Magyar Szó, 2002. június (59. évfolyam, 126-151. szám)

2002-06-01 / 126. szám

2002. június 1., szombat SZABADKÁN MA FILM ZVEZDA: Kikötői hírek, amerikai, (17, 19, 21) MUNKÁS: Kikötői hírek, amerikai (18, 20, 22), VÁROSI MÚZEUM: A múzeum 2000-2002 között vásárolt tárgyainak kiállítása - ma a múzeum délután 4 óráig tart nyitva KÉPZŐMŰVÉSZETI TALÁLKO­ZÓ GALÉRIA: Szegedi és szabadkai művészek tárlata valamint Milan Ma­­rinkovic kiállítása ALFA STÚDIÓ: Gyurkovics Hunor alkotásainak állandó kiállítása ÜGYELETES Orvos: A Petőfi Sándor utcai men­tőállomáson este 7-től reggel 7 óráig (terepi szolgálat), tel.: 94 vagy 551- 373. Járóbeteg-szolgálat: a Zmaj Jova utcai rendelőben * Gyermekgyógyá­szati rendelő, Duro Dakovic utca 14., tel.: 553-559 * Iskolai rendelő, tel.: 553- 627 * Nőgyógyászati rendelő,­tel.: 552-543 * Gyógyszertár: a Városháza épületében, tel.: 552-499 * Városi kór­ház­, tel.: 555-222.* Mentők: 551-373. Fontosabb telefonszámok Szabadkai magyar főkonzulátus 554- 811; * Szabadkai horvát főkonzu­látus 557-793; A Népszínház­ jegypénz­tára: 557-438; S. O. S.: lelkisegély-nyúj­­tó szolgálat: 553-000; Suboticatrans: 555- 566; * Vasútállomás: 555-606; * Hotel-Patria 554-500; Elektrovojvodi­­na (diszpécserek): 44-336; Távfűtő művek (hibabejelentés): 548-383; Víz­művek (hibabejelentés): 557-711; Taxi: Halo Taxi (Városháza alatt) 9766; SU-taxi (vasútállomásnál) 9784; Eko taxi 970; Expres taxi 9787; Korner taxi 9785; Kéményseprők: 553-072; Belvárosi Trgopromet üzlet (0-tól 24 óráig) 23-334, Funero 554-433 és Cor­pus 757-121 (temetkezési vállalatok) Mindent a drogról Táborozással egybekötött ingyenes felkészítő tanfolyam a vajdasági fiataloknak a Balatonon Az idén februárban a VMI és a budapesti Tiszta Jövőért Közhasz­nú Alapítvány által a Vajdaságban első alkalommal megrendezett Köztes átmenetek - kiállítás a drogról elnevezésű rendezvény nagy sikert aratott. Nem véletle­nül, hisz a Délvidéken gyakorlati­­lag nincsenek szakemberek és ön­kéntesek, akik ezzel a társadal­munkra is nagy veszélyt jelentő kórral szemben felvennék a ver­senyt. A gyerekekben sokszor fo­galmazódott meg az igény, hogy szeretnének segíteni bajba jutott társaikon. Ezért született meg az ötlet, hogy egy kortárssegítő prog­ram keretében tizenöt középisko­lás és két egyetemista képzését kez­dik meg az idén nyáron első alka­lommal a Balatonon. Fő cél, hogy a képzés keretében a résztvevőket megismertessék mindazzal, amit a kábítószerekről, illetve a mások megsegítéséről tudni kell. Az au­gusztus 26 és 31-e között Zamárdi­­ban megrendezésre kerülő tábor­ban az önismeret fejlesztésre, a konkrét szituációk feldolgozására, a drogismeretre fektetik a hang­súlyt, de a résztvevők többek kö­zött egy rehabilitációs központtal is megismerkednek majd. A tábo­rozásra minden érdeklődő, bajba jutott társain segíteni akaró fiatal jelentkezését örömmel várják Vaj­daság egész területéről. Bővebb in­formációt illetve a táborba való je­lentkezési lapot a VMI központi irodájában (24000 Szabadka, Aga Mamuzic utca 13-as szám) alatt le­het kérni vagy a 0244-553-801-es telefonszámon és a vmi@tipn­­net.co.yu e-mail címen jelentkez­ni. Határidő augusztus elseje. A címer elkészült A csókai katolikusok ügybuzgóbbjai ide­jekorán megkezdték az előkészületet a júni­us 23-án sorra kerülő Ezüstcsengő találkozó kórusszemle ünnepélyesebbé tételére. A már nyugalmazott fémipari dolgozó, Báló Piroska a „medvés” Marczibányi-címert (a földgömbön egy 7 medve áll görbe karddal a mancsaiban - ősi totemállat, az erő kifeje­zője­­ fölötte ötágú korona látható, azt