Magyar Szó, 2001.május (58. évfolyam, 100-124. szám)
2001-05-08 / 104. szám
2001. május 8., keddMagyar Szó Eddig nagyon kevés információ „szivárgott” ki a nyilvánosság körébe arról, hogy milyenek a nemzetiségi viszonyok és arról is, hogy tiszteletben tartják-e az emberi jogokat a Jugoszláv Hadseregben. Különösen keveset lehetett hallani a nemzetek és a nemzetiségek egyenjogúságáról, amelyet egyébként a Jugoszláv Szövetségi Köztársaság Alkotmánya rendelkezéseinek értelmében mindenhol tiszteletben kell tartani. A rendszerváltozás előtt erről a nyilvánosság előtt nem is volt ajánlatos beszélni. Tavaly december 24-én néhány fővárosi lapban arról adtak hírt, hogy Podgoricában a Jugoszláv Hadsereg három volt pilótáját bántalmazták, azért, mert nem szerb nemzetiségűek, és mert állítólag valamelyik pártnak a tagjai. A pilóták a rendszerváltás után beadvánnyal fordultak a Jugoszláv Szövetségi Köztársaság új elnökéhez, amelyben azt kérték, hogy védje meg az Alkotmányban szavatolt jogaikat. Valójában ez a hír kényszerítette a hadsereg illetékeseit arra, hogy közleményt adjanak ki az említett esetről, amelyben igyekeztek megmagyarázni a kiváltó okokat. Nos, éppen ennek kapcsán lenne jó tudni, hogy a Jugoszláv Hadsereg iskoláiban és tisztikarában milyen százalékban vannak képviselve a nemzeti kisebbségek és az etnikai csoportok tagjai. Példának okáért vannak-e horvátok, magyarok, muzulmánok, szlovénok, románok, cigányok és mások. Nem hivatalos források szerint az említett nemzeti kisebbségek soraiból úgyszólván senki nincs a hadsereg iskoláiban és tisztikarában. Ezzel kapcsolatban vetődik fel az a kérdés is, ha ez így van, akkor ezeknek a nemzetiségeknek és etnikai csoportoknak fiataljai milyen százalékban vonulnak be a kötelező katonai szolgálat letöltésére. Természetesen itt a Jugoszláv Szövetségi Köztársaság állampolgáraira gondolunk. Abban az esetben, ha a katonaság illetékesei hivatalosan is tájékoztatnák a nyilvánosságot a nemzetiségi összetételről, ezek az adatok minden bizonnyal érdekesek lennének a szövetségi kormány kisebbségi ügyekkel foglalkozó miniszterének is. Feltételezhető az, hogy a kisebbségi miniszter hivatalosan is kérni fogja ezeket az adatokat, mivel ez is az általa vezetett minisztérium hatáskörébe tartozik. Fontos ezzel a problémával foglalkozni azért is, mert a nemzeti és nemzetiségi összetétel nagyban befolyásolja a lakosság viszonyulását a Jugoszláv Hadsereg egységeihez, különösen azokban a környezetekben, amelyekben a lakosság zömét a nemzeti kisebbségek alkotják. Nem lényegtelen szempont ugyanis az, hogy ezekben a környezetekben a nemzeti kisebbségű lakosság úgy viszonyul-e a katonasághoz, mint elnyomójához, vagy úgy, mint védelmezőjéhez. Ebben a kérdéskörben érdekes lenne azt is megtudni a Jugoszláv Hadsereg vezérkarának előző vezetőjétől, hogy kinek a rendelete alapján nyugdíjazták idő előtt a katonaság számos tisztjét. A nemzeti és nemzetiségi összetételből ítélve mindenképpen azt kell megállapítani, hogy alapos etnikai tisztogatásról volt, illetve van szó. Az igazsághoz tartozik azonban is, hogy nyugdíjba kényszerítettek több olyan „szófogadatlan” szerb nemzetiségű tisztet is, akik nem voltak hajlandóak a háborúban részt venni, és akik az előző rendszer ellenségeinek