Magyar Szó, 2001. november (58. évfolyam, 252-277. szám)

2001-11-04 / 255. szám

2001. november 4., vasárnap / A sport, mint a barátság hídja Kanizsán megtartották Kanizsa és Kiskunhalas testvérvárosok sportnapját Október 20-a, Kanizsa napja, mun­kanap volt Magyarországon, ezért az újra megrendezésre kerülő sportnap - amelyet a kilencvenes évek hazai zűrza­vara érdemtelenül kitörölt az önkor­mányzat rendes, évi tevékenységi prog­ramjából - csak időbeni károsodást szenvedett, térbelit és tartalmit nem. Késéssel ugyan, de örömmel jöttek a halasiak, hogy viszonozzák a Tisza men­ti testvérváros sportolóinak május elejei látogatását, amikor azok a halasi napok sportversenyein vendégeskedtek. Jöt­tek, láttak, de nem győztek, legalábbis a sportpályákon nem, mert a vendéglá­tók ezúttal alaposan felkészültek. De győztek a hitükben, eltökéltségükben, hisz hosszú évek óta arra törekednek, hogy földrajzi adottságaikat kihasznál­va, hidat képezzenek a Nyugaton és Ke­leten levő testvérvárosok között, s tö­rekvéseikben támogassanak minden­kit, aki arra igényt tart. S nekünk, bi­zony, az elmúlt egy évtizedben akadtak is ilyen irányu­ igényeink... A sportnap mintegy 120 kanizsai és kiskunhalasi sportolót mozgatott meg, de nyüzsögtek még sokan mások is, hi­szen akadt épp elég tennivaló a szerve­zés körül. A halasi küldöttséget dr. Ko­máromi Szilárd alpolgármester vezette, akit elkísért a városi jegyző asszony, Fe­­renczi Mária is. Az alpolgármester úr külön örömét fejezte ki, hogy egy­ hét leforgása alatt immár másodszor Kani­zsán lehetett. Megtudtuk tőle, hogy magyarországi testvérvárosunkban az asztalitenisz, a birkózás, az ökölvívás, a foci, a női és a férfikézilabda volt a menő sportág, de némi visszaesés ta­pasztalható. Az újabb fellendülést a ha­lasiak az iskolai tanterv módosításától várják. A sporttalálkozót Novák László al­polgármester nyitotta meg, Bagi Fe­renc, a községi végrehajtó bizottság if­júsági és sportfelelőse volt az esemény irányítója, házigazdája. Hangsúlyozta, hogy ez a sportnap az olimpiai játékok szellemében szerveződött, hisz nem annyira a győzelem, inkább a részvétel a fontos. Ezt ugyan nem látszottak iga­zolni a vendégszerető házigazdák, akik nemigen engedték szóhoz jutni a hala­siakat a pályákon, de végül is így van ez jól. Hiszen a versenyző azért lép pályá­ra, hogy nyerjen, némelyeket meg a visszavágás vágya fűtött a Halason el­szenvedett vereségért. A végkifejlet ugyanaz: baráti kézfogás, meleg ölelés és hosszú beszélgetés, de ezúttal nem az időjárásról. Bagi Ferenc kiemelte azt is, hogy a kanizsaiak, az állami és ma­gánvállalatok, egyöntetűen méltányol­ták az önkormányzat szervezési törek­véseit, mögéje sorakoztak. A sport pedig további szolgálatokat tett, újabb hidakat épített országok és országok, városok és városok, emberek és emberek, magyarok és magyarok, ma­gyarok és nem magyarok között. Hidat, amelyen áthaladhatnak a kulturális kap­csolatok elképzelései, a gazdasági össze­fonódás gondolatai, az idegenforgalmi lehetőségek tárháza, de elsősorban az ember, minden ember, mert ezt a hidat az emberek építik világszerte. Itt, ná­lunk is, Kanizsa és Kiskunhalas között... A végére pedig legyenek közhírré téve a legkevésbé fontos dolgok, a sportnapon elért eredmények is, már csak a rend kedvéért. Sakk: Kanizsa-Kiskunhalas 7:5, fér­fikézilabda: Kanizsa-Kiskunhalas 20:11, női kézilabda: Kanizsa-Kiskun­­halas 10:6, kispályás labdarúgás: Kani­zsa-Kiskunhalas 2:0, férfi­ asztalitenisz: Kanizsa-Kiskunahalas 9:7, női