jel­képezi, hogy a címeres cím viselője ősi ne­mesi családból származik) varrta ki 21 cm széles és 30 cm hosszú napszövetre. A koro­nát óarany fonallal, a pajzsot fekete sze­géllyel, a háttért kékkel varrta ki, a medve fekete-fehér, a kard ezüst színű, a földgömb pedig zöld a kiválóan kézimunkázó asszony keze nyomán, aki a néhány gombolyag se­lyemcérnát Szegeden vásárolta, ott talált ui. kedvére valót, azaz a célnak megfelelőt. Bevallása szerint megszámlálhatatlan öl­tés és egy hónapig tartó tüsténkedés ered­ménye ez a figyelmet fölkeltő címer, a csó­kai Szentháromság templomot is fölépít­­tette Marczibányi család címere. Említésre méltó, hogy a település déli bejáratánál lát­ható templomot 1803-ban kezdték építeni (a följegyzések szerint 1803. október 15-én Szuló János uradalmi igazgató felügyeleté­vel új templom építését kezdték meg, az uradalmi és lelkészlak közvetlen szomszéd­ságában). A templom 1809-ben készült el. Főbejárata fölött a Marczibányi-címer elmo­sódott állapotban van, tehát alig vonja ma­gára a figyelmet. Minden bizonnyal föl kel­lene újítani, éppen úgy, mint az egész temp­lomot is, mert hát a két évszázad nem múlt el nyomtalanul fölötte, nagyon megviselte. Nézegetjük a tetszetős címert, sőt meg is simogatjuk. Ügyes kéznek a munkája.­­ Egy hónapja naponta néhány óra hosszát ezzel bíbelődtem, szívesen tettem, hasznos aján­dék lesz. Az Ezüstcsengő találkozóra sokfe­­lől, még Erdélyből is jönnek, ennélfogva több ajándékra is szükség lesz. Rajtam kívül még tizenhárom asszony készíti a Marczibá­­nyi-címereket. (Ez a család vetette meg a mai Csóka alapját... ennélfogva szorosan hozzátartoznak az általuk már mezővárossá lett Csóka történelméhez, s úgy látszik elér­kezett az idő, amikor az itteniek érdemes­nek tartják a puchói és csókái Marczibányi­­ak címeréről letörölni a port.) Azt hisszük, hogy a közelgő Ezüstcsengő találkozó hatására „divatba gyütt” itt az em­lített címer, hiszen Báló Piroskánál már töb­ben is rendeltek „medvés” Marczibányi-cí­mert, de természetesen családjának is akar készíteni legalább egyet. is. NYÁRKÜSZÖBI MAZSOLÁK Mesteremberek a tükör előtt... - Ugyan-ugyan, mi a frászkarikáért bolondítanak egyre-másra bennünket ezek a drága­­latos sajtótermékek ? - bosszankodik, morgolódik a jócskán tarfejű borbély mester zsebkendő­jés műhelyének előterében, a szélesvásznú körtükör előtt. - Ugyan mire gondolsz, te birkanyíró? - fészkelődik forgószékben az immáron élemedett, kockafejű, vérbő kútfúrómester. - Igen jól beszélsz, sőt, jó is hallhatni a szövegedet! - csattogtatja ollóját igen-igen bőszen a tarfejű. - Különösen akkor mondod ki a szót, amikor azt állítod, hogy: birkanyíró! Hal­lod, ha reádpillantok, akkor... - Ugyan, add már ki a méregfogadat, vagy kihúzzam? Hallgass reá, te hebehurgya fi­garó! - Tudhatod til is nagyon jól, hogy arról cikkeztünk mostanában, hogy mennyire, de mennyire káros szervezetünkre a szesz, meg a cigaretta... - Hát nem jól tudjuk, nem jól írják a firkászok ? - Hogyan higgyek a betűknek vajon, amikor pár lappal odébb öles reklámplakátok hir­detik rámenősen, hogy az ilyen-olyan cigik meg-avagy meg­ nem-drágulnak, és a többi ördö­­gülep-büdösségű, sátánfüvesből sodorintott, szívdöglesztő vérünk lesz, kísér­ kísér az elövendő­ktelen üdökben is?! Csak vegyék, vásárolják, fogyasszák továbbra is „egészséggel”, hiszen ezüstérmét, vagy mi a frászkarikát arattak anno dacumál itt, meg ott...