Magyar Szó, 2001. április (58. évfolyam, 76-99. szám)

2001-04-01 / 76. szám

2 KÜLPOLITIKA AZ ARAB CSÚCS UTÁN Félsiker Ammanban Az arab liga sohasem volt a töretlen egység példaképe. Ha mégis olykor ez volt a látszat, akkor ez az Izraellel szem­ben álló véd- és dacszövetségnek köszön­hető. Valójában ez mutatkozott meg a huszonkét arab országot tömörítő szer­vezet Ammanban megtartott csúcsérte­kezletén is. A találkozó annyiban emelkedett ki az utóbbi évtized hasonló tanácskozásai közül, hogy az öbölháború óta ez volt az első rendes csúcsértekezlet és hogy a szo­kottnál több állam-, illetve kormányfő vett részt rajta. A 22 tagország közül 14 képviseltette magát legmagasabb szin­ten, a többi küldöttséget miniszterelnök­helyettes, külügyminiszter, elnöki meg­bízott stb. vezette. Így volt ez Irak és Ku­­vait esetében is, pedig a konferencia két fő témája közül az egyik éppen a két or­szág között változatlanul fennálló ellen­tétek elsimítása volt. Szaddam Husszein távolmaradása egyáltalán nem meglepő; köztudott, hogy az iraki vezető, aki a nem éppen jóindulatú külföldi vélemé­nyek szerint otthon is gyakran hasonmá­sa képében jelenik meg a nyilvánosság előtt, sohasem utazik külföldre, még az arab országokba sem. Az őt képviselő Szat Ibrahim megpróbált egy olyan hatá­rozati javaslatot elfogadtatni az arab csúcs részvevőivel, amely kimondta vol­na, hogy az arab országok, ellentétben a nemzetközi közösség és az ENSZ Bizton­sági Tanácsának állásfoglalásával, egyol­dalúan feloldanak minden Irakkal szem­beni embargót, oly módon is erősítve az Izrael elleni frontot. Erre azonban nem került sor, mint ahogy az Egyiptom, Al­géria és Jemen által beterjesztett javaslat elfogadására sem, amelyben a két ország (Irak­­ és Kuvait) kölcsönösen elismerte volna egymás határainak sérthetetlensé­gét. Ez egyet jelentett volna azzal, hogy Irak egyszer s mindenkorra lemond déli szomszédjával szentben támasztott min­den területi igényéről. Az iraki-kuvaiti konfliktus ügyében tehát az ammani csúcs teljes kudarcot vallott. Maradt tehát a másik fő téma, a közel-keleti konfliktus lényegét képező arab-izraeli viszály kezelése. Miként az ilyen fontos diplomáciai események idején történni szokott, ép­pen a konferencia megtartásával egyide­jűleg éleződött ki ismét a helyzet a Nyu­gati Parton és a Gázai övezetben. Beiga­zolódott az a borúlátó jóslat is, hogy az Ariel Saron vezette jobboldali, bár való­jában nemzeti egységkormány hatalom­ra jutásával lényegesen csökkennek az arab-izraeli megbékélés esélyei. Az am­mani csúcs mintegy „kísérőzenéjeként” újból emberáldozatokat követelő soroza­tos robbantásokra, kamikaze-akciókra, ezt követően pedig az Arafat testőrségé­nek létesítményeit sem kímélő izraeli el­lencsapásokra került sor. Arafat minden békeszándéka ellenére saját szélsősége­seinek túsza lett, és azt próbálja most ki­használni az izraeli kormányzat, hangoz­tatván, hogy addig szó sem lehet a tár­gyalások felújításáról, amíg meg nem szűnnek a terrorcselekmények. Míg a kormányba bevont és mérsé­kelt politikusnak számító Simon Peresz izraeli külügyminiszter is hangsúlyozza, hogy „bár változatlanul partnernek te­kinti Arafatot, tény, hogy a PFSZ veze­tője súlyos hibákat követ el”. Arafat vá­lasza pedig minderre az, hogy a palesz­tinok mindaddig nem szüntetik meg szabadságharcukat, amíg Jeruzsálem fölött ki nem tűzik lobogójukat”. Hogy mennyire érzékeny probléma mindkét fél