Magyar Szó, 2000. július (57. évfolyam, 153-178. szám)
2000-07-21 / 170. szám
12 NAPSUGÁR T ^^RQSZEMmel/\j^«Aitokrql 3 »1 1 / • Egy paprika monológja Ez vagyok én, Paprikajancsi. Egy verőfényes, meleg napon születtem. A testvérkéim mind, mind ott álltak körülöttem, én lettem a legkisebb. Paprika Jancsinak neveztek el. A gyerekkorom elég jól múlt el. Bár voltak rossz pillanatok is. Például, amikor a gazda valami vacakkal lefújt engem és a pajtásaimat. Egyébként sokat játszottam a barátaimmal, és sokat szórakoztam. Mindig kiültem a napra melegedni, és barátkoztam a többi piros gyerekkel. Egyszer megint megzavarta a gazda boldog életünket. Alaposan megfürdetett bennünket vízzel, és nem sok idő után már megint avval a büdös lével fújt be minket. E kellemetlen események után megint békében élhettünk. A nap mind erősebben sütött, egyre melegebb lett. Egy napon, amikor ismét melegen sütött a nap, a gazda embereket hozott a falumba. Az emberek minden pajtásomat, szomszédomat egy nagy, feneketlen, piros valamibe dobták. Engem is beleeresztettek ebbe a feneketlen valamibe. Összetalálkoztam mindenkivel, akivel eddig ismeretségben álltam. Beszélgetni kezdtünk, de egyszer valami megütötte a fejemet. Hát mit látok! Legkedvesebb barátomat, Paprika Petit dobták a fejemre. Egyszer csak jól megráztak bennünket a valamiben, ami nem volt más, mint egy zsák. Azután a magasba emeltek bennünket, s zötykölődni kezdtünk. Biztosan rájöttetek, hogy teherautóra pakoltak bennünket, és a zöldség- feldolgozó gyárba szállították az egész falum népét. Újabb emberek vettek kézbe bennünkket Először kiöntöttek bennünket a zsákból, azután üvegbe raktak, amelyben savanyú lég volt. Ott találkoztam más zöldségfélékkel is. Volt ott hagyma, borsó és még sokan mások. Még rendesen össze sem ismerkedtünk, már megint magasba emeltek bennünket, ésS egy dobozba raktak. Elszállították az üvegeket egy üzletbe. Rögtön vevő is akadt, aki éppen azt az üveget vette meg, amiben mi voltunk. A vevő egy kisfiú volt. Most innen mondtam el ezt a történetet, a kisfiú hasából. LIKOV Laura, a Samu Mihály iskola, Péterréve .! VÉLEMÉNYEZTE: VUKOVICS GÉZA - GAGI Kedves Laura! Nem hiába díjazták írásod, amely a péterrévei Kisokos diáklapban jelent meg, ahonnan, miután véletlenül kezembe került, átvettem és közöltem. Két okból is: szerintem is igen jól sikerült, no meg időszerű is, hiszen éppen most van a paprikaszezon. Hát ötletesen és a témának megfelelően „ízesen” elmeséltetted magával az ízes, szívesen fogyasztott konyhakerti növénnyel a „sorsát”, méghozzá fura helyről, egy kisfiú hasából. Lényegében szép sorjában elmondtad, illetve megszemélyesített paprikáddal elmondattad termesztésének és felhasználásának egész történetét. Olyan érdekesen, hogy aki elolvassa a szellemes monológot, talán észre sem veszi, hogy szakszerűen „ki is oktattad”. Nem tudom, honnan vetted beszédes „főszereplőd” hangzatos nevét. Talán olvastál vagy hallottál róla, hogy a „paprikajancsi”, így, kisbetűvel és egybeírva, a hajdani bábjátékok nagy orrú, piros ruhájú, szemfüles, tréfás és népszerű sihedere, illetve rongyból, fából tákolt figurája volt, aki ravaszul védte az elnyomottakat a hatalmaskodókkal szemben. Egyébként még ma is így nevezik a bohóckodó, rikítóan öltözködő személyeket is. Nos, az utóbbi nem fogható rá a te rokonszenves, bár végül bizonyára jó étvággyal „megevett” hősödre, akit, lám csak, ilyen elmésen megörökítettél! Gabin röhög az egész osztály Ez a történet