Magyar Szó, 2001. október (58. évfolyam, 225-251. szám)
2001-10-02 / 225. szám
2 KÜLPOLITIKA NEMZETKÖZI FIGYELŐ Titkos háború a tálibok megdöntésére Széles körű ellenzéki koalíciót támogatnak az amerikaiak Bizonyítékok Bin Laden ellen Bush elnök engedélyt adott arra a titkos akcióra, melynek célja egyesíteni a tálibokkal hadban álló különböző frakciókat. Ezt tegnap jelentette a The New York Times, meg nem nevezett amerikai kormánytisztségviselőkre hivatkozva. Emellett az Egyesült Államok elnöke aláírta azt a rendeletet is, amelynek értelmében 100 millió dollár értékben juttatnak el segélyt az afgán menekülteknek. A cél a pakisztániak elégedetlenségének a csillapítása, miközben naponta ezrek lépik át a határt Afganisztán irányából. Kormányzati tisztségviselők azt is fontolóra veszik, van-e lehetőség repülőkből ledobott segélycsomagokkal megkísérelni megelőzni az éhínséget, mielőtt még elérkezik az afganisztáni tél. A katonai szakértők habozásának az oka, hogy nem tudják még, hogyan akadályozzák meg, hogy a szállítmányok a tálibok kezébe kerüljenek. A tálibok ellen harcoló erők titkos hadművelete képezi a kulcsfontosságú részét a hivatalos Washington afganisztáni politikai terveinek. A kormányzatnak ugyanis szándékában áll annak a rezsimnek a megdöntése, amelyet Oszama bin Laden hálózatának védelmezésével vádolt. A segély nemcsak az Afganisztán északi részében harcoló lázadók felé irányul. A másik csoport a délen levő Pastun törzsek, amelyek körében az USA növelni akarja a tálibellenes hangulatot meg a harci vágyat. „Nem kizárólag politikai támogatásról beszélünk, célunk növelni a lázadók képességét arra, hogy harcolhassanak a tálibok ellen” - nyilatkozta a napilapnak egy magas rangú amerikai tisztségviselő. A The New York Times forrásai elmondták azt is, hogy a segélyezés alatt finanszírozást is kell érteni. Nem voltak azonban hajlandóak részletekbe bocsátkozni, az erre szánt pénzmennyiségről sem beszéltek. A pénz nagyon fontos lenne a tálibellenes csoport számára. Fegyvert vásárolhatnának, újabb fegyvereseket toborozhatnának, lefizethetnék a tálib parancsnokokat, így bírhatnák rá őket az átállásra. Természetesen minden más olyan tevékenység is szóbajön, amely legyengítené a tálib rezsimet. Ezek az amerikai célok, ám a hivatalos Washington igyekszik őket titokban tartani - írja a tekintélyes New York-i lap. Az USA ugyanis el szeretné kerülni annak látszatát, hogy Amerika dönti el, egymagában, Afganisztán sorsát. Korábban amerikai tisztségviselők jelezték, hogy újabb harcok esetén a lázadók titkosszolgálati adatokkal szolgálhatnának, és közvetlenül is harcolva hozzájárulhatnának a Bin Laden felkutatására és a tálibok ellen irányuló amerikai erőfeszítéshez. Fontos cél a tálibok sorainak a megbontása is. A szeptember 11-i terrortámadások óta, tehát az utóbbi 19 napban az Egyesült Államok kapcsolatban áll olyan személyekkel, akik „lazán kötődnek a tálibokhoz, és elkülönültek tőlük”, vagy pedig akikről feltételezhető, hogy átállásra készülnek, ha a tálibok sorsa megpecsételődni látszik. Egy kormányzati tisztségviselő megfogalmazása szerint „létezik megfelelő jogi keret” a teljes körű afganisztáni akciókra. Nem volt azonban hajlandó kimondani, hogy Bush aláírta-e az elnöki parancsot,amely engedélyezné a titkos hadműveleteket. Időközben a tálibellenes erők továbbra is