asztalite­nisz: Kanizsa-Kiskunhalas 9:9, férfite­ke: Kanizsa-Kiskunhalas 2995:2845, női teke: Kanizsa-Kiskunhalas 1769:1567. BÖDŐ Sándor A kanizsai és a kiskunhalasi kézilabdázónők JÉGKORONG Békés házi rangadó Az országos bajnokság 7. fordulójá­nak egyetlen mérkőzése, a Vojvodi­­na-Novi Sad házi rangadó a vártakkal összhangban a nemzetközi mezőnyben is helyt állni hivatott Vojvodina biztos, 9:2 (1:1), 4:0, 4:1) arányú győzelmével ért véget. GYORSASÁGI MOTOROS VB - BRAZIL NAGYDÍJ: RIO Ui nyert, Poggiali a bajnok Hiába nyert Joucsi Ui a tegnapi idényzáró riói futamon, az 5. helyen végzett San Marinó-i Manuel Poggiali lett a 125 kcm-es kategória világbajnoka. A sorozatban negyedik futamgyőzelmét arató japán már a rajt után az élre állt, s abban bízott, hogy a 18 éves Poggiali hibát követ el, s a tizenharmadiknál rosszabb helyen végez, vagy kiesik. Ez nem történt meg, sőt a végén Uit majdnem megelőzte Simone Sanna is. Talmácsi Gábor számára gyorsan befejeződött a „mese”, mert a 2. körben kiállt. A 250-eseknél és 500-asoknál - ahol már két, illetve egy futammal ezelőtt eldőlt a cím sorsa - pusztán presztízskérdés volt ugyan a rangsor, ám a küzdelem így is mindkét géposztályban kiélezett volt. A negyedlitereseknél, úgymond, természete­sen Daidzsiro Kató volt ismét a Jani. A 24 éves japán fiú 11. futamgyőzelmét ünne­pelte, és ugyenezt tette a királykategória jelenkori királya, a 22 éves Valentino Ros­si is a kis eső miatt kétrészesre sikeredett futamon. Eredmények, 125 kcm (21 kör): 1. Ui (japán, Derbi) 46:47,191 perc, 2. Sanna (olasz, Aprilia) 0,098, 3. A. Vincent (francia, Honda) 15,123 m­p lemaradás stb. A végső állás: 1. Poggiali 241, 2. Ui 232, 3. Elias 217...18. Talmácsi 34 pont stb. 250 kcm (22 kör): 1. Kató (japán, Honda) 43:38,212 perc; 2. M. Melandri (olasz, Aprilia) 5,508; 3. R. Locatelli (olasz, Aprilia) 6,382 mp lemaradás stb. A végső állás: 1. Kató 322, 2. Harada 273, 3. Melandri 194 pont stb. 500 kcm (24 kör): 1. Rossi (olasz, Honda) 45:57,414 perc, 2. C. Checo (spanyol, Yamaha) 0,143, 3. M. Biaggi (olasz, Yamaha) 6,980 mp lemaradás stb. A végső állás: 1. Rossi 325, 2. Biaggi 219, 3. Capirossi 210. (g) U AsmSn LABDARÚGÁS S Élt a Becse az alkalommal I. LIGA, 10. forduló: Vojvodi­­na-Obilic 1:0, OFK Beograd-Zvez­­dara 0:1, Rad-Radnicki (K) 3:0, Sar­­tid-Sutjeska 2:1, Zeleznik-Hajduk 1:0, Mladost (A)-Rudar 0:0, Cuka­­ricki-Mladost (L) 0:1, Zeta-Zemun 2:1, C. zvezda-Partizan 0:0. MAGYAR NB I, 16. forduló: Új­­pest-Győr 2:1, Sopron-Vasas 2:1, Vi­­deoton-Ferencváros 2:2. ZTE-Deb­­recen 3:1. Kispest—MTK - esti mér­kőzés. Ma: Dunaferr-Haladás (12.30). II. LIGA, ÉSZAK, 13. forduló: Becse-Spartacus 2:0, Növi Sad-Pro­­leter 1:0, Solunac-Dinamo 3:3. CSK-Zeleznicar 3:0. Ma: Radnicki (O)-Radnicki (B), Te­­leoptik-Balkan, Vrbas-Veternik, Be­­zanija-Buducnost, Big bul-Kabel (14). III. LIGA, 14. forduló: Radnicki (K)-Cement 2:2, Mladost-Jedinstvo 2:0, Radnicki (S)-Backa (P) 4:1, Bácska (Sz)-Crvenka 0:0, Begej-AIK 3:1, Tekstilac-Radnicki (B) 0:2, Brazda-Polet 4:2, Elan-Kikinda 2:0. Ma: Srem-Radnicki (S). VAJDASÁGI LIGA, ÉSZAK, 13. forduló: Polet-Sikara 4:0, BSK-Se­­ver 1:0, Radnicki (R)-Tavankut 3:1, Krivaja-Njegos 3:0, ZAK-Radnicki (Z) 2:3, Palics-Stanisic 4:0, Obi­­lic'-Panonija 3:1. Ma: A. Santic—Vi­­nogradar (14). BIRKÓZÁS A Tisza-partiak Zrenjaninban rendezték meg a felnőtt Jugoszláv Kupát, melyen már a Görögországban esedékes vi­lágbajnokságra készülő válogatot­tak is felléptek, így igen színvonalas versenynek lehettek