számára Jeruzsálem ügye, bi­zonyítja az is, hogy az arabok félelemmel teli elutasítással fogadják azt a megújított amerikai bejelentést, hogy az Egyesült Ál­lamok hamarosan Jeruzsálembe költözte­ti át izraeli nagykövetségét. Legalábbis ilyen visszatetszést keltett az arab világban az is, hogy az USA a Biztonsági Tanács­ban megvétózta azt a határozati javaslatot. Izraeli katonák kórházi forrá­sok szerint legalább tíz palesztint - köztük két kislányt - sebesítettek meg lőfegyvereikkel tegnap há­rom különböző helyszínen. Idő­közben tovább tart a palesztin biz­tonsági erők hadgyakorlata a Gáza-övezetben, megelőzendő az izraeli hadsereg támadását az au­tonóm területeken.­­ Egész Izrael legitim célponttá lesz harcosaink számára, ha Izrael megtámad bennünket - jelentette ki a Fatah szervezet főtitkára, Ah­mad Helis. Ugyanakkor az összes főbb pa­lesztin mozgalom az Intifáda foly­tatására szólított fel:­­ az Intifáda az izraeli megszállás végéig, a pa­lesztin állam megalakulásáig (Je­ruzsálem fővárossal) és a palesztin menekültek visszatéréséig folyta­tódik - jelentették ki a mozgal­mak szombati közös nyilatkoza­tukban. Szombaton a ciszjordániai Nábluszban és Rámalláhban elte­mették azt a hat palesztint, akiket - az idei év eddig legsúlyosabb összecsapásban - pénteken öltek meg izraeli katonák. Bosszúért ki­áltva több ezer gyászoló vonult fel Nábluszban, ahol öt palesztint te­mettek el. A hatodik áldozatot, egy 21 éves fiút, Rámalláhban he­lyezték nyugalomra, amelynek értelmében ENSZ-megfigyelő­­ket küldtek volna ki a még mindig meg­szállás alatt levő ciszjordániai területre. A palesztinok iránti általános arab el­kötelezettség ezúttal is a nekik feljánlott segélyben nyilvánult meg. Ammanban 240 millió dollárt kínáltak fel a következő fél évre a zárlat alatt levő palesztin telepü­léseknek. A konferencia előtt még egy milliárdról beszéltek, igaz, annak megje­lölése nélkül, hogy az ilyen összegű segély­­nyújtás mekkora időtartamra szólna. Úgy tűnik, hogy a palesztinok ügye iránti támogatás hangsúlyozott előtérbe helyezése inkább Izrael várható még ag­resszívabb fellépésének kilátásával ma­gyarázható, semmint azzal, hogy az arab országok­­mérsékeltek és szélsőségesek) áthidalták volna mindig létező nézetelté­réseiket, amelyeket, mint az iraki-kuvai­ti példa is tanúsítja, ezúttal sem tudtak a szőnyeg alá söpörni. MAD­ARÁSZ Árpád MACEDÓNIA-KOSOVO Kisebb harcok a határon Kisebb összecsapások voltak szom­baton hajnalban a macedóniai-koso­­vói határon és lövöldözéseket lehetett hallani Szkopje közelében is. A szembenálló erők aknavetőkkel és kézifegyverekkel lőtték egymást Szkopjétól néhány kilométerre. Mace­dón oldalon nem voltak sérültjei az összetűzéseknek, az albán fegyveresek közül egy életét vesztette. A boszniai horvát letartóztatása A horvát rendőrség letartóztatott egy boszniai horvátot, akit a hágai nem­zetközi törvényszék a muzulmánok el­len 1993-ban elkövetett atrocitásokkal és gyilkosságokkal vádol. A rendőrségi szóvivő közlése szerint Miroslav Anic­ot - akinek vádiratát könnyebb letartózta­tása végett titokban tartották - Splitben tartják őrizetben. Az új amerikai elnökről hívei és el­lenfelei valószínűleg sok, egymásnak ellentmondó véleményt tudnának el­mondani. Egyben azonban valószínű­­leg egyetértenek: George W. Bush nem ért a külpolitikához. Saját bevallá­sa szerint is ez ügyben kénytelen a leg­jelentősebb tanácsadóinak segítségére