igyekeznek egy széles körű koalíciót összehozni. Mohamed Zahir Sah egykori királyt akarják központi figurának. A 86 éves király Rómában találkozott az Északi Szövetség meg a déli gerillák parancsnokaival. A király unokája október 1jére jelentette be az afgán frakciók közös nyilatkozatát. A tárgyalásokon részt vesz Abdul Hak egykori mudzsaheddin parancsnok, aki a szovjetek ellen harcolt annak idején, és aki nemrég tért vissza a régióba. Rajta kívül még hat másik parancsnok is jelen van. A király össze szeretné hívni az afgán vezetők tanácsát is. Az Északi Szövetség már évek óta harcol a tálibok ellen. Csak a terület kis részét ellenőrzi. Nemrég megölték a vezérét, az amerikai titkosszolgálatok szerint emögött is Bin Laden áll. A Szövetségben az etnikai tádzsikok és üzbégek dominálnak, ezért sok afgán nem lelkesedik érte. Afganisztánban a pastunok vannak többségben. A Bush-kormányzat őket is támogatni kívánja. A volt király is ehhez az etnikumhoz tartozik, de a tálibok vezérei is. Bush Nemzetbiztonsági Tanácsa a múlt héten megalapozta a tálibok megdöntésére irányuló erőfeszítéseket. A terroristákkal való szövetkezéssel vádolta meg őket, valamint az afgán lakosság elnyomásával. A Tanács szerint a tálibok megnehezítik a humanitárius segélyezést. Végül a nyilatkozat kimondja, hogy a tálibok nem tekinthetőek az ország legitim hatalomtartóinak. Ennek ellenére a nyilatkozat hangsúlyozza, hogy az USA nem akar döntőbíró lenni abban, hogy ki vezesse a szétszakadt országot. Egy magas rangú tisztségviselő elmondta, hogy az amerikai vezetés nem fog favorizálni egyetlen csoportot sem Afganisztánban. „Mindenkit annak alapján ítélünk meg, hogy támogatja-e a célunkat” - tette hozzá. A tálibok az ellenzéknek azt üzenték, hogy a nép nem fogja támogatni Amerika szövetségeseit. A tálibellenes csoportok pedig közölték, hogy elvárásaik szerint az USA hamarosan megkezdi a hadműveleteket. Felszólították az amerikaiakat, addig ne hagyják abba, amíg meg nem szabadítják Afganisztánt a táliboktól meg a terrorizmustól. A katonai akció nem az egyedüli módszer a tálibok elleni küzdelemre. A segélyszállítmányokkal az Egyesült Államok bizonyítani szeretné, hogy politikája nem az afgán nép ellen irányul. Emellett Pakisztánt is meg akarja győzni arról, hogy nem viszonyul érzéketlenül a menekülthelyzethez. Eleinte az amerikaiak attól tartottak, hogy a tálibok hozzájuthatnának az élelmiszercsomagokhoz, és így nem sikerülne segíteni az éhínségben szenvedő majd 12 millió afgánon. Az európai szövetségesek meg az arab államok figyelmeztettek arra, hogy az afgán civilek halála bombázás vagy éhínség következtében csökkentené a terrorellenes kampány népszerűségét - írta többek között a The New York Times. A londoni The Times tegnap arról értesítette olvasóit, hogy az USA hamarosan háborút üzenhetne a táliboknak. Erre az adott alapot, hogy a tálibok beismerték, ők bújtatják Bin Ladent, és nem akarják kiszolgáltatni. A brit napilap megtudta, hogy az USA fontolóra vette a légi és tengerről jövő csapások ötletét. A csapatösszevonás nagyméretű. Kiderült, hogy a Pentagon nagyobb erőket mozgósított, mint azt eddig nyilvánosan beismerték az amerikai védelmi minisztériumban. A The Guardian szerint az amerikai vizsgálati szakértők meg vannak győződve arról, hogy be tudják bizonyítani Bin Laden felelősségét. Egyik erdirátusi