Magyar Szó, 2001.május (58. évfolyam, 100-124. szám)
2001-05-25 / 119. szám
12 NAPSUGÁR Váratlan vendég Hűvös őszi este volt, amikor nagy öröm érte családunkat. Éppen az édesapám testvéréről beszélgettünk, aki több éve már Horvátországban él, és sajnos, tíz éve nem láthattuk, csak telefonon beszélgethettünk. Egyszer csak valaki megkopogtatta az ablakot. Anyu kiszaladt, hogy kinyissa a kaput. Sokáig volt kinn, ezért én is kimentem a teraszra. A lélegzetem is elállt, nem akartam hinni a szememnek. Az én drága nénám állt az ajtóban. Nem tudtunk megszólalni. A nyakába ugrottam, és a könnyeim sűrűn potyogtak a vendég vállára. Bementünk a szobába, s én továbbra is csak sírtam a boldogságtól. - Kicsit megváltoztál, mióta nem láttalak, pici Mókuskám! így szólított, mikor még pici voltam, s azóta is így becéz. Előkerültek a régi fényképek, s a közös élményeinket is fölelevenítettük. Sokáig fenn voltunk azon az estén, és akkor nem is voltam álmos, csak ültünk, és boldogok voltunk, hogy újra találkozhattunk. Másnap egy hosszú sétát tettünk a faluban, meglátogattuk a rokonokat, és virágot vittünk a nagymamáék sírjára. A nénának eszébe jutott a gyermekkora, és azok a boldog napok, amiket itt töltött. Sajnos, a háborús helyzet miatt hamar vissza kellett mennie Horvátországba, de már alig várjuk, hogy újra találkozhassunk, és remélem, hamarosan viszont is láthatom a nenámat. Gaál Tímea, 8.k., J. J. Zmaj iskola, Szenttamás VÉLEMÉNYEZTE: VUKOVICS GÉZA - DAGI Kedves Tímea! Hát ez a „háborús helyzet”, amelyet legvégül említesz, szerencsére már jócskán mögöttünk van, s nenád bármikor előbukkanhat. Bizonyára éppúgy megörülsz neki, mint a részletesen leírt váratlan látogatása alkalmával. És ennek a nemes érzelemnek, vagyis szeretetnek a megnyilvánulását olyan szemléletesen bemutattad, fokról fokra, a meglepetéstől kezdve a könnyhullatáson át a közös emlékek fölelevenítéséig, hogy egyből meggyőzted olvasóidat, engem is: emlékezetes élmény volt ez számodra, melynek „megismétlését” alig városi. Egyébként fogalmazványod gördülékeny, szöveged kifejező, helyesírásod hibátlan, címed találó, úgyhogy semmi kivetnivalót sem találtam. Ezért várom, hogy hasonlóképpen beszámolsz nenád újbóli látogatásáról. Bizakodásod pedig jeles költőnk, Kölcsey Ferenc ide illő szavaival táplálom: „Elválást nem enyhíthet egyéb, mint a viszontlátás reménye!” A hajnal titka A hajnal pirosra festette az eget. A levelekről lecsorduló harmatcseppeken megcsillant az első napsugár. Fenn az égen néhány bárányfelhő kereste a nyájat. - Gyere, Kócos! - törte meg a hajnali csendet egy kisfiú. Kutyusával terelgette a libákat, közben vígan furulyázott. A virágok mind kibontakoztak rügyeikből, és hallgatták a muzsikát. A pillangók táncot lejtettek az enyhe szellőben, így barangoltak a tarka mezőn, míg meg nem álltak pihenni egy fa árnyékában, a dombtetőn. Pityu - mert így hívták a fiút - kenyeret és szalonnát majszolt. Kócos, jó kutya módjára, csak hallgatott, és nézte, ahogy gazdikája ebédel. Pityu az utolsó falatait odaadta neki. A lehullott morzsával pedig megajándékozta a hangyákat. Míg a libák teli heggyel pihentek, a szomszéd fán még javában folyt a lakoma. Katicáék mohón falták a szaftos levéltetveket. A frakkba öltözött fecskék hajtóvadászatot tartottak. Az