szemtanúi a becskereki nézők. A kupára a zentai és a kanizsai legjobbak sikerei voltak a jellem­zők. Benkó Róbertnak, a Zenta ne­hézsúlyú kiválóságának sérülése mellett (a térdét operálni kellene) is sikerült a felnőtt mezőnyben első­séget szereznie, ezzel is bizonyítva, hogy nem volt véletlen 4. helye a Taskentben megrendezett ifjúsági világbajnokságon. A torna legérdekesebb mérkő­zését a két zentai, Boján Mijatov és Fodor Róbert vívta 97 kilogramm­ban, s végül a Vojvodina színeiben versenyző Mijatov nyert. Győzelme már csak azért sem lehetett kétsé­ges, mert Fodor kisebb sérüléssel állt ki (a bal vállát fájlalta). Győztesek, 54 kg: Rizvanovic (Spartacus); 58 kg: Vajda (Potisje); 63 kg: Futó N. (Pót.); 69 kg: Lipták Cs. (Pót.); 76 kg: Bojanic (Botos); 85 kg: Korica (Pót.); 97 kg: Mijatov (Vojvodina); 130 kg: Benkó (Zen­ta). A Tisza-parti versenyzők további helyezései, 54 kg: 2. Frisz (Zenta), 3. Futó Sz. (Potisje); 58 kg: 5. Für (Z); 69 kg: 4. Borsos (Z); 76 kg: 2. Újhelyi (P); 85 kg: 3. Sulyok (P). A válogatott november 10-éig Újvidéken tartja vb-felkészüléseit, majd pedig Athénban edz. A világ­­bajnokság biztos résztvevője eddig Futó Norbert és Boján Mijatov. (taták) ASZTALITENISZ - NŐI BEK Magabiztos Statisztika, bizonytalan Buducnost A 25-szörös BEK-győztes, címvé­dő Statisztika magabiztosan 3:0-ra nyert a pireuszi Olimpiakosz ellen, és bejutott a legjobb nyolc közé. A tavalyi elődöntős Ruhr­gas - melynek soraiban két kínai is játszik - viszont a podgoricai Buducsnostot verte Vendégként 3:0-ra, az előző kiírás ezüstérmese, a német Langweid pe­dig az olasz Valiét 3:1-re. Az F­TTU Kupában érdekelt BSE kiesett, miután a nyolcaddöntőben 3:2-re kikapott a donát vendégtől, a Duga Resa együttesétől. A férfi­ E­FTU nyolcaddöntőjé­­ben a házigazda Postás az első meg­nyert mérkőzés után három találko­zót is meccslabdáról vesztett a havi­­rovi (Csehország) Horni Sucha el­len (1:3), s így kiesett. TENISZ Davenport újra a trónon Grosjean utazik utolsóként Sydneybe A WTA-vb döntőjében Lindsay Da­venport és Serena Williams találkozik. Ez az összecsapás érdekesnek ígérkezik, mivel az utóbbi hetek, legeredménye­sebb játékosnőjének és a szeptemberi terrortámadások óta nem versenyző honfitárssőjének a csatáját hozza. Az első elődöntőben az idény egyik fiatal, feltörőben levő játékosa, Kim Clijsters és a sokat megért 25 éves Lind­say Davenport küzdött meg a döntőbe jutásért. Ha csak ennyi lett volna a meccs tétje, az is garantálta volna a fe­szültséget, de ennél több forgott koc­kán. Mivel Jennifer Capriati nem jutott be az elődöntőbe, Davenportnak a záró­meccsre jutás biztosíthatta az év végi ranglistaelsőséget. A tét ellenére, vagy talán éppen ezért, a megtermett kalifor­niai lány lomhán, erőtlenül kezdett, és gyorsan, 6:1-re el is veszítette az első szettet. A második elején magára talált, átvette az irányítást, és a rá jellemző já­tékstílussal - bikaerős, hosszú, jól helye­zett ütésekkel korán megragadva a kez­deményezést - 4:0-ra elhúzott. Ekkor a belga tini még megpróbálta megfordíta­ni a játszmát, de Davenport nem enged­te ki kezéből a gyeplőt. A döntő felvonás szoros, kiegyenlített játékot hozott, és a tie-breakben dőlt el. - Egész évben egyenletes teljesít­ményt nyújtottam. Szerintem Venus Williamst illetné meg az első hely, de arról nem tehetek, hogy kevés tornán vesz részt. Az sem az én hibám, hogy Jennifer Capriati csak néhány versenyt nyert meg az idén - mondta az új világelső. A második elődöntőben Sere­na Williams simán verte