­­ Nemhogy rápingálnák minden egyes cigisdobozra azt a bizonyos, elrettentő halálfejet! - okoskodik, fejti ki őszinte véleményét a cimbora. - Miért, akkor talán kelendőbb lenne? - acsarkodik a másik. - Azt éppen nem hinném pillanatra se! — állítja határozottan a borbélymester, és bősz mozdulatokkal, módszeresen megtekeri aznapi sokadik cigijét... MOLNÁR CS. Attila Magyar Szó SZABADKA/TISZAVIDÉK 11 Mától életbe lépett az új gyógyszer­­vényekre vonatkozó rendelet, amellyel az egészségügyre, ezen belül is a gyógy­szerellátásra szánt szűkös eszközök gaz­daságosabb, ésszerűbb felhasználását reméli a tárca. A Köztársasági Beteg­­biztosító Intézet még februárban ho­zott döntése értelmében a pozitív lis­tán szereplő gyógyszerre kiírt recept egyfajta értékpapírrá minősül át, ame­llyel el kell tudnia számolni az egészsé­gügyi intézménynek, a betegnek, az ál­lami gyógyszertárnak egyaránt. Annak útja ugyanis kísérhető lesz kiírása pilla­natától a betegsegélyzőben történő számítógépes nyilvántartásáig. A város­ban már elterjedt annak a híre, hogy a körzeti rendelőkben ezentúl csak har­minc beteget fogadnak, sőt, hogy csak korlátolt mennyiségben írnak ki gyógy­szert az orvosok.­­ Szigorú ellenőrzés alá esik, hogy melyik orvos, kinek, milyen betegség esetén, mennyi orvosságot ír ki - mondja dr. Bojana Visnjic, az egészség­házak hálózatának igazgatója, aki sze­rint a pénztelenség tette indokolttá a rendelet megszületését. Tény azon­ban, hogy az új receptek kiírása több időt vesz majd igénybe az orvosoktól, így óhatatlanul megnő a várakozási idő a rendelőkben. Annyiban igyekeztek segíteni a körzeti rendelőkben dolgo­zó orvosoknak, hogy elkészítették a gyógyszerek „személyi” számával ellá­tott jegyzék rövidített (leggyakrabban kiírásra kerülő medikamentumok) vál­tozatát, éspedig abc szerinti sorrend­ben, hogy az orvosok gyorsabban felta­lálják magukat, a lehető legrövidebb idő alatt töltsék ki az egyébként új ro­vatokkal bővült recepteket. Mától csak a pontosan kitöltött, ol­vashatóan kiírt és két hétnél nem ré­gebbi vényeket fogadnak el a patikák­ban, mert csak ezeket tudják majd megfizettetni a betegbiztosítóval. Mint megtudtuk, az orvos a heveny megbe­tegedések esetén egy hétre szóló mennyiséget, az idült megbetegedések esetében pedig két héttől egy hónapig terjedő időszakra szóló mennyiséget ír­hat ki. Várhatóan növelni fogja a vá­rakozási időt az is, hogy mintegy felére csökkent azoknak az orvosoknak a szá­ma, akik ezentúl gyógyszerkiírásra jo­gosultak. Kevés kivétellel ezek az általá­nos orvosok, de egyes gondozókban - mint a cukorbetegeké, a bőrgyógyásza­té, az onkológiai­­ dolgozó szakorvo­sok is. Szabadkán erre ezentúl csak 184 orvos lett felhatalmazva. Közülük töb­ben is tiltakoztak egyébként amiatt, hogy cirill betűkkel kell kitölteni a vé­nyeket. Ezzel kapcsolatban az igazgató­orvos elmondta, hogy sajnos erre nem volt ráhatásuk, a Hivatalos Lapban ezt úja elő a rendelet, a vényeket Belgrád­­ból kapják. Kardos Tibor magiszter, az Állami Gyógyszertárak igazgatója, bizonyos fenntartásokkal fogadta a határozatot. Szerinte ugyanis emiatt a gyógyszeré­szek gyakran kerülnek majd kényes helyzetbe. Ha ugyanis nem fogadják el a helytelenül kitöltött recepteket, ak­kor újabb tortúrának vetik alá a bete­get, ha viszont, a beteg érdekeit védve, kiadják az orvosságot - mondjuk az éj­jeli ügyelet során - akkor maguknak okoznak anyagi kárt. Mert az ilyen re­ceptet nem fogják tudni megfizettetni a betegsegélyezővel, vagyis ez azt jelen­­ti, hogy ennek anyagi terhét az Állami Gyógyszertár viseli. Az igazgató szerint egyébként me­gengedhetetlen, hogy a betegek, bizo­nyos korlátozások miatt, ne kapják meg a szükséges gyógyszert. Ez végze­tes hiba lenne, amelynek következmé­nyeit