egyik zsákmányul egy húsos dongót vitt haza. Amióta az Éj Szelleme megmondta, hogy az álombéli Vándor már megszületett, azóta a Hold minden este bizakodva engedi le az Ezüsthidat. Csak a Bölcs Bagoly tudta, hogy ki a vándor, egy szendergő kisfiú váltja meg az Égi Pásztort. Aznap a fiú furcsa álmot látott: le kell majd győznie a Gondot és Bánatot. Amint felriadt, fényességet látott, szemeit dörzsölgetve csak lassan rajzolódott ki előtt a híd. Kíváncsisága legyőzte az elmét. Elindult a látomás felé. Mint, mendegélt, beért egy várba. - Halló, van itthon valaki? - kiáltotta a fiú. Nagy sokára előjött egy búskomor öregember, a Bánat. - Mi járatban vagy, te gyerek? - kérdezte a feketébe öltözött aggastyán. - Megyek a hídhoz - válaszolt Pityu. - Nem mész te sehová, amíg engem le nem győzöl! - mondta, de egyszeriben elhallgatott, ahogy Pityu előkapta furulyáját. A kellemes hangok bebarangolták a vár minden zugát. A Bánat hirtelen gyengülni kezdett, és a fejéhez kapva jajgatott. Az emberek kesergő kiáltásai és most ez a furulyaszó vívódtak benne. A kisfiú addig furulyázott, míg az öreg szédülten zuhant a földre. Akkor Pityu odapattant hozzá, és megcsiklandozta. Ez volt a végső csapás. Abban a szempillantásban a Bánat eltűnt. Nagy csörrenéssel leesett az emberek szívéről a bú bilincse. Hősünk, mint aki jól végezte dolgát, ment tovább. Útközben betévedt egy kis kunyhóba. Egy vénségesen vén emberke lakott ott, a Gond. Meggörnyedve, a hátán cipelt egy nagy, nehéz zsákot, az emberek gondjait. A Gondnak még arra sem maradt ideje, hogy köszönjön, Pityu máris kapta a bicskáját, és kiszúrta a zsákját. Zuhatagként ömlött ki az ezerféle gyötrelem, majd az éppen arra járó szél felkapta, és ki tudja, hová vitte. Ezentúl már nem nyomta a gond senki vállát sem. A mi kis hősünk ment tovább, miközben galambok röpködtek feje fölött. Hosszú sétája végén boldogan szaladt fel a Holdhoz, meghozva tarisznyájában a derűt s az örömöt. Ezt a feladatot azóta is folyamatosan ellátják Pityu unokái. Ez ad a mi jó, öreg Holdunknak kitartást, hogy este sugározza ránk a reményt, az örömöt és a békét. BARÁTH Attila, 6.f., J. J. Zmaj iskola, (Ady épület), Kanizsa Korcsoportjában az I. díjat kapta a meseírás kategóriájában a 2. AMV-n Kukorékol a kiskakas (linómetszet) Molnár Metes Valentina 4. b, Ivó Lola Ribar iskola, Szabadka MAGYARUL A három testvér Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy szegény ember. Volt neki három fia: Zöldszemű, Kékszemű és Sárgaszemű. Az édesapa elküldte őket szerencsét próbálni. Először Zöldszemű ment. Ő csak felfelé nézhetett, mert a zöld színtől megvakult. Amikor félúthoz ért, lepillantott a zöld fűre, és elvesztette szeme világát. Szerencsére vele ment Bodri, a ház hűséges kutyája. Az eb hazavezette Zöldszeműt. Ezután Kékszemű indult útnak. Neki csak lefelé volt szabad nézni. Mikor félúthoz ért, felnézett az égre. A kék színtől elvesztette látását. Szerencsére vele ment Kandúr, a ház okos macskája. Kékszeműt a cica vezette haza. - Most rajtad a sor, Sárgaszemű fiam! Vigyázz, ne nézz a Napra, mert úgy jársz, mint bátyáid! - mondta az apa. Sárgaszemű szót fogadott apjának, és lehajtott fejjel ment végig az úton. Eljutott a királyi palotáig. Egy évig szolgált becsületesen, mint a király kocsisa. Mikor letelt