számítottak. Lehetséges az is, hogy az „alkalmatlannak” nyilvánított tiszteket azért nyugdíjazták idő előtt, hogy ne legyenek szemtanúi a Jugoszláv Hadsereg országon kívüli háborúban való részvételének. Sajnos, a nemzeti kisebbségek soraiban is voltak olyanok, akik részt vettek a háborúban, mert az volt a meggyőződésük, hogy az igazság oldalára álltak. Ezek később rájöttek, hogy valójában csak eszközként használták fel őket. Ugyanezt a sorsot érték meg azok a szerbek is, akik a boszniai hadsereg kötelékeiben harcoltak. Érdekes volt az a szópárbaj, amely egyfelől a Jugoszláv Hadsereg vezérkarának előző vezetője és munkatársa, Dragan Vuksic, másfelől pedig a hadsereg vezérkarának jelenlegi vezetője, Nebojsa Pavkovic között zajlott le a katonai bíróságok által hozott ítéletekről. Érdekes ez azért is, mert felvetődik az a kérdés, hogy Pavkovic tábornok felülvizsgáltatja-e ezeket az ítéleteket vagy pedig azt az elvet helyezi előnybe, hogy mindenki „mossa ki a saját szennyesét”. Jó volna ezeket a dolgokat a helyükre rakni, elsősorban azért, mert rendeződnének a hadseregen belüli viszonyok is, s végül, de egyáltalán nem utolsósorban erkölcsi és anyagi jóvátételt kapnának azok, akik ezeknek a bíróságoknak áldozatai. Jó volna, ha Vuksic úr kezdené meg a „szennyes tisztogatását”. A katonai bíróságok a Jugoszláv Hadsereg vezérkara előző vezetőjének idejében ugyanis megindoklás nélküli ítéleteket hoztak: a tiszteket eltávolították munkahelyeikről, megfosztották rendfokozataiktól, alacsonyabb fizetési osztályba helyezték őket stb. Az ítéletek szenvedő alanyai az esetek zömében azok voltak, akik ellenezték a háborút vagy pedig azok, akik bírálták az előző rendszert. Ezeknek az igazságtalan ítéleteknek a felülvizsgálása nemcsak a „jóakarat” kérdése kellene, hogy legyen. Arról van szó ugyanis, hogy az elítéltek többsége a nemzeti kisebbségek soraiból került ki. Éppen ezért talán meggondolható az is, hogy ezzel a problémával az alkotmányosságot kísérő valamelyik bizottság is foglalkozzon, azért, mert olyan ítéleteket hoztak, amelyek az érvényben lévő alkotmánnyal nincsenek összhangban: idő előtt nyugdíjazták a tiszteket, és a törvényben megszabottnál alacsonyabb járandóságot kapnak. Az új szövetségi és köztársasági vezetőség azt ígérte, hogy munkája nyilvános lesz, semmit sem tart titokban az ország polgárai előtt. Ebből kiindulva jó volna mi miattunk is (a Jugoszláv Szövetségi Köztársaság polgárainak mintegy 35 százaléka ) érdekében, ha a képviselőházban napirendre kerülnének a Jugoszláv Hadseregen belüli nemzeti és nemzetiségi viszonyok, és az is, hogy mi a helyzet az emberi jogok tiszteletben tartásával, valamint azt is, hogy az új rendszerre milyen örökség marad ilyen szempontból. Az sem ártana, ha olyan vegyes bizottságot alakítanának, amelynek az lenne a feladata, hogy a fentebb említett kérdésekben kiderítse az igazságot. Ezt támaszta alá az a nemrégi véleménykutatás is, amelyet a Jugoszláv Hadseregen belüli viszonyokról végeztek, különös tekintettel legmagasabb vezetőinek magatartásáról, illetve viselt dolgairól. Végül nem ártana tudni a következőket sem: ismeretes, hogy a Boszniában és a Horvátországban zajló háborúban szolgálatot teljesítő tisztek személyi jövedelmét az itteni költségvetésből