valakinek viselnie kell. A rende­lettel csakis az orvosilag indokolatlan gyógyszerkiadást szabad megakadá­lyozni! S. KÁ. MÁTÓL Új vények érvényesek A gyógyszertámogatásra szánt szűkös eszközök indokolták a szigorú ellenőrzést­­ Mindez ne történjen azonban a betegek kárára! MA BÁCSSZŐLŐSÖN Kórusok fellépése a templomban A budapesti Kicsinyek kórusa alsó tagozatos kisdiákokból áll. Fazekas Mara karnagy irányításával ma este fél hétkor ők, valamint a Tolnai Ilona ál­tal irányított helybeli vegyes kar és a Vinea Regis gyermekkórus adnak közös hangversenyt a bácsszőlősi templomban. Ez a koncert is része az immár 26 éve megrendezett, és azóta már Kárpát­medencei seregszemlévé duzzadt Bárdos Lajos népzenei heteknek, amely statisztikája szerint eddig több mint 15 ezer ember énekelt a változatos hely­színek valamelyikén. Tíz éve Vajdaságban is rendeznek ilyen hangversenye­ket, idén Adán, Zentán, Újvidéken, s díszhangverseny lesz holnap Temerin­­ben, ahol 8 kórus áll közönség elé, köztük a Vinea Regis is. Mint Tolnai Ilo­nától megtudtuk, a bácsszőlősi gyermekkórus a Pesti Vigadóban is bemutat­kozik június 5-én, s akkor is a Kodály-tanítvány, Bárdos Lajos műveiből éne­kelnek majd. m. k. • • Ov, papucs, sisak... Néhány hónappal ezelőtt még automatikusan kikapcsol­tam a biztonsági övét, amikor bekanyarodtam a Zenta mel­letti kis falumba, mert olyankor már otthon éreztem ma­gam. Most viszont hazaérkezvén kiszállok a bejárat előtt ki­nyitni a kaput, s ahogy ismét az autóba ülök, időnként az öv­kapocsért nyúlok, becsatolni! Persze, nem teszem meg, in­kább önmagamon mosolygok, mert ha véletlenül mégis te­libe találnám a kapufélfát vagy az udvaromban valamelyik fát, cselekedetemet talán már nem bünteti a rendőr. Mégis jobb óvatosnak lenni, mint megijedni! Mert egyik közeli is­merősömnek legkevesebb egy napi bérébe került az az ap­rócska figyelmetlenség, amikor háza felé közeledve röpke megbeszélésre beugrott egy ismerőshöz, s utána nem védte övvel életbiztonságát. Igaz, mindössze néhány száz méter vá­lasztotta el a házától, mely távon a húsz esztendőt megélt autó olyan mértékben sem gyorsul föl, hogy akkora csapást mérjen rá koccanás esetén, mint amit kitesz egy tisztességes pofon ereje, de „ugrott” hatszáz dinár. Mert a bozótos hely­ről kinyúlt elé a lapát. A pozitív szemlélettel megáldott utas ilyenkor azt mondja: ezer (avagy hatszáz) szerencse, hogy a mellettem ülő feleségem is nem szállt ki; a negatív gondol­kodású mást mond, de az ő megjegyzését erkölcsi és vallási okok miatt nem közölhetjük. S míg én más alkalommal pa­pucsban biciklizem haza a határból, egy-egy bukósisakos, ufós kinézetű motorkerékpáros int felém, azaz köszön. Falu­helyen ez még divat. Visszaköszönök, de hogy kinek, az ta­lán a jövőben derül ki, ha majd fölismerem a kemény fejfe­dők — kék, zöld, tarka — alatt megbúvó embereket. Mostan­ság már az is acélfejet ölt, aki a faluszélről indul a határba, hogy megnézze, kikelt-e a vetés. Valóban: elcsúszhat a nagy porban, a minapi áldásos eső után pedig a sárban. De hogy ne tekintsük mellékes közlekedésbiztonsági té­nyezőnek a papucsot sem, nem térhetek ki alóla. Azon ok­nál fogva, hogy a rend őre­­ a faluban terjengő hírek szerint - pénzt kér bizony a törvénynek ellenszegülő lábbeli viselő­jétől, ha az lábával együtt a kerékpár pedáljára helyezi azt, s karikázni indul. Például a három házzal távolabbi boltba, esetleg éppen tejet szállít a szövetkezetbe kétkerekűjének a csomagtartójában. Mert a parasztember, nem éppen tiszta csizmájából kilép fejés után, de nem keres cipőt, hanem