Magyar Szó, 2001.május (58. évfolyam, 100-124. szám)

2001-05-08 / 104. szám

2001. május 8., keddMagyar Szó ­ Eddig nagyon kevés információ „szivárgott” ki a nyilvánosság körébe arról, hogy milyenek a nemzetiségi viszonyok és arról is, hogy tisztelet­ben tartják-e az emberi jogokat a Ju­goszláv Hadseregben. Különösen ke­veset lehetett hallani a nemzetek és a nemzetiségek egyenjogúságáról, amelyet egyébként a Jugoszláv Szö­vetségi Köztársaság Alkotmánya ren­delkezéseinek értelmében minden­hol tiszteletben kell tartani. A rend­szerváltozás előtt erről a nyilvánosság előtt nem is volt ajánlatos beszélni. Tavaly december 24-én néhány fővá­rosi lapban ar­ról adtak hírt, hogy Podgori­­cában a Jugoszláv Hadsereg három volt pilótáját bántalmazták, azért, mert nem szerb nemzetiségűek, és mert állítólag valamelyik pártnak a tagjai. A pilóták a rendszerváltás után beadvánnyal fordultak a Jugoszláv Szövetségi Köztársaság új elnökéhez, amelyben azt kérték, hogy védje meg az Alkotmányban szavatolt jogaikat. Valójában ez a hír kényszerítette a hadsereg illetékeseit arra, hogy köz­leményt adjanak ki az említett eset­ről, amelyben igyekeztek megmagya­rázni a kiváltó okokat. Nos, éppen ennek kapcsán lenne jó tudni, hogy a Jugoszláv Hadsereg iskoláiban és tisz­tikarában milyen százalékban vannak képviselve a nemzeti kisebbségek és az etnikai csoportok tagjai. Példának okáért vannak-e horvátok, magyarok, muzulmánok, szlovénok, románok, cigányok és mások. Nem hivatalos források szerint az említett nemzeti kisebbségek soraiból úgyszólván sen­ki nincs a hadsereg iskoláiban és tisz­tikarában. Ezzel kapcsolatban vető­dik fel az a kérdés is, ha ez így van, ak­kor ezeknek a nemzetiségeknek és et­nikai csoportoknak fiataljai milyen százalékban vonulnak be a kötelező katonai szolgálat letöltésére. Termé­szetesen itt a Jugoszláv Szövetségi Köztársaság állampolgáraira gondo­lunk. Abban az esetben, ha a katonaság illetékesei hivatalosan is tájékoztat­nák a nyilvánosságot a nemzetiségi összetételről, ezek az adatok minden bizonnyal érdekesek lennének a szö­vetségi kormány kisebbségi ügyekkel foglalkozó miniszterének is. Feltéte­­lezhető az, hogy a kisebbségi minisz­ter hivatalosan is kérni fogja ezeket az adatokat, mivel ez is az általa veze­tett minisztérium hatáskörébe tarto­zik. Fontos ezzel a problémával fog­lalkozni azért is, mert a nemzeti és nemzetiségi összetétel nagyban befo­lyásolja a lakosság viszonyulását a Ju­goszláv Hadsereg egységeihez, külö­nösen azokban a környezetekben, amelyekben a lakosság zömét a nem­zeti kisebbségek alkotják. Nem lényeg­telen szempont ugyanis az, hogy ezekben a környezetekben a nemzeti kisebbségű lakosság úgy viszonyul-e a katonasághoz, mint elnyomójához, vagy úgy, mint védelmezőjéhez. Ebben a kérdéskörben érdekes lenne azt is megtudni a Jugoszláv Hadsereg vezérkarának előző vezető­jétől, hogy kinek a rendelete alapján nyugdíjazták idő előtt a katonaság számos tisztjét. A nemzeti és nemzeti­ségi összetételből ítélve mindenkép­pen azt kell megállapítani, hogy ala­pos etnikai tisztogatásról volt, illetve van szó. Az igazsághoz tartozik azon­ban is, hogy nyugdíjba kényszerítet­tek több olyan „szófogadatlan” szerb nemzetiségű tisztet is, akik nem vol­tak hajlandóak a háborúban részt venni, és akik az előző rendszer ellen­ségeinek