támaszkodni. Kiszivárgott információk azonban arra utalnak, a tanácsadók tá­bora nem egységes, egymással vetélke­dő szakértők és döntéshozók alkotják. Bush eddig nem váltotta be a balká­ni Amerika-ellenes politikusok hozzá fűzött reményeit, azaz nem vonta még ki az Egyesült Államok katonáit a „délszláv térségből”. Condoleezza Rice új nemzetbiztonsági tanácsadó kijelen­tései, melyek szerint az USA-nak nin­csenek túlságosan fontos érdekei a ré­gióban, tehát nem is érdemes ott hol­mi békefenntartó műveletekkel lefog­lalni az amerikai csapatokat, feszültsé­geket keltettek az USA és európai szö­vetségesei között. Igaz, mindez az el­nökválasztási kampány során és az új kormányzat első­ napjaiban hangzott el, tehát elvileg igazuk lehetne azok­nak, akik a „könnyebb ellenzékiként ígéreteket tenni, mint kormányozni” örök igazságot hoznak fel magyarázat­ként. Hiszen William J. Clinton is az izolacionizmust hirdette 1991/92-es kampánya során, majd pedig az egyik „legaktívabb” külpolitikát folytatta, gyakran bombázók bevetésével is... Colin Powell külügyminiszter vi­szont még akkor, frissiben, válaszolt Rice-nak, mondván, hogy az Egyesült Államok NATO-szövetségeseivel együtt vonult be a Balkánra, és csakis ugya­nígy vonulhat ki onnan. Powellt azon­ban elsősorban nem is a nemzetbizton­sági tanácsadóval állítják szembe a „vájtfülűek”, hanem a védelmi minisz­terrel. Az amerikai sajtó ugyanis tudni véli, hogy szinte ideológiai különbsé­gekről lehet beszélni a Pentagon és a State Department között. Rice még nem vallott színt, nem tudni, melyik tárca felé húz. Igaz, ettől még nem te­kinthető kevésbé befolyásosnak Bush vonatkozásában. Donald Rumsfeld védelmi tárcave­zető keményvonalas konzervatívokat gyűjtött össze a Pentagonban. Velük szemben áll, több kérdésben is, a kü­lügyminisztérium, amely kevésbé híve az egyoldalú lépéseknek, és hajlamo­sabb a szövetségesekkel való együttmű­ködésre. Powell ugyan tábornok volt, sőt az 1991-es öbölháborúban szerzett hírnevet, de mindig is mérsékeltként jellemezték. Most hivatásos külpoliti­kai szakértőkkel vette magát körül. Végül Cheney alelnök játszhatná el a döntőbíró szerepét. Ő is, alelnökök­­re nem jellemzően, erős külpolitikai tanácsadói csapatot mondhat a magáé­nak, és a State Departmentban úgy íté­lik meg, a modern, amerikai „Rózsák háborújában” inkább Pentagon-párti­nak nevezhető. Egyesek szerint, külpolitikai téren, az ifjabb Bush elnökösködése inkább Reagan napjaira emlékeztet, mint a „nagy előd”, apja négyéves mandátu­mára. Az idősebb Bush tábora ugyanis egységes volt, míg Reagannek nagy gondokat okozott Caspar Weinberger védelmi és George Schultz külügymi­niszter személyes és politikai ellentéte. Igaz, a The New York Timesnak nyilat­kozó bennfentesek azt állítják, a há­rom jelenlegi főszereplő - Powell, Rumsfeld és Rice - már régóta szívé­lyes viszonyt ápol egymással, most is minden reggel telefonon egyeztetnek. A konfliktusok viszont nehezen el­kerülhetőek. Powellék az Irak elleni szankciók reformját akarják, magyarán a népet sújtó gazdasági büntetőintéz­kedések enyhítését és a Szaddámot érintő pénzügyi és katonai blokád fo­kozását. A Pentagon szerint azonban az ilyen módszerek nem járhatnak si­kerrel. Rumsfeld és Cheney emberei inkább az iraki diktátor megdöntésére koncentrálnak, ideértve az iraki ellen­zéki csoportok felfegyverzését is. Kína és Oroszország esetében is vannak kü­lönbségek a mérsékelt és a konzervatív