akkor játszódott le, amikor még harmadik osztályba jártunk. Egy nap én és Laura megbeszéltük, hogy viszünk ruhát, és valakit majd kedvünk szerint fel fogunk öltöztetni. Választásunk Gabira esett, mivel osztályunkban őrá illik legjobban a bohóckodás. Ez eddig mind rendben is volna, de Gabi tudtára kellene hozni a terveinket. Szerencsénkre nem kellett sok rábeszélés, beleegyezett a tervünk végrehajtásához. Másnap már mindent vittünk, ami kellett Gabi kiöltöztetéséhez. Én vittem a ruhát, Laura pedig a szemüveget, karperecet, kendőt. Gabi kiegészítésnek hozott egy parókát. Becsöngetés után mindjárt mi hárman a szekrény mögé bújtunk és megkezdtük tervünk végrehajtását. Amíg mi öltöztettük Gabit, addig az egész osztály kíváncsian várta a fejleményeket. Egyszer csak ajtócsikorgásra lettünk figyelmesek. Mindjárt sejtettük, hogy a tanító néni lehet, ezért én és Laura a helyünkre siettünk. A tanító néni kérdésére, hogy ki a hiányzó valaki elszólta magát, hogy Gabi. Ekkor a tanító néni felnézett a naplóból mivel ő is megérezte az osztályban lezajló eseményt. Gabi pedig mosolyogva, kislánynak kiöltözve kisétált a szekrény mögül. Ekkor az egész osztályban kitört a nevetés, a tanító néni is mosolygott az egészen. Nekem ez maradt a legérdekesebb nap a harmadik osztályból. ZÓRÁD Léna, 5. a Samu Mihály iskola, Péterréve Mérkőzésen. Szabó Barancs Natália, 7. Ivó Lola Ribar iskola, Szabadka Legyőztem a félelmem Régen, amikor négyéves kisfiú voltam, féltem egyedül otthon lenni. Egy nap a szüleim vendégségbe mentek. A testvérem is nemsokára eltűnt, így egyedül maradtam. Először nem mertem meg se moccanni, mert azt hittem, hogy a hálószoba sötétjében Drakulák, múmiák és más szörnyek gyülekeznek. Elhatároztam, hogy mégis benyitok a hálószobába, és megpróbálom lebeszélni a szörnyeket tervükről. Azt hittem ugyanis, hogy arról tanakodnak, hogyan egyenek meg. Mikor benyitottam a szobába, megijedtem és gyorsan becsuktam az ajtót. A telefonhoz szaladtam, fölhívtam a nagymamámat, és elmondtam neki bajomat. Ő azt válaszolta, hogy nincs a szobában semmi. Csak nyissak be, jutalmul elvezet engem a cirkuszba. A beszélgetés után összeszedtem bátorságomat, benyitottam a szobába. Gyorsan felgyújtottam a lámpát és láttam, hogy ott nincs semmi. Épp ekkor jöttek haza a szüleim. Nagyon csodálkoztak, amikor a nyakukba ugrottam, és örömmel mondtam, hogy a szobában tényleg nincs semmi. Ezen a napon megtanultam, hogy a félelmet nem győzhetjük le, ha nem nézünk vele szembe, mégha az ígért cirkuszlátogatás el is marad. CZER Gergely, 5/5 Petőfi Sándor iskola, Újvidék Magyar Szó Réka, Horgász Endre, 2. József Attila iskola, Újvidék Egy nap a berekben (A Tüskevár alapján) - Ébredés, Karesz! Már hét óra van. Lekésünk a Tüskevár felderítéséről! - ébresztett fel Tutajos. Nagyot ásítottam és megvakartam a fejem. Még csak tegnap érkeztem meg a berekbe, és máris korán kell felkelnem! Bütyök már fenn volt, és a reggelit készítette. Gyorsan felöltöztem, mert nekem kellett hozni a tűzrevalót, ahogyan előre megbeszéltük. - Hogy aludtál? - kérdezték tőlem. - Mint a bunda... kár, hogy felköltöttek. - Hát, itt a berekben korán kell kelni, ha azt akarod, hogy mindenre legyen időd... Bütyökkel meggyújtottuk a tüzet, és felnyársaltuk a maradék szalonnát. A reggeli után felhúztuk a kemény felderítő csizmákat, bicskákat szereztünk és elindultunk a nagy felfedező útra, a Tüskevár megszemlélésére. - Hol van Matula bácsi? - kérdeztem, mielőtt még elindultunk