finanszírozták, felvetődik a kérdés, hogy ez a gyakorlat a háború befejezése után is folytatódott, illetve folytatódik-e, és milyen mértékben terheli a mostani katonai költségvetést. Mindenesetre ez a költségvetés indoklásából nem derül ki. Ami egyben arra is enged következtetni, hogy a képviselők nem is tudják, hogy valójában mire szavaztak. Lehetséges, hogy ez a pénz a Boszniai Szerb Köztársasággal ápolt viszonyok keretében kerül oda. Nemrégen a jugoszláv Szövetségi Köztársaság diplomáciai kapcsolatot létesített Boszniával. Nem lenne jó, ha az ottani Szerb Köztársaság ilyen irányú finanszírozása bizalmatlanságot szülne. (Izet Jahic) YU PRESS Nyugdíj vagy etnikai tisztogatás Van-e probléma a nemzetiségi viszonyokkal és az emberi jogok tiszteletben tartásával a Jugoszláv Hadseregben? • • Összetettben harmadikok Felsőhegyiek Első alkalommal vettek részt a felsőhegyi Csokonai Mihály és a zentai November 11-e iskola diákjai a magyarországi Rákóczifalván a Rákóczi Tavasz elnevezésű rendezvénysorozaton. A felsőhegyi Petőfi Sándor Művelődési Egyesület és a Szolnokhoz közeli falu már hosszabb ideje kapcsolatot tart fenn, s bár az említett rendezvényre azokról a településekről várták a vendégeket, ahol egykor Rákóczi-birtokok voltak, ezúttal a felsőhegyieket is meghívták, illetve a zentaiak egy kisebb csoportját. A számos versenyszámot felölelő kétnapos találkozón 13 település általános iskolás diákjai vettek részt, külföldről lengyel és vajdasági versenyzők. Elmaradtak viszont az erdélyi, a felvidéki és a kárpátaljai tanulók erről, a Rákóczi fejedelem emlékét ápoló rendezvényről. Ennek ellenére színvonalas volt a verseny, amelyen összesítettben a felsőhegyiek megszerezték a 3. helyet. A zentai iskola leány kézilabdázói ugyan elsők lettek, a sakkozó Kajári Zoltán pedig második, de a November 11-e iskola diákjai kevés versenyszámban vettek részt, így az összesítettben eleve nem juthatott nekik előkelő helyezés. A Csokonai iskola tanulói közül a hetedikes Bálint Anita 1. helyezést és különdíjat érdemelt ki a rajtversenyben. Ez a siker annál is értékesebb, mert olyan iskolák is elküldték pályamunkáikat, amelyek nem utaztak el Rákóczifalvára. A történelmi vetélkedőn a második helyet szerezte meg a felsőhegyi csapat, melyet Száraz Emese, Kovács Ágnes és Szabó Tamás alkotott. A legtömegesebb versenyszámban, a népdaléneklésben az Ilcsik Gabriella és Novák Anikó alkotta duó harmadik lett, és zentaiak a Rákóczi Tavasz A matematikusok vetélkedőjében Törtei Renáta a negyedik, Surányi Balázs pedig a hatodik helyen végzett A szavalok között Rózsa Renáta és Palatinusz Zsuzsanna egyaránt a negyedik-hatodik helyet osztja. A sportversenyekben Döme Csongor sakkozó a negyedik lett, kispályás fociban pedig az ötödik helyet szerezte meg a csapat A rendezvényre a felsőhegyi óvodások is elküldték képzőművészeti munkáikat, de ők a versenyben nem vettek részt. rendezvényen A részvevőket az elsőtől a hatodik helyezésig pontozták, s ennek alapján alakult ki a végeredmény. A Csokonai iskola tanulói csupán a számítástechnikai versenyben nem értek el helyezést. A legjobb három versenyzőt minden számban éremmel jutalmazták, a csapatok pedig serleget vehettek át. A Rákóczi Tavasz elnevezésű rendezvényen mintegy 400 tanuló vett részt. Amellett, hogy