az előző fordulóban nagy csatában Jenni­fer Capriatit búcsúztató Sandrine Testud-t. Jevgenyij Kafelnyikov ma pá­lyafutása ötödik Masters Series­­döntőjét játssza, és abban re­ménykedik, hogy végre hazavihe­ti a serleget. Az orosz klasszisnak eddig egyszer sem sikerült diadal­maskodnia a rangos viadalokon. Az biztos, hogy most sem lesz könnyű dolga, mivel ellenfele, a marseilles-i Sebastien Grosjean mellett a közönséggel is meg kell majd birkóznia. Az első számú francia játékos az elődöntőben Tommy Haast verte, és ezzel utol­sóként biztosította részvételét a szezonzáró Masters-kupán. PÁRIZS. - A 2,95 millió dol­lár összdíjazású férfitorna ne­gyeddöntőjének eredményei: Vinciguerra-Schalken 2:6, 7:6, 7:6; Kafelnyikov-Novak 6:3, 6:3; Grosjean-Arazi 6:2, 6:2; H Haas-Jo­hansson 4:6, 6:1, 6:3. Az elődön­tőben: Kafelnyikov-Vinciguerra 6:1, 7:6; Grosjean-Haas 7:5, 6:4. MÜNCHEN.­­ A 3 millió dol­lár összdíjazású női torna ne­gyeddöntőjének utolsó eredmé­nyei: Testud-Capriaci 6:3, 4:6, 6:3; S. Williams-Henin 6:3, 7:6. Az elő­döntőben: Davenport-Clijsters 1:6, 6:3, 7:6; S. Williams-Testud 6:3, 6:0. G.A. Serena Williams maga a látvány Lanex Championships T*Mi WV ömr Uonwt AUSZTRÁL RALI Delecour fának hajtott ...és navigátora kórházban kötött ki - Törölték a 13. gyorsaságit - Grönholm növelte előnyét Duplán bizonyult pechesnek Francois Delecour-ék számára a 13-as szám tegnap, hisz a világbajnokság 13. futamán és a 13. gyorsasági szakaszon kocsijával egy fának csapódott. A francia pilóta sértetlenül úszta meg az ütközést, navigátorát, Daniel Grataloupot azonban törésekkel és zúzódásokkal szállították kórházba. A másodpi­lótának a karja, a válla és a bordája tört el, és a tüdeje is megsérült. Az orvosok sze­rint állapota súlyos, de nem életveszélyes. A 13. szakaszt az incidens mi­att törölték, de ez nem módosí­tott semmit sem az álláson. Az első nap után is éllovas Marcus Grönholm tovább növelte elő­nyét, így a mára maradt 105,69 kilométer össztávú 5 gyorsaságit 34,3 mp-es előnnyel kezdi Ric­hard Burns, 54,2-del pedig Didier Auriol előtt. A vb-pont­­verseny élén holtversenyben álló Colin McRae 5., Tommi Mäkinen pedig a 6. Az állás: 1. Grönholm/Rauti­­ainen (finn, Peugeot 206 WRC) 2:20:01,8 óra, 2. Burns/Reid (brit, Subaru Impreza WRC) 34,4, 3. Auriol/Giraudet (francia, Peugeot) 54,2 má­sodperc, 4. Rovanperá/Salonen (finn, Peugeot) 1:16,2, 5. McRae/Grist (brit, Ford Focus WRC) 1:45, 6. Mákinen, Hantunen (finn, Mitsubishi Lancer Evő) 2:46,7 perc hátrány. Francois Delecour Fordja percekkel a baleset előtt SPORT 17 TORNA-VB, GENT Horkina aranya Az orosz Szvetlana Horkina nyer­te a női tornászok egyéni összetett versenyét a genfi világbajnokságon. Második helyen honfitársa, Natalja Zsigansiva, a harmadikon a sydneyi aranyérmétől doppingvétség miatt megfosztott román Andrea Raducan végzett. Meglepetés, hogy a brazil Daniele Hypolito lett a negyedik. A 22 éves Horkina a sportág tör­ténetének egyik legeredményesebb versenyzője, nyert már olimpiát, Eu­­rópa-bajnokságot és Grand Prix­­döntőt is. Tavaly Sydneyben felemás korláton, valamint a párizsi konti­nensviadalon összetettben győzött. Eredmények, női egyéni össze­tett, világbajnok: Szvetlána Horkina (Oroszország) 37.617, 2. Natalja Zs­i­­gansiva (Oroszország) 37.305 (9.343, 9.2, 9.375, 9.387), 3. Andrea Raducan (Románia) 36.949 (9.35, 8.862, 9.475, 9.262), 4. Daniele Hy­polito (Brazília) 36.905, 5. Tasha Schwikert (Egyesült Államok) 36.881, 6. Sabina Cojocar (Romá­nia) 36.780 pont. (g)

Next