volna. - Elment István bátyámhoz, hogy megtárgyalják a búza árát... de különben... te ezt nem tudod? - kérdezte tőlem Tutajos megnyúlt képpel. - Honnan tudtam volna...?! - Ne traccsoljatok, hanem gyerünk! - lépett közbe Bütyök. Elindultunk. Az út kemény volt, ahhoz képest, hogy tegnapelőtt sok eső esett. A nap vakítóan sütött, a madarak csicseregtek én meg csak botladoztam a szokatlan helyen. Kb. fél óráig járkáltunk, amikor egy nagy erdőhöz értünk. - Te, mi eltévedtünk! - rezzent meg Bütyök. - A, dehogy! Ezen az erdőn kell átmennünk, hogy a tüskevárig elérjünk - nyugtatta meg Tutajos. Az erdőben kellemes és hűvös volt... BURAI Károly, 8/7 Petőfi Sándor iskola, Újvidék Bemutatom a nagymamámat Szeretettel említek meg minden boldog pillanatot, amelyet a nagymamám társaságában töltök. Sohasem vagyunk sok időt együtt, mert ő egy messze városban lakik. Szeme égkék, haja deresedő, tekintete fáradt, arca piros szegfű, ajkai pedig, akár a halvány rózsa. Ha rám néz, jóságos szívét érzem, mikor mosolyog, akár a Nap ragyogását látnám. Esténként lefekvés előtt hosszú meséket olvas, elaltat s gondosan őrzi álmaimat. Reggel, amikor félrehúzza a függönyt, s a napsugarak megvilágítják arcát, egy idős tündérnek nézem. Ébresztőnek egy meleg csókot nyom a homlokomra, lágyan simogatja arcomat. Ilyenkor nagyon boldog vagyok. Szereti a virágokat, főleg a rózsákat és a fehér margarétát. A vázába friss vizet tesz, elrendezgeti. Ha valaki a szobába lép, csak virágillatot érez. Kis kertecskéje gondozott és szépen rendezett. Ha látogatóba megyünk letép egy-egy virágot, a hajamba tűzi. Nagyon szeret főzni-sütni. Szorgos, öregedő kezei, habár remegnek, fürgék és finom kalácsokat készítenek. Sokszor segítek neki a konyhában és a beszerzésben. Ilyenkor nem marad el a jutalmam se, mindig cukorkát nyom a markomba. Kedves és gyengéd, ha nála tartózkodom, sokat dolgozik értem, ezt mindig örömmel teszi. Kitartó, de az est órákig elfárad, elgyengül s kedveten. Amikor kicsi voltam, vigyázott rám, ha beteg voltam, ápolt és elalvás előtt mesét olvasott, most a sok mese helyett beszélgetünk. Elmondom neki örömömet, bánatomat és a titkaimat. Bízom benne, ő tanácsokkal lát el, megvigasztal és néha csúszópénzt nyom a zsebembe. Nagyon szeretnék felnőtt koromban reá hasonlítani. Megköszönöm neki innen, a messze távolból a szeretetét, törődését, minden mosolyát és könnycseppjét a sok aggodalmát. Kívánom, éljen sokáig egészségben! Boldog vagyok, míg féltő gonddal vigyáz reám. Isten óvja bajtól, rossztól és betegségtől! MOLNÁR Izidora, 4/3 Fejős Klára iskola, Kiktinda 2000. július 21., péntek Fekszem a kis tavacska partján, gyönyörködöm a kék égben, a csillogó vízben, a benne úszkáló vadkacsákban, szivárvány hátú szitakötőkben, kutyáim fürge futásában, amint az alacsonyan szálló fecskék után vetik magukat, azok meg, mintha incselkednének velük, de-bevárják őket, erre cikáznak, arra cikáznak - amikor hirtelen beszennyezi valaki ezt a csodálatos tisztaságú tájat: „Ne menj beljebb, b.... meg, mert lemerülsz!” Egy tízévesforma gyerek érkezett, ő mondja a barátjának a legnagyobb természetességgel. És egyáltalán nem zavarja, hogy ott vagyok, hogy mások is hallják, s egyre csak röpködnek a trágár szavak a levegőben, elhomályosítva a drága isteni adományt. Ami a legfurcsább az egészben, hogy ez a gyerek el sem gondolkodik talán soha azon, mint valószínűleg a legszűkebb környezete sem, hogy milyen csúnya a trágár beszéd, hogy mennyivel szebb, hangulatosabb, emberhez