vonal között, azzal, hogy az előbbiek közelebb állnak az európai szövetsége­sek álláspontjához. Az Európai Unió védelmi tervei is ütközőpontot jelente­nek Washingtonban: Rumsfeld a NATO gyengítésétől tart. A védelmi miniszter helyettese pedig az „ellenfe­let lejáratva” arra figyelmezteti az euró­pai diplomatákat, ne bízzanak Powell számukra sokkal kedvezőbb nyilvános kijelentéseiben. A kormányzaton belül egyesek azt állítják, George W. Bushnak végül is el kell majd határoznia, milyen külpoliti­kát akar. Ez elvileg igaznak tűnik, de kérdés, hogy képes lesz-e az önálló döntésre. Mindenesetre könnyebb dolga lett volna, ha a belső k­valitás és az alapvető különbségek nem kerültek volna nyilvánosságra. MÁRTON Attila NEM EGYSÉGES AZ USA KÜLPOLITIKAI STRATÉGIÁJA Rózsák háborúja Washingtonban Rumsfeld védelmi miniszter Mywax Szó ZÁMOLYIAK STRASBOURGBAN (1.) Cigányok ideje Kérdőjeles az orosz hírszerző szervek szerepe A menekült státust elismerő ideig­lenes igazolvány halványsárga papírda­rab, Krasznai András és családja számá­ra azonban a Francia Köztársaság cí­merével díszített okmány jóval többet, szavaik szerint egy új, félelem nélküli élet kezdetét jelenti. Dr. Christine Mengus, a zámolyiak jogi képviseletét ellátó három strasbourgi ügyvéd egyi­ke nagy győzelemnek tartja, hogy ti­­zenvalahány személynek már megada­tott ez a státus. Franciaországban körülbelül hu­­szonöt-harmincezer menedékkérel­met nyújtanak be évente, de ebből 1999-ben mindössze 4659-et, 1998-ban 4342-t, még egy esztendővel korábban pedig 4112-t fogadtak el, ami a beadott kérelmek alig ötöde, illetve hatoda. A menedékjogot kérők többnyire kam­bodzsaiak, kínaiak, vietnamiak, az egy­kori Szovjetunió kisnemzetei, de van­nak közöttük kosovói albánok, szer­­bek, majd afrikaiak, irakiak és kurdok is. Most a zámolyi romák is helyet kap­tak ebben a tarkabarka, színes nemzet­közi társaságban. EGY GYILKOSSÁG ÁRNYÉKA De hogyan is kezdődött kálváriájuk, amelynek mostanság mind komolyab­bak a hullámverései a magyarországi po­litikai közéletben? A kronológiát nem könnyű visszapergetni. Amennyire kikö­vetkeztethető, az első fontos dátum 1997. október 30-a: ezen a napon a Zá­­moly fölött tomboló vihar megrongálta a néhány roma család által közösen la­kott ház tetőszerkezetét. Az érintettek 18 millió forint kártérítést követeltek, a keresetet azonban a Fejér Megyei Bíró­ság elutasította. A családokat az akkori polgármester a kultúrházba költöztette, a házat pedig - megkérdezésük nélkül - lebontatta, mivel a szakértők életveszé­lyesnek minősítették. Jogi értelmezés szerint egyébként az említett roma csa­ládokkal szükségtelen volt konzultálni, mivel azok „önkényes jogcím nélküli la­káshasználók voltak”. 1999 augusztusában már súlyos tra­gédia történt Zámolyban: a helybeli romák közül néhányan úgy elintézték Monostory Attila csákvári fiatalembert, hogy az kórházba szállítása után bele­halt sérüléseibe. Az orvosszakértői vé­lemény szerint Monostoryt a módsze­res verés következtében legalább öt ha­lálos ütés érte. Az emberöléssel a hú­széves Krasznai Krisztiánt (a zámolyiak szóvivőjeként megismert Krasznai Jó­zsef unokaöccsét) vádolják, szemtanúk szerint azonban társtettesei is voltak; ők jelenleg Franciaországban, a zámo­lyi romák csoportjában rejtőzködnek. (A magyar igazságügy-minisztérium máris kérte a francia hatóságoktól a harmad-, illetve ötödrendű vádlottak kiadatását.) A zámolyi romák