az egy esztendő, a felség magához szólította. - Jó munkádért itt a fizetséged! - szólt a király, és száz aranypénzt adott a legénynek. Sárgaszemű nagy boldogan vitte haza családjának a sok pénzt. Ebből a vagyonból orvost hívatott, és meggyógyította testvérei szemét. Ezután már ők is dolgozhattak. Mindhárom fiú megnősült, és sok gyerekük született. Boldogan éltek, míg meg nem haltak. MOLNÁR Dávid, 2.c, Jovan Mikic iskola, Szabadka Meséjével korcsoportjában 1. díjat kapott a 2. ÁMV-n Vajda Áron, 3. József Attila iskola, Újvidék 2001. május 25., péntek Nagyon örülök, hogy ilyen szép számban nevezetetek be az idei AMV-re. Sajnos nem tudtam végigkísérni versengésieket minden kategóriában. Hétfőn megnéztem a díjazott kézműves és képzőművészeti alkotásaitokból összeállított tárlatot. Nagyon ügyesek voltatok! Ugyanezt mondhatom a mese- és prózamondókról is, akiket volt szerencsém zsűritagként végighallgatni. Komoly tehetségeket fedeztünk fel köztetek. Csak egy valamit sajnáltunk, de azt nagyon. Azt, hogy nem tudtunk annyi oklevelet, díjat kiosztani, amennyit szívünk szerint megérdemeltetek volna. Tudom, komoly munkát igényelt a felkészülés, s a díjkiosztás alkalmával az örömkönnyek mellett sokatok szemébe a bánat csalogatta ugyanazt, és csalódottan tértetek haza, mert úgy érzitek, hogy alulmaradtatok egy megmérettetésben. Nagyon szeretném, ha nem ilyen emléketek maradna a versenyről, hisz egy-egy ilyen találkozó alkalmával nemcsak azok a győztesek, akik díjat kapnak. Nyertesként távozhattunk valamennyien, hiszen sok mindent láttunk, hallottunk, tapasztaltunk és tanultunk ezen a kellemes, barátkozással egybekötött vetélkedőn. Minden elismerésem a benneteket felkészítő lelkes pedagógusoké, s csak dicsérni tudom kitartó munkátokat. Remélem, jövőre is ilyen lelkesedéssel fogtok felkészülni, és ismét találkozhatunk. A Napsugár következő számaiban a versenyre küldött díjazott mesékből és fogalmazásokból találhattok ízelítőt, de azokból is válogatunk majd, amelyek díjazás nélkül maradtak ugyan, de éppen így megérdemlik, hogy a szélesebb olvasóközönség elé kerüljenek. A héten a szabadkai Ivó Lola Ribar iskolából: Agathcs Andrea, Futó Szabina, Molnár Metes Valentina, Raffai Ingrid, Lakatos Nenszi és Benyák Elizabeth jelentkezett. Az újvidéki József Attila iskolából Takács Evelin, Szajkó Gabriella, Modri Andrea, Bodócsi Karolina, Jankovity Magdaléna és Matykó Csilla küldött fogalmazást. Az adai Cseh Károly iskolából Török Tilla, Török Ildikó, Bilicki Lénárd, Mester Ákos, Tóth Csongor, Rácz Szabó Hajnalka és Szollár Anna levele érkezett a szerkesztőségbe. Köszönöm a leveleket, és remélem, az év végi hajrában is marad annyi időtök, hogy írjatok pár sort a Napsugárnak. Jó tanulást mindenkinek! Nóra A fénymásoló Végre! Végre! A sokévi fáradozás után sikerült működésbe hoznom a fénymásoló gépemet. Én, dr. Klón meg fogom hódítani a világot. Az embereket és az állatokat sokszorosítom, akik majd segítenek nekem egyre több sejtbaktériumot és vírust szerezni, amivel új találmányom működik. Végül már annyi élőlényt sokasítok a Földre, hogy nem férünk el, ezért másik bolygókon is életet teremtek, fölfedezünk új csillagokat, és mindenki az én szolgálatomban fog állni. Hahaha... íme, az én drága laboratóriumom. Itt ül az idomító