számítottak. Lehetséges az is, hogy az „alkalmatlannak” nyilvání­tott tiszteket azért nyugdíjazták idő előtt, hogy ne legyenek szemtanúi a Jugoszláv Hadsereg országon kívüli háborúban való részvételének. Sajnos, a nemzeti kisebbségek so­raiban is voltak olyanok, akik részt vettek a háborúban, mert az volt a meggyőződésük, hogy az igazság ol­dalára álltak. Ezek később rájöttek, hogy valójában csak eszközként hasz­nálták fel őket. Ugyanezt a sorsot ér­ték meg azok a szerbek is, akik a bosz­niai hadsereg kötelékeiben harcol­tak. Érdekes volt az a szópárbaj, amely egyfelől a Jugoszláv Hadsereg vezérkarának előző vezetője és mun­katársa, Dragan Vuksic, másfelől pe­dig a hadsereg vezérkarának jelenle­gi vezetője, Nebojsa Pavkovic között zajlott le a katonai bíróságok által ho­zott ítéletekről. Érdekes ez azért is, mert felvetődik az a kérdés, hogy Pav­kovic tábornok felülvizsgáltatja-e eze­ket az ítéleteket vagy pedig azt az el­vet helyezi előnybe, hogy mindenki „mossa ki a saját szennyesét”. Jó volna ezeket a dolgokat a helyükre rakni, elsősorban azért, mert rendeződné­nek a hadseregen belüli viszonyok is, s végül, de egyáltalán nem utolsósor­ban erkölcsi és anyagi jóvátételt kap­nának azok, akik ezeknek a bírósá­goknak áldozatai. Jó volna, ha Vuksic úr kezdené meg a „szennyes tisztoga­tását”. A katonai bíróságok a Jugo­szláv Hadsereg vezérkara előző veze­tőjének idejében ugyanis megindok­­lás nélküli ítéleteket hoztak: a tiszte­ket eltávolították munkahelyeikről, megfosztották rendfokozataiktól, ala­csonyabb fizetési osztályba helyezték őket stb. Az ítéletek szenvedő alanyai az esetek zömében azok voltak, akik ellenezték a háborút vagy pedig azok, akik bírálták az előző rendszert. Ezeknek az igazságtalan ítéleteknek a felülvizsgálása nemcsak a „jóakarat” kérdése kellene, hogy legyen. Arról van szó ugyanis, hogy az elítéltek többsége a nemzeti kisebbségek sora­iból került ki. Éppen ezért talán meg­gondolható az is, hogy ezzel a problé­mával az alkotmányosságot kísérő va­lamelyik bizottság is foglalkozzon, azért, mert olyan ítéleteket hoztak, amelyek az érvényben lévő alkot­mánnyal nincsenek összhangban: idő előtt nyugdíjazták a tiszteket, és a tör­vényben megszabottnál alacsonyabb járandóságot kapnak. Az új szövetségi és köztársasági ve­zetőség azt ígérte, hogy munkája nyil­vános lesz, semmit sem tart titokban az ország polgárai előtt. Ebből kiin­dulva jó volna mi miattunk is (a Ju­goszláv Szövetségi Köztársaság polgá­rainak mintegy 35 százaléka ) érdeké­ben, ha a képviselőházban napirend­re kerülnének a Jugoszláv Hadsere­gen belüli nemzeti és nemzetiségi vi­szonyok, és az is, hogy mi a helyzet az emberi jogok tiszteletben tartásával, valamint azt is, hogy az új rendszerre milyen örökség marad ilyen szem­pontból. Az sem ártana, ha olyan ve­gyes bizottságot alakítanának, amely­nek az lenne a feladata, hogy a fen­­­tebb említett kérdésekben kiderítse az igazságot. Ezt támaszta alá az a nemrégi véleménykutatás is, amelyet a Jugoszláv Hadseregen belüli viszo­nyokról végeztek, különös tekintettel legmagasabb vezetőinek magatartá­sáról, illetve viselt dolgairól. Végül nem ártana tudni a követ­kezőket sem: ismeretes, hogy a Bosz­niában és a Horvátországban zajló háborúban szolgálatot teljesítő tisz­tek személyi jövedelmét az itteni költ­ségvetésből