elván­dorlása tavaly júliusban kezdődött el, a Francia Hivatal a Menekültekért és Hontalanokért (OFPRA) elnevezésű párizsi hatóság néhányuknak már meg­adta a menedékjogot, melynek alapján megkezdhetik franciaországi életvite­lük kialakítását: munkát vállalhatnak, útlevelet és juttatásokat kaphatnak, s idővel a francia állampolgárságot is el­nyerhetik. VIHAR EGY CIKK MIATT Jane’s Intelligence Digest: így hívják a brit biztonságpolitikai kutatóintézet folyóiratát, amely februári számában azt állította: az orosz hírszerző szervek ope­ratív akciójának eredménye, hogy a zá­molyi romák politikai menedékjogot kérnek Strasbourgban, azt állítván, ül­döztetésnek vannak kitéve. Az írás heves indulatokat és ellentétes véleményeket váltott ki magyarországi körökben. Alex Standish, az említett folyóirat főszer­kesztője budapesti tájékoztatási eszkö­zöknek nyilatkozva kifejtette: olyan kol­léga írásáról van szó, aki már régóta és rendszeresen dolgozik nekik, és munká­jának szakmai színvonalához nem fér kétség. Úgyszintén minden elemzőjük­től megkövetelik, hogy beszélje az adott ország nyelvét, ám ez nem jelenti azt, hogy az illető állam valamelyik nemzeti­ségéhez kell tartoznia. Elmondta továb­bá, hogy Jane’s Intelligence Digest igen érzékeny hírszerzési ügyekkel foglalko­zik, ezért nem nevezheti meg forrásait. A főszerkesztő végül úgy ítélte meg, hogy a zámolyi romák párizsi és strasbo­urgi támogatóinak egyike a Francia Kommunista Párt, amelynek a múltban szoros kapcsolata volt a KGB-vel. Magyar hírmagyarázók általában komoly fenntartásokkal fogadják a brit lap állításait. Stier Gábor a Magyar Nemzetben teljes oldalon, Sz. Bíró Zoltán történész a Népszabadságban fél oldalon foglalkozva a témával arra hívják fel a figyelmet, hogy a nevezett írás pusztán közvetett bizonyítékokkal igyekszik szolgálni (például az orosz Gazprom magyarországi terjeszkedése), s igencsak kérdőjeles az a tétel is, misze­rint a súlyos gazdasági problémákkal küszködő Moszkva a zámolyi romák ké­tes kimenetelű kálváriája által akarná le­fékezni Magyarország uniós csatlakozási folyamatát vagy aláásni a közép-európai országok Nyugat-barát törekvéseit. Oro­szország mindinkább tényként fogadja el az EU bővülését, ezért nem a térség euroatlanti integrációjának blokkolásá­val foglalkozik, hanem azzal, hogyan al­kalmazkodjon minél hatékonyabban a rövid időn belül kialakuló új helyzethez. KRASZNAI VÁDOL Maguk a zámolyi romák egyene­sen megsértődtek a brit lap közlése miatt, azt be kívánják perelni, szóvi­vőjük, Krasznai József pedig a Nem­zetbiztonsági Hivatalt, illetve egy, a kormányhoz közel álló lapott hozott gyanúba, mondván, ötmillió forintot szántak arra, hogy a cikk megje­lenjen. E feltételezést Alex Standish a leghatározottabban visszautasítot­ta. Az esettel foglalkozott a magyar parlament nemzetbiztonsági bizott­sága is, de a kérdés nyitva maradt. Demeter Ervin, a polgári nemzetbiz­tonsági szolgálatot irányító tárca nél­küli miniszter az orosz titkosszolgála­tok esetleges zámolyi szerepvállalásá­val kapcsolatban egyébként kijelen­tette, azt „sem cáfolni, sem megerősí­teni nem kívánja”. Keleti György, a nemzetbiztonsági bizottság szocialis­ta elnöke ezt úgy kommentálta, hogy „az illető tud a dologról, de nem kí­ván róla szólni”. SINKOVITS Péter (Befejező része keddi számunkban) Krasznai András családjával, s a menekült státust elismerő igazolványokkal 2001. április 1., vasárnap

Next