kamra, ahova máris behelyezem a kísérleti patkányomat... Megyek a számítógéphez! Betáplálom ennek az egerentyűnek az agyába a hozzám való hűséget és engedelmességet, így ni! Most megnyomom a vörös gombot... és már készen is van. Jöhet a fénymásoló gép. Bedobom az egeret a masinába, becsukom a gép tetejét, beállítom a mutatót az ötösre, elfordítom a csavart, és várok. Sikerült! A találmányom alján már potyognak is ki a patkányok, mind az öt. Most jön a kutyatenyésztés. Ott hever a raktáromban egy németjuhászkutya, mindjárt felhozom... Kezdődjék az előbbi folyamat. Ötven kutyát csinálok egyből. Hát nem nagyszerű. Itt van mind. Ne ugassatok, ti nyavalyások! Megőrjítetek. Na, most hozzatok embereket a városból! Sokra van szükségem a mintához, siessetek! Addig én anyagokat szerzek a következő találmányomhoz, mellyel majd meg tudom nagyítani az élőlényeket. De először is leírom a fénymásoló masinát működésbe hozó folyadék receptjének tartalmát: 5 dkg sejt, 3 üveg baktérium, 2 üveg vírus, 4 liter örökítő anyag és fél liter sejtmagnedv. Most biztos nem felejtem el. Ám, ezeket az anyagokat csak a pincében lapuló gépem tudja megszerezni. Jaj, annyi dolgom van még! Kezdek kifáradni, de muszáj dolgoznom. Képes vagyok rá! A lángelméjű dr. Klón mindenre képes! Ah, hol vannak ezek a kutyák? Legjobb számításaim szerint már öt másodperce és tíz századmásodperce itt kellene, hogy legyenek. Na, végre! Hozták az embereket. 51 ostoba élőlény, ez nem semmi! Ó, hogy nem tudnak ezek elhallgatni, összevissza ordítoznak: - Legyen átkozott! - Bíróságra fog kerülni! - Hogy képzeli ránk uszítani a kutyáit, és idehurcolni minket? - Ezt nem ússza meg szárazon! Ezek az ostobák! - Hallgassanak és ne fenyegetőzzenek! Nemsokára megváltozik a véleményük. Dr. Klón vagyok, és ezt a nevet örökre meg fogják jegyezni, akár akarják, akár nem. Gyertek, kutyusok, hozzátok őket, egyenként táplálom az agyukba az engedelmességet és a hűséget! Készen vagyunk. Jöhet a sokszorosítás. Mindegyikből csinálok, mondjuk kettőt. Na, elegen vagytok, irány a munka! Dolgozok, dolgozok, egyre több embert, állatot szállítanak ide, s odakint még egy egész sor áll. Nem bírom egyedül. A következő embert befogom, hogy segítsen. - Hé, te! Ide gyere, és segíts nekem! Ennek a lánynak az agyával valami baj van. Beledob a gépbe kettőt, megáll, és gondolkozik. - Figyelj! Gyere, inkább cseréljünk helyet! Nem értem. Az élesszemű Klón doktor ilyet még nem ért meg. Ez a lány megnyomja a gombot, és bámulja a tetőt. Jobb lesz, ha elküldöm innen. Most meg mit csinál? Jaj, azt a gombot ne nyomd meg, azt nem szabad! Ne! Zuhanok lefelé a titkos labirintusomban. Miért kellett a csapóajtón állnom? Ó, jaj! Megütöttem magam. Úgy néz ki, földet értem. Az útvesztőt még én építettem, de már elfelejtettem, melyik út hova vezet. Hol vannak a labirintus-megoldó gépeim? Merre induljak? Mi lesz a gépemmel és a terveimmel? Mindent ennek az őrült lánynak köszönhetek. A híres dr. Klón ilyen nagy veszélybe került! El sem hiszem. Most itt járkálhatok életem végéig, hiszen nincs kiút. Ó, ez az elmaradott ötödik évezred! Mennyivel könnyebb lehetett a XXI. században! Vajon mit tartogat számomra a jövő? CSORBA Rebeka, 6.a, Kókai Imre iskola, Temerin Meséjével korosztályának 1. díját érdemelte ki a 2. ÁMV-n