versenyeztek, kiállításokat tekintettek meg, a találkozó pedig gálaműsorral zárult. ki. Fogódzóként Az április igen csapadékos volt, amiért a kutyasétáltatók esetleg bosszankodtak is olykor, de a földművesek elégedetten nyugtázták az „égi áldást". A tavalyi nagy szárazság után nagyon kellett a kiadós csapadék, mondta minapi beszélgetésünk alkalmával a csókái Lajcsák Imre, aki gyári munkás tulajdonképpen, de néhány hold földdel is rendelkezik, fogódzóként, mert csak ezek által tud felszínen maradni. A „csődbe borult” húsfeldolgozó gyárban ugyanis ritkán kapnak valami kis fizetést. Legutóbb márciusban vetettek neki 977 dinárt, így hát máshogyan kell boldogulnia. Nem idegen neki a földművelés, hiszen egy Kopó melletti tanyán látta meg a napvilágot, belenőtt a paraszti munkába. ígéretes a búzám, kinevelkedéséhez a kedvező időjárás mellett az alap- és fejtrágyázás is hozzásegítette. Régóta tisztában vagyok azzal, hogy ha a termelő kapni akar, akkor adnia is kell. Megítélésem szerint az egy holdnyi földön megterem a 25 mázsa kenyérgabona, ha csak a hizlaló harmatok helyett nem éri valamilyen váratlan elemi csapás. Az ünnepek alatt a kukoricát is elvetettem, és hamarosan a félholdnyi dohány is a helyére kerül. Annak az árából kellene valahogy kitelelnem. A kukoricát meg az állattartásban hasznosítom. Aprójószágok mellett tehenet is tartok, a tejből származik a folyamatos bevételem, mondta az egyedül élő gazda, aki szabadidejében rímeket is farag és környezetében vőfélyként is ismert. Ebbéli pályafutását 1969-ben, az itteni Balázs Aranka lakodalmában kezdte, azóta röpke számítása szerint több mint ezer lakodalomban „vitte a szót”... Az utóbbi időben azonban alábbhagyott, de mert valamirevaló lakodalom azért még jelen körülményeink között sem múlhat el belevaló vőfély nélkül, remélhetően az ötvenegynéhány éves Imre még sokszor elmondja a mohó násznagy előtt, hogy Tarts kormányt, muzsikus i s. Takarmányliszt korlátozott mennyiségben Csak a raktáron levő búzát veszi meg a Zitopromet A zentai Zitoprometban egymásnak adják a kilincset az állattenyésztéssel is foglalkozó mezőgazdasági termelők, mindenki ugyanazért az egy dologért keresi fel a malmot: takarmánylisztre szeretnék becserélni a tavalyi termésű búzájukat Óriási a kereslet a takarmányliszt iránt, hiszen a kukorica ára még mindig meghaladja a 10 dináros kilónkénti árat. Akkora nyomás nehezedik a malomra, hogy már képtelenek kielégíteni a hatalmas keresletet, ezért a Zitopromet vezetése úgy döntött, hogy május 7-étől, tehát hétfőtől megváltoztatja a búza és a takarmányliszt cserearányát. Ezek szerint a malomba bevitt búza mennyiségének csak a 35 százaléka cserélhető be takarmánylisztre, vagy népszerű nevén nyolcas lisztre. A fennmaradó mennyiséget egyéb malomipari termékekre lehet átváltani, például kenyérlisztre vagy tésztára. A Zitopromet vezetése kényszerhelyzetben hozta meg a cserearány megváltoztatásáról szóló népszerűtlen döntését. A korlátozás azonban nem érinti azokat a termelőket, akik búzájukat még a tavalyi aratás után átadták raktározásra a malomnak. A vállalat így viszonozza a termelők bizalmát. A silókban tárolt búzát a termelők a szükségleteik szerint folyamatosan cserélhetik takarmánylisztre. A Zitopromet felvásárolja a raktáron