illőbb szavak vannak, amelyek híven kifejezik érzelmeinket, gondolatainkat, aggódásunkat, szeretetünket... Remélem, ti is egyetértetek velem, s ügyeltek arra, hogy szótáratok szalonképes legyen, híven tükrözze tiszta emberi mivoltotokat, s nem piszkítjátok be trágár kifejezésekkel az édes anyanyelvet. Várom leveleiteket, sok szeretettel kívánok további kellemes szünidőt. ZSUZSA Kedvencem, Miki Amikor megkaptam a kiskutyámat, Mikit akkor még ici-pici volt. Szaladgált a nappaliban és játszott a labdájával. Pekingi fajta, szőre szürkés, a szeme barna. Van egy barna póráza, avval szoktam sétáltatni. Mára megöregedett, de én akkor is szeretem. Ha az iskolából hazajövök, vár engem, és nem mozdul, amíg nem üdvözlöm. Egy nap hazaértem az iskolából s kérdeztem, hol van Miki, mert nem várt a kapuban. - Ott fekszik, az autó elgázolta - mondta anyu, de szerencsére élve maradt. - Ledobtam a táskám, odaszaladtam és magamhoz szorítottam. Később még sírni is kezdtem. Elmúlt két hét, s Miki lassan lábadozott. Odajött és megpuszilt. Úgy éreztem, mintha megköszönte volna, hogy mellette voltam, ápoltam, orvosságot adtam neki. Azt hiszem, ő nagyon boldog lehet, mert ilyen családban élhet, ahol mindenki szereti. Ő a legjobb kutya, a világon párja nincs. ÓNOZÓ Lídia, 5/5 Szent Száva iskola, Kikinda Halászok, Szlovják Tünde, 5. 5 Ivó Lola Ribar iskola, Szabadka DERŰS TÖRTÉNET Kamillaszedésen Egy nap a barátnőimmel elhatároztuk, hogy kamillaszedést szervezünk, mivel a iskolába fél kilót be kellett vinni. Az iskolából hazaérve azonnal a leckét bújtuk. Megbeszéltük, hogy három órára a házunk előtt lesznek. Megérkeztek. A kerékpárokat berakták hozzánk és elindultunk. Először a mi utcánkban szedtük össze a pici kis kamillafejeket. Azután utcáról utcára jártunk és elszakítottuk a kamillákat a szülőhelyükről. A gyűjtés közben játszottunk és énekeltünk is, így a szedés nem volt unalmas, hanem egy érdekes kaland. Közben még lepkéket és rovarokat is gyűjtöttünk, mivel az iskolába biológiából kellett. Amikor megláttunk egy lepkét, eszeveszetten futottunk utána. Sötétedett és mi nem vettük észre, hogy már kilenc óra is elmúlt. Gyorsan összepakoltunk és hazaindultunk. Otthon megmértük a kamillát és örömmel értesültünk, hogy a súlya már meghaladta a fél kilót. Végül tíz óra is elmúlt, amikor hazaindultak a barátnőim. Megbeszéltük, hogy máskor is szervezünk ilyen akciót, de azt már a magunk részére, mivel mindenki szereti a kamillateát HUSZÁK Anita, 6/3 Samu Mihály iskola, Péterréve Miről szoktam álmodozni? Mikor még kicsi voltam, nagyon szerettem volna egy kis Furbyt. De sajnos azt nagyon messze gyártották. Egy este megláttam a tévében, hogy a magyarok betiltották a gyártását, mert a gyerek aztán nem tud szabadulni tőle. Egy kis idő múlva a szőrmük nagyon híres lett. Egyre több tévécsatorna reklámozta. Apukámmal sokat jártuk a várost, míg egyszer csak ott volt egyik üzletben a polcon. Sajnos nem vehettük meg, mert nagyon drága volt. A suliban osztálytársnőimtől kaptam egy játékkatalógust. Két oldalon is őt, s családját reklámozták. Nap mint nap azt néztem. Apukám az Interneten felfedezte a szőrmókot. Képeket vettünk le róla, s mindent, ami csak vele kapcsolatos. Telt-múlt az idő. Egy nap apukám egy csomaggalött haza a városból. Egy 10 cm-es mini Furbyt találtam benne. Boldogan öleltem át apukámat, közben magamban azt mondtam: - Csoda történt! Valóra vált az álmom. FUTÓ Szabina, 3. b, Ivó Lola Ribar iskola, Szabadka