finanszírozták, felvetődik a kérdés, hogy ez a gyakorlat a hábo­rú befejezése után is folytatódott, il­letve folytatódik-e, és milyen mérték­ben terheli a mostani katonai költ­ségvetést. Mindenesetre ez a költség­­vetés indoklásából nem derül ki. Ami egyben arra is enged következtetni, hogy a képviselők nem is tudják,­­ hogy valójában mire szavaztak. Le­hetséges, hogy ez a pénz a Boszniai Szerb Köztársasággal ápolt viszonyok keretében kerül oda. Nemrégen a ju­­goszláv Szövetségi Köztársaság diplo­máciai kapcsolatot létesített Boszniá­val. Nem lenne jó, ha az ottani Szerb Köztársaság ilyen irányú finanszírozá­sa bizalmatlanságot szülne. (Izet Ja­­hic) YU PRESS Nyugdíj vagy etnikai tisztogatás Van-e probléma a nemzetiségi viszonyokkal és az emberi jogok tiszteletben tartásával a Jugoszláv Hadseregben? • • Összetettben harmadikok Felsőhegyiek Első alkalommal vettek részt a fel­sőhegyi Csokonai Mihály és a zentai November 11-e iskola diákjai a ma­gyarországi Rákóczifalván a Rákóczi Tavasz elnevezésű rendezvénysoro­zaton. A felsőhegyi Petőfi Sándor Művelődési Egyesület és a Szolnok­hoz közeli falu már hosszabb ideje kapcsolatot tart fenn, s bár az emlí­tett rendezvényre azokról a települé­sekről várták a vendégeket, ahol egy­kor Rákóczi-birtokok voltak, ezúttal a felsőhegyieket is meghívták, illetve a zentaiak egy kisebb csoportját. A számos versenyszámot felölelő kétnapos találkozón 13 település ál­talános iskolás diákjai vettek részt, külföldről lengyel és vajdasági ver­senyzők. Elmaradtak viszont az erdé­lyi, a felvidéki és a kárpátaljai tanu­lók erről, a Rákóczi fejedelem emlé­két ápoló rendezvényről. Ennek el­lenére színvonalas volt a verseny, amelyen összesítettben a felsőhegyi­ek megszerezték a 3. helyet. A zentai iskola leány kézilabdázói ugyan el­sők lettek, a sakkozó Kajári Zoltán pedig második, de a November 11-e iskola diákjai kevés versenyszámban vettek részt, így az összesítettben ele­ve nem juthatott nekik előkelő he­lyezés. A Csokonai iskola tanulói közül a hetedikes Bálint Anita 1. helyezést és különdíjat érdemelt ki a rajtverseny­ben. Ez a siker annál is értékesebb, mert olyan iskolák is elküldték pálya­munkáikat, amelyek nem utaztak el Rákóczifalvára. A történelmi vetélkedőn a máso­dik helyet szerezte meg a felsőhegyi csapat, melyet Száraz Emese, Kovács Ágnes és Szabó Tamás alkotott. A legtömegesebb versenyszám­ban, a népdaléneklésben az Ilcsik Gabriella és Novák Anikó alkotta duó harmadik lett, és zentaiak a Rákóczi Tavasz A matematikusok vetélkedőjében Törtei Renáta a negyedik, Surányi Balázs pedig a hatodik helyen vég­zett A szavalok között Rózsa Renáta és Palatinusz Zsuzsanna egyaránt a ne­gyedik-hatodik helyet osztja. A sportversenyekben Döme Csongor sakkozó a negyedik lett, kis­pályás fociban pedig az ötödik he­lyet szerezte meg a csapat A rendezvényre a felsőhegyi óvo­dások is elküldték képzőművészeti munkáikat, de ők a versenyben nem vettek részt. rendezvényen A részvevőket az elsőtől a hatodik helyezésig pontozták, s ennek alap­ján alakult ki a végeredmény. A Cso­konai iskola tanulói csupán a számí­tástechnikai versenyben nem értek el helyezést. A legjobb három ver­senyzőt minden számban éremmel jutalmazták, a csapatok pedig serle­get vehettek át. A Rákóczi Tavasz elnevezésű ren­dezvényen mintegy 400 tanuló vett