tárolt búzát 8 dináros kilónkénti áron. A malomban már most megkezdődtek az előkészületek a két hónap múlva esedékes aratásra, az idei termés gyors és biztonságos átvételére. A silókat takarítják és végzik a szükséges javításokat, hogy műszakilag is felkészültek legyenek az újbúza elraktározására. ger A Zitoprometban már folynak az előkészületek az újbúza átvételére MAJD 200 ÉVE HANGZOTT EL Megállt az idő? Nagyjaink tollából idézünk A címről az olvasónak több mint valószínű az jut eszébe, hogy kit érdekel ma, mi is hangzott el majd 200 évvel ezelőtt, hisz a legkisebb gondja is nagyobb annál. Ha figyelmesen elolvassa a cikket, szerintem megváltozik a véleménye. A szöveg tartalmából arra lehet következtetni, hogy nálunk egyszerűen megállt az idő (ha jól emlékezem, létezik egy ilyen című régebbi magyar sláger is, amely persze másra utal). A napokban hívta fel a figyelmemet egy kollégám a jugoszláv irodalom Nobel-díjasának, Ivó Andricnak egy szövegére, mely a Travniki krónikában, az író összegyűjtött műveinek 2. könyvében a 301-302. oldalon olvasható. A szövegben a boszniai francia konzulátus egyik fiatal liberális alkalmazottja, Defosé beszélget egy konzervatív bosnyák katolikus szerzetessel, Juliánnal. A beszélgetés 1808-ban történt. A szöveg eléggé szabad fordításban a következő: „Ön is látja, hogy Boszniában a nép 3, sőt 4 vallásra is tagozódik, egymást ki nem állhatják, s mint ilyenek, összességükben egy áthatolatlan fallal vannak elválasztva Európától, azaz a világtól és az élettől. Vigyázzanak, hogy ne magukon, szerzeteseken maradjon a történelmi bűntudat, hogy ezt nem ismerték fel és a népet mellékútra vezették, nem készítve fel őket idejében, ami feltétlenül jönni fog. A Török Birodalom keresztényei között gyakran, sőt mind gyakrabban lehet hallani a szabadságról és a felszabadulásról. Természetes, hogy egy napon e vidékre is beköszönt a szabadság. Már régen megmondták, hogy a szabadságot nem elég csak elérni, sokkal fontosabb arra méltónak lenni. Az oktatás modernizálása a szabadelvűségre való nevelés nélkül, nem sokat fog jelenteni a török uralom alóli felszabadulás. Századokon keresztül az önök népe sok mindenben annyira kiegyenlítődött az elnyomókkal, hogy nem sokat fog neki érni, ha a törökök egy nap elmennek, s itt hagyják őket a saját emberi hibáik mellett a többi gyarlóságaikkal: a lustasággal, a másság nem tűrésével, az erőszak szellemével és a nyers hatalommal. Ez valójában nem is volna szabadság, mert nem volnának rá méltóak, nem tudnák élvezni, s mint a török, nem tudnának mást tenni mint raboskodni vagy másokat rabságba vinni. Egyértelmű, hogy az önök hazája is bekerül az európai folyamatokba, de megtörténhet, hogy szétesve, az örökölt hagyományokkal, felfogásokkal, szokásokkal és ösztönökkel, melyek már sehol sem léteznek, mint rossz szellemek akadályozni fogják a normális fejlődést, s mindenki zsákmánya lehetnek, mint ahogy ma a törököké. Ez a nép nem ezt érdemli meg. Ön is látja, hogy egyetlen európai ország sem építi jövőjét vallási alapon.” Ez az idézet vége, s ha az elején nem említettem volna az évet, mikor történt a beszélgetés, lehetett volna az elmúlt század 90-es éveire tenni. Akkor ez azt jelentené, hogy tényleg megállt az idő. (B. A., Kikindai újság) 4 ZENTA 9