embere ugyanis pénzügyi kapcsolatban állt a szeptember 11-i terrortámadásokat elkövető 19 fős csoport vezetőjével. Az USA hírszerző szolgálatai már a terrortámadás napján tudták, hogy Bin Laden a szervező, de a bizonyítékok léte fontos a terroristaellenes koalíció megtartásához - állapítja meg a londoni napilap. (Márton) Az Északi Szövetséghez tartozó afganisztáni harcos MAcm Szó 2001. október 2., kedd Ma Afganisztánban, holnap... (Tudósítónktól) A Globus c. zágrábi hetilap egy Ma Afganisztánban — holnap Minálunk sztánban! cikkcíme ennél a hevenyészett magyar fordításnál sokkal kifejezőbb eredetiben, úgy, ahogyan több mint két évtizeddel ezelőtt, Afganisztán szovjet megszállásakor a szerbek, horvátok, bosnyákok, montenegróiak akkor még közösnek hitt és vallott nyelven, szerbhorvátul vagy horvátszerbül kiötlötte valaki: Danas u Afganistanu — Sutra u vasem stanu! Mára már kettős értelmet is kapott, másokra is vonatkoztatható az akkor még teljesen egyértelmű és csak egy nagyhatalomra vonatkoztathatott gondolat. És van egy egyáltalán nem elvont horvát vonatkozása is, mert, a Globus szerint, Horvátországban nem is lesz annyira meglepő és botrányos, ha a tálibok a New York-i Világkereskedelmi Központot romba döntött, gerinctelen, öngyilkos terrorista repülőgéprablókról kezdik elnevezni a kandahari utcákat. Merthogy Miro Barisic egykori horvát repülőgéprabló is hivatalos horvát néphős, és szobrot állítottak neki. És sorolja a lap, hogy ilyen szempontból nem is lenne túlzás, ha Kandahar egy utcáját Walid al Shehriről neveznék el, aki az American Airlines Boeing 767-esét 60 utassal a WTC északi tornyának vezette; ha az afganisztáni hadsereg különleges egységét Hamza al Ghamdáról, aki az United Airlines 175-ös járatán közlekedett géppel a déli toronynak csapódott; ha Oszama bin Laden egy tálib kiképzőtábora valahol Afganisztán és Pakisztán határán Ziad Jarrah, a Pennsylvániában lezuhant gép elrablójának a nevét kapná, vagy ha Hamda al Saghana, a harmadik gép elrablását szervezett csoport házigazdáját kinevezik az afganisztáni kivándoroltak Maticája elnökének; Said Bahai, aki beszerezte a géprablók amerikai beutazási engedélyét, az albán hadsereg tábornoka lesz; Mohammad Hamesh, a Pentagont lerombolt negyedik gép elrablóinak segítőtársa pedig sem több, sem kevesebb, mint védelmi miniszter, és végül ha egy géprabló özvegyének a tálib vezér Mohammad Omar testőrségében adnának munkát. A cikkíró emlékeztet, hogy annak idején, a tudmani Horvátországban is, azután, hogy letöltötte fegyházbüntetését az USA-ban, virágcsokorral várták, és Tudman elnök első testőrkülönítményében helyezték el Julienne Eden-Bushot, a TWA egy New York-Chicago vonalon közlekedett, 1976-ban, a montreali olimpia évében elrabolt Boeingje géprablóinak egyikét, és tábornoki ranggal tisztelték meg Ivan Andabakot, aki a hetvenes években az akkori JSZSZK németországi konzulátusainak dolgozóit gyilkolta. Vagy, hogy egyes újságírók, akik ma igazságot és könyörtelen büntetést követelnek a vérengző arab terroristákra, tegnap még arról cikkeztek, hogy ártatlan horvát hazafiak sínylődnek az amerikai fasiszták börtöneiben, mert hogy a 25 évvel ezelőtti amerikai géprabló Zvonko Busic, minden kegyelmet kérelmező horvátországi aláírás ellenére is, életfogytiglani büntetését tölti Lewisburgban. Arra a kérdésre pedig, hogy