevonult életembe, mindent elölről kell kezdeni ott, ahol akkor abbahagytam, ezt fejezi ki novellámnak két év előttről rám maradt témája. Csak a szerelemben és a szépségben érzem újra a folyót, mely bennem folyik mélyen, überschüttet intellektuális salakkal. Nem győzzük eléggé hirdetni az Élet, a fogalmon túl lévő, ineffabile, egyedülvaló fontosságát. Ebben most mind egészen egyetértünk, novellám is erről szól. (De nem valami polgárságról, öntudatlan értékről, turánizmusról etc. Nem a kultúra és nem a zsidó faj az oka, hogy az élettől távol estünk, hanem hogy nem vagyunk elég nagyok és mélyek hozzá.) Részletkérdések. Gáborral, majd Thalyval a beszélgetésről. Minél teljesebb életem, annál többet és szívesebben beszélek. A beszélgetés értelme: könnyű formaadás, lelkek érintkezése és főleg fogalmaink tisztázása. Az ineffahitét nem mondjuk ki, de az is valami, ha fogalmaink tisztázódnak.