pa­pucsot húz. Szabálytalan, kérem, nyilván amiatt, mert le­csúszhat, beakadhat, és kész a baleset! A papucs tönkre­megy, a tej meg szétfolyik. Mindez megengedhetetlen. A már nem is nagyon új közlekedésbiztonsági törvény szándéka szerint - gondolom én - a biztonságosabb közle­kedést, a balesetek csökkentését igyekszik szolgálni. Rész­ben sikerrel, mert biztonsági övet sohasem csatoltunk be olyan reflexszel, mint mostanában. A rendőr pedig negyed­­százados autóvezetői pályafutásom során csak néhány héttel ezelőtt fújatott első alkalommal alkoholos állapotomat vizs­gálva. „Alulfújásom” biztos tudatában, mégis zavartan, azt is elfeledtem ellenőrizni, hogy cserélt-e fúvókát. Biztosan, mert az tagadhatatlan, hogy jobbára ifjú őrzőink kultúrál­tak, nem is csak ilyen higiéniai tekintetben, hanem fellépé­sükben is. A közös nyelv megtalálásával ugyan akad még némi gond - az egyik fél nemegyszer a szerbbel, a másik a magyarral áll hadilábon, a „világangol” pedig alighanem mindkét oldalon döcög­­, a lényeget mégis kölcsönösen megértik, bár szinte mindig jókora nézetkülönbség áll fenn az egyenruhás és a civil között. Ez utóbbi a véleményét kü­lönben sem a helyszínen szokta kinyilvánítani. Kételyeim mégis gyülemlenek. Nem amiatt, mert beszélik az emberek, hogy a szép új rendőrkocsik árát valahogyan meg kell keres­nie a rendőrségnek, ha másként nem, hát a biciklis papu­­csosokon; azt sem hiszem el, hogy azért terjeszkedtek ki biz­tonságunk őrei a békés falura, mert a paraszt még képes fi­zetni, a munkás már nem. Kétkedve fogadom azokat a kósza híreket is, hogy faluja válogatja a rendőrt, avagy fordítva. A cél ugyanis a köz- és a közlekedésbiztonság fokozása. Azon okból vannak kétségeim, hogy nem tudom, bárki fölmérte volna, hány baleset származott falumban papucsos bicikli­sek, be nem kötött biztonsági övek, papucsok és hasonló okok miatt. Gondolom, nem sok. Esetleg olyan jelentékte­len következménnyel járt egy papucs, a határban körülnéző gazda otthon hagyott sisakja, a harminc-negyven kilométe­res sebességgel vezető autós be nem csatolt öve, hogy az eset el sem jutott hivatalos helyre. Ha én lennék a biztonság felett őrködő angyal, akkor alighanem először is inkább a „fekete pontok”-at keresném, a falu urbanizálásához pedig más irányból futnék neki, bár számos esetben hatásosnak látszik a büntetés pedagógiai módszere. Minek a sok beszéd, amikor hatszáz vagy ezeröt­száz dinár olyan pofont jelent, minek kapcsán azonnal meg­hajol a neveletlen felnőtt még a bürokratikus törvény előtt is. Igaz, olyasmit is mesélnek az emberek, hogy rendőrünk csak figyelmeztette a papucsos pedálozót, aki úgy nyilatko­zott, hogy nem telik neki cipőre. Másnap mégis elrongyoló­­dott, mégsem papucsnak nevezhető lábbeliben szállt a két­kerekűjének a nyergébe. Külföldi ismerősök az ilyesféle sza­bályon csak nevettek, s azt mondták, vicckönyvet kellene összeállítanunk a szabályainkról. Vagy, mondjuk, körülnéz­ni a milliárdnyi kerékpárral megáldott Kínában. Igaz, ott még kommunizmus uralkodik. Azt is jó volna tudni: egyen­ruhást látva érdemes-e lerúgni papucsomat, és mezítláb nyomni a pedált. Mert a büntetés összegéért két pár papu­csot biztosan vehetek. Ettől függetlenül cipőben biciklizem mostanában; ha va­laki kaput nyit nekem, akkor már a garázsban becsatolom az övét, a rendőrgyanús helyeken pedig tolom a szerencsétlen rozogát. S olykor a veszélyre fölhívó (át)kiabálási kényszer fog el Zentán, amikor azt látom, hogy idős néni a kerékpá­rút mellett papucsban karikázva bekanyarodik az egyirányú utcába a forgalommal szemben. Fr.

Next