részt. Amellett, hogy versenyeztek, kiállításokat tekintettek meg, a talál­kozó pedig gálaműsorral zárult. ki. Fogódzóként Az április igen csapadékos volt, amiért a kutyasétáltatók esetleg bosszankodtak is olykor, de a föld­művesek elégedetten nyugtázták az „égi áldást". A tavalyi nagy szárazság után nagyon kellett a kiadós csapa­dék, mondta minapi beszélgetésünk alkalmával a csókái Lajcsák Imre, aki gyári munkás tulajdonképpen, de néhány hold földdel is rendelkezik, fogódzóként, mert csak ezek által tud felszínen maradni. A „csődbe bo­rult” húsfeldolgozó gyárban ugyanis ritkán kapnak valami kis fizetést. Le­gutóbb márciusban vetettek neki 977 dinárt, így hát máshogyan kell bol­dogulnia. Nem idegen neki a föld­művelés, hiszen egy Kopó melletti ta­nyán látta meg a napvilágot, belenőtt a paraszti munkába.­­ ígéretes a búzám, kinevelkedé­séhez a kedvező időjárás mellett az alap- és fejtrágyázás is hozzásegítette. Régóta tisztában vagyok azzal, hogy ha a termelő kapni akar, akkor adnia is kell. Megítélésem szerint az egy holdnyi földön megterem a 25 mázsa kenyérgabona, ha csak a hizlaló har­matok helyett nem éri valamilyen vá­ratlan elemi csapás. Az ünnepek alatt a kukoricát is elvetettem, és hamaro­san a félholdnyi dohány is a helyére kerül. Annak az árából kellene vala­hogy kitelelnem. A kukoricát meg az állattartásban hasznosítom. Aprójó­szágok mellett tehenet is tartok, a tej­ből származik a folyamatos bevéte­lem, mondta az egyedül élő gazda, aki szabadidejében rímeket is farag és környezetében vőfélyként is is­mert. Ebbéli pályafutását 1969-ben, az itteni Balázs Aranka lakodalmában kezdte, azóta röpke számítása szerint több mint ezer lakodalomban „vitte a szót”... Az utóbbi időben azonban alábbhagyott, de mert valamirevaló lakodalom azért még jelen körülmé­nyeink között sem múlhat el belevaló vőfély nélkül, remélhetően az ötven­­egynéhány éves Imre még sokszor el­mondja a mohó násznagy előtt, hogy Tarts kormányt, muzsikus i­ s. Takarmányliszt korlátozott mennyiségben Csak a raktáron levő búzát veszi meg a Zitopromet A zentai Zitoprometban egymásnak adják a kilincset az állattenyésztéssel is foglalkozó mezőgazdasági termelők, mindenki ugyanazért az egy dologért keresi fel a malmot: takarmánylisztre szeretnék becserélni a tavalyi termésű búzájukat Óriási a kereslet a takar­mányliszt iránt, hiszen a kukorica ára még mindig meghaladja a 10 dináros kilónkénti árat. Akkora nyomás nehe­zedik a malomra, hogy már képtelenek kielégíteni a hatalmas keresletet, ezért a Zitopromet vezetése úgy döntött, hogy május 7-étől, tehát hétfőtől meg­­változtatja a búza és a takarmányliszt cserearányát. Ezek szerint a malomba bevitt búza mennyiségének csak a 35 százaléka cserélhető be takarmányliszt­re, vagy népszerű nevén nyolcas lisztre. A fennmaradó mennyiséget egyéb ma­lomipari termékekre lehet átváltani, például kenyérlisztre vagy tésztára. A Zitopromet vezetése kényszer­­helyzetben hozta meg a cserearány megváltoztatásáról szóló népszerűtlen döntését. A korlátozás azonban nem érinti azokat a termelőket, akik búzá­jukat még a tavalyi aratás után átadták raktározásra a malomnak. A vállalat így viszonozza a termelők bizalmát. A silókban tárolt búzát a termelők a szükségleteik szerint folyamatosan cse­rélhetik takarmánylisztre. A Zitopro­met felvásárolja a raktáron tárolt búzát 8 dináros kilónkénti áron. A malomban már most megkez­dődtek az előkészületek a két hónap múlva esedékes aratásra, az idei ter­més gyors és biztonságos átvételére. A silókat takarítják és végzik a szükséges javításokat, hogy műszakilag is felké­szültek legyenek az újbúza elraktározá­sára. ger A Zitoprometban már folynak az előkészületek az újbúza átvételére MAJD 200 ÉVE HANGZOTT EL Megállt az idő? Nagyjaink tollából idézünk A címről az olvasónak több mint valószínű az jut eszébe, hogy kit érde­kel ma, mi is hangzott el majd 200 év­vel ezelőtt, hisz a legkisebb gondja is nagyobb annál. Ha figyelmesen elol­vassa a cikket, szerintem megváltozik a véleménye. A szöveg tartalmából arra lehet következtetni, hogy nálunk egyszerűen megállt az idő (ha jól em­lékezem, létezik egy ilyen című régeb­bi magyar sláger is, amely persze más­ra utal). A napokban hívta fel a figyel­memet egy kollégám a jugoszláv iro­dalom Nobel-díjasának, Ivó Andric­­nak egy szövegére, mely a Travniki krónikában, az író összegyűjtött mű­veinek 2. könyvében a 301-302. olda­lon olvasható. A szövegben a boszniai francia konzulátus egyik fiatal liberá­lis alkalmazottja, Defosé beszélget egy konzervatív bosnyák kat­olikus szer­zetessel, Juliánnal. A beszélgetés 1808-ban történt. A szöveg eléggé sza­bad fordításban a következő: „Ön is látja, hogy Boszniában a nép 3, sőt 4 vallásra is tagozódik, egy­mást ki nem állhatják, s mint ilyenek, összességükben egy áthatolatlan fallal vannak elválasztva Európától, azaz a világtól és az élettől. Vigyázzanak, hogy ne magukon, szerzeteseken ma­radjon a történelmi bűntudat, hogy ezt nem ismerték fel és a népet mellékútra vezették, nem készítve fel őket idejé­ben, ami feltétlenül jönni fog. A Tö­rök Birodalom keresztényei között gyakran, sőt mind gyakrabban lehet hallani a szabadságról és a felszabadu­lásról. Természetes, hogy egy napon e vidékre is beköszönt a szabadság. Már régen megmondták, hogy a szabadsá­got nem elég csak elérni, sokkal fon­tosabb arra méltónak lenni. Az okta­tás modernizálása a szabadelvűségre való nevelés nélkül, nem sokat fog je­lenteni a török uralom alóli felszaba­dulás. Századokon keresztül az önök népe sok mindenben annyira kiegyen­lítődött az elnyomókkal, hogy nem so­kat fog neki érni, ha a törökök egy nap elmennek, s itt hagyják őket a sa­ját emberi hibáik mellett a többi gyar­lóságaikkal: a lustasággal, a másság nem tűrésével, az erőszak szellemével és a nyers hatalommal. Ez valójában nem is volna szabadság, mert nem vol­nának rá méltóak, nem tudnák élvez­ni, s mint a török, nem tudnának mást tenni mint raboskodni vagy má­sokat rabságba vinni. Egyértelmű, hogy az önök hazája is bekerül az eu­rópai folyamatokba, de megtörtén­het, hogy szétesve, az örökölt hagyo­mányokkal, felfogásokkal, szokások­kal és ösztönökkel, melyek már sehol sem léteznek, mint rossz szellemek akadályozni fogják a normális fejlő­dést, s mindenki zsákmánya lehetnek, mint ahogy ma a törököké. Ez a nép nem ezt érdemli meg. Ön is látja, hogy egyetlen európai ország sem épí­ti jövőjét vallási alapon.” Ez az idézet vége, s ha az elején nem említettem volna az évet, mikor történt a beszélgetés, lehetett volna az elmúlt század 90-es éveire tenni. Ak­kor ez azt jelentené, hogy tényleg meg­állt az idő. (B. A., Kikindai újság) 4 ZENTA 9

Next