feláldozható-e a szabadságért Észak-Írországban egy protestáns iskolában akár egyetlen tanuló élete is, a baszkoknál a moziban ült gyerekek, Izraelben és Palesztinában a dzsámik és zsinagógák aggastyánjai, maga próbál válaszolni is a Globus cikkírója. Tisztázni kell mindenekelőtt - írja -, hogy a terroristák és a gyilkosok tényleg minden kitüntetésre méltó szabadságharcos hősök-e. Mert nagymértékben ettől függ, hogy milyen lesz a szabadságunk, amiben majd élünk. Hogy csak gyilkosok és terroristák szabadsága lesz-e az? Olyan szabadság-e, amelyben hátborzongatóan visszhangzik a Halál a cigányokra!, Gyilkold meg a zsidót!, amitől a Dinamo-Maccabi mérkőzésen zúgott Zágrábban a maksimiri stadion. Olyan szabadság resze, amelyben a seria, a mohamedán egyházi és polgári jog szemet szemért, fogat fogért elve uralkodik, amivel a napokban a „horvát tálibok” is fenyegetőztek arra az esetre, ha a hatalomnak sikerül végre rács mögé zárnia mindazokat, akik szerb aggastyánok vérével áztatták a szent horvát földet. Nyilván nem ilyen szabadságról álmodott mindenki Afganisztánban sem, amikor 1980-ban fellázadt a kommunista bábkormány és a szovjet tankok ellen, amikor az akkori Jugoszláviában népszerű lett a Ma Afganisztánban — Holnap Minálunksztánban szólás szerbhorvát vagy horvátszerb megfelelője — úja a Globus. SZ. REMETE Péter Amerikában a szörnyű katasztrófa után az államhatalom két irányba fordult. Az egyik a terrortámadás megszervezőinek, mint mondják, egyéneknek, szervezeteknek és államoknak az azonosítása, majd ennek megfelelően a megtorlás módozatainak kidolgozása, megszervezése. Mivel Amerika lakosságát a szörnyű esemény sokkolta, szinte megbénította, az államhatalomnak gyorsan, határozottan és kellő alapossággal kell cselekednie, hogy a nemzetet kiemelje a letargiából. Ez csöppet sem könnyű, sőt szinte lehetetlen. Annál inkább, mert a vezetés ezt elsősorban a CIA-tól és az FBI-tól várja el, vagyis a világ legjobbnak, leghatékonyabbnak tartott titkosszolgálatától. Azoktól a szervezetektől, amelyek az államok legnagyobb katasztrófájában a legnagyobb mulasztásokat követték el. Hisz ami történt, az minden az orruk előtt történt, külföldön és otthon egyaránt. S ők semmit sem vettek észre. Sőt, mint utólag kiderült, nem vették komolyan az orosz titkosszolgálat jelzéseit sem (amely pedig bizonyítottan a világ legjobbjai közé tartozott, amikor még szovjetnek hívták őket). A tragédia, több ezer ember halála visszafordíthatatlan, a CIA és az FBI katasztrofális mulasztása viszont a jelek szerint büntetlen marad. Ők továbbra is játszhatják majd fensőséges szerepüket, s úgy tehetnek, mintha a tragédiához semmi közük nem lett volna. Mert így kívánja a nagypolitika, a „nemzet érdeke”. Bush elnök most, ebben a tragikus pillanatban nem foglalkozhat az említett két szolgálat mulasztásaival. Ilyesmi szóba sem kerülhet, mert az csökkentené a vérig sértett nemzet bosszúvágyát, korlátozhatná a szabad kezet, amit az elnök a katasztrófa után nyomban megkapott a törvényhozó testülettől. A belső mulasztások taglalása nem ildomos. Most Amerikában mindent sorsszerűségként kell felfogni. Valahogy úgy, hogy a sátán hozta a becsületért, demokráciáért és igazságért küzdő amerikai nép nyakára. Az elnök most nem tehet mást, mint a támadást olyan fatális elkerülhetetlenségnek mondani, amiről senki sem tehet. A nemzet jelenleg képtelen hideg fejjel gondolkodni és ítélkezni, mert ami történt, azt épp ésszel nem könnyű felfogni. Hogyan illeszthető be például egy normális ember normális életképébe az, hogy állítólag az egyik öngyilkos pilóta egy nappal az akció előtt éppúgy, mint addig mindennap, három gyerekét elkísérte az iskolába. Apai szeretettel megcsókolta őket, úgy búcsúzott el tőlük, aztán másnap több ezer embert megölt. Ha az amerikai nemzet fizikumát és agyát nem bénítja meg a szörnyű eset, akkor valaki megkérdezhetné, hogyan lehetséges az, hogy a világ jelenleg egyetlen katonai szuperhatalmaként számontartott USA légierejének nem volt elég 18 perc az első New York-i becsapódás után, hogy bármit is megkíséreljen a további katasztrófa elkerülése érdekében. Hisz annak idején a szovjet atomtámadás esetén sem lett volna ennél több ideje cselekvésre. Az első New York-i becsapódás után már világos lehetett, mi történik. Vajon az amerikai titkosszolgálat, a légierő és egyáltalán a fegyveres alakulatok ennyi idő alatt nem reagálhattak? Mi történhetett, hogy nem tettek és nem kíséreltek meg semmit? Lehetséges, hogy a világ leghatalmasabb katonai gépezete ilyen esetben megbénul? S ha lehetséges, akkor tulajdonképpen mire szolgál? Mire emészti fel a dollármilliárdokat. Mit, mikor és kinek jelez a világűri megfigyelő szolgálat, ha mindabból, ami Amerika ellen készült, senki semmit nem vett észre. Valami valóban nagyon bűzlik Dániában a jelek szerint. Nem annak az árát fizette-e most meg az USA, hogy belső biztonságát sérthetetlennek és érinthetetlennek tartotta, s drága világűri programját nem saját, hanem más, az ő érdekszférájának nyilvánított területek megfigyelésének szentelte. Hisz tudott dolog, hogy az amerikai világűri adatközléseknek, vagyis háttértámogatásnak köszönhetően győzte le Izrael a nála tízszerte számosabb és elméletileg erősebb arab hadseregeket. Miért nem funkcionált ez a hírszolgálat belső használatra az USA-ban most, a tragédia elkerülése érdekében, ha olyan jól funkcionált akkor, az arab-izraeli háborúkban? Nem is csak egy ízben. Most, az általános nemzeti felháborodás és a bosszú, a visszavágás idején valószínűleg nem időszerű, de később valaki megkérdezheti, miért takarékoskodtak az utasok biztonságának rovására éveken, ha nem évtizedeken át az amerikai légitársaságok azzal, hogy nem alkalmaztak biztonsági embereket repülőgépeiken. Ha ezt nem mulasztották volna el például az adott esetben, akkor miképpen ölhette volna meg késsel a pilótát és vette volna át a gép irányítását az arab terrorista? Csakhogy a magabiztos, öntelt Amerikában a még magabiztosabb és önteltebb légitársaságok megengedhették maguknak azt a luxust, hogy a pilótafülke az ő repülőgépeiken átjáróház volt, az ment be, aki akart. A hihetetlenül nagy amerikai tragédiát elsősorban a pökhendiség, a túlzott magabiztosság és trehányság idézte elő. Illetőleg az tette lehetővé. Ezt Amerika ma nyilvánvalóan nem vallhatja be. Nem ismerheti el, mekkora része van abban, hogy ilyen tragédia megtörténhetett, mert ha elismerné, a kormányzat elveszítené a lakosság bizalmát, s valószínűleg nem számíthatna a világ maradéktalan szolidaritására, az általános nemzetközi veszély, a terrorizmus ellen elindított, egyébként igazságos harcának támogatására